Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Mi ez?


Ez egy személyes blog, közérdekű témákról: hétköznapi környezetvédelemről, például szelektív hulladékgyűjtésről, és az ipar környezetvédelmi lehetőségeiről, ezen belül kiemelten az almásfüzitői vörösiszap tározókról. Szeretném ugyanis, ha nem csak a médián átszűrt hírek jutnának el mindazokhoz, akiket érdekel: mik ezek a tározók, miért vannak a Duna partján, jelentenek-e kockázatot a környezetükre, ki az, aki kezeli, és mit lehet róla tudni.


Ki vagyok én?


Szeretem a tiszta helyzeteket, így nem is titkolom, hogy a tározót kezelő cégnek vagyok a kommunikációs munkatársa. Biztosan lesznek olyanok, akik szerint ez hitelteleníti az írásaimat, mert elfogult leszek. Ezzel szemben én úgy gondolom, így van kellő rálátásom arra, hogy a cég hogyan működik, mit tesz. Mindenkit megillett, hogy elmondhassa a saját álláspontját.

A hangja igazi természeti csoda – a karmazsinpirók

 Barátnőm nővérét mindig irigyeltem, igazából egyetlen tanult képessége miatt: mutató és hüvelykujját a szája elé téve, szédítően erős és azt kell, hogy mondjam, dallamos füttyjelet tudott kiadni. Kiskamaszként ámultan néztem föl rá. Ő jutott eszembe a karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) füttynek tűnő énekéről. Messze hangzó, magabiztos, diadalmas, ezeket a fogalmakat idézte föl bennem ez a kis borzas nyakú madárka. Éneke sajátos, nem téveszthető össze más pintyekkel.

Neve mintha tautológia lenne, azaz „…mindent kétszer mond, kétszer mond” (Karinthy Frigyes „Így írtok ti” Ady Endre: Törpe-fejűek)

A karmazsin szanszkrit eredetű szó (’krimdzsa’), amely arab közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: kermesztetű. A kermesztetű kisajtolt nedve értékes festékanyag volt. Érdekessége a szónak, hogy van olyan nyelv, amelyben a vöröses színnevet jelöli. Kapcsolódik a karmazsinhoz még az alkörmös dísznövény, más néven az amerikai karmazsinbogyó vagy festőbogyó. E növény bogyóiból egykor ételfestéket és gyógyszert készítettek, külföldön még ma is van, ahol használják a bor színezésére.

A pirókból könnyű arra következtetni, hogy kapcsolódik a pír, piros szóhoz, és a név jelentésének, valamint a madárka színének lehet egymáshoz valami köze. A ’pir’ tőből az ’ók’ képzőből létrejött szó jelentése vörös szőrű, hajú vagy tollú. Mondták emberre, állatra egyaránt. Pirókunkon a tolla miatt rajta is ragadt névként.

Úgy gondolom, mégsem fogalomismétléssel van ez esetben dolgunk, hanem a piros szín pontosításáról. Hogy tehát nem akármilyen pirók szóban forgó kis madarunk, hanem éppen karmazsin, élénk, világos, mint egykor a karmazsin csizmák voltak.

A karmazsinpirókoknál sincs másképpen, mint számos más madárnál, hogy a hímek szép színesek, a tojók, valamint a fiatal példányok jellegtelen barnás színűek. Ez utóbbiak emlékeztetnek a házi verébre, a nem gyakorlott madármegfigyelők akár összetéveszthetik őket.

A hímek feje, torka, begyének nagy része, valamint farktolla erősen vagy enyhén karmazsinpiros. A hímek színe az életkorral változik, az idősödő példányoknál csökken az intenzitása. Érdekes megfigyelés, hogy színüket akkor is elveszítik, ha fogságba kerülnek.

Egész Eurázsiában megtalálható, leginkább vízközelben. Költöző madár, télen délebbre vonul, Kínán keresztül Indiába, Turkesztánon át Perzsiába. Közép-Európába, így hozzánk is eljut. Szereti az olyan terepet, ahol könnyen elrejtőzhet, a bozótosok erre ideálisak. Nem véletlenül kedveli a vízpartokat, hiszen lelkes fogyasztója a fűzbarkának. Nem csak rügyekkel táplálkozik, nem veti meg a növények más részét sem, és hernyókat, bogarakat is fogyaszt.

A párok egész életre kötik össze életüket, és költőhelyükhöz is ragaszkodnak. Fészkükben egyszerre 3-4 tojást láthatunk, a tojó közel két hétig kotlik, a hím a táplálásban segít.

Olvastam, hogy Kamcsatkán különös becsben tartották, mert tavasszal a lazacfogás idején szólal meg először. Úgy tekintenek rá, mint a lazac-szezon hírnökére, és mivel e halnak kiemelt jelentősége van életükben, tisztelik a karmazsinpirókot is.

Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1125 Hits
0 hozzászólás

Húsmentes hétfő mozgalom

Meglepődtem, amikor először olvastam a húsmentes hétfő kezdeményezésről. Régi emlékeket idézett föl bennem. Szüleim mesélték, hogy még a rendszerváltás előtt hétfőnként adásszünet volt a Magyar Televízióban. Nagy változást jelentett, amikor ezt 1989 január elsejétől megszüntették. Nyilván sokan voltak, akik úgy gondolták, inkább a tv-mentes napok számát kellett volna növelni, a többség azonban a szabadság első lépésnek tekintette.

Mit gondoljunk a húsmentes hétfőről? A mozgalom 2003-ban indult az Egyesült Államokból, Magyarországon 2012. október 1-jén tartották meg először. Mindenekelőtt nézzük meg, mi minden tudhatunk a húsfogyasztásunkról!

Mit mond a statisztika?

Kiindulásként nézzük meg, mennyi húst fogyasztunk! Mit tippelnek? Mit gondolnak csökkenő vagy növekvő a húsfogyasztás mennyisége hazánkban?

A KSH adatai szerint 2000-hez képest jól állunk, mert akkor az egy főre eső éves húsfogyasztásunk 70 kg volt, 2016-ban viszont már csak 66,4 kg. Ám hozzá kell tennem, hogy a tendencia inkább ingadozó, voltak jobb évek, 2010-ban például 56,7 kiló húst fogyasztott átlagban minden egyes ember. Ami persze azt jelenti, hogy vannak, akik ennél jelentősen többet esznek, azaz hetente több kiló húst. A statisztikai adatban mindenféle hús benne van, a kolbásztól a felvágottig, tehát nem csak az a steak, ami például egy étteremben kerül a tányérunkra. A statisztikáról és a húsról még annyit, hogy ha egy éhes ember egy étterem ablakán át néz egy másikat, aki bent ül, és éppen hozzákezd két szép szelet hús elfogyasztásához, akkor egy excel táblázatban fejenként és átlagban egy-egy szelet húst esznek. De hát épp ilyen a statisztika, nagyban és messziről jól mutatja a képet.

Az ember mindenevő

Számtalan koncepció él a világban arról, hogyan lehet egészségesen táplálkozni, mit kell, kellene enni, mit mivel szabad együtt fogyasztani, mi tiltott, mi nem az. Abban a többség egyetért, hogy a túlzott húsfogyasztás nem igazán egészséges, a zsíros húsok pedig inkább károsak, különösen, ha valaki rendszeresen és nagyobb mennyiségben fogyasztja azokat. A húsfogyasztás csökkentése jó hatással van szervezetünkben a vérnyomásra, alacsonyabb lesz a telített zsír és a koleszterin szintünk is. Egy barátnőm egy ideje a flexitárius étrend híve, azaz nem mondott le a húsevésről, te túlnyomó részben zöldségeket fogyaszt. A háziorvosa évente elküldi laborvizsgálatra. Legutóbb az eredményeket látva megkérdezte tőle, hogy vegetárius lett-e.

De mi köze mindennek az ökológiai lábnyomhoz?

A húsfogyasztás túl a saját egészségi állapotunkon még a világ klímahelyzetére is kihatással van. Így kerül a hús témája például a Föld Napja Alapítványnál is terítékre, ezért is kampányolnak a környezetvédők amellett, hogy fogjuk vissza húsfogyasztásunkat.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) adatai szerint a világ üvegházgáz-kibocsátásának közel 18%-áért az állattartás a felelős, 1 kg marhahús előállítása során 27 kg szén-dioxid kerül a légkörbe. Gondot jelent az is, hogy az állattenyésztés rendkívül vízigényes. Barátnőm mesélte azt is, hogy amikor hat éves kislányának igyekezett ezt elmagyarázni, ő csodálkozva nézett rá: ilyen sokat isznak a tehenek. Természetesen nem. Az állatok számára termesztett takarmánynövények előállításához van 1 kiló marhahúsra vetítve kb. 15.000 liter édesvízre szükség, amiből, mint tudjuk, amúgy sem állunk jól. Ha már a marhahúsnál tartunk, velük más gond is van, ezen jószágok metánkibocsátása része annak, hogy a Föld klímahelyzete közelít a válságoshoz. Megjegyzem, a nagyüzemi baromfitartás sem jobb, mellékterméke az ammónia, ami hozzájárul a savas esők kialakulásához.

A The American Journal of Clinical Nutrition (havi rendszerességgel megjelenő orvosbiológiai folyóirat) szerint a vegetáriánusokhoz képest a húsevők étrendje tizenhétszer több földterületet, tizennégyszer több vizet, valamint tízszer több energiát vesz igénybe, mint egy vegetáriánusé.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy antibiotikumokat a legnagyobb mennyiségben nem betegségekre szedünk, hanem az állatoknak adagolt gyógyszer formájában fogyasztjuk el őket. Igen, az állatok is kapnak antibiotikumokat, nem is keveset.

Ha hétfő, akkor…

Sok zöld szervezetet ér az a vád, hogy szélsőségesek, kevéssé veszik figyelembe a realitásokat, inkább egy ideális világban élnének. Hús-ügyben azonban toleránsak. Hiszen mi az az egy nap. Nem is kell, hogy a hétfő legyen. A hét kezdete persze megfelelő lehet, így gyomrunk kipihenheti, ha hétvégén, a családi ebédeknél kicsit belehúztunk. Lehet a kedd, ha hétfőn még megennénk a vasárnapi maradékot. Vagy választhatjuk akár a hagyományos húsmentes péntek. Vagy még tovább léphetünk, és csatlakozhatunk a hétköznapi vegetáriánusokhoz. Ők hét közben egyáltalán nem esznek húst, ám hétvégén nem fogják vissza magukat.

A húsmentes hétfő fogyasztásunk környezeti hatásáról és a tudatos választásról, felelősségünkről is szól. Ha még nem tették, egyszer próbálják ki!

Tovább a teljes bejegyzéshez
738 Hits
0 hozzászólás

Egy közösség komposztálás tapasztalatai

A komposztálás az újrahasznosítás egy módja, és messze több embernek elérhető, mint hinnénk. Kifogás sem nagyon lehet vele szemben. A komposztálás esetében például fel sem merülhet az az amúgy abszurd vád, hogy felesleges szelektíven gyűjteni a hulladékot, mert a begyűjtés során úgyis mindent összeöntenek. A komposztálásnál csak rajtunk múlik, milyen lesz az eredmény, és a hasznát azonnal megtapasztalhatjuk.

Hallottam már olyan kifogást, hogy nem mindenkinek van lehetősége rá. Nézzünk ehhez egy kis statisztikát! Az eurostat adatai szerint 2018-ban az EU-27 országok közül a családi házban élők aránya Horvátország (69,7%), Szlovénia (66,2%) és Románia (65,2%) mögött Magyarországon (64,6%) volt a legmagasabb. Ez azt jelenti, hogy hazánkban nagy eséllyel a lakosság több mint a felének módjában áll komposztálni. Megjegyzem, számos bérháznak van udvara, ezek között sok olyan akad, amely gondozott kertet rejt.

Egy munkatársam mesélte, hogy náluk, Budapesten az egyik budai kerületben, a ház közössége úgy döntött pár éve, hogy belevágnak a komposztálásba. Az udvaruk leginkább félárnyékban van, így nagyon sokat nem kellett töprengeniük, hogy hova helyezzék el a komposztládát. Egy újrahasznosított műanyagból készül láda mellett döntöttek. Összedobták az árát, vettek vasvillát a forgatáshoz, és még egy kisebb baltát is beszereztek, hogy a lehulló gallyakat fel tudják aprítani. A házból hárman vállalták, hogy felváltva felügyelik a láda tartalmát, ehhez készítettek egy táblázatot, amit megosztottak egy felhőtárhelyen, hogy mindenki láthassa, és közösen szerkeszthessék. Összeállítottak egy tájékoztató füzetkét, ezt kinyomtatták, minden egyes postaládába behelyezték. Biztos, ami biztos, a lift melletti hirdetőtáblájukra kitettek egy plakátot a legfontosabb tudnivalókról.

Hogy mi volt az információs kiadványukban? Általános tájékoztatással kezdték. Leírták, hogy a komposztálással a céljuk kettős. Szeretnék, ha csökkentenék a szürke kukába kerülő hulladék mennyiségét, és újrahasznosítanák azokat az anyagokat, amelyeket lehet. Ez utóbbira legalább két okuk volt. Általában a környezetünk védelme: évente ugyanis naponta és fejenként kb. fél kiló olyan hulladék keletkezik, amit így nem kell a kukába dobni, mert komposztálható. Fontos volt számukra természetesen a saját jól felfogott érdekük: ha humuszt tudnak érlelni az udvaron, akkor közös munkával értékes, a kertben, és a lakások balkonládáiban felhasználható tápanyaghoz jutnak.

Leírták, hogy ne aggódjon senki, a komposzt nem lesz büdös, ugyanis a házban néhányan alaposan felkészültek arra, hogyan kell gondozni az elegyet, illetve, hogy mit és milyen arányban szabad belehelyezni. Tudomására hozták a lakóközösségnek, hogy mindenki csatlakozhat a munkához, szívesen felkészítenek bárkit egy rövid tanfolyamon, amelynek esetükben szerencsésen gyakorlati képzési része is volt. Mint megtudtam, voltak jelentkezők, sőt a résztvevők közül ketten a nyaralójukban maguk is elkezdtek komposztálni.

Részletesen leírták magát a folyamatot és azt, hogy mi kerülhet a komposztba. Megkérték a lakókat, hogy a szerintük komposztálható háztartási hulladékukat egy külön edényben gyűjtsék, és időről időre tegyék ki a megbeszélt közös gyűjtőhelyre. Meg tudtak állapodni abban, hogy az edényekre ki-ki ráírja a nevét, hogy visszajelzést kaphasson, helyesen ítélte-e meg, mi kerülhet a komposztba. Mondhatná erre bárki, hogy ez a privátszféra megsértése. Voltak olyanok, akik ezt így gondolták, és természetesen nem vett részt mindenki a komposztáló-projektben. Senkit nem kényszerítettek erre, még csak megjegyzést sem tettek arra, aki elzárkózott az közös ügytől. Viszont az sikerült elérniük, hogy minden egyes lakótárs tiszteletben tartotta az ügyet, bár nem volt aktív részese mindenki, de nem is gáncsoskodott senki. A projekt nyitott volt, bármikor lehetett csatlakozni, vagy éppen kiszállni a közös ügyből.

Rövid listát írtak azokról az anyagokról, amelyek gyakrabban előfordulnak a háztartásban, és jól komposztálhatók, vagy nem illenek a komposztba.

Komposztálható a háztartásban

Ne tedd a komposztba!

kávézacc

sült konyhai maradék

teafű

olaj, zsír

apróra tört tojáshéj

csont, hús

gyümölcsmaradék (almacsutka, gyümölcshéj)

papír (főként azért, mert jobban hasznosul a szelektív gyűjtéssel)

zöldség (krumplihéj, karalábélevél, spenótszár…)

 

fűrészpor

 

virágok (lehulló levelek, elhervadt vágott virág…)

 

déli gyümölcs (csak módjával, megmosva, felaprítva)

 

 

Tájékoztatást adtak arról, hogy a kerti hulladékok közül mi kerülhet a komposztba.

Komposztálható a kertben

Ne tedd a komposztba!

levelek

nagy ágdarabok

diólevél, vadgesztenye, tűlevél (csak nagyon kevés)

felaprított gallyak

 

 

A komposztálás során figyeltek arra, hogy a mikroorganizmusok munkájához szükséges szén és nitrogén megfelelő arányban legyen jelen az elegyben. Tartották magukat az ökölszabályhoz, kétharmad rész zöld hulladékot (levelek, fú, gyom, zöldség, gyümölcs) és egyharmad rész barna hulladékot (gallyak, mulcs) adtak a keverékhez. Időről időre egy-egy réteg földet is terítettek az anyagokra, részben mert ígérték, hogy szagmentesen tartják a komposztot, és ebben segített a föld, részben mert a föld maga is gazdag mikroorganizmusokban, ami segítette az érés folyamatát és az elegy szerkezetének jót tett. 4-6 hetenként átforgatták az anyagot, hogy lazítsák a komposztot, biztosítsák minden rész szellőzését, ne induljanak el kellemetlen rothadási folyamatok.

Éveken át jól működött a rendszer, a jó minőségű komposztból jutott a kertbe, és kaptak belőle azok is, akik kértek szobanövényeik gondozásához. Aztán a kezdeményezés egyik motorja elköltözött a házból, egy másik pedig romló egészségi állapota miatt nem vállalta már a közös munkát. Egy ideig még futott tovább a rendszer, aztán akadozni kezdett, az új beköltözőket már nem tájékoztatta senki. A téma azért került most elő, mert feléledt a remény, hogy újrakezdik, akadt ugyanis két lelkes házbeli fiatalember, akik elkötelezetten környezettudatos életet élnek, és szánnának időt és energiát arra, hogy közvetlen környezetüket is jobbá tegyék.

Tovább a teljes bejegyzéshez
701 Hits
0 hozzászólás

Már megint a madarak?

Igen, szerencsére évről évre egyre több szó esik a madarakról, remélem, sokak örömére és a kis tollasok javára. Jeles napok közelegnek a hétvégén, amikor még a szokásosnál is többször emlegethetjük, sőt figyelhetjük őket. Minden év októberének első hétvégéje ugyanis – ezt már most évekre előre be is írhatják a naptárukba! – az európai madár megfigyelési hétvége. Nem nagyon törődtem korábban azzal, hogy élnek körülöttünk madarak. Persze, rám is megnyugtatóan hatott, amikor egy parkban egy padon üldögélve, esetleg egy étterem teraszán ejtőzve hallgathattam, ahogy csiviteltek körülöttem. Sokszor egy erdőben sétálva engem is kíváncsivá tett a kakukk dala, de sosem számoltam meg, hányszor szólt. Az egyik babona szerint az eladósorban lévő lány így megtudhatja, mikor fog férjhez menni. Amikor még aktuális lett volna, nem ismertem ezt a hiedelmet, később pedig már semmi szükségem nem volt a számolásra.

Ám a kakukk mégis különös jelentőséggel bír számomra. Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor valamiről újra és újra eszünkbe jut egy régi emlék. Így vagyok a kakukkal. Ahogy távolodtunk időben a II. világháborútól, egyre kevesebb új könyv vagy film jelent meg, ami azt a korszakot dolgozta fel. A fiatalabb nemzedékek talán csak akkor látnak háborús filmet, ha kifejezetten foglalkoztatja őket valamiért a téma. A mi szüleink, nagyszüleink viszont gyakran láthattak a mozi kínálatában világháborús filmeket. Néhányat magam is láttam, az egyiket sosem fogom elfelejteni. A Borisz Vasziljev „A hajnalok itt csendesek” című kisregényéből készült film az orosz fronton játszódik, 1942-ben. A történet szerint egy idős őrmester vezetésével egy szakasz katonalány harcol egy szakasz jól felfegyverzett német katonával. A lányok belekényszerülnek a helyzetbe, ám hősiesen helytállnak. Mindegyikük meghal, ki így ki úgy. Egy szép, emberi pillanatban, az egyik lány hallva a kakukkot számlálni kezdi, hányszor szól, hogy megtudja, hány évet él még. A kakukkról nekem mindig ez a történet jut eszembe.

Az Európai Madármegfigyelő Napok lassan 30 éves rendezvény. A BirdLife International, a madártani szervezetek világszövetsége indította el 1993-ban. A rendezvény célja kicsit emlékeztet arra, amikor sok számítógép kapacitását felhasználják egy tudományos munkához, azaz a sok „kicsi”, erőforrást ajánl fel egy nagyobb cél érdekében. Itt az egyes országok madarászai és lelkes hobbistái adják a közösbe az idejüket, szaktudásukat. Szerintem a legszebb az egészben, hogy bárki részt vehet a közös munkában, az is, aki a galambon és a fecskén kívül egyetlen madarat sem ismer fel.

Egyszerűen csak el kell indulniuk egy sétára, és amikor madarat látnak, fel kell jegyezni a pontos helyszínt, a látott madarak számát, valamint azt, hogy hányan vettek részt az akcióban. Aki ennél járatosabb a madarak világában, az megnevezheti a három leggyakrabban látott madár nevét, és azt, hogy hány példányt látott.

Ez a hétvége túl az adatgyűjtésen, arra is kiváló, hogy bővítsük madártani ismereteinket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mint a BirdsLife hazai képviselője országos programokat szervez a hétvégén, amelyeken bárki részt vehet. Lesz madármegfigyelés, madárgyűrűzés, szervezett túra. Túl a kiváló szabadtéri élményen, túl a számos érdekes, sokak számára új ismereten, még az is ösztönözhet sokakat a részvételre, hogy minden madármegfigyelő ország egy verseny részese is. Nem csak a madarak számát összesíti a nemzetközi szervezet, hanem azt is közzéteszi, hogy az egyes országokban hányan vettek részt a számlálásban. Mi eddig jól szerepeltünk, szinte minden évben ott voltunk a dobogós helyek egyikén.

Akit érdekel a program, minden információt megtalál az MME honlapján.

Tovább a teljes bejegyzéshez
430 Hits
0 hozzászólás

Csomagolásmentesen vásárolni? Vissza az időben?

A hatvanas években nem csak a piacon lehetett kimérve tejet, túrót, vajat kapni. Édesanyám mesélte, milyen különleges esemény volt gyerekkorában, amikor a zacskós tej megjelent a boltokban. Ma fordított utat járunk be. Egy-két éve rácsodálkoztam arra a fiatal nőre, aki a szupermarket pénztáránál mögöttem saját tüllzacskóba gyűjtött almát helyezett a szalagra.

Mára mind több emberrel találkozhatunk, akik nem kérnek a bolti műanyag zacskókból. Az első lépés a tudatos vásárláshoz, hogy viszünk magunkkal egy bevásárló táskát. A következő, amikor már a zöldséget, gyümölcsöt saját szütyőkébe gyűjtjük. Van, aki itt megáll, akadnak azonban egyre többen, akik ennél tovább lépnek, nem vásárolnak előrecsomagolt felvágottat vagy sajtot, sőt, a kimért termékeket saját dobozba kérik. Amikor ilyen vásárlásnak először szemtanúja voltam, egyedül én lepődtem meg. Az eladó magától értetődően vette át a pult fölött az átnyújtott műanyag tartót.

Egy felmérés szerint Magyarországon, ha visszaosztjuk a felhasznált műanyag zacskók számát, mindenki 80 darabot használ el. Vannak szélsőségesebb adatok. Olvastam, hogy az Egyesült Államokban minden egyes ember naponta felhasznál egy bevásárlószatyrot. Ehhez képes jobban állunk, de nincs miért hátradőlnünk, hiszen Dániában, akiket nyugodtan tekinthetünk példaképnek, átlagosan évente egy szatyrot használ egy polgár.

Vannak nem kevesen, akik a bolt műanyag szatyrot otthon azonnal ki is dobják, ráadásul nem feltétlenül szelektíven. A műanyag zacskók lebomlási ideje a természetben több száz év. Borzalmas!

Ma már a legtöbb helyen a műanyag zacskóért pénzt kérnek az üzletekben. Sok ismerősöm dohogott emiatt, ám szerintem ez a változás sokakat arra ösztönzött, hogy vigyenek magukkal bevásárlótáskát. Sőt! Már láttam, hogy a zöldségek mellé kihelyezett zacskókért is pénzt kérnek. Helyes! Jó, hogy hazánkban 2021-től teljesen betiltják a használatukat más egyszer használatos műanyag eszközök mellett.

Sokan az alábbi négy ok miatt vonakodnak a csomagolásmentes vásárlástól.

Körülményes

Valóban körülményesebb csomagolásmentesen vásárolni, de senki nem várja a kezdőktől, hogy minden kimérve vegyenek meg. Az viszont már elvárható, hogy ha van alternatíva, a csomagolásmentest válasszák. És sose kérjenek az üzletben extra csomagolóanyagot!

Kinevetik őket, ha saját dobozzal és szütyővel érkeznek

Ma már trendi csomagolásmentesen vásárolni! Senki nem akad fenn ezen.

Drága

Igen, a legolcsóbb termékeknél drágább, amit a csomagolásmentes boltokban lehet vásárolni, de nem kerül többe, mint egy közepes szupermarketben. Nem győzöm hangsúlyozni, kicsiben kell kezdeni. Gondolja végig mindenki, hogy azok a termékeket, amit eddig vásárolt, megvehetők-e extra csomagolóanyag nélkül.

Kevés csomagolásmentes bolt létezik

Valóban, de jó hír, hogy folyamatosan bővül a számuk. Ugye tudják, hogy nem csak csomagolásmentes boltban csomagolásmentesen vásárolni, hanem például a piacon is?!

Az azonban bizonyos, hogy tudatos felkészülés és előre összeállított lista nélkül nem szabad belevágni. Minden a listával kezdődik. Az előre tervezés nélkülözhetetlen a környezettudatos élethez. Fejben, papírra vetve vagy mobiltelefonba bepötyögve – kell egy lista. Erika barátnőm például akkor lett elkötelezett listaíró, amikor férje néhány hétre külföldre utazott munka ügyben. Addig Erika, amikor bement egy szupermarketbe, nézelődött, ezt-azt megvett, sok mindent feleslegesen, és általában otthon jutott eszébe, hogy mit kellett volna még vennie, amire valóban szüksége lenne. Az otthoni szereposztás szerint ez nem volt gond, mert a férj vásárolt rendszeresen, barátnőm csak „hobbiból” ugrott be néha egy élelmiszerboltba. Az első lista szinte véletlenül született, aztán rákapott, mert döbbenten tapasztalta, mennyi időt takarít meg ezzel. Vele ma már nem történhet meg, hogy főzés közben veszi észre: kifogyott egy alapvető hozzávaló.

Ha lista van, akkor a csomagolásmentesség is működik. Ha csomagolásmentesen vásárolunk, akkor magunkkal kell vinnünk a szükséges csomagolóanyagot. Nem pusztán szatyrot vagy kosarat, amibe a kifizetett árut helyezzük. A felkészülés ennél bonyolultabb. Vinnünk kell szütyőket, dobozokat, üveget, műanyag palackot.

A PET-palackok egyelőre tovább szennyezik a környezetet, pedig környezetünk érdekében jelentős mértékben csökkenteni kellene a számukat. Egészen pontos adat nincs, de becslések szerint évente több mint 500 milliárd PET-palackot adnak el szerte a világon (egy évtizeddel korábban még csak közel a felét). A PET-palack lebomlási ideje több száz év, így évszázadokig fogja még szennyezni élővilágunkat, nagyrészt mikro-műanyag formájában. Ne legyen kétségünk! A részecskék visszakerülnek a táplálékláncba az édesvízi, a tengeri és a szárazföldi élőlényeken keresztül, amelyek képtelenek kikerülni ezeket a mindent elborító apró szemcséket.

Tovább a teljes bejegyzéshez
332 Hits
0 hozzászólás

Nem kéne eldobni, mert felvenni sokkal nehezebb – hétvégén lesz a takarítási világnap

Két okból felemás érzésem van ezzel a világnappal kapcsolatban. Nagyon tetszik, hogy a téma évről évre divatosabb, egyre többen vesznek részt ilyen akciókban, cégek, civil szervezetek és magánszemélyek.

Nem kedvelem azonban, hogy sok esetben az akció felszínes, csak a látszat kedvéért csinálják vagy csináltatják. Egy nagyobb nemzetközi vállalatnál dolgozó ismerősömtől hallottam a következő történetet. Elmesélte, hogy a cégnek több vidéki telephelye működik, ő ezek közül az egyiken dolgozik. A HR-esük megszervezte tavaly, hogy a takarítási világnapon olyan helyen dolgozzanak, amit a helyi önkormányzat fontosnak tart. A hivatal azt javasolta nekik, hogy a település főútja mentén haladjanak végig, mindkét oldalon. Kivonultak 20-an, szigorúan önkéntes alapon, kaptak a cégtől zsákot és kesztyűt, ám szemetet nem sokat találtak. Később kiderült, hogy azért nem, mert az önkormányzat egy héttel korábban közmunkásokkal elvégeztette a munkát. Semmi rossz szándék nem volt ebben, csak kis szervezetlenség. Aki a javaslatot adta, sajnos nem volt teljesen képben. A kollégák mégis úgy döntöttek, először és utoljára vettek részt ilyen akcióban.

Persze nem ez az általános gyakorlat, és remek, hogy a témának van egy jeles napja. Ilyenkor a figyelem írásban és a gyakorlatban egyaránt erre irányul. Számos ötletet kaphatunk, hogyan és mit takarítsunk, melyek ehhez a legmegfelelőbb eszközök. Civil szervezetek vannak, akik közös szemétszedési akciót hirdetnek, amelyekre bárki bejelentkezhet. Ha valakinek csak egy-két szabad órája van, annyira is beállhat a többiek közé, és ezen a módon hasznossá teheti magát. Érdemes, ezt a gyakorlatból tudom. Magam is részt vettem ilyen akciókban, és mindig őszinte elégedettség töltött el a nap végén.

Nem csak patak- vagy tópartot lehet ilyenkor rendbe tenni, de átnézhetjük a saját lakásunkat is. Például elvihetjük otthonról az összes feleslegessé vált elektronikai hulladékot a legközelebbi hulladékudvarba. Már ezzel is tettünk valamit. Sőt! Amennyiben van autónk, akkor felajánlhatjuk a lakókörnyezetünkben azoknak, akiknek nincs, hogy begyűjtjük tőlük és elszállítjuk a veszélyes hulladékot. Akinek van garázsa, nézze át ezen a napon, vajon szüksége van-e mindarra, amit ott tárol? Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy nem ez a lomtalanítás ideje!

1992-ben hirdette meg első alkalommal az ENSZ a takarítási világnapot. Azt olvastam, hogy már 80 országban több tíz millióan szednek szemetet ezen a napon, tehát minden év szeptemberének 3. szombatján.

Mégis van még valami, ami zavar ezzel a világnappal kapcsolatban. Ha nem szórnánk szét a szemetet, ha nem hagynánk felgyűlni a felesleges tárgyakat a lakásunkban, akkor erre a napra nem is lenne szükség.

Szívem szerint meghirdetném az „Egyetlen napon se szemetelj!” akciót. Nagyon kevés energiába kerülne, hogy ne kelljen PET-palackokat kihorgászni egy folyóból. Annyi erőfeszítés kellene mindössze, hogy a csónakból ne dobjam a vízbe a kiürült vizespalackot. Amikor egy tóparton vagy parkban, erdőben sétálok, figyelnem kellene, hogy ne ejtsem mintegy véletlenül a földre az üres sörösdobozt, a használt papírzsebkendőt, a kiürült ropis zacskót… Ha odáig el tudtam vinni, pedig akkor még nehezebb volt, bírjam ki még kicsit, amíg találok egy kukát. Ha pedig nem látok sehol, akkor vigyem csak haza a szemetet, és dobjam ki otthon. Igazán nem nehéz!

Sosem értettem, aki sétál egy parkban, azt nem zavarja, hogy másnap, ha visszamegy, a saját szemetét kell majd néznie? Vagy úgy gondolja, vigye el valaki onnan? Szedje fel valaki más? De ki és miért tenné? Nem állhat parkőr minden fűszálnál!

A szemét pár órára is szemét. Nem pusztán zavaró, de sok esetben a vadon élő állatok szenvednek tőle. Számtalan alkalommal olvashattunk arról, hogy a vizekbe bekerülő műanyag szemét bejuthat a halak gyomrába, elpusztítva őket. Vagy nem gondolnak arra a lazán, vagy éppen felelőtlenül, sőt cinikusan szemetelők, hogy például a játszótéren eldobott szemét könnyen egy kisgyerek kezébe kerülhet? Nem kell hozzá koronavírusos időszak, hogy fertőzést terjesszen. Tavasz óta pedig tudjuk, még jobban kellene vigyáznunk. Mégis számtalan szétszórt szájmaszkot látok az utcán. Talán a takarítási világnap felhívja erre a figyelmünket, és kevesebben fognak szemetelni. Legalább remélem!

Tovább a teljes bejegyzéshez
464 Hits
0 hozzászólás

Most akkor rágják a kecskék vagy nem? – A kecskerágó-rejtély nyomában

 Kolléganőm mesélte egyszer, hogy gyerekkorában sokat járt kirándulni édesapjával. Minden évszaknak megvolt a maga jellegzetessége, valami kis extra, amit lehetett várni, ami kis plusz élményt adott közös sétájuknak. Tél végén a hóvirág, majd az ibolya megjelenése mindenképpen ilyen esemény volt, áprilisban pitypangkoszorút fontak, május táján tobzódtak az út mentén virágzó orgonabokrok tömény illatában. Gyűjtöttek medvehagymát, felkutatták a legédesebb szederbokrokat. Még sok növényt felsorolt, és megtudtam, hogy számára az ősz nagy kedvence a kecskerágóbokor volt, sosem tudott betelni a látványával. Nem volt kertjük és városi parkokban sem nagyon találkozott vele. Pompás látványt nyújtottak rózsaszínes termésükkel. Mindig gyűjtöttek néhány ággal, sokáig szép volt otthon a vázában. Talán a neve is hozzájárult ahhoz, hogy az egyik kedvence lett.

Gondolhatnánk, hogy ezt a nevet nagyon nem kell magyarázni, hiszen egyszerű: a kecske szereti ezt a bokrot rágni, ebből lett nyilván a kecskerágó-bokor, majd egyszerűsödött a kifejezés (szakszerűen: tapadással keletkezett), így lett kecskerágó. Nos, kicsit utána olvasva kiderül, hogy azért ez nem ennyire magától értetődő, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel a bokorral, vagy termésével kellene etetnünk kecskénket, már ha lenne nekünk ilyenünk.

Theophrasztosz, akit a botanika atyjaként emlegetnek Euonymus néven egy fát említ, „amely olyan mérges, hogy a marhát, kivált a kecskét, már akkor is megöli, ha gyümölcsét vagy levelét ezek az állatok megízlelik”. Igen, éppen itt a bökkenő. Természetes nyelvérzékünk ugyanis azt mondatja velünk, hogy inkább kecskegyilkosnak, vagy kecskeűzőnek kellene ennek alapján a bokrot nevezni. Hacsak nem úgy gondolkodunk, hogy a kecskerágót rágott kecskét „titkos féreg foga rágja”, azaz tulajdonképpen kecskerágó rágja a kecskét. Tréfának tűnhet, de ezen a kérdésen több évszázadon át töprengtek tudós férfiak, megfejtés még nincs a talányra, miért hívunk egy ártalmas növényt úgy, mintha az, akire ártalmas, kedvelné.

Van más népi neve is, például a barátcserje és a pilátusfa. A csíkos kecskerágó kedves népi neve a papsapka, amely metaforikus elnevezés a termése alapján. Az ugyanis emlékeztet a katolikus papok barettjére.

A közönséges, avagy csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) egész Európában megél, hazánkban is honos. Terméseik 4-5 részből álló, rózsaszín, sárga vagy vörös színű húsos termések. Magjukat húsos, élénk színű magköpeny borítja. A terméssel és magokkal a gyümölcsevő madarak táplálkoznak, a magok sértetlenül áthaladnak a madarak emésztőrendszerén, majd az ürülékkel távoznak. A magok így sokfelé eljutnak, közülük nem kevés meg is ered, így tovább éltetve a fajt.

Kertben vagy parkokban akkor is megélnek, ha a talaj nem a legjobb minőségű, jól tűrik városi környezetet is. A tűző napot viszont nem kedvelik.

A kecskerágót használják a gyógyászatban ma is. Régen titokzatosság lengte körül, mert kérge drog, hatóanyaga az evonymin növeli a szív összehúzódási erejét. Terméséből egykor rüh elleni gyógyszer készült. A kéreg porával az ótvart gyógyították, valamint olajat is préseltek belőle.

Tovább a teljes bejegyzéshez
709 Hits
0 hozzászólás

A fizioterápia egy szelete – természetes gyógymód, ami a lelket is felfrissíti

Szeptember 8. a fizioterápia világnapja 1995 óta. Magyarországon 3 évvel később emlékeztek meg róla először. Azért éppen erre a dátumra esett a választás, mert 1951-ben e napon alapították meg a Gyógytornászok Világszövetségét, a gyógytorna pedig ma az egyik legismertebb fizikoterápiás módszer.

A fizioterápia elnevezés a görög, természet jelentésű, „füzosz” szóból ered. Azon gyógyító, gyógyhatású kezelési módszerek összefoglaló megnevezése, amelyek a természet fizikai és kémiai erejét, a természet adta lehetőségeket hasznosítják. Az orvosláson belül az egyik legrégebbi terület. Fizioterápiás módszerek a gyógytorna mellett például a gyógymasszázs, a balneo- és a hidroterápia. A fizioterápiás kezelések feladata általában a beteg fájdalmainak csillapítása, a mozgásszervi funkciók helyreállítása.

Szerintem igen fontos ünnep ez a világnap, mégis kicsit háttérbe szorult az elmúlt években, miközben a természetes életmód, az egészséges táplálkozás és a „wellness-ezés” igen trendi. Úgy érzem, a gyógytorna vagy a gyógyfürdős kezelés sokak fejében összekapcsolódott az idős kori problémákkal. Egy középkorú ismerősöm rendszeresen jár gerinctornára, mert úgy gondolja, hogy a hát- és hasizmait így tudja a legegyenletesebben fejleszteni, karbantartani. Bármikor szóba kerül – mesélte –, hogy gyógytornázik, kicsit aggódva, sajnálkozva kezdik méregetni, beszélgetőpartnerei szemében hirtelen éveket öregszik. A vele egykorú barátai pedig – akik amúgy semmit nem mozognak –, a háta mögött kinevetik, hogy nyámnyila, gerinctornázik, ahelyett, hogy valami komolyan vehető sportot űzne, futna vagy jógázna.

Nos, ha valakinek kétségei lennének, a gyógytorna nem „babapiskóta”, hanem komoly fizikai igénybevétellel járó mozgás, amellyel javítható a mozgásszervi problémákkal küzdő fiatal és idősebb emberek életminősége. Sok esetben a gyógytorna segít abban, hogy ismét mozogni tudjon például egy műtét után a beteg. Rengeteg ember él együtt krónikus fájdalommal. Már meg sem lepődöm azon, hogy 30 évesnél idősebb ismerőseim közül mind többen panaszkodnak, hogy rendszeresen fáj a hátuk, a válluk vagy a derekuk.

Tudták, hogy a népesség 80%-a életének egy bizonyos szakaszában derék-, vagy derékkörnyéki fájdalomtól szenved? Az ülő életmód, a túlzott gépkocsi használat mind hibáztatható ezért, ezt jól tudjuk. Szerintem azonban ez a fájdalom részben a miatt van, mert bár sokan sportolnak, a legtöbben ezt szakértő tanácsadó, személyi edző nélkül teszik. Sokan nem megfelelő testtartással, nem speciális sportcipőben, vagy épp alkalmatlan talajon futnak. Edzés előtt nem melegítenek be, edzés után nem nyújtanak. Ami ennél nagyobb gond, hogy egyszerűen tudomásul veszik, hogy kisebb-nagyobb gyakorisággal a fájdalom az életük része lett. Teljesen értelmetlenül, hiszen a fizioterápiás módszerek valamelyikével meg is szabadulhatnának tőle. Szerintem ezért van szükség erre a világnapra, és arra, hogy a híre minél többekhez eljusson.

A gyógytorna viszonylag új tudomány, korábban a balneoterápia volt a fizioterápia sztárja. Közhely, hogy Magyarország igen gazdag gyógyvizekben. Most nem sorolom fel gyógyfürdőinket, egyet kivéve.

Két évvel ezelőtt Hévízen töltöttem pár napot. Február volt, borongós hűvös idő, bár már érezni lehetett, hogy hamarosan megérkezik a tavasz. Arra gondoltam, ha már ott vagyok, kipróbálom a tófürdőt. Ajánlom mindenkinek, különleges élmény. Nem vagyok fázós, mégis aggódtam, nincs-e túl hideg ahhoz, hogy a szabadban ússzak, ám utóbb már csodálkoztam, miért nem vállalkoznak erre többen. Fantasztikus volt már a látvány is, bármerre néztem finom pára borította a vízfelszínt. A víz kellemes volt, a környezet barátságos.

Tudták, hogy a Hévízi tó a világ legnagyobb biológiailag aktív termáltava, amiben úszni is lehet? A vizét egy 38 méter mélyen fakadó forrás táplálja. Hogy mennyire különleges, az talán egyetlen információból megérthető. Akkora a vízhozama, hogy a közel 4 és fél hektáros tó teljes vízmennyiségét kicseréli három nap alatt. Kénben, rádiumban és egyéb ásványi anyagokban, oldott és gáznemű anyagokban igen gazdag. A fürdő honlapján elolvasható, mi mindenre jó.

Nekem semmi bajom nem volt, csak a kíváncsiságomat „kezeltem”, ám bónuszként lélekben felfrissültem és sokáig nem felejthető élményekkel gazdagodtam.

Tovább a teljes bejegyzéshez
502 Hits
0 hozzászólás

Nem, ez nem pingvin!

Egy kisebb társasággal szójátékokat játszottunk nemrég. Az egyik feladat az volt, hogy mindenkinek egy fekete-fehér állatot kellett megneveznie, olyat, amit a körben korábban még nem említett senki. Már túl voltunk a pingvinen, a zebrán, a dalmatán, a szarkán, a borzon, sőt a gyilkos bálnán is, amikor a barátnőm kisfia bedobta az alkát. Mondanom sem kell, volt közöttünk olyan, aki azt sem tudta, hogy madár-e vagy hüllő, vagy miféle lény, ám utánanéztünk, és én meg is kedveltem. Nekem olyan, mintha egy papagájt és egy pingvint kereszteztek volna. El is döntöttem, hogy írok róla, hátha olvasóim közül másnak is újdonság lesz.

Sajnos hazánkban nemhogy nem honos, de még csak látogatóba sem jön ide, mert a tengerek szerelmese, a szárazföld belseje nem érdekli. Ha rákeresnek az interneten, biztosan megtalálják azt az információt, hogy egy példány ennek ellenére eljutott Magyarországra, 1935-ben feljegyezték, hogy látták. Szegény! Novellát lehetne írni arról, vagy még inkább verset, hogyan kerülhetett hozzánk. Ám a történet, bárhogyan is indult, szomorú véget ért, a Magyarországon turistáskodó alka Hajdúböszörményben nekiröpült egy templomtoronynak és elpusztult. Talán egy hajóskapitány hozta magával hosszú tengeri útjáról hazatérve. Lehet, hogy megkedvelte, és nem tudott megválni kis barátjától, kalitkába tette és hazahozta.

Az alka nem is olyan apró, testhossza 40 centi körül van, kicsi, kardszerűen hajlott szárnyát több mint másfélszer ekkorára tudja kiterjeszteni. Olyan, mintha nem is lenne szeme, mert a fején a fekete tollakba beleolvad fekete gombszeme. A torka ragyogó sárga, szinte világít, amikor kitátja csőrét.

Mivel kizárólag tengerparton él, ebből egyértelműen következik, hogy a tenger gyümölcseivel táplálkozik. Leginkább halakat fogyaszt, valamint angolnát, férgeket, csigákat. Az alka kiváló úszó, háromujjú úszólábai segíti ebben.

Telepesen költ, akár például a kormoránok. A párok évente visszatérnek ugyanahhoz a fészkekhez. Leginkább a sziklás partokat kedveli, fészkét sziklafalak üregeibe rakja, bár nem ez a pontos megfogalmazás, mert semmit nem tesz a fészekbe, nem béleli ki, nem rejti el a bejáratát. Egyszerűen a sziklára teszi a tojást, amin több mint egy hónapig kotlik. A hosszú időt egy madár nem bírná, ezért a szülők felváltva melengetik, őrzik a tojást. Az alka évente egyetlen tojást rak. Az alkatojások szépek és többfélék. Az alapszíne lehet bézs, barna, de türkiz is, amelyet sötét foltok tarkítanak művészi elrendezésben.

A kikelt fiókák azonnal teszik a dolgukat, és alig két héttel a születésük után bár bele is vetik magukat a tengerbe, bár a szülői gondoskodást még sokáig nem kell nélkülözniük.

Mondanom sem kell, hogy az alka populációra sincs jó hatással a környezetszennyezés, valamint a halászat. Ez utóbbi részben a halállomány, tehát a táplálék csökkenését eredményezte, de az sem ritka, hogy a halászhálóba gabalyodva pusztul el egy-egy alka.

Tovább a teljes bejegyzéshez
526 Hits
0 hozzászólás

A címertan kedvelt virága: a liliom

 Amikor virágüzletbe megyek, sokszor játszom azzal, vajon ismerem-e mindegyik növény nevét. Az eladók, amikor egy kevésbé ismert fajtát nevén nevezve kérek, nem csak rámutatok, néha nevetve megjegyzik, ezt nem sokan tudják a vásárlók közül. Nos, olyan ember viszont, aki a liliomot ne ismerné fel, szerintem nincs. Nem pusztán azért, mert csak elvétve akad olyan virágos, ahol nem árulják. Nem is csak azért, mert kertekben gyakran látni, legyen az egy falusi előkert, vagy egy üdülőhelyi díszkert, valamint parkokba is előszeretettel ültetik, különösen a tűzliliomot. Hanem mert ott él a költészetünkben, a nyelvünkben. A magyar virágkultuszban a rózsa mellett a liliom neve szerepel leggyakrabban. Jelen van népköltészetünkben, költőink verseiben, és becéző szavainkban is gyakran élünk vele.

 A magyar nyelvben már 13. században megjelent. A liliom nevünk a latinból származik, akár a franciában vagy a németben. Hozzánk a liliom a középkori kolostorkertekből került, ám előtte már nagy utat tett meg. Története messze időszámításunk előtt indult.

 Egykori domborművek tanúsága szerint az asszírok is ismerték, sőt a királyság szimbóluma, hatalmi jelkép volt.

 A bibliai Énekek énekében több helyen előfordul, mindenütt erotikus szimbólumként. Ezt indokolja a karcsú száron csüngő buja, nehéz virág kitárulkozó kelyhe és tömény, édes illata. „Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között.” (2,1). A görög és a római mondakörben is a nőiesség, az igaz szerelem, valamint a termékenység szimbóluma. Termékenység szimbólumként későbbi korokban gyakran ajándékoztak nőknek születésnapra vagy házasságkötésük alkalmából, hogy fiúgyermeket szüljenek.

 A bibliai Zsuzsanna (a héber eredetű Sosanna név jelentése fehér liliom) történetében a liliom már egyértelműen a tisztaság, az ártatlanság jelképe. Ebben szerepet játszott a virág fehér színe. Sok szent attribútuma: Szent Anna, Páduai Szent Antal, Szent Imre, Szent József, Aquinói Szent Tamás, Sienai Szent Katalin ábrázolásain gyakori motívum, tiszta életük jelképe. Szűz Mária virága is a liliom. Az Angyali üdvözlet-ábrázolásokon vagy az arkangyal kezében látjuk a liliomot virágként esetleg liliomos jogar formájában, vagy Mária mellett egy vázába állítva. A tisztaság kifejezésére számos festő – Fra Angelico, Tiziano, Murillo, Botticelli – fehér liliommal ábrázolta a kis Jézust tartó Máriát.

 Krisztushoz, mint a világ világosságához társítják, szintén a virág fehér színe miatt. Ezért szokás ma is liliommal díszíteni a húsvéti oltárt. A liliom jelképként alkalmazása annyira gyakorivá vált, hogy a 17. század elejétől pápai rendelet szabályozta a virág alkalmazási módját a művészetekben.

 A címertan talán legkedveltebb virága. A középkorban a fejedelmi jelképek részévé vált (pl. Anjouk, Firenze), a francia Bourbonok jól ismert címervirága. Igaz, az egykori eredet a nőszirom lehetett. Nem csak a rózsa volt történelmi jelkép egymással viaskodó családok között, a liliom is hasonló szerepet játszott, csak nem családok, hanem felekezetek között. Az ír katolikusok mindig fehér liliomot ültettek a kertjükbe, a skót protestánsok narancssárgát.

 A liliom változatos virág, legalább 90 faja ismert, a hibridek száma pedig ennél jóval több. Főként az északi félteként elterjedt, Európában az első termesztett virág. A fehér liliom a legrégibb kerti növények közé tartozik, igaz, egykor ízletes hagymája miatt termesztették, amelyet Ázsiában még ma is szívesen fogyasztanak. Kínában a hagymát meghámozzák, cukros vízben megfőzik, és csemegeként fogyasztják.

 Perzsiában kenőcsöt készítettek belőle. Gyógynövény volt az ókori Rómában, és a középkori kolostorkertekbe is így kerülhetett. Fájdalomcsillapítónak tartották, sebgyógyításra alkalmazták és a liliomolajjal kezelték a napozás miatt leégett bőrt.

 Nyárvégi aktualitása, hogy hagymáit ilyenkor érdemes elültetni. Érdemes, mert mutatós. Amikor gyönyörködnek benne, eszükbe juthat, hogy több ezer éven át hány és hány ember csodálta meg a liliomok szépségét.

Tovább a teljes bejegyzéshez
950 Hits
0 hozzászólás

Gyönyörű, különleges, hatalmasra nőhet, mégis áramvonalas – ez a viza

A kisgyerek állandóan kérdez, ezt miért így mondják, azt miért úgy. Egy idő után leszokik erről, néhányunkban viszont – szerencsére – tovább él a kíváncsiság, hogy megfejtsük egy-egy szavunk vagy kifejezésünk értelmét. Miért éppen úgy szól, mit jelent valójában. Így voltam egykor a Vizafogóval, először nem értettem, majd utána olvastam. Budapest 13. kerületének a Dráva és a Meder utca között fekvő területe, amelyet szinte szimmetrikusan szel két részre az Árpád-híd, egykor jó vizafogó hely volt, innen ered a név. Az elnevezés megmaradt, nyílt vizeinkben azonban a viza már csak emlék. Egészen a 19. század végéig és még a 20. elején sem volt ritka a viza a Dunán, vagy a Tiszán, olykor egészen hatalmas példányok is hálóba kerültek. Ma már csak a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban csodálhatjuk meg élőben ezt a szép halat, köszönhetően annak, hogy néhány éve megvalósult a település régi álma: felépült és megnyitotta kapuit az intézmény, benne a tiszai halakat bemutató óriásakváriummal. Aki még nem járt arra, tegye meg, mert érdemes!

A viza (Huso huso) nevének eredete nem tisztázott, ahogy jelentése sem. Nincs mit tenni, nyugodjunk bele, és elégedjünk meg azzal, hogy a népnyelvi, víziborjú szó jól magyarázható, részben a mérete miatt nevezték így, részben, mert a kihalászott példányok partra kerüléskor elbődültek, mint egy borjú. A latin neve sem túlságosan hízelgő. Nem teljesen egyértelmű, de szinte biztos, hogy a latin ’hus’, azaz disznó szóból eredeztethető. Borjú, disznó, mindkét név azt sugallja, hogy viselője nem kicsi. A viza Európa, sőt a világ legnagyobb édesvízi hala, élőhelye a Fekete- és a Kaszpi-tenger medencéje, kisebb számban az Adriai-tenger vízrendszerében is találhatók példányok. Hogyan lehetséges, hogy inkább a tenger az otthona, mégis édesvízi halnak mondjuk? A viza ún. anadrom hal, tehát a tengerből felúszik az édesvizű folyókba az ívás idejére. Ilyen például a jól ismert lazac. Bizonyára sokan láttak olyan felvételeket, akár videót, akár fotót, ahol a medvék állnak egy folyó sekély vizében egy kisebb zúgó fölött, és szinte meg sem kell mozdulniuk, hogy a szintkülönbséget leküzdő, felfelé ugró lazacokat elkapják, és ott helyben felfalják. Éppen így úszott fel a Dunán, a Tiszán és mellékfolyóin egykor a viza az elmúlt századokban a Fekete-tengerből. Bizonyíték erre egy-egy kifogott, rendkívüli példány dokumentálása, de az is, hogy régen Bécsben működtek ún. viza mészárszékek, ahol a lehalászott példányokat feldolgozták.

A 20. században a viza Magyarországról és Ausztriából teljesen eltűnt, részben a korábbi túlzott halászat miatt, részben a vizek egyre jelentősebbé vált szennyezettsége miatt. A döntő tényező viszont az volt, hogy a Vaskapu-szorosban megépült az erőmű 1964 és 1972 között, amely lényegében elvágta a Fekete-tenger felől az utat a vizák elől. 1987 óta egyetlen viza sem járt vizeinkben.

Nem csak húsa miatt halászták, illetve tenyésztik, hanem a híres és értékes beluga avagy fekete kaviárért is. Létezik olyan példány, amelyben az ikrák súlya elérheti a több száz kilót. Egy nem egészen 6 dekás beluga kaviárt ma közel 80.000 forintért már meg is vehetünk, ha éppen kedvünk tartja és pénztárcánk engedi.

A viza csontos hal, a tokfélék családjába tartozik. Hatalmasra nőhet, erre persze van ideje, mert egyes példányok életkora a 100 évet is elérheti. Az interneten sok információ található a korábban kihalászott méretes példányokról. A viza a tokhalak óriása, hossza elérheti a 9 métert, tömege pedig a 1000 kilót. Tehát a harcsánál jóval nagyobbra nő. A viza akár a harcsa, bajszos hal, négy szalagszerű szál lóg alá a szája előtt. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Hátvértjei elöl és hátul alacsonyak, középen magasak, oldalvértjei aprók és különállók.

A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről, egy részük ősszel, és a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek, kipihenik a megerőltető út fáradalmait. A többiek csak tavasszal kelnek útra, közvetlenül az ívás előtt. A vizák ikrájukat tavasz végén, nyár elején a folyó sóderes, köves aljzata fölött préselik ki magukból. Egy-egy nőstény több százezer, olykor néhány millió ikrát rak le. Ezután nem időznek tovább, azonnal visszaindulnak a tengerbe. A kicsik a folyó deltavidékén töltenek pár évet, és csak nagyobb korukban vándorolnak ki a nyílt tengerre. A fiatal viza lárvákon, kagylókon, csigákon él, az idősebbek már megeszik a kis halakat is. 12-18 éves korukban válnak ivaréretté.

A faj veszélyeztetettsége miatt a halászata ma már nem lehetséges, horgászni is csak tengerparti országokban szabad. Az 1973-ban elfogadott és 1975-ben hatályba lépett Washingtoni Egyezmény (annak érdekében hozták, hogy a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelme ne veszélyeztethesse a fennmaradásukat) döntése értelmében csak a tenyésztett vizák ikráját lehet forgalomba hozni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1626 Hits
0 hozzászólás

Ők csak tudják, hogy mi a dürgés! Legdrágább madaraink egyike: a túzok

A túzok (Otis tarda) nem kicsi madár, nagyobb a pulykánál. Szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert. Tehát ha a túzok szembe áll az IKEA egyik legnagyobb, három személyes Grönlid kanapéjával, és szétterjeszti szárnyait, bőven eléri a bútor két végét, még túl is nyúlik rajta. Jó, jó, ez kicsit abszurd, ám engem mindig foglalkoztat, hogy felfogjuk-e igazán a mértékeket. Talán egy egyszerű hasonlat segítségével könnyebb elképzelni, mennyi az annyi. Ha már méreteknél tartunk: a nősténynél jóval nagyobb a túzokkakas. Magassága közel egy méter, tömege többnyire 15 kiló körül lehet, a túzoklányok ennek kb. a harmadára nőnek.

 Vonul is meg nem is

A pulykahasonlatból kiindulva, arra gondolhatnánk, hogy a túzok inkább a földön szeret helyet változtatni. Nem is tévedünk nagyot. Erős futólába van, és ezt ki is használja. Viszont képes, ha nem is villámgyorsan, de kb. 60 km/órával, kitartóan repülni. A túzok Európa legnagyobb repülni tudó madara. Szüksége is van erre a képességére, mert jellemzően vonuló madár. Igaz, az európai állomány (ami leginkább Közép és Dél-Európát jelenti, Oroszország déli területeit, Portugáliát, Spanyolországot, Magyarországot, Romániát, Szlovákiát) lényegében állandó, nem költözködik. Csak abban az esetben vonulnak délebbre, például a Balkánra, ha igen kemény tél köszönt rájuk, azaz hosszan hó fedi a táplálékot adó területet. A vonulás inkább az Közép- és Kelet-Ázsiában élő populációra jellemző.

A keleti, ázsiai kapcsolat emléke talán az is, hogy a túzok madárnevünk ótörök jövevényszó. Vannak népnyelvi nevei is: vadpulyka, póka (a pulyka régies alakváltozata), vadpóka, az irodalmi nyelvben még a strucchoz is hasonlították, magyar strucc néven.

Hol és hogyan élnek?

A túzokállomány, egykori vadászhatóságuk miatt és az élőhelyek változásával, valamint, hogy a mezőgazdasági művelés egyre intenzívebbé vált, erősen lecsökkent.

A Keleti-tenger déli partján, Közép- és Kelet-Ázsiában találhatóak még szép számmal, Európában pedig a legtöbb Spanyolországban. A világállomány kétharmada az Ibériai félszigeten él. Magyarország specialitása, hogy nálunk van az európai populáció legnagyobb egybefüggő fészkelőhelye. A Körös–Maros Nemzeti Park területén létrehozott dévaványai túzokrezervátumban, valamint a Hortobágyon található jelentős populáció, és élnek még túzokcsapatok a Nagykunságon és a Nagy-Sárréten. A múlt század végén az itthon még tömeges túzokállomány mára nagyon lecsökkent, tíz évvel ezelőtt alig másfél ezer példány élt hazánkban.

Nem csak országok vagy földrészek között vonul a túzok, az otthonát, „cserkészbirodalmát” az év során is változtatja. A dürgési időszakban a legkisebb az a terület, amit bejár, mindössze néhány hektár. A szaporodási időszak elmúltával a kakasok csapatokban jelentős távolságokat kóborolnak be, akár több ezer hektárt. Ugyan ezt teszik a fiatal, ivaréretlen példányok és az utódot nem nevelő tyúkok. Ősszel és télen akár 50 kilométeres körzetből mind összegyűlnek egy-egy jó táplálékot nyújtó területre.

Mini struccok?

Nem véletlen, hogy strucchoz is hasonlították és nem pusztán azért, mert jó futó. Kicsit emlékeztetnek egymásra. A túzok nyaka is megnyúlt a testéhez képest és a feje mókásan aránytalan az egész alakhoz viszonyítva.

Engem a vörösesbarna alapszíne a tyúkokra emlékeztet. A hasonlóság ebben persze ki is merül, a túzok tollazata bonyolultabb, fekete és világosabb haránt irányú sávok díszítik. A hasa fehér, a melle világosbarna. Három ujjú lábát hatszögletű pikkelyek borítják. Az igazi különlegessége a kakasok bajsza, ami lényegében fehér dísztollszálakból áll, ami az életkoruk előrehaladtával egyre dúsabbá és hosszabbá válik.

Amit talál, azt eszi, és legszívesebben ott él, ahol többféle eledelt is kínál a természet

Füves pusztákon, jól belátható, erdőkkel nem tagolt területeken, nagy repce-, gabona- és kukoricatáblákban él. Fészkét ezek közé a termesztett növények közé is rakhatja, dürgőhelynek inkább a réteket, alacsony füves területeket választja. Szereti a változatosságot.

A túzok mindenevő, ám nem eszik meg mindig mindent. Mással táplálkozik a fiatal és az öreg egyed, és mást esznek attól függően, hogy egy-egy évszak mit kínál. Maximálisan alkalmazkodnak a körülményekhez. A kicsik főként ízeltlábúakat esznek, mert kell a növekedéshez az energia, csak később térnek át a növényi táplálékra. A túzok tavasszal vegyesen táplálkozik, nyár elején, amikor gazdag a vegetáció, inkább növényeket eszik, nyár végén megnő étrendjében a rovarok aránya. Állati eredetű táplálékra ekkor azért is van igénye, mert nyáron a teljes tollazatát levedli, és az új létrehozásához sok fehérjére van szüksége. Ősz vége felé, amikor kevesebb a rovar, a növényi táplálék ismét meghatározóvá válik.

A túzok, amikor vonulásra készül, főként rovarokon, bogarakon él, és néhány kisebb emlős is bekerül a menübe. Ismét csak azért, hogy legyen elegendő energiája, ez úttal a repülőúthoz. Ehhez komoly mennyiségű zsírt kell felhalmoznia. A túzok képes arra is, hogy a minőségi táplálékot mennyiségivel váltsa ki, növényekből tehát sokkal nagyobb adagot fogyaszt.

Tudták, hogy a túzok és a repce elválaszthatatlanok? Pontosabban repce nélkül képtelenek lennének áttelelni.

Veszélyes és látványos: a dürgés

A túzok poligám, ám a szaporodás érdekében meg kell küzdenie a többi hímmel. Különböző hangokkal, önmutogató, fenyegető magatartással próbálják megfélemlíteni riválisaikat. A tojóknak tánccal udvarolnak: fejüket hátrahajtják, farktollaikat felmerevítik, szárnyaikat kifordítják, torokzacskójukat felfújják. Ez maga a dürgés.

A tél végi-kora tavaszi, sokszor fizikai sérülésekkel is járó vetélkedést követően a domináns, győztes kakasok április elejétől a nyílt, zavartalan dürgőhelyeken fogadják a tyúkokat. A párzás után a tyúkok egyedül választják ki a fészkek helyét. A fészekalj átlagosan két tojásból áll.

A fiókák 28 nap kotlás után kelnek ki, és bár mintegy 6 hét múlva röpképessé válnak, még hetekig a fészek közelében táplálkoznak, és akár egy évig is ott maradnak még a „mamahotelben”.

Érthető is, hogy óvják a fiókákat a tyúkok, a kicsiknek ugyanis csupán 30 százalékuk éri el az egyéves kort. Még drámaibb a helyzet, ha azt nézzük, hogy a tojók 8-10 évente átlagosan mindössze egy fiókát nevelnek fel sikeresen, röpképessége eléréséig.

Védelemre szorul

Hazánkban idestova 50 éve védett a túzok, természetvédelmi értéke egymillió forint, ami a legmagasabb kategória, kevés madarunk „ér ennyit”. Érthető a figyelem és a védelem, hiszen évszázadok óta fogyatkozó faj. Mivel az egyedszám igen lecsökkent, ma már nem lenne megmenthető a faj pusztán passzív eszközökkel, ezért, akár a rákosi viperának, a túzoknak is létrehoztak egy rezervátumot.

A LIFE Túzokvédelmi Program keretében megvásárolt területen túzokvédő szakemberek dolgoznak. Gyepesítenek, lucernát és a túzok kedvencét, repcét telepítenek. Mesterségesen nevelik a fiókákat. A természetes élőhelyükön meg nem védhető fészekaljakat megmentik, a csibéket felnevelik, és visszajuttatják a természetbe.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban madarak, így a túzok védelme érdekében, 80 kilométer hosszan föld alatt vezetik az elektromos vezetékeket, más vezetékekre pedig Firefly-t, azaz „szentjánosbogár” nevű, fluoreszkáló eszközöket szereltek.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1035 Hits
0 hozzászólás

Különös formájú gyökér, hallucinogén hatóanyag – ismerkedjünk meg egy legendás növénnyel!

 A mandragóra (Mandragora officinarum) a burgonyafélék családjába tartozik, ám eszébe se jusson senkinek enni belőle! Szerencsére Európában igen ritka, inkább csak délen, Görögországban, Olaszországban található meg. A Földközi-tengertől egészen Kis-Ázsiáig terjed természetes élőhelye, de a világ számos országában termesztették.

A mandragóra nagyra növő, szokatlan formájú gyökeréről híres. Az évelő növény széles, hosszú levelei tőrózsát alkotva nőnek ki a földből, és a közepéből nőnek ki a kék vagy lila harangocskák, a virágok. A növény föld feletti része igazi „álca”, olyan, mint egy jelentéktelen gyomnövény. Sárga bogyótermése gyümölcsös illatú. Népnyelvi nevei részben erre utalnak: kutyaalma, földialma, ördögalma. Más megnevezések a növénynek tulajdonított szinte csodatevő erőt emelik ki (varázsgyökér), illetve a benne lévő anyagok hatását (álomfű).

Aligha van olyan ember, aki ne találkozott volna a mandragóra nevével. Régen is ismert volt, sokak fantáziáját megmozgatta, mostanság pedig valószínűleg leginkább J. K. Rowlingnak köszönheti népszerűségét. A Titkok kamrájában határozott kézzel kell bánni az izgő-mozgó, kicsit kelletlen gyökéremberkékkel, és csakis fülvédőben szabad kihúzni őket a földből, mert aki meghallja visításukat, szörnyethal. Nos, ez kezelhető kockázat a varázslótanoncok számára, igazán apróság ahhoz képest, hogy a főzete oldja a mágikus bénultságokat. A Harry Potter sikoltozó növényemberkéje félelmetes lehet a gyerekeknek. A legendákban élő növény azonban ennél sokkal ijesztőbb, és több mindenre alkalmasnak tartották.

„Elkábítottak olcsó mandragórák” (Ady Endre: Vágyakozás)

Túlértékelték, csodatévő erőt tulajdonítottak neki már az ókorban, nem pusztán a benne lévő hatóanyagok miatt, de azért is, mert gyökere emberi alakra hasonlít. Ez már az ősidőkben a termékenység jelképévé tette, az egyiptomiak elsősorban afrodiziákumként tartották számon. A görögök a gyökerét nyugtató és az emésztést serkentő szernek tartották.

Mi, emberek magyarázatot akarunk mindenre, még akkor is, ha nincs hozzá elég tudásunk. Ez történt a középkorban is. Úgy tartották, a mandragórának szelleműző energiája, varázsereje van. Hitték egykor, ha a szigorú előírásokat betartják, a kiásott gyökér hatalmat, pénzt, szerelmet hoz birtoklójának. Sokan amulettként a nyakukban viselték. Mások kis fadobozban tartották. Ám nem volt elég csak őrizni, minden pénteken meg kellett fürdetni, mert ha ez elmaradt, a mandragóra ismét csak sikoltozni kezdett. Még a fürdető vizet is eladták, terhes nőknek, mert a hiedelem úgy tartotta, ettől könnyebb lesz a szülés. Szárított gyökere a boldog otthon biztosítéka volt, megvédett a betegségektől és a gonosztól. Nem csoda, hogy aranyárban mérték!

Nem mindegy persze, hogyan ásunk!

Mandragórához jutni fáradságos és veszélyes művelet volt, tudta ezt mindenki. A biztonság növelésére többféle módszer járta, mind kellően bonyolult volt. Akadtak, akik úgy tartották, egész csapat kell az ásáshoz. Egyikük folyamatosan nyugat felé nézve három kört húzott a kiásandó gyökér körül. A többiek közben körtáncot lejtettek erotikus szavakat suttogva.

A Grimm testvérek szerint az sem mindegy, hogy melyik nap állunk neki mandragórát gyűjteni. Az alkalmas nap a péntek, persze napfelkelte előtt. Fontos kellék a gyapjú, vagy a viasz, amivel a fülünket bedughatjuk, és szükséges még egy kellően nagy és éhes, fekete kutya. Biztos, ami biztos, vessünk három keresztet, majd lazítsuk fel a mandragóra körül a földet. A növény föld feletti részét kössük a kutya farkához, majd egy kis kenyérrel ösztökéljük mozgásra a kutyát, mi pedig még nála is sebesebben rohanjunk el, nehogy meghalljuk az előbukkanó gyökér sikolyát. A kutyáért persze nem kár, gondolták, akkoriban még nem nagyon volt érték az állatvédelem.

Középkori hiedelem volt az is, amire a növény egyik népi neve, az akasztófamanó utal, hogy a mandragóra a bitófa alatt növekszik. Ugyancsak a középkorban a boszorkányok egyik kedvenc növényének tartották: úgy vélték, a mandragóra a „repülőzsír” egyik fontos alkotóeleme, aki ezzel bekeni a varázsseprűt, máris repülhet.

A mandragóra az orvoslásban

Gyógynövényként sem az ókorban, sem pedig a középkorban nem volt ismeretlen a mandragóra. Az ókori görögök a friss vagy szárított mandragórát borban áztatták és afrodiziákumként használták, akár az egyiptomiak. Az ókori Kínában érzéstelenítő és altatószerként alkalmazták. Az asszírok használták fogfájásra, szülési komplikációk esetén valamint aranyér és gyomorbetegségek kezelésére. Hippocrates mandragórával javított a melankolikus emberek hangulatán. Platón erős érzéstelenítőnek tartotta, és az orvoslásban használták is sebészeti műtéteknél.

A középkorban fájdalomcsillapításra és altatónak, valamint sebgyógyításra alkalmazták. A 20. században a morfiumfüggőséget próbálták vele kezelni. A mandragóra volt talán a legszélesebb körben használt gyógynövény a régi időkben.

Ma már nem alkalmazzák, mert inkább árt, mint használ. A nadragulyával kapcsolatban senkinek kétsége sincs, hogy mérgező, méghozzá a benne lévő alkaloidok miatt. A mandragóra is hasonló anyagokat tartalmaz, kábultságot, látomásokat okoz, egyértelműen mérgező.

Tovább a teljes bejegyzéshez
3277 Hits
0 hozzászólás

Mindannyian szeretjük a madárfotókat

Soha meg nem unható téma: egyszerűen szeretjük a madarakat. Ennek része a csodálat, ők ugyanis képesek valamire, amit mi csak technikai segítséggel tudhatunk: repülnek. Az emberiség örök vágya ez, szabadon szárnyalni, mint a madarak.

A láthatatlan jelentésen túl van kézzelfoghatóbb oka lankadatlan érdeklődésünknek, a madarak szépek és érdekesek. Még a veréb is. A kicsi és nagy szárnyasok legegyszerűbb tollazatán egyaránt izgalmas részleteket fedezhetünk fel. Egy-egy madár kinézetét leírni nem egyszerű feladat, annyi árnyalat, apró díszcsík vagy pötty gazdagíthatja akár a látszólag egyszínű tollakat.

Mókásak, félelmetesek, káprázatosak, magányosan vagy csapatban élnek, vonulnak, vagy nem költöznek, mi pedig gyönyörködünk bennük. Ezért van az, hogy a róluk készült fotókat is örömmel nézzük meg. Ez lehet a hátterében annak, hogy sokan képesek hosszú órákon át lesben állni, és várni a megfelelő pillanatra. Mert remélik, hogy elkapnak egy-egy soha vissza nem térő villanást, mozdulatot, életképet, amivel bemutathatják saját kitartásukat, leleményességüket, valamint egy-egy madár életét, szépségét. A les általában nem egy kényelmes kempingszék, hanem valamilyen bonyolult álca, ami alá be kell bújni, és mozdulatlanul kell várakozni még akkor is, ha például hangyák futkároznak rajtunk. Vagy a vízben kell álldogálni nyakig merülve, és hiába a neoprén öltözék látszólagos biztonsága, azért a víz hidege egy-két óra elteltével már mindenképpen érződik.

Senki nem szeretnék elriasztani a madárfotózástól, sőt, éppen egy madaras fotóversenyre szeretném felhívni olvasóim figyelmét.

Sok fotóverseny létezik, ismert, nemzetközi seregszemlék komoly díjakkal, ahol talán a legfontosabb, hogy aki azon akár csak említésre kerül, nevet szerez magának. Vannak kisebb, helyi vagy országos versenyek, újak és nagy hagyományúak.

Tavaly indult az a kezdeményezés, amelynek a madarak iránti hódolat kifejezésén túl vállalt szándéka, hogy a Tatai Vadlúd Sokadalomra is felhívja a figyelmet, hogy ne csak november végén essék szó erről a rendkívüli, rangos és immár 20 éves természetvédelmi rendezvényről. A fotópályázatot idén is kiírták, már lehet nevezni. A címe: Envirotis - Madarak fényben és árnyékban – 2020. Minden fontos információ megtalálható a pályázat honlapján. Most csak a legfontosabbakat emelem ki.

Nevezési időszak: 2020. július 20. és szeptember 20. között. Bárki nevezhet, profi és hobbifotós egyaránt.

Fődíj egy 10 alkalmas les-bérlet, amely úgy gondolom, jó kis nyeremény annak, aki lelkes madárfotós. Nem pusztán azért, mert egy-egy les bérlet nem olcsó, hanem különösen azért, mert a lesek többsége már 2021 nyaráig foglalt, lényegében nincs szabad hely.

Közönségdíjat is kiadnak a szervezők. Minden benevezett fotót feltöltenek egy Facebook alkalmazásba, és a fotókra 2020. szeptember 30. és október 31. között lehet szavazni.

Eredményhirdetés a Tatai Vadlúd Sokadalom napján lesz, november 28-án, szombaton, amire már csak azért is érdemes lesz elmenni, mert a legjobb 50 fotót megnézhetik egy kiállításon maguk a szerzők, valamint az érdeklődő közönség, bárki, aki arra jár.

Ne hagyják ki, pályázzanak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
702 Hits
0 hozzászólás

Neved legyen: ökörszem

 A madarak tulajdonságáról, kinézetéről, szokásairól igen sokat elmond nevük – akár a tudományos név, akár az általánosan használt magyar megnevezés és különösen a népi nevek. Nincs ez másképpen az ökörszemnél sem. A latin szaknyelvi Troglodytes troglodytes jelentése üreglakó, ami egyértelműen jelzi, ez a kis madár szívesen fészkel üregekben, sziklavájatokban, fák odvában.

 A magyar ökörszem valószínűleg tükörfordítással jött létre a német Ochsenäugleinből, több más nyelvben is ez az elnevezése. Egyértelmű, hogy a név a madár méretére utal. Erre az igen markáns jellemzőjére más elnevezései is alapoznak. Hívták diómadárnak, a kedvencem pedig a Turkesztánban használatos „egy falat” jelentésű neve.

Az örökszem feltűnő tulajdonsága a hihetetlen mozgékonysága is, nem véletlen, hogy Erdélyben a ficánkol igéből képzett szóval, ficánkának nevezik.

A világon sokfelé találkozhatunk ökörszemmel, így Európában mindenütt, Északnyugat-Afrikában, Észak-Amerikában valamint Ázsia nagy részén is. Leginkább a hegyvidéket, az erdőket és víz közeli területeket, a patakpartokat kedveli, így hazánkban főként északon és a nyugati országrészben él. Télen gyakrabban láthatjuk, mert lehúzódik a hegyekből, és még a településekre is ellátogat.

Hazánk, sőt Európa egyik legkisebb madara, nincs akkora, mint egy kicsi Túró Rudi. Mindössze 9 centis, tömege még ennyi sincs, általában 6-8 gramm mindössze. Kinézetre hasonlít a verébre. Barnás kis gömböcske, némi rozsdás árnyalattal. Apró, sűrű keresztcsíkok díszítik tollazatát. A farktollait szinte mindig felcsapja, így még kerekdedebbnek látszik. Csőröcskéje picit ívelt és tűhegyes.

Ki sem néznék termetéből erős hangocskáját. A hím olykor 90 decibellel zengeti énekét, ami akkora zajt jelent, mint egy gyerekekkel zsúfolásig telt játszóház hangkavalkádja. Ennek ellenére kellemes az éneke. Váltakozó, tisztán csengő szólamokból áll, a vége felé elhalkuló trillává alakul, amit mintegy refrénként megismétel. Hallgassák meg, kedves élmény! Mondják, hogy a kanári dalára emlékeztet.

Röpte egyenes vonalú, ám mivel szárnya kerek és rövid, nem nagyon indulhat hosszabb távolságokra, inkább ugrándozik, akárcsak a veréb. A szárnyait leginkább a bokrok közötti nagyobb távolság leküzdésére alkalmazza, hogy minél gyorsabban fedezékbe jusson. Mivel picike és szárnyfesztávolsága sem nagy, képes a legsűrűbb bokrok között is villámgyorsan repülni. Táplálékát is itt keresi, valamint az avarban. Bábokat, petéket, pókokat, kisebb rovarokat szedeget. Télen apróbb magvakat is fogyaszt.

Évente kétszer költ a tavasz és nyárvége közötti időszakban. Talán saját alkatából ihletett kerekded vagy ovális fészkét növényi részekből építi, és puhára béleli mohával, tollakkal. Bár maga az építmény zárt, ám a „kapuja” viszonylag nagy, különlegessége pedig, hogy a madárka épít elé egy lépcsőt, vagy inkább kapaszkodót, egy ágat vagy kicsi lécet, innen eteti aztán a fiókákat. A fészkét mindig védett, nehezen észrevehető helyre építi, partoldalba, sűrű bokrokba, folyondárok indái közé, csupa olyan terepre, ami a nála nagyobb ellenségeinek nehezen megközelíthető. A fészket a hím egyedül rakja, ám rögtön kettőt, hármat is, amelyek közül a tojó választ. A fészekalja általában 6-8 fehér, helyenként piros pöttyökkel szórt tojás. A kotlási idő rövid, 14-16 nap és az utódok ugyanennyi idő alatt nőnek fel és röpülnek ki. Mindkét szülő részt vesz az etetésükben.

Nemrég írtam a madárbarát kertről. Nos, az sem lehetetlen, hogy kertünket egy ökörszem látogassa, ám ehhez ökörszembarát etetőt kell építenünk. Hogy ez pontosan milyen, arról részletesen olvashatnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán. Most csak annyit, hogy ehhez bokrok között kell a talajetetőt elhelyeznünk, hiszen ennek a madárkának ez a természetes közege.

Az ökörszem Magyarországon védett, eszmei értéke 25.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1257 Hits
0 hozzászólás

Ehető gombák – egy kicsi megye a gombák hatalmas országában

 Legyen most terítéken a gomba, hiszen szezonjuk van! Kellemes az idő, de nem ritka a kiadós eső sem, most érdemes gombászni. Barátnőm gyerekei, a kilencéves Luca és Vili, aki hatéves, egymás szavába vágva mesélték lelkesen, hogy kirándulni voltak egyik hétvégén a szüleikkel, kulcsos házban aludtak, és képzeljem, vacsorára a napközben gyűjtött erdei gombákból nagyon finom étel készítettek bográcsban, tábortűz fölött. Pontosan tudták, milyen gombákat találtak, és a receptet is elárulták: sok hagymát pirítottak, majd a felaprított gombát rádobták, sózták, borsozták, és nem bonyolították tovább – kenyérrel ették, mesebeli volt.

 Ámultam, mert korábban azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nem igazán szeretik a gombát. Talán csak azért, mert kevesen járnak szüleikkel közösen gombászni. Lássuk be, a szupermarketben vásárolható, mégoly gyönyörű csiperke íze finoman szólva is csak szerény élményt nyújt. Ha nem teszünk hozzá valamennyi szárított gombát, talán bele se kezdjünk.

 A gombák országa hatalmas, igazából nem is tudjuk pontosan, hogy mekkora, de az egészen biztos, hogy csak a töredékét ismerjük a létező fajoknak. Egyes becslések szerint kb. 1,5 millió gombafaj él a Földön, de lehet, hogy akár kétszer ennyi.

Élőlények, ám sokáig nem volt egyértelmű, hova kellene sorolni őket: állat-e vagy növény a gomba. Sokan még a növénytan részeként ismerkedtünk meg velük, leginkább azért, mert a gombák helyhez kötöttek. Mégis az állatokhoz állnak közelebb, mert heterotrófok, tehát (leegyszerűsítve) az élethez szükséges energiát szerves anyagokból fedezik.

Rendszertani besorolásuk a 2000 években teljesen átalakult, addigra ugyanis lehetővé vált a DNS-alapú osztályozás, és így sok új dolgot megtudtak a gombákról. Olyannyira, hogy módosítani kellett a korábbi, fizikai tulajdonságok, morfológiai jellemzők alapján megállapított rendszerezést. Még ma sem végleges az egyes gombák taxonómiai besorolása – ez ma is egy dinamikusan alakuló tudományterület.

Vannak egysejtű és többsejtű gombák, közös bennük, hogy nincs gyökerük, sem lábuk, nincs levelük, sem viráguk, jellemző viszont rájuk, hogy gombafonalakból fejlődnek ki.

A gombák alapvetően háromféle módon táplálkoznak. Vagy elkorhadt, elpusztult élőlényeket fogyasztanak, vagy együtt élnek azzal a növénnyel –a növény gyökérzetéhez kapcsolódva –, amelyből energiát nyernek, azaz kölcsönösen előnyös viszonyban vannak egymással, vagy paraziták, tehát egy élő szervezetet bontanak le, saját túlélésük érdekében. Fontos tudni, hogy a gombák lebontó munkája nélkül, teljesen felborulna a természet egyensúlya.

Hogy mennyire gazdag és sokszínű a gombák világa, arra jó példa, hogy gomba a peronoszpóra, amely sok szőlőtermesztő rémálma, kezelés, permetezés nélkül elpusztítaná az egész szőlőtőkét, és a kalapos gomba is, legyen bár mérges, vagy ehető, mint például a vargánya vagy a fafülgomba.

Az ízletes vargánya a kedvencem. Nevezik még például úrigombának is. A nagyobb méretű gombák közé tartozik, az állaga kiváló, szárítva vagy frissen egyaránt jó. A vargánya régóta része a gasztronómiának, már a rómaiak is gyakran használták.

Luca kedvence a fafülgomba. A laskagombához hasonlóan félkörös tányérkákat képez a fák törzsén, de lehet csészeformájú. Kiváló alkalmazkodó, száraz időben összehúzódik és kivár. Kedvence a bodzafa. Valóban emlékeztet a fülre, legalább annyiban, hogy porcogós – aki evett kínai gyorsbüfében például fafülgombás csirkét, nem felejti el, hogy milyen. Nem az íze, inkább az állaga az, ami az ételben a jellegzetességét adja. A kínai konyha előszeretettel használja, sokáig úgy gondoltam, hogy a fafül-, vagy júdásfülgomba jellegzetes ázsiai gombafaj. Tévedtem, ma már tudom. Magyarországon igen gyakori, nem értem, miért nem része a hazai éttermek magyaros fogásainak.

Távol-keleti gomba viszont a siitake, amely egyben a legrégebben termesztett gombafaj. A csiperke és a laskagomba után ebből termesztenek a legtöbbet a világon. Bár eredeti élőhelye Kína, Japán Thaiföld, ma az egész világon termesztik, hazánkban is. Szinte csodaszernek tartják, némi joggal. Számos jótékony hatása ismert: csökkenti a koleszterinszintet, gyógyír a köszvényre, gyulladásos panaszokra, hogy csak néhányat említsek. Immunstimuláns hatása bizonyított, ezért fontos szerepet játszik a rákellenes küzdelemben.

Van olyan gomba, ami a cukorbetegség kezelésére kiváló szer. A téli fülőkének, ennek a különleges, télen szedhető gombának egyes alkotóelemeit pedig azért alkalmazzák műerek falában, hogy a vérrögképződés kockázatát csökkentsék. A gombák nélkülözhetetlenek az orvostudományban.

Ahogy az bizonytalan volt, hogy növény vagy állat, sokan azt a kérdést is felteszik, hogy zöldség vagy fűszernövény a gomba. Nos, szerintem a gomba nem más, mint gomba. Együnk minél többet, mert teljes értékű fehérjét tartalmaz, energiaszegény és finom.

Sokféle gomba gyűjthető erdeinkben, érdemes egy-egy kiadós eső után kirándulni egyet és gombászni. Ám egy dolgot mindenképpen be kell tartanunk. Ha saját magunk gyűjtünk gombát, vigyük el minden esetben egy kijelölt piacra átvizsgálásra, mert nagyon sok ehető gombának van hozzá megtévesztésig hasonló mérgező párja. Létezik olyan gomba is, amelyik frissen ehető, ám később mérgezővé válik. Már kevés mérgező gomba elfogyasztása is végzetes lehet.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1372 Hits
0 hozzászólás

Minél természetesebb, annál jobb – a madárbarát kert legfőbb titka

 Ha megkérdezték volna tőlem pár éve, milyen egy madárbarát kert, azt mondtam volna, hogy olyan, ahol télen kitesznek egy etetőt, nyáron pedig a kút mellett hagynak egy vízzel teli vödröt. Valamint nem tartanak macskát!

 Ma már persze tudom, hogy ez igen felületes és naiv elképzelés volt. A változást két dolog indította el bennem. Részben megismertem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárbarát kert programját, amelyik szerintem nagyon sokakat ösztönzött már arra, hogy átgondolják, mit tehetnek a környezetükben élő madarakért. Úgy is fogalmazhatok, hogy szerencsére divat lett a madármegfigyelés. Magánembereken kívül sok iskola, óvoda, intézmény, sőt önkormányzat alakítja ki, vagy formálja át udvarát, kertjét, parkját azért, hogy kicsit megkönnyítse madaraink életét. Igazi nyertes-nyertes helyzet! Kis törődéssel a madarak jól érzik magukat környezetünkben, jut számukra táplálék, biztonságos ivóhely. Mi pedig nem csak gyönyörködhetünk bennük, de kertünk is hasznát látja, mert tollas barátaink szorgosan karbantartják növényeinket azzal, hogy pusztítják a rovarokat.

 A másik inspiráció egy személyes élményem volt. Egykori gimnáziumi osztályomból sokan találkozunk egymással viszonylag rendszeresen, legalább évente egyszer. Egy kora nyári összejövetelre az egyik osztálytársam meghívott minket leányfalui kertjébe. Akkor tudtam csak meg róla, sok-sok év után, hogy szenvedélye a madarászat. Szép idő volt, így a teraszon ültünk le, egy hatalmas szelídgesztenyefa árnyékába. Már ezen is elcsodálkoztam, azt hittem, hogy a szelídgesztenye csak Sopron és Pécs környékén él meg hazánkban.

 A vizuális ingereket általában gyorsan feldolgozom, így meglepődtem magamon, hogy hosszabb időre teljesen belefeledkeztem a kert látványába. Rendezett volt, mégis olyan, mintha minden csak úgy magától nőtt volna. Mint kiderült, a kert igen komoly tudatosság és persze sok-sok év munkájának eredménye. Így lett ember-, madár- és természetbarát. Péter, az osztálytársam, örömmel vezetett körbe, és ez a kis séta egyben egy gyorstalpaló képzés lett.

 A teraszról el sem indultunk, máris megtudtam, hogy mi a legfontosabb: az itató. Sokféle kialakítása lehet, akár egy lapos, nem könnyen boruló tál megteszi, ha a vizét rendszeresen frissítjük, és az edényt időről időre megtisztítjuk. Egy ilyen tálkát jó, ha egy macskák és egyéb, kis ragadozók számára nem megközelíthető magas tárgyon (asztalon, kivágott fa otthagyott törzsén…) tesszük elérhetővé, és telepítsünk körbe növényeket, hogy alulról se tudjanak felkapaszkodni.

 Lehet a madáritató hely egy medence vagy tavacska, ezeknél is fontos, ha nincs átfolyásuk, cserélnünk kell bennük a vizet időről időre. Olyan részletekre is kitért Péter, hogy érdemes az ivóhely kialakításánál kicsit a madarak szemével látnunk. Mi mindenre kell gondolnunk? Legyen könnyen átlátható a terep, hogy idejében tudjanak menekülni, ha valamely veszély fenyeget. Legyen a közelben néhány magasabb bokor, ahol megpihenhetnek, megszárítkozhatnak, mert vizes tollazattal nem tudnak messzebbre repülni. Ha nagyobb vízfelületünk van, gondoskodjuk arról, hogy legyen sekélyebb része, és a mélyebb részeken is alakítsunk ki kiálló pihenőket – egy követ, faágat...

 Megtudtam azt is, hogy a vizet a madarak nem csak inni szeretik, de a tollazatuk tisztántartáshoz is szükségük van rá.

 Hol vannak a madáretetők? – kérdeztem. Egyetlen etetőt szoktam kitenni télen az emeleti ablakba, azt is csak azért, hogy közelről gyönyörködhessek az odalátogató rigókban, cinkékben – válaszolta az osztálytársam. Az egész kert maga az etető. – folytatta nevetve. Látod, nálam nincs olyan gyepszőnyeg, mint a futballpályákon, így persze a munka is kevesebb vele – de biztos, hogy sokaknak kevésbé tetszik. Nem nyírom kéthetente, és ha visszavágom, akkor sem túl rövidre. Szeretem nézni, hogy rigók és vörösbegyek kutatnak benne giliszták, csigák és egyéb finomságok után. A kert egyik sarkában és a bokrok alatt a lehulló lombot is meghagyom. Van néhány szép napraforgóm a kertben, sosem gyűjtöm be a termést, kint hagyom a tányért, onnan szépen kiszedegetik a madarak a szotyit. Sokféle bokrot ültettem az évek során, csupa ehető termésűt, kökényt, bodzát, somot, galagonyát, tűztövist. Ezek azért is hasznosak, mert sok madár fészkelőhelyet tud kialakítani bent, a sűrű ágak biztonságában. A madár könnyen bejut, de egy macskának küzdelmes lenne. Ehető a madaraknak a vadszőlő is, amit a garázs oldalára futattam fel. Szerencsére szép nagy a kert, így több gyümölcsfám is van, ha lepotyog a termés, sokat lent hagyok a földön.

Imádom a harkályokat, ezért hagytam meg az egyik kiszáradt fa törzsét több méter magasra.

Azért azt hozzáteszem, hogy eleinte az egyik szomszédom nem volt túl lelkes. Attól tartott, hogy elszaporodnak nálam a rovarok, és ebből az ő kertjének kára lesz, ha nem nyírom a füvet, akkor nála megjelennek a gyomnövények, és ezzel tönkrevágom a gyönyörű gyepét. Szerencsére rájött, hogy ez felesleges aggodalmaskodás volt a részéről. Eleinte nekem is szokatlan volt, hogy szinte állandó zsivaj van a kertben, de én imádom. Tele van élettel a környezetem! Mindig történik valami. Itt élünk a település közepén, és olyan, mintha az erdőben lenne az otthonunk.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1129 Hits
0 hozzászólás

„…zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” (József Attila: A Dunánál)

 Európában a második leghosszabb folyó, nemzetköziségben azonban élenjáró. Tíz országon halad át hosszabban vagy rövidebben, hol szélesen hömpölyög, hol gyorsan szalad. Vízgyűjtő területén ennél is több ország osztozik. Hossza 2857 kilométer, vízgyűjtő területe pedig több mint 800 ezer négyzetkilométer. A Rajna-Majna-Duna csatorna 1992-es megnyitásával tengereket (Északi-tenger és Fekete-tenger) összekötő vízi út fontos része lett.

Fortepan/Adományozó. Cím: Evezősök Vác környékén. A háttérben a Visegrádi-hegység és a dunabogdányi kőfejtő látható. 1925.

 

 Nagyon nem mindegy tehát, melyik ország hogyan bánik vele, hol mennyire fontos a természet és környezetvédelem, hogy csak a legkézenfekvőbb kérdéseket említsem. A dunai országok ezt felismerve 1994. június 29-én elfogadták a Duna Védelmi Egyezményt a folyó védelmének érdekében és fenntartható használatáért. Négy évvel később, hogy minden gördülékenyen haladjon, hogy az egyezmény ne csak papíron éljen, megalakították a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságot (ICPDR). A tagországok egy-egy évre töltik be a szervezet elnöki tisztét, hazánk 2019-ben volt soros. Az államok angol neve alapján, abc-sorrendben követik egymást az egyes Duna-országok.

 A nemzetközi Duna-nappal a Védelmi Egyezmény aláírásának tízedik évfordulóját ünnepelték, és egyben hagyományt teremtettek, az idei immár a tizenhetedik. Mivel igen hosszú a folyó, számtalan a vele kapcsolatos feladat, a jeles napot a bizottság mindig egy-egy témára építi. Csak néhányat kiemelve az elmúlt évekből: a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás fontossága, a Duna és a kultúra kapcsolata, a vízhasználat kérdése, a dunai vízgyűjtő-gazdálkodási terv társadalmi vitája.

 Az idei év témája mindenkit érint, mindenkit megmozgathat: Fedezd fel a Dunát! Már el is indult egy online játék, ami egészen július elejéig tart, szerintem érdemes kipróbálni! Itt lehet regisztrálni. Egy-egy ilyen kvíz jó lehetőség arra, hogy ellenőrizzük, valóban olyan sokat tudunk-e, mint gondoltunk, ám még ennél is fontosabb, hogy bővíthetjük ismereteinket, esetleg arra ösztönöz, hogy még többet olvassunk a folyóról.

 Fedezzük fel! Mert van mit! Nyolc kérdéses „tesztemet” ízelítőnek szánom.

 Vajon tudja-e mindenki, mit jelent maga a szó? Honnan ered a Duna neve? Az írásos emlékek nélküli messzi-messzi múltból, az úgynevezett közös indoeurópai alapnyelvből (hívják még az angol elnevezésből proto-indoeurópainak), a jelentése folyó, vagy folyóvíz. Akinek erről eszébe jutott a Don folyó, eltalálta, igen, annak sem bonyolították egykoron az elnevezését, egyszerűen rámutattak: ez a folyó. Majd teltek-múltak az évtizedek, évszázadok, az egykori jelentés már csak nyelvtörténet, de itt a Folyó, azaz a Duna, a szóból tulajdonnév lett és fogalom.

 Olvasták már Claudio Magris Duna című könyvét? 1986-ban írta, amikor az Y generáció még épp, hogy megszületett, és elképzelésünk sem volt arról, hogy lesz Z és Alfa, de sokan azt sem tudták, hogy pár év és egész Közép-Európa átalakul. Izgalmas kép közeli és távolabbi múltunkról, egyben kultúrtörténeti utazás, történelmi ízelítő a Duna melletti országokról.

 Tudták, hogy 1830-ban indult el az első gőzhajó a Dunán, ami kényszerűen magával hozta a meder szabályozását.

 Hány magyarországi mellékfolyója van? Aki hármat mondott, eltalálta: Rába, Ipoly, Sió.

 Ma még nyüzsögnek apró rákok a Dunán, ám arról hallottak-e, hogy miért tűntek el az egykor nagy számban itt élt folyami rákok? Nem, nem azért, mert levadászták és elfogyasztották volna őket, vagy mert az ipari szennyezés tönkretette volna élőhelyüket, hanem mert egy betegség, a „rákpestis” végzett velük. Igaz, ennek a kórnak is nyilván volt valami oka, de ezt most ne firtassuk!

 Vannak-e dunai halfajok? Igen, természetesen vannak, több mint 50 féle. Nekem ez soknak tűnik, a szakemberek szerint azonban inkább kevés. Van két olyan halfaj is, amely csak és egyedül itt él: a dunai galóca és a selymes durbincs.

Hát a hódokkal mi a helyzet? Kihaltak, akárcsak az aranysakál, ám néhány éve sikeresen visszatelepítették őket.

 Ha már a természetnél tartunk, még egy találós kérdés: hány nemzeti park kapcsolódik a Dunához? Összesen tizenhét – felfedezésre egy kiváló lehetőség szép sorban mindet felkeresni. Lehet a négy hazaival kezdeni!

 Számtalan módja van a felfedezésnek, egy élet is kevés lenne, ha mindent szeretnénk tudni a Dunáról. Aki alapos, áttekintő összefoglalóra kíváncsi, érdemes a Wikipédia Duna szócikkével kezdeni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
950 Hits
0 hozzászólás

Egy-két nap alatt elnyíló műremek – a golgotavirág

 Szeretem a kúszónövényeket, különösen azokat, amelyek nyáron virágözönnel borítják be a kerti lugast, vagy a ház falát, esetleg egy kiszáradt fa törzsére felfuttatva, hirtelen a semmiből kinőve pompáznak. Egyik gyerekkori kedvencem a klemátisz. Az oka igen egyszerű. Nagyszüleim kertjében volt egy hangulatos, klemátisszal befuttatott kis lugas, nyaranta az volt sok-sok meghitt beszélgetés, kakaós reggeli, kürtőskalácsos délután helyszíne. Az igazi különlegessége az volt, hogy a településen ugyan sok kertben volt kék klemátisz, de nálunk legalább hat féle színárnyalatban pompáztak a virágok. Mindenki a csodájára járt. Most mégsem erről írok, hanem egy másik gyönyörű futónövényről, a golgotavirágról.

 Számtalan másik neve is van, ám mind, még a latin szaknyelvi Passiflora is, ugyan arra utal, ugyan azt fogalmazza meg másképpen. Nevezik krisztusvirágnak, Krisztus koronájának, kínfűnek, kínvirágnak vagy passióvirágnak. Miért? Több elmélet van arra, hogy ki nevezte el a növényt, de bármelyiket nézzük, mindnek egy az alapja. A növény virágának alkotórészei szokatlanok és igen karakteresek, az ember pedig szívesen értelmezi a látottakat, ahogy arcot lát például a felhőben. Az első spanyol misszionáriusokat Krisztus szenvedéseire és a töviskoszorúra emlékeztette a virág, ezért úgy vélték, hogy még a természet is arra ösztönzi őket, hegy megtérítsék a dél-amerikai indiánokat.

A Golgota a hegy neve, ahol Jézust keresztre feszítették, a golgotavirág pedig az értelemzők szerint a megkínzatás stációira, a kínzás eszközeire utal. A nyeles magház a keserű pohár, amelyet ki kellett innia, a szőrkoszorú a töviskoszorú, amelyet a fejére helyeztek, a kacs az ostor, amivel megkorbácsolták, a hármas levél a kereszt három ága, más értelmezés szerint a lándzsa hegye, a három bibeszál a három szög, amelyekkel Jézust a kereszthez szögezték, az öt portok az öt sebhelye. A fehér szín Krisztus ártatlanságát, a 10 szirom pedig az igaz apostolokat jelképezi.

 Egy csodás virág szép értelmezése.

 A golgotavirág trópusi és szubtrópusi övezetekben őshonos, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Ausztrália egy részén, ám a világon szinte mindenütt termesztik. Európában a 17. században terjedt el. Indái az őshonos környezetben a 80 méter hosszúságot is elérhetik. A legtöbb passiónövény liánféle, de van cserje és fa változata is. A virága mellett a fényes zöld, háromkaréjos, sima levelek kevésbé feltűnőek. Néhány faj virágának átmérője elérheti a 10 centimétert. A legtöbb faj csak tűző napon virágzik, egy-egy virág pedig mindössze 24-48 óráig nyílik. Micsoda pazarlás!

 E különleges virágzatból fejlődik ki a kerek, sárga vagy narancssárga, édes-savanykás passiógyümölcs, amelynek legismertebb ehető fajtája a maracuja. Ha már a különlegesen hosszú indáról írtam, megemlítek még egy különlegességet: a brazíliai Passiflora macrocarpa termése a négy kilogrammot is eléri. A termést spanyolul granadillának, azaz gránátalmácskának is nevezik, mert az egyrekeszű, sokmagvú bogyó kerekded, apró magjai miatt kicsit hasonlít a gránátalmára.

 Az Andok indiánjai egykoron teát főztek a golgotavirágból. Európában nyugtatónak és fájdalomcsillapítónak használták a növényt. A benne lévő bétakarbolin jó hatással van az idegrendszerre, így nyugtatóként, a szorongásoldóként alkalmazzák. Bár a golgotavirágnak ismert mellékhatásai nincsenek, de ahogy általában semmivel, ezzel sem szabad túlzásba esni.

 Ám gyönyörködni benne májustól egészen őszig lehet, hiszen virágai ha rövid ideig élnek is, ám egész nyáron új és új bimbókat hoz a növény.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1078 Hits
0 hozzászólás

Lábatlan is, törékeny is – mi az?

 Nem más, mint egy szerintem igazán érdekes hüllő. Egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kommenteket olvasva meglepett, mekkora ellenérzést vált ki sokakból a kígyó, még akkor is, ha kicsike. Mivel hiszek abban, hogy ha megismerünk valamit, félelmeink oldhatók, tovább próbálkozom. Írásom témája ez úttal a gyík, amelyik valójában kígyó szeretett volna lenni. Igen, a törékeny gyíknak ez szinte sikerült, bár a szakértőknek azonnal feltűnnek a különbségek.

 Kis közvélemény-kutatást tartottam ismerőseim körében. A megkérdezettek között nem volt egyetlen hüllőrajongó, de még természettudományos érdeklődésű ember sem, ez nyilván megmagyarázza azt, miért nem akadt senki, aki hallott volna a lábatlangyíkokról. Tudományos nevük Anguis fragilis, azaz tükörfordítással törékeny gyík. E kígyóformát öltött gyík neve az egyik legismertebb gyíktulajdonságból ered, abból ugyanis, hogy ha szükséges, képes a farkát ledobni, majd újat növeszteni helyette. Nevezik még népiesen kuszmának, ez pedig bizonyára a mozgására utal, azaz, hogy kúszik, de nem igazán siklik. De erről majd később!

A ma ismert és elismert négyféle lábatlangyík, a közönséges, a kékpettyes, a görög és a peloponnészoszi közül hazánkban az első kettővel találkozhatunk. Nem nagyon közösködnek, más-más területen élnek, bár van ezek között átfedés. A határvonal a Duna. A közönséges lábatlangyík a Dunántúlon él, a kékpettyes pedig a Dunától keletre, leginkább például a Börzsönyben, Királyrét környékén.

Kígyó ez, vagy mi?

Adódik a kérdés, hogy ha olyan, mint egy kígyó, akkor hogyan állapítható meg, hogy mégsem az. Nem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk. Amennyiben van módunk megfigyelni, már a mozgásából egyértelmű, hogy nem kígyó. A kígyókkal ellentétben a lábatlangyíkok csak az oldalsó izmaikkal haladnak, a hasi izmok nem vesznek részt a mozgásban. Ráadásul a testük jelentős része, kb. kétharmada a farkuk, amely merevebb a benne lévő csontos lemezek miatt. Emiatt kevésbé harmonikus a „mozgáskultúrájuk”, mint a kígyóké. A szépség persze csak egy dolog. Ennél nagyobb gondot jelent a törékeny gyíkoknak, hogy sima felületen nehezen jutnak előre, mert nekik a tempós haladáshoz kell valami „mankó”, aminek a segítségével tovább tudják tolni magukat. Egyértelmű, ugye? Igen, ez a természetben némi kiszolgáltatottságot jelent.

További látványos különbség, hogy a törékeny gyík tud pislogni, a kígyó, mivel a szemhéjaik átlátszó hártyaként összenőttek, csak néz – nem véletlen, hogy bűvös tekintete legendás, még irodalmi művekben is olvashatunk róla. A kuszma a mozgásán kívül más hátrányos tulajdonságokat is begyűjtött a természettől, például a látása igen gyenge, ráadásul színvak. Így a nyelvét öltögetve tájékozódik. A kígyó szintén nagy nyelvöltögető, mint tudjuk, de míg a törékeny gyík eközben kicsit kinyitja a száját, a kígyók szája zárva marad. Bár a lábatlangyík ki tudja nyitni a száját, ám nem tudja úgy kiakasztani az állkapcsát, mint a kígyó, így korlátozott, hogy mivel, milyen méretű eledellel tud táplálkozni.

A fejük formája is más, a kígyóé laposabb, a lábatlangyíké magasabb bár kisebb, mint a kígyóké, kevésbé különül el a testtől.

A rejtőzködésben igazán kiváló

Rejtőzködő életmódját elősegítő testének színe és mintázata, többnyire a barna különböző árnyalatait öltik sima pikkelyei, de léteznek szürkés-ezüstös törékeny gyíkok is. Hasa általában szürkés-feketés. A hátukon sötét vonal húzódik. A nőstények és a hímek testmintázata eltérő. Érdekesség, hogy a kékpettyes törékeny gyíkokra jellemző égszínkék pettyek gyakran a közönséges lábatlangyíkok hím példányain is láthatóak.

Alapvetően rejtőzködő természetű állat, nem is lenne esélye másképpen a túlélésre, hiszen számos természetes ellensége van, többek között az ölyv, a héja, a vaddisznó, de még a sün is. Lomhasága miatt pedig nem nagyon van esélye a menekülésre. A táplálkozási szokásait is befolyásolja a tempója, a nála lassabbakra vadászik meztelen csigára, gilisztára.

Főleg este és esős időben aktív, ez sem véletlen, hiszen ilyenkor a kedvenc táplálékából is nagyobb a kínálat. A lábas gyíkoktól eltérően nem kövekre telepszik napozni, hanem könnyen felmelegedő tárgyak alatt veszi fel a szükséges hőt.

A telet átalussza, már októberben beássa magát a földbe és április közepéig színét sem láthatjuk. Ez után viszont azonnal a szaporodással foglakozik, rájuk is jellemző, hogy a hímek heves párharcot vívnak egymással. Álelevenszülők, a tojások az anya testében fejlődnek ki. A mintegy tíz centiméter hosszú gyíkocskák nyár végén, augusztus-szeptemberben bújnak ki.

Mindezek után meglepő, hogy tizenöt évig is elélnek, állítólag védett körülmények között még harmincig is. A lábatlan gyík Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
1062 Hits
0 hozzászólás