Vörös és Zöld

Almásfüzitő

A szarvasbogár rövid és különös élete

A szarvasbogarat mindannyian könnyen felismerjük jellegzetes fejdíszéről, amely igen hasonló funkciót tölt be, mint a gímszarvasbikák agancsa. Értelemszerűen csak a hím rovarok kaptak a természettől ilyen koronát. Mostanában jött el az ideje a szarvasbogárrajzásnak, sűrűbben találkozunk tehát ezzel a hatalmas, berregő „nehézbombázóval”, amely az emberre teljesen veszélytelen rovar.

A világon kb. ezerháromszáz-féle szarvasbogárfaj él, közülük a nagy többség a trópusokon. Hazánk területén hat különböző fajjal találkozhatunk, itt a legelterjedtebb a nagy szarvasbogár. Több nyelven repülő szarvasnak is nevezik a Kárpát-medence legnagyobb rovarát, amelynek átlagos testhossza (a hímek esetében) elérheti akár a nyolc centimétert is. Ivari kétalakúság jellemzi, vagyis a hím és a nőstény egymástól eltérő jegyekkel rendelkezik. Barnásfekete tónusú torszínük megegyezik, ám a hím szárnyfedői és rágói fényes vörösesbarnák. A hím agancsszerű rágója a faj összetéveszthetetlen védjegye: a végén villás, a belső oldalán egy nagy és több apró fogat viselő, végtag eredetű szájszerv csaknem olyan hosszú, mint a fej és az előtor együttesen. Olyan ez az agancspár, mint egy cukorfogó: szorítani tud vele tulajdonosa, de harapni, vágni nem. A nőstény kb. feleakkora, mint a hím és rágószerve sem olyan fejlett, ám – milyen érdekes – képes vágásra ezen szervével. A hím elülső lábszára vékony, míg a nőstény végtagja megerősödött, ami különösen jól jön neki petéi elásásához.

Párzás idején alkonyatkor a hímek szárnyat bontanak és függőleges testtartásban, berregő hangot hallatva keresik a nőivarú egyedeket. Aki szeretne látni egy ilyen szertartást, érdemes tölgyfák környékén várakoznia, így tesznek a hím szarvasbogarak is. Tudják ugyanis, hogy a nőstényeket vonzza tölgyek erjedő, édeskés ízű fanedve. Ha több hím is sorban áll, megegyező testi adottságok esetén heves harcot vívnak a nőstényért. Vannak természetesen kisebb és nagyobb méretű szarvasbogarak. Amennyiben harc nélkül is látszik, ki a gyengébb, a vesztes csatározás nélkül elvonul. A hasonló méretű egyedek azonban egymásnak esnek: rágóikat erősen csattogtatják, ezzel taszigálva, szorongatva ellenfelüket – próbálnak fogást találni a másikon. Addig dulakodnak, míg a győztes vagy hátára fordítja vagy lehajítja a vesztest a fáról. A hím agancsa nem csak a nőstényért folytatott küzdelmekben, hanem a párzás közben a másik fél megragadásában, mozdulatlanul tartásában is fontos szerepet játszik.

A megtermékenyítést követően két héttel a nőstény élete egyetlen repülőútjára indul: lárvalerakó helyet keresni. Beteg, elkorhadt tölgyfák és tuskók közelében talál alkalmas helyet ivadékai fejlődésére, ahol majd ötven centi mélyre ássa be magát a földbe. Kb. ötven-száz három milliméter átmérőjű petéjének korhadékból kis üreges labdát készít rágói segítségével. A petékből három-öt hetet követően fejlődnek ki a piszkosfehér, görbült testű pajorok. Először anyjuk által odakészített korhadékot eszik, majd további elhalt gyökerek fogyasztását veszik célba. Mivel nem éppen tápláló étekforrást vesznek magukhoz, fejlődésük is igen lassú: vagy öt évig ebben az állapotban léteznek. A hímek testnagysága, fejének formája és rágóinak mérete attól függ, hogy lárvakorában mennyi élelemhez jutnak. Vigyázniuk kell azonban, mert a borz, a róka, a szajkó, a szarka és a vaddisznó kedvelt ínyencsége is a szarvasbogár-lárva.

Öt év alatt tíz centissé növekednek, ekkor egy szép nyári napon bebábozódnak. Ez a látványos folyamat kb. fél órát vesz igénybe. Nyár végén pedig egy óra alatt kikelnek az imágók, vagyis a kifejlett bogarak, akiknek még egy hétig halványszínű és puha kültakarójuk van. Ők az év további részét a bábkamrában töltik, majd április-május környékén rágójukkal feltörik rejtekhelyüket. A hímek valamivel előbb indulnak útjukra, mint a nőstények. Kifejlett korukban már egyáltalán nem vesznek magukhoz szilárd táplálékot, csak fanedvet szívogatnak és a lárvakorukban felhalmozott tartalékokat emésztik fel. Ebben a négy-öt hetes aktív időszakban főként az utódnemzésre koncentrálnak. A hímek a párzást követően rendszerint elpusztulnak és a nőstények is követik őket az örök vadászmezőre augusztusban, peterakás után. Maradványaik (leginkább a rágójuk, a fejük és az előtoruk) a fák tövében több centiméter vastagságban felhalmozódhatnak, és magas kitintartalmuk miatt évekig is ott maradnak.

A szarvasbogár kultúrtörténeti vonatkozásban is jelentős. Feltűnt már a korai keresztény ikonográfiában, első ábrázolása a 14. századra tehető egy imádságos könyv illusztrációjaként. A bogarat valószínűleg a szarvassal hozzák párhuzamba, amely szent állatnak számított, hiszen eredményesen tudott küzdeni a kígyóval. A festők jelképtárába is bekerült a szarvasbogár, mivel hosszú ideig pozitív tartalom kapcsolódott hozzá mint a gonoszon diadalmaskodó szimbólum. Ötvösmunkákon, kerámiákon is gyakran ábrázoltak szarvas- és orrszarvúbogarat a reneszánsz idején. Hazánkban szarvasbogaras bélyeget adtak ki az ’50-es évek elején, de a lengyel két zlotys érmén is felfedezhetjük ezt a szép rovart.

Két évvel ezelőtt a Magyar Rovartani Társaság „Év rovara” címét nyerte el a nagy szarvasbogár az internetes szavazások alapján. Védett állat, eszmei értéke tízezer forint.

Gyermekzsivaj, napsütés, környezetvédelem − ilyen ...
Korszakváltás hajnalán – egyre népszerűbbek az e-a...

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2019. szeptember 15. vasárnap