Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Mi ez?


Ez egy személyes blog, közérdekű témákról: hétköznapi környezetvédelemről, például szelektív hulladékgyűjtésről, és az ipar környezetvédelmi lehetőségeiről, ezen belül kiemelten az almásfüzitői vörösiszap tározókról. Szeretném ugyanis, ha nem csak a médián átszűrt hírek jutnának el mindazokhoz, akiket érdekel: mik ezek a tározók, miért vannak a Duna partján, jelentenek-e kockázatot a környezetükre, ki az, aki kezeli, és mit lehet róla tudni.


Ki vagyok én?


Szeretem a tiszta helyzeteket, így nem is titkolom, hogy a tározót kezelő cégnek vagyok a kommunikációs munkatársa. Biztosan lesznek olyanok, akik szerint ez hitelteleníti az írásaimat, mert elfogult leszek. Ezzel szemben én úgy gondolom, így van kellő rálátásom arra, hogy a cég hogyan működik, mit tesz. Mindenkit megillett, hogy elmondhassa a saját álláspontját.

A tavasz bűvös illata –virágzik az orgona

„Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,

amit nem tudok megunni soha

a kékszemű tavaszüzenet.”

Csukás István: Tavaszi vers

 

Ezerszer feltették nekem is a kérdést, hogy mi a kedvenc virágom. Még soha nem válaszoltam erre azt, hogy az orgona. Vajon miért?

Minden tavasszal elvarázsol az orgonavirágzás, amikor a dús virágok buja, fülledt illata – különösen enyhe estéken – mindent beleng. Idén, hogy a kijárási korlátozások miatt csökkent az ipari és közlekedési környezetterhelés, és érzékelhetően tisztább a levegő, egészen bódítóan erős orgonaillatban sétálok esténként. Amúgy ez is olyan illat, amit, ha parfümben kellene, például színházban, a körülöttem ülők miatt szagolnom, nem lennék lelkes.

Szeretem az orgonát, mégsem állítottam soha, hogy a legkedvesebb virágom lenne. A spíreával, azaz a gyöngyvesszővel sem tudok április vége felé betelni. Ám ezt sem mondom kedvenc virágomnak. Mert nem igazán tekintem virágnak egyiket sem. Kicsit olyanok, mint a japán cseresznyevirágzás: tavaszünnep, természeti jelenség mindkettő. Az orgona nekem még szertartásvirág is – a ballagás élménye, illata. Bármikor eszembe jut a ballagás, látom évről évre a fotókat, videókat, a sok tavaszi virág ellenére az orgona a meghatározó benne – hiszen nemcsak a csokrokban, hanem az iskolákat díszítő girlandokban is ott pompáznak.

 

Sok érdekességet megtudhatunk, ha egy-egy virágnév eredetének utánaolvasunk. A közönséges orgonát (Syringa vulgaris) nem nevezték itthon mindig orgonának. A 17. században Magyarországon spanyol bodzának hívták. Számos népi neve van, egynémely még ma is használatos. Ezek például a spanyol-, török- és tengeri bodza, az indiai mogyoró, valamint a Szentgyörgybodza. Ez utóbbi név az orgonavirágzás időpontjára utal. György nap táján, április 24-én, legyen bármilyen az időjárás, biztosan már és még láthatunk nyíló orgonát.

De hogyan lett a bodzából orgona? A nyelvújítás korának köszönhetjük, először Kazinczynál bukkan fel 1788-ban. Az elnevezés eredete azonban bizonytalan. Egyik magyarázat, hogy az 1400-as évektől már használt hangszernév, az orgona hatására keletkezett, mert növény ágainak állása emlékeztet az orgonasípokéra.

A tudományos neve, a Syringa, egy németalföldi botanikustól ered. A Syringa az ókori sípot jelentő görög szyrinx származéka. Az orgona ágaiból ugyanis jó síp készíthető. Az orgona pedig ugyancsak sípokból áll! Ez is egy lehetséges magyarázat a magyar névre. Érdekes és sokatmondó az is, hogy mind a bodzából, mind az orgonaágból készíthető síp – így nem véletlen az sem, hogy a már ismert bodzabokor alapján nevezték el egykor az új, korábban ismeretlen növényt.

Európába egy flandriai nemes, Augerius Busbecq hozta el. Ő I. Ferdinánd császár konstantinápolyi követeként ismerte meg a növényt, onnan vitte magával Bécsbe, ahol a házának kertjében elültetett egy példányt. Busbecq a török nevet, a lilak-ot használta a bokorra, melynek egész Bécsből csodájára jártak. Ez a név terjedt el a francia és angol, valamint az olasz, spanyol nyelvben. Igen, jól gondolják, a lila szín is innen eredeztethető. Csodálkoznánk, ha ezt a csodás virágot nem ismerték volna Kínában már réges-régen. Ott Ting-hsziang, azaz „illatos virág” a nevük.

Az orgona az olajfafélék családjába tartozik. Az alapfaj lila virágú, a kerti fajták színe a hófehértől a feketés-sötétliláig a legkülönbözőbb színű lehet, az ismert fehér mellett rózsaszín és kék, sőt tarka és sárga is létezik, a virágok lehetnek egyszerűek vagy teltek.

A közönséges orgona 2-4 méter magas cserje, de ha tudatosan és hozzáértéssel metsszük, kis fává nevelhető. Igénytelennek nem mondható, bár a dús és nagy orgonabokrokat látva azt gondolhatnánk, hogy nő, mint a dudva. Ez azonban csak ott igaz, ahol a körülmények ideálisak. Leginkább a jó minőségű, meszes, agyagos talajt kedveli. Elviseli, ha csak néhány órát éri a napfény, de a napos, meleg helyeken érzi magát legjobban.

Az orgona gyógyhatása talán nem általánosan ismert, ám létezik. Levele – milyen aktuális ez most – az influenza és megfázás ellen hatásos. Az orgonarügy felhasználható a cukorbetegség tüneteinek enyhítésére. A virágából készített kenőcs alkalmas ízületi fájdalomra, zúzódások, sebek kezelésére.

Tudták, hogy az orgonavirág ehető? Tehetjük például salátába, vagy készíthetünk belőle szörpöt, esetleg lekvárt. Megjegyzem, én sajnálnám a gyönyörű orgonafürtöket lábasba tenni és megfőzni.

A méhek is szeretik, így szerencsére létezik orgonaméz. Azt pedig már említettem, hogy az orgona illatú parfümöt nem kedvelem, de a világ úgy szép, ha sokféle!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1489 Hits
0 hozzászólás

Különös évforduló - Mit tehetek én a Földért?

Április 22-ét 1970 óta ünnepelik a világon, Magyarországon 1990-ben indult a mozgalom. A mostani tehát kettős, kerek évforduló. Különös ünnepnap. A koronavírus-járvány miatt, erről már sokat olvashattunk, kicsit fellélegezhetett a Föld. Mégis egyik szemünk sír, mert a csökkenő levegőszennyezés hátterében nem tudatos döntések, ésszerű kompromisszumok, okos vállalások állnak, hanem a kényszerűség. Kedvesebbet utazunk országon belül, országhatárokon túlra pedig valóban szinte csak az utazik, akinek a munkája miatt szükséges. A turizmus, ennek részeként a sokat kárhoztatott tömegturizmus, szinte egyik napról a másikra leállt, nincsenek repülőjáratok, nem hömpölyögnek tömegek a turistalátványosságok környékén. Sok cégnél a termelés leállt, ez is hozzájárul a környezetterhelési adatok javulásához. De mi lesz „holnap”? Segít-e a mai tapasztalat abban, hogy ne ott folytassuk, ahol a kényszerű leállás előtt abbahagytuk. Olvasni mindkét véleményt, azt is, hogy a jövőben okosabban, környezettudatosabban fogunk élni, termelni. Nem utazunk majd rendszeresen konferenciákra, mert megtapasztaltuk, hogy online is kiválóan lehet egymással eszmét cserélni, kapcsolatokat ápolni. Át fog alakulni a munka világa, egyre többen maradnak majd home office-ban, mert mind a munkavállaló, mind a munkáltató megismerte az előnyeit, kidolgozták a működésmódját, munkát és pénzt fektettek bele kölcsönösen, nem fognak lemondani róla. A másik ezzel homlokegyenest ellenkező nézet a szkeptikusoké, akik azt mondják, hogy minden ott fog folytatódni, ahol március elején abbamaradt.

Azt hiszem, lehetetlenség, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy március előtt működött, de ezt majd az idő eldönti. Engem sokkal inkább az foglalkoztat most az ünnep ürügyén, hogy mit tehet az egyén. Mit lépjen az, aki nem elkötelezett környezetvédő mozgalmár, nem vezet elszántan hulladékmentes háztartást, csak egyszerűen szeretne kicsit tenni a saját jóérzéséért, meg – hát igen, ezek nagy szavak, de mégiscsak –, a Földért.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?!” – hangzik a Föld napja mozgalom egyik fontos üzenete. Szeretem ezt a gondolatot. Mert erőt és energiát ad, amikor annak ellenére, hogy a szomszéd nem teszi, szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Mert bíztatja mindazokat, akik egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy a Föld hosszabb távon élhető maradjon.

Listázzuk, mi minden lehet ez az apróság! Ilyen listákat összeállítottak sokan, magam is megtettem már, de most mégis leírok néhány alapötletet. Ez az én Föld napi hozzájárulásom, így ünneplek én. Hiszem ugyanis, hogy minden lista jó, mert lehet, hogy éppen akkor, éppen ahhoz az emberhez, éppen ez a lista jut el, aki éppen olyan hangulatban van, hogy választ legalább egy ötletet, sőt, meg is valósítja. Mi mindent tehet és tesz is természetesen, kedves, nyitott, elszánt, képzeletbeli hősünk?

 

Hősünk minden héten tart legalább egy vagy két húsmentes napot (Felvágottat sem eszik!)

Miért jó nekünk? A nagyüzemi állattartás komoly környezeti károkat okoz. Minél többen döntenek a kevesebb hús fogyasztása mellett, annál esélyesebb, hogy csökken a hústermelés mértéke, így környezetterhelő hatása is. Hősünk a húsmentes étkezésével hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, nagyságrendileg naponta 4 kilóval.

Miért jó neki? Rájön arra, milyen gazdag és változatos az élelmiszerek világa. Sok izgalmas, korábban ki nem próbált fűszerrel és fehérjében gazdag alapanyaggal találkozhat, és rájön arra, hogy tévedés volt elhinnie, hogy a zöldségek unalmasak.

 

Bár van kocsija, és szereti is, a jövőben hetente két-három napot gyalogol inkább, vagy biciklizik

Miért jó nekünk? Mert eggyel kevesebb autó rongálja a levegőt napra nap, teljesen feleslegesen. Mert így a busz, amivel utazunk, könnyebben tud majd közlekedni (ha egyre többen döntenek kedves hősünk példája alapján a gyaloglás és kerékpározás mellett), mert – ehhez persze már igen távlatosan kell gondolkodnunk –, kevesebb olajat kell kitermelni, és kevesebb autót gyártani.

Miért jó neki? Mert jóval kevesebbet fog üzemanyagra költeni, több marad másra, jobb dolgokra. Mert sokkal, de sokkal egészségesebb lesz, a gyaloglással jobb lesz a fizikai, sőt a mentális állapota, jobb lesz a vérkeringése, hogy csak egy-két előnyt említsek.

 

Csapvizet fog inni a jövőben, megteheti, mert nem olyan helyen lakik, ahol nitrátos a víz

Miért jó nekünk? Mert csak az ásványvizes palackokból Magyarországon évente közel 50 ezer tonnányi keletkezik. Ennek sajnos csak egy részét gyűjtik vissza szelektíven, a többi szemétként végzi, és várja azt a közel 500 évet, mire végre lebomlik. L Vagy a folyóinkon át eljutnak a tengerbe, ott hányódnak, lassan természeti katasztrófával fenyegetve. És akkor a gyártás során felemésztett energiáról nem is szóltam.

Miért jó neki? Miután a jövőben esze ágában sem lesz hazacipelni több liter vizet, káros műanyag palackokban, felszabadul az ideje, amit eddig vízvásárlással töltött, és anyagilag is jól jár, hiszen naponta megtakarít legalább 100-200 forintot!

 

Nem dob ki élelmiszert

Miért jó nekünk? Kezdjük azzal, hogy engem elszomorít, amikor degeszre töltött bevásárlókocsikat látok a szupermarket pénztáránál. Tudom ugyanis, hogy azokból az élelmiszerekből nagyon sok a kukában fog landolni. Rossz érzés, hány emberen segíthetnénk a fölöslegesen kikukázott élelmiszerekkel. Sokan kidobnak egy pár napja kibontott, teljesen fel nem használt tejfölös poharat, vagy mivel lejárt a ráírt szavatossági határidő, bontatlanul teszik a szemetesbe. Szóval, ha hősünk nem így cselekszik, nem vesz fölöslegesen semmit, akkor nem kell a végén bármit is kidobnia. Hazánkban fejenként közel egy kiló élelmet dobunk ki hetente! Az élelmiszerpazarlás nem pusztán érzelmi nyavalygás. Gondolom, sokan tudják, de talán van még, aki nem, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak. Arról nem beszélve, hogy a rengeteg, fölösleges, élelmiszer megtermeléséhez újabb és újabb területeket kell művelésbe vonni, ezért például erdőket vágnak ki.

Miért jó neki? Mert sokkal kevesebbet kell élelmiszerre költenie. Mert a háztartás izgalmas kihívássá válik, el kell ugyanis gondolkodnia azon, hogyan tudja felhasználni a tegnapi maradékot. Mert kétség ne legyen afelől, hogy lehet.

Nem kér műanyag szatyrot

Miért jó nekünk? Mert ha végre eltűnik a műanyag szatyor, nem fulladnak majd bele a tengeri állatok, nem kell a fákon, bokrokon lengedező rusnyaságokkal együtt élnünk, nem kell a műanyag károsanyag-kibocsátását elfogyasztanunk, amikor a tápláléklánccal visszakerül az asztalunkra.

Miért jó neki? Tudatosabb lesz, előre megtervezi a vásárlást, hiszen már az indulásnál tudja, vinnie kell bevásárlótáskát vagy kosarat. A tudatosságának köszönhetően kevesebbet fog költeni, egészségesebben fog élni.

 

Ne feledjük! A Föld napja cselekvő ünnep, bárki részt vehet benne, mindannyiunknak részt kell vennünk benne!

 

A Föld napja mozgalomnak van egy rendkívül gazdag, sok hasznos információt és számos remek ötletet tartalmazó honlapja: www.fna.hu – érdemes olvasgatni!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
794 Hits
0 hozzászólás

A nevében különc sármányfaj, a sordély

A sármányfélék családjába tartozik, így lehetne a neve például pocakos sármány vagy nagy sármány, de nem, ők önálló nevet kaptak. Népies elnevezése is sokféle akad. A sordély különféle alakváltozatai mellett (surgyé, surjé, csurdé) nevezik hangja alapján kikiricsnek, csicsirinek, csicserinek vagy csücsörgőnek és egy névváltozatát a táplálkozási szokása miatt kapta: kölesmadár, kölesi sármány.

Európa középső tájain, egészen a Skandináv félsziget déli szigetvilágáig, Afrika észak-nyugati részén, és Ázsiában, jellemzően Törökország és Irán vidékén költ, ennél valamivel nagyobb területen is előfordul vonulóként. Hazánkban sem ritka, állandó madarunk. A síkságokat kedveli, még dombvidéken is találkozunk velük, de a tengerszint felett 400 méternél magasabbra nem költözik. Ennek oka táplálkozási szokásaiban keresendő. Főként mezőgazdasági területeken látható, ezen belül is jobban szereti azokat a gazdaságokat, ahol kisebb, osztottabb táblákon, kis parcellákon termesztik a haszonnövényeket. Mondják róla, ha valahol megjelenik, az az „egészséges”, természetes művelési módra is utal, mert a vegyszereket alkalmazó, nagytáblás gazdaságok környékét messze elkerüli. Kedveli a magvakat, gabonát, kölest, sőt a mákot, nem veti meg a gyom magvakat, valamint zöld növényi részeket is fogyaszt. Azokban az időszakokban, amikor a növényi táplálék kevés, főként rovarokkal, bogarakkal, tücskökkel, pókokkal, hernyókkal táplálkozik, így a mezőgazdaság hálás lehet neki.

Megjelenése nem különösebben látványos, egy kis drapp folt a tájban. Mégis igen bájos, ahogy egy-egy kóró csúcsán vagy egy bokor ágán álldogálva felborzolja tollait – mint egy mérges macska a szőrét –, és vékonyka lábain egyensúlyozva kárál a világba. Mit mondjak, az énekét sem nevezném dalnak, egyetértek azokkal, akik szerint rovarszerű hangokat ad ki, mintha egy tücsök ciripelne.

Azt írtam, hogy drapp madár, ám ennél bonyolultabb a ruhája, szürkés világosbarna, feketebarna szárfoltokkal. Evező- és kormánytolla sötétbarna a szélén világos szegéllyel. Feltűnően szép gombszeme sötétbarna, szinte fekete. Télre rozsdás színű kabátot ölt. A körülbelül húszcentis madárka, ha kitárja szárnyát, rögtön nagyobbnak látszik, a fesztávolság 30 centi körüli. A tojó valamivel, úgy 10 százalékkal kisebb a hímnél, és mivel máskülönben teljesen egyformák, szabad szemmel nehéz őket megkülönböztetni egymástól. Spanyol „sordélykutatók” azonban megtalálták a tökéletes megoldást arra, hogy ne kelljen találgatni a vizsgált madár nemét. Felállítottak egy egyenletet, amelybe beírva a sordély szükséges paramétereit, máris megkapjuk, hogy hím vagy női egyeddel van dolgunk. A vizsgált alapsokaság, amelynek alapján a képletet kidolgozták 103 madár volt, és véranalízissel állapították meg nemüket.

A sordély évente kétszer költ. A talaj közelébe, néha bokrok aljába építi fészkét, amelyet száraz növényszálakból rak össze a tojó, és belül szőrökkel béleli ki. A tojó minden egyéb utódneveléssel kapcsolatos gondot kénytelen magára vállalni: ül a tojásokon, és később a kikelt fiókákat is eteti, igaz, ebbe néha a hím besegít, de nem mindegyik és nem mindig.

Persze ennek is van a természet által meghatározott oka. A hím nem tétlen, miközben a már meghódított tojó teszi a dolgát az utódok körül, ő újabb és újabb tojóknak énekel, így gondoskodik fajtájának fennmaradásáról, nem ragad le egy háztartásban.

A tojások mintázata kacskaringós, izgalmas vonalvezetésű, mintha egy művész fröccsentett volna barnás festéket a szürkés alapra. A költés átlagban 12 napig tart, és a fiókák gyorsan, 10-12 nap múlva elhagyják a fészket.

Korábban vadásztak a sordélyra, mert állítólag jóízű a húsa. Ez ma nem nagyon érné meg senkinek, hiszen Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 100.000 forint. Egyedszáma, ha mérsékelten is, de csökken.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1534 Hits
0 hozzászólás

A húsvéti barka – mint karácsonykor a fenyő

A tojásfa nálunk elmaradhatatlan része a húsvétnak. Évek óta gyűjtögetjük a szebbnél szebb díszes tojásokat, szinte mindhez egy-szép emlék is kapcsolódik. Ünnep után elcsomagoljuk őket, akár a karácsonyfadíszeket. A tojásdíszek tartója persze mi más lenne, mint néhány barkaág.

Tavaszi megújulás

A barka nem pusztán a tavasz egyik jelképe, hanem elválaszthatatlanul kapcsolódik az évszak nagy ünnepéhez, a húsvéthoz. Hívőknél, akik számára a húsvét az egyik legszebb egyházi ünnep és a nem hívőknél, akiknek tavaszünnep a húsvét, az ünnepi díszbe öltöztetett lakás elmaradhatatlan része a barkaág, és nyilván sok otthonban, akár nálunk, tojásokkal feldíszítve.

A keresztény világban a virágvasárnap ünnepléséhez kapcsolódik a barka, azokban az országokban, ahol nincs pálmaág ott egy „bimbózó” fűzfaággal emlékeznek meg Krisztus bevonulásáról Jeruzsálembe. A hagyomány szerint az emberek virágvasárnap előtti szombaton indultak barkát szedni, amelyeket elvittek a templomokba, hogy másnap a pap megszentelje azokat. A szentelt ágakat aztán elvitték haza vagy a szőlőbe. A hiedelem szerint különböző rossz dolgokat volt képes elhárítani ez az ág, villámcsapást, vagy gondoskodott a jó termésről, a bőséges szüretről. A barka többnyire a következő év hamvazószerdájáig látta el feladatát, amikor elégették.

Beszélő név

Sok növény neve – mint tudjuk – egyszerűen egy találó elnevezés a formája alapján. Ilyen a barka is. Nos, aki még nem tudja, mit gondol, miből ered a barka szó? Engem egy kis bundás nyuszira emlékeztet a barka gyerekkorom óta, ám ez egy népet sem ihletett meg. J A barka a magyar nyelvben a birka szóval közös eredetű. Találó és szép név, nem csak a forma, hanem a szimbolika is. A birka is gyapjas, és még az egyházi kapcsolódást is erősíti, hiszen a bárány Jézus húsvéti jelképe. Igen sok nyelvben azonban a macska ihlette a nevet, persze ezeknél is a puha bunda volt a meghatározó, ilyen az angol catkin vagy a német Kätzchen. Megjegyzem, hazánkban is ismert a barkára a cicamica név, bár ritka.

Mi is ez a barka?

Nem akármilyen fa vagy bokor virágzata a barka, hanem a fűzfélék füzérvirágzata. Amint kipattan a rügy, de még nem virágzik a növény, akkor kell leszedni, ha azt szeretnénk, hogy otthon, a vázában még sokáig örülhessünk neki. Később sem csúnya persze, amikor teljesen kibomlik, elnyúlik a virágzat. Általában a kecskefűz (Salix caprea) és a hamvas, vagy rekettyefűz (Salix cinerea) fajok barkáit gyűjtik kora tavasszal, lombfakadás előtt. Mindkettő a nedves élőhelyeket kedveli, folyók, tavak mellett és mocsaras tájakon nőnek leginkább. Egész Európában megtalálhatóak.

A kecskefüzet nevezik még leányfűznek és pálmafűznek is. Magas cserje, gyakran kis fává is megnő. Vesszőit szürkés szőrzet borítja, később megkopaszodik, fényes barnás-pirossá válik. A rekettyefűz hét méter magas bokorrá is megnőhet, barkája inkább gömbölyű.

Tovább a teljes bejegyzéshez
804 Hits
0 hozzászólás

Soha ilyen aktuális nem volt még egy világnap - Április 7. – egészségügyi világnap

A WHO (Wealth Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) az ENSZ intézményeként 1948-ban ezen az áprilisi napon kezdte meg működését – ezt a születésnapot ünnepeljük ilyenkor. A világnapok arra jók, hogy egy-egy fontos témára ráirányítsák a figyelmet, legalább évente egyszer a média foglalkozzon az adott kérdéskörrel. A nemzetközi szervezeteknek köszönhetően ilyenkor fontos ajánlások születnek, az egyes országok kormányai ezekhez többnyire csatlakoznak, így évről évre kicsit jobb lesz a világ, élhetőbb lesz az életünk. A koronavírus-járvány szomorú aktualitása most arra ösztönöz engem is, hogy felköszöntsem az ünnepeltet egy javaslattal. Kicsit messzebbről kezdem.

Ma már túl vagyunk azon, hogy az egészséget a betegség hiányának tekintsük, vagy pusztán a jó fizikai, testi állapot meglétére korlátozzuk. Sokat fejlődött a világ 72 év alatt. Napjainkban általánosan elfogadott, hogy az emberi egészség elidegeníthetetlen részének tekintjük a lelki és szociális jól-lét állapotát. Persze ma is csak kevesek kiváltsága, hogy teljes harmóniában éljenek környezetükkel pusztán ideális életmódjuknak köszönhetően, amelynek része a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, az egészséges táplálkozás, a jó testi kondíció, az egészséges sport leginkább a szabad levegőn, a szenvedélybetegségek elkerülése, valamint a szellemi kiegyensúlyozottság és építő társas kapcsolatok megléte.

Vannak, akiknek sok minden megvan ebből, de a teljes palettáról a legtöbben csak álmodnak. Csak egy példa! Lehet, hogy valaki jól keres és fitten tartja magát, fut a szabad levegőn, sok zöldséget eszik, megfelelően karbantartja a súlyát, nem iszik, nem dohányzik, ám rengeteget dolgozik, folyamatosan a munkán pörög az agya, így igen keveset alszik. Pedig kutatások sora igazolja, hogy a nyugodt és elegendő alvás egészségünk alapja.

Bár minden adott hozzá, szinte minden sarkon van egy edzőterem, trendi a futás, rengeteg helyről tájékozódhatunk, hogyan legyünk egészségesek, korszerű appok segítik megmérni, felmérni teljesítményünket, kiszámolják, hány kalóriát fogyasztunk naponta, mégsem könnyű valóban egészségesnek lenni. Időt, elszánást, lemondást, kitartást követel, és sokszor nem kevés pénzt kell rá költenünk.

Az egészség sajnos sokban hasonlít a vírusra. Nem igazán látható. A vírus jelenlétét csak akkor érzékeljük, amikor már ledöntött a lábunkról, az egészségünkért pedig többnyire akkor kezdünk aggódni, amikor már megbetegedtünk. Talán ez a világjárvány megtanít minket arra, hogy bármilyen keserves is, mégis foglalkozzunk rendszeresen az egészségünkkel, minden egyes napon.

Napjainkban nem a holisztikus egészségszemlélet a legfőbb kérdése az emberiségnek, most csak szimplán egészségesek akarunk lenni, még jobban leegyszerűsítve: nem akarjuk elkapni a vírust. Meglehetősen beszűkült a gondolkodásunk, egységesen, szinte kivétel nélkül az egész világon mindenki egyet akar: érjen véget ez a rémálom, amit eddig csak filmekben láthattunk, és nem hittük el, hogy az újkori történelemben valaha részünk lesz benne.

Ez a vírus nem válogat, bárkit megtámad. A különbség abban van, hogy kire, hogyan hat. Az egészséges szervezet úgy tűnik, legyőzi minden orvosi segítség nélkül, ki könnyebben, ki nehezebben. A legyengült, nem teljesen egészséges szervezetnek azonban segítségre van szüksége, és sokszor ez is kevésnek bizonyul, hiszen ma még gyógyszer, vagy megelőző oltás nem létezik a koronavírus ellen.

Ezekben a hetekben, hónapokban drámaian megmutatkozik, micsoda kincs az egészség, mennyire fontos megőrizni, gondozni. Az egészség valamennyi ember legértékesebb vagyona. Ez az egyik legfontosabb tudás, amit gyerekeinknek át kell adnunk, azon kell munkálkodnunk, hogy számukra az egészségmegőrzés gyakorlata napi rutin legyen.

Ne adjunk persze önmagunknak se felmentést azzal, hogy már késő. Mert ilyen vagy olyan krónikus betegségünk van, mert meghíztunk, mert hosszú évek óta nem mozgunk… Bármikor, akármelyik életkorban el lehet kezdeni a mozgást, egyik napról a másikra egészségesebben lehet táplálkozni, le lehet tenni a cigarettát… a sor folytatható, ki-ki hozzáteheti, és leküzdheti a saját mumusát. Mikor lenne erre jobb alkalom, mint az egészségügyi világnapon, koronavírus-járvány idején?!

Tovább a teljes bejegyzéshez
874 Hits
0 hozzászólás

Iszik, mint a gödény - Nem, nem az alkoholizmusról lesz szó!

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2512 Hits
0 hozzászólás

Itt a tavasz és a koronavírus – két ok, hogy takarítsunk!

Pár hete arra gondoltam, mivel a nagytakarítás igazán aktuális tavasszal, írnom kellene róla. Akkor még nem tudtam, mennyire időszerűvé válik a téma napjainkra. Több szempontból is. Koronavírusos karanténunk idején egyre többektől hallom, hogy idejüket részben azzal múlatják, hogy belefogtak a régóta halogatott rendrakásba. Átnéznek minden polcot, fiókot, zeget és zugot a lakásban és leselejtezik, amire nincs szükségük. Jól teszik! Pedig talán nem is olvasták Marie Kondo könyvét vagy látták a YouTube-on a videóit. Mit is mond a KonMari módszer leegyszerűsítve persze: évente legalább egyszer gyűjtsük össze minden ruhánkat egy nagy kupacba és egyenként nézzük át. Legyünk elszántak és kíméletlenek! Ami nem jó ránk, mert kifogytunk belőle, vagy kihíztuk, esetleg jó lenne, de már egy éve a szekrényben áll fölöslegesen, akkor jobb, ha megválunk tőle. Attól a darabtól is búcsúzzunk el, ami bár tetszik, de sosem vennénk föl, mert nem igazán a stílusunk, vagy egyszerűen nincs semmi, amihez passzolna. Egy blúz, ami nem illik egyetlen szoknyánkhoz vagy nadrágunkhoz sem, egy ruha, amihez egyetlen meglévő cipőnk sem vehető fel. Szerintem a sort mindenki tudja folytatni. Ugye, nem csak az én ruhatáramban akadnak ilyen darabok?! Jaj, nyugtassanak meg! :)

Megtartani azt lehet, ami jó, amit hordunk, vagy amit valamiért nagyon szeretünk, ha csak ránézünk is, örömünk telik benne. Ezért őrizgetem egy gyönyörű, régi báli ruhámat, amit tudom, hogy sosem fogok már felvenni, de jó érzéssel tölt el, hogy ott lapul a szekrényemben.

A ruhák után persze sort keríthetünk a tárgyakra, a konyhai eszközökre, a kamrára, pincére, padlásra, kinek mi van. Érdemes utánanézni részletesebben, mi az a KonMari módszer, mert el lehet lesni tőle például egy hajtogatási módot is, amellyel ugyanazon mennyiségű ruha, sokkal kisebb helyen is elfér. Ígéretes!

Aki nem gyűjtögető típus, még azoknál is meglepően sok kacat halmozódik fel egy év alatt. Egy jól felszerelt háztartásban érdemes megfontolni, amit egy barátnőm mesélt egyszer nekem. Náluk a férje kérésére az a szokás, hogy ha valamit új tárgyat vesznek a háztartásba, akkor azzal egy időben ki is selejteznek valamit. Ez nem jelenti azt, hogy a kukába dobják, hanem átgondolják, hogy az ismerősök, barátok, rokonok közül ki az, aki örülne neki.

Ha nem akarjuk, vagy nincs kinek elajándékozni felesleges tárgyainkat, el is adhatjuk őket, erre nagyon jól felület a Facebook Marketplace-e is. Vagy ha hívei vagyunk a fenntartható életnek, és szívesen hordunk jó minőségű használt ruhát, akkor a megunt, kinőtt, márnemszeretem, sosemvoltjó, tévedésvoltmegvenni ruháinkat (valamint cipőket és táskákat) elvihetjük a Swappisba – itt pontokat gyűjthetünk leadott ruháinkért, amit más ruhákra válthatunk be. A ruhaszortírozás jó alkalom lehet arra is, hogy néhány ritkábban látott barátnőnket meghívjuk, akik válogathatnak a nekünk fölösleges holmik közül, mi pedig reménykedhetünk, hogy el is visznek közülük párat.

Amikor túl vagyunk a szortírozáson, és már igazán és őszintén elszántuk magunkat, hogy kitakarítunk, sőt nagytakarítunk a lakásban, az első és legfontosabb, hogy készítsünk tervet. Mérjük föl lehetőségeinket, erőforrásainkat, például, hogy kik azok, akiket ebbe a nagy munkába bevonhatunk, és osszuk be, kinek mi lesz a dolga. Döntsük el azt is, hogy mik azok a munkák, amelyeket mindenképpen el akarunk végezni, és írjuk össze, melyik nap mit csinálunk. Ha dolgozunk, túl sok mindenre nem lesz erőnk hétköznap, de érdemes kisebb feladatokat egy-egy estére beiktatni, mert akkor eltölt minket az a jó érzés, hogy már tettünk valami, haladunk. Ez nagyon inspiráló tud lenni. Régi háztartásvezetési szakkönyvek kiváló esti munkának tartják például az ezüsttárgyaink megtisztítását. Azt hiszem persze, ez az ötlet manapság nem sokakat hoz lázba.

A lényeg: ne frusztráljuk magunkat olyan feladattal, ami eleve reménytelen. Valamint semmiképpen ne kapjunk bele egyszerre mindenbe, mert ez esetben, amikor már az egész lakást sikerült felforgatnunk, minden helyiségben belekezdtünk ebbe-abba és totális a káosz, akkor fogy el az erőnk, és pokolba kívánjuk azt a pillanatot, amikor belekezdtünk. Ha nincs időnk hétköznap, akkor marad a hétvége. Megjegyzem, nincs törvénybe iktatva, hogy egyetlen hétvége alatt végezni kell a nagytakarítással.

A tavaszi nagytakarítás alatt sokan leginkább az ablaktisztítást értik, ám ennél többről van szó. Ilyenkor érdemes levenni minden képet a falról, alaposan megtisztítani, mert fogadok (és reménykedem), hogy sokan nem törlik át hetente, sőt a falat is tisztítsuk le mögötte. Mossunk le mindent, amivel év közben nem foglalkozunk! Kerüljenek sorra a csillárok, lámpák, lámpaernyők és foglalatok, mossuk ki, vagy adjuk tisztítóba a függönyöket, porszívózzuk ki a kárpitozott bútorokat, sőt, ha nagyon elszántak vagyunk, bútorsamponnal át is moshatjuk ezeket, valamint polírozzunk át minden bútort! És igen, vegyük le a könyveket a polcról és portalanítsuk egyenként!

Most, koronavírus idején, mindannyian láttuk fotókon és a sokan a gyakorlatban, hogy a boltok tisztítószeres polcai is kiürültek, legalább átmenetileg. Mit csináljon az, aki viszont mindenképpen most szeretne takarítani. Javaslatom: készítsen házi tisztítószereket, ezekhez még lehet hozzávalókat kapni. Megjegyzem, ha éppen kaphatóak a tisztító vegyszerek, akkor is érdemes annak, aki figyel a környezetre alternatív, ökotudatos szereket alkalmaznia.

Néhány példa, a teljesség igénye nélkül.

·         Sütőpor és víz keverékével jól tisztíthatóak a konyhai és fürdőszobai felületek.

·         Ha a sütőt szeretnénk kitisztítani, szórjuk be sütőporral, hagyjuk egy órán keresztül hatni, majd töröljük le alaposan.

·         Ha a csap végén vízkőlerakódás van, dörzsöljük be citrommal.

·         Súrolásra és szagtalanításra kiváló a szódabikarbóna.

·         Az ecet tisztít és fertőtlenít és vízkőoldásra is kiváló.

·         Ha a vízforralóba teszünk egy kis darab luffa-szivacsot, akkor a vízkő arra rakódik le, és nem az edényre.

·         Hatékony lefolyótisztító készíthető házilag 25 dkg só, 15 dkg mosószóda és 3 deka borkő keverékéből. Ebből 3-4 evőkanállal szórjunk a lefolyóba, hagyjuk állni 20 percig, majd forró vízzel öblítsük le.

Akinek vannak más ötletei, kérem, ossza meg velünk!

Tovább a teljes bejegyzéshez
2801 Hits
0 hozzászólás

Csak azért is írok a kökörcsinről!

Bár az internet mostanság tele van vele, ennek ellenére, vagy éppen ezért írok róla magam is. Kedvelem ezt a bájos, törékeny kis virágot. Ki ne tenné – hiszen szeretjük a telet vagy sem, mindenki nagyon várja már a tavaszt, és a kökörcsin (a hóvirág, az ibolya és a tőzike mellett) igazi tavaszhírnök.

Általában kíváncsi vagyok arra, hogy honnan ered egy-egy növény vagy állat neve. A kökörcsin esetében nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk a választ. Sokan megírták már, hogy egy régi török jövevényszó a kök, azaz a kék kicsinyítőképzős változata. A török nyelvben nem ritka, hogy a színe alapján neveznek el egy állatot vagy növényt.

Kékecske a kökörcsin tehát akkor is, ha éppen fehér vagy sárga, mert akad ilyen fajtája is, nem beszélve a kertekben látható még több, nemesített példányok színvariációról. Megjegyzem, ha nekem kellett volna a kökörcsint elnevezni, lehet, hogy lilácskának hívnák, szerintem ugyanis a legtöbb faj inkább lila színű, mint kék.

A latin név a magyartól eltérően nem a növény színére utal, hanem a formájára. A Pulsatilla nevet a latin pulsatus (például a pulzusunk is innen ered) – csapás, ütés jelentésű szóból képezték, mert a kinyílt virág, mint kis harang bókol a szár végén, és bármilyen enyhe szélre ide-oda ing.

A növényt hívták még tyúkdöglesztőnek és alamuszivirágnak, ami mérgező, veszélyes voltára utal.

 

Ugye, mindenki látott már kökörcsint?!

Aki tavasz elején rendszeresen jár kirándulni és szerencséje van, ma is láthat erdőn-mezőn kökörcsint. A kökörcsin karéjosan osztott levelű, nagy, kék, lila, sárga vagy fehér virágú szőrös-bolyhos tavaszi évelő, a bogárkafélék családjából.

Aki eddig nem tudta, vajon kitalálja-e, hogy miért szőrös a kökörcsin? Aki arra tippel, hogy a hideg ellen védi a növényt, jól gondolkodik. Február végén és márciusban ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy fagypont körül van a hőmérséklet, különösen az éjszakai és a hajnali órákban, és leginkább olyan közel a talajhoz, ahol ez a növény él.

Magyarországon öt kökörcsinfaj fordul elő, ezek a fekete kökörcsin (Pulsatilla ulsatilla pratensis subspecies nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, vagy hungarica), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). Mindegyik védett, a magyar kökörcsin eszmei értéke 100.000 forint.

A virágoskertekben általában a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjeivel találkozhatunk. Mostanság kezd virágozni és kitart egészen áprilisig. Néhány másik fajtával ellentétben az európai kökörcsin levelei már a virágzás kezdetén megjelennek. Szép, bokros, felálló szárú évelő növény. Vadon Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos.

Érdekesség a kökörcsinek világában, hogy van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában.

 

Néhány érdekesség a leánykökörcsinről

Észak-Amerika és Eurázsia hidegebb éghajlatú vidékein fordul elő jellemzően. A nagy kék lepellevelű virágok még a levelek megjelenése előtt, a talaj közelében nyílnak, majd a növény szára ez után kezd növekedni. A napos lejtőket, domboldalakat kedveli. Itthon 2011-ben az év vadvirága volt.

A leánykökörcsin az ókorban ismert, úgynevezett tisztító gyógyfű volt. Teának főzték meg, asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek vele. A népi gyógyászatban tüdőbántalmak, köszvény, reuma gyógyítására alkalmazták. Sebtisztításra és a szem gyógyítására is használták leveleinek párolt nedvét. A középkorban a lovak fekélyének orvoslására is hasznosnak tartották. Ma már nem gyűjtik.

A leánykökörcsin veszélyeztetett faj, országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként az ország beszámolót küld az Európai Unió Bizottságának.

Áprily Lajos úgy mutatja be a leánykökörcsint négy sorban, hogy többet mond vele, mint én nyolc mondatban

„Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit

mikor a nap a felhőtlen égre hág.

Becézem kelyhed érző bolyhait,

s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?”

 

A tátogató kökörcsin

Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett növénye a tátogató kökörcsin a kipusztulás szélén áll. Most még a nyírbátori homokbuckákon él, és amikor virágzik, páratlan látványt nyújt, olyan, mint a hullámzó kék tenger. Ibolyakék virágai napos időben teljesen kinyílnak, ezért lett a jelzője tátogó.

Gyönyörködjünk bennük, és hagyjuk ott, ahol találtuk, hogy más is láthassa!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Bár az internet mostanság tele van vele, ennek ellenére, vagy éppen ezért írok róla magam is. Kedvelem ezt a bájos, törékeny kis virágot. Ki ne tenné – hiszen szeretjük a telet vagy sem, mindenki nagyon várja már a tavaszt, és a kökörcsin (a hóvirág, az ibolya és a tőzike mellett) igazi tavaszhírnök.

Általában kíváncsi vagyok arra, hogy honnan ered egy-egy növény vagy állat neve. A kökörcsin esetében nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk a választ. Sokan megírták már, hogy egy régi török jövevényszó a kök, azaz a kék kicsinyítőképzős változata. A török nyelvben nem ritka, hogy a színe alapján neveznek el egy állatot vagy növényt.

Kékecske a kökörcsin tehát akkor is, ha éppen fehér vagy sárga, mert akad ilyen fajtája is, nem beszélve a kertekben látható még több, nemesített példányok színvariációról. Megjegyzem, ha nekem kellett volna a kökörcsint elnevezni, lehet, hogy lilácskának hívnák, szerintem ugyanis a legtöbb faj inkább lila színű, mint kék.

A latin név a magyartól eltérően nem a növény színére utal, hanem a formájára. A Pulsatilla nevet a latin pulsatus (például a pulzusunk is innen ered) – csapás, ütés jelentésű szóból képezték, mert a kinyílt virág, mint kis harang bókol a szár végén, és bármilyen enyhe szélre ide-oda ing.

A növényt hívták még tyúkdöglesztőnek és alamuszivirágnak, ami mérgező, veszélyes voltára utal.

 

Ugye, mindenki látott már kökörcsint?!

Aki tavasz elején rendszeresen jár kirándulni és szerencséje van, ma is láthat erdőn-mezőn kökörcsint. A kökörcsin karéjosan osztott levelű, nagy, kék, lila, sárga vagy fehér virágú szőrös-bolyhos tavaszi évelő, a bogárkafélék családjából.

Aki eddig nem tudta, vajon kitalálja-e, hogy miért szőrös a kökörcsin? Aki arra tippel, hogy a hideg ellen védi a növényt, jól gondolkodik. Február végén és márciusban ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy fagypont körül van a hőmérséklet, különösen az éjszakai és a hajnali órákban, és leginkább olyan közel a talajhoz, ahol ez a növény él.

Magyarországon öt kökörcsinfaj fordul elő, ezek a fekete kökörcsin (Pulsatilla ulsatilla pratensis subspecies nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, vagy hungarica), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). Mindegyik védett, a magyar kökörcsin eszmei értéke 100.000 forint.

A virágoskertekben általában a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjeivel találkozhatunk. Mostanság kezd virágozni és kitart egészen áprilisig. Néhány másik fajtával ellentétben az európai kökörcsin levelei már a virágzás kezdetén megjelennek. Szép, bokros, felálló szárú évelő növény. Vadon Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos.

Érdekesség a kökörcsinek világában, hogy van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában.

 

Néhány érdekesség a leánykökörcsinről

Észak-Amerika és Eurázsia hidegebb éghajlatú vidékein fordul elő jellemzően. A nagy kék lepellevelű virágok még a levelek megjelenése előtt, a talaj közelében nyílnak, majd a növény szára ez után kezd növekedni. A napos lejtőket, domboldalakat kedveli. Itthon 2011-ben az év vadvirága volt.

A leánykökörcsin az ókorban ismert, úgynevezett tisztító gyógyfű volt. Teának főzték meg, asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek vele. A népi gyógyászatban tüdőbántalmak, köszvény, reuma gyógyítására alkalmazták. Sebtisztításra és a szem gyógyítására is használták leveleinek párolt nedvét. A középkorban a lovak fekélyének orvoslására is hasznosnak tartották. Ma már nem gyűjtik.

A leánykökörcsin veszélyeztetett faj, országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként az ország beszámolót küld az Európai Unió Bizottságának.

Áprily Lajos úgy mutatja be a leánykökörcsint négy sorban, hogy többet mond vele, mint én nyolc mondatban

„Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit

mikor a nap a felhőtlen égre hág.

Becézem kelyhed érző bolyhait,

s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?”

 

A tátogató kökörcsin

Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett növénye a tátogató kökörcsin a kipusztulás szélén áll. Most még a nyírbátori homokbuckákon él, és amikor virágzik, páratlan látványt nyújt, olyan, mint a hullámzó kék tenger. Ibolyakék virágai napos időben teljesen kinyílnak, ezért lett a jelzője tátogó.

Gyönyörködjünk bennük, és hagyjuk ott, ahol találtuk, hogy más is láthassa!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1368 Hits
0 hozzászólás

Takarékoskodunk-e az energiával, vagy csak legyintünk, hogy nem számít?

Március 6-dika is jeles nap, az energiatakarékosság világnapja. „Jaj!” – sóhajtott fel a barátnőm, amikor szóba került, hogy éppen erről írok. „Mit lehet még erről újat mondani?! Unalmas, mindenkinek a könyökén jön ki, már te sem először veszed elő ezt a témát.” – tette hozzá.

Igen, már sokan és sokszor írtak az energiatakarékosság fontosságáról, szerintem mégsem történt alapvető változás. Igaz, egyre többen vannak, akik nagyon is tudatosan élik az életüket, tehát

·         mindent újrahasznosítanak, amit lehet,

·         nem dobnak ki ruhát, hanem megvarrják, átalakítják vagy elajándékozzák,

·         nem vásárolnak feleslegesen semmit, főleg nem élelmiszert,

·         egyáltalán nem esznek húst, vagy ha mégis, csak keveset,

·         amit lehet, nem előre csomagolva vesznek meg, hanem kimérve,

·         mindig visznek magukkal szatyrot, sőt, a felvágottnak, sajtnak, zöldségnek is külön visznek kis táskát,

·         biciklivel, tömegközlekedéssel járnak vagy gyalog,

·         nyaralni általában vonattal utaznak, repülőre csak akkor szállnak, ha a tengerentúlra utaznak

·         és nem mutogatnak másra, hogy majd akkor lesznek környezettudatosak, amikor mindenki más is.

Az is igaz, hogy azokon a falunapokon, amelyeken környezetvédelmi programokkal, játékokkal részt veszek, évről évre egyre többet tudnak a gyerekek például a szelektív hulladékgyűjtés lényegéről, vagy az energiatakarékos eszközökről. Ám az is kiderül a beszélgetésekből, hogy otthon azért nem sok minden változik.

A háztartások egy részében az energiatakarékosság nem prioritás. Részben mert sok jó megoldás többletkiadással jár, és a megtérülés csak középtávon várható, részben pedig tudatos és következetes hozzáállás kellene hozzá, de a rohanó hétköznapokban, amikor annyi mindent muszáj előre tervezni, a nem azonnali szükségletek háttérbe szorulnak.

Pedig a KSH adataiból* tudható, hogy a háztartások költésének legnagyobb részét a lakásfenntartási és energiakiadások teszik ki. Mégsem átélhető sokak számára, hogy az egyéni odafigyelés vagy közömbösség hatással van a Föld klímájára is. 2016-ban az egy főre jutó lakossági energiafogyasztás Magyarországon 12%-kal haladta meg az EU-28 átlagát. Szerintem ez nagy luxus. Azt még értem, bár elfogadni nem tudom, hogy sokakat hidegen hagy, hogy minden egyes háztartás fogyasztása része a nagy közösnek, és ha egyéni szinten visszafogjuk a pazarlást, azzal a közösség is jól jár. Azt azonban már nem is értem, miért nem fontos mindenkinek, hogy energetikai kiadásait akár 10%-kal csökkentse. Mert egyes számítások szerint minimum ennyi megtakarítható, ha izzóink energiatakarékosak, nem túlfűtött lakásunk jól hőszigetelt, és energiatakarékos berendezéseket használunk.

Annyi biztos tehát, hogy van még mit tenni, és lehet, bár a csapból is ez folyik, de valahogy még nem sikerült az érdektelenségen mindenkinél átjutnia az üzeneteknek. Vagy az üzenet már megérkezett, de még a kényelmesség uralkodik.

Mindenesetre most én is nyújtok egy rövid listát, mit tehetünk akár azonnal, hogy csökkentsük energiafogyasztásunkat. Hátha van, akinek legalább valami „megtetszik” belőle.

·         Elektromos berendezéseink jó része alkalmas stand-by üzemmódra, amit ki is használunk, mert kényelmesek vagyunk, és mindent azonnal akarunk. Kihúzzuk a telefonunkat, notebookunkat a töltőből, de a töltőket áram alatt hagyjuk. Ezek persze közben mind áramot fogyasztanak – teljesen feleslegesen! Ne használjuk tehát a stand-byt, és alkalmazzunk olyan hosszabbítót, amit ki lehet kapcsolni.

·         Fürdés helyett zuhanyozzunk, így kevesebb meleg vízre lesz szükségünk, ne folyassuk a meleg vizet fogmosásnál (se) fölöslegesen.

·         A mosógépünk már 40 vagy 30 fokon is kiválóan megbirkózik az enyhébb szennyeződésekkel, fölöslegesen ne mossunk 60 vagy 90 fokon! Gyűjtsük össze a mosnivalót, egy-két darabért ne indítsuk el a mosógépet, ha szükséges, inkább mossunk kézzel! Ez érvényes a mosogatógépre is.

·         Egy apróság: ne tegyünk meleg ételt a hűtőbe, várjuk meg mindig, míg kihűl, mert így nem kényszerítjük hűtőnket többletfogyasztásra, arra, hogy a szükségesnél több áramot vegyen fel.

·         Ahol magunk szabályozhatjuk lakásunk vagy házunk fűtését, ne melegítsünk fölöslegesen túl olyan tereket, amelyeket tartósan nem használunk. Ezekben a helyiségekben állítsuk alacsonyra a hőmérsékletet.

·         Ha már okosotthonunk van, akkor az egész lakásban érdemes lejjebb venni arra a néhány órára a hőmérsékletet, amikor senki nincs otthon, hiszen a várható hazaérkezés előtt a termosztát bekapcsolja a fűtést, hogy kellemes meleg várja a hazatérőket.

·         Aki megteheti, nyáron locsoljon esővízzel, akkor nem kell szivattyút használnia.

·         Ha a házunkat, vagy lakásunkat nem tudjuk teljesen hőszigetelni, legalább a nyílászárókat korszerűsítsük! Így fűtési szezonban nagyon sokat megtakaríthatunk a napi fogyasztáson.

·         Aki megengedheti magának és módjában áll, alkalmazzon megújuló energiaforrást otthona világítására vagy fűtésére, szereltessen föl napelemet vagy napkollektort.

 

*Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2018

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Március 6-dika is jeles nap, az energiatakarékosság világnapja. „Jaj!” – sóhajtott fel a barátnőm, amikor szóba került, hogy éppen erről írok. „Mit lehet még erről újat mondani?! Unalmas, mindenkinek a könyökén jön ki, már te sem először veszed elő ezt a témát.” – tette hozzá.

Igen, már sokan és sokszor írtak az energiatakarékosság fontosságáról, szerintem mégsem történt alapvető változás. Igaz, egyre többen vannak, akik nagyon is tudatosan élik az életüket, tehát

·         mindent újrahasznosítanak, amit lehet,

·         nem dobnak ki ruhát, hanem megvarrják, átalakítják vagy elajándékozzák,

·         nem vásárolnak feleslegesen semmit, főleg nem élelmiszert,

·         egyáltalán nem esznek húst, vagy ha mégis, csak keveset,

·         amit lehet, nem előre csomagolva vesznek meg, hanem kimérve,

·         mindig visznek magukkal szatyrot, sőt, a felvágottnak, sajtnak, zöldségnek is külön visznek kis táskát,

·         biciklivel, tömegközlekedéssel járnak vagy gyalog,

·         nyaralni általában vonattal utaznak, repülőre csak akkor szállnak, ha a tengerentúlra utaznak

·         és nem mutogatnak másra, hogy majd akkor lesznek környezettudatosak, amikor mindenki más is.

Az is igaz, hogy azokon a falunapokon, amelyeken környezetvédelmi programokkal, játékokkal részt veszek, évről évre egyre többet tudnak a gyerekek például a szelektív hulladékgyűjtés lényegéről, vagy az energiatakarékos eszközökről. Ám az is kiderül a beszélgetésekből, hogy otthon azért nem sok minden változik.

A háztartások egy részében az energiatakarékosság nem prioritás. Részben mert sok jó megoldás többletkiadással jár, és a megtérülés csak középtávon várható, részben pedig tudatos és következetes hozzáállás kellene hozzá, de a rohanó hétköznapokban, amikor annyi mindent muszáj előre tervezni, a nem azonnali szükségletek háttérbe szorulnak.

Pedig a KSH adataiból* tudható, hogy a háztartások költésének legnagyobb részét a lakásfenntartási és energiakiadások teszik ki. Mégsem átélhető sokak számára, hogy az egyéni odafigyelés vagy közömbösség hatással van a Föld klímájára is. 2016-ban az egy főre jutó lakossági energiafogyasztás Magyarországon 12%-kal haladta meg az EU-28 átlagát. Szerintem ez nagy luxus. Azt még értem, bár elfogadni nem tudom, hogy sokakat hidegen hagy, hogy minden egyes háztartás fogyasztása része a nagy közösnek, és ha egyéni szinten visszafogjuk a pazarlást, azzal a közösség is jól jár. Azt azonban már nem is értem, miért nem fontos mindenkinek, hogy energetikai kiadásait akár 10%-kal csökkentse. Mert egyes számítások szerint minimum ennyi megtakarítható, ha izzóink energiatakarékosak, nem túlfűtött lakásunk jól hőszigetelt, és energiatakarékos berendezéseket használunk.

Annyi biztos tehát, hogy van még mit tenni, és lehet, bár a csapból is ez folyik, de valahogy még nem sikerült az érdektelenségen mindenkinél átjutnia az üzeneteknek. Vagy az üzenet már megérkezett, de még a kényelmesség uralkodik.

Mindenesetre most én is nyújtok egy rövid listát, mit tehetünk akár azonnal, hogy csökkentsük energiafogyasztásunkat. Hátha van, akinek legalább valami „megtetszik” belőle.

·         Elektromos berendezéseink jó része alkalmas stand-by üzemmódra, amit ki is használunk, mert kényelmesek vagyunk, és mindent azonnal akarunk. Kihúzzuk a telefonunkat, notebookunkat a töltőből, de a töltőket áram alatt hagyjuk. Ezek persze közben mind áramot fogyasztanak – teljesen feleslegesen! Ne használjuk tehát a stand-byt, és alkalmazzunk olyan hosszabbítót, amit ki lehet kapcsolni.

·         Fürdés helyett zuhanyozzunk, így kevesebb meleg vízre lesz szükségünk, ne folyassuk a meleg vizet fogmosásnál (se) fölöslegesen.

·         A mosógépünk már 40 vagy 30 fokon is kiválóan megbirkózik az enyhébb szennyeződésekkel, fölöslegesen ne mossunk 60 vagy 90 fokon! Gyűjtsük össze a mosnivalót, egy-két darabért ne indítsuk el a mosógépet, ha szükséges, inkább mossunk kézzel! Ez érvényes a mosogatógépre is.

·         Egy apróság: ne tegyünk meleg ételt a hűtőbe, várjuk meg mindig, míg kihűl, mert így nem kényszerítjük hűtőnket többletfogyasztásra, arra, hogy a szükségesnél több áramot vegyen fel.

·         Ahol magunk szabályozhatjuk lakásunk vagy házunk fűtését, ne melegítsünk fölöslegesen túl olyan tereket, amelyeket tartósan nem használunk. Ezekben a helyiségekben állítsuk alacsonyra a hőmérsékletet.

·         Ha már okosotthonunk van, akkor az egész lakásban érdemes lejjebb venni arra a néhány órára a hőmérsékletet, amikor senki nincs otthon, hiszen a várható hazaérkezés előtt a termosztát bekapcsolja a fűtést, hogy kellemes meleg várja a hazatérőket.

·         Aki megteheti, nyáron locsoljon esővízzel, akkor nem kell szivattyút használnia.

·         Ha a házunkat, vagy lakásunkat nem tudjuk teljesen hőszigetelni, legalább a nyílászárókat korszerűsítsük! Így fűtési szezonban nagyon sokat megtakaríthatunk a napi fogyasztáson.

·         Aki megengedheti magának és módjában áll, alkalmazzon megújuló energiaforrást otthona világítására vagy fűtésére, szereltessen föl napelemet vagy napkollektort.

 

*Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2018

Tovább a teljes bejegyzéshez
768 Hits
0 hozzászólás

Talán már észre sem vesszük, milyen szép madarak, annyira részévé váltak életünknek

Igen sokféle sirály él szerte az egész világon leginkább vizek, vizes élőhelyek közelében. Bárhol is legyünk nyílt vízen, ha hajónk körül megjelennek a sirályok, már biztosak lehetünk abban, hogy közel a part. Természetesen nem pusztán a tengerpartok elmaradhatatlan madara, tavak és folyók mentén is sok helyütt találkozhatunk velük. Még ma is emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor először Londonban jártam, és a parkokban is ott tolongtak a sirályok. Addig úgy gondoltam, csakis közvetlenül a vízparton szeretnek időzni. Ez persze nem így van, viszont fontos, hogy legyen elérhető távolságban víz, mert táplálékának jelentős mértékben forrása, és fészkét is víz közelében szereti tudni.

Fotó Csonka Péter

Hazánkban a leggyakoribb a dankasirály, azaz a Larus ridibundus vagy egyesek szerint Chroicocephalus ridibundus, ugyanis besorolása vitatott. Engem ennél jobban érdeklő kérdés, hogy mit is jelent a neve. A sirály egyértelműen hangutánzó szó, a madár éles vijjogó hangjára emlékeztet. A danka előtag keresztapja Herman Ottó. Bár a szót nem ő találta ki, de ő honosította meg. Bessenyei György említette írásos formában először A természet világa című művében mint a Larus ridibundus népi magyar nevét. A danka jelentése vizes élőhely.

A dankasirály Európában igen gyakori, állítólag a világállománynak több mint a fele itt él. Nálunk részben fészkelő. Számos vonuló példány is megjelenik hazánkban, ezek északról jönnek hozzánk. A vonulók, ha hideg a tél, tovább repülnek a Földközi-tengerhez, általában a nagyobb hidegek beköszöntével, novemberben. Régen nagyon sok példány élt a Velencei-tónál, de a Balaton látképéhez is hozzátartoznak, a Dunán pedig az évnek már nincs is olyan hónapja, amikor ne találkozhatnánk velük.

Saját tapasztalatom szerint, és ez persze nem statisztikai tény, manapság több sirály él hazánkban, mint évtizedekkel ezelőtt. Lehet, hogy csak az egyre enyhébb időjárás miatt több példány marad itt egész télre, vagy egyre magabiztosabbá váltak az elmúlt évek során, hozzászoktak az emberhez, megtanulták megszerezni maguknak az élelmet a városi környezetben is, akár a verebek. Miközben számos állat az urbanizáció kárvallottja, a sirályok is a nyertesek közé tartoznak. Hogy ez mennyire így van, a tapasztalatunkon túl már kutatás is igazolja. Madeleine Goumas, Neeltje J. Boogert és Laura A. Kelley kutatásában ezüstsirályok viselkedését vizsgálta, de nem kétséges, hogy az eredmények a dankasirályokra is vélhetően igazak. Csak egyetlen érdekességet emelek ki: a sirályok szívesebben választják azt az élelmet, amelyiket előtte egy ember megfogott. (Forrás: a kutatásról szóló összefoglaló cikk: Royal Society Publishing)

Alapvetően halakkal, rovarokkal, gyümölcsökkel és igen, nincs rajta mit szépíteni, dögökkel táplálkozik. Igen alkalmazkodóképes, azaz eszi, amit talál. Aki járt már szeméttelep közelében, láthatta, hogy a sirályok az onnan szerzett élelmet sem vetik meg. Régen nagyon hasznos madárnak tartották, mert ahol a földet előkészítették vetésre, azonnal megjelentek, és felszedegettek minden rovart és egyéb kártevőt.

Fotó: Csonka Péter

A dankasirály monogám, ám társas lény, fajtársaikkal közösen, telepesen építkeznek, mint például a kormoránok. A fészkét vízzel vagy mocsárral körülvett területen (talajon, ha van nádcsomón, zsombékon) építi meg. A formája csészére emlékeztet, amelyet növényekkel bélel ki. Költési ideje március-július. Az átlagban három tojáson mindkét szülő kotlik, ahogy a fészeképítést is közösen végzik. A fiókák korán elkezdenek önállósodni, de repülni csak 5-6 hetes korukra tanulnak meg. A szülők vigyáznak a fiókákra. Ha ragadozó madár jelenik meg, csapatban támadnak rá, a telepen élő többi sirály is segít a szülőknek.

A fajtársak között a kisebb termetűek közé tartozik a dankasirály, akkora lehet, mint egy varjú. Hófehér a begye és a hasa, a háta pedig, mintha egy szép halványszürke kabátkát panyókára vetett volna. Hogy ne legyen unalmas, az egészet lezárja a farktollak és a szárnyvégek feketéje. A fiatalabb egyedek feje is inkább fehér, amelyet karakteressé tesz egy fekete fül-folt. Az idősebb, nászruhás példányok ezzel szemben mintha beledugták volna a fejüket egy vödör barna festékbe, csak a szemük környékét kihagyva. Csőrük és lábuk sötét-piros, a csőre, mint a sirályoknál általában, lekonyuló. Nagy csak remek úszó, de kiválóan is repül.

Tovább a teljes bejegyzéshez
909 Hits
0 hozzászólás

Csodavárásunk terméke, marketingfogás, vagy valóban rendkívül egészségesek? Néhány gondolat a szuperélelmiszerekről

Nem árt tisztázni, hogy miről is írok. A fiamnak a szuperélelmiszer egyértelműen a hamburger sült krumplival, valamint a négysajtos pizza. Az egyik kolléganőmnek, aki a ketogén diéta híve, szuperkaja például a pacal, másik munkatársam viszont paleózik, ő a minden-mentes-diólisztes-mogyorós sütire esküszik. Nos, nem ezekről lesz szó.

Szuperélelmiszereknek a közmegegyezés szerint azokat az alapanyagokat nevezzük, amelyek kiemelkedően gazdagok szervezetünk kiegyensúlyozott működéséhez nélkülözhetetlen vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, nagy mennyiségben tartalmaznak rostokat és magas a tápértékük. Szerintem mindannyian fel tudunk sorolni néhányat.

Kezdjük az egyszerűbbekkel, amelyek részét képezik sok ember napi táplálkozásának.

A tojásnak magas a fehérjetartalma, és van benne két fontos antioxidáns, melyek – és ez nekem bizony újdonság volt – kifejezetten segítenek abban, hogy szemünk egészséges maradjon.

A hüvelyesekről már egy korábbi blogbejegyzésemben is leírtam, mennyire értékes tápanyagforrások. Talán manapság nem becsüljük meg őket annyira, mint érdemelnék. Nem igazán divatosak. Pedig gazdagok B-vitaminokban, sok ásványi anyagot, fehérjét és rostot tartalmaznak. A rostfogyasztás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Sok bélbetegség elkerülhető lenne, ha erre mindenki odafigyelne már kicsi kortól kezdve. A rostban gazdag táplálkozás csökkenti a vastagbélrák kialakulásának a kockázatát.

A hüvelyesek mellett a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű gabonák és magvak tartalmaznak nagy mennyiségben rostot. Az ajánlott mennyiség naponta 25-30 gramm. Miért jó a rost? Mert csökkenti a koleszterinszintet, lassítja a tápanyagok energiatartalmának felszívódását, elősegíti, hogy a cukorháztatásunk egészségesebben működjön. Aki sok rostot fogyaszt, kicsivel többet tesz azért, hogy ne alakuljon ki nála 2-es típusú cukorbetegség, mint az, aki erre nem fordít gondot. Sőt! Mivel a rostban gazdag táplálék valamennyire gátolja a plakkok kialakulását, még az érelmeszesedés folyamatát is lassítja. Igaz, egyre inkább divatba jönnek a magas rosttartalmú pékáruk, de a nagy többség még mindig fehér lisztből készült kenyeret vagy péksüteményt fogyaszt, ilyen édességet, kekszeket, sütiket, tortákat eszik. Sokan két okból nem kérnek teljes kiőrlésű pékárut: részben mert drága, részben pedig nem azt az ízélményt nyújtja, amit gyerekkorukban megszoktak. Ezen segít várhatóan 4-5 éven belül egy tudományos újdonság. Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta azt a módszert, amivel a normál fehér lisztből készült kenyér rosttartalmát meg tudják majd duplázni, így az íz és állag megtartása mellett „kétszer egészségesebb” lesz majd a hagyományos kenyér. Ám én drukkolok, hogy addig azért mind többen ismerjék meg, és fedezzék fel maguknak a rostban gazdagabb verziók ízét. Például apróság, de ha nagy ritkán pizzát eszem, biztosan teljes kiőrlésűt választok, szerencsére már nagyon sok jó pizzériában lehet ilyen alternatívát találni.

Nem hiányozhatnak a sötét leveles zöldségek sem a szuperélelmiszerek listájáról: a gyönyörű kelkáposzta, a mókás brokkoli, a megosztó spenót, az újszerű fodros kel, a hagyományos saláta vagy a trendi rukkola. Miért? A gyerekek és a húsimádók nyilván azt mondanák, azért, hogy bosszantsuk őket. Van persze ennél józanabb és tényszerűbb magyarázat: turbó vitamin és nyomelemraktárak – folsav, cink, kalcium, vas, magnézium van bennük például. Az utóbbi manapság igazi sláger lett, a magnézium a csodaszer a fáradtságra, kimerültségre. Nos, aki rendszeresen gondoskodik, hogy legyenek ilyen zöldek a tányérján, biztosan nem kell, hogy különféle magnéziumos táplálékkiegészítőkre költsön.

Szuperélelmiszerek a bogyós gyümölcsök, mert sok antioxidánst tartalmaznak, ezek abban segítenek szervezetünknek, hogy elbontsák a szabad gyököket. Hogy miért is van erre szükség? Nos, a szabad gyökök egy összetett folyamatban hozzájárulnak egészségügyi problémák, például az érrendszeri és daganatos betegségek kialakulásához. Ha valaki nem szerei a bogyós gyümölcsöket, igyon sok, antioxidánsban szintén gazdag zöld teát.

Szuperélelmiszer a joghurt és a kefir, az olívaolaj, vagy a fűszerek közül a fokhagyma, a gyömbér, a kurkuma. Ki ne hagyjam nagy kedvencemet, a csokoládét. Persze csak a magas kakaó tartalmú, keserű csokoládé egészséges, és nem például a Mars csokit.

Az eddig említett szuperélelmiszerek, ha nem is kerülnek minden nap az asztalunkra, de jelentős részük könnyen hozzáférhető, és nem is a legdrágábbak. Tehát a tudatos táplálkozás nem pusztán anyagi kérdés! Vannak persze azok a szuperélelmiszerek, amelyeket nem lehet minden sarki boltban megvenni. Ilyen például a búzafű, az acai bogyó vagy a spirulina alga.

Ám szerintem kezdjük azzal, ami elérhető!

Tovább a teljes bejegyzéshez
2883 Hits
0 hozzászólás

Hazánkban ezt a madarat ismeri mindenki, lakjon bár falun, vagy Budapesten

A 60-as évek végén készült A veréb is madár című, Hintsch György filmet vélhetően már azok sem látták, akik akkoriban születtek, ám biztosan ők is ismerik ezt a mondást. A szókapcsolat jól jellemzi, hogy ellentmondásos a viszonyunk ezzel a madarunkkal. Kedveljük, mert apró, törékeny, mindössze kb. 16 centiméteres, alig 3 dekás, mókás jószág, számtalan irodalmi mű, vers szereplője. Tandori Dezsőről talán még az is tudja, hogy nagy barátja volt a verebeknek, aki művészetében nem annyira járatos. Viszont a verebek sokszor terhünkre vannak, mert nagy tömegben kellemetlen jelenség, különösen városi környezetben.

Ha közvélemény-kutatást tartanék, hogy melyik jelző illik leginkább rá, szerintem toronymagasan a pimasz nyerne. Igen, talán jó ez a jelző, bár e tulajdonsága inkább csak következménye annak, hogy a falánk jószágok, és a városban teljesen hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Tehát, akár a sirályok, megszereznek minden lehetséges, leeső falatot.

Egy európai nagyvárosban történt velem, hogy tavasszal, a kellemes melegben kint reggeliztünk egy étterem teraszán. Arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk lévő, még le nem szedett asztalra odarepül egy veréb, és próbálja megszerezni a vele egy méretű, ott hagyott süteményt. Közben pedig, mint a fotón is látható, a párja őrködik.

Azt tudják, hogy hányat lép egy veréb egy évben? Igen, persze, hogy tudják, mert ezt a találós kérdést ismeri mindenki! Csak az egészen kicsiket lehet vele beugratni. Hiszen mindenki tudja, hogy a verebek nem sétálnak, hanem ugrálnak, és ez a bohókás-játékos mozgás is segít abban, hogy minden esetleges kellemetlenkedésük ellenére is kedveljük őket.

Mert ugye kedveljük?! Remélem, mert rá is szolgál! Kedvessége mellett rovarpusztításával ugyanis hasznos is.

A házi veréb (Passer domesticus) az egyik leggyakoribb madarunk, sőt, egyike a leginkább elterjedt madaraknak a világon, köszönhetően annak, hogy több kontinensen tudatosan betelepítették, ott pedig igen hatékonyan elterjedt. A Közel-Keletről származik, onnan indult világhódító pályafutása. Talán egyedül északon, a tundrán nem találkozunk vele. Szívósságára jellemző, dokumentumok vallanak erről, hogy Angliában verebek fészkeltek egy szénbányában, több mint 500 méterrel a felszín alatt.

Az állomány európai csökkenése nem ma kezdődött, ezzel párhuzamosan mára látványosan megfogyatkozott Budapesten is a verébpopuláció. Talán sokan emlékeznek még arra, amikor az Oktogon, vagy a Vörösmarty tér fái alatt áthaladni azzal a jelentős kockázattal járt, hogy a sétálók fejére vagy a ruhájára pottyantanak az ott hemzsegő verebek. És persze folyamatos volt a csivitelésük is, különösen reggelente és estefelé.

A csökkenés oka, mint sok más madár esetében, hogy az intenzív, egyre fejlettebb termény-betakarítás miatt kevesebb a számukra elérhető táplálék, a fokozott vegyszerhasználat következtében pedig sok egyed elpusztul.

A házi veréb világhódító sikertörténetének egyik oka, hogy évente kétszer-háromszor költ. Megtehetik, hiszen a fiókák tempósan fejlődnek. Két hét alatt kikelnek a kicsik, és alig több mint két héttel később már ki is repülnek, megkezdik önálló életüket.

Hozzájárulhatott a verebek sikeréhez, hogy nem finnyásak és képesek alkalmazkodni. A fiatalabb példányok főként rovarokkal táplálkoznak, az idősebbek inkább növényű eredetű táplálékot fogyasztanak, fű- és gabonafélék magvait.

Hogy néz ki egy házi veréb? Ezt most nem részletezem, mert szerintem nincs olyan felnőtt vagy gyermek, aki ne látott volna verebet, akik nem annyira sokfélék, mint a tehenek. Elegendő tehát csak egyig számolnunk: a tojók és a fiatal egyedek halványbarnák-szürkék, míg a hímek tollazata élénkebb barna, fekete és fehér mintázattal.

Arról viszont szerintem nem mindenki hallott, hogy a verebek párzási és együttélési szokásai igen különösek. A hímek gondosan készülődnek a párzási időszakra, fészket építenek, hívójeleket hallatnak. Eljárják ők is nőbűvölő násztáncukat. Ennek részeként a nőstény közelében elernyesztik, majd kitárják szárnyukat, széttárják farktollaikat, mutogatják a begyüket és büszkén felszegik fejüket.

Mit felel erre a nő? Nos, nem olvad el a gyönyörűségtől azonnal, nem adja könnyen magát. Sőt! Megtámadja a hímet, az pedig visszatámad, megkergeti s nőstényt, sőt több hím veréb támogatja ebben a nászra készülőket, részt vesznek a násztáncos-kergetőzős bemutatóban.

Ez is része annak, hogy a veréb társas lény. Szeret a többiekkel együtt enni, aludni, porban fürdeni, s a párzásra készülés is igazi társasági esemény náluk.

A házi veréb monogám, kis megszorításokkal. A nőstények ugyanis olykor félrelépnek. A hím verebeknek ezért igyekezniük kell, hogy ne csalják meg őket. Ám a hímeket sem kell félteni! Sokszor több partnerük is van, és tart ez mindaddig, míg a párjuk agresszív fellépéssel nem vet ennek véget. A verebeknél is létezik „házibarát”. Sok veréb nem talál párt, ezért nincs saját fészke, viszont beállnak segítőnek más párok mellé. Ha pedig elhullik a tojó, azonnal átveszik a helyét.

A verébfészek gömb alakú, fűszálakból és szénából építik fel és kibélelik tollakkal, a helye pedig általában épületek különböző üregei, esetleg egy fa odva, vagy akár egy gólyafészkek. Egy fészekalj általában négy-öt tojásból áll, a tojások színe fehér, vagy kékes-, zöldesfehér, barna, vagy szürke pöttyökkel. A tojásokon főleg a tojó költ, a kikelt fiókákat viszont mindkét szülő eteti.

A veréb nem vándormadár, sőt a legtöbbjük nem mozdul el nagyobb távolságokra élete során, kitart az otthona közelében.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
2032 Hits
0 hozzászólás

A neve hűvös, de a meleget kedveli – mi az?

„Az esti ablak csupa jégvirág.” (Radnóti Miklós: Este a hegyek között)

Írhatnék akár az idézetben szereplő jégvirágról, amelyik manapság, a jól szigetelő ablakok korában, egyre ritkább jelenség. Nem, egy valódi, élő növényről lesz most szó. A nevéről egy olyan virágra asszociálhatnánk, amelyik, akár a hóvirág, a hideggel dacolva telente nyílik. Ám a jégvirág (Euphorbia marginata), csak látványában emlékeztet a télre. Felső, hófehér levelei, mint kis jégszilánkok veszik körül az apró virágokat. Erről a leginkább jégkására emlékeztető levélketengerről kapta magyar nevét. Más nyelveken is a hideg ihlette meg névadóit, tükörfordításban „hó a hegyen” a neve. Ez is találó, hiszen a fehér levelek csak a bokorszerű növény ágainak csúcsán jelennek meg.

Nos, mikor is nyíljon egy ilyen jeges nevű növény, ha nem nyáron, jelezve, hogy a világ nem fekete-fehér és a botanikusoknak is van humoruk.

A jégvirág egy Észak-Amerikából származó dísznövény, bár ránézésre és tulajdonságai alapján akár gyomnövény is lehetne. Nevezik hívatlan vendégnek is, ha ugyanis egyszer elültettük, és ott jól érzi magát, önmaga gondoskodik arról, hogy többé akkor se tűnjön el, ha megfeledkeznénk az újravetésről.

A kutyatejfélék családjába tartozik, tehát tejnedvet tartalmaz, ami sajnos mérgező, ezért óvatosnak kell lennünk, ha úgy döntünk, hogy kertünk egyik díszének szánjuk.

A növény szárai dúsan levelesek, a legalsók zöldek, a feljebb lévők, ahogy már írtam is, fehérrel mintázottak. A nyár során tempósan 60-80 cm magasra nő. Igénytelen egynyári növény, még sziklakertbe is ültethető. Elvan tehát a soványabb földen és jól bírja a tűző napot még akkor is, ha nem kap túl sok nedvességet. Nem csak, hogy szereti a napot, ha igazán szép növényt szeretnénk, minél több fehér fellevéllel, akkor semmiképpen ne ültessük árnyékba! Bár szívós és igen életképes, az átültetést mégsem szereti.

Az interneten számos hasznos tanácsot lehet arról olvasni, hogy pontosan hova érdemes ültetni, milyen módon kell magról vetni vagy palántázni. Nem csak kerti dísznek jó, egy-egy csokorba szép zöldet helyettesítő lehet, kiemeli a virágok színét.

A jégvirág családja igen változatos, például ide tartozik népszerű téli dísznövényünk, a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima). Ez az adventi és karácsonyi időszakban népszerű dísznövény abban is igen eltér szerény rokonától, hogy rendkívül érzékeny. Nem bírja a hideget, és a túlöntözést, de a szárazságot sem, valamit igényli a párás levegőt. Nekem például sosem volt vele szerencsém, azt pedig csak olvastam eddig, hogy újra lehet virágoztatni. Örömmel venném, ha az, akinek ez már valaha sikerült, megosztaná velünk a tapasztalatait.

A sok családtag közül a háromélű kutyatejet (Euphorbia trigona) is kedvelem, mert szerintem igen impozáns növény, bár meglehetősen szúrós. A háromélű kutyatej is gyorsan nő, ha jól érzi magát, akár két méter magas oszlopokat növeszt. Viszonylag igénytelen, bár télen szereti a hűvösebb környezetet, ekkor kevesebb a vízigénye is. Nyárok kitehetjük a szabadba is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2155 Hits
0 hozzászólás

Egy példaértékű vizes élőhely

Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk nemrég arról, mi is az a vizes élőhely. Hogyan lett ez téma köztünk így télvíz idején? Ahogy az lenni szokott, egy beszélgetés asszociációs láncában bukkant fel. Barátom tavaly ugyanis sok-sok év tervezgetés után végre ellátogatott a Tatai Vadlúd Sokadalomba. Elmesélte, milyen kellemes élmény volt ez számára, én pedig hozzátettem, hogy a tatai Öreg-tó a ludaknak köszönhetően lett vizes élőhelyként 1989 óta Ramsari terület.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Fotó: Nyári lúd – Csonka Péter

„Tudod” – nevette el magát –, „nekem viszont a gyerekkorom jut erről eszembe, amikor néha a Balatonnál nyaraltam. Egy-egy nagy vihar után boldogan figyeltem a nehezen kiszáradó pocsolyákat, és bámultam a benne hamar kialakult életet. Számomra ez volt a vizes élőhely, meg az út mellett a vízelvezető árok.”

Hát, „Ramsari-értelemben” ezek bizony nem vizes élőhelyek. A téma nekem azonban éppen kapóra jött, mert közeleg a vizes élőhelyek napja, ez az évfordulója a Ramsari Egyezménynek, amelyet 1971. február 2-án az iráni Ramsar városában fogadtak el.

Ma már szinte naponta téma a klímaváltozás a médiában, a környezetvédő civil szervezetek online felületein és természetesen az európai és világpolitikában. A klímaproblémát nem ma kezdte el érzékelni az emberiség. Az már több évtizeddel ezelőtt egyértelműen látszott, hogy a fokozódó emberi beavatkozás következtében csökken a vizes élőhelyek száma és felülete, és ha ez ügyben nem születik nemzetközi összefogás, akkor visszafordíthatatlanul pusztulni fognak vízi madaraink. 18 ország volt a kezdeményező, az egyezményhez az elmúlt közel öt évtized alatt több mint 150 ország csatlakozott. Belépni a programba viszonylag egyszerű: már egy, a feltételeknek megfelelő vizes élőhely elegendő hozzá. A jelentkezőnek vállalnia kell, hogy felelősséget vállal az adott élőhely védelméért, köteles tehát az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és biztosítania kell az adott ökoszisztéma fenntarthatóságát. A hosszú távú stratégia mellett évente végrehajtási tervet is kell készíteni.

Nagyon sokféle vizes terület kerülhet fel a Ramsari listára, ám bizonyos kritériumoknak meg kell felelni. A vizes élőhely lehet természetes vagy mesterséges, állandó vagy időszakos (például időszakosan kiszáradó szikes tavak), sós vagy édesvizű, a lényeg, hogy őshonos vagy veszélyeztetett élőlényeknek nyújtson élőhelyet, menedéket. Ramsari terület besorolást nyerhet az a terület is, ahol 20 ezernél több, akár többféle vízimadár él, esetleg egy vízimadár faj egy százalékát tartja el az élőhely. Tengervíz is felkerülhet a listára, ha a víz mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert. Ennek megfelelően öt nagy csoportba sorolják a területeket: tengeri élőhelyek (tengerparti lagúnák, sziklás partok és korallszirtek); deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (köztük a mangrove mocsarak), tavi, folyó menti, valamint mocsári élőhelyek. Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá.

Hazánk már 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg csaknem 30 területtel szerepelünk a listán. Ezeket itt most nem sorolom fel, remélem, aki olvassa ezt a bejegyzést, utánanéz, milyen hazai értékek szerepelnek a nemzetközi listán. Ahogy már említettem, ott van köztük az Öreg-tó is. 2006 óta a terület Tatai-tavak néven szerepel, mert felkerült a listára három közeli tó, tórendszer is.

Az Öreg-tó és környéke vonuló és telelő vízimadarai miatt jelentős. Arról akár már a Sokadalom látogatói is beszámolhatnak, hogy itt bizony évente nem csak húszezer vadlúd pihen meg vonulásában, vagy telel át, ha enyhe az időjárás. Volt olyan év, amikor 40-50 ezer lúd is itt időzött egyszerre.

2019-ben az Öreg-tavon és környékén novemberben több mint harmincezer ludat számláltak, 24 ezer lúd a városban éjszakázott, 6200 a Ferencmajori-halastavakon. (Forrás: vadludsokaladom.hu). A madármegfigyelők különösen örülhettek, mert a rendszeresen ideérkező vetési lúd, nagy lilik vagy nyári lúd mellett szinte valamennyi ritka faj is jelen volt a tavon.

Mára harmonikusnak mondható a tavat használók között az együttműködés, sokszor persze nem volt egyszerű megegyezésre jutni. Más az érdeke a halászatnak, vagy akár a turizmusban érdekelteknek. Ha voltak korábban nézetletérések, ezek mára elcsitultak és a városban élők megszokták, megszerették a ludakat. Erre talán jó bizonyíték, hogy Tata az első város, ahol 2018 októbere óta a város jelentős részén tilos a tűzijátékok használata november 1 és február 28 között.

Sok tatai kifejezetten örül a ludaknak, és talán mindenki büszke, hogy Európában egyedülálló jelenségnek ad otthont a város. Jó példát nyújtanak mindenkinek, hogyan lehet felelősen gondoskodni egy vizes élőhelyről.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk nemrég arról, mi is az a vizes élőhely. Hogyan lett ez téma köztünk így télvíz idején? Ahogy az lenni szokott, egy beszélgetés asszociációs láncában bukkant fel. Barátom tavaly ugyanis sok-sok év tervezgetés után végre ellátogatott a Tatai Vadlúd Sokadalomba. Elmesélte, milyen kellemes élmény volt ez számára, én pedig hozzátettem, hogy a tatai Öreg-tó a ludaknak köszönhetően lett vizes élőhelyként 1989 óta Ramsari terület.

„Tudod” – nevette el magát –, „nekem viszont a gyerekkorom jut erről eszembe, amikor néha a Balatonnál nyaraltam. Egy-egy nagy vihar után boldogan figyeltem a nehezen kiszáradó pocsolyákat, és bámultam a benne hamar kialakult életet. Számomra ez volt a vizes élőhely, meg az út mellett a vízelvezető árok.”

Hát, „Ramsari-értelemben” ezek bizony nem vizes élőhelyek. A téma nekem azonban éppen kapóra jött, mert közeleg a vizes élőhelyek napja, ez az évfordulója a Ramsari Egyezménynek, amelyet 1971. február 2-án az iráni Ramsar városában fogadtak el.

Ma már szinte naponta téma a klímaváltozás a médiában, a környezetvédő civil szervezetek online felületein és természetesen az európai és világpolitikában. A klímaproblémát nem ma kezdte el érzékelni az emberiség. Az már több évtizeddel ezelőtt egyértelműen látszott, hogy a fokozódó emberi beavatkozás következtében csökken a vizes élőhelyek száma és felülete, és ha ez ügyben nem születik nemzetközi összefogás, akkor visszafordíthatatlanul pusztulni fognak vízi madaraink. 18 ország volt a kezdeményező, az egyezményhez az elmúlt közel öt évtized alatt több mint 150 ország csatlakozott. Belépni a programba viszonylag egyszerű: már egy, a feltételeknek megfelelő vizes élőhely elegendő hozzá. A jelentkezőnek vállalnia kell, hogy felelősséget vállal az adott élőhely védelméért, köteles tehát az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és biztosítania kell az adott ökoszisztéma fenntarthatóságát. A hosszú távú stratégia mellett évente végrehajtási tervet is kell készíteni.

Nagyon sokféle vizes terület kerülhet fel a Ramsari listára, ám bizonyos kritériumoknak meg kell felelni. A vizes élőhely lehet természetes vagy mesterséges, állandó vagy időszakos (például időszakosan kiszáradó szikes tavak), sós vagy édesvizű, a lényeg, hogy őshonos vagy veszélyeztetett élőlényeknek nyújtson élőhelyet, menedéket. Ramsari terület besorolást nyerhet az a terület is, ahol 20 ezernél több, akár többféle vízimadár él, esetleg egy vízimadár faj egy százalékát tartja el az élőhely. Tengervíz is felkerülhet a listára, ha a víz mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert. Ennek megfelelően öt nagy csoportba sorolják a területeket: tengeri élőhelyek (tengerparti lagúnák, sziklás partok és korallszirtek); deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (köztük a mangrove mocsarak), tavi, folyó menti, valamint mocsári élőhelyek. Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá.

Hazánk már 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg csaknem 30 területtel szerepelünk a listán. Ezeket itt most nem sorolom fel, remélem, aki olvassa ezt a bejegyzést, utánanéz, milyen hazai értékek szerepelnek a nemzetközi listán. Ahogy már említettem, ott van köztük az Öreg-tó is. 2006 óta a terület Tatai-tavak néven szerepel, mert felkerült a listára három közeli tó, tórendszer is.

Az Öreg-tó és környéke vonuló és telelő vízimadarai miatt jelentős. Arról akár már a Sokadalom látogatói is beszámolhatnak, hogy itt bizony évente nem csak húszezer vadlúd pihen meg vonulásában, vagy telel át, ha enyhe az időjárás. Volt olyan év, amikor 40-50 ezer lúd is itt időzött egyszerre.

2019-ben az Öreg-tavon és környékén novemberben több mint harmincezer ludat számláltak, 24 ezer lúd a városban éjszakázott, 6200 a Ferencmajori-halastavakon. (Forrás: vadludsokaladom.hu). A madármegfigyelők különösen örülhettek, mert a rendszeresen ideérkező vetési lúd, nagy lilik vagy nyári lúd mellett szinte valamennyi ritka faj is jelen volt a tavon.

Mára harmonikusnak mondható a tavat használók között az együttműködés, sokszor persze nem volt egyszerű megegyezésre jutni. Más az érdeke a halászatnak, vagy akár a turizmusban érdekelteknek. Ha voltak korábban nézetletérések, ezek mára elcsitultak és a városban élők megszokták, megszerették a ludakat. Erre talán jó bizonyíték, hogy Tata az első város, ahol 2018 októbere óta a város jelentős részén tilos a tűzijátékok használata november 1 és február 28 között.

Sok tatai kifejezetten örül a ludaknak, és talán mindenki büszke, hogy Európában egyedülálló jelenségnek ad otthont a város. Jó példát nyújtanak mindenkinek, hogyan lehet felelősen gondoskodni egy vizes élőhelyről.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1142 Hits
0 hozzászólás

A zergéknél is magasabban él egy szép és hazánkban ritka madár

Magyar neve, hajnal- vagy hajnalpírmadár, tollazatának színére utal. A fehér-szürke tollak közül, mint a hirtelen szétáradó hajnali fények, úgy ragyog ki a válltollak, szárnyfedők és az elsőrendű evezők nagy részének pompás tűzpirosa. Pillangóra emlékeztető, érdekes röptének köszönhetően nevezik még lepke- és pillangómadárnak is. Sokatmondó a latin (Tichodroma muraria, amiben fellelhető a latin murarius „fali”, a görög teikhos „fal” és a dromos „futó” szó), az angol (wallcreeper), vagy a német (Mauerläufer) elnevezése, amely az életmódjáról, elterjedési területéről árulkodik. Falfutó, falmászó, tehát egy madár, amelyik játszi könnyedséggel kapaszkodik meg és halad a sziklafalakon. Szüksége is van erre a képességre, hiszen élete nagy részét magas hegységekben tölti. Megközelíthetetlen bércek, sziklaormok lakója, megtalálható Európában és Ázsiában egyaránt egészen a hóhatárig, szédítő magasságokban is.

Szerencsések a magyar madárrajongók, mert évről évre hazánkban is felbukkan télen néhány példány, általában október és március között. Rövidtávú vonuló, a telet a költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban tölti, de nem utazik messzire, szemben például a vadludakkal vagy a gólyákkal. A hazánkban előforduló példányokról azt tartják, hogy az Alpokban költenek. Azok pillanthatják csak meg, akik tudatosan keresik, vagy éppen jókor vannak jó helyen. Például a Pannonhalmi Apátság vagy az Esztergomi Bazilika épületének oldalában többször megfigyelték már. Látták példányait a Bakonyban bányafalakon, várromokon, épületek falán.

A hajnalmadár tehát a magas hegyek költőfaja, tengerszint szerint 1000 méter feletti (van, hogy 3000 – ez Európában jellemző, vagy 5000 méter magasságban – Ázsiában), függőleges sziklafalakon bukkanhat rá fészkére az, aki képes megközelíteni. Szinte bármilyen magasságban emelkedő sziklafalon megtalálható, ám bizonyos szempontból válogatós. Csak olyan sziklát választ, amelyet a nap egy részében melegítenek a napsugarak és a közelében található forrás vagy vízesés. A nagyon szeles helyeket is kerüli. Leginkább a mészkősziklákat részesíti előnyben, de gneisz, vagy pala anyagú sziklákon is megél.

A hajnalmadár mérete 16-18 centi, kecses alkatú. A tollazata nagy része szürkés színű, olyannyira, hogy amikor gubbaszt, leginkább egy egérre emlékeztet. Lába apró, arányaiban nagy karmokkal, lehetővé téve, hogy biztonsággal kapaszkodjon és szinte rátapadjon, rásimuljon a meredek sziklákra. A két nem külsőre csaknem egyforma, azzal a különbséggel, hogy a tojó torka szürke, míg a hímé fekete, a tojó begye halványszürke, majdnem fehér, míg párja feketébe hajló sötétszürke dolmányt hord. Hangja nem túl erős, négy-öt halvány sípolásból áll egy strófa, a záró hang kicsit mélyebb a többinél.

A hajnalmadárral kapcsolatban számomra érdekesség, hogy a rendszertani besorolása nem egyértelmű. Az nem kétséges, hogy a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik, ám ezen belül megoszlanak a vélemények, hogy a csuszkafélék (Sittidae) vagy a fakúszok (Certhiidae) családjába sorolható-e, mert mindkettő jellegzetességét magán viseli. A legújabb megfigyelések szerint két, nem karakteresen különböző alfaja van kialakulóban.

Az azonban egyértelmű, hogy mivel táplálkoznak: leginkább rovarokkal, csigákkal, pókokkal, legyekkel. A hegyes, fekete, vékony, lefelé ívelő csőrével a keskeny résekből is kikotorja áldozatát, amelyek a sziklafal réseiben keresnek téli menedéket. Mókás és feltűnő táplálékkeresés közben: ide-oda mászik-repül, szárnyával csapkodva (innen a pillangó-hatás). Az állandó szárnymozgatás arra szolgál, hogy felzavarja nyugalmi helyzetükből a később táplálékul szolgáló rovarokat. Miközben élelmet keres, felforgatja, elkotorja a kisebb köveket, kavicsokat és más akadályokat. A kisebb rovarokat hegyes nyelvével felszúrja és behúzza a torkába. A nagyobbakat feltrancsírozza és csak utána nyeli le.

Szívesen iszik csőrét kitátva, hagyja, hogy felülről a torkába hulljanak a vízcseppek.

Fészkét mohából, gyökérdarabokból, valamint fűszálakból építi és szőrrel, tollakkal, finomabb mohaszálakkal béleli ki. Nagyon gondos fészeképítő, a fészket egy legalább fél méter mély hasadék utolsó harmadában rendezi be többnyire. A tojó viszi a főszerepet a munkálatokban, a hím csak besegít. Az alapos építkezés sokáig is tart, legalább 10-20 napot vesz igénybe.

4-5, fehér alapon piros-fekete pettyezett tojást rak, a pettyek a tojás szélesebb csúcsánál helyezkednek el. A tojó melegíti a költési időszakban a tojásokat, de a fiókákat társával közösen etetik.

Területvédő, csak a fajtaidegen madarakat tűri meg a maga közelében. A fajtársakkal a területért repülés közben a levegőben ádáz harcot vív, amely sokszor komoly sérülésekkel ér véget.

A madarak a dolgos hétköznapokban reggel korán elhagyják fészküket és csak este térnek vissza oda, a téli időszakban ez a fészken kívül töltött idő lerövidül. Az aktivitásba a madarak gyakran iktatnak be nyugalmi és tisztálkodó szakaszokat, ezek azonban rövidek. Szeretnek napfürdőzni, eközben vagy „hasra fekszenek” és kitárják a szárny és farktollazatukat, vagy ülő helyzetben a torkukat, begyüket és hasukat tárják a nap felé. Ilyenkor hátra hajtják fejüket, és a farktollaikra támaszkodnak. Imádnak por- és vízfürdőzni, a hajnalmadarak szeretik a tisztaságot, sőt, ez igen fontos számukra.

Az európai populáció többsége Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban él, sok költőpár található Törökországban is. Európában összesen mintegy 100.000 hajnalmadár költőpár él. Leginkább a növekvő turizmus fenyegeti életterületüket, mivel egyre népszerűbb a kirándulás és a sziklamászás, és így mind többen eljutnak az eddig még érintetlen régiókba.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1565 Hits
1 hozzászólás

Síelni jó, ám még jobb, ha a fenntarthatóságára is figyelünk

Mára a síelés is a tömegturizmus része, telente tömegek indulnak el, hogy hódoljanak ennek a nálunk, Magyarországon sajnos csak korlátozottan űzhető sportszenvedélyüknek. Belegondoltak már, mekkora kárt okozunk ezzel a természetnek? Magam is síelek, és eszem ágában sincs lemondani róla, valamint senkit nem szeretnék lebeszélni erről a nagyszerű élményről. Sőt! Minél többen síelnek, annál jobb szolgáltatást nyújtanak a síparadicsomok, de az is igaz, ha érzékelik, hogy egyre többeknek fontos, hogy a természet érdekeit is figyelembe vegyék, ehhez is gyorsan alkalmazkodni fognak, és ez szerintem mindenkinek előnyére lesz.

Már a helyszínválasztással és az odautazással is sokat tehetünk környezetünkért. Itt is igaz, hogy a helyi, a minél közelebbi jobb, mint ha mondjuk a trópusok hófödte hegycsúcsaira utaznánk síelni. Esetünkben, mivel a magyar pályák száma korlátozott és üzemelési időszaka sem túl hosszú, leginkább a szomszédos országok ajánlhatók. Igen széles kínálatot találunk mind árban, mind szolgáltatásban.

Miért jó közelre utazni? Azon túl, hogy így a saját idegrendszerünket is óvjuk, valamint nem fárasztjuk le magunkat síelésünk első és utolsó napján, vannak más érvek is. Például, hogy nem kell repülőre ülnünk. Talán már mindenki olvasott egy-két írást arról, milyen jelentős mértékben szennyezi a légiközlekedés Földünk légkörét. Az osztrák környezetvédelmi hivatal jelentése szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, kétszeresét annak, amit a dízeles és benzines autók eregetnek a levegőbe. Ennél még látványosabb az összehasonlítás a vasúttal, mert ott harmincszoros a szorzó. (Forrás: napi.hu – 2018. december) Ebből azonnal következik, hogy ha európai síterepet választunk, lehetőség szerint utazzunk vonattal vagy autóbusszal, esetleg autóval, de semmiképpen ne repülővel!

Ez talán nem olyan nehezen teljesíthető, hiszen a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és szlovák sípályák autóval kényelmesen elérhető távolságban vannak, és ha többen utazunk, nem csak kényelmes, de költséghatékony is így az út. Jó hír, hogy GKI Digital és a Bónusz Brigád tavaly év eleji kutatása szerint sokan az autóbuszos utazást választják. (Forrás: origo.hu – 2019. február)

Az sem mindegy, hogy helyben a szállásunktól a sípályáig mivel közlekedünk, amennyiben nem pályaszállást választottunk. Érdemes a helyi síüzleteknél és -kölcsönzőknél, valamint a szállodában érdeklődni, mert sok bolt és szállásadó szervez ingajáratokat a pályákhoz!

Aki szeret síelni, nem szívesen mondana le szenvedélyéről akkor sem, ha az adott évben a környező országokban nincs elegendő és megfelelő minőségű természetes hó. Egy jó színvonalas, forgalmas sípályához kb. 30 centiméter vastag hóra van szükség. Márpedig olvashatjuk, hogy a klímaváltozás következtében ez egyre ritkábban és egyre kevesebb helyen teljesül. Nem lehet senki szemére vetni, hogy ilyenkor szívesen megy olyan helyre, ahol műhóval feljavított pályákra számíthat. Nem árt azonban tudni, hogy a hóágyúk és a hókotrók, -terítőgépek jellemzően nem növénybarát berendezések. Igen, tudnunk kell, hogy ezek mind-mind pusztítják a természetes növényzetet, és lassan, de biztosan átalakítják a sípályák környékét.

Mit gondolnak, a műhó károsítja a környezetet? Mit tippelnek? Hogy ugyan, az csak vízből van, tavasszal elolvad. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem csak vízből, de hozzáadott más kémiai anyagok elegyéből áll a műhó. De ha „csak” víz lenne, sem lenne környezetbarát. Részben azért, mert luxusra használnak sokszor ivóvízminőségű vizet, ami ma, amikor sokaknak gond, hogy természetes, jó minőségű vízhez jussanak, eleve rossz szájízt okoz. Olvastam olyan becslésekről, amelyek szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak fel hóágyúzásra, amennyi másfél millió ember teljes éves vízfogyasztására elegendő lenne. Számomra ez ijesztő!

Gondot jelent a hóágyúzás feltételeinek kialakítása is. Belegondoltak valaha, hogy ehhez víztározókat kell építeni a hegyoldalba, csővezetékeket kell kialakítani, elektromos kábeleket kihúzni, szivattyúkat működtetni. Ez mind-mind pusztítja a természetet!

A hóágyúval behavazott pályákon később tavaszodik, mert a műhó jóval később olvad fel. Így az ilyen pályák alatti növényzet később indul virágzásnak, ezért sokszor a sípályák tavasszal szomorú saras sávként húzódnak a hegyoldalakban, mintha bányák, vagy útépítések lennének, elősegítve ezzel a gyorsabb eróziót.

A sor folytatható a szinte folyamatos fény és zajszennyezéssel, amely teljesen átalakítja a hegyvidéken élő állatok életét.

De mit tegyünk mi? Ne síeljünk?

Szerintem nem ez a megoldás. Ám tegyünk meg mindet a környezetünkért, ami módunkban áll!

Az utazás módjának, vagy a pályának a megválasztásán túl is van még lehetőségünk. Vegyünk például környezetbarát sílécet és síruhát! Egyre több gyártó kínálatában megtalálhatóak a fenntartható erdőgazdaságból, természetes, gyorsan megújuló anyagból, bambuszból, császárfából (amúgy erről is mondják, hogy nem környezetbarát) készült lécek. Ma már választhatunk növényi alapú waxot és organikus ruházatot. Ám ennél is jobb, ha nem új felszerelést veszünk, hanem használtat, esetleg csak kölcsönzünk, különösen, ha csak ritkán síelünk. Ha pedig valami miatt már nem felel meg a meglévő, saját felszerelésünk, de dobjuk ki, hanem adjuk tovább!

Van még egy kiváló környezetkímélő megoldás. Tudták, hogy a sífutás a síelés leginkább környezetbarát változata? Igaz, nem adja meg a lesiklás örömét, de komoly és intenzív mozgásélményt nyújt, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a tájat, a környezetet. Ma nagyon divatos a futás, látok arra reményt, hogy a sífutás is egyre népszerűbb lesz. Ráadásul sífutásra alkalmas a sík terep is, tehát nem kell magas hegyekbe utazni, igaz, hóra mindenképpen szükség van, de szinte semmi másra. Nem kell hozzá sífelvonó sem! Próbálják ki egyszer, ha még nem tették!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Mára a síelés is a tömegturizmus része, telente tömegek indulnak el, hogy hódoljanak ennek a nálunk, Magyarországon sajnos csak korlátozottan űzhető sportszenvedélyüknek. Belegondoltak már, mekkora kárt okozunk ezzel a természetnek? Magam is síelek, és eszem ágában sincs lemondani róla, valamint senkit nem szeretnék lebeszélni erről a nagyszerű élményről. Sőt! Minél többen síelnek, annál jobb szolgáltatást nyújtanak a síparadicsomok, de az is igaz, ha érzékelik, hogy egyre többeknek fontos, hogy a természet érdekeit is figyelembe vegyék, ehhez is gyorsan alkalmazkodni fognak, és ez szerintem mindenkinek előnyére lesz.

Már a helyszínválasztással és az odautazással is sokat tehetünk környezetünkért. Itt is igaz, hogy a helyi, a minél közelebbi jobb, mint ha mondjuk a trópusok hófödte hegycsúcsaira utaznánk síelni. Esetünkben, mivel a magyar pályák száma korlátozott és üzemelési időszaka sem túl hosszú, leginkább a szomszédos országok ajánlhatók. Igen széles kínálatot találunk mind árban, mind szolgáltatásban.

Miért jó közelre utazni? Azon túl, hogy így a saját idegrendszerünket is óvjuk, valamint nem fárasztjuk le magunkat síelésünk első és utolsó napján, vannak más érvek is. Például, hogy nem kell repülőre ülnünk. Talán már mindenki olvasott egy-két írást arról, milyen jelentős mértékben szennyezi a légiközlekedés Földünk légkörét. Az osztrák környezetvédelmi hivatal jelentése szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, kétszeresét annak, amit a dízeles és benzines autók eregetnek a levegőbe. Ennél még látványosabb az összehasonlítás a vasúttal, mert ott harmincszoros a szorzó. (Forrás: napi.hu – 2018. december) Ebből azonnal következik, hogy ha európai síterepet választunk, lehetőség szerint utazzunk vonattal vagy autóbusszal, esetleg autóval, de semmiképpen ne repülővel!

Ez talán nem olyan nehezen teljesíthető, hiszen a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és szlovák sípályák autóval kényelmesen elérhető távolságban vannak, és ha többen utazunk, nem csak kényelmes, de költséghatékony is így az út. Jó hír, hogy GKI Digital és a Bónusz Brigád tavaly év eleji kutatása szerint sokan az autóbuszos utazást választják. (Forrás: origo.hu – 2019. február)

Az sem mindegy, hogy helyben a szállásunktól a sípályáig mivel közlekedünk, amennyiben nem pályaszállást választottunk. Érdemes a helyi síüzleteknél és -kölcsönzőknél, valamint a szállodában érdeklődni, mert sok bolt és szállásadó szervez ingajáratokat a pályákhoz!

Aki szeret síelni, nem szívesen mondana le szenvedélyéről akkor sem, ha az adott évben a környező országokban nincs elegendő és megfelelő minőségű természetes hó. Egy jó színvonalas, forgalmas sípályához kb. 30 centiméter vastag hóra van szükség. Márpedig olvashatjuk, hogy a klímaváltozás következtében ez egyre ritkábban és egyre kevesebb helyen teljesül. Nem lehet senki szemére vetni, hogy ilyenkor szívesen megy olyan helyre, ahol műhóval feljavított pályákra számíthat. Nem árt azonban tudni, hogy a hóágyúk és a hókotrók, -terítőgépek jellemzően nem növénybarát berendezések. Igen, tudnunk kell, hogy ezek mind-mind pusztítják a természetes növényzetet, és lassan, de biztosan átalakítják a sípályák környékét.

Mit gondolnak, a műhó károsítja a környezetet? Mit tippelnek? Hogy ugyan, az csak vízből van, tavasszal elolvad. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem csak vízből, de hozzáadott más kémiai anyagok elegyéből áll a műhó. De ha „csak” víz lenne, sem lenne környezetbarát. Részben azért, mert luxusra használnak sokszor ivóvízminőségű vizet, ami ma, amikor sokaknak gond, hogy természetes, jó minőségű vízhez jussanak, eleve rossz szájízt okoz. Olvastam olyan becslésekről, amelyek szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak fel hóágyúzásra, amennyi másfél millió ember teljes éves vízfogyasztására elegendő lenne. Számomra ez ijesztő!

Gondot jelent a hóágyúzás feltételeinek kialakítása is. Belegondoltak valaha, hogy ehhez víztározókat kell építeni a hegyoldalba, csővezetékeket kell kialakítani, elektromos kábeleket kihúzni, szivattyúkat működtetni. Ez mind-mind pusztítja a természetet!

A hóágyúval behavazott pályákon később tavaszodik, mert a műhó jóval később olvad fel. Így az ilyen pályák alatti növényzet később indul virágzásnak, ezért sokszor a sípályák tavasszal szomorú saras sávként húzódnak a hegyoldalakban, mintha bányák, vagy útépítések lennének, elősegítve ezzel a gyorsabb eróziót.

A sor folytatható a szinte folyamatos fény és zajszennyezéssel, amely teljesen átalakítja a hegyvidéken élő állatok életét.

De mit tegyünk mi? Ne síeljünk?

Szerintem nem ez a megoldás. Ám tegyünk meg mindet a környezetünkért, ami módunkban áll!

Az utazás módjának, vagy a pályának a megválasztásán túl is van még lehetőségünk. Vegyünk például környezetbarát sílécet és síruhát! Egyre több gyártó kínálatában megtalálhatóak a fenntartható erdőgazdaságból, természetes, gyorsan megújuló anyagból, bambuszból, császárfából (amúgy erről is mondják, hogy nem környezetbarát) készült lécek. Ma már választhatunk növényi alapú waxot és organikus ruházatot. Ám ennél is jobb, ha nem új felszerelést veszünk, hanem használtat, esetleg csak kölcsönzünk, különösen, ha csak ritkán síelünk. Ha pedig valami miatt már nem felel meg a meglévő, saját felszerelésünk, de dobjuk ki, hanem adjuk tovább!

Van még egy kiváló környezetkímélő megoldás. Tudták, hogy a sífutás a síelés leginkább környezetbarát változata? Igaz, nem adja meg a lesiklás örömét, de komoly és intenzív mozgásélményt nyújt, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a tájat, a környezetet. Ma nagyon divatos a futás, látok arra reményt, hogy a sífutás is egyre népszerűbb lesz. Ráadásul sífutásra alkalmas a sík terep is, tehát nem kell magas hegyekbe utazni, igaz, hóra mindenképpen szükség van, de szinte semmi másra. Nem kell hozzá sífelvonó sem! Próbálják ki egyszer, ha még nem tették!

Tovább a teljes bejegyzéshez
896 Hits
0 hozzászólás

Kis segítség apró barátainknak - Pár gondolat a téli madáretetésről

Tavaly télen egy ismerősöm kíváncsiságból kitett otthon a konyhaablakának párkányára pár szem diót, és meglepve tapasztalta, hogy rövid idő elteltével már ott csipegetett egy kedves, színes kismadárka. Kísérletező kedvű, amatőr madármegfigyelő barátom a sikeren felbuzdulva beszerzett egy profibb etetőt és tudatosan kezdte táplálni a környék madarait. „Önző szándékból kezdtem” – válaszolta arra a kérdésemre, hogy jutott eszébe az egész. „Szeretem a madárfotókat, szeretek gyönyörködni a madarakban. Egy nap éppen reggeliztem, amikor odareppent az ablakpárkányomra egy veréb, és elszórakoztatott a megfigyelése. Ekkor jutott eszembe, hogy odacsalogathatnám őket máskor is.” Elmesélte, azóta rendesen utána is olvasott, hogy mit szabad és mit nem, ő ma már teljesen tudatosan odafigyel a madarakra minden télen. Cinkék, rigók, pintyek látogatják az „éttermét” rendszeresen.

Nem csak kutyát vagy macskát tartani, de a madarakat etetni is komoly felelősség. Csak az vágjon bele, aki tudja, hogy ezt rendszeresen folytatni akarja és tudja is. A madarak ugyanis hozzászoknak, hogy az adott helyen táplálékhoz jutnak, és ezért akár messzebbről is visszajárnak. Ha elmarad a táplálék, különösen egy hideg téli éjszakán, az a kisebb madaraknak végzetes lehet. Energia-utánpótlás hiányában hamar kihűlnek. Bár a madarakat nem háziállatként tartjuk, mint például a macskát vagy a hörcsögöt, éppen úgy gondoskodnunk kell róluk, ha már „megszelídítettük” őket. Tehát, ha tudjuk, hogy el fogunk utazni hosszabb időre, és nem tudunk elegendő táplálékot kitenni az etetőre, és nincs senki, aki átvállalja tőlünk a feladatot, akkor idejében kezdjük el csökkenteni a táplálék mennyiségét. Tanítsuk meg madarainknak, hogy a továbbiakban itt már nem számíthatnak eleségre!

A téli etetési időszak általában október végétől április közepéig tart. Sokféle etető létezik, vásárolhatunk is megfelelő eszközöket, de akár magunk is barkácsolhatunk. Az ablaketetők között van például tapadókorongos, de ennél sokkal jobb, ha fixen tudjuk a falhoz rögzíteni, mert a tapadókorongok bármikor elengedhetnek, és az etetőnk lezuhan.

Ha van kertünk, az etető kihelyezésénél azt kell leginkább szem előtt tartanunk, hogy biztonságos helyre tegyük, tehát például a macska egyáltalán ne, vagy csak nehezen tudja megközelíteni, és legyen a közelben olyan bokor vagy fa, ahova át tudnak reppenni a madarak, ha valamitől megriadnak. Nem árt, ha olyan részre helyezzük ki az etetőt, amit könnyen ellenőrizni tudunk, hogy van-e még elegendő táplálék benne. Amennyiben nincs jó rálátásunk, akkor könnyen azt gondolhatjuk – különösen magvak esetén, hogy még tele az etető, miközben már csak a maghéjak kupacolódnak benne.

Megtudtam az ismerősömtől azt is, hogy az etetőket is takarítani kell, ami, megjegyzem, nekem meg sem fordult volna a fejemben. Az egészségtelen, romlott tápláléktól könnyen megfertőződnek a madarak. Különösen esős időben fontos, hogy rendszeresen, hetente legalább kétszer vegyük ki a maradék eleséget, sőt, töröljük át fertőtlenítős vízzel. Ha tálkába tesszük ki a magvakat, akkor fúrjunk az aljukra apró lyukakat, ne álljon meg benne a víz.

Mivel etessük a madarakat? Leegyszerűsítve: zsíros, tápláló élelemmel, ami nem romlik meg könnyen, valamint gyümölcsökkel. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a madarak nem luxusimádók. Nekik teljesen mindegy, hogy olcsó szotyit, vagy méregdrága török mogyorót kapnak. Azt sem fogják méricskélni, hogy egyenletes méretűek-e a szemek. Sőt, számos madár inkább hálás lesz, ha törmelékes kicsit a napraforgómag, mert egyeseknek túl kemény a maghéj, ők csak a már kihullott magdarabkákat tudják felkapkodni. A magvak esetében a legfontosabb: sózott vagy pörkölt magvakat semmiképpen ne tegyünk ki az etetőre!

Jó élelem a zsírszalonna, szalonnabőrke, faggyú, sajt, vagy a kertészetekben, barkácsáruházakban is kapható cinkegolyó. A gyümölcsök közül megfelelő a körte vagy a szőlő is például, de még mindig az alma a legolcsóbb, és mint tudjuk, a madarak nem finnyásak és azt sem bánják, ha nem túl változatos a táplálékuk. Azon meglepődtem, hogy a madarak is szeretik a főtt rizst, a főtt tésztát és a párolt leveszöldségeket, és ezekkel nem is teszünk nekik rosszat.

Ha valaki ennél többet szeretne tudni a témáról, javaslom, keresse föl a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalának vonatkozó almenüjét! Érdemes!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1291 Hits
0 hozzászólás

Vajon a 21. század második évtizedét zöld évtizedként emlegetik majd az annalesek? Tegyünk érte mi is!

2019-ben biztosan többször találkozott a klímavédelem kérdéskörével még az is, aki nem olvas közéleti, társadalmi vagy gazdasági témákkal foglalkozó weboldalakat, hanem csak a közösségi média valamely platformján aktív. Nem volt olyan nap, amikor ne esett volna szó valamilyen apropóból a környezetvédelemről. Egyre több a környezetvédelemmel, hulladékgyűjtéssel, műanyagmentességgel foglalkozó kisebb-nagyobb kezdeményezés, ma már az iskolákban, óvodákban is tanulnak a gyerekek a természet- és környezetvédelem fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról.

Az elmúlt néhány évben egyre többet hallatják hangjukat a radikális környezetvédők, ám új jelenség, hogy leginkább a fiatalok számára is látványosan értékké vált a klímavédelem, trendibb lett a zöld gondolat, mint valaha. Úgy tűnik nem múló divatról van szó. Sokan ma már nem üres fenyegetésnek tartják, hogy világunk, a Föld veszélyben van. Ebben bizonyára szerepet játszik az egyre melegebb és szélsőségesebb időjárás, a szokatlan tavaszi nyár és téli tavasz úgy tűnik, valóban a klímaváltozás jele.

Világméretű mozgalmak indultak el a közelmúltban. Nem az egyetlen, ám talán a legismertebb a 2018-ban létrejött FridaysForFuture. A szervezet arca, fő aktivistája, a pro- és kontra erős érzelmeket kiváltó Greta Thunberg. A szervezet irányelvei között szerepel, hogy csakis önkéntes alapon szervezett, legális és békés demonstrációkat támogatnak. A FFF kezdeményezésére tavaly év végéig már a világ 228 országának közel 7 ezer városában indult valamiféle önkéntes kezdeményezés a klímavédelem érdekében, összesen 78 ezer alkalommal. Vajon van-e jövője ennek a kezdeményezésnek? Van-e benne elegendő erő a folytatáshoz? Greta az ígéri, hogy 2020 a cselevés éve lesz.

Amire szükség is lenne, különösen annak fényében, hogy 2019. december elején az ENSZ Klímaváltozási konferenciája (COP25) Madridban nem büszkélkedhetett túl jelentős eredménnyel, nem szültetett ugyanis új megállapodás.

A konferencia egyik fontos témája az volt, hogy a jelenlegi széndioxid-kibocsátási egyezmény számait felül kellene vizsgálni. Ha nem változtatunk ugyanis, az beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos igen rosszul állunk, mert jelenleg még a korábban kitűzött célt sem tudjuk globális szinten tartani, nem hogy további vállalásokat tegyünk!

A résztvevő országok szakértői pontosan tudják, hogy 2 Celsius fokos felmelegedés mellett a világ népességének 37 %-a, míg 1,5 esetén kevesebb, mint a fele, 14 %-a szenved majd az extrém hőség következményeitől ötévente legalább egyszer. Ahhoz, hogy a korábbi párizsi klímacsúcs (2015) kitűzött céljait (a globális felmelegedést 2°C de inkább 1,5 °C alatt tartani) elérjük, az ötödére kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Sajnos messze vagyunk ettől, és a madridi csúcs is ezt igazolta vissza. Kis túlzással az egyetlen, amire a résztvevők jutottak, hogy meg kellene egyezni. Nem „inspirálta” őket a közel tízezer fős tüntetés sem Madrid utcáin.

Azt már lassan senki nem vitatja, hogy gond van, de a mai gazdasági érdekek még mindig fontosabbak, mint az, hogy a távolabbi jövő érdekében erőfeszítéseket tegyünk. Nagyobb csodának kellene történnie, hogy a világ két legnagyobb szennyezője (az Egyesült Államok a globális kibocsátás 15, Kína a 25%-áért felelős) további csökkentést vállaljon. Kína szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében például 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest.

Bíztató jelek azért vannak. Olvashattunk arról például, hogy bár az Amerikai Egyesült Állomok szövetségi szinten nem jeleskedik, de az egyes államok, köztük Kalifornia és New York hajlandóak jó példával elöl járni a klímavédelemben. Európa több államában megerősödtek a zöld pártok, most éppen Ausztriában váltak megkerülhetetlen kormányzati tényezővé. Ez pedig azt jelzi, hogy „társadalmi igény” van arra, hogy a környezetvédelem ne üres szólam legyen, hanem tettekre is váltsák.

Tehetünk-e mi a hétköznapokban azért bármit, hogy a most következő évtizedben tovább erősödjön a zöld gondolat. Szerintem igen, és ehhez még klímatüntetésen sem kell részt vennünk. Csak minden nap tegyünk meg néhány dolgot, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Például járjunk többet gyalog, biciklivel, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel! Ha tehetjük, utazzunk vonattal repülő helyett! Vásároljunk tudatosan, és egyre többször csomagolásmentesen. Vigyünk magunkkal mindig bevásárlótáskát és kis anyagból készített zsákocskákat a zöldségnek, gyümölcsnek, kimért felvágottnak, sajtnak. Gyűjtsük a háztartási hulladékot szelektíven, akinek van rá módja, komposztáljon! Mindig gondoljuk végig, hogy amit éppen ki akarunk dobni, nem lenne-e hasznos valaki másnak? Ne dobjunk ki élelmiszert! Ma már kiváló szakácskönyvek is vannak, amelyekből meg lehet tanulni a maradékok okos és jó hasznosítását. Bár karácsonyon már túl vagyunk, de nem lehet elég korán kezdeni arra kondicionálni magunkat, hogy legközelebb még kevesebb felesleges ajándékot vegyünk! Ha pedig mindezt megtesszük, az szerintem a lelki egészségünkre is kihat.

Boldog és klímatudatos új évet és évtizedet kívánok minden jelenlegi és leendő olvasómnak!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

2019-ben biztosan többször találkozott a klímavédelem kérdéskörével még az is, aki nem olvas közéleti, társadalmi vagy gazdasági témákkal foglalkozó weboldalakat, hanem csak a közösségi média valamely platformján aktív. Nem volt olyan nap, amikor ne esett volna szó valamilyen apropóból a környezetvédelemről. Egyre több a környezetvédelemmel, hulladékgyűjtéssel, műanyagmentességgel foglalkozó kisebb-nagyobb kezdeményezés, ma már az iskolákban, óvodákban is tanulnak a gyerekek a természet- és környezetvédelem fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról.

Az elmúlt néhány évben egyre többet hallatják hangjukat a radikális környezetvédők, ám új jelenség, hogy leginkább a fiatalok számára is látványosan értékké vált a klímavédelem, trendibb lett a zöld gondolat, mint valaha. Úgy tűnik nem múló divatról van szó. Sokan ma már nem üres fenyegetésnek tartják, hogy világunk, a Föld veszélyben van. Ebben bizonyára szerepet játszik az egyre melegebb és szélsőségesebb időjárás, a szokatlan tavaszi nyár és téli tavasz úgy tűnik, valóban a klímaváltozás jele.

Világméretű mozgalmak indultak el a közelmúltban. Nem az egyetlen, ám talán a legismertebb a 2018-ban létrejött FridaysForFuture. A szervezet arca, fő aktivistája, a pro- és kontra erős érzelmeket kiváltó Greta Thunberg. A szervezet irányelvei között szerepel, hogy csakis önkéntes alapon szervezett, legális és békés demonstrációkat támogatnak. A FFF kezdeményezésére tavaly év végéig már a világ 228 országának közel 7 ezer városában indult valamiféle önkéntes kezdeményezés a klímavédelem érdekében, összesen 78 ezer alkalommal. Vajon van-e jövője ennek a kezdeményezésnek? Van-e benne elegendő erő a folytatáshoz? Greta az ígéri, hogy 2020 a cselevés éve lesz.

Amire szükség is lenne, különösen annak fényében, hogy 2019. december elején az ENSZ Klímaváltozási konferenciája (COP25) Madridban nem büszkélkedhetett túl jelentős eredménnyel, nem szültetett ugyanis új megállapodás.

A konferencia egyik fontos témája az volt, hogy a jelenlegi széndioxid-kibocsátási egyezmény számait felül kellene vizsgálni. Ha nem változtatunk ugyanis, az beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos igen rosszul állunk, mert jelenleg még a korábban kitűzött célt sem tudjuk globális szinten tartani, nem hogy további vállalásokat tegyünk!

A résztvevő országok szakértői pontosan tudják, hogy 2 Celsius fokos felmelegedés mellett a világ népességének 37 %-a, míg 1,5 esetén kevesebb, mint a fele, 14 %-a szenved majd az extrém hőség következményeitől ötévente legalább egyszer. Ahhoz, hogy a korábbi párizsi klímacsúcs (2015) kitűzött céljait (a globális felmelegedést 2°C de inkább 1,5 °C alatt tartani) elérjük, az ötödére kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Sajnos messze vagyunk ettől, és a madridi csúcs is ezt igazolta vissza. Kis túlzással az egyetlen, amire a résztvevők jutottak, hogy meg kellene egyezni. Nem „inspirálta” őket a közel tízezer fős tüntetés sem Madrid utcáin.

Azt már lassan senki nem vitatja, hogy gond van, de a mai gazdasági érdekek még mindig fontosabbak, mint az, hogy a távolabbi jövő érdekében erőfeszítéseket tegyünk. Nagyobb csodának kellene történnie, hogy a világ két legnagyobb szennyezője (az Egyesült Államok a globális kibocsátás 15, Kína a 25%-áért felelős) további csökkentést vállaljon. Kína szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében például 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest.

Bíztató jelek azért vannak. Olvashattunk arról például, hogy bár az Amerikai Egyesült Állomok szövetségi szinten nem jeleskedik, de az egyes államok, köztük Kalifornia és New York hajlandóak jó példával elöl járni a klímavédelemben. Európa több államában megerősödtek a zöld pártok, most éppen Ausztriában váltak megkerülhetetlen kormányzati tényezővé. Ez pedig azt jelzi, hogy „társadalmi igény” van arra, hogy a környezetvédelem ne üres szólam legyen, hanem tettekre is váltsák.

Tehetünk-e mi a hétköznapokban azért bármit, hogy a most következő évtizedben tovább erősödjön a zöld gondolat. Szerintem igen, és ehhez még klímatüntetésen sem kell részt vennünk. Csak minden nap tegyünk meg néhány dolgot, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Például járjunk többet gyalog, biciklivel, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel! Ha tehetjük, utazzunk vonattal repülő helyett! Vásároljunk tudatosan, és egyre többször csomagolásmentesen. Vigyünk magunkkal mindig bevásárlótáskát és kis anyagból készített zsákocskákat a zöldségnek, gyümölcsnek, kimért felvágottnak, sajtnak. Gyűjtsük a háztartási hulladékot szelektíven, akinek van rá módja, komposztáljon! Mindig gondoljuk végig, hogy amit éppen ki akarunk dobni, nem lenne-e hasznos valaki másnak? Ne dobjunk ki élelmiszert! Ma már kiváló szakácskönyvek is vannak, amelyekből meg lehet tanulni a maradékok okos és jó hasznosítását. Bár karácsonyon már túl vagyunk, de nem lehet elég korán kezdeni arra kondicionálni magunkat, hogy legközelebb még kevesebb felesleges ajándékot vegyünk! Ha pedig mindezt megtesszük, az szerintem a lelki egészségünkre is kihat.

Boldog és klímatudatos új évet és évtizedet kívánok minden jelenlegi és leendő olvasómnak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
808 Hits
0 hozzászólás

Kis karácsony, nagy karácsony - Hogyan lehetnek békések, boldogok és környezettudatosak ünnepnapjaink

Nem újdonság, hogy itt a karácsony, vele minden szép és jó, valamint persze az árnyoldal is. Arról már többször írtam korábban, hogy környezettudatosságunkat az ünnepekre készülve sem kell félretennünk: érdemes átgondolnunk, milyen fenyőt veszünk, mit és mennyit főzünk-sütünk, mibe csomagoljuk az ajándékainkat. Nem csak a szép fényes, látványos és kényelmes ünnepi papírtasakokban lehet ajándékokat átadni. Sokkal érdekesebb a csomag, ha egy maradék fényes anyag, netán saját rajzzal díszített fehér papír burkolja. Most azonban nem erről fogok írni.

Azon töprengtem el, vajon ki, hogyan ajándékoz meg másokat? Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy régi rutinjainkon változtassunk? Nemrég egy külföldi utazáson ott álltam egy gigantikus méretű bóvliárus bódé előtt: az értelmetlen, felesleges tárgyak halmazán hüledeztem. Ezeket a cuccokat is megveszi valaki, hiszen ha nem lenne rá igény, nyilván eltűnnének a piacról a csicsás képeslapok, kulcstartók, pólók, bögrék, öngyújtók és társaik. Megvásárolják őket, ám a többség a kukában végzi. Sok ilyen holmit azért veszünk meg, mert úgy érezzük, valamit vinnünk kell a külföldi útról a barátainknak, a rokonainknak, de annyira nem ismerjük őket, hogy értelmes tárgyat vegyünk, aminek biztos örülne, hasznát venné, vagy csak szívesen nézegetné.

Karácsonykor is sokszor ebben a helyzetben vagyunk. Úgy érezzük, hogy mindenképpen kell vennünk valamit rokonainknak, ismerőseinknek, ezzel őket is arra kényszerítve, hogy viszonozzák ezt. Vajon ez lenne a legfontosabb az ünnepben? Talán a gyerekeknek igen, de nekik sem feltétlenül.

Ismerek több olyan családot, ahol már a kicsiknek sem vesznek karácsonyra újabb és újabb játékokat, legfeljebb könyvet kapnak, vagy valamilyen „élményt”. Egy extra állatkerti látogatást az unokatestvérekkel, egy utazást együtt néhány baráttal, vagy jegyeket egy színházi előadásra.

Talán mostanában már változóban vannak ajándékozási szokásaink, egyre több családtól hallom, hogy beszüntették a „mindenki mindenkinek vesz valamit” gyakorlatát. Sokan nem is azért, mert anyagilag megterhelő lenne számukra. Persze ez sem egy szégyellnivaló szempont! Ha egy nagy család szívesen összejön az ünnepeken, és vannak tízen, húszan, akkor már nem mindegy, hány ajándékot kell vennünk. Nem beszélve arról, hogy egy családban egyáltalán nem biztos, hogy mindenki azonos anyagi lehetőségekkel bír.

Két remek gyakorlatról hallottam, ami biztosan nem egyedi, nyilván vannak mások is, akik alkalmazzák, de most megosztom, mert talán még eddig nem jutott eszébe mindenkinek. Remélem, ezzel többeknek segítek abban, hogy karácsonykor ne az üzleteket járja kétségbeesetten, hogy még a nagynénjének és a sógorának kell vennie valamit, ami legalább olyan értékű, mint amit ő kapott tőlük egy évvel korábban.

Az egyik lehetőség, hogy a nagy család tagjai közül mindenki húz egy nevet, és egyes-egyedül annak vesz ajándékot, akit a szerencse dobott neki. Ráadásul adott, előre meghatározott összeghatáron belül. Nekem nagyon teszik ez a megoldás. Sőt, akitől hallottam erről, elmesélte, hogy ajándékozáskor körbeülnek, és egyszerre mindig csak egy családtagra figyelnek. Vele örülnek, ha tetszik neki, amit kapott, dicsérik azt, akinek köszönhető az ötletes ajándék, ami lehet vásárolt áru, de akár saját készítésű tárgy is. Így bensőségesebb az ünnep, beszélgetnek közben, mindenki ajándéka figyelmet kap, nem egy őrült, „mindenki bontogat magányosan” karácsonyi ámokfutás náluk az ünnep.

A másik megoldás sem rossz. Ott a nagy család egy háztartásban élő családrészei egy-egy karácsonyi zsákocskát töltenek meg kisebb ajándékokkal. Minden családnak megvan a maga zsákja, amit évről évre megőriznek, és ez így megy már sok-sok éve. A csomagokba általában édesség, saját készítésű lekvár, finom tea, kakaó vagy különleges fűszer kerül.

Mindkét család elmondhatja magáról, hogy nem szennyezik felesleges tárgyak vásárlásával a környezetet. Sőt tudom, arra is odafigyelnek, hogy élelmiszert se pazaroljanak. Nem az evésről szól így a közös ünnep, hanem az együttlétről, a beszélgetésről, a közös társasjátékozásról. Mert számukra különösen értékesek ezek a karácsonyok, hiszen nem tud mindig együtt lenni a teljes család. Sokan már nem is egy városban élnek.

Persze terített asztal mellett is lehet jókat beszélgetni, de az ünnep második napján már mindenki telítődött az addig elfogyasztott finomságokkal, már sokkal több marad meg ilyenkor a kirakott ételből, mind amennyi elfogy.

Ez csak két ötlet, bizonyára még van számos másik is. Arra bíztatom hát olvasóimat, hogy osszák meg velünk saját jó ünnepi gyakorlatukat: hogyan lehet visszafogottan, az emberi oldalra figyelve együtt tölteni ezt a szép ünnepet.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Nem újdonság, hogy itt a karácsony, vele minden szép és jó, valamint persze az árnyoldal is. Arról már többször írtam korábban, hogy környezettudatosságunkat az ünnepekre készülve sem kell félretennünk: érdemes átgondolnunk, milyen fenyőt veszünk, mit és mennyit főzünk-sütünk, mibe csomagoljuk az ajándékainkat. Nem csak a szép fényes, látványos és kényelmes ünnepi papírtasakokban lehet ajándékokat átadni. Sokkal érdekesebb a csomag, ha egy maradék fényes anyag, netán saját rajzzal díszített fehér papír burkolja. Most azonban nem erről fogok írni.

Azon töprengtem el, vajon ki, hogyan ajándékoz meg másokat? Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy régi rutinjainkon változtassunk? Nemrég egy külföldi utazáson ott álltam egy gigantikus méretű bóvliárus bódé előtt: az értelmetlen, felesleges tárgyak halmazán hüledeztem. Ezeket a cuccokat is megveszi valaki, hiszen ha nem lenne rá igény, nyilván eltűnnének a piacról a csicsás képeslapok, kulcstartók, pólók, bögrék, öngyújtók és társaik. Megvásárolják őket, ám a többség a kukában végzi. Sok ilyen holmit azért veszünk meg, mert úgy érezzük, valamit vinnünk kell a külföldi útról a barátainknak, a rokonainknak, de annyira nem ismerjük őket, hogy értelmes tárgyat vegyünk, aminek biztos örülne, hasznát venné, vagy csak szívesen nézegetné.

Karácsonykor is sokszor ebben a helyzetben vagyunk. Úgy érezzük, hogy mindenképpen kell vennünk valamit rokonainknak, ismerőseinknek, ezzel őket is arra kényszerítve, hogy viszonozzák ezt. Vajon ez lenne a legfontosabb az ünnepben? Talán a gyerekeknek igen, de nekik sem feltétlenül.

Ismerek több olyan családot, ahol már a kicsiknek sem vesznek karácsonyra újabb és újabb játékokat, legfeljebb könyvet kapnak, vagy valamilyen „élményt”. Egy extra állatkerti látogatást az unokatestvérekkel, egy utazást együtt néhány baráttal, vagy jegyeket egy színházi előadásra.

Talán mostanában már változóban vannak ajándékozási szokásaink, egyre több családtól hallom, hogy beszüntették a „mindenki mindenkinek vesz valamit” gyakorlatát. Sokan nem is azért, mert anyagilag megterhelő lenne számukra. Persze ez sem egy szégyellnivaló szempont! Ha egy nagy család szívesen összejön az ünnepeken, és vannak tízen, húszan, akkor már nem mindegy, hány ajándékot kell vennünk. Nem beszélve arról, hogy egy családban egyáltalán nem biztos, hogy mindenki azonos anyagi lehetőségekkel bír.

Két remek gyakorlatról hallottam, ami biztosan nem egyedi, nyilván vannak mások is, akik alkalmazzák, de most megosztom, mert talán még eddig nem jutott eszébe mindenkinek. Remélem, ezzel többeknek segítek abban, hogy karácsonykor ne az üzleteket járja kétségbeesetten, hogy még a nagynénjének és a sógorának kell vennie valamit, ami legalább olyan értékű, mint amit ő kapott tőlük egy évvel korábban.

Az egyik lehetőség, hogy a nagy család tagjai közül mindenki húz egy nevet, és egyes-egyedül annak vesz ajándékot, akit a szerencse dobott neki. Ráadásul adott, előre meghatározott összeghatáron belül. Nekem nagyon teszik ez a megoldás. Sőt, akitől hallottam erről, elmesélte, hogy ajándékozáskor körbeülnek, és egyszerre mindig csak egy családtagra figyelnek. Vele örülnek, ha tetszik neki, amit kapott, dicsérik azt, akinek köszönhető az ötletes ajándék, ami lehet vásárolt áru, de akár saját készítésű tárgy is. Így bensőségesebb az ünnep, beszélgetnek közben, mindenki ajándéka figyelmet kap, nem egy őrült, „mindenki bontogat magányosan” karácsonyi ámokfutás náluk az ünnep.

A másik megoldás sem rossz. Ott a nagy család egy háztartásban élő családrészei egy-egy karácsonyi zsákocskát töltenek meg kisebb ajándékokkal. Minden családnak megvan a maga zsákja, amit évről évre megőriznek, és ez így megy már sok-sok éve. A csomagokba általában édesség, saját készítésű lekvár, finom tea, kakaó vagy különleges fűszer kerül.

Mindkét család elmondhatja magáról, hogy nem szennyezik felesleges tárgyak vásárlásával a környezetet. Sőt tudom, arra is odafigyelnek, hogy élelmiszert se pazaroljanak. Nem az evésről szól így a közös ünnep, hanem az együttlétről, a beszélgetésről, a közös társasjátékozásról. Mert számukra különösen értékesek ezek a karácsonyok, hiszen nem tud mindig együtt lenni a teljes család. Sokan már nem is egy városban élnek.

Persze terített asztal mellett is lehet jókat beszélgetni, de az ünnep második napján már mindenki telítődött az addig elfogyasztott finomságokkal, már sokkal több marad meg ilyenkor a kirakott ételből, mind amennyi elfogy.

Ez csak két ötlet, bizonyára még van számos másik is. Arra bíztatom hát olvasóimat, hogy osszák meg velünk saját jó ünnepi gyakorlatukat: hogyan lehet visszafogottan, az emberi oldalra figyelve együtt tölteni ezt a szép ünnepet.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1822 Hits
0 hozzászólás

Hogyan neveljünk sikeres és boldog gyermeket? - A recept, amelyre minden szülő vágyik

Régebben a nők elsősorban anyák szerettek volna lenni, és minden más csak ezután következett. Jó anyának lenni maximálisan elég volt. Jelenleg nőként azonban több szerepben is helyt szeretnénk állni, és lehetőleg mindenhol a maximumot akarjuk kihozni magunkból. Jó barátok, jó szakemberek, jó társak és mindemellett még jó anyák is szeretnénk lenni. Ma az anyaság nem a fő szerep, hanem egy a sok közül. Ezzel a gondolatkörrel indította előadását Váradi Hajnalka pszichológus az almásfüzitői Egészségklub idei záró eseményén.

Akár a maximális teljesítményre törekvés, akár a szerepben való bizonytalanság az ok, ugyanúgy, mint a szakmánkban, itt is megfogalmazódik a kérdés: hogyan lehet ezt a legjobban csinálni? Vajon jól csinálom-e?

Nem véletlen, hogy a témában több mint 40.000 különböző könyv áll a rendelkezésünkre, bőven találunk tanácsot a gyereknevelés fortélyairól.

Szabályok: a korlát lehet ketrec és kapaszkodó

A szabály szó hallatán sokszor negatív érzésünk támad. Valami nem jó, korlátozó, kifejezetten káros dolog. A jó szabály viszont inkább olyan, mint az út szegélye. Kijelöli mit és meddig lehet, meddig tart az út. Az úton belül vagyunk biztonságban, azon eljutunk A-ból B-be. Szülőként neveljük a gyerekeinket. A nevelés pedig arról szól – fogalmazott a pszichológus –, hogy szabályok mentén kijelölünk neki egy utat, amin ha végigmegy, elér A-ból B-be. Abban viszont már nagy különbség van, hogy az az út, amin megy, az általunk kijelölt út, vagy a sajátja. Ha a miénk, sosem fog rajta szívesen járni; de ha a sajátja, és abban segítjük, hogy azon a lehető legkönnyebben mehessen végig, akkor a végén egy egészséges önbizalmú, önálló, életképes embert kapunk. A szülő feladata a nevelés során a határok felállítása. A gyereké pedig az, hogy ezeket a határokat feszegesse: „Idáig még jó, tovább már nem.”

A jó szabályok olyanok, mint a kapaszkodást segítő korlátok egy meredek hegyen. Segítségükkel sokkal magabiztosabban törünk a csúcsra. Nélkülük a szakadék látványa sokkal megfontoltabb és félősebb haladást eredményez. A határok azonban nem állandóak. Ahogy nő a gyermek, és halad az úton, úgy tágítjuk ezeket a határvonalakat. Például általános iskolában délután 5-re otthon kell lenni, míg felsőben már ez inkább 7-8, aztán gimnáziumban egészen kitolódik este 10-12-re. A határok tágítása növeli azt a teret, amiben még komfortosan mozog a gyerek. Ezért kell hagyni, hogy tesztelje a képességeit, és feszegesse a határokat, hogy saját tapasztalata legyen arról, hogy mit és meddig lehet. Így egyre több mindent fog megpróbálni, tovább gazdagítva a saját világát. Ha leraktuk azokat az alapokat, amelyekre biztonságban építkezhet, ha sikerül a gyerek önállóságát, önbizalmát és saját határait egyre jobban kiszélesíteni, akkor biztosan boldog felnőtt embert kapunk, és a későbbiekben sem lesz vele probléma – állította a pszichológus.

Sikeres emberek nyomában

Váradi Hajnalka végül tíz pontban összefoglalta a sikeres nevelés titkát. Ezt egy kutatásra alapozta, amely azt vizsgálta, hogy a sikeres gyerekek szülei milyen elvek mentén nevelték a gyereküket. A kutatásban 2000 szülő vett részt, az eredmények pedig a következők:

1. Szeretet, odafigyelés

Nem elég a gyereket szeretni, ki is kell azt mutatni, éreztetni kell vele. Az odafigyelés pedig annyit jelent, hogy ténylegesen figyelünk rá, és érdekel, hogy mi történik vele.

2. Önállóságra nevelés

Olyan feladatokat kell adni a gyereknek, amire már képes, hogy megoldja, de sokszor erőfeszítésbe kerül. Ez így az önbizalmát erősíti, hogy „igen, erre is képes vagyok már!”.

3. Stresszkezelés

Ez a pont nagyon érdekes, mert itt az segít a legtöbbet, ha gyerekünk látja, hogy stresszhelyzeteket jól tudunk kezelni. Mivel a mintánkat követik, ezért amit mutatunk nekik, azt ők is úgy fogják csinálni.

4. A párunkkal való kapcsolat

A konfliktusokat magunknak is meg kell tanulnunk békés úton rendezni. Nagyon fontos, hogy ez egy esetleges válás során is így legyen, különben rossz példát adunk. Ha a gyerek mégis lát egy csúnya veszekedést, akkor figyeljünk rá, hogy még az ő jelenlétében kérjünk is bocsánatot a másiktól. Ezáltal megtanulja, hogy nem baj, ha hibázunk, lehetünk haragosak, de tudjunk bocsánatot kérni!

5. Tanulási lehetőség

Biztosítani kell azt, hogy a gyerek minél többet láthasson és tudhasson meg az őt körülvevő világról. Minél többet tud, annál érdeklődőbb és annál nyitottabb lesz. Több összefüggést fedez fel, és a saját világát is tágabbra szabhatja.

6. Anyagi biztonság

Ha a folyamatos számlatologatást és a pénztelenséget éli meg egy gyerek, akkor ez őt is korlátozni fogja a vágyaiban és az álmaiban. (Bizonyára igaza van ebben is a Váradi Hajnalkának, ám megjegyzem, ez nagyon sok szülő esetében igazán nem elhatározás kérdése.)

7. Jutalmazás

A gyereket nem kell mindenért megjutalmazni, hanem csak akkor, ha tényleg olyan dolgot csinált, amire igenis büszke lehet, mert az nem mindennapi.

8. Egészség

Szinte közhely, de sporttal, mozgással, megfelelő táplálkozással segíteni lehet a gyermek fejlődését.

9. Vallásos nevelés

Ha egészséges, szabályokon alapuló vallási rendszerben nő fel a gyerek, akkor hamarabb megtanulja, hogy vannak kötelezettségek, és azok be nem tartása következményekkel jár. Így később sem fogja sokként érni, amikor az élet szinte minden területén ezt fogja tapasztalni. (Persze – teszem hozzá –, szabályokat és elvárásokat nem pusztán egy vallási közösségben tapasztal meg a gyerek, hanem az otthonán kívül az óvodában vagy az iskolában is.)

10. Biztonság

Az egyik legjobb nevelési stratégia, ha biztos érzelmi és családi hátteret nyújtunk gyermekünknek.

Összefoglalva

Azt, hogy elég jó szülők voltunk-e, a gyermekünk tükrözi majd vissza 20-25 évesen. Addig pedig igyekezzünk megtenni minden tőlünk telhetőt és reméljük, hogy az a legjobb a gyermekünknek is. Ha következetesen, szeretve és támogatva neveljük őt, akkor biztos, hogy a végén boldog és sikeres felnőtt lesz belőle.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1432 Hits
0 hozzászólás