Fekete, finom, és minden nap fogyasztjuk? Mi az? Hát persze, hogy a sokak által imádott, ám megítélésében ellentmondásos kávé. Szerte a világon isszák, nem csak a globalizációval mindenhova eljutó kávéházláncoknak köszönhetően. Volt ideje a sokszínű feketének, hogy mindenütt megismerjék, hiszen ez egy régi sztori, a legenda szerint Kr. e. 300-ban fedezték fel Etiópiában. A jelenlegi szerepéhez hasonló módon a mai Jemen területén fogyasztották először, Európába arab közvetítéssel jutott. A fekete megítélése sokat és sokszor változott, kezdetben gyógyszerként alkalmazták, majd élvezeti cikk lett. Később a tudomány kezdte a problémákat látni benne, majd megint fordult a kocka, és manapság ismét a pozitív hatásaira hivatkoznak többnyire.

A kávé népszerű hatóanyaga a koffein néven ismert alkaloid. Az alkaloidok az agy működését befolyásoló, gyógyszerként is használatos vegyületek. Vannak élénkítő, serkentő hatásúak, van fájdalom-csillapító (kinin) és vannak eufóriát, hallucinációt is előidéző anyagok, például a kokain. Koffein a kávécserje magjában, a teacserje leveleiben és a kólafa termésében található. A kávéban 1–1,5%, a szárított fekete teában 5% koffein van. Hatása persze nem annyira drámai, mint a kábítószereké, mégis jobb, ha mértékkel fogyasztjuk. A koffein hatására felgyorsul szívműködésünk, vérkeringésünk, anyagcserénk és légzésünk, ez lehet persze jó és rossz is. Az egyértelműen örvendetes, hogy a koffein megszünteti az álmosságot, javítja hangulatunkat, és gyorsítja gondolkodásunkat. Kedvezőtlenül befolyásolja viszont a gyomor vérellátását, ezért közvetlenül étkezés után kifejezetten előnytelen a kávéfogyasztás. A kávé gyors élvezetet nyújt, öt perccel azután, hogy lenyeltük, már minden porcikánkban kimutatható a koffein jelenléte. Ám gyorsan le is cseng a hatás: körülbelül fél órára elteltével a koncentrációja csökken, és úgy három órával később már csak feleannyi koffein található szervezetünkben.

Mennyi is az annyi? Egy presszókávéban átlagban 80-120 mg koffein van, míg egy bögrényi forrázott amerikai kávéban 120-150 mg. Tíz éve egy floridai Starbucks-ban a fogyasztóvédők egy adag kávéban (közel fél liter) 564 milligramm koffeint mértek, ami már kézremegést, erős szívdobogást okoz. 600 mg elfogyasztása pedig már a koffeinmérgezés határát súrolja, ami hányingert, émelygést, szédülést és hasmenést okozhat. A koffein függőséget is okoz, így megvonáskor fejfájással, ingerlékenységgel, koncentrációs nehézségekkel kell számolnunk. Az örök jó tanács tehát itt is érvényes: csak mértékkel! Három-négy csésze kávénál (300-400 mg koffein) többet nem ajánlott egy nap elfogyasztani. Hiszen a jóból is megárt a sok.

Ma már tudjuk, hogy kezdetekben joggal gondolták gyógyszernek, ugyanis valóban van hatása egészségünkre. A kávé koffeintartalma mellett egyik legértékesebb alkotóelemei az antioxidánsok, melyek feladata az égési folyamatok gátolása/lassítása. Ezzel sejtjeink öregedését lassíthatjuk, nem csoda, hogy a szépségipar oly nagy előszeretettel használja a kávét alapanyagul.

Fejfájás esetén az egyik jó megoldás szintén a kávé lehet. A fejfájás hátterében sokszor az agy gyenge oxigénellátása állhat. A koffein hatására az erek kitágulnak, vérkeringésünk felélénkül, így az „életmentő” oxigén is könnyebben és nagyobb mennyiségben jut el neuronjainkhoz.

A Honolului Szív Program kutatás eredményei bizonyítják, és hogy napi egy csésze kávé 40-60%-ban csökkenti a férfiaknál a Parkinson-kór kialakulásának veszélyét. Hozzá kell azonban tenni, hogy ebben a hosszú távú programban kizárólag japán származású férfiakat vizsgáltak. A nők esetében a megelőző hatás nem ilyen egyértelmű. Egy amerikai-szingapúri kutatócsoport kimutatta, hogy intenzívebb kávéfogyasztás (napi 4-6 csésze) kb. 11-18%-kal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A kávézás mellett szóló érvek közül nem hagyható ki a hangulat-faktor. A kávézás közösségi élmény is. Beülünk a kávézóba a barátnőnkkel, vagy leülünk egy hangulatos kis cukrászda teraszára, beszélgetünk, nézelődünk, és közben megiszunk egy kapucsínót. Vagy ki ne hallotta volna egy munkahelyen a kérdést: iszunk egy kávét? És néhány kolléga közben megbeszél egymással pár fontos ügyet, vagy csak úgy csevegnek. Mert beszélgetni és kávézni jó!