Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Egy nem szívesen látott madár – a kárókatona

A halak valószínűleg nem egészen értik, hogy erre a madárra ugyan mi szüksége volt a természetnek. Remekül ellennének nélkülük, és ezen a véleményen van bizonyára számos halgazdaság is. Ehhez képest a kormoránok, más néven kárókatonák köszönik, jól vannak, az Antarktisz kivételével minden egyes kontinensen megtalálhatóak, és mindenütt elkötelezett halpusztítók. Sokszor csapatosan vadásznak, ilyenkor a víz alatt közösen terelik zsákmányukat! Teszik ezt annak ellenére, hogy a vízimadarak többségével ellentétben nincs faggyúmirigyük, tollazatukat nem borítja vízlepergető réteg. Így rendszeresen ki kell menniük a partra, hogy az átázott tollazatukat megszárítsák.

A jó étvágyú kárókatonák általában 5-25 centis halakkal táplálkoznak, de könnyedén bekapnak egy fél kilós, vagy akár nagyobb halat is. Testméretüket látva, nem csoda, hogy sokat esznek. Az átlagos testhosszuk 80-100 centiméter, szárnyukat, ha kiterjesztik, a két vég közötti távolság eléri, néha meg is haladja a másfél métert. A legkisebb példányok súlya is több másfél kilónál, de sok kormorán ennél kétszer nehezebb. Testük ennek ellenére nyúlánk ám igen erős. Lábuk rövid, úszóhártyás, ezért a szárazföldön ügyetlenül mozognak, ám repülési sebességük akár a 80 km/h sebességet is elérheti.

Hosszú, vékony nyaka kis fejet tart, csőre erős és kampós. Az egész madár fénylőn feketészöld, ami annyira karakteres, hogy nevét is erről kapta. A szó a magyar nyelvbe valószínűleg a franciából /cormoran/ kerülhetett. Anélkül, hogy részletes nyelvetimológiai fejtegetésbe bocsátkoznék, a lényegre térek: a név eredeténél a latin corvus „holló” és marinus „tengeri” szavakat találjuk. Azaz a kormorán egy tengeri, vagy általánosabb értelemben vízi holló. Megjegyzem, a nép büdösmadárként is emlegeti, ami egyértelműen fészkelési szokásukra utal.

Jellemzően sok madár együtt, telepekben rak fészket. A helyeket a hímek választják ki, ezek lehetnek sziklák, tengerpartok, fák. Ha fát választanak. a fészkét az ágvillába építik gallyakból. A kormoránok mindent elborító ürüléke hamar elpusztítja a fészkeket tartó fákat, de a madarak se ki nem takarítanak, se odébb nem állnak.

A hímek párosodás előtt kisebb násztáncot járnak, szárnyukat csapkodják, világos torkukat mutogatják. Átlagosan 3 tojáson a két szülő felváltva kotlik, a fiókákat is együtt gondozzák.

Hazánkból a vizek befagyásával egy időben a kormoránok jelentős része délre vonul, a be nem fagyó vizeken azonban sok példány itt marad. Az enyhe teleknek köszönhetően az áttelelő populáció száma egyre növekszik, és sajnos egyre több kárt okoznak, mert sokszor még a télre az iszapba húzódott halakat is pusztítják. A kormoránok hazai riasztása és ritkítása megengedett, bár igen sok jogszabályt kell ehhez az érintetteknek figyelembe venniük.

Tovább a teljes bejegyzéshez
147 Hits
0 hozzászólás

Gazdag rostforrás az útifűmaghéj

A rostszegény táplálkozás ma már szinte népbetegség. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a salakanyagok elszaporodása és a lelassult emésztés mennyi egészségügyi problémához és nem utolsó sorban elhízáshoz vezethet.

A felnőtt szervezetnek átlagosan napi 2030 gramm a rostigénye. A valóságban viszont ennek jó, ha a felét fogyasztjuk. A fő probléma, hogy a világ egyre inkább a feldolgozott élelmiszerek felé terel minket. Hihetetlen bőségben kínálnak az üzletek vonzó, gusztusos, és lássuk be, jóízű félkész és kész ételeket, amelyeket csak melegítenünk kell. Kényelmes, nem rabol el mástól, akár munkától, akár szórakozástól, időt, kevesebbet kell utána mosogatni. Ám ennek ára van, hiszen a többségük finomított lisztben és cukorban gazdag élelmiszer, és csak elenyésző mértékben tartalmaznak rostot. Elég csak a cukrozott üdítőkre, a gyorséttermekre vagy a majonézes salátákra, szószos tésztákra gondolnunk. Pedig a rostok támogatják az egészséges emésztést, és ez korántsem az egyetlen ok, amiért érdemes többet fogyasztanunk belőlük. Keresztül haladnak beleinken és ezzel segítik a felesleges anyagok távozását. Hiányukban az emésztési folyamat érezhetően lelassul, amely igen kellemetlen tüneteket okoz. A rosttabletták időszakosan nyújthatnak segítséget, az igazi megoldás azonban az, ha rászoktatjuk magunkat a természetes rostokban dús táplálkozásra. Sokan abba a hibába esnek, hogy – a hízást elkerülendő – fehérjében gazdagon étkeznek, viszont nem fogyasztanak hozzá elegendő zöldséget és szénhidrátot. Pedig ha nem viszünk be a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű rostot, állandóan éhesnek érezzük magunkat. A rost más tápanyagoknál lassabban bomlik le, így eltelít, és nem fog gyorsan kialakulni a kínzó éhségérzet.

Sokféle módon „rostosíthatjuk” táplálkozásunkat. Van például egy kiváló rostdús forrás, amely már kisebb élelmiszerboltokban is megtalálható: ez az útifűmaghéj. Szuperételnek nevezhetjük, olyan sok jótékony hatása van, az íze semleges, így sokféleképpen ízesíthető is. Latin nevén a plantago, másnéven egyiptomi útifű vagy indiai bolhafű Nyugat-Ázsiában és Indiában őshonos egynyári növény. Fehér virágai hengeres füzért alkotva nyílnak. Magja szürkésrózsaszín, ovális alakú, két-három milliméter hosszú. A növényből a magot és a magburkot hasznosítják, főleg gyógyászati célokra.

Az útifű 85%-a nem felszívódó élelmi rost, így rendkívüli folyadékmegkötő képessége van: folyadék segítségével képes tömegének akár hússzorosát felszívni. Ekkor egyfajta zselés anyagot képez. Fogyasztásakor a gyomrunkba jutva nyugtatja a nyálkahártyát, és nem szívódik fel, hanem tovább vándorol, végig az egész bélrendszeren – szinte „kipucolva” azt. Nem csak a belekre hat jótékonyan: rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, és bármilyen meglepő, még a migrénes panaszok ellen is hatásos. Használata hozzájárul a pikkelysömör, az ekcéma és az pattanások gyógyulásához, illetve a bélflóra regenerálásához antibiotikumos kezelések alatt és után. Mivel folyamatos teltségérzetet biztosít, hatékonyan csökkenti az éhségérzetet kalóriabevitel nélkül.

A lelassult anyagcsere egyik következménye, hogy felszaladnak a plusz kilók. Ez a jelenség pedig maga az elhízás. Sikeres diéták alapja lehet az útifűmaghéj-kúra. Különösebb rákészülést, odafigyelést nem igényel: egy evőkanálnyit kell elkeverni két-három deci vízben vagy gyümölcslében. Reggeli és vacsora előtt érdemes fogyasztani. Egy aranyszabályt fontos betartani: fogyasztása után meg kell inni még két-három deci folyadékot. Natúr joghurtba is keverhető, ám a folyadékfogyasztás ilyenkor is fontos. Ezzel a megfelelő folyadékbevitelre is trenírozhatjuk magunkat, hiszen kötelező legalább két, de inkább közel három liter vizet elfogyasztanunk a kúra alatt, hogy a zselés anyag „mozogni” tudjon. Ennek hiányában a rostanyagok a bélrendszerben ragadnak, és épp ellenkező hatást váltanak ki, mint amire számítottunk.

Az útifűmaghéj főzési alapanyagnak is kiváló: tésztákhoz adva lazíthatjuk azok állagát, lisztjével sűríthetünk főzeléket, levest is.

Szerintem egy próbát megér!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

A rostszegény táplálkozás ma már szinte népbetegség. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a salakanyagok elszaporodása és a lelassult emésztés mennyi egészségügyi problémához és nem utolsó sorban elhízáshoz vezethet.

A felnőtt szervezetnek átlagosan napi 2030 gramm a rostigénye. A valóságban viszont ennek jó, ha a felét fogyasztjuk. A fő probléma, hogy a világ egyre inkább a feldolgozott élelmiszerek felé terel minket. Hihetetlen bőségben kínálnak az üzletek vonzó, gusztusos, és lássuk be, jóízű félkész és kész ételeket, amelyeket csak melegítenünk kell. Kényelmes, nem rabol el mástól, akár munkától, akár szórakozástól, időt, kevesebbet kell utána mosogatni. Ám ennek ára van, hiszen a többségük finomított lisztben és cukorban gazdag élelmiszer, és csak elenyésző mértékben tartalmaznak rostot. Elég csak a cukrozott üdítőkre, a gyorséttermekre vagy a majonézes salátákra, szószos tésztákra gondolnunk. Pedig a rostok támogatják az egészséges emésztést, és ez korántsem az egyetlen ok, amiért érdemes többet fogyasztanunk belőlük. Keresztül haladnak beleinken és ezzel segítik a felesleges anyagok távozását. Hiányukban az emésztési folyamat érezhetően lelassul, amely igen kellemetlen tüneteket okoz. A rosttabletták időszakosan nyújthatnak segítséget, az igazi megoldás azonban az, ha rászoktatjuk magunkat a természetes rostokban dús táplálkozásra. Sokan abba a hibába esnek, hogy – a hízást elkerülendő – fehérjében gazdagon étkeznek, viszont nem fogyasztanak hozzá elegendő zöldséget és szénhidrátot. Pedig ha nem viszünk be a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű rostot, állandóan éhesnek érezzük magunkat. A rost más tápanyagoknál lassabban bomlik le, így eltelít, és nem fog gyorsan kialakulni a kínzó éhségérzet.

Sokféle módon „rostosíthatjuk” táplálkozásunkat. Van például egy kiváló rostdús forrás, amely már kisebb élelmiszerboltokban is megtalálható: ez az útifűmaghéj. Szuperételnek nevezhetjük, olyan sok jótékony hatása van, az íze semleges, így sokféleképpen ízesíthető is. Latin nevén a plantago, másnéven egyiptomi útifű vagy indiai bolhafű Nyugat-Ázsiában és Indiában őshonos egynyári növény. Fehér virágai hengeres füzért alkotva nyílnak. Magja szürkésrózsaszín, ovális alakú, két-három milliméter hosszú. A növényből a magot és a magburkot hasznosítják, főleg gyógyászati célokra.

Az útifű 85%-a nem felszívódó élelmi rost, így rendkívüli folyadékmegkötő képessége van: folyadék segítségével képes tömegének akár hússzorosát felszívni. Ekkor egyfajta zselés anyagot képez. Fogyasztásakor a gyomrunkba jutva nyugtatja a nyálkahártyát, és nem szívódik fel, hanem tovább vándorol, végig az egész bélrendszeren – szinte „kipucolva” azt. Nem csak a belekre hat jótékonyan: rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, és bármilyen meglepő, még a migrénes panaszok ellen is hatásos. Használata hozzájárul a pikkelysömör, az ekcéma és az pattanások gyógyulásához, illetve a bélflóra regenerálásához antibiotikumos kezelések alatt és után. Mivel folyamatos teltségérzetet biztosít, hatékonyan csökkenti az éhségérzetet kalóriabevitel nélkül.

A lelassult anyagcsere egyik következménye, hogy felszaladnak a plusz kilók. Ez a jelenség pedig maga az elhízás. Sikeres diéták alapja lehet az útifűmaghéj-kúra. Különösebb rákészülést, odafigyelést nem igényel: egy evőkanálnyit kell elkeverni két-három deci vízben vagy gyümölcslében. Reggeli és vacsora előtt érdemes fogyasztani. Egy aranyszabályt fontos betartani: fogyasztása után meg kell inni még két-három deci folyadékot. Natúr joghurtba is keverhető, ám a folyadékfogyasztás ilyenkor is fontos. Ezzel a megfelelő folyadékbevitelre is trenírozhatjuk magunkat, hiszen kötelező legalább két, de inkább közel három liter vizet elfogyasztanunk a kúra alatt, hogy a zselés anyag „mozogni” tudjon. Ennek hiányában a rostanyagok a bélrendszerben ragadnak, és épp ellenkező hatást váltanak ki, mint amire számítottunk.

Az útifűmaghéj főzési alapanyagnak is kiváló: tésztákhoz adva lazíthatjuk azok állagát, lisztjével sűríthetünk főzeléket, levest is.

Szerintem egy próbát megér!

Tovább a teljes bejegyzéshez
240 Hits
0 hozzászólás

A talicskahangú szárcsa

Mondhatjuk, hogy a szárcsa fekete, mint a holló, ám van a homloka és a csőre találkozásánál egy jellegzetes, tollatlan, világító fehér homlokpajzsa. Még nevét (sőt népi elnevezéseinek többségét) is erről kapta. A szár főnév egykori jelentését „kopasz, világos”, ma már többnyire csak a nyelvészek ismerik. Ebből a csa kicsinyítő képzővel kiegészülve született a szárcsa elnevezés. Érdekesség, hogy ugyan ez a szó ismerhető fel a kopasz I. Béla király népi nevében, a Szegszárban. Innen pedig már csak egy lépés, hogy tudjuk, a szár szerepel Szekszárd nevében, ugyanis ott temették el I. Bélát, akit, azért emlékezzünk meg róla, hívtak Bajnok Bélának is.

Fotó:Arpingstone

A szárcsa hazánkban gyakori madár, itt költ, de vonuló madár lévén telelni többnyire délebbre költözik. Afrikában, Dél-Ázsiában, sőt Ausztráliában is előfordul. Hozzánk korán érkezik, általában már februárban hallani nyekergő hangjukat, ősszel pedig csak a fagyok beköszöntével, novemberben, vagy még később indulnak tovább. Enyhébb teleken, különösen meleg vizű forrásoknál, néhány másik költöző madárhoz hasonlatosan itt marad, nem indul vándorútra.

A síkvidéki vizes élőhelyeket kedveli, tehát hegyi tengerszemek mellett kár keresni. Leginkább a sűrű növényzettel benőtt tavakat, nádasokat keresi, külön élvezet számára, ha a víz hínárnövényzetben is gazdag, az sem zavarja, ha ez egy város kellős közepén van. Az ember közelségét jól viseli.

Nem kicsi madár, testhossza akár 40 centiméter is lehet, kiterjesztett szárnya két széle közötti távolság pedig ennek közel kétszerese, tömege fél kiló és egy kiló között van. Testük erős, fejük sem kicsi, csőrük összenyomott kúp alakú, széle fogazott és rendkívül éles, ha egyszer elkapta, egy halacska sem menekülhet. Apró tollazatuk rendkívül sűrű annak érdekében, hogy a szárcsák jól bírják a vízi életmódot,.

A szárcsák szeme világos piros, csőrük és homloklemezük, ahogy már volt róla szó, vakító fehér. A csüdjük sárgászöld, a lábujjaik zöldek, hosszúak, rajtuk bőrlebenyekkel, karéjos úszóhártyával, az úszás megkönnyítésére.

A víz alá bukásban sok úszómadárral felveszi a versenyt. Igen mélyre le tud merülni, sőt, szárnyai segítségével még evez is a víz alatt. Erről a képességéről még egy mese is megemlékezik. A holdvilág ebben arra kéri, hogy hozza fel neki azt az igazgyöngyöt, amit a Balaton vizébe ejtett.

A szárcsa hímje és a tojó messziről nem különböztethető meg egymástól, közelebbről látszik csak, hogy árnyalatnyi eltérések vannak csak közöttük. Nem túl kecses madár, lássuk be. Szárnyai rövidek, így nekifutva is nehézkesen száll fel. Amikor szalad a vízen, hatalmas, messziről hallható robajjal teszi, mint egy kis repülőgép.

Érdemes kicsit elidőznünk a hangjánál. A szárcsákról a visszafogottabbak azt állítják, hogy jellegzetes „kiv-kiiv-kiüv-kiv” hangot adnak. Sokan azonban nem finomkodnak. Általános a nézet, hogy a szárcsa hangja egy nyikorgó talicskára emlékeztet. Persze az sem jobb, amikor többen kijelentik róluk, hogy cipákolnak, kittyentenek, csikorognak, sőt, egyesek szerint ugatnak.

A szárcsa viszonylag nagy fészkét a parti növényzet szélére, a nyílt vízhez közel építi, és gyakran tervez hozzá lejárót is. A fészek anyaga elsősorban a nád és a sás. A hím és a tojó megosztozik az építkezés feladatain, a hím szállítja az alapanyagot, a tojó pedig beépíti.

Évente egyszer, olykor kétszer, ritkán háromszor is költ. 7–9 ovális, simahéjú, matt, a szürkés-árnyalatútól a vöröses-, sőt sötétbarnáig terjedő alapszínű, olykor barna foltokkal tarkított tojásán 21–24 napig kotlik. A fiókák fészekhagyók, és kikelésük után nem sokkal követik anyjukat a vízbe. A csibék eleinte fekete színűek pirosas fejjel, később szürkés tollruhájuk alakul ki. Őszre alakul ki fehér homlokpajzsuk és a felnőtt szárcsákra jellemző koromfekete tolluk.

Hogy a szárcsa a halastavakra mennyire veszélyes, arról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy általában nem látják szívesen, hiszen a növényi magvak, hínár, zsenge hajtások, valamint a vízi rovarok és férgek mellett kedveli a halakat is, szívesen megdézsmálja az állományt.

Nem védett madár, sőt vadászható, kivéve az általános tilalom idején, április közepétől június végéig. Bár lehet vadászni, ennek hazánkban nincs nagy hagyománya, pedig még Brehm szerint is ehető a húsa. Ehhez meg kell nyúzni és kicsontozni, majd akár pörköltet, akár vagdaltat lehet belőle készíteni.

Hát gusztus dolga!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Tovább a teljes bejegyzéshez
459 Hits
0 hozzászólás

Szóló szőlő – a mesebeli gyümölcs

Az emberiség szőlőtermesztéssel már 6-8 ezer éve foglalkozik. A Kis-Ázsiából származó szőlő, a Kárpát-medencében is igen korán meghonosodott és népszerűsége – sokunk örömére – máig töretlen. Ez a színében, ízében, felhasználásában igen változatos gyümölcsünk már nyár közepén megjelenik a piacokon, mégis leginkább az őszt idézi számomra. Bizonyára azért, mert a szüret, a borszőlő betakarításának ideje leginkább az őszi időszakhoz köthető. Pedig ez sem egyértelműen igaz, hiszen sok helyen már augusztus végén megkezdődik a szüret. Hogy pontosan mikor látnak neki egy-egy termőhelyen, sok mindentől függ. Számít, milyen volt az adott évben az időjárás, vagy, hogy milyen bort szeretne készíteni a borász. Ha például testesebb vörösbor szeretnénk, akkor tovább kell a fürtöket érlelni. Az is fontos, mennyire csapadékos ősznek nézünk elébe, hiszen az eső nem csak a szüretelőknek kellemetlen, de a szőlőnek sem tesz jót.

Igyál jó barátom!?

A bor a világon a szőlő legfontosabb felhasználási módja, a teljes termésnek mindössze a negyedét fogyasztjuk el feldolgozatlanul.*

Bár a szőlőből a statisztika szerint elsősorban bor készül, a borfogyasztás, mint tudjuk, számos kérdést vet fel. A káros hatásaival kapcsolatban a nagymértékű fogyasztást hangsúlyozzák kockázatként, ám ez egyénenként eltérő. Jó minőségű, valódi szőlőborból napi egy pohárnyi (2-3 dl) egészségére válhat a felnőtt embereknek. Nem csak borászok, bortermelők és forgalmazók állítják, hogy egészséges étkezés mellett a mértékkel fogyasztott jó bor védi a szívet, javítja az étvágyat. Nos, felnőttként ki-ki eldöntheti, hogy iszik-e bort, ám azt jó tudni, hogy az alkohol káros egészségügyi hatásainak igen gazdag az irodalma, és a társadalmi veszélyeiről még nem is beszéltünk.

Ennek a fantasztikus gyümölcsnek számtalan más, a bornál egészségesebb felhasználási módja létezik. A már említett bor mellett többnyire megesszük, vagy mazsolaként fogyasztjuk.

Egy kis statisztika

A legtöbb étkezésre szánt szőlőt Kínában termesztik, fogyasztásban is az élen állnak, őket követi India, majd Törökország. Mazsolakészítésben az Egyesült Államok viszi a prímet, bár tulajdonképpen írhattam volna Kalifornia államot, hiszen lényegében a teljes mennyiség előállítása ide koncentrálódik.

Tápanyagban gazdag bogyók

A szőlő szó ótörök eredetű, a csuvas „sirla”, azaz bogyó szóból származik. Érthető, hiszen a szőlő termése bogyótermés, amelyek 6-300 szemből álló fürtökben lógnak a szőlőtőkén. Színük változatos, a fehér szőlő színe a zöld és az aranysárga, sőt barna között igen gazdag skálát mutat, a piros szőlő lehet a lila vagy a bordó valamely árnyalata, és akkor még nem beszéltünk a kékszőlőről vagy a lágy rózsaszínes árnyalatúakról.

18 százalékos vagy magasabb cukortartalma miatt a legnagyobb energiatartalmú lédús gyümölcs. Kilogrammonként átlagban 6-9 g fehérjét, 5 g zsírt; 180 g, a szervezet számára közvetlenül feldolgozható szőlőcukrot, 5 g szerves sót, 130 g rostot tartalmaz, valamint legalább hetven százalékban vizet.

Gazdag tápanyagforrásként számos jótékony hatása ismert. Káliumot, valamint és sokféle ásványi anyagot (vas, magnézium, réz, cink, szelén) és elsősorban B-vitaminokat tartalmaz. Található benne C-vitamin is, de más gyümölcsökhöz képest elenyésző mennyiségben. Káliumtartalmának köszönhetően vízhajtó hatású, segít a vesekövek kialakulásának megelőzésében. Tisztítja, méregteleníti a bélrendszert, fokozza az epeelválasztást és a bélmozgást.

A flavonoidokat tartalmazó szőlőmagkivonat, a szőlőmag-olaj elsősorban antioxidáns-tartalmának köszönhetően erősíti az érfalakat, megelőzi az érelmeszesedést, csökkenti a szívinfarktus és a szélütés veszélyeit, erősíti a hajszálereket, fokozza a véráramlást. Jó ízületi gyulladásra, visszértágulatok, aranyér kezelésére, sőt rákmegelőző hatást is tulajdonítanak neki.

Már a népi orvoslásban is alkalmazták minden olyan bajra, ami a rossz emésztéssel függ össze pl. székrekedés, vese- és májbajok. De alkalmazták idegesség, szívbaj esetén és női bajok ellenszereként, valamint a köszvény, asztma és reuma kezelésére.

Kozmetikai alapanyag

Kozmetikusok állítják, hogy a szőlőkészítmények késleltetik a ráncok kialakulását.

A szőlőolajat az aromaterápiában hordozóolajként használják. A bőr könnyen beissza, valamennyi bőrtípus ápolására kiváló (testápolóként és masszázsolajként is), enyhe összehúzó hatása erősíti és feszessé teszi a bőrt.

Az éretlen szőlőfürt kipréselt leve fehéríti a bőrt, bár ez manapság nem biztos, hogy igényként merül föl bárkiben is, hiszen a napbarnított bőr divatosabb. A szőlő metszésekor keletkezett nedvvel szeplőinket halványíthatjuk.

Gasztronómiai szerepe

Bár nem olyan gyakran találkozni vele a konyhaművészetben, mint például a szilvával vagy almával, de a szőlős süteményeket sokan szeretik, és sültek, vadak mellé párolva is kiváló csemege. A szőlő levelét is érdemes felhasználni, a káposztalevelekhez hasonlóan. Ez a darált hússal töltött, párolt finomság a tőtike.

Az Alföldön készítenek szőlőbefőttet is, ehhez a megmosott szemeket musttal leöntik, majd dunsztolással tartósítják. Sokan használják a szőlő borecetet, mert lágyabb az íze a háztartási ecetnél, ezt törkölyre öntött gyenge borból érlelik.

Különlegesség a borélesztő kenyérsütéshez, ami az erjedő must habjából és korpából készül, valamint a levelek, a kacsok és a másodtermés felhasználása téli savanyúságok savanyításhoz.

Azt pedig talán igazán csak kevesen tudják, hogy a szőlőlé besűrítésével készül a törökméz.

 

* Az adatok forrása: KSH Statisztikai tükör, 2015.

Tags:
Tovább a teljes bejegyzéshez
365 Hits
0 hozzászólás

A bóbitás levegőakrobata

Ugyan a legtöbben közülük az őszi hónapok beköszöntével délnek veszik az irányt, enyhe teleken mégis találkozhatunk a hosszú útra nem kelő, hideget is tűrő madarakkal. A bíbic Európa nagy részén a legismertebb gázlómadarak közé tartozik, de Ázsiában is megtalálható, egészen a Japán-tengerig. Telelni Észak-Afrikában, illetve Indiától Kína délkeleti részéig szokott. Gyakori lakója nedves rétek, szikes területek, árasztások, vizes környezetben lévő szántóknak. Hazánkban a seregéllyel együtt, februártól köszönthetjük.

Körülbelül 30 centi átlagos testhossza, míg szárnyfesztávolsága 67−87 centiméter között van. Tollazata harsány fekete-fehér mintázatú, feje búbján felkunkorodó, ívelt bóbitája ébenfekete. Feje változó mértékben elöl, valamint a szeme alatti csíkban fekete, hátrább fehéres. Csőre rövid. Hasa fehér. Hátán és széles szárnyán lévő fekete tollak zöldesen, kékesen, olykor bordó színben csillognak. Ezek a színezetek különösen a tavaszi párzási időszakban válnak feltűnővé, amikor a hím akrobatikus násztáncával hívja fel magára a figyelmet. Ilyenkor torokszíne fehérből feketére vált. A puha, süppedős talajon rendkívül ügyesen tud szaladni, ebben három hosszú, előre jól szétterpeszthető ujja segíti. A negyedik ujj hátrafelé néz, s csupán egy rövid csökevényként funkcionál. Hangja „pivit-pivit” trillákból áll. Neve is ebből ered, hangutánzó szó, az éles, vijjogó madárhangot érzékelteti.

Persze más, népi nevei is ismertek. A bíbic hangját úgy is értelmezhetjük, mintha azt rikkantgatná, hogy: búvik, búvik, búvik! A népi legenda szerint, amikor Krisztust mindenfelé keresték, egy földhalom mögé bújt, így meg sem találták volna, ha a bíbic föl nem röpül, s nem kiált: búvik! Ezért kapta a bíbic a júdásmadár nevet. Sok száz évvel ezelőtt nevezték horgas nyakú madárnak is, mert a bíbic behúzott nyakkal pihen.

Táplálékát túlnyomó részét közvetlenül a föld alatt és a talaj felszínén találja meg. Étrendje főként rovarokból, gilisztákból, pókokból, csigákból és kis puhatestűekből áll, de magvakat és növényrészeket is szívesen csipeget. Szívesen látott vendég a mezőkön, szántókon, ahol felszedegeti a terményt károsító lárvákat, hernyókat. Táplálékkeresés közben szétoszlanak a bíbic-csapatok és módszeresen átfésülik az adott terepet. Néha keresés közben toppantanak egyet a lábukkal. Ezzel valószínűleg az esőcseppek neszét akarják utánozni, hogy kicsalják a gilisztákat a föld felszínére. Sikeres táplálékkeresők, ezért csapataikat gyakran kísérik a sirályok, akik elorozzák előlük a talált finomságokat.

A költési időszak kivételével a társaságot kedvelő bíbic nyílt terepen, laza csapatokban él. A tavasz kezdetén a téli csapatokból nászpárok válnak ki. Többnyire március-áprilisban költ. A madarak már röviddel a megérkezésük után nekilátnak a fészekkészítésnek. Ezt megelőzően láthatók a levegőben az akrobatikus násztánc-mutatványok. A hím lassan emelkedik felfelé, majd leszorított szárnnyal, nagy sebességgel lefelé bukik. Szabályosan hasítja a levegőt: zuhanás közben íveket húz, megperdül, bukfencet vet. Ehhez járul hangos „ku-vi-ip” vijjogás és a szárnyak suhogtatása. Hogy a tojót magához csalogassa, farka gesztenyeszínű alsó tollaival páváskodik, a talajon ide-oda tipeg, bóbitáját kimerevítve igyekszik kiszemelt párjához. Emellett a földön kaparászik, és mélyedéseket váj ki, lehetséges fészekhely után kutatva. A nőstény kiválaszt egyet, majd kibéleli száraz fűvel és levelekkel. Ide kerülnek aztán olajbarna, fekete pettyezésű tojásai, általában négy darab. A szülők felváltva költenek, bár többnyire a tojó ül a tojásokon és a hím indul eleség után. A fiókák négy hét után kelnek ki. A pár hősiesen megvédi a kicsiket a betolakodóktól, még a ragadozó madaraktól is. Ha kell, zuhanórepüléssel bukkannak a támadóra, hangos pivit-kiáltások közepette. Még arra is képesek, hogy megkísérlik elcsalni a rablót a fészektől úgy, hogy sebesültnek tettetik magukat. A fiókák öt hét után repülnek ki.

A bíbic hazánkban védett, eszmei értéke ötvenezer forint. A 20. század elején divat volt a bíbictojás fogyasztása: Hollandiában például volt olyan év, hogy 800 000 tojás került a piacra kedvelt csemegeként. Ma már tilos fogyasztani. Ugyancsak Hollandiában hagyomány megkeresni az év első bíbictojását. A madár igen hosszú életű, akár 25 évig is szárnyalhat.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél 2001-ben az év madara volt.

Tovább a teljes bejegyzéshez
605 Hits
1 hozzászólás

Vízicickány, a falánk szőrgombóc

Írország, néhány kisebb sziget és Dél-Európa egyes részei kivételével egész Európa és Ázsia-szerte portyázik a vízicickány a tengerparttól a magas hegyekig. Habár ennyire elterjedt rágcsáló, mégis ritkán találkozhatunk vele. Leginkább kedvenc helyén, a lassú folyású, tiszta vizű, sekély patakok partján vagy vízitormával benőtt területeken bukkan fel. Ha vízközeli, füves területeken éles cincogást hallunk, lehet, épp két vízicickány területvédő perpatvarának lehetünk fültanúi. Folyóparti iszapban néha fellelhetők lábnyomaik, s ha az iszap nagyon vizenyős, még a lábukon és farkukon lévő szőrpamacsok nyoma is látszik.

 

Testhossza farkával együtt 14 centiméter, testtömege pedig 1023 gramm között mozog. Színezete a barnás árnyalatoktól a szürkén keresztül a feketéig változó. Látása gyenge, ám hallása és szaglása annál fejlettebb. Szagokkal, enyhe füttyentésekkel és csipogó hangokkal kommunikál társaival. Félig a szárazföldön, félig a vízben éli világát. Alámerülve, úszva keresi táplálékát patakokban, folyókban. Bársonyos bundája ilyenkor ezüstösen csillog a szőrzetébe beletapadt légbuborékoktól. Szőrzete víztaszító, ezért szabályosan lebegni tud a vízen, akár egy parafadugó. Épp ezért, ha a vízfenéken keres magának táplálékot, jócskán alá kell buknia és folyamatosan lapátolnia lábaival, hogy a víz ne hajtsa fel a felszínre. A fenéken lábra állva is igyekszik közlekedni. A kormányozásban a farkán található szőrszegély segíti ebben.  

Apró, hegyes fogai élete során folyamatosan kopnak, hegyük borvörös színű. Kutatások bizonyítják, hogy a legtöbb vízicickány fogkopás miatt pusztul el, mivel a kevésbé éles fogak nem teszik lehetővé az elégséges táplálkozást. Nyála mérget tartalmaz, amely megbénítja a nagyobb zsákmányt, például a halakat vagy békákat. Érdekesség, hogy egyetlen vízicickány nyálában lévő méreg elég ahhoz, hogy kétszáz egeret megöljön. Táplálékául szolgálnak még a kisebb rákfélék, vízi rovarok, például szőrös szárnyú rovarok lárvái, valamint csigák és férgek. Érzékeny ormányával szárazon is szorgosan fürkészi a zugokat, hasadékokat, hogy gilisztákat és rovarokat ejtsen el. Napi szinten saját súlyánál több táplálékot fogyaszt el. Ha többet zsákmányol, mint amennyit meg tud enni, a felesleget éléskamrájába rejti. Nagyon gyorsan emészt, ezért igen falánk állat: három óra leforgása alatt újra korogni kezd a gyomra, éppen ezért éjjel-nappal lakmározik.

Előfordul, hogy családi kötelékben él, de általánosságban magányos életmódot folytat és védelmezi területét. A partoldalba alagutat váj, amelynek végében fészekkamrát alakít ki. Itt alszik összegömbölyödve. Olykor nem építkezik, hanem más kisemlősök elhagyott járatait használja. Éjjel-nappal aktív állatként napi ritmusa a lázas tevékenykedés és pihenés folyamatos váltakozásából áll.

Természetes ellenségei a baglyok, főként a gyöngybagoly, a macskabagoly, valamint az erdei fülesbagoly. Egyéb ragadozómadarak is megtámadják, mint például az egerészölyv vagy a vörös gém. Az emlősök közül a nyuszt és vidra is vadászik rá. Ha megmenekül a rá leselkedő külső veszélyektől, természetes úton 1419 hónapig él.

A vízicickánynál áprilistól őszig tart a szaporodási időszak, „tetőzése” májusjúniusban van. A nőstény a 24 napos vemhességet követően gyakran már az ellést követően újabb alom világrahozatalán foglalatoskodik, így alig válik önállóvá az előző alom, máris érkezik a következő. Egy alom általánosan öt-nyolc kölyökből áll. Születésükkor csupaszok és vakok, mindössze egy grammnyi a súlyuk. Gyorsan fejlődnek, négy hét után már elhagyják a családi fészket.

Hazánkban védett állat, eszmei értéke ötvenezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
861 Hits
0 hozzászólás

A sokoldalú chiamag

Az apró chiamagban rendkívül sok hasznos tápanyag megtalálható, igen változatosan felhasználható, ezért érdemes beiktatni étrendünkbe. Pudingok, müzlik és más egészséges ételek összetevője lehet, igazi superfood.

Ősi erő

A chiamag vagy más néven azték zsályamag egy Közép- és Dél-Amerikában, valamint Guatemalában őshonos virágos növény. Igen régóta, a 13. századtól termesztik. Az azték és maja harcosok állítólag erejük és állóképességük megőrzésére használták, alapvető energia- és fehérjeforrásként fogyasztották, legalább olyan fontos élelmiszer volt azokban a kultúrákban, mint a kukorica. A chiamag bár nagyon egészséges élelmiszer, évszázadokra feledésbe merült, a biotermékek és természetes fogyókúrás módszerek népszerűsödésével került ismét a köztudatba.

Laktató és egészséges

Ez az apró, semleges ízű, szürkésfekete mag remek forrása növényi eredetű omega-3 zsírsavaknak, rostoknak, vitaminoknak és ásványi anyagoknak. A chiamag tömegének mintegy negyven százaléka élelmi rost, így az egyik legegészségesebb élelmiszerek közé tartozik, bár a kalóriatartalma nem alacsony, leginkább magas olajtartalma miatt. Elnevezése is erre utal, az azték chian szó jelentése „olajos”. Nagy vízmegkötő képességének köszönhetően beilleszthető a fogyókúrás étrendbe. Rostjai sok vizet képesek a gyomorban felszívni, ezáltal zselés anyagot létrehozva, ami hosszú ideig emésztődik, így sokáig nem érezzük magunkat újra éhesnek. A rostok segítenek az emésztőrendszer egészségének megőrzésében, javítják a bélmozgást, karbantartják a bélflórát.

Természetes gyógyszer

Számtalan előnye között megtaláljuk az öregedéssel összefüggő jótékony, és a krónikus betegségek negatív hatásait mérséklő képességét. Kedvezően hat például a magas vérnyomásra és a szívelégtelenség tüneteire is azzal, hogy megakadályozza a lerakódásokat az erekben, kontrollálja a vérnyomást. Hatékony rákmegelőzőnek és immunerősítőnek tartják, magas antioxidáns tartalma miatt, melynek köszönhetően meggátolja a szabad gyökök kialakulását és segíti a sérült sejtfalak regenerálódását. A 2-es típusú diabétesz természetes karbantartója, orvossága. A szervezet inzulinrezisztenciájának csökkentésével segít az inzulinszint beállításában, és lelassítja a diabétesz okozta esetleges gyulladások kialakulását. Magas rosttartalma lévén lassítja a szervezetben a szénhidrátok lebontását és cukorrá alakítását, megelőzve a hirtelen vércukorszint-emelkedést.

Mivel a chiamag gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a vas, foszfor, magnézium, réz és különösen a kalcium, amelyből egyetlen csészényi a napi ajánlott bevétel ötödét tartalmazza, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt segít az erős csontozat és fogazat kialakításában és megtartásában. Idősebbeknél megelőzi a csontritkulást, hozzájárul az izomzat és idegrendszer megfelelő működéséhez. Stimulálja az idegrendszer működését, fokozza az anyagcserét. Mesebeli, ugye?!

Sportital helyett

Dietetikusok szerint a chiamag befolyással van állóképességünkre, fokozott teljesítményünkre. Sportolás vagy más fizikai igénybevétel előtt fogyasztva javítja az edzés hatékonyságát, erőt ad a fizikai munkához, és állítólag még hatékonyabb is a legtöbb hagyományos táplálék-kiegészítőnél és sportitalnál.

Ahogy sok élelmiszernél, a chiamagnál is fontos a fokozatosság és az óvatosság. Kizárólag előrecsomagolt formában, megbízható forrásból szerezzük be, illetve ne lépjük túl a napi 15 grammnyi mértéket, ugyanis a túlzott fogyasztása allergiás reakciókat, emésztőrendszeri problémákat okozhat.

Egyszerű, bögrés desszert – recept

Három evőkanál chiamagot keverjünk össze egy bögre növényi tejjel (pl. kókusz- vagy mandulatej) és egy evőkanál kakaóporral. Az így kapott egyveleget egy éjszakára tegyük hűtőbe. A magok reggelre felszívják a folyadékot és jócskán megduzzadva zseléssé válnak, akár egy puding. Bármilyen gyümölcs kiváló díszítéshez, aki pedig édesszájú, keverjen hozzá kevés mézet!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1483 Hits
0 hozzászólás

Réti margitvirág – azaz a Nap szeme

Szerintem mindenki ismeri a réti margitvirágot, ezt az üde színű évelőt, mely bőségben pompázik a mezőkön, kitűnve ragyogó fehérségével a színes virágok közül.

A növény mélyen gyökerezik a földben és erőteljesen növekszik, a földön borulva vagy szétterülve fejlődik. Húsz-hetven centire magasodó szára egyszerű, néhol elágazó. Élénkzöld levelei tojásdad alakúak vagy lapát formájúak, szélük csipkés. Igen hosszan, májustól októberig virágzik, ekkor egy-egy hajtás húsz-harminc virágot is hoz. Az aranyszínű csöves virágok köré fehér szirmokból álló, jellegzetes virágkoszorú illeszkedik. A réti margitvirág fészkes virágzatú, azaz egy-egy „virág” valójában sok apró virágocskából áll, melyek közül a középső sárga színűek (a csöves virágok) termékenyek, míg a szélső fehér szirmokat produkáló nyelves virágok meddők, csupán a porzók odacsalogatását szolgálják. Ezek a fészekvirágzatok tíz centisek is lehetnek, a magas szárakon magányosan hintáznak a szélben. Kártevők és betegségek ritkán támadják meg, szívós növény. Kedveli a napfényt és a félárnyékot is.

Ez az egyszerű, mégis kifinomult virág vidámságot és bőséget sugároz. Nem csak vadon él, ismert és gyakori díszítője kerteknek, vágottvirág-csokroknak is. Az angolszász elnevezését (daisy) korai virágzása miatt kapta: a margaréta ugyanis már hajnalban szirmot bont, sok virágtársát megelőzve, így a Nap szemének is hívják.

A margaréta története hosszú évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. A lovagkor idején vált divatossá a hölgyek körében leszedni a réteket, gyepeket, útszéleket borító sárga porzójú fehér virágot. Szirmait tépegetve játékos szerelmi jövendőmondást reméltek tőle. Ezt megelőzően, még a germánok idején a népi gyógyászatba is bekerült, virágos hajtásait és leveleit hasznosították.

Gyulladáscsökkentő, értágító és enyhén nyugtató hatása van, jól használható migrénes panaszok enyhítésére. A virágokat leforrázva fej- és ízületi fájdalmakat, valamint menstruációs görcsöket enyhítő teát készíthetünk. Ezen kívül külsőleg sebek kezelésére, belsőleg légúti megbetegedések gyógyítására, illetve idegesség, álmatlanság ellen is ajánlják.

Javaslom, mindenképpen bio- vagy gyógyászati boltban keressünk előre feldolgozott margarétát, mert a növény számos allergént tartalmaz: pl. letépésekor váladéka az arra érzékenyeknél allergiás bőrgyulladást okozhat.

Szóval bánjunk csak óvatosan ezekkel a bájos királylányokkal!

Tovább a teljes bejegyzéshez
570 Hits
0 hozzászólás

Lappantyú, az éjszaka fecskéje

A kiválóan rejtőzködő lappantyút nem könnyű elsőre észrevenni, mert tollazata színe a fa kérgéhez hasonlít. Ráadásul éjjel aktív madárként további nehézségeket okoz megfigyelése. Neve a lappang szóból ered, ugyanis tojásrakáskor a földön készíti el fészkét. Több népnyelvi elnevezése is létezik, így a lappantyúról van szó, ha álomfilkót, bagolyföcskét vagy kecskefejőt említenek. Utóbbi, görög eredetű nevét állítólag még Arisztotelésztől kapta, egy, az akkori pásztorok meséje alapján, miszerint ez a madár azért röpköd éjjel a nyáj körül, mert megissza a kecskék tejét. Valójában természetesen rovarokkal táplálkozik.

Majdnem egész Európában költ, illetve Nyugat- és Közép-Ázsiában is találkozhatunk vele. Közkedvelt helye a nyárfás-borókás területek, dombvidékek, feketefenyvesek. Itt áprilistól szeptemberig él, a hűvösebb idő beköszöntésével Afrikába, a Szaharától délre költözik.

Éjjel indul vadászni, nappal pihen: a földön vagy egy ágon szunyókál. Ilyenkor rábízza magát fedő színezetére, így a ragadozók számára szinte láthatatlan. Puha, szürkésbarna tollazatával teljesen belesimul környezetébe, amikor sziesztázik még közelről megfigyelve is ágdarabnak vagy fakéregnek tűnik. Az álcázást teljes mozdulatlansága és résnyire összehúzott egyébként nagy, fekete – szeme teszi tökéletessé. Tollazata hasonlít a baglyokéhoz, és ugyanazt a célt szolgálja: a puha toll repülés közben halkabb, tehát a madár közeledtét kevésbé jelzi az éjszakai csöndben. Röptében a kakukkal is összetéveszthető alakja és színezete alapján. Testhossza kb. huszonhét centiméter, szárnyfesztávolsága pedig több mint a duplája, akár hatvannégy centi is lehet. A hím és tojó csupán abban különbözik, hogy előbbi szárnyát és faroktollazata két oldalát fehér foltok díszítik.

Piciny csőréről első ránézésre nem is gondolnánk, milyen nagyra képes kinyitni. Öblös szájának felső részén több centiméteres sörték meredeznek, így több rovart is képes fogni egyszerre. Mindezt repülés közben teszi, akár a fecske. Vadászat közben feje szó szerint kettényílik. A lappantyú akkorára tátja csőrét, hogy a száj körüli sörteszőrökkel együtt egy kávéscsészényi rovarcsapdát hoz működésbe. Azok az áldozatok, melyek ilyenkor nem egyből a garatba jutnak, fennakadnak a kétoldali sörtéken. Beéri bármilyen rovarral: hol szúnyograjba száll lakmározni, hogy egyszerre nyeljen le belőlük egy tucatot, máskor magányosan repülő éjjeli bogarakat kap el. Még a nagyobb éjszakai lepkéket is szívesen fogyasztja. Nagyon falánk: egyszer egy lappantyú gyomrában a kutatók majdnem ötszáz szúnyogot találtak.

A lappantyú többféle hangot tud adni, melyek helyzettől függően változnak. Egyedülálló „éneke” egy hosszan elnyúló és egyhangú motorzúgásra hasonlító „berregés”. Akik még hallották a néhai betárcsázós internet hangját, könnyebben el tudják képzelni ez milyen lehet, mert emlékeztet rá. Akár öt percig is eltarthat, csak a hang magassága változik akkor, amikor a madár elfordítja a fejét. Röptében rövid, halk hangokat hallat a tájékozódás érdekében: a kis füttyök visszhangjai alapján észleli a sötétségben a szembejövő akadályokat. Repülés közben egyfajta tapsoláshoz hasonló hangot is produkál. A szárnyát ilyenkor a teste fölött két-háromszor összecsapkodja. Ilyenkor egy kicsit zuhan, aztán az emelkedést követően újra nekilát a tapsolásnak. Ez a lappantyú nászrepülése.

Egy életre választ társat magának. A párok minden évben ugyanarra a költőhelyre térnek vissza. Megérkezésüket követően a hím egyből nászi táncot lejt. Legyezőszerűen szétterpesztett tollakkal repked a tojó felett, bemutatva neki szárnyhegyén és farkán látható fehér foltjait. A „tapsolás” sem maradhat el: hangos szárnycsattogtatásával a nőstény figyelmét szeretné felkelteni. A párzás előtt magasba emelt szárnnyal és terpesztett farktollakkal ér földet.

A tojásokat júniusban sekély talajmélyedésbe rakják a tojók. A szülők sötétben váltják egymást a költésben, hogy mindegyikük megtegye vadászkörét az éj leple alatt. A nappali „műszak” a tojóé. Általában két barnán vagy szürkén pettyezett, halvány krémszínű tojáson üldögél. Tizennyolc napos kotlást követően kelnek ki a fiókák, akik szintén rovarokkal táplálkoznak. Fészküket kicsit több mint két hét után el is hagyják. Ekkor már ők is készek a nagy útra dél felé, melyet akár nyolcszor is megtesznek életükben.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1153 Hits
0 hozzászólás

Hazánkban állandó szereplő a citromsármány

A citromsármány csicsergése egybeolvad erdők-mezők alapzajával. Kétstrófás éneke Beethovent is megidézi, méghozzá a szerző egyik legismertebb zenei kompozícióját, az 1800-as évek elején íródott c-moll szimfónia nyitányának motívumait ismerhetjük fel játékában. A népnyelv aranyárulónak, sárgyókának is hívja – ezek a nevek is sárga színezetére utalnak. A madár többek között Weöres Sándort is megihlette Arany ágon ül a sármány kezdetű versében.

Citromsármánnyal kontinensünkön túl Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is találkozhatunk. Mezőgazdasági területek, bokros, fás legelők, sík és dombvidékek, bozótosok, nyílt területek lakója. Itthon leggyakoribb sármányfajunk, rendszeres és széles körben elterjedt fészkelőnk. Hazánkban állandó, nem költöző faj – az északibb területeken viszont jellemző, hogy a téli, hideg időszakra délre vonulnak a sármányok, nálunk ilyenkor a lakott területeket választja otthonául. Télen gyakran csapatokba verődve vészelik át az időjárás megpróbáltatásait, előfordul, hogy más pintyfélékkel is közösséget alkotnak.

Első megfigyelésre olyan a citromsármány, mintha egy jól megtermett veréb lenne, amelyik beleesett egy sárga festékkel teli vödörbe. Vagy egy kisebb sárgarigó, akinek csak félig sikerült a sminkje. Testhossza kb. tizenhét centiméter, testtömege harminc gramm. A hím feje és testének alsó része rikító sárga, felső részén hosszanti irányban sötétbarna sávok díszítik kabátját. Fartöve és háta fahéjbarna színű. A tojó tollazata is sárgával díszített, de kevésbé feltűnő árnyalatú, mint a hímé, az olívabarna színű sávok rá is jellemzőek, különösen a torkánál és a fejénél. Farka fehér széle csak repülés közben villan elénk. Csőre rövid, kúp alakú, felső csőrkávájának töve fogszerű csúccsal indul – ez nagyban segíti az apróbb magvak hámozásában, amelyek fő táplálékául szolgálnak. Olyan erős és hegyes ez a csőr, hogy még a fűmagot is képes meghántolni. A gyommagok mellett bogyók és kisebb rovarok is részét képezik táplálékának.

Nem olyan egyszerű kiszúrni a citromsármányt, mint ahogy elsőre gondoljuk. Dacára tollazata színének, kiváló rejtőzködő: könnyen szem elől veszthetjük a sárgás-zöldes levelű lomberdőkben. Az órákon keresztül éneklő hímet azért könnyebb észrevenni, mert magaslaton ülve már februártól „fújja pici dalát furulyáján”. Ezt az órákon át tartó dalolászást területvédés miatt csinálja.

Az ivarérettséget egyéves korában éri el. A hím felemelt szárnyakkal, futva közelíti meg kiszemelt társát. Az utódnemzést megelőzően mindkét fél egy-egy fűszálat vesz csőrébe, amit leejt, kölcsönösen biztatva egymást „rakjanak közösen fészket” – ezt végül a tojó építi meg fű közé vagy közel a talajhoz, sűrű bokrok ágaira vékony gyökérdarabokból és növényi szálakból. A költés április és július között van, akár kétszer is születhetnek fiókák ebben az időszakban. Az eredmény négy-öt vörösesfehér, márvány csíkozású kis tojás, amelyen főként az anya kotlik kb. két héten keresztül. Olykor szerepét a hím is átveszi, ám ő leginkább a táplálékszerzéssel és az énekes területvédéssel van elfoglalva. A fiatal madarak nem egész kéthetesen már kirepülnek a családi lakból és ugyan még vissza-vissza járnak egy-egy „ebédre”, egy héten belül azonban már maguk gondoskodnak táplálékukról.

A citromsármány igen hosszú életű, akár tizenkét évig is élhet. Védett madár, természetvédelmi értéke 25 000.- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
739 Hits
0 hozzászólás

Napozzunk, de csak okosan!

Lerágott csont a téma, lépten-nyomon olvashatunk róla, sokan mégsem fogadják meg az okos és hasznos tanácsokat. A nyári forróság miatt bőrünk egészségére fokozottan vigyáznunk kell! Az UV sugárzásnak az élet számára nélkülözhetetlen jó hatásai mellett ártalmas következményei is lehetnek. Mind tudjuk: a védelem nélküli napozás már rég szóba sem jöhet, de érdemes odafigyelni bőrünkre akkor is, ha csak már öt-tíz percig a napon vagyunk.

A tudományos magyarázat

Mi az az UV-sugárzás? És ennek a variációi, az UVA, UVB sőt, ha már itt tartunk, az UVC, mert bizony ez utóbbi is létezik.

Az UV, azaz magyarul az ibolyán túli sugárzás (ultra viola) a Nap legnagyobb energiájú elektromágneses sugárzása, amely a látható fénynél kisebb, a röntgensugárnál nagyobb hullámhosszúságú.

Az UV-A a földfelszínre beeső sugárzás legnagyobb része. Bár ettől nem égünk le, de lejut a mélyebb szövetekig, hozzájárulva a bőr öregedéséhez, a sötét pigmentfoltok kialakulásához, a napallergiához, és – bár korábban ezt vitatták – mára a tudomány álláspontja az, hogy a bőrrák kialakulásában is szerepet játszik.

Az UV-B sugárzás nagy részét elnyeli a Föld ózonrétege. A maradéknak sok jótékony hatása van az emberi szervezetre, elősegíti például a D-vitamin-termelést, azaz a csontképződést. Az UVB felelős emellett a leégésért és barnulásért (ez utóbbiért sokan lelkesednek, sőt sportot űznek abból, hogy minél hamarabb és minél intenzívebben lebarnuljanak), és – sajnos – a bőrrák kialakulásáért is. A szervezet ez ellen védekezik a melanin termelésével, ami a bőr barnulását eredményezi. A túl erős napfény UV-B sugárzása a szemet is károsíthatja.

Az UV-C sugárzással gyakorlatilag nem találkozhatunk, hacsak nem veszünk részt egy űrutazáson. Ezt ugyanis teljesen elnyeli a Föld légköre.

Akkor most használ valamit a naptej?

Röviden: igen. Jó ideje hasznos napozószerek széles választéka áll rendelkezdésünkre. A legismertebb tulajdonságuk a faktorszám (SPF – Sun Protection Factor), amely a készítmény védőképességét mutatja a napégéssel szemben. A napvédők elsősorban az UV-B sugárzással szemben védenek, de ma már léteznek olyan készítmények is, amelyek az UV-A sugárzást is szűrik.

A faktorszám csak az UV- sugárzással szembeni védőhatásról informál. Lényegében azt mutatja meg, hogy mennyi időt tölthetünk a napon a leégés kockázata nélkül. A pontos információhoz kinek-kinek ismernie kell a saját bőre érzékenységét. A fehér bőrűek néhány perc alatt leégnek a napsütésben, míg vannak olyan bőrtípusú emberek, akik akár 20 percig is bírják a tűző napon lesülés nélkül. Egy konkrét példa arra, hogyan is működik a faktorszám: ha valaki tudja önmagáról, hogy 5 perc alatt leég, és bekeni magát 30-as faktorszámú napvédővel, akkor maximum 5x30 percig maradhat a napon. Fontos tudni, hogy közben gyakran újra kell kennie magát, és nem csak akkor, ha közben úszott egyet, hiszen a bőr beszívja a krémet, vagy ha bármihez hozzáér, az könnyen letörölheti. Azt mondják, hogy ennél több időt akkor sem szabad a napon tölteni 24 óra alatt, ha újra vastagon bekenjük magunkat.

Amikor naptejet választunk fontos, hogy széles spektrumút keressünk, mely egyszerre véd mind az UV-A mind az UV-B sugarak ellen.

Az UV-A-védelem általában a harmada az UV-B védelemnek.

Keressünk ásványi alapú naptejeket! A hagyományos kémiai napvédő termékek ugyanis tele vannak olyan összetevőkkel, melyek megzavarhatják akár a hormonrendszer működését. Személyes kedvenceim azok az antioxidánsokkal dúsított készítmények, melyek segítik a bőr gyorsabb regenerálódását.

Természetes olajokat, testvajakat is érdemes használni. A sheavaj azon túl, hogy véd a leégés ellen, hidratál, sőt, rendszeres használat mellett enyhíti az ekcéma és a pikkelysömör tüneteit, elősegíti a bőr gyógyulását. Törekedjünk arra, hogy organikus, finomítatlan sheavajat szerezzünk be. A napozás nagyágyúja, a kakaóvaj már évtizedekkel ezelőtt is igen népszerű volt. A kakaóvaj tömör, de amikor a napon felmelegedett bőrhöz érintjük, szinte azonnal folyékonnyá és könnyen kenhetővé válik. Érdemes használat után árnyékos, hűvös helyen tartani, mivel a napon könnyen megolvad. Fantasztikus csokoládéillatot áraszt, úgyhogy élmény vele a napozás. Azért csak csínján bánjunk vele, mert csak rövidebb időre nyújt védelmet.

Még egy fontos tanács a napvédőkkel kapcsolatban: sose spóroljunk velük! Ne tegyük el a megmaradt krémet, hogy jó lesz majd jövőre! Minden évben vegyünk újat, mert a szavatosságuk lejár, és egy évvel később már nem nyújtanak biztonságos védelmet.

Mit tehetünk még a leégés ellen?

A nap elleni védekezésben az öltözködés is segítséget nyújt. Egy széles karimájú kalappal az arc és a nyak bőre védhető, de a világos ruhák fényvisszaverő hatását is érdemes kihasználni. A japán nők közül nagyon sokan ma sem indulnak el nyáron ernyő nélkül sétálni, érdemes az ő példájukat is követni. Ha tudjuk, hogy hosszabb időt napon kell töltenünk, érdemes lenge, hosszú ujjú ruhát vagy blúzt választanunk és maxiszoknyát vagy bő szárú nadrágot. Az öltözék lengesége véd a melegtől, a hosszú ujj és szár pedig a káros sugárzástól.

Táplálkozásunkkal is befolyásolhatjuk bőrünk egészségét. Igazítsuk étrendünket az évszakhoz: ajánlott a bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás, illetve a fokozott folyadékpótlás. A béta-karotint tartalmazó zöldségek, mint a sárgarépa, brokkoli, spenót vagy a paradicsom ráadásul a barnulást is segítik. A bőrvédelemhez hozzájárul még az E-vitamin, amelyet pl. áfonyával, édesburgonyával vagy nektarinnal vihetünk be a szervezetünkbe.

Napozás előtt jó választás lehet, ha zöld teát kortyolgatunk, mivel antioxidáns tartalma segít megelőzni a leégést, és gyorsítja a barnulást. Néhány kocka étcsokoládé fogyasztása is javasolt ilyenkor, mert a magas kakaótartalmú csoki semlegesíti a napfény hatására felszabaduló, bőrünket károsító szabadgyököket.

Ezeket a „szabályokat” betartva, úgy gondolom, leégésmentes lehet a nyarunk.

Tovább a teljes bejegyzéshez
500 Hits
0 hozzászólás

„Tarka lepke, kis mese…”

Erdők, mezők, rétek szépségei a nappali lepkék. Kontinensünk országaiban számos fajuk védett, így hazánkban is jelentős részük oltalom alatt áll, nem csupán „illetlenség”, hanem büntetendő cselekmény engedély nélkül gyűjteni őket. A mai kor adta technikával már bőven elég igényesen fotózni, nem kell gombostűre tűzni tanulmányozás végett a lepkéket avagy a szöglenceket. Ez a régi magyar elnevezés egyébként a pillék szárnyának csipkés (szöges) szegélyére utal, és általánosan használták korábban a lepkékre. Én a szöglencek közül a vörösiszap-tározók környékén is gyakorta fellelhető nagy tarkalepkét ismertem meg közelebbről.

Kép: Csonka Péter

Ez egy különösen dekoratív lepkefaj. Ragyogó színével zöldbe borult fák és bokrok között sem nehéz észrevenni. Tág életterű rovarról van szó, száraz és nedves vidékeken egyaránt jól érzi magát. Erdei tisztásokon, réteken, utak mentén repked lassú szárnycsapásokkal, a fűszálak végén gyakran megpihenve. Szárnyfesztávolsága elérheti a majd’ öt centimétert. Sok fajjal ellentétben náluk nőstények nagyobbak hím társaiknál. Szárnyuk színezete és a fekete mintázat kiterjedése is meglehetősen változékony. Sárgásvörös, gesztenyebarna, rozsda-, krém- és fekete színek alkotnak művészi motívumokat, pöttyök, csíkok sorakoznak egészen a csipkés szélű szárnyvégekig – a szárnyak felső és alsó felülete eltérő rajzolatú. Első pár lábuk csökevényes (főleg a hímeké), azt csak fejük tisztogatására használják. Hátsó lábuk pedig ízérzékelő receptorokban gazdag.

Május és szeptember között figyelhetők meg leginkább példányai, ekkor repül két nemzedéke (egy májusjúniusban, egy pedig július végeszeptember elején) egyszerre. A hímekre jellemző a területőrző viselkedés. Rendszerint magasabb kórók vagy fűszálak csúcsán és a cserjék vagy alacsonyabb fák kihajló ágain posztolnak, területükről igyekeznek a rivális fajtársakat, illetve a hozzájuk hasonló színezetű más lepkéket elkergetni.

Kép:Maria Sibylla Merian

A lepkék igen praktikusak, mert ügyelnek arra, hogy a párzásra a peterakóhely közelében kerüljön sor. A nőstény leginkább kőrisfák leveleinek fonákjára, félárnyékos helyeken, változó magasságban egy-két nagy csomóban rakja le mintegy két-háromszáz petéjét. Ezek a peték eleinte világos okkersárgák vagy narancsszínűek, az idő előrehaladtával barnás téglavörösre sötétülnek. A színváltás a lárvák kikelésének közeledtét jelzi. A peteállapot kb. tíz napig tart. A fiatal hernyók társasan szövedéket készítenek, ahol gyakran több mint száz lárva él együtt. Megmásszák a takarmánynövényeket, és egészen télig megállás nélkül rágják azok leveleit, majd az áttelelést követően tavasszal ismét habzsolni kezdenek. A bársonyfekete alapon sárgán foltozott hernyók tíz hónapos korukra bebábozódnak, ami általában május elejére tehető. Ezek fekete pettyes narancsszín mintázatú bábok könnyen észrevehetőek, és nem csak színük miatt feltűnőek, hanem mert kellemetlen szagot árasztanak saját védelmük érdekében. Bábállapotban szintén kb. tíz napig vannak, ez után bújnak elő rejtekükből az imágók.

A kifejlett lepkék főként nagy energiatartalmú nektárral, virágporral táplálkoznak, amelyből szervezetük képes a repülés energiaigényét is fedezni. Az imágó fő nektárkészletét az ernyős és fészekvirágzatú lágyszárú növényekből nyeri, gyakran csoportosan látogatja táplálékforrásait. Trópusi hangulatot idéz nagytermetű ernyős virágokon a tömegesen szívogató példányok látványa. Lakmározást követően gyakran pihennek szétterjesztett szárnyakkal a földön, szemlátomást napozva. Így „vakációzik” a rövid életű, nagy tarkalepke. A kifejlett állat ugyanis csupán néhány hétig élvezheti a napsütést és a szárnyalást, azután a lepkék új nemzedékének adja át a terepet.

A tarkalepkefélék számos faja hazánkban védett. Míg a kis tarkalepke eszmei értéke ötezer, a díszes vagy magyar tarkalepkéé ötvenezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
656 Hits
0 hozzászólás

Korszakváltás hajnalán – egyre népszerűbbek az e-autók

Egyre több zöld rendszámú autóval találkozhatunk úton, útfélen. A magas ár és a viszonylag korlátozott hatótáv ellenére egyre népszerűbb sokak körében, hiszen a károsanyag-kibocsátás Földünk egyik legégetőbb problémája.

Az elektromos autó olyan villanymotorral meghajtott gépjármű, amely többségében beépített akkumulátorából nyeri energiáját. Gondolták volna, hogy ez a típusú autó egyidős hagyományos, azaz a benzinmotoros társával? Thomas Parker brit villamosmérnök fejlesztette ki az 1800-as évek végén, amikor is újratölthető akkumulátorokat tervezett a gépekbe. Ez igazi áttörésnek számított, és az idő tájt kb. harmincezer villanyautó közlekedett az utakon. A belső égésű motorok dinamikus fejlődése aztán háttérbe szorította környezetkímélőbb társát – bár abban az időben még nem gondoltak bele a tervezők, mennyi kárt fognak okozni mindezzel.

Az elektromosautó-piacon az áttörés, mert egyértelmű, hogy napjainkban ennek vagyunk tanúi, alig tíz éve indult el, amikor a gyártósorról legurultak az első Teslák. Ma már sok autógyártó cégnek vannak saját modelljei, folyamatosan bővül a kínálat. 2015-re a forgalmazott elektromos autók száma globálisan átlépte az egymillió darabot. 2018-ra pedig majdnem ötvenféle villanyautó közül lehet válogatni Európa-szerte. Már Magyarországon sem újdonság az e-autó, az utakon közlekedve mind sűrűbben találkozhatunk zöld rendszámú járművekkel.

Elterjedésüket több országban egyértelműen támogatja a kormányzat. Norvégiában például 2025-től már csak elektromos és hidrogén-meghajtású autók kerülhetnek forgalomba. 2030-ra India szeretné elérni, hogy csak elektromos meghajtású gépkocsik közlekedjenek területén belül, ahogy ugyanezt tervezi 2050-re az Egyesült Királyság, Hollandia, Németország és az USA több tagállama, valamint Kanada Québec tartománya. Hazánk is támogatja az új elektromos autó beszerzését, illetve több nagyvárosban (köztük a fővárosban is) a zöld rendszámú autók kedvezményes áron vagy ingyenesen parkolhatnak a közterületeken.

Miért jó villanyautósnak lenni? Fontos, hogy környezetkímélő. Ám ennél vannak kézzelfoghatóbb érvek is. A fenntartási költségei például sokkal kedvezőbbek a benzines autóknál. Az áram költsége alacsonyabb a benzinnél vagy a gázolajnál, kb. két liter üzemanyag árával száz kilométert lehet megtenni az elektromos autóval, ennél a legalacsonyabb fogyasztású benzines is többet fogyaszt.

Az elektromos autó a zajszennyezést is csökkenti, hiszen nem robbanómotor van benne, így indításkor és haladáskor csak a gumik, a menetszél, illetve az elektromotorok halkan „sípoló-süvítő” hangját hallhatjuk. A fenntartási költsége is alacsonyabb a hagyományos autóénál. Egy elektromos autóban jelentősen kevesebb alkatrész található, mint benzines vagy dízeles társaiban, mivel hajtáslánca jóval egyszerűbb. Nincs kipufogórendszer, önindító, váltómű és sok más alkatrész. Az olajcsere is értelemszerűen a múlté egy e-autóval. Sőt a kuplunghasználat is, mivel a villanyautók szinte mindegyike fokozatmentes váltóval van felszerelve, amelynek köszönhetően csak előre vagy hátramenetet kell kapcsolnunk, illetve csak gáz és fékpedál található benne.

Problémaként szokták felvetni, hogy egy-egy töltéssel rövidebb távot lehet megtenni, mint a hagyományos tankolással, ráadásul az elektromos töltés több időt vesz igénybe. A középkategóriás e-autók kb. száz-százharminc kilométer megtételére képesek egyhuzamban. Arra is fontos odafigyelni, hogy az autóban használt különböző tartozékok használata (klíma, ülésfűtés stb.) csökkentik valamelyest a hatótávolságot, hiszen ezek is elektromos energiával működnek – így nagy hidegben és kánikulában jelentősen csökkenhet a hatótáv. Ám ez csak annyit jelent, hogy utazásainkat meg kell terveznünk, tudatosabban kell autóznunk.

A járművek töltésére nemcsak otthon, útközben is van lehetőség – ráadásul nagyon olcsón. Gyorstöltéssel valamivel hosszabb időbe (kb. két-három óra) telik, villámtöltéssel azonban igen rövid idő (húsz-harminc perc) alatt feltölthető a négykerekű. Ha az otthoni töltést választjuk, azt saját energiatermelő-rendszer segítségével tehetjük meg (pl. napenergia), amellyel szintén kíméljük világunkat.

Utazásainkat nagyban segíti, hogy a legtöbb e-autóban található navigációs rendszer, amely megmutatja a töltőállomásokat, illetve segítenek bennünket az okostelefon-alkalmazások is, amelyek a legközelebbi töltőpontokhoz irányítanak minket.

Azt gondolom, néhány év kérdése, és csökkenni fog az e-autók ára, a használtautó-piac is megtelik velük, így egyre többen lecserélik régi benzinesüket. Földünk pedig nyilván minden egyes új e-autó üzembe helyezésénél megkönnyebbülten sóhajt egy picit.

Tovább a teljes bejegyzéshez
418 Hits
0 hozzászólás

A szarvasbogár rövid és különös élete

A szarvasbogarat mindannyian könnyen felismerjük jellegzetes fejdíszéről, amely igen hasonló funkciót tölt be, mint a gímszarvasbikák agancsa. Értelemszerűen csak a hím rovarok kaptak a természettől ilyen koronát. Mostanában jött el az ideje a szarvasbogárrajzásnak, sűrűbben találkozunk tehát ezzel a hatalmas, berregő „nehézbombázóval”, amely az emberre teljesen veszélytelen rovar.

A világon kb. ezerháromszáz-féle szarvasbogárfaj él, közülük a nagy többség a trópusokon. Hazánk területén hat különböző fajjal találkozhatunk, itt a legelterjedtebb a nagy szarvasbogár. Több nyelven repülő szarvasnak is nevezik a Kárpát-medence legnagyobb rovarát, amelynek átlagos testhossza (a hímek esetében) elérheti akár a nyolc centimétert is. Ivari kétalakúság jellemzi, vagyis a hím és a nőstény egymástól eltérő jegyekkel rendelkezik. Barnásfekete tónusú torszínük megegyezik, ám a hím szárnyfedői és rágói fényes vörösesbarnák. A hím agancsszerű rágója a faj összetéveszthetetlen védjegye: a végén villás, a belső oldalán egy nagy és több apró fogat viselő, végtag eredetű szájszerv csaknem olyan hosszú, mint a fej és az előtor együttesen. Olyan ez az agancspár, mint egy cukorfogó: szorítani tud vele tulajdonosa, de harapni, vágni nem. A nőstény kb. feleakkora, mint a hím és rágószerve sem olyan fejlett, ám – milyen érdekes – képes vágásra ezen szervével. A hím elülső lábszára vékony, míg a nőstény végtagja megerősödött, ami különösen jól jön neki petéi elásásához.

Párzás idején alkonyatkor a hímek szárnyat bontanak és függőleges testtartásban, berregő hangot hallatva keresik a nőivarú egyedeket. Aki szeretne látni egy ilyen szertartást, érdemes tölgyfák környékén várakoznia, így tesznek a hím szarvasbogarak is. Tudják ugyanis, hogy a nőstényeket vonzza tölgyek erjedő, édeskés ízű fanedve. Ha több hím is sorban áll, megegyező testi adottságok esetén heves harcot vívnak a nőstényért. Vannak természetesen kisebb és nagyobb méretű szarvasbogarak. Amennyiben harc nélkül is látszik, ki a gyengébb, a vesztes csatározás nélkül elvonul. A hasonló méretű egyedek azonban egymásnak esnek: rágóikat erősen csattogtatják, ezzel taszigálva, szorongatva ellenfelüket – próbálnak fogást találni a másikon. Addig dulakodnak, míg a győztes vagy hátára fordítja vagy lehajítja a vesztest a fáról. A hím agancsa nem csak a nőstényért folytatott küzdelmekben, hanem a párzás közben a másik fél megragadásában, mozdulatlanul tartásában is fontos szerepet játszik.

A megtermékenyítést követően két héttel a nőstény élete egyetlen repülőútjára indul: lárvalerakó helyet keresni. Beteg, elkorhadt tölgyfák és tuskók közelében talál alkalmas helyet ivadékai fejlődésére, ahol majd ötven centi mélyre ássa be magát a földbe. Kb. ötven-száz három milliméter átmérőjű petéjének korhadékból kis üreges labdát készít rágói segítségével. A petékből három-öt hetet követően fejlődnek ki a piszkosfehér, görbült testű pajorok. Először anyjuk által odakészített korhadékot eszik, majd további elhalt gyökerek fogyasztását veszik célba. Mivel nem éppen tápláló étekforrást vesznek magukhoz, fejlődésük is igen lassú: vagy öt évig ebben az állapotban léteznek. A hímek testnagysága, fejének formája és rágóinak mérete attól függ, hogy lárvakorában mennyi élelemhez jutnak. Vigyázniuk kell azonban, mert a borz, a róka, a szajkó, a szarka és a vaddisznó kedvelt ínyencsége is a szarvasbogár-lárva.

Öt év alatt tíz centissé növekednek, ekkor egy szép nyári napon bebábozódnak. Ez a látványos folyamat kb. fél órát vesz igénybe. Nyár végén pedig egy óra alatt kikelnek az imágók, vagyis a kifejlett bogarak, akiknek még egy hétig halványszínű és puha kültakarójuk van. Ők az év további részét a bábkamrában töltik, majd április-május környékén rágójukkal feltörik rejtekhelyüket. A hímek valamivel előbb indulnak útjukra, mint a nőstények. Kifejlett korukban már egyáltalán nem vesznek magukhoz szilárd táplálékot, csak fanedvet szívogatnak és a lárvakorukban felhalmozott tartalékokat emésztik fel. Ebben a négy-öt hetes aktív időszakban főként az utódnemzésre koncentrálnak. A hímek a párzást követően rendszerint elpusztulnak és a nőstények is követik őket az örök vadászmezőre augusztusban, peterakás után. Maradványaik (leginkább a rágójuk, a fejük és az előtoruk) a fák tövében több centiméter vastagságban felhalmozódhatnak, és magas kitintartalmuk miatt évekig is ott maradnak.

A szarvasbogár kultúrtörténeti vonatkozásban is jelentős. Feltűnt már a korai keresztény ikonográfiában, első ábrázolása a 14. századra tehető egy imádságos könyv illusztrációjaként. A bogarat valószínűleg a szarvassal hozzák párhuzamba, amely szent állatnak számított, hiszen eredményesen tudott küzdeni a kígyóval. A festők jelképtárába is bekerült a szarvasbogár, mivel hosszú ideig pozitív tartalom kapcsolódott hozzá mint a gonoszon diadalmaskodó szimbólum. Ötvösmunkákon, kerámiákon is gyakran ábrázoltak szarvas- és orrszarvúbogarat a reneszánsz idején. Hazánkban szarvasbogaras bélyeget adtak ki az ’50-es évek elején, de a lengyel két zlotys érmén is felfedezhetjük ezt a szép rovart.

Két évvel ezelőtt a Magyar Rovartani Társaság „Év rovara” címét nyerte el a nagy szarvasbogár az internetes szavazások alapján. Védett állat, eszmei értéke tízezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2119 Hits
0 hozzászólás

Gyermekzsivaj, napsütés, környezetvédelem − ilyen volt az idei Füzitői Napok

A gyerkőcöké volt a május 25-i hétvége Almásfüzitőn. A XXVII. Füzitői Napokat, amely hagyományosan a gyermeknappal esik egybe, a falu szabadidőparkjában rendezték meg.

A 10 órakor kezdődő megnyitóra összegyűlt népes érdeklődő sereget Beró László polgármester köszöntötte, majd Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke kapott szót. A Közgyűlés ünnepélyes keretek között Almásfüzitőnek ajándékozott egy megyezászlót, illetve a községi elismerések, úgy mint az „Almásfüzitő díszpolgára” cím is itt találtak gazdára. A díjak átadásakor dr. Szeidl Bernadett jegyző méltatatta a kitüntetetteket.

A hivatalos programot követően a Sün Balázs Óvoda apróságai mutatták be műsorukat nem csak a büszke hozzátartozók örömére. A köszöntőkkel párhuzamosan a fakanál forgatásba is belekezdtek a főzőverseny résztvevői. Kellemes pörkölt- és gulyásillat áradt a levegőben, az odasétálókat kóstolóval is kínálták. Ebéd után habpartit rendeztek a helyi tűzoltóság jóvoltából a kicsik nagy örömére, mely hűsítő élménynek bizonyult a szép, napsütéses időben. Három órától a nyergesújfalui Total Dance tánccsoport mutatta be különleges koreográfiáit. A KicsiÓriás zenekar aztán a közönséget is megmozgatta, majd bűvészműsor és további koncertfellépők szórakoztatták az egybegyűlteket egészen késő estig. A falunap várva várt fellépője az este kilenckor koncertet adó, nemrég az Izraelben megrendezett Eurovíziós Dalfesztivált megjáró Pápai Joci volt.

A különféle vásári portékák mellett a gyerekeket két ugrálóvárral lepték meg, amelyet az ácsi Természetjáró Bakancsos Klub biztosított. A csillámtetoválást, az arcfestést és a hennát is kipróbálhatták kicsik és nagyok. A felnőtt látogatókat vércukormérésre és egészségügyi tanácsadásra várták a helyi védőnők, illetve a regionális mentőszolgálat közreműködésével egy rövid újraélesztési gyorstalpalóval frissíthette ki-ki tudását.

Sok-sok mókás feladattal, feladvánnyal vártuk mi is a gyerekeket a Tatai Környezetvédelmi Zrt. jókora sátrában egészen a reggeli óráktól. A kézműves asztalunknál kishalat és pillangót festhettek a gyerekek újrahasznosított papírgurigából és újságpapírból, valamint cserépharangot is készíthettek. A nap végére már sok alkotás száradt a napsütésben. Szintén népszerűek voltak a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos állomásaink. Az egyiken különféle műanyag- és papírhulladékot kellett kihorgásznia a gyerekeknek játékpecabot segítségével, majd kitalálni, melyik szelektív kukába raknák a fogásukat. Ha ezzel megvoltak, ügyességüket fejleszthették kislabdadobással. Egy erre kitalált céllövöldén kellett a megfelelő szelektív lyukba hajítaniuk egy-egy szivacslabdát, szimbolizálva választásukat. Egy másik feladatban különféle hulladékokat ábrázoló hűtőmágneseket kellett a megfelelő szelektív gyűjtőre illeszteniük egy színes, szép ábrán.

Környezettudatos életmóddal kapcsolatos totónkhoz ugyan néha elkelt a felnőtt segítség, örömmel állapítottuk meg azonban, hogy nagyon sok helyes megoldás érkezett. Gyönyörű, nagy liliket ábrázoló, fa óriáskirakónkat a tavaly novemberi Tatai Vadlúd Sokadalmon avattuk fel. A játék itt és most is megmozgatta főként a nagyobb gyerekek fantáziáját. A kisebbeket a kis játék markológépek kötötték le hosszú percekre, amelyek segítségével bátran próbálkozhattak, hogy a kishelyezett homokot átrendezzék. Minden állomásnál jutalomzsetont kaptak az adott feladatot teljesítők, amellyel egy-egy pörgetési esélyt kaptak szerencsekerekünkön. 17-féle ajándék közül választhattak annak megfelelően, mit szánt nekik a sorskerék: van, aki tornazsákkal, kis ébresztőórával, filckészlettel, szövegkiemelő-szettel, tolltartóval vagy LED-fényes kulcstartóval lett gazdagabb. Egy biztos: mindenki nagyon elégedett volt a választásával és büszkén mutatta szüleinek ajándékát. Mi abban bízunk, hogy a tárgyi jutalom mellett új ismeretekkel is gazdagodtak a gyerekek.

Felejthetetlen napot töltöttünk el ismét Almásfüzitőn, várjuk a legközelebbi alkalmat. Jövőre ugyanitt!

Tovább a teljes bejegyzéshez
480 Hits
0 hozzászólás

Ha már unjuk a tehéntejet. Kis növényitej-kalauz

Különböző okokból dönthetünk úgy, hogy kevesebb tehéntejet fogyasztunk, esetleg teljesen elhagyjuk étrendünkből. Van, akinek a szervezete nem tolerálja, esetleg életmódjával nem egyeztethető össze. A mai étkezési kultúrában széles körben elterjedtek azok a különféle gabonákból és olajos magvakból származó növényi italok, amelyek színe, állaga és felhasználási lehetőségei igen hasonlóak a tehéntejéhez.

Készítettem egy válogatást, mivel magam is szeretek olykor-olykor alternatív megoldásokat kipróbálni.

Miből készülhet magital? Szinte bármiből, azaz rengeteg alapanyagból. Választhatunk olyan gabonák közül, mint az árpa, a búza, az amaránt, a köles, a hajdina, a zab, a rozs, a rizs. Ha inkább olajos magvakból készült tejet kóstolnánk meg, akkor is nagy a választék: pl. kókuszdió, kesudió, makadámdió, lenmag, mandula, török mogyoró. A hüvelyes növényekből a legnépszerűbb a szójából és a földimogyoróból készült változat. A növényi italok előnye az allergiában szenvedőknek, hogy nincs bennük tejfehérje és tejcukor, ráadásul sok közülük gluténmentes. A készítés során kalciummal és D-vitaminnal dúsítják e tejfajtákat.

A növényi italokat fogyaszthatjuk nyersen kávéban, teában, müzliben, vagy turmixokhoz akár natúr, akár ízesített formában. Sütésre és főzésre is alkalmasak, sütemények, főzelékek, levesek vagy főételek nagyszerű alapanyagai lehetnek, kiváltva ezzel az állati eredetű tejet.

A megosztó kókusz

Kedvencem a kókusztej, bár tudom, hogy sokan szenvedélyesen utálják. Ízlésről nem érdemes vitatkozni, de én nemcsak finom íze, hanem rengeteg jótékony hatása miatt is szívesen fogyasztom. A kókusz húsának leforrázásával, turmixolásával, majd a pép átszűrésével juthatunk ehhez a kellemes nedűhöz, amelynek állaga sűrűbb, íze pedig édesebb a hagyományos tejnél. Aki nem kedveli túlzottan a kókusz aromáját, annak is javaslom, mert ízét lehet semlegesíteni. Kávéhoz, süteményekhez és különféle főfogásokhoz kiválóan illik, az indiai konyha egyes fogásai elképzelhetetlenek nélküle, és diétás házi fagyit is lehet belőle készíteni. Tápanyagtartalma szerint egy bögre kókuszital kb. nyolcvan kalóriát tartalmaz, egy ilyen adagban öt gramm zsír és hét gramm szénhidrát van. A kókusztejet foszfortartalma miatt is érdemes fogyasztani, amely csonterősítő hatású. Nem elhanyagolható magnéziumtartalma sem, amely az izmok és idegek lazításához járul hozzá. És ha ez nem lenne elég, vasforrásként sem utolsó: s mint köztudott, a vérszegénység hátterében sokszor a vashiány áll. A benne található egészséges zsíroknak köszönhetően elősegíti a megfelelő emésztést, javítja a bélrendszer állapotát. A boltokban kapható cukrozott és ízesítetlen változata, mindenképpen az utóbbit javaslom, mivel édeskés íze cukor nélkül is tökéletesen érvényesül.

A hosszú fiatalság titka: a mandula

A másik kedvelt alternatív tejitalom az E-vitaminban gazdag mandulatej. Diétázónak is ajánlott, mivel szénhidráttartalma sokkal alacsonyabb hagyományos társánál. Áldásos hatással van a bőrre, segíti rugalmasságának megőrzését, a haj és a köröm egészségének, erejének fenntartását. Magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően rákmegelőző és sejtregeneráló hatással bír, elkötelezett hívei szerint lassítja az öregedési folyamatokat is. Nem vagyok egy csodaszerhívő, így nem vagyok abban biztos, hogy ennyire általánosan jótékony lenne a mandula, bár igaz, ha a bőrünk szép és puha, sokkal fiatalabbnak látszunk. A mandulatej nem jó mindenkinek, mert mint sok más mag, úgy a mandula is erősen allergén. Annak, aki érzékeny bármilyen dió-, mogyorófélére vagy egyéb csonthéjasra, nem javaslom a mandulatej fogyasztását sem. Az édesített változat mellett előfordul pörkölt mandulás termék is, amelyet markánsabb, kissé kesernyésebb aroma jellemez, ezért ezt a fajtát ínyenceknek javaslom.

Az ősi szója

A szója igen sokoldalúan felhasználható élelmiszer-alapanyag, tej is készül belőle. A szójababnak szinte a fele fehérjéből áll (fehérjetartalma ital formájában közel azonos a tehéntejével), valamint megtalálható benne az összes B-vitamin is. Jelentős kalciumforrás, jó hatással van a szívre és az érrendszerre. Tartalmaz még többszörösen telítetlen zsírsavakat, viszont telített zsírokat nem, így teljesen koleszterinmentes. Amellett, hogy nagyszerűen felhasználható a konyhában, előnyös a szépségápolásban is. Lehet például természetes hámlasztót készíteni szójatej felhasználásával. Egy kevés italt olívaolajjal és barnacukorral kell dúsítani, míg sűrűbb masszát nem kapunk belőle. A barnacukor szemcséi segítik az arcradírozást. Körkörös, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a keveréket bőrünkre, hagyjuk kb. tíz percig hatni, aztán mossuk le. Érdemes szóját is tartalmazó arckrémeket, testápolókat választani, mert hatóanyagaitól puha, rugalmas lesz a bőrünk, érzésre és érintésre egyaránt, illetve hosszú időn át hidratálnak.

 

Bárhogy is döntünk, arra feltétlenül figyeljünk oda, hogy ha a hagyományos tejet mellőzzük, ne felejtsük el pótolni más forrásokból leginkább a fehérjeigényünket, amit az alternatív tejek egy része nem képes fedezni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1526 Hits
0 hozzászólás

Földünk legöregebb fája, a páfrányfenyő

Egyetlen élő levélkét

látunk kettéválva mi?

Vagy kettőt, mik eltökélték:

egynek fognak látszani?

Johann Wolfgang Goethe: Ginkgo biloba

 

Nem véletlen, hogy Goethét is megihlette e különleges fa, több verset írt róla, a barátság jelképének tekintette, irodalmi zarándokhelynek számító weimari kertjében akár naponta megcsodálhatta. Latin Ginkgo név mellett, amely a köznyelvben mára ginkóvá egyszerűsödött, páfrányfenyőnek vagy ritkábban jellegzetes levélformája miatt halfark fának hívjuk. Sok évszázaddal ezelőtt Kínában nevezték „kacsláb levelű” fának, majd később „fehér gyümölcsű” fának termése miatt, és ebből az elnevezésből, igaz több áttétellel ered a Gingko biloba név, keresztapja pedig Karl Linné.

A magányos túlélő

Kutatások szerint nagyságrendileg már kétszázhetven millió esztendővel ezelőtt, a földtörténeti perm korszakban, élt a páfrányfenyő őse. A Gingko önálló, elszigetelt faj mai növényvilágunkban. A mai példányok természetesen jelentősen különböznek egykor élt őseiktől, kezdetben a Távol-Keleten, különösen Kínában terjedt el: paloták, templomok kertjeiben nőtt hatalmassá, ahol buddhista szerzetesek sok jó tulajdonsága miatt gondozták, és azóta is nagy becsben tartják.

Európába 1730 környékén hozták be. Ez a példány ma is megtekinthető Hollandiában: jelenleg huszonkét méter magas, lombkoronája pedig négy méter átmérőjű. Hamar kedvelt dísznövénnyé vált Franciaország- és Svájc-szerte, illetve gyökeret vert a tengerentúlon, pl. Kanadában a Szent-Lőrinc folyó mentén és Floridába is került a telepesek közvetítésével. A bécsi udvar 1768-ban, Mária Terézia uralkodása alatt, ültette az első ginkót. Itthon a forradalom évében, 1848-ban került a fővárosi Füvészkertbe az ország első páfrányfenyője. Találkozhatunk még idősebb egyedekkel pl. a Margitszigeten, a Nemzeti Múzeum kertjében és a Szabadság téren egyaránt.

Magas, terebélyes, impozáns

A páfrányfenyő állítólag ezer évig is élhet. A matuzsálemi korral büszkélkedő fa rendkívül szívós: betegségeknek, kártevőknek ellenáll, bírja a szárazságot, a szelet, az erős havazást, illetve jól tűri a városi szennyezett levegőt és füstgázokat. Ez az átlagosan 2035 méteres lombhullató óriás nem ritkán több mint ötven méter magasra képes megnőni, bár inkább csak Kínában. A fiatal fa előbb karcsú és kevésbé elágazó, majd az idő múlásával kúp alakú koronáját kiszélesíti. A sötétszürkés-barnás mélyen repedezett, hálósan barázdált kérgű törzsén bütyköket fedezhetünk fel. A Ginkgo biloba kétlaki növény. A hímivarú fák sárga, hengeres barkavirágzatot növesztenek tavasszal, míg a nőivarú egyedek szabadon álló, ovális magkezdeményekkel rendelkeznek. Ezek a világoszöld vagy fehéres, csonthéjas termésre emlékeztető magok kellemetlen szagot árasztanak húsuk vajsavtartalma miatt, ezért közterületre inkább a hímivarú páfrányfenyőket telepítik. Mélyzöld, puha levelei hosszú nyelűek, két lebenyre tagoltak, erezetük jellegzetesen villás, úgy néznek ki, mint az apró legyezők. Ősszel izzó aranysárgára váltanak, majd a tél közeledtével megbarnulva lehullanak.

Igazi csodaszer

Gyógyászati hasznosításra még barnás színváltásuk előtt érdemes begyűjteni a leveleket. Kínában évszázadokkal ezelőtt a levelekből kinyert kivonatot eleinte külsőleg sebgyógyításra, belsőleg pedig gyomorpanaszokra, emésztési zavarokra alkalmazták. A hagyományos kínai orvoslásban asztmát gyógyítottak még vele és a részegség tüneteinek enyhítésére alkalmazták. Később rájöttek immunerősítő hatására, majd átvette és beépítette a nyugati kultúra is az étrend-kiegészítők körébe. Hatóanyagai közé tartoznak a flavonoidok, amelyek hozzájárulnak a keringési rendszer normális működéséhez, a megfelelő véráramláshoz, így a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátásához. Értágító hatásából adódóan fokozza a szellemi teljesítőképességet, koncentráló- és tanulókészséget, valamint javítja a memóriát. Kiváló stresszoldóként is ismert: orvosi kutatások szerint hatásos alvászavarok leküzdésére, valamint enyhe és közepes depressziós tünetek és az impotencia kezelésére. Kapható tinktúraváltozatban, kapszulaformában, illetve gyógyteákban. Termése ehető, a ginkómag a buddhista étrend kedvelt alapanyaga.

A páfrányfenyő tehát nemcsak szép, de hasznos, ősi fa.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1243 Hits
0 hozzászólás

A pettyes hasú hangutánzómester

Közép-, Észak- és Nyugat-Európában az énekes rigó sokfelé gyakori látvány, bár nem annyira, mint feketekabátos fajtársa. Rajtuk kívül még négy rigófaj elterjedt Közép-Európában, ezek a fenyő-, a szőlő-, az örvös és a léprigó. Kontinensünkön túl Közel-Keleten és Észak-Afrikában ismert, sőt az 1800-as évek közepén Ausztrália területére is betelepítették, ahol hamar stabil állománya alakult ki, majd néhány évvel később Új-Zélandon szintén honosították.

Dús aljnövényzetű lombos és tűlevelű erdőkben, erdőszéleken él, a hegyekben egészen az erdőhatárig húzódik fel. Könnyen alkalmazkodik az emberi lakókörnyezethez, így szinte állandó madarunkká vált: egyre gyakrabban él parkokban, kertekben, megművelt területeken. Akár a város közepén is költ egy üres, növényzettel benőtt telken. A feketerigókkal ellentétben az énekes rigó, költöző madarunk, ám korán, már február elején visszatér, ezért időnként szenved a késői fagyoktól.

A rigó szó hangutánzó eredetű, a rikkant, rikolt szavakból. Teljes nevét, azaz az „állandó jelzőt” onnan kapta, hogy nagyon szépen énekel, az egyik legszebb hangú madárénekesünk. A mai latin szaknyelvi neve, a Turdus philomelo, korábban Turdus musicus volt. Könnyen felismerhető, erőteljes, tiszta csengésű éneke különböző motívumokból áll, néhány ismétléssel. Főként hajnalban és alkonyatkor dalol, közben legszívesebben egy fa csúcsára telepszik, ám repülés közben is rázendít. Remek hangutánzási képessége miatt trilláiban sok madár hangjára ráismerhetünk. Itt hallható ebből egy kis ízelítő.

Mind a hím, mind a tojó hasonló ruhát kapott a természettől, megjelenésükben a földszínek dominálnak: hátuk olajbarna, hasuk és torkuk fehéres vagy bézs színű, mellük rozsdasárga, amelyet szív- vagy csepp alakú sötét foltok tarkítanak. Szemük fölött világosabb szemöldökvonást fedezhetünk fel, röptükben pedig láthatjuk, hogy szárnyuk belül okkeres árnyalatú. Csőrük és lábuk sárgásbarna. Testhosszuk kb. 23 centiméter, és nemtől függően súlyuk 65−100 gramm között változik.

Igen gyorsan képes repülni, akár a 48 km/h sebességet is elérheti. A hím énekkel jelzi a területét és a tojó iránti igényét. Vetélytársa előtt fenyegető tartásban borzolja fel tollát, fejét peckesen felemeli, farktollazatát szétteríti. Násztáncot járva futkos kiszemelt párja előtt, közben fejét dobálja, csőrét csattogtatja, farkát illegeti. A sikeres lánykérést követően a párok szívesen fészkelnek sűrű bozótban, kúszónövények, bokrok belsejében vagy örökzöld fákon, általában néhány méterrel a talaj fölött. A madárlakás ágakból, fűből és mohából készül, szabályos csészealakot formál. Alját vastagon bélelik sárral, trágyával és korhadt fával, amely megkeményedve, évekig hű lakhelyükké válik. A tojó egyedül kotlik a három-öt, elszórtan fekete pettyes, világoskék tojásokon. A fiókák két héten belül kikelnek, és még ugyanennyi időt töltenek a fészekben. Felnevelésükben mindkét szülő részt vesz. A kirepülést követően előfordul, hogy még további két fészekaljat is költ a rigópáros.

Az énekes rigó vegyes táplálékot fogyaszt, ezt a talajon mozogva teszi, nem röptében. Többnyire ugrálva közlekedik, illetve rövid szakaszokat futva tesz meg. Amikor megáll, oldalra hajtja a fejét, mintha figyelmesen hallgatózna, pedig valójában oldalt ülő szeme kényszeríti arra, hogy ebben a tartásban kutasson eleség után. A táplálékkínálat erősen függ az évszaktól, az időjárástól és az élőhelytől. Kora tavasszal, amikor a föld már felengedett, de még nem szárította ki a nap, földigiliszta-túrára indul, a talajból ügyesen húzkodja ki zsákmányát. Májusban és júniusban sok hernyót fogyaszt, ezekből fiókáinak is visz. Ha hernyót már nem talál, visszatér a földigiliszta-étrendhez, mellette pedig bőséggel fogyaszt szezonális bogyókat és gyümölcsöket. Kedvenc ínyencsége a házas csiga. A többi, Európában honos rigótól eltérően ehhez sajátos technikát fejlesztett ki. A művelethez először keres egy nagyobb követ, amelyet magasra emelve hozzáverdes a csigaházhoz, majd az immár meztelen csigát jóízűen elfogyasztja. Több más gerinctelen állat is szerepel étlapján, így legyeket, pókokat és százlábúakat is eszik.

Védett madarunk, eszmei értéke huszonötezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1038 Hits
0 hozzászólás

Ősi korokat idéz – de pontosan milyen is a mocsári teknős?

A teknősök első példányai 200 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Ez bámulatos! Rajtam kívül bizonyára még sokan vannak, akik kedvelik a teknősöket, ehhez nyilván hozzájárulnak a rajzfilmek teknőc-figurái. Látszólag pedig a természetben élő egyedekben nincs sok szerethető. Rideg, merev jószágok, nem nagyon lehet velük kapcsolatot teremteni. Látszólag. Egyik barátnőm mesélte, hogy amikor a fia ajándékba kapott egy kis teknőst, a gondozása rá maradt, miközben irtózott ettől az élőlénytől. Ám nem telt el egy hónap sem, gyökeresen megváltozott a véleménye. Észrevette ugyanis, hogy a teknős egészen másképp viselkedik, ha a közelében van, nyújtogatja a nyakát, várja, „köszön” neki. Hát nem is tudom. Szerintem ez inkább a „rókaszelídítés” jelensége. Így vagy úgy, én kedvelem a teknősöket, legyenek óriásteknősök, vagy mocsáriak, netán Teknőc Ernő a „Kérem a következőt! rajzfilmsorozatból.

A Kárpát-medence őshonos páncélosa

Európa leggyakoribb teknősfaja ez a kb. harminc centiméter hosszú hüllő. Dél- és Kelet-Európa nagy részétől kezdve egészen az Üzbegisztán-Kazahsztán határterületén húzódó Aral-tóig találkozhatunk vele. A Kárpát-medencében kizárólag ez a faj őshonos. Kedvelt helye az iszapos állóvíz (ahogy azt neve alapján is feltételezhetjük), illetve a lassan folydogáló csatornákat, holtágakat, napsütötte, sűrű növényzettel borított erdei tavakat is szívesen választja lakóhelyéül.

Szárazföldön kissé esetlen, a vízben viszont annál fürgébben és ügyesebben mozog. Időnként látni, hogy a vízen lebegő faágakon vagy a kiálló köveken napfürdőzik. A teknősök életük felét alvással és napozással töltik. Óvatos állat: bármilyen gyanús jelet lát vagy neszel, azonnal a vízbe csobban vagy páncéljába bújik: képes fejét, lábait és farkát is elrejteni benne.

Nézz a szemébe és megmondod, ki ő!

A zömök testalkatú mocsári teknős kb. tizenöt-húsz centiméteres, ovális hátpáncélja olajzöld és barnás fekete árnyalatú sárgásfehér pettyekkel vagy csíkokkal borítva. Feje zöldes fekete, csepp alakú, sárga foltokkal tarkított. A teknősök nem vedlenek, hanem a szarulemezeik felületesen lehámlanak.

Ahhoz, hogy a hímet és a nőstényt megkülönböztessük, legegyszerűbb, amennyiben persze sikerül, ha belenéznünk szemükbe, mivel szivárványhártyájuk színe eltér. A hímé narancsszínű, illetve vöröses-barnás, míg a nőstényeké – mint páncélmintájuk – sárgásfehér. Eltérés van még lábkarmuk és farkuk méretében, haspáncéljuk formájában és színezetében is. Utóbbi formája a nősténynél lapos és világosabb tónusokkal díszített.

Légzésük is különleges. A páncél lehetetlenné teszi a mellkas térfogatváltozását. Ezért amikor nyelvcsontjuk lefelé mozdul, az orrlyukaikon át beáramlik a levegő, majd a nyelvcsont emelésekor bejut a tüdőbe. A szárazföldi teknősök esetében a légzés másképpen működik. Amikor kinyújtják nyakukat a páncélból, a tüdő kitágul, és ezzel együtt a levegő beáramlik, majd amikor visszahúzzák, a levegő kiáramlik a tüdőből.

A szárazföldiek vegetáriánusok

A vízi teknősök ragadozók. Ízeltlábúakat, kisebb kétéltűeket (békák és gőték), puhatestűeket, férgeket eszik, zsákmányul ejti a beteg halakat, kis mennyiségben vízinövényeket is fogyasztanak. Velük ellentétben a szárazföldi teknősök növényevők. Tudják, hogy miért? Egyszerű: annyira lassúak, hogy képtelenek lennének egy mozgó élőlényt levadászni.

Téli álmát október végén kezdi, ekkor az iszapba vagy a parti fövenybe ássa be magát. Olyan is előfordul, hogy a tavi jégpáncél alatt húzódik meg. Időjárástól függően március végén, április elején kerül ki nyugalmi állapotából.

A nőstények különösen kedvelik a meleget

Áprilisban kezdődik párzási időszaka, júniusban kisméretű, vékony héjú tojásokat (hat-tíz darabot) helyez el a víztől messzebb (néha több száz méterre vagy akár néhány kilométerre) magasabban fekvő, laza talajú helyekre, nyolc-tíz centi mély gödrökbe.

Este, naplemente környékén rakja le tojásait. A nőstény teknőst annyira kifárasztja ez a kb. negyedórás művelet, hogy utána pihennie kell, csak később tudja az üreget földdel befedni. A tojásokat a nap melege kelti ki. A későn lerakott tojások, amelyeket már nem érhette sok meleg nyári nap, áttelelik az esztendőt és csak a következő év tavaszán születnek meg belőlük az utódok. A legtöbb teknősfaj nemét a tojást ért hőmérséklet dönti el a kikelés előtt: ha nagyon meleg van, nőneműek lesznek az egyedek, az alacsonyabb hőmérséklet hímnemű teknőst eredményez. Léteznek olyan teknősfajok is, ahol genetikailag meghatározott a nem.

A mindössze két centis, puha páncélú kisteknősök egyből a víz felé szaporázzák lépteiket. Útjuk nem veszélytelen, számos természetes ellenségük, többek között a borz, a róka, a vaddisznó, valamint a réti sas szívesen vadászik rájuk.

Hazánk egyedüli őshonos teknőce mérsékelten fenyegetett, egyedszámát a természetes élőhelyek csökkenése mellett visszaszorítja a gyorsan terjeszkedő, agresszív „vetélytársa”, a mesterségesen betelepített, hobbiállatként is tartott vörösfülű ékszerteknős, ezeket gyakran a gazdáik engedik szabadon.

Védett, természetvédelmi értéke ötvenezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
959 Hits
0 hozzászólás

Az erdei egerek nyomában

Tudták, hogy a rágcsálók faja a legelterjedtebb a földön? Az emlősök közel fele (43%-a) rágcsáló, közülük pedig az egyik legáltalánosabban elterjedt európai emlősállatunk az erdei egér. Bevallom, azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik, pedig igen tekintélyes múltra tekint vissza. Kétmillió éves leletet is találtak, amely egykori létét bizonyítja, kutatások pedig alátámasztják, hogy Kárpát-medencei jelenléte tíz-tizenkétezer éve folyamatos.

Európán túl fellelhető Ázsia egész területén, valamint Észak-Afrikában. Hazánkban a közönséges erdei egér mellett a sárganyakú, a kislábú erdei egérrel és a pirókegérrel találkozhatunk. Az erdei egér neve nem kizárólagos lakóhelyét jelöli – persze ott a legelterjedtebb –, de szántóföldeken, homokdűnéknél, mocsaras területeken, városi parkokban, kertekben is előfordulnak.

Félénk és fürge

Ezt a pici élőlényt félénk természete mellett azért sem könnyű észrevenni, mert rejtőző színekkel áldotta meg a természet. Az erdei egér valamivel nagyobb házi társánál. Hosszúkás teste kb. nyolc-tíz centiméternyi, csupasz, gyűrűs farka pedig képes ugyanolyan hosszúra megnőni, mint törzse. Szőrzete hátoldalán szürkésbarna vagy rőt, hasa piszkosfehér. A sárganyakú erdei egérnek toroktájékán sárga folt díszeleg, szeme és füle pedig nagyobb rokonfajainál, a pirókegér hátát pedig hosszanti irányban fekete csík díszíti. A kislábú erdei egér – a neve is árulkodó – a legkisebb az egérrokonságban, súlya kb. húsz gramm, míg a sárganyakúé elérheti a negyvenöt grammot is. Mindegyik egérfajnak hátsó lábai hosszabbak a mellsőknél, ezért futás közben ugrálva haladnak. Gyakran szimatolnak felemelkedve, hátsó lábukon állva. Nyakuk rövid, ám villámgyorsan tudják forgatni vele fejüket. Szemük éles, fülkagylójuk pedig nagy, kerek, és ezeket a helyes kis „tányérantennákat” képesek a hangforrás irányába fordítani. Erdei egérkénk minden rezdülésre odafigyel, hiszen pompás táplálékforrást jelent olyan környezetében élő állatoknak, mint a vörös róka, a menyét, a hermelin, a borz vagy a bagoly- és héjafélék.

Legfőképpen falánk

Ügyesen másznak fel fákra, bokrokra és a természetes fészekodú mellett nem vetik meg a mesterséges kialakítású madárlakóhelyeket sem, oda is szívesen beköltöznek. Legjellemzőbben azonban földalatti járatokban készítik el fészküket, amelyet mohával és egyéb puha növényzettel bélelnek ki. Az így kialakított otthonuknak mindig két kijáratot terveznek, és építenek bele külön lakókamrát valamint éléskamrát. Ezekben az üregekben a nappalt főként pihenéssel töltik, majd szürkületkor, illetve az éj leple alatt indulnak táplálékszerző útjukra. Apró, melegvérű állatok lévén igen falánkak: akár napi hússzor is megtöltik bendőjüket, ami azt jelenti szerintem, hogy lényegében folyamatosan esznek. Növényi táplálékok (magok, bogyók, makk, mogyoró, gyümölcsök, rügyek) mellett rovarokat fogyasztanak, tavasszal kisebb madárfiókákat is bekebeleznek, a téli ínséges időkben pedig a fakérget sem vetik meg.

Ősszel, a nagy téli raktározás előtt messzebbre is elmerészkednek otthonuktól, és több száz méteres körzetben gyűjtik élelmüket. Egy nap alatt akár másfél kilométert is megtesznek ennek érdekében. Egy ilyen kicsiny állattól ez igen nagy teljesítmény! Emberléptékre átfordítva ez azt jelenti, mintha 15-20 kilométert kellene gyalogolnunk azért, hogy ehessünk.

Kár lenne nélkülük

Az időjárás függvényében április környékétől kezdődik az utódnemzés. Egy év alatt négy almot is kinevelhetnek az egérszülők, ahol átlagosan négy-kilenc csupasz, csukott szemű kölyök születik alkalmanként. A kisegereknek kéthetes korukban nyílik ki a szemük, s már nyolc hetes koruktól ivarérettnek számítanak. A testvérek több nemzedéken át szüleikkel maradnak, szoros, nagycsaládos életet folytatva.

Bár az egerekről először kártékonyságuk juthat eszünkbe, ökológiai rendszerekben betöltött szerepét illetően hasznos állatok, mivel számos ragadozó emlős és madár (pl. baglyok) eltartói. Eltűnésük ezért hosszú távon a ragadozóink eltűnését, a biológiai sokféleség csökkenését eredményezné.

Tovább a teljes bejegyzéshez
630 Hits
0 hozzászólás