Mondhatjuk, hogy a szárcsa fekete, mint a holló, ám van a homloka és a csőre találkozásánál egy jellegzetes, tollatlan, világító fehér homlokpajzsa. Még nevét (sőt népi elnevezéseinek többségét) is erről kapta. A szár főnév egykori jelentését „kopasz, világos”, ma már többnyire csak a nyelvészek ismerik. Ebből a csa kicsinyítő képzővel kiegészülve született a szárcsa elnevezés. Érdekesség, hogy ugyan ez a szó ismerhető fel a kopasz I. Béla király népi nevében, a Szegszárban. Innen pedig már csak egy lépés, hogy tudjuk, a szár szerepel Szekszárd nevében, ugyanis ott temették el I. Bélát, akit, azért emlékezzünk meg róla, hívtak Bajnok Bélának is.

Fotó:Arpingstone

A szárcsa hazánkban gyakori madár, itt költ, de vonuló madár lévén telelni többnyire délebbre költözik. Afrikában, Dél-Ázsiában, sőt Ausztráliában is előfordul. Hozzánk korán érkezik, általában már februárban hallani nyekergő hangjukat, ősszel pedig csak a fagyok beköszöntével, novemberben, vagy még később indulnak tovább. Enyhébb teleken, különösen meleg vizű forrásoknál, néhány másik költöző madárhoz hasonlatosan itt marad, nem indul vándorútra.

A síkvidéki vizes élőhelyeket kedveli, tehát hegyi tengerszemek mellett kár keresni. Leginkább a sűrű növényzettel benőtt tavakat, nádasokat keresi, külön élvezet számára, ha a víz hínárnövényzetben is gazdag, az sem zavarja, ha ez egy város kellős közepén van. Az ember közelségét jól viseli.

Nem kicsi madár, testhossza akár 40 centiméter is lehet, kiterjesztett szárnya két széle közötti távolság pedig ennek közel kétszerese, tömege fél kiló és egy kiló között van. Testük erős, fejük sem kicsi, csőrük összenyomott kúp alakú, széle fogazott és rendkívül éles, ha egyszer elkapta, egy halacska sem menekülhet. Apró tollazatuk rendkívül sűrű annak érdekében, hogy a szárcsák jól bírják a vízi életmódot,.

A szárcsák szeme világos piros, csőrük és homloklemezük, ahogy már volt róla szó, vakító fehér. A csüdjük sárgászöld, a lábujjaik zöldek, hosszúak, rajtuk bőrlebenyekkel, karéjos úszóhártyával, az úszás megkönnyítésére.

A víz alá bukásban sok úszómadárral felveszi a versenyt. Igen mélyre le tud merülni, sőt, szárnyai segítségével még evez is a víz alatt. Erről a képességéről még egy mese is megemlékezik. A holdvilág ebben arra kéri, hogy hozza fel neki azt az igazgyöngyöt, amit a Balaton vizébe ejtett.

A szárcsa hímje és a tojó messziről nem különböztethető meg egymástól, közelebbről látszik csak, hogy árnyalatnyi eltérések vannak csak közöttük. Nem túl kecses madár, lássuk be. Szárnyai rövidek, így nekifutva is nehézkesen száll fel. Amikor szalad a vízen, hatalmas, messziről hallható robajjal teszi, mint egy kis repülőgép.

Érdemes kicsit elidőznünk a hangjánál. A szárcsákról a visszafogottabbak azt állítják, hogy jellegzetes „kiv-kiiv-kiüv-kiv” hangot adnak. Sokan azonban nem finomkodnak. Általános a nézet, hogy a szárcsa hangja egy nyikorgó talicskára emlékeztet. Persze az sem jobb, amikor többen kijelentik róluk, hogy cipákolnak, kittyentenek, csikorognak, sőt, egyesek szerint ugatnak.

A szárcsa viszonylag nagy fészkét a parti növényzet szélére, a nyílt vízhez közel építi, és gyakran tervez hozzá lejárót is. A fészek anyaga elsősorban a nád és a sás. A hím és a tojó megosztozik az építkezés feladatain, a hím szállítja az alapanyagot, a tojó pedig beépíti.

Évente egyszer, olykor kétszer, ritkán háromszor is költ. 7–9 ovális, simahéjú, matt, a szürkés-árnyalatútól a vöröses-, sőt sötétbarnáig terjedő alapszínű, olykor barna foltokkal tarkított tojásán 21–24 napig kotlik. A fiókák fészekhagyók, és kikelésük után nem sokkal követik anyjukat a vízbe. A csibék eleinte fekete színűek pirosas fejjel, később szürkés tollruhájuk alakul ki. Őszre alakul ki fehér homlokpajzsuk és a felnőtt szárcsákra jellemző koromfekete tolluk.

Hogy a szárcsa a halastavakra mennyire veszélyes, arról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy általában nem látják szívesen, hiszen a növényi magvak, hínár, zsenge hajtások, valamint a vízi rovarok és férgek mellett kedveli a halakat is, szívesen megdézsmálja az állományt.

Nem védett madár, sőt vadászható, kivéve az általános tilalom idején, április közepétől június végéig. Bár lehet vadászni, ennek hazánkban nincs nagy hagyománya, pedig még Brehm szerint is ehető a húsa. Ehhez meg kell nyúzni és kicsontozni, majd akár pörköltet, akár vagdaltat lehet belőle készíteni.

Hát gusztus dolga!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE