Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Ők csak tudják, hogy mi a dürgés! Legdrágább madaraink egyike: a túzok

A túzok (Otis tarda) nem kicsi madár, nagyobb a pulykánál. Szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert. Tehát ha a túzok szembe áll az IKEA egyik legnagyobb, három személyes Grönlid kanapéjával, és szétterjeszti szárnyait, bőven eléri a bútor két végét, még túl is nyúlik rajta. Jó, jó, ez kicsit abszurd, ám engem mindig foglalkoztat, hogy felfogjuk-e igazán a mértékeket. Talán egy egyszerű hasonlat segítségével könnyebb elképzelni, mennyi az annyi. Ha már méreteknél tartunk: a nősténynél jóval nagyobb a túzokkakas. Magassága közel egy méter, tömege többnyire 15 kiló körül lehet, a túzoklányok ennek kb. a harmadára nőnek.

 Vonul is meg nem is

A pulykahasonlatból kiindulva, arra gondolhatnánk, hogy a túzok inkább a földön szeret helyet változtatni. Nem is tévedünk nagyot. Erős futólába van, és ezt ki is használja. Viszont képes, ha nem is villámgyorsan, de kb. 60 km/órával, kitartóan repülni. A túzok Európa legnagyobb repülni tudó madara. Szüksége is van erre a képességére, mert jellemzően vonuló madár. Igaz, az európai állomány (ami leginkább Közép és Dél-Európát jelenti, Oroszország déli területeit, Portugáliát, Spanyolországot, Magyarországot, Romániát, Szlovákiát) lényegében állandó, nem költözködik. Csak abban az esetben vonulnak délebbre, például a Balkánra, ha igen kemény tél köszönt rájuk, azaz hosszan hó fedi a táplálékot adó területet. A vonulás inkább az Közép- és Kelet-Ázsiában élő populációra jellemző.

A keleti, ázsiai kapcsolat emléke talán az is, hogy a túzok madárnevünk ótörök jövevényszó. Vannak népnyelvi nevei is: vadpulyka, póka (a pulyka régies alakváltozata), vadpóka, az irodalmi nyelvben még a strucchoz is hasonlították, magyar strucc néven.

Hol és hogyan élnek?

A túzokállomány, egykori vadászhatóságuk miatt és az élőhelyek változásával, valamint, hogy a mezőgazdasági művelés egyre intenzívebbé vált, erősen lecsökkent.

A Keleti-tenger déli partján, Közép- és Kelet-Ázsiában találhatóak még szép számmal, Európában pedig a legtöbb Spanyolországban. A világállomány kétharmada az Ibériai félszigeten él. Magyarország specialitása, hogy nálunk van az európai populáció legnagyobb egybefüggő fészkelőhelye. A Körös–Maros Nemzeti Park területén létrehozott dévaványai túzokrezervátumban, valamint a Hortobágyon található jelentős populáció, és élnek még túzokcsapatok a Nagykunságon és a Nagy-Sárréten. A múlt század végén az itthon még tömeges túzokállomány mára nagyon lecsökkent, tíz évvel ezelőtt alig másfél ezer példány élt hazánkban.

Nem csak országok vagy földrészek között vonul a túzok, az otthonát, „cserkészbirodalmát” az év során is változtatja. A dürgési időszakban a legkisebb az a terület, amit bejár, mindössze néhány hektár. A szaporodási időszak elmúltával a kakasok csapatokban jelentős távolságokat kóborolnak be, akár több ezer hektárt. Ugyan ezt teszik a fiatal, ivaréretlen példányok és az utódot nem nevelő tyúkok. Ősszel és télen akár 50 kilométeres körzetből mind összegyűlnek egy-egy jó táplálékot nyújtó területre.

Mini struccok?

Nem véletlen, hogy strucchoz is hasonlították és nem pusztán azért, mert jó futó. Kicsit emlékeztetnek egymásra. A túzok nyaka is megnyúlt a testéhez képest és a feje mókásan aránytalan az egész alakhoz viszonyítva.

Engem a vörösesbarna alapszíne a tyúkokra emlékeztet. A hasonlóság ebben persze ki is merül, a túzok tollazata bonyolultabb, fekete és világosabb haránt irányú sávok díszítik. A hasa fehér, a melle világosbarna. Három ujjú lábát hatszögletű pikkelyek borítják. Az igazi különlegessége a kakasok bajsza, ami lényegében fehér dísztollszálakból áll, ami az életkoruk előrehaladtával egyre dúsabbá és hosszabbá válik.

Amit talál, azt eszi, és legszívesebben ott él, ahol többféle eledelt is kínál a természet

Füves pusztákon, jól belátható, erdőkkel nem tagolt területeken, nagy repce-, gabona- és kukoricatáblákban él. Fészkét ezek közé a termesztett növények közé is rakhatja, dürgőhelynek inkább a réteket, alacsony füves területeket választja. Szereti a változatosságot.

A túzok mindenevő, ám nem eszik meg mindig mindent. Mással táplálkozik a fiatal és az öreg egyed, és mást esznek attól függően, hogy egy-egy évszak mit kínál. Maximálisan alkalmazkodnak a körülményekhez. A kicsik főként ízeltlábúakat esznek, mert kell a növekedéshez az energia, csak később térnek át a növényi táplálékra. A túzok tavasszal vegyesen táplálkozik, nyár elején, amikor gazdag a vegetáció, inkább növényeket eszik, nyár végén megnő étrendjében a rovarok aránya. Állati eredetű táplálékra ekkor azért is van igénye, mert nyáron a teljes tollazatát levedli, és az új létrehozásához sok fehérjére van szüksége. Ősz vége felé, amikor kevesebb a rovar, a növényi táplálék ismét meghatározóvá válik.

A túzok, amikor vonulásra készül, főként rovarokon, bogarakon él, és néhány kisebb emlős is bekerül a menübe. Ismét csak azért, hogy legyen elegendő energiája, ez úttal a repülőúthoz. Ehhez komoly mennyiségű zsírt kell felhalmoznia. A túzok képes arra is, hogy a minőségi táplálékot mennyiségivel váltsa ki, növényekből tehát sokkal nagyobb adagot fogyaszt.

Tudták, hogy a túzok és a repce elválaszthatatlanok? Pontosabban repce nélkül képtelenek lennének áttelelni.

Veszélyes és látványos: a dürgés

A túzok poligám, ám a szaporodás érdekében meg kell küzdenie a többi hímmel. Különböző hangokkal, önmutogató, fenyegető magatartással próbálják megfélemlíteni riválisaikat. A tojóknak tánccal udvarolnak: fejüket hátrahajtják, farktollaikat felmerevítik, szárnyaikat kifordítják, torokzacskójukat felfújják. Ez maga a dürgés.

A tél végi-kora tavaszi, sokszor fizikai sérülésekkel is járó vetélkedést követően a domináns, győztes kakasok április elejétől a nyílt, zavartalan dürgőhelyeken fogadják a tyúkokat. A párzás után a tyúkok egyedül választják ki a fészkek helyét. A fészekalj átlagosan két tojásból áll.

A fiókák 28 nap kotlás után kelnek ki, és bár mintegy 6 hét múlva röpképessé válnak, még hetekig a fészek közelében táplálkoznak, és akár egy évig is ott maradnak még a „mamahotelben”.

Érthető is, hogy óvják a fiókákat a tyúkok, a kicsiknek ugyanis csupán 30 százalékuk éri el az egyéves kort. Még drámaibb a helyzet, ha azt nézzük, hogy a tojók 8-10 évente átlagosan mindössze egy fiókát nevelnek fel sikeresen, röpképessége eléréséig.

Védelemre szorul

Hazánkban idestova 50 éve védett a túzok, természetvédelmi értéke egymillió forint, ami a legmagasabb kategória, kevés madarunk „ér ennyit”. Érthető a figyelem és a védelem, hiszen évszázadok óta fogyatkozó faj. Mivel az egyedszám igen lecsökkent, ma már nem lenne megmenthető a faj pusztán passzív eszközökkel, ezért, akár a rákosi viperának, a túzoknak is létrehoztak egy rezervátumot.

A LIFE Túzokvédelmi Program keretében megvásárolt területen túzokvédő szakemberek dolgoznak. Gyepesítenek, lucernát és a túzok kedvencét, repcét telepítenek. Mesterségesen nevelik a fiókákat. A természetes élőhelyükön meg nem védhető fészekaljakat megmentik, a csibéket felnevelik, és visszajuttatják a természetbe.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban madarak, így a túzok védelme érdekében, 80 kilométer hosszan föld alatt vezetik az elektromos vezetékeket, más vezetékekre pedig Firefly-t, azaz „szentjánosbogár” nevű, fluoreszkáló eszközöket szereltek.

Tovább a teljes bejegyzéshez
700 Hits
0 hozzászólás

Különös formájú gyökér, hallucinogén hatóanyag – ismerkedjünk meg egy legendás növénnyel!

 A mandragóra (Mandragora officinarum) a burgonyafélék családjába tartozik, ám eszébe se jusson senkinek enni belőle! Szerencsére Európában igen ritka, inkább csak délen, Görögországban, Olaszországban található meg. A Földközi-tengertől egészen Kis-Ázsiáig terjed természetes élőhelye, de a világ számos országában termesztették.

A mandragóra nagyra növő, szokatlan formájú gyökeréről híres. Az évelő növény széles, hosszú levelei tőrózsát alkotva nőnek ki a földből, és a közepéből nőnek ki a kék vagy lila harangocskák, a virágok. A növény föld feletti része igazi „álca”, olyan, mint egy jelentéktelen gyomnövény. Sárga bogyótermése gyümölcsös illatú. Népnyelvi nevei részben erre utalnak: kutyaalma, földialma, ördögalma. Más megnevezések a növénynek tulajdonított szinte csodatevő erőt emelik ki (varázsgyökér), illetve a benne lévő anyagok hatását (álomfű).

Aligha van olyan ember, aki ne találkozott volna a mandragóra nevével. Régen is ismert volt, sokak fantáziáját megmozgatta, mostanság pedig valószínűleg leginkább J. K. Rowlingnak köszönheti népszerűségét. A Titkok kamrájában határozott kézzel kell bánni az izgő-mozgó, kicsit kelletlen gyökéremberkékkel, és csakis fülvédőben szabad kihúzni őket a földből, mert aki meghallja visításukat, szörnyethal. Nos, ez kezelhető kockázat a varázslótanoncok számára, igazán apróság ahhoz képest, hogy a főzete oldja a mágikus bénultságokat. A Harry Potter sikoltozó növényemberkéje félelmetes lehet a gyerekeknek. A legendákban élő növény azonban ennél sokkal ijesztőbb, és több mindenre alkalmasnak tartották.

„Elkábítottak olcsó mandragórák” (Ady Endre: Vágyakozás)

Túlértékelték, csodatévő erőt tulajdonítottak neki már az ókorban, nem pusztán a benne lévő hatóanyagok miatt, de azért is, mert gyökere emberi alakra hasonlít. Ez már az ősidőkben a termékenység jelképévé tette, az egyiptomiak elsősorban afrodiziákumként tartották számon. A görögök a gyökerét nyugtató és az emésztést serkentő szernek tartották.

Mi, emberek magyarázatot akarunk mindenre, még akkor is, ha nincs hozzá elég tudásunk. Ez történt a középkorban is. Úgy tartották, a mandragórának szelleműző energiája, varázsereje van. Hitték egykor, ha a szigorú előírásokat betartják, a kiásott gyökér hatalmat, pénzt, szerelmet hoz birtoklójának. Sokan amulettként a nyakukban viselték. Mások kis fadobozban tartották. Ám nem volt elég csak őrizni, minden pénteken meg kellett fürdetni, mert ha ez elmaradt, a mandragóra ismét csak sikoltozni kezdett. Még a fürdető vizet is eladták, terhes nőknek, mert a hiedelem úgy tartotta, ettől könnyebb lesz a szülés. Szárított gyökere a boldog otthon biztosítéka volt, megvédett a betegségektől és a gonosztól. Nem csoda, hogy aranyárban mérték!

Nem mindegy persze, hogyan ásunk!

Mandragórához jutni fáradságos és veszélyes művelet volt, tudta ezt mindenki. A biztonság növelésére többféle módszer járta, mind kellően bonyolult volt. Akadtak, akik úgy tartották, egész csapat kell az ásáshoz. Egyikük folyamatosan nyugat felé nézve három kört húzott a kiásandó gyökér körül. A többiek közben körtáncot lejtettek erotikus szavakat suttogva.

A Grimm testvérek szerint az sem mindegy, hogy melyik nap állunk neki mandragórát gyűjteni. Az alkalmas nap a péntek, persze napfelkelte előtt. Fontos kellék a gyapjú, vagy a viasz, amivel a fülünket bedughatjuk, és szükséges még egy kellően nagy és éhes, fekete kutya. Biztos, ami biztos, vessünk három keresztet, majd lazítsuk fel a mandragóra körül a földet. A növény föld feletti részét kössük a kutya farkához, majd egy kis kenyérrel ösztökéljük mozgásra a kutyát, mi pedig még nála is sebesebben rohanjunk el, nehogy meghalljuk az előbukkanó gyökér sikolyát. A kutyáért persze nem kár, gondolták, akkoriban még nem nagyon volt érték az állatvédelem.

Középkori hiedelem volt az is, amire a növény egyik népi neve, az akasztófamanó utal, hogy a mandragóra a bitófa alatt növekszik. Ugyancsak a középkorban a boszorkányok egyik kedvenc növényének tartották: úgy vélték, a mandragóra a „repülőzsír” egyik fontos alkotóeleme, aki ezzel bekeni a varázsseprűt, máris repülhet.

A mandragóra az orvoslásban

Gyógynövényként sem az ókorban, sem pedig a középkorban nem volt ismeretlen a mandragóra. Az ókori görögök a friss vagy szárított mandragórát borban áztatták és afrodiziákumként használták, akár az egyiptomiak. Az ókori Kínában érzéstelenítő és altatószerként alkalmazták. Az asszírok használták fogfájásra, szülési komplikációk esetén valamint aranyér és gyomorbetegségek kezelésére. Hippocrates mandragórával javított a melankolikus emberek hangulatán. Platón erős érzéstelenítőnek tartotta, és az orvoslásban használták is sebészeti műtéteknél.

A középkorban fájdalomcsillapításra és altatónak, valamint sebgyógyításra alkalmazták. A 20. században a morfiumfüggőséget próbálták vele kezelni. A mandragóra volt talán a legszélesebb körben használt gyógynövény a régi időkben.

Ma már nem alkalmazzák, mert inkább árt, mint használ. A nadragulyával kapcsolatban senkinek kétsége sincs, hogy mérgező, méghozzá a benne lévő alkaloidok miatt. A mandragóra is hasonló anyagokat tartalmaz, kábultságot, látomásokat okoz, egyértelműen mérgező.

Tovább a teljes bejegyzéshez
3018 Hits
0 hozzászólás

Mindannyian szeretjük a madárfotókat

Soha meg nem unható téma: egyszerűen szeretjük a madarakat. Ennek része a csodálat, ők ugyanis képesek valamire, amit mi csak technikai segítséggel tudhatunk: repülnek. Az emberiség örök vágya ez, szabadon szárnyalni, mint a madarak.

A láthatatlan jelentésen túl van kézzelfoghatóbb oka lankadatlan érdeklődésünknek, a madarak szépek és érdekesek. Még a veréb is. A kicsi és nagy szárnyasok legegyszerűbb tollazatán egyaránt izgalmas részleteket fedezhetünk fel. Egy-egy madár kinézetét leírni nem egyszerű feladat, annyi árnyalat, apró díszcsík vagy pötty gazdagíthatja akár a látszólag egyszínű tollakat.

Mókásak, félelmetesek, káprázatosak, magányosan vagy csapatban élnek, vonulnak, vagy nem költöznek, mi pedig gyönyörködünk bennük. Ezért van az, hogy a róluk készült fotókat is örömmel nézzük meg. Ez lehet a hátterében annak, hogy sokan képesek hosszú órákon át lesben állni, és várni a megfelelő pillanatra. Mert remélik, hogy elkapnak egy-egy soha vissza nem térő villanást, mozdulatot, életképet, amivel bemutathatják saját kitartásukat, leleményességüket, valamint egy-egy madár életét, szépségét. A les általában nem egy kényelmes kempingszék, hanem valamilyen bonyolult álca, ami alá be kell bújni, és mozdulatlanul kell várakozni még akkor is, ha például hangyák futkároznak rajtunk. Vagy a vízben kell álldogálni nyakig merülve, és hiába a neoprén öltözék látszólagos biztonsága, azért a víz hidege egy-két óra elteltével már mindenképpen érződik.

Senki nem szeretnék elriasztani a madárfotózástól, sőt, éppen egy madaras fotóversenyre szeretném felhívni olvasóim figyelmét.

Sok fotóverseny létezik, ismert, nemzetközi seregszemlék komoly díjakkal, ahol talán a legfontosabb, hogy aki azon akár csak említésre kerül, nevet szerez magának. Vannak kisebb, helyi vagy országos versenyek, újak és nagy hagyományúak.

Tavaly indult az a kezdeményezés, amelynek a madarak iránti hódolat kifejezésén túl vállalt szándéka, hogy a Tatai Vadlúd Sokadalomra is felhívja a figyelmet, hogy ne csak november végén essék szó erről a rendkívüli, rangos és immár 20 éves természetvédelmi rendezvényről. A fotópályázatot idén is kiírták, már lehet nevezni. A címe: Envirotis - Madarak fényben és árnyékban – 2020. Minden fontos információ megtalálható a pályázat honlapján. Most csak a legfontosabbakat emelem ki.

Nevezési időszak: 2020. július 20. és szeptember 20. között. Bárki nevezhet, profi és hobbifotós egyaránt.

Fődíj egy 10 alkalmas les-bérlet, amely úgy gondolom, jó kis nyeremény annak, aki lelkes madárfotós. Nem pusztán azért, mert egy-egy les bérlet nem olcsó, hanem különösen azért, mert a lesek többsége már 2021 nyaráig foglalt, lényegében nincs szabad hely.

Közönségdíjat is kiadnak a szervezők. Minden benevezett fotót feltöltenek egy Facebook alkalmazásba, és a fotókra 2020. szeptember 30. és október 31. között lehet szavazni.

Eredményhirdetés a Tatai Vadlúd Sokadalom napján lesz, november 28-án, szombaton, amire már csak azért is érdemes lesz elmenni, mert a legjobb 50 fotót megnézhetik egy kiállításon maguk a szerzők, valamint az érdeklődő közönség, bárki, aki arra jár.

Ne hagyják ki, pályázzanak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
393 Hits
0 hozzászólás

Neved legyen: ökörszem

 A madarak tulajdonságáról, kinézetéről, szokásairól igen sokat elmond nevük – akár a tudományos név, akár az általánosan használt magyar megnevezés és különösen a népi nevek. Nincs ez másképpen az ökörszemnél sem. A latin szaknyelvi Troglodytes troglodytes jelentése üreglakó, ami egyértelműen jelzi, ez a kis madár szívesen fészkel üregekben, sziklavájatokban, fák odvában.

 A magyar ökörszem valószínűleg tükörfordítással jött létre a német Ochsenäugleinből, több más nyelvben is ez az elnevezése. Egyértelmű, hogy a név a madár méretére utal. Erre az igen markáns jellemzőjére más elnevezései is alapoznak. Hívták diómadárnak, a kedvencem pedig a Turkesztánban használatos „egy falat” jelentésű neve.

Az örökszem feltűnő tulajdonsága a hihetetlen mozgékonysága is, nem véletlen, hogy Erdélyben a ficánkol igéből képzett szóval, ficánkának nevezik.

A világon sokfelé találkozhatunk ökörszemmel, így Európában mindenütt, Északnyugat-Afrikában, Észak-Amerikában valamint Ázsia nagy részén is. Leginkább a hegyvidéket, az erdőket és víz közeli területeket, a patakpartokat kedveli, így hazánkban főként északon és a nyugati országrészben él. Télen gyakrabban láthatjuk, mert lehúzódik a hegyekből, és még a településekre is ellátogat.

Hazánk, sőt Európa egyik legkisebb madara, nincs akkora, mint egy kicsi Túró Rudi. Mindössze 9 centis, tömege még ennyi sincs, általában 6-8 gramm mindössze. Kinézetre hasonlít a verébre. Barnás kis gömböcske, némi rozsdás árnyalattal. Apró, sűrű keresztcsíkok díszítik tollazatát. A farktollait szinte mindig felcsapja, így még kerekdedebbnek látszik. Csőröcskéje picit ívelt és tűhegyes.

Ki sem néznék termetéből erős hangocskáját. A hím olykor 90 decibellel zengeti énekét, ami akkora zajt jelent, mint egy gyerekekkel zsúfolásig telt játszóház hangkavalkádja. Ennek ellenére kellemes az éneke. Váltakozó, tisztán csengő szólamokból áll, a vége felé elhalkuló trillává alakul, amit mintegy refrénként megismétel. Hallgassák meg, kedves élmény! Mondják, hogy a kanári dalára emlékeztet.

Röpte egyenes vonalú, ám mivel szárnya kerek és rövid, nem nagyon indulhat hosszabb távolságokra, inkább ugrándozik, akárcsak a veréb. A szárnyait leginkább a bokrok közötti nagyobb távolság leküzdésére alkalmazza, hogy minél gyorsabban fedezékbe jusson. Mivel picike és szárnyfesztávolsága sem nagy, képes a legsűrűbb bokrok között is villámgyorsan repülni. Táplálékát is itt keresi, valamint az avarban. Bábokat, petéket, pókokat, kisebb rovarokat szedeget. Télen apróbb magvakat is fogyaszt.

Évente kétszer költ a tavasz és nyárvége közötti időszakban. Talán saját alkatából ihletett kerekded vagy ovális fészkét növényi részekből építi, és puhára béleli mohával, tollakkal. Bár maga az építmény zárt, ám a „kapuja” viszonylag nagy, különlegessége pedig, hogy a madárka épít elé egy lépcsőt, vagy inkább kapaszkodót, egy ágat vagy kicsi lécet, innen eteti aztán a fiókákat. A fészkét mindig védett, nehezen észrevehető helyre építi, partoldalba, sűrű bokrokba, folyondárok indái közé, csupa olyan terepre, ami a nála nagyobb ellenségeinek nehezen megközelíthető. A fészket a hím egyedül rakja, ám rögtön kettőt, hármat is, amelyek közül a tojó választ. A fészekalja általában 6-8 fehér, helyenként piros pöttyökkel szórt tojás. A kotlási idő rövid, 14-16 nap és az utódok ugyanennyi idő alatt nőnek fel és röpülnek ki. Mindkét szülő részt vesz az etetésükben.

Nemrég írtam a madárbarát kertről. Nos, az sem lehetetlen, hogy kertünket egy ökörszem látogassa, ám ehhez ökörszembarát etetőt kell építenünk. Hogy ez pontosan milyen, arról részletesen olvashatnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán. Most csak annyit, hogy ehhez bokrok között kell a talajetetőt elhelyeznünk, hiszen ennek a madárkának ez a természetes közege.

Az ökörszem Magyarországon védett, eszmei értéke 25.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
978 Hits
0 hozzászólás

Ehető gombák – egy kicsi megye a gombák hatalmas országában

 Legyen most terítéken a gomba, hiszen szezonjuk van! Kellemes az idő, de nem ritka a kiadós eső sem, most érdemes gombászni. Barátnőm gyerekei, a kilencéves Luca és Vili, aki hatéves, egymás szavába vágva mesélték lelkesen, hogy kirándulni voltak egyik hétvégén a szüleikkel, kulcsos házban aludtak, és képzeljem, vacsorára a napközben gyűjtött erdei gombákból nagyon finom étel készítettek bográcsban, tábortűz fölött. Pontosan tudták, milyen gombákat találtak, és a receptet is elárulták: sok hagymát pirítottak, majd a felaprított gombát rádobták, sózták, borsozták, és nem bonyolították tovább – kenyérrel ették, mesebeli volt.

 Ámultam, mert korábban azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nem igazán szeretik a gombát. Talán csak azért, mert kevesen járnak szüleikkel közösen gombászni. Lássuk be, a szupermarketben vásárolható, mégoly gyönyörű csiperke íze finoman szólva is csak szerény élményt nyújt. Ha nem teszünk hozzá valamennyi szárított gombát, talán bele se kezdjünk.

 A gombák országa hatalmas, igazából nem is tudjuk pontosan, hogy mekkora, de az egészen biztos, hogy csak a töredékét ismerjük a létező fajoknak. Egyes becslések szerint kb. 1,5 millió gombafaj él a Földön, de lehet, hogy akár kétszer ennyi.

Élőlények, ám sokáig nem volt egyértelmű, hova kellene sorolni őket: állat-e vagy növény a gomba. Sokan még a növénytan részeként ismerkedtünk meg velük, leginkább azért, mert a gombák helyhez kötöttek. Mégis az állatokhoz állnak közelebb, mert heterotrófok, tehát (leegyszerűsítve) az élethez szükséges energiát szerves anyagokból fedezik.

Rendszertani besorolásuk a 2000 években teljesen átalakult, addigra ugyanis lehetővé vált a DNS-alapú osztályozás, és így sok új dolgot megtudtak a gombákról. Olyannyira, hogy módosítani kellett a korábbi, fizikai tulajdonságok, morfológiai jellemzők alapján megállapított rendszerezést. Még ma sem végleges az egyes gombák taxonómiai besorolása – ez ma is egy dinamikusan alakuló tudományterület.

Vannak egysejtű és többsejtű gombák, közös bennük, hogy nincs gyökerük, sem lábuk, nincs levelük, sem viráguk, jellemző viszont rájuk, hogy gombafonalakból fejlődnek ki.

A gombák alapvetően háromféle módon táplálkoznak. Vagy elkorhadt, elpusztult élőlényeket fogyasztanak, vagy együtt élnek azzal a növénnyel –a növény gyökérzetéhez kapcsolódva –, amelyből energiát nyernek, azaz kölcsönösen előnyös viszonyban vannak egymással, vagy paraziták, tehát egy élő szervezetet bontanak le, saját túlélésük érdekében. Fontos tudni, hogy a gombák lebontó munkája nélkül, teljesen felborulna a természet egyensúlya.

Hogy mennyire gazdag és sokszínű a gombák világa, arra jó példa, hogy gomba a peronoszpóra, amely sok szőlőtermesztő rémálma, kezelés, permetezés nélkül elpusztítaná az egész szőlőtőkét, és a kalapos gomba is, legyen bár mérges, vagy ehető, mint például a vargánya vagy a fafülgomba.

Az ízletes vargánya a kedvencem. Nevezik még például úrigombának is. A nagyobb méretű gombák közé tartozik, az állaga kiváló, szárítva vagy frissen egyaránt jó. A vargánya régóta része a gasztronómiának, már a rómaiak is gyakran használták.

Luca kedvence a fafülgomba. A laskagombához hasonlóan félkörös tányérkákat képez a fák törzsén, de lehet csészeformájú. Kiváló alkalmazkodó, száraz időben összehúzódik és kivár. Kedvence a bodzafa. Valóban emlékeztet a fülre, legalább annyiban, hogy porcogós – aki evett kínai gyorsbüfében például fafülgombás csirkét, nem felejti el, hogy milyen. Nem az íze, inkább az állaga az, ami az ételben a jellegzetességét adja. A kínai konyha előszeretettel használja, sokáig úgy gondoltam, hogy a fafül-, vagy júdásfülgomba jellegzetes ázsiai gombafaj. Tévedtem, ma már tudom. Magyarországon igen gyakori, nem értem, miért nem része a hazai éttermek magyaros fogásainak.

Távol-keleti gomba viszont a siitake, amely egyben a legrégebben termesztett gombafaj. A csiperke és a laskagomba után ebből termesztenek a legtöbbet a világon. Bár eredeti élőhelye Kína, Japán Thaiföld, ma az egész világon termesztik, hazánkban is. Szinte csodaszernek tartják, némi joggal. Számos jótékony hatása ismert: csökkenti a koleszterinszintet, gyógyír a köszvényre, gyulladásos panaszokra, hogy csak néhányat említsek. Immunstimuláns hatása bizonyított, ezért fontos szerepet játszik a rákellenes küzdelemben.

Van olyan gomba, ami a cukorbetegség kezelésére kiváló szer. A téli fülőkének, ennek a különleges, télen szedhető gombának egyes alkotóelemeit pedig azért alkalmazzák műerek falában, hogy a vérrögképződés kockázatát csökkentsék. A gombák nélkülözhetetlenek az orvostudományban.

Ahogy az bizonytalan volt, hogy növény vagy állat, sokan azt a kérdést is felteszik, hogy zöldség vagy fűszernövény a gomba. Nos, szerintem a gomba nem más, mint gomba. Együnk minél többet, mert teljes értékű fehérjét tartalmaz, energiaszegény és finom.

Sokféle gomba gyűjthető erdeinkben, érdemes egy-egy kiadós eső után kirándulni egyet és gombászni. Ám egy dolgot mindenképpen be kell tartanunk. Ha saját magunk gyűjtünk gombát, vigyük el minden esetben egy kijelölt piacra átvizsgálásra, mert nagyon sok ehető gombának van hozzá megtévesztésig hasonló mérgező párja. Létezik olyan gomba is, amelyik frissen ehető, ám később mérgezővé válik. Már kevés mérgező gomba elfogyasztása is végzetes lehet.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1105 Hits
0 hozzászólás

Minél természetesebb, annál jobb – a madárbarát kert legfőbb titka

 Ha megkérdezték volna tőlem pár éve, milyen egy madárbarát kert, azt mondtam volna, hogy olyan, ahol télen kitesznek egy etetőt, nyáron pedig a kút mellett hagynak egy vízzel teli vödröt. Valamint nem tartanak macskát!

 Ma már persze tudom, hogy ez igen felületes és naiv elképzelés volt. A változást két dolog indította el bennem. Részben megismertem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárbarát kert programját, amelyik szerintem nagyon sokakat ösztönzött már arra, hogy átgondolják, mit tehetnek a környezetükben élő madarakért. Úgy is fogalmazhatok, hogy szerencsére divat lett a madármegfigyelés. Magánembereken kívül sok iskola, óvoda, intézmény, sőt önkormányzat alakítja ki, vagy formálja át udvarát, kertjét, parkját azért, hogy kicsit megkönnyítse madaraink életét. Igazi nyertes-nyertes helyzet! Kis törődéssel a madarak jól érzik magukat környezetünkben, jut számukra táplálék, biztonságos ivóhely. Mi pedig nem csak gyönyörködhetünk bennük, de kertünk is hasznát látja, mert tollas barátaink szorgosan karbantartják növényeinket azzal, hogy pusztítják a rovarokat.

 A másik inspiráció egy személyes élményem volt. Egykori gimnáziumi osztályomból sokan találkozunk egymással viszonylag rendszeresen, legalább évente egyszer. Egy kora nyári összejövetelre az egyik osztálytársam meghívott minket leányfalui kertjébe. Akkor tudtam csak meg róla, sok-sok év után, hogy szenvedélye a madarászat. Szép idő volt, így a teraszon ültünk le, egy hatalmas szelídgesztenyefa árnyékába. Már ezen is elcsodálkoztam, azt hittem, hogy a szelídgesztenye csak Sopron és Pécs környékén él meg hazánkban.

 A vizuális ingereket általában gyorsan feldolgozom, így meglepődtem magamon, hogy hosszabb időre teljesen belefeledkeztem a kert látványába. Rendezett volt, mégis olyan, mintha minden csak úgy magától nőtt volna. Mint kiderült, a kert igen komoly tudatosság és persze sok-sok év munkájának eredménye. Így lett ember-, madár- és természetbarát. Péter, az osztálytársam, örömmel vezetett körbe, és ez a kis séta egyben egy gyorstalpaló képzés lett.

 A teraszról el sem indultunk, máris megtudtam, hogy mi a legfontosabb: az itató. Sokféle kialakítása lehet, akár egy lapos, nem könnyen boruló tál megteszi, ha a vizét rendszeresen frissítjük, és az edényt időről időre megtisztítjuk. Egy ilyen tálkát jó, ha egy macskák és egyéb, kis ragadozók számára nem megközelíthető magas tárgyon (asztalon, kivágott fa otthagyott törzsén…) tesszük elérhetővé, és telepítsünk körbe növényeket, hogy alulról se tudjanak felkapaszkodni.

 Lehet a madáritató hely egy medence vagy tavacska, ezeknél is fontos, ha nincs átfolyásuk, cserélnünk kell bennük a vizet időről időre. Olyan részletekre is kitért Péter, hogy érdemes az ivóhely kialakításánál kicsit a madarak szemével látnunk. Mi mindenre kell gondolnunk? Legyen könnyen átlátható a terep, hogy idejében tudjanak menekülni, ha valamely veszély fenyeget. Legyen a közelben néhány magasabb bokor, ahol megpihenhetnek, megszárítkozhatnak, mert vizes tollazattal nem tudnak messzebbre repülni. Ha nagyobb vízfelületünk van, gondoskodjuk arról, hogy legyen sekélyebb része, és a mélyebb részeken is alakítsunk ki kiálló pihenőket – egy követ, faágat...

 Megtudtam azt is, hogy a vizet a madarak nem csak inni szeretik, de a tollazatuk tisztántartáshoz is szükségük van rá.

 Hol vannak a madáretetők? – kérdeztem. Egyetlen etetőt szoktam kitenni télen az emeleti ablakba, azt is csak azért, hogy közelről gyönyörködhessek az odalátogató rigókban, cinkékben – válaszolta az osztálytársam. Az egész kert maga az etető. – folytatta nevetve. Látod, nálam nincs olyan gyepszőnyeg, mint a futballpályákon, így persze a munka is kevesebb vele – de biztos, hogy sokaknak kevésbé tetszik. Nem nyírom kéthetente, és ha visszavágom, akkor sem túl rövidre. Szeretem nézni, hogy rigók és vörösbegyek kutatnak benne giliszták, csigák és egyéb finomságok után. A kert egyik sarkában és a bokrok alatt a lehulló lombot is meghagyom. Van néhány szép napraforgóm a kertben, sosem gyűjtöm be a termést, kint hagyom a tányért, onnan szépen kiszedegetik a madarak a szotyit. Sokféle bokrot ültettem az évek során, csupa ehető termésűt, kökényt, bodzát, somot, galagonyát, tűztövist. Ezek azért is hasznosak, mert sok madár fészkelőhelyet tud kialakítani bent, a sűrű ágak biztonságában. A madár könnyen bejut, de egy macskának küzdelmes lenne. Ehető a madaraknak a vadszőlő is, amit a garázs oldalára futattam fel. Szerencsére szép nagy a kert, így több gyümölcsfám is van, ha lepotyog a termés, sokat lent hagyok a földön.

Imádom a harkályokat, ezért hagytam meg az egyik kiszáradt fa törzsét több méter magasra.

Azért azt hozzáteszem, hogy eleinte az egyik szomszédom nem volt túl lelkes. Attól tartott, hogy elszaporodnak nálam a rovarok, és ebből az ő kertjének kára lesz, ha nem nyírom a füvet, akkor nála megjelennek a gyomnövények, és ezzel tönkrevágom a gyönyörű gyepét. Szerencsére rájött, hogy ez felesleges aggodalmaskodás volt a részéről. Eleinte nekem is szokatlan volt, hogy szinte állandó zsivaj van a kertben, de én imádom. Tele van élettel a környezetem! Mindig történik valami. Itt élünk a település közepén, és olyan, mintha az erdőben lenne az otthonunk.

Tovább a teljes bejegyzéshez
867 Hits
0 hozzászólás

„…zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” (József Attila: A Dunánál)

 Európában a második leghosszabb folyó, nemzetköziségben azonban élenjáró. Tíz országon halad át hosszabban vagy rövidebben, hol szélesen hömpölyög, hol gyorsan szalad. Vízgyűjtő területén ennél is több ország osztozik. Hossza 2857 kilométer, vízgyűjtő területe pedig több mint 800 ezer négyzetkilométer. A Rajna-Majna-Duna csatorna 1992-es megnyitásával tengereket (Északi-tenger és Fekete-tenger) összekötő vízi út fontos része lett.

Fortepan/Adományozó. Cím: Evezősök Vác környékén. A háttérben a Visegrádi-hegység és a dunabogdányi kőfejtő látható. 1925.

 

 Nagyon nem mindegy tehát, melyik ország hogyan bánik vele, hol mennyire fontos a természet és környezetvédelem, hogy csak a legkézenfekvőbb kérdéseket említsem. A dunai országok ezt felismerve 1994. június 29-én elfogadták a Duna Védelmi Egyezményt a folyó védelmének érdekében és fenntartható használatáért. Négy évvel később, hogy minden gördülékenyen haladjon, hogy az egyezmény ne csak papíron éljen, megalakították a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságot (ICPDR). A tagországok egy-egy évre töltik be a szervezet elnöki tisztét, hazánk 2019-ben volt soros. Az államok angol neve alapján, abc-sorrendben követik egymást az egyes Duna-országok.

 A nemzetközi Duna-nappal a Védelmi Egyezmény aláírásának tízedik évfordulóját ünnepelték, és egyben hagyományt teremtettek, az idei immár a tizenhetedik. Mivel igen hosszú a folyó, számtalan a vele kapcsolatos feladat, a jeles napot a bizottság mindig egy-egy témára építi. Csak néhányat kiemelve az elmúlt évekből: a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás fontossága, a Duna és a kultúra kapcsolata, a vízhasználat kérdése, a dunai vízgyűjtő-gazdálkodási terv társadalmi vitája.

 Az idei év témája mindenkit érint, mindenkit megmozgathat: Fedezd fel a Dunát! Már el is indult egy online játék, ami egészen július elejéig tart, szerintem érdemes kipróbálni! Itt lehet regisztrálni. Egy-egy ilyen kvíz jó lehetőség arra, hogy ellenőrizzük, valóban olyan sokat tudunk-e, mint gondoltunk, ám még ennél is fontosabb, hogy bővíthetjük ismereteinket, esetleg arra ösztönöz, hogy még többet olvassunk a folyóról.

 Fedezzük fel! Mert van mit! Nyolc kérdéses „tesztemet” ízelítőnek szánom.

 Vajon tudja-e mindenki, mit jelent maga a szó? Honnan ered a Duna neve? Az írásos emlékek nélküli messzi-messzi múltból, az úgynevezett közös indoeurópai alapnyelvből (hívják még az angol elnevezésből proto-indoeurópainak), a jelentése folyó, vagy folyóvíz. Akinek erről eszébe jutott a Don folyó, eltalálta, igen, annak sem bonyolították egykoron az elnevezését, egyszerűen rámutattak: ez a folyó. Majd teltek-múltak az évtizedek, évszázadok, az egykori jelentés már csak nyelvtörténet, de itt a Folyó, azaz a Duna, a szóból tulajdonnév lett és fogalom.

 Olvasták már Claudio Magris Duna című könyvét? 1986-ban írta, amikor az Y generáció még épp, hogy megszületett, és elképzelésünk sem volt arról, hogy lesz Z és Alfa, de sokan azt sem tudták, hogy pár év és egész Közép-Európa átalakul. Izgalmas kép közeli és távolabbi múltunkról, egyben kultúrtörténeti utazás, történelmi ízelítő a Duna melletti országokról.

 Tudták, hogy 1830-ban indult el az első gőzhajó a Dunán, ami kényszerűen magával hozta a meder szabályozását.

 Hány magyarországi mellékfolyója van? Aki hármat mondott, eltalálta: Rába, Ipoly, Sió.

 Ma még nyüzsögnek apró rákok a Dunán, ám arról hallottak-e, hogy miért tűntek el az egykor nagy számban itt élt folyami rákok? Nem, nem azért, mert levadászták és elfogyasztották volna őket, vagy mert az ipari szennyezés tönkretette volna élőhelyüket, hanem mert egy betegség, a „rákpestis” végzett velük. Igaz, ennek a kórnak is nyilván volt valami oka, de ezt most ne firtassuk!

 Vannak-e dunai halfajok? Igen, természetesen vannak, több mint 50 féle. Nekem ez soknak tűnik, a szakemberek szerint azonban inkább kevés. Van két olyan halfaj is, amely csak és egyedül itt él: a dunai galóca és a selymes durbincs.

Hát a hódokkal mi a helyzet? Kihaltak, akárcsak az aranysakál, ám néhány éve sikeresen visszatelepítették őket.

 Ha már a természetnél tartunk, még egy találós kérdés: hány nemzeti park kapcsolódik a Dunához? Összesen tizenhét – felfedezésre egy kiváló lehetőség szép sorban mindet felkeresni. Lehet a négy hazaival kezdeni!

 Számtalan módja van a felfedezésnek, egy élet is kevés lenne, ha mindent szeretnénk tudni a Dunáról. Aki alapos, áttekintő összefoglalóra kíváncsi, érdemes a Wikipédia Duna szócikkével kezdeni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
730 Hits
0 hozzászólás

Egy-két nap alatt elnyíló műremek – a golgotavirág

 Szeretem a kúszónövényeket, különösen azokat, amelyek nyáron virágözönnel borítják be a kerti lugast, vagy a ház falát, esetleg egy kiszáradt fa törzsére felfuttatva, hirtelen a semmiből kinőve pompáznak. Egyik gyerekkori kedvencem a klemátisz. Az oka igen egyszerű. Nagyszüleim kertjében volt egy hangulatos, klemátisszal befuttatott kis lugas, nyaranta az volt sok-sok meghitt beszélgetés, kakaós reggeli, kürtőskalácsos délután helyszíne. Az igazi különlegessége az volt, hogy a településen ugyan sok kertben volt kék klemátisz, de nálunk legalább hat féle színárnyalatban pompáztak a virágok. Mindenki a csodájára járt. Most mégsem erről írok, hanem egy másik gyönyörű futónövényről, a golgotavirágról.

 Számtalan másik neve is van, ám mind, még a latin szaknyelvi Passiflora is, ugyan arra utal, ugyan azt fogalmazza meg másképpen. Nevezik krisztusvirágnak, Krisztus koronájának, kínfűnek, kínvirágnak vagy passióvirágnak. Miért? Több elmélet van arra, hogy ki nevezte el a növényt, de bármelyiket nézzük, mindnek egy az alapja. A növény virágának alkotórészei szokatlanok és igen karakteresek, az ember pedig szívesen értelmezi a látottakat, ahogy arcot lát például a felhőben. Az első spanyol misszionáriusokat Krisztus szenvedéseire és a töviskoszorúra emlékeztette a virág, ezért úgy vélték, hogy még a természet is arra ösztönzi őket, hegy megtérítsék a dél-amerikai indiánokat.

A Golgota a hegy neve, ahol Jézust keresztre feszítették, a golgotavirág pedig az értelemzők szerint a megkínzatás stációira, a kínzás eszközeire utal. A nyeles magház a keserű pohár, amelyet ki kellett innia, a szőrkoszorú a töviskoszorú, amelyet a fejére helyeztek, a kacs az ostor, amivel megkorbácsolták, a hármas levél a kereszt három ága, más értelmezés szerint a lándzsa hegye, a három bibeszál a három szög, amelyekkel Jézust a kereszthez szögezték, az öt portok az öt sebhelye. A fehér szín Krisztus ártatlanságát, a 10 szirom pedig az igaz apostolokat jelképezi.

 Egy csodás virág szép értelmezése.

 A golgotavirág trópusi és szubtrópusi övezetekben őshonos, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Ausztrália egy részén, ám a világon szinte mindenütt termesztik. Európában a 17. században terjedt el. Indái az őshonos környezetben a 80 méter hosszúságot is elérhetik. A legtöbb passiónövény liánféle, de van cserje és fa változata is. A virága mellett a fényes zöld, háromkaréjos, sima levelek kevésbé feltűnőek. Néhány faj virágának átmérője elérheti a 10 centimétert. A legtöbb faj csak tűző napon virágzik, egy-egy virág pedig mindössze 24-48 óráig nyílik. Micsoda pazarlás!

 E különleges virágzatból fejlődik ki a kerek, sárga vagy narancssárga, édes-savanykás passiógyümölcs, amelynek legismertebb ehető fajtája a maracuja. Ha már a különlegesen hosszú indáról írtam, megemlítek még egy különlegességet: a brazíliai Passiflora macrocarpa termése a négy kilogrammot is eléri. A termést spanyolul granadillának, azaz gránátalmácskának is nevezik, mert az egyrekeszű, sokmagvú bogyó kerekded, apró magjai miatt kicsit hasonlít a gránátalmára.

 Az Andok indiánjai egykoron teát főztek a golgotavirágból. Európában nyugtatónak és fájdalomcsillapítónak használták a növényt. A benne lévő bétakarbolin jó hatással van az idegrendszerre, így nyugtatóként, a szorongásoldóként alkalmazzák. Bár a golgotavirágnak ismert mellékhatásai nincsenek, de ahogy általában semmivel, ezzel sem szabad túlzásba esni.

 Ám gyönyörködni benne májustól egészen őszig lehet, hiszen virágai ha rövid ideig élnek is, ám egész nyáron új és új bimbókat hoz a növény.

Tovább a teljes bejegyzéshez
823 Hits
0 hozzászólás

Lábatlan is, törékeny is – mi az?

 Nem más, mint egy szerintem igazán érdekes hüllő. Egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kommenteket olvasva meglepett, mekkora ellenérzést vált ki sokakból a kígyó, még akkor is, ha kicsike. Mivel hiszek abban, hogy ha megismerünk valamit, félelmeink oldhatók, tovább próbálkozom. Írásom témája ez úttal a gyík, amelyik valójában kígyó szeretett volna lenni. Igen, a törékeny gyíknak ez szinte sikerült, bár a szakértőknek azonnal feltűnnek a különbségek.

 Kis közvélemény-kutatást tartottam ismerőseim körében. A megkérdezettek között nem volt egyetlen hüllőrajongó, de még természettudományos érdeklődésű ember sem, ez nyilván megmagyarázza azt, miért nem akadt senki, aki hallott volna a lábatlangyíkokról. Tudományos nevük Anguis fragilis, azaz tükörfordítással törékeny gyík. E kígyóformát öltött gyík neve az egyik legismertebb gyíktulajdonságból ered, abból ugyanis, hogy ha szükséges, képes a farkát ledobni, majd újat növeszteni helyette. Nevezik még népiesen kuszmának, ez pedig bizonyára a mozgására utal, azaz, hogy kúszik, de nem igazán siklik. De erről majd később!

A ma ismert és elismert négyféle lábatlangyík, a közönséges, a kékpettyes, a görög és a peloponnészoszi közül hazánkban az első kettővel találkozhatunk. Nem nagyon közösködnek, más-más területen élnek, bár van ezek között átfedés. A határvonal a Duna. A közönséges lábatlangyík a Dunántúlon él, a kékpettyes pedig a Dunától keletre, leginkább például a Börzsönyben, Királyrét környékén.

Kígyó ez, vagy mi?

Adódik a kérdés, hogy ha olyan, mint egy kígyó, akkor hogyan állapítható meg, hogy mégsem az. Nem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk. Amennyiben van módunk megfigyelni, már a mozgásából egyértelmű, hogy nem kígyó. A kígyókkal ellentétben a lábatlangyíkok csak az oldalsó izmaikkal haladnak, a hasi izmok nem vesznek részt a mozgásban. Ráadásul a testük jelentős része, kb. kétharmada a farkuk, amely merevebb a benne lévő csontos lemezek miatt. Emiatt kevésbé harmonikus a „mozgáskultúrájuk”, mint a kígyóké. A szépség persze csak egy dolog. Ennél nagyobb gondot jelent a törékeny gyíkoknak, hogy sima felületen nehezen jutnak előre, mert nekik a tempós haladáshoz kell valami „mankó”, aminek a segítségével tovább tudják tolni magukat. Egyértelmű, ugye? Igen, ez a természetben némi kiszolgáltatottságot jelent.

További látványos különbség, hogy a törékeny gyík tud pislogni, a kígyó, mivel a szemhéjaik átlátszó hártyaként összenőttek, csak néz – nem véletlen, hogy bűvös tekintete legendás, még irodalmi művekben is olvashatunk róla. A kuszma a mozgásán kívül más hátrányos tulajdonságokat is begyűjtött a természettől, például a látása igen gyenge, ráadásul színvak. Így a nyelvét öltögetve tájékozódik. A kígyó szintén nagy nyelvöltögető, mint tudjuk, de míg a törékeny gyík eközben kicsit kinyitja a száját, a kígyók szája zárva marad. Bár a lábatlangyík ki tudja nyitni a száját, ám nem tudja úgy kiakasztani az állkapcsát, mint a kígyó, így korlátozott, hogy mivel, milyen méretű eledellel tud táplálkozni.

A fejük formája is más, a kígyóé laposabb, a lábatlangyíké magasabb bár kisebb, mint a kígyóké, kevésbé különül el a testtől.

A rejtőzködésben igazán kiváló

Rejtőzködő életmódját elősegítő testének színe és mintázata, többnyire a barna különböző árnyalatait öltik sima pikkelyei, de léteznek szürkés-ezüstös törékeny gyíkok is. Hasa általában szürkés-feketés. A hátukon sötét vonal húzódik. A nőstények és a hímek testmintázata eltérő. Érdekesség, hogy a kékpettyes törékeny gyíkokra jellemző égszínkék pettyek gyakran a közönséges lábatlangyíkok hím példányain is láthatóak.

Alapvetően rejtőzködő természetű állat, nem is lenne esélye másképpen a túlélésre, hiszen számos természetes ellensége van, többek között az ölyv, a héja, a vaddisznó, de még a sün is. Lomhasága miatt pedig nem nagyon van esélye a menekülésre. A táplálkozási szokásait is befolyásolja a tempója, a nála lassabbakra vadászik meztelen csigára, gilisztára.

Főleg este és esős időben aktív, ez sem véletlen, hiszen ilyenkor a kedvenc táplálékából is nagyobb a kínálat. A lábas gyíkoktól eltérően nem kövekre telepszik napozni, hanem könnyen felmelegedő tárgyak alatt veszi fel a szükséges hőt.

A telet átalussza, már októberben beássa magát a földbe és április közepéig színét sem láthatjuk. Ez után viszont azonnal a szaporodással foglakozik, rájuk is jellemző, hogy a hímek heves párharcot vívnak egymással. Álelevenszülők, a tojások az anya testében fejlődnek ki. A mintegy tíz centiméter hosszú gyíkocskák nyár végén, augusztus-szeptemberben bújnak ki.

Mindezek után meglepő, hogy tizenöt évig is elélnek, állítólag védett körülmények között még harmincig is. A lábatlan gyík Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
810 Hits
0 hozzászólás

Natura 2000 – hogy unokáink is láthassák a minket körülvevő gazdag és változatos természetet

 Nem olvastam olyan statisztikát, hányan ismerik a Natura 2000 hálózatot. Szerintem egyre többen vannak ilyenek. Aki érdeklődik a természet-, vagy az élőhelyvédelem iránt nyilván olvasott róla, hiszen a média rendszeresen foglalkozik valamilyen módon a témával, nem is kell szakmai oldalakat böngészni ehhez.

 A Natura 2000 besorolás az adott természetes élőhely számára fokozott védelmet nyújt. Képtelenség lenne itt felsorolni, mi mindenre terjed ki a hatása. A Natura 2000 területek kezelési terve sok-sok egyéb mellett arról is rendelkezik, hogy mikor és milyen módon lehet kaszálni, vagy, hogy a védett térségtől adott távolságon belül működő mezőgazdasági földeken alkalmazható-e bármilyen vegyszeres kezelés, trágyázás, esetleg egy szántó és az élőhely között mekkora puffer zónát kell létrehozni. Természetesen a Natura 2000 területek kijelölésével nem a gazdasági tevékenység leállítása a cél. Minden gazdálkodási forma folytatható egy-egy területen, ha az összeegyeztethető a védelemmel. A védelmet kizárólag azon fajok és élőhelytípusok szempontjából kell biztosítani, amelyek miatt a területet kijelölték.

 A világon egyedülálló

 A Natura 2000 hálózat Európának több mint 18%-át, tengeri területeinek pedig több mint 6%-át lefedi. Ez a világ legnagyobb kiterjedésű élőhelyvédelmi hálózata. Büszkék lehetünk rá! Körülbelül 230 élőhelytípus és 2000 olyan faj létezik, amelynek legfontosabb előfordulási területeit védetté nyilvánították, és ebből már könnyű kitalálni, hogy honnan ered a név. Magyarországon a Natura 2000-es területeket 46 közösségi jelentőségű élőhelytípus, 36 növény-, 91 madár- és 105 egyéb állatfaj hazai állományai alapján jelölték ki.

Hol kell „bevetni” a Natura 2000-et?

Szükséges a védelem, ha az adott területen olyan állatfajok élnek, amelyek sehol máshol nem. Ilyen hazánkban például a múlt heti bejegyzésemben szerepelt rákosi vipera. De van más bennszülött, ún. endemikus faj is Magyarországon, a magyar kökörcsin, amely szintén téma volt ebben az évben a Vörös és Zöldben. A pilis lenre, vagy a magyarföldi husángra előbb utóbb szintén sort kerítek. Leginkább a magyar vakcsiga keltette fel a kíváncsiságomat, már pusztán a nevével is.

Léteznek olyan élőhelytípusok, amelyek csak egy ország területén találhatóak meg, itt nagy a felelőssége az adott államnak, hogy a fenntartásukról megfelelően gondoskodjon. A csak Magyarországon előforduló területek és maguk a fajok az ún. „pannonikumok”. Nálunk ilyen, a pannon régióra jellemző élőhelyek a pannon lejtősztyeppek és sziklafüves lejtők, a pannon löszgyepek és homoki gyepek, a fás élőhelyek közül a pannon gyertyános tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok.

Van, amikor egy faj Európában már megritkult, de itthon még nagy számban élnek példányai. Ilyen mások mellett a szarvasbogár, a mocsári teknős, a tövisszúró gébics, az örvös légykapó, a kisfészkű aszat, vagy a már említett pannon gyertyános-tölgyes. Ezekre az összeurópai állomány biztonsága érdekében szintén figyelmet kell fordítanunk.

A madárvédelem kiemelt terület a Natura 2000 esetében. Általános célja a tagállamok területén előforduló összes, természetes madárfaj védelme.

Hogyan kap egy terület Natura 2000 besorolást?

A kijelölési folyamat nálunk 2004-ban, hazánk EU-csatlakozása után indult meg. A különleges természetmegőrzési-területekre egy-egy tagország csak javaslatot tehet. A döntést szakértők bevonásával, hosszadalmas eljárás eredményeként hozzák meg. Magyarország területén a madárvédelmi és a természetmegőrzési-területek mintegy 1,95 millió hektárt tesznek ki, ez az ország területének 21,39 százaléka. A területtípusok átfedése közel 42 százalék.

Hol tartunk most?

Mint említettem, az eljárás évekig eltart, és nem pusztán a bürokrácia miatt, hanem mert egy rendkívül összetett és sok megfontolást igénylő folyamatról van szó. Az Európai Bizottság hét évvel az első megtett lépés után, 2011-ben deklarálta hivatalosan, hogy Magyarországnak nem kell több Natura 2000 területet kihirdetnie, azaz jóváhagyta a hazai hálózatot.

Jelenleg Magyarországon összesen 479 különleges természetmegőrzési- és 56 különleges madárvédelmi terület található.

Tovább a teljes bejegyzéshez
619 Hits
0 hozzászólás

Egyik legféltettebb kincsünk – a rákosi vipera, Magyarország egyetlen bennszülött gerincese

 Hogyan került ilyen kitüntetett helyzetbe ez a kicsi, szép hüllő, hogy külön védelmi központot alapítottak számára? Sajnos igen egyszerű: nem vigyáztunk rá eléggé. A kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központ létrehozásának az oka, hogy mesterséges beavatkozás nélkül rövid időn belül Magyarországról is eltűnt volna a mára szinte kizárólag nálunk előforduló, rendkívül ritka mérges kígyó, a rákosi vipera. Pedig korábban Közép- és Kelet-Európában elterjedt volt. Ausztriában azonban 50 éve láttak utoljára élő példányt. Jó hír, hogy Erdélyben a 2000 évek elején újra felfedezték néhány állományát. Magyarországon a Hanságban és az Alföldön élt egykor nagy számban, mára legfeljebb 500 egyedet számlál, és azok is inkább elszigetelt populációkban találhatók.

 A szerény képességű vadász

 Abban, hogy a rákosi vipera egyedszáma rohamosan csökkent, szerepet játszott, hogy az emberek pusztán tájékozatlanságból adódó félelemből vagy néha rosszindultból pusztították, sőt kereskedelmi célból gyűjtötték, ám az okok között élőhelyeinek drasztikus megváltozását is fel kell sorolnunk. A rákosi vipera ugyan mérges kígyó, de nem a legjobb vadász, így táplálékban gazdag vadászterület nélkül eléggé elveszett. Az elmúlt évtizedekben a vizes élőhelyek látványosan megváltoztak, a gyepek jelentős részét felszántották, bevetették, vegyszeresen kezelték. Mindez nem kedvezett a rákosi vipera fennmaradásának. Csökkent a táplálék mennyisége, és nem változott ellenségeinek száma, amely az emberen kívül sem kevés. Az nem volt meglepetés számomra, hogy a róka megeszi, de azon már elcsodálkoztam, hogy a túzoknak és a sünnek is kedvelt csemegéje. Persze a rákosi viperát sem kell félteni. A fiatal egyed csak bogarakat és rovarokat fogyaszt, ám a nagyobbak megbirkóznak kisebb emlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal is.

Mondd a neved…

A rákosi viperát Herman Ottó mutatta be a „világnak”, azaz a tudományos élet képviselőinek egy előadáson, ennek köszönhető, hogy Méhely Lajos, jeles zoológus elkezdett foglalkozni vele, majd egy évvel később már rákosi vipera néven írt róluk külön alfajként. A név eredete egyértelmű: a Rákos-patak melletti réten fogták az első két beazonosított példányt. Ezzel sokáig nem is volt gond, ám az 1950-es évek során parlagi viperára keresztelték. Miért? Igen egyszerű. Állítólag Rákosi Mátyást bosszantotta a közös név. 1989-ben aztán a rákosi vipera végre visszakaphatta eredeti nevét.

Kicsi és szép – de hogy is néz ki?

Maximum 50 centis hosszával kígyók között a kisebbek közé tud csak bekerülni. A rákosi vipera számomra tele van meglepetéssel, ugyanis a nőstények a hosszabbak, akadnak 60 centi körüli példányok is. Az alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán sötétbarna cikcakkminta fut végig, az oldalán pedig hasonló színű foltok láthatóak. A hasa szürke, foltos. Tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A feje háromszögletű, a hátrafelé kiszélesedés oka, hogy ott találhatóak a méregmirigyek.

Mérges, de mégsem!

Fontos tudni! Nincs miért félni a rákosi viperától – már ha valaha is találkoznánk vele a szabadban. Még akkor sem történhet baj, ha megmar minket, hiszen kevés és gyenge a mérge, olyasmit érezhetünk ilyenkor, mintha egy méh csípett volna meg. Egyetlen problémát egy általa kiváltott esetleges allergiás reakció okozhat. Ezért tehát minden esetben érdemes orvoshoz fordulni.

Október közepe táján a rákosi vipera – mint minden hazai hüllő – elvonul egy fagymentes helyre telelni és áprilisban bújik csak elő. Ez egyben a párzási időszaka. Ezt követően mindegy 100 nappal később, július-augusztusban, néha szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek. Újabb különlegesség: gyakran már az anyaállat testében kikelnek. Amikor nem elevenen születnek, a tojásból azonnal kikelnek, és hamarosan levedlenek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Európai Unió LIFE-Nature programjának segítségével indította el azt a védőprogramot 2004-ben, melynek része a már említett központ is. Itt a kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult és mára már 700-nál több vipera él a központban. Fontosnak tartják, hogy minél több információt és élményt osszanak meg a viperákkal és hüllőkkel kapcsolatban, tanösvényt alakítottak ki, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be és oktatótermük is van. Az intézmény egész évben látogatható.

A rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1921 Hits
0 hozzászólás

Kiváló honlapok, profi szervezés - Európai nemzeti parkok napja – hazai szemmel

 Annyi nemzetközi és egyéb jeles nap létezik, hogy talán nem is tudják már betölteni eredeti funkciójukat: felhívni a figyelmet egy témára. Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem írni mostani bejegyzésemet. Hamar rájöttem azonban, hogy ez nem igaz. A nemzetközi napok valóban betöltik hivatásukat. Például az egyes fontos ügyek, témák nem egymással versengenek a figyelemért. A kiemelt napoknak köszönhetően nem történhet meg, hogy véletlenül ugyanakkor akarjon valaki a madarak és fák védelmében szólni, vagy éppen a vizes élőhelyek gondjaira felhívni a figyelmet. Jók ezek a jeles napok, mert ilyenkor a sajtó is számít a témára, szívesen hírt adnak az aktuális, kapcsolódó újdonságokról.

 A mostani, május 24-i nap az európai parkokról szól.

 

Tudták, hogy az első, a Yosemite Nemzeti Park nem az öreg kontinensen, hanem az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, 1864-ben. Nem kellett sokáig várni, nyolc évvel később létrehozták a máig talán leghíresebbet, a Yellowstone Nemzeti Parkot. Európában közel negyven évvel később léptek ez ügyben, akkor viszont már több országban. Svédországban ekkor egyszerre kilenc nemzeti parkot jelöltek ki! A jeles nap ennek az alapítási kezdeményezésnek az emlékét őrzi 1999 óta.

 Tudták, hogy létezik a nemzeti parkokat összefogó európai szövetség? 1973-ban alakult meg, abban az évben, amikor hazánkban megnyílt az első nemzeti park a Hortobágyon. Az EUROPARC Szövetséghez tartozik ma több mint 400 terület, összesen 35 országot képviselve.

 Az iskolások nyilván tudják, de talán nem mindenki előtt ismert, hogy Magyarországon ma tíz nemzeti park gondoskodik arról, hogy a jövő nemzedékei számára is megőrizzék egy-egy terült ökológiai egységességét, megvédjék azokat a mezőgazdasági és ipari hasznosítástól. Nagyon fontos szerepük van a nemzeti parkoknak az ifjúság nevelésében. Erdei iskolákat, táborokat, ifjúsági természetismereti programokat szerveznek. Az iskolai nevelésből nem csak az erdei iskolákkal veszik ki a részüket, de pedagógus-továbbképzéseket tartanak, segítenek kihelyezett földrajz vagy például biológiaórák megszervezésével. Lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekeknek hazánk természetrajza ne papírízű, vagy virtuális élmény legyen csak, hanem átélhessék a valóságban mindazt a különleges természeti értéket, amelyet egy-egy terület rejt. Emellett természetesen a turistákról sem feledkeznek meg, számtalan vezetett túra, különleges élményt nyújtó szabadidős program közül válogathatnak az érdeklődők. Mindez csak a töredéke a nemzeti parkok munkájának, hiszen jelentős tudományos munka folyik mindenütt, miközben a terület védelmének nem kis feladata is hozzájuk tartozik.

 Lehetetlen lenne felsorolni részletesen az egyes parkok jellemzőit vagy munkásságát, csak egy rövid kedvcsinálónak szánom az alábbi rövid bemutatást. Keressék fel legalább az önökhöz legközelebb fekvő nemzeti park honlapját, ha eddig nem tették volna. A sok-sok érdekes információ mellett biztosan találnak sok vonzó programot, és tájékozódni is könnyű, mert mindegyik honlap áttekinthető, jól felépített.

 Az Aggteleki Nemzeti Parkot a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására hozták létre. A nemzeti park területen 280 barlang található. 1995-ben felkerültek az UNESCO Világörökség listájára. A nemzeti park területét több körben bővítették. Ennek során hozzákerült az Esztramos-hegy, valamint a Zempléni Tájegység. Különlegesség itt az ország egyetlen olyan területe, a Bodrogzug, amelyet rendszeresen elönt a víz. 1989 óta Ramsari terület.

 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park korábban egymástól különálló védett területek összekapcsolásával jött létre, így most összefüggő, védett ökológiai rendszer. Egyik tájegysége, a Kis-Balaton egyben a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény védelmét is bírja. A Tihanyi-félsziget 2003-ban Európa Diplomás területté lett.

 A Bükki Nemzeti Park az átlagmagasságát tekintve legmagasabb hegységünk központi, nagyrészt erdős területét foglalja magában. Kiemelt területei a Hollókői Tájvédelmi Körzet mint Kulturális Világörökség helyszín, az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület pedig Európa Diplomás. Itt található egy igazi különlegesség is, a világ első, országhatárokon átnyúló nemzetközi geoparkja. A 28 szlovák és 63 magyar település területét érintő Novohrad-Nógrád Geopark park célja a földtani örökség, a vidék természeti és kulturális örökségének, hagyományainak megőrzése, bemutatása.

 A Duna-Dráva Nemzeti Park igen nagy területű, hiszen a két névadó folyón kívül egész Dél-Dunántúlra kiterjed, magában foglalva öt tájvédelmi körzetet és 19 természetvédelmi területet. A nagy része egyúttal a NATURA2000-es terület

 A Duna-Ipoly Nemzeti Park a következő négy tájegységet fogja át: Pilis–Visegrádi-hegység, Börzsöny hegység, Ipoly-völgy, az Alföld Duna menti területe. A Budapest melletti Pilisi Tájvédelmi Körzetet 1981-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és ebben fontos szerepet játszott az itt végzett környezeti nevelési munka. Az Ipoly-völgy szakasza Ramsari terület.

 A Fertő-Hanság Nemzeti Park 1979-től az UNESCO Bioszféra Rezervátum hálózatának tagja, 1989 óta pedig mint jelentős vizes élőhely, szintén a Ramsari-területek között is szerepel. A nemzeti park mozaikos szerkezetű. Főbb területei a Fertő-táj, a Hanság a Tóközzel, valamint a Répce mente. 1994 tavaszán az osztrák és a magyar nemzeti park területeit összekapcsolták, így létrejött hazánk első határon átnyúló nemzeti parkja.

 A Hortobágyi Nemzeti Park, hazán legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja a Hortobágy és Nagykunság tájait, valamint a Tisza-tó egyes részeit foglalja magában. Ide tartozik 4 tájvédelmi körzet. Három megyére kiterjedő működési területén 6 tájegységi körzete van. Hortobágy UNESCO kulturális világörökségi helyszín. 2011-ben a nemzeti park területén jelölték ki Európa harmadik „nemzetközi csillagoségbolt-parkját”.

 A Kiskunsági Nemzeti Park a Duna-Tisza köze jellegzetes arculatát őrzi. Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra Programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította. A vizes élőhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a Felső Kiskunsági tavak és puszták, az izsáki Kolon-tó, a Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzet és a Csongrád-bokrosi Sós-tó.

 A Körös-Maros Nemzeti Park 13 mozaikból áll. A Körösök és a Maros ártéri erdői, gyepjei, a holtágak vízivilága alkotja az egyik fő értékcsoportot. A másik kiemelt élőhely a nagy kiterjedésű pusztákhoz kötődik. Itt él Európa legnagyobb szárazföldi madárfaja, a túzok.

 Az Őrségi Nemzeti Park jelenleg a legfiatalabb, 2002-ben jött létre. Része az Őrség, a Vendvidék, a Rába folyó szabályozatlan völgye, a Belső-Őrség és Szentgyörgyvölgy környéke. A nemzeti park egésze Natura2000-es terület. 2007-ben, mindössze 5 évvel a létrejötte után elnyerték a Kiváló Európai Célterület címet.

 És ezzel még nincs vége! Jelenleg már szervezik a tizenegyedik, a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrejöttét.

 Forrás: magyarnemzetiparkok.hu

Tovább a teljes bejegyzéshez
648 Hits
0 hozzászólás

Madarat nem csak tolláról, hangjáról is felismerni. Ki hallotta már a Serinus serinust csicseregni?

 A tavasz biztos jele a szikrázó fények, a harsány zöldek, a tarka színek, a bódító illatok mellett, hogy a madarak szédítő dalolásba, csicsergésbe, búgásba, trillázásba kezdenek. Hihetetlen lendülettel hívják fel magukra a figyelmet – gyakran épp párkeresőben. Bizonyos napszakokban olyan erővel csivitelnek, hogy az vetekszik a szomszéd fűnyírójával. Ilyenkor egyetlen lehetséges megoldás, hogy nem bosszankodunk, hanem kedves háttérzajként hallgatjuk a dal-zajt. Egy idő után természetessé válik, mint a déli tájakon a kabócák órákig szóló hegedülése.

 

A járványhelyzet miatt – igaz, egyre lazulnak a kijárási korlátozás szabályai – többen és több időt töltünk a számítógép, laptop, tablet előtt, vagy használjuk okostelefonunkat. Az Eurostat adatai szerint hazánkban elsősorban a közösségi média elérése érdekében fizetünk elő az internetre, az uniós átlagnál egyharmaddal többen használjuk ezeket a kapcsolatrendszereket. A felmérések sok érdekességet elárulnak, hol menyien vásárolnak a neten, intéznek-e hivatalos ügyeket. Olyan információra viszont még nem bukkantam, hányan keresnek rá madárhangokra. Így nem tudhatom, a lakosság hány százalékához tartozom azzal, hogy amikor egy madárról olvasok, vagy látom a fotóját, a hangját is meghallgatom. Akinek ez nem szokása, javaslom, próbálja ki! Ezzel gazdagodik a „természetismerete”, így amikor sétál a szabadban, erdőn, mezőn, netán a saját kertéjben pihen vagy dolgozik, felismeri, hogy épp melyik madár dalol. Sokan használják a dalfelismerő appokat, amely egy ismeretlen szám néhány üteméből megmondja, mit hallgatunk. Ilyen applikáció madárhangokra is van. Érdemes próbálkozni!

 Különösen annak, aki ismeri a csicsörke gyors csicsergését, egyértelmű, honnan kaphatta nevét. Vannak, akik szerint olyan a hangja, mintha kis üvegdarabkákat csörgetnének.

 Kicsoda-micsoda ez a csicsörke túl azon, hogy a pintyfélék családjába tartozik? Tudható róla például, hogy az egyik legkisebb az európai pintyek között. Ez a zöld tavaszi ágakon élénk színfoltként virító madárka kora tavasztól október végéig látható hazánkban, ritkán, néhány példány át is telel. A 19 század előtt nálunk még ismeretlen faj eredeti otthona Észak-Afrika, de ma szinte egész Európában megtaláljuk. A kontinenst dél felől hódította meg, egészen északra nem is vonul, legfeljebb Svédország déli területéig repül. A Brit-szigeteken sem találkoztak még vele. A bozótos, cserjés területeket kedveli, legyen ez ligetes erdők szélén, vagy akár egy városi parkban, fasorban, kertben, netán temetőkben. Szereti az örökzöldeket, amelyek nyilván természetes, déli otthonára emlékeztetik. Nálunk leginkább a Balaton-felvidéken él, az ottani mandulaligetek és levendulások miatt.

 A csicsörke kicsike, maximum 12 centis, sárgás tollazatú, sötéten sávozott madárka. A legfeltűnőbb egészen bizonyosan a hímek rikító citromsárga feje. A fiatal példányok és a nőstények nem ennyire színesek. A tojó sűrűbben sávozott, tollazata alul szürkés, felül barnás. Csőrük rövid, tompa és kúpos, kiválóan segíti őket a táplálkozásban, amely leginkább apró magvakból áll. Nem válogatós, legyen bár kerti vagy gyomnövény magja, szívesen elfogyasztja akár a földről. Hasznos madárka, sok gyom, köztük a parlagfű, magját elpusztítja, így gátolva ezek túlszaporodását.

 Aki kicsit is érdeklődik a madarak iránt, tudja, nászi időszakban sok faj különleges produkciókat mutat be. A csicsörke hímek például ilyenkor kitartóan énekelnek, csapkodnak a szárnyukkal, és hullámzó röptükkel hívják fel magukra a figyelmet. Nászrepüléskor merőlegesen magasra szállnak, majd körözve ereszkednek alá, denevérként kiterjesztett szárnyakkal. A hím párja mellett marad végig, a fészeképítésbe azonban nem avatkozik bele. Az apró, csészeszerű költőhelyet a tojó egy fa ágára, ágvillájába építi, legalább egy méter magasságban a földtől. A vázat gyökerekből, fűszálakból alkotja meg, és tollakkal vagy a sokunk által nem különösebben kedvelt nyárfapelyhekkel béleli ki. A 4-5 tojáson is csak a tojó kotlik, de a hím a táplálja, őrzi őt, és – nem fogják kitalálni – énekel. A fiókák közel két hét után kelnek ki és körülbelül ugyanennyi időt töltenek még a fészekben.

 Nézzenek körül alaposan, amikor sétálnak, talán megpillantanak egy példányt, hiszen ilyenkor, ha nem is sokan (összesen maximum 200 ezer egyed), de itt élnek a közvetlen környezetünkben.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1155 Hits
0 hozzászólás

„Otthon van az ember, ahol (...) nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.” /Lénárd Sándor/

Ha valaki még nem hallott volna arról, hogy létezik madarak és fák napja, miért jött létre, mi a lényege, az interneten számos hiteles forrásból tájékozódhat a részletekről, arról, hogy egy-egy évben mely szervezet hogyan ünnepli meg május 10-ét. A 1902-ben, a mezőgazdaságra hasznos madarak érdekében kötött Párizsi egyezmény évében Chernel István ornitológus szervezte meg hazánkban első alkalommal. Alapvetően iskolai programként indult azzal a céllal, hogy a fiatalok ismerjék meg a természet jelentőségét. Kezdetben is fontosnak tartották a faültetést, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszterként, 1931-es vonatkozó rendeletében megfogalmazta azt az elvárást, hogy minden gyermek ültessen egy fát.

A madarakról sokszor írok, ezért főszereplők most a fák!

A jeles nap apropóján az emlékeimről írnék. Szeretném, ha legalább néhányan ennek hatására visszagondolnának arra, hányszor ültettek már fát, mikor álltak valaki mellett, aki éppen fát ültetett, vagy ettek-e már gyümölcsöt olyan fáról, amit egy számukra kedves és fontos ember nevelgetett féltő gondossággal. Ünnepeljük meg ezt a napot azzal, hogy átgondoljuk, van-e személyes élményünk a fákkal kapcsolatban! Talán így jobban megbecsüljük majd mások fáit is.

Kolléganőm, amikor megosztottam vele, miről szól majd e heti blogbejegyzésem, elmesélte, hogy édesapja 80 éves elmúlt, amikor kivágta azt a diófát a kertben, amit ő maga ültetett 10 évvel korábban. A család értetlenkedett, hiszen végre termőre fordult a fa. Ám éppen ez lett a veszte, nem hozott jó termést, kicsi és ízetlen volt a diója. Így újabb diófa került a helyére, hiszen olyan nem lehet, hogy egy kivágott fa helyére nem ültetünk másikat. „Szép és jó termést fog hozni nektek” – mosolygott rá lányára az idős ember.

Szerintem nincs olyan, aki ne szeretné a fákat úgy általában. Ám olyan ember is sok van, aki gyilkos indulatot érez egy-egy konkrét fa iránt. Aki kertes házban él, annak többnyire szomszédja is van, és sokszor érdekellentétek feszítik a köztük lévő viszonyt. Mert például az egyik telken növő fa beárnyékolja a másik veteményesét. Vagy városi környezetben egy bérházak ölelte udvaron álló fa zöld lombkoronája egyeseknek béke, megnyugvás, oxigén, daloló madarak, másoknak sötétség, lehulló gallyak és felsöprendő avar.

A „ne vágj ki minden fát” helyett azt mondom, ne vágjunk ki egyetlen fát se, inkább ültessünk, amennyit csak tudunk. A fa nem egynyári virág, hogy csak elvetem a magját, és pár hónappal később már virágzik is. Hosszú-hosszú évek alatt teljesedik igazi szépségében. Egy ismerősöm mesélte, hogy ahol él, ott több bérház körbe vesz egy közös légterű, ám külön tulajdonrészekre osztott udvart. Így történhetett meg, hogy ezen a tavaszon kivágták azokat a 60 éves fákat, amelyek szép lombkoronájukkal elviselhetővé tették az udvar látványát, amelyeken sok madár osztozott, a nagy nyári melegekben enyhet adtak a lakóknak. Mert a gyökerük megbontotta két ház udvara között a kerítést, és fontosabb volt egy új betonkerítés, a kényelmes autóbeállás, mint a fák zöldje. Ez sajnos nem egyedi eset. Arra biztatok mindenkit, akinek fakivágásról kell döntenie, mindig jusson eszébe, milyen sok évbe telik, mire egy fa legalább 3-4 méter magasságra nevelkedik. Mindig elszomorít azoknak az új építésű, frissen parcellázott telkeken felépült családi házaknak a látványa, ahol egy árva fa sem nő.

Hányat ismerünk úgy igazán?

A gyümölcsfákon kívül sokan talán ismerik a leggyakrabban előforduló hazai fák nevét (tölgy, bükk, hárs, kőris, szil, juhar, gyertyán…), ám nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a felismerésükkel már sokunknak gondunk lenne. Pedig ezek csak a hazai fák, őshonos fánk még 30 féle sincs, igaz ennél jóval több féle fa nő itthon is. Tudták, hogy a világon több mint 60 ezer féle fa létezik? Mit gondolnak, a Föld melyik országában él a legtöbb fafaj? Ha Brazíliára tippeltek, eltalálták, ott több mint 8000 féle fával találkozhatnánk, ha bejárnánk a teljes területét.

Faültetési programok

A fa nem csak szép, nem csak élményforrás, enyhet adó árnyék nagy melegben, hanem létfontosságú erőforrás, élelmet nyújtanak számos állatfajnak, és nem utolsó sorban hozzájárulnak az egészséges légkör fenntartásához oxigéntermeléssel és a széndioxid elnyelésével. Az ETH Zürich, svájci egyetem kutatói szerint egy globális faültetési programmal a légkörben lévő káros anyagok kétharmadát ki lehetne vonni. Jó hír, hogy léteznek faültetési programok, köztük van igazán nagyszabású is.

A Bonn Challenge program célkitűzése, hogy újra termővé tegyenek a Földön 150 millió hektárnyi erdőtlen, erózió sújtotta területet 2020-ig, majd 350 millióra növelnék a tétet 2030-ig. Most 170 millió hektárnál tartanak. A kezdeményezést a német kormány és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) indította el 2011-ben. A program tovább bővült 2014-ben, amikor a New York-i klímacsúcson több mint harminc ország csatlakozott az erdőirtások korlátozásához és az erdőtelepítésekhez.

Kisebb, ám hazai, civil kezdeményezés a „10 millió fa” projekt. A tavaly nyáron indult programhoz bárki csatlakozhat. Interaktív térképükön, fotókon megtekinthető, hol milyen fákat ültettek eddig.

Most így májusban, a legtöbb fa már túl van a rügyfakadáson, tehát nem érdemes az elültetésükkel próbálkozni, de hamar itt lesz az ősz, a faültetésre ideális évszak. Tervezzék meg, hova, milyen fát ültetnének, ősszel pedig valósítsák meg elképzelésüket!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1338 Hits
0 hozzászólás

A tavasz bűvös illata –virágzik az orgona

„Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,

amit nem tudok megunni soha

a kékszemű tavaszüzenet.”

Csukás István: Tavaszi vers

 

Ezerszer feltették nekem is a kérdést, hogy mi a kedvenc virágom. Még soha nem válaszoltam erre azt, hogy az orgona. Vajon miért?

Minden tavasszal elvarázsol az orgonavirágzás, amikor a dús virágok buja, fülledt illata – különösen enyhe estéken – mindent beleng. Idén, hogy a kijárási korlátozások miatt csökkent az ipari és közlekedési környezetterhelés, és érzékelhetően tisztább a levegő, egészen bódítóan erős orgonaillatban sétálok esténként. Amúgy ez is olyan illat, amit, ha parfümben kellene, például színházban, a körülöttem ülők miatt szagolnom, nem lennék lelkes.

Szeretem az orgonát, mégsem állítottam soha, hogy a legkedvesebb virágom lenne. A spíreával, azaz a gyöngyvesszővel sem tudok április vége felé betelni. Ám ezt sem mondom kedvenc virágomnak. Mert nem igazán tekintem virágnak egyiket sem. Kicsit olyanok, mint a japán cseresznyevirágzás: tavaszünnep, természeti jelenség mindkettő. Az orgona nekem még szertartásvirág is – a ballagás élménye, illata. Bármikor eszembe jut a ballagás, látom évről évre a fotókat, videókat, a sok tavaszi virág ellenére az orgona a meghatározó benne – hiszen nemcsak a csokrokban, hanem az iskolákat díszítő girlandokban is ott pompáznak.

 

Sok érdekességet megtudhatunk, ha egy-egy virágnév eredetének utánaolvasunk. A közönséges orgonát (Syringa vulgaris) nem nevezték itthon mindig orgonának. A 17. században Magyarországon spanyol bodzának hívták. Számos népi neve van, egynémely még ma is használatos. Ezek például a spanyol-, török- és tengeri bodza, az indiai mogyoró, valamint a Szentgyörgybodza. Ez utóbbi név az orgonavirágzás időpontjára utal. György nap táján, április 24-én, legyen bármilyen az időjárás, biztosan már és még láthatunk nyíló orgonát.

De hogyan lett a bodzából orgona? A nyelvújítás korának köszönhetjük, először Kazinczynál bukkan fel 1788-ban. Az elnevezés eredete azonban bizonytalan. Egyik magyarázat, hogy az 1400-as évektől már használt hangszernév, az orgona hatására keletkezett, mert növény ágainak állása emlékeztet az orgonasípokéra.

A tudományos neve, a Syringa, egy németalföldi botanikustól ered. A Syringa az ókori sípot jelentő görög szyrinx származéka. Az orgona ágaiból ugyanis jó síp készíthető. Az orgona pedig ugyancsak sípokból áll! Ez is egy lehetséges magyarázat a magyar névre. Érdekes és sokatmondó az is, hogy mind a bodzából, mind az orgonaágból készíthető síp – így nem véletlen az sem, hogy a már ismert bodzabokor alapján nevezték el egykor az új, korábban ismeretlen növényt.

Európába egy flandriai nemes, Augerius Busbecq hozta el. Ő I. Ferdinánd császár konstantinápolyi követeként ismerte meg a növényt, onnan vitte magával Bécsbe, ahol a házának kertjében elültetett egy példányt. Busbecq a török nevet, a lilak-ot használta a bokorra, melynek egész Bécsből csodájára jártak. Ez a név terjedt el a francia és angol, valamint az olasz, spanyol nyelvben. Igen, jól gondolják, a lila szín is innen eredeztethető. Csodálkoznánk, ha ezt a csodás virágot nem ismerték volna Kínában már réges-régen. Ott Ting-hsziang, azaz „illatos virág” a nevük.

Az orgona az olajfafélék családjába tartozik. Az alapfaj lila virágú, a kerti fajták színe a hófehértől a feketés-sötétliláig a legkülönbözőbb színű lehet, az ismert fehér mellett rózsaszín és kék, sőt tarka és sárga is létezik, a virágok lehetnek egyszerűek vagy teltek.

A közönséges orgona 2-4 méter magas cserje, de ha tudatosan és hozzáértéssel metsszük, kis fává nevelhető. Igénytelennek nem mondható, bár a dús és nagy orgonabokrokat látva azt gondolhatnánk, hogy nő, mint a dudva. Ez azonban csak ott igaz, ahol a körülmények ideálisak. Leginkább a jó minőségű, meszes, agyagos talajt kedveli. Elviseli, ha csak néhány órát éri a napfény, de a napos, meleg helyeken érzi magát legjobban.

Az orgona gyógyhatása talán nem általánosan ismert, ám létezik. Levele – milyen aktuális ez most – az influenza és megfázás ellen hatásos. Az orgonarügy felhasználható a cukorbetegség tüneteinek enyhítésére. A virágából készített kenőcs alkalmas ízületi fájdalomra, zúzódások, sebek kezelésére.

Tudták, hogy az orgonavirág ehető? Tehetjük például salátába, vagy készíthetünk belőle szörpöt, esetleg lekvárt. Megjegyzem, én sajnálnám a gyönyörű orgonafürtöket lábasba tenni és megfőzni.

A méhek is szeretik, így szerencsére létezik orgonaméz. Azt pedig már említettem, hogy az orgona illatú parfümöt nem kedvelem, de a világ úgy szép, ha sokféle!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1371 Hits
0 hozzászólás

Különös évforduló - Mit tehetek én a Földért?

Április 22-ét 1970 óta ünnepelik a világon, Magyarországon 1990-ben indult a mozgalom. A mostani tehát kettős, kerek évforduló. Különös ünnepnap. A koronavírus-járvány miatt, erről már sokat olvashattunk, kicsit fellélegezhetett a Föld. Mégis egyik szemünk sír, mert a csökkenő levegőszennyezés hátterében nem tudatos döntések, ésszerű kompromisszumok, okos vállalások állnak, hanem a kényszerűség. Kedvesebbet utazunk országon belül, országhatárokon túlra pedig valóban szinte csak az utazik, akinek a munkája miatt szükséges. A turizmus, ennek részeként a sokat kárhoztatott tömegturizmus, szinte egyik napról a másikra leállt, nincsenek repülőjáratok, nem hömpölyögnek tömegek a turistalátványosságok környékén. Sok cégnél a termelés leállt, ez is hozzájárul a környezetterhelési adatok javulásához. De mi lesz „holnap”? Segít-e a mai tapasztalat abban, hogy ne ott folytassuk, ahol a kényszerű leállás előtt abbahagytuk. Olvasni mindkét véleményt, azt is, hogy a jövőben okosabban, környezettudatosabban fogunk élni, termelni. Nem utazunk majd rendszeresen konferenciákra, mert megtapasztaltuk, hogy online is kiválóan lehet egymással eszmét cserélni, kapcsolatokat ápolni. Át fog alakulni a munka világa, egyre többen maradnak majd home office-ban, mert mind a munkavállaló, mind a munkáltató megismerte az előnyeit, kidolgozták a működésmódját, munkát és pénzt fektettek bele kölcsönösen, nem fognak lemondani róla. A másik ezzel homlokegyenest ellenkező nézet a szkeptikusoké, akik azt mondják, hogy minden ott fog folytatódni, ahol március elején abbamaradt.

Azt hiszem, lehetetlenség, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy március előtt működött, de ezt majd az idő eldönti. Engem sokkal inkább az foglalkoztat most az ünnep ürügyén, hogy mit tehet az egyén. Mit lépjen az, aki nem elkötelezett környezetvédő mozgalmár, nem vezet elszántan hulladékmentes háztartást, csak egyszerűen szeretne kicsit tenni a saját jóérzéséért, meg – hát igen, ezek nagy szavak, de mégiscsak –, a Földért.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?!” – hangzik a Föld napja mozgalom egyik fontos üzenete. Szeretem ezt a gondolatot. Mert erőt és energiát ad, amikor annak ellenére, hogy a szomszéd nem teszi, szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Mert bíztatja mindazokat, akik egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy a Föld hosszabb távon élhető maradjon.

Listázzuk, mi minden lehet ez az apróság! Ilyen listákat összeállítottak sokan, magam is megtettem már, de most mégis leírok néhány alapötletet. Ez az én Föld napi hozzájárulásom, így ünneplek én. Hiszem ugyanis, hogy minden lista jó, mert lehet, hogy éppen akkor, éppen ahhoz az emberhez, éppen ez a lista jut el, aki éppen olyan hangulatban van, hogy választ legalább egy ötletet, sőt, meg is valósítja. Mi mindent tehet és tesz is természetesen, kedves, nyitott, elszánt, képzeletbeli hősünk?

 

Hősünk minden héten tart legalább egy vagy két húsmentes napot (Felvágottat sem eszik!)

Miért jó nekünk? A nagyüzemi állattartás komoly környezeti károkat okoz. Minél többen döntenek a kevesebb hús fogyasztása mellett, annál esélyesebb, hogy csökken a hústermelés mértéke, így környezetterhelő hatása is. Hősünk a húsmentes étkezésével hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, nagyságrendileg naponta 4 kilóval.

Miért jó neki? Rájön arra, milyen gazdag és változatos az élelmiszerek világa. Sok izgalmas, korábban ki nem próbált fűszerrel és fehérjében gazdag alapanyaggal találkozhat, és rájön arra, hogy tévedés volt elhinnie, hogy a zöldségek unalmasak.

 

Bár van kocsija, és szereti is, a jövőben hetente két-három napot gyalogol inkább, vagy biciklizik

Miért jó nekünk? Mert eggyel kevesebb autó rongálja a levegőt napra nap, teljesen feleslegesen. Mert így a busz, amivel utazunk, könnyebben tud majd közlekedni (ha egyre többen döntenek kedves hősünk példája alapján a gyaloglás és kerékpározás mellett), mert – ehhez persze már igen távlatosan kell gondolkodnunk –, kevesebb olajat kell kitermelni, és kevesebb autót gyártani.

Miért jó neki? Mert jóval kevesebbet fog üzemanyagra költeni, több marad másra, jobb dolgokra. Mert sokkal, de sokkal egészségesebb lesz, a gyaloglással jobb lesz a fizikai, sőt a mentális állapota, jobb lesz a vérkeringése, hogy csak egy-két előnyt említsek.

 

Csapvizet fog inni a jövőben, megteheti, mert nem olyan helyen lakik, ahol nitrátos a víz

Miért jó nekünk? Mert csak az ásványvizes palackokból Magyarországon évente közel 50 ezer tonnányi keletkezik. Ennek sajnos csak egy részét gyűjtik vissza szelektíven, a többi szemétként végzi, és várja azt a közel 500 évet, mire végre lebomlik. L Vagy a folyóinkon át eljutnak a tengerbe, ott hányódnak, lassan természeti katasztrófával fenyegetve. És akkor a gyártás során felemésztett energiáról nem is szóltam.

Miért jó neki? Miután a jövőben esze ágában sem lesz hazacipelni több liter vizet, káros műanyag palackokban, felszabadul az ideje, amit eddig vízvásárlással töltött, és anyagilag is jól jár, hiszen naponta megtakarít legalább 100-200 forintot!

 

Nem dob ki élelmiszert

Miért jó nekünk? Kezdjük azzal, hogy engem elszomorít, amikor degeszre töltött bevásárlókocsikat látok a szupermarket pénztáránál. Tudom ugyanis, hogy azokból az élelmiszerekből nagyon sok a kukában fog landolni. Rossz érzés, hány emberen segíthetnénk a fölöslegesen kikukázott élelmiszerekkel. Sokan kidobnak egy pár napja kibontott, teljesen fel nem használt tejfölös poharat, vagy mivel lejárt a ráírt szavatossági határidő, bontatlanul teszik a szemetesbe. Szóval, ha hősünk nem így cselekszik, nem vesz fölöslegesen semmit, akkor nem kell a végén bármit is kidobnia. Hazánkban fejenként közel egy kiló élelmet dobunk ki hetente! Az élelmiszerpazarlás nem pusztán érzelmi nyavalygás. Gondolom, sokan tudják, de talán van még, aki nem, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak. Arról nem beszélve, hogy a rengeteg, fölösleges, élelmiszer megtermeléséhez újabb és újabb területeket kell művelésbe vonni, ezért például erdőket vágnak ki.

Miért jó neki? Mert sokkal kevesebbet kell élelmiszerre költenie. Mert a háztartás izgalmas kihívássá válik, el kell ugyanis gondolkodnia azon, hogyan tudja felhasználni a tegnapi maradékot. Mert kétség ne legyen afelől, hogy lehet.

Nem kér műanyag szatyrot

Miért jó nekünk? Mert ha végre eltűnik a műanyag szatyor, nem fulladnak majd bele a tengeri állatok, nem kell a fákon, bokrokon lengedező rusnyaságokkal együtt élnünk, nem kell a műanyag károsanyag-kibocsátását elfogyasztanunk, amikor a tápláléklánccal visszakerül az asztalunkra.

Miért jó neki? Tudatosabb lesz, előre megtervezi a vásárlást, hiszen már az indulásnál tudja, vinnie kell bevásárlótáskát vagy kosarat. A tudatosságának köszönhetően kevesebbet fog költeni, egészségesebben fog élni.

 

Ne feledjük! A Föld napja cselekvő ünnep, bárki részt vehet benne, mindannyiunknak részt kell vennünk benne!

 

A Föld napja mozgalomnak van egy rendkívül gazdag, sok hasznos információt és számos remek ötletet tartalmazó honlapja: www.fna.hu – érdemes olvasgatni!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
697 Hits
0 hozzászólás

A nevében különc sármányfaj, a sordély

A sármányfélék családjába tartozik, így lehetne a neve például pocakos sármány vagy nagy sármány, de nem, ők önálló nevet kaptak. Népies elnevezése is sokféle akad. A sordély különféle alakváltozatai mellett (surgyé, surjé, csurdé) nevezik hangja alapján kikiricsnek, csicsirinek, csicserinek vagy csücsörgőnek és egy névváltozatát a táplálkozási szokása miatt kapta: kölesmadár, kölesi sármány.

Európa középső tájain, egészen a Skandináv félsziget déli szigetvilágáig, Afrika észak-nyugati részén, és Ázsiában, jellemzően Törökország és Irán vidékén költ, ennél valamivel nagyobb területen is előfordul vonulóként. Hazánkban sem ritka, állandó madarunk. A síkságokat kedveli, még dombvidéken is találkozunk velük, de a tengerszint felett 400 méternél magasabbra nem költözik. Ennek oka táplálkozási szokásaiban keresendő. Főként mezőgazdasági területeken látható, ezen belül is jobban szereti azokat a gazdaságokat, ahol kisebb, osztottabb táblákon, kis parcellákon termesztik a haszonnövényeket. Mondják róla, ha valahol megjelenik, az az „egészséges”, természetes művelési módra is utal, mert a vegyszereket alkalmazó, nagytáblás gazdaságok környékét messze elkerüli. Kedveli a magvakat, gabonát, kölest, sőt a mákot, nem veti meg a gyom magvakat, valamint zöld növényi részeket is fogyaszt. Azokban az időszakokban, amikor a növényi táplálék kevés, főként rovarokkal, bogarakkal, tücskökkel, pókokkal, hernyókkal táplálkozik, így a mezőgazdaság hálás lehet neki.

Megjelenése nem különösebben látványos, egy kis drapp folt a tájban. Mégis igen bájos, ahogy egy-egy kóró csúcsán vagy egy bokor ágán álldogálva felborzolja tollait – mint egy mérges macska a szőrét –, és vékonyka lábain egyensúlyozva kárál a világba. Mit mondjak, az énekét sem nevezném dalnak, egyetértek azokkal, akik szerint rovarszerű hangokat ad ki, mintha egy tücsök ciripelne.

Azt írtam, hogy drapp madár, ám ennél bonyolultabb a ruhája, szürkés világosbarna, feketebarna szárfoltokkal. Evező- és kormánytolla sötétbarna a szélén világos szegéllyel. Feltűnően szép gombszeme sötétbarna, szinte fekete. Télre rozsdás színű kabátot ölt. A körülbelül húszcentis madárka, ha kitárja szárnyát, rögtön nagyobbnak látszik, a fesztávolság 30 centi körüli. A tojó valamivel, úgy 10 százalékkal kisebb a hímnél, és mivel máskülönben teljesen egyformák, szabad szemmel nehéz őket megkülönböztetni egymástól. Spanyol „sordélykutatók” azonban megtalálták a tökéletes megoldást arra, hogy ne kelljen találgatni a vizsgált madár nemét. Felállítottak egy egyenletet, amelybe beírva a sordély szükséges paramétereit, máris megkapjuk, hogy hím vagy női egyeddel van dolgunk. A vizsgált alapsokaság, amelynek alapján a képletet kidolgozták 103 madár volt, és véranalízissel állapították meg nemüket.

A sordély évente kétszer költ. A talaj közelébe, néha bokrok aljába építi fészkét, amelyet száraz növényszálakból rak össze a tojó, és belül szőrökkel béleli ki. A tojó minden egyéb utódneveléssel kapcsolatos gondot kénytelen magára vállalni: ül a tojásokon, és később a kikelt fiókákat is eteti, igaz, ebbe néha a hím besegít, de nem mindegyik és nem mindig.

Persze ennek is van a természet által meghatározott oka. A hím nem tétlen, miközben a már meghódított tojó teszi a dolgát az utódok körül, ő újabb és újabb tojóknak énekel, így gondoskodik fajtájának fennmaradásáról, nem ragad le egy háztartásban.

A tojások mintázata kacskaringós, izgalmas vonalvezetésű, mintha egy művész fröccsentett volna barnás festéket a szürkés alapra. A költés átlagban 12 napig tart, és a fiókák gyorsan, 10-12 nap múlva elhagyják a fészket.

Korábban vadásztak a sordélyra, mert állítólag jóízű a húsa. Ez ma nem nagyon érné meg senkinek, hiszen Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 100.000 forint. Egyedszáma, ha mérsékelten is, de csökken.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1435 Hits
0 hozzászólás

A húsvéti barka – mint karácsonykor a fenyő

A tojásfa nálunk elmaradhatatlan része a húsvétnak. Évek óta gyűjtögetjük a szebbnél szebb díszes tojásokat, szinte mindhez egy-szép emlék is kapcsolódik. Ünnep után elcsomagoljuk őket, akár a karácsonyfadíszeket. A tojásdíszek tartója persze mi más lenne, mint néhány barkaág.

Tavaszi megújulás

A barka nem pusztán a tavasz egyik jelképe, hanem elválaszthatatlanul kapcsolódik az évszak nagy ünnepéhez, a húsvéthoz. Hívőknél, akik számára a húsvét az egyik legszebb egyházi ünnep és a nem hívőknél, akiknek tavaszünnep a húsvét, az ünnepi díszbe öltöztetett lakás elmaradhatatlan része a barkaág, és nyilván sok otthonban, akár nálunk, tojásokkal feldíszítve.

A keresztény világban a virágvasárnap ünnepléséhez kapcsolódik a barka, azokban az országokban, ahol nincs pálmaág ott egy „bimbózó” fűzfaággal emlékeznek meg Krisztus bevonulásáról Jeruzsálembe. A hagyomány szerint az emberek virágvasárnap előtti szombaton indultak barkát szedni, amelyeket elvittek a templomokba, hogy másnap a pap megszentelje azokat. A szentelt ágakat aztán elvitték haza vagy a szőlőbe. A hiedelem szerint különböző rossz dolgokat volt képes elhárítani ez az ág, villámcsapást, vagy gondoskodott a jó termésről, a bőséges szüretről. A barka többnyire a következő év hamvazószerdájáig látta el feladatát, amikor elégették.

Beszélő név

Sok növény neve – mint tudjuk – egyszerűen egy találó elnevezés a formája alapján. Ilyen a barka is. Nos, aki még nem tudja, mit gondol, miből ered a barka szó? Engem egy kis bundás nyuszira emlékeztet a barka gyerekkorom óta, ám ez egy népet sem ihletett meg. J A barka a magyar nyelvben a birka szóval közös eredetű. Találó és szép név, nem csak a forma, hanem a szimbolika is. A birka is gyapjas, és még az egyházi kapcsolódást is erősíti, hiszen a bárány Jézus húsvéti jelképe. Igen sok nyelvben azonban a macska ihlette a nevet, persze ezeknél is a puha bunda volt a meghatározó, ilyen az angol catkin vagy a német Kätzchen. Megjegyzem, hazánkban is ismert a barkára a cicamica név, bár ritka.

Mi is ez a barka?

Nem akármilyen fa vagy bokor virágzata a barka, hanem a fűzfélék füzérvirágzata. Amint kipattan a rügy, de még nem virágzik a növény, akkor kell leszedni, ha azt szeretnénk, hogy otthon, a vázában még sokáig örülhessünk neki. Később sem csúnya persze, amikor teljesen kibomlik, elnyúlik a virágzat. Általában a kecskefűz (Salix caprea) és a hamvas, vagy rekettyefűz (Salix cinerea) fajok barkáit gyűjtik kora tavasszal, lombfakadás előtt. Mindkettő a nedves élőhelyeket kedveli, folyók, tavak mellett és mocsaras tájakon nőnek leginkább. Egész Európában megtalálhatóak.

A kecskefüzet nevezik még leányfűznek és pálmafűznek is. Magas cserje, gyakran kis fává is megnő. Vesszőit szürkés szőrzet borítja, később megkopaszodik, fényes barnás-pirossá válik. A rekettyefűz hét méter magas bokorrá is megnőhet, barkája inkább gömbölyű.

Tovább a teljes bejegyzéshez
728 Hits
0 hozzászólás

Soha ilyen aktuális nem volt még egy világnap - Április 7. – egészségügyi világnap

A WHO (Wealth Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) az ENSZ intézményeként 1948-ban ezen az áprilisi napon kezdte meg működését – ezt a születésnapot ünnepeljük ilyenkor. A világnapok arra jók, hogy egy-egy fontos témára ráirányítsák a figyelmet, legalább évente egyszer a média foglalkozzon az adott kérdéskörrel. A nemzetközi szervezeteknek köszönhetően ilyenkor fontos ajánlások születnek, az egyes országok kormányai ezekhez többnyire csatlakoznak, így évről évre kicsit jobb lesz a világ, élhetőbb lesz az életünk. A koronavírus-járvány szomorú aktualitása most arra ösztönöz engem is, hogy felköszöntsem az ünnepeltet egy javaslattal. Kicsit messzebbről kezdem.

Ma már túl vagyunk azon, hogy az egészséget a betegség hiányának tekintsük, vagy pusztán a jó fizikai, testi állapot meglétére korlátozzuk. Sokat fejlődött a világ 72 év alatt. Napjainkban általánosan elfogadott, hogy az emberi egészség elidegeníthetetlen részének tekintjük a lelki és szociális jól-lét állapotát. Persze ma is csak kevesek kiváltsága, hogy teljes harmóniában éljenek környezetükkel pusztán ideális életmódjuknak köszönhetően, amelynek része a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, az egészséges táplálkozás, a jó testi kondíció, az egészséges sport leginkább a szabad levegőn, a szenvedélybetegségek elkerülése, valamint a szellemi kiegyensúlyozottság és építő társas kapcsolatok megléte.

Vannak, akiknek sok minden megvan ebből, de a teljes palettáról a legtöbben csak álmodnak. Csak egy példa! Lehet, hogy valaki jól keres és fitten tartja magát, fut a szabad levegőn, sok zöldséget eszik, megfelelően karbantartja a súlyát, nem iszik, nem dohányzik, ám rengeteget dolgozik, folyamatosan a munkán pörög az agya, így igen keveset alszik. Pedig kutatások sora igazolja, hogy a nyugodt és elegendő alvás egészségünk alapja.

Bár minden adott hozzá, szinte minden sarkon van egy edzőterem, trendi a futás, rengeteg helyről tájékozódhatunk, hogyan legyünk egészségesek, korszerű appok segítik megmérni, felmérni teljesítményünket, kiszámolják, hány kalóriát fogyasztunk naponta, mégsem könnyű valóban egészségesnek lenni. Időt, elszánást, lemondást, kitartást követel, és sokszor nem kevés pénzt kell rá költenünk.

Az egészség sajnos sokban hasonlít a vírusra. Nem igazán látható. A vírus jelenlétét csak akkor érzékeljük, amikor már ledöntött a lábunkról, az egészségünkért pedig többnyire akkor kezdünk aggódni, amikor már megbetegedtünk. Talán ez a világjárvány megtanít minket arra, hogy bármilyen keserves is, mégis foglalkozzunk rendszeresen az egészségünkkel, minden egyes napon.

Napjainkban nem a holisztikus egészségszemlélet a legfőbb kérdése az emberiségnek, most csak szimplán egészségesek akarunk lenni, még jobban leegyszerűsítve: nem akarjuk elkapni a vírust. Meglehetősen beszűkült a gondolkodásunk, egységesen, szinte kivétel nélkül az egész világon mindenki egyet akar: érjen véget ez a rémálom, amit eddig csak filmekben láthattunk, és nem hittük el, hogy az újkori történelemben valaha részünk lesz benne.

Ez a vírus nem válogat, bárkit megtámad. A különbség abban van, hogy kire, hogyan hat. Az egészséges szervezet úgy tűnik, legyőzi minden orvosi segítség nélkül, ki könnyebben, ki nehezebben. A legyengült, nem teljesen egészséges szervezetnek azonban segítségre van szüksége, és sokszor ez is kevésnek bizonyul, hiszen ma még gyógyszer, vagy megelőző oltás nem létezik a koronavírus ellen.

Ezekben a hetekben, hónapokban drámaian megmutatkozik, micsoda kincs az egészség, mennyire fontos megőrizni, gondozni. Az egészség valamennyi ember legértékesebb vagyona. Ez az egyik legfontosabb tudás, amit gyerekeinknek át kell adnunk, azon kell munkálkodnunk, hogy számukra az egészségmegőrzés gyakorlata napi rutin legyen.

Ne adjunk persze önmagunknak se felmentést azzal, hogy már késő. Mert ilyen vagy olyan krónikus betegségünk van, mert meghíztunk, mert hosszú évek óta nem mozgunk… Bármikor, akármelyik életkorban el lehet kezdeni a mozgást, egyik napról a másikra egészségesebben lehet táplálkozni, le lehet tenni a cigarettát… a sor folytatható, ki-ki hozzáteheti, és leküzdheti a saját mumusát. Mikor lenne erre jobb alkalom, mint az egészségügyi világnapon, koronavírus-járvány idején?!

Tovább a teljes bejegyzéshez
800 Hits
0 hozzászólás

Iszik, mint a gödény - Nem, nem az alkoholizmusról lesz szó!

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2410 Hits
0 hozzászólás