Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Téli, színpompás vendégünk: a süvöltő

A jellegzetes hangú, pintyfélékhez tartozó madárnak beszélő név jutott. Éneke szomorkásnak hat és messzire szól: „phjü-phjü”, vagy hi-üp kiáltása egyesek szerint lágy füttyentésre, elnyújtott fuvolahangra emlékeztet, mások szerint inkább a talicska csikorgására hasonlít. Sokan innen, és nem is díszes tollazatáról ismerik fel először. Pedig igencsak feltűnő, főleg a hím egyed: kékes fényű, fekete farktollai, kékes, hamuszürke háta, fehér farcsíkja és hasi oldala mellett begyszíne a legékesebb, amely az eperszíntől a cinóberpiros árnyalatokig pompázik. Fekete csőrét, barna szemét fekete sapka keretezi. A tojó visszafogottabb árnyalatú, tollazata vöröses hamuszürke az élénk vörös helyett. Szép piros színének köszönheti másik, ma a szaknyelvben már nem annyira használt nevét, a pirókot, ami a piros, pirít, pirongat szócsalád tövéből keletkezett kicsinyítő képzővel.

Karácsonykor különösen népszerű, főként az angolszász területeken, kedves gömbölyded, piros begyes alakjával ugyanis szívesen illusztrálják a karácsonyi üdvözlőket.

Európa és Ázsia fenyőerdeiben fészkel, télen pedig ártereken, városi parkokban, sőt temetőkben fedezhető fel. Hozzánk október vége felé, novemberben érkezik meg és késő márciusig marad. Vendége lehet a madáretetőknek is. Növényi táplálékot fogyaszt, így gyommagvak, rügyek, különféle bogyók szerepelnek étlapján. Személyes kedvence a kőrisfa és a juharfa termése, ilyen lelőhelyeken is gyakran találkozhatunk vele.

Költési időszaka április és augusztus között tart, évente kétszer halványkék, vörös foltos tojásokból kelnek ki az utódok. Az apróságokat mindkét szülő táplálja, ők a különféle növényi élelem mellett rovarokat, pókokat is lakmároznak. Hazánkban költő párok főként az Alpokalja és az Északi-középhegység területén láthatók. A süvöltőt itthon védett madárként tartjuk nyilván, értéke 25 000,- forint.

A csodás, impozáns külseje miatt korábban kalitkamadárként is tartották, mint többi pinty rokonát. A viktoriánus korban, Angliában különösen népszerű volt a fogságban nevelésük. Könnyű volt befogni a példányokat, mert igen barátságos, társaságkedvelő madár, ráadásul hangját könnyű utánozni, így egyszerű közel csalogatni. E tulajdonsága, becsaphatósága miatt egyes területeken a népi neve gimpli, a német Gimpel, tökfilkó, balek jelentésű szóból.

A süvöltő vonzerejét szépségén túl az adta, hogy megvan a tehetsége a hangutánzáshoz. Néhány rövidebb dallam vagy kisebb nóta elfütyülésére könnyen betanítható. Kutatások szerint erre főként a hímekben van ügyesség, s akkor a legsikeresebb, ha már fióka koruktól megkezdik a trenírozásukat. Ehhez a 19. században egy, a fuvolához hasonlító kis hangszert is létrehoztak, de az is elég volt, ha „oktatójuk” naponta tíz-tizenötször ugyanúgy elfütyülte a visszahallani kívánt dallamot.

Amondó vagyok, akármilyen kedvesen is hangozhat egy ember alkotta dallam a süvöltő előadásában, mégis szívesebben leszek figyelmes egy csendes, téli vagy kora tavaszi sétán melankolikus, finom „phjü-phjü” énekére.

Tovább a teljes bejegyzéshez
100 Hits
0 hozzászólás

Nehéz téma, de beszélni kell róla - Időskori demencia

A múlt évet a klubban nehéz témával zártuk, az időskori demenciáról tartott előadást dr. Sátori Mária neourológus. Sok idős ember életét megkeseríti, olykor pokollá teszi a szellemi hanyatlás. Többen már az időskor kezdete előtt, „előre” szoronganak, nehogy elérje őket ez a csapás. A szüleit, nagyszüleit szerető fiatalabb korosztálynak gyakran a tehetetlenség fojtó érzését jelenti. Segíteni akkor tudunk, ha tisztában vagyunk az alapvető tényekkel.

A korai felismerés fontos

Kíváncsiak voltunk, nem is kevesen, hogyan látja a kérdést a szakember, létezik-e bármilyen lehetőség, hogy a demencia kialakulását megelőzzük, segít-e az egészséges életmód, és ha már megtörtént a baj, van-e rá orvosság? Mit tehet a hozzátartozó, hogyan lehet felismerni a kezdődő demencia tüneteit?

A demencia igen sokféle lehet, de mindenképpen valamilyen memóriazavart jelent, ami persze különböző módokon jelentkezhet, akár a tájékozódás zavarában, például a beteg nem tudja megkülönböztetni a pénzeket, nem tudja a bankkártyákat kezelni, és általában véve problémássá válik a napi megszokott életvitel.

A tudomány fejlődésével az utóbbi években már megkérdőjelezik, hogy az olyan mértékű feledékenység, ami még nem zavarja a szokásos életvitelt, az öregedés „normális” részjelensége lenne, ugyanis az enyhe szellemi hanyatlás 10-20%-a néhány éven belül Alzheimer-kórba megy át. Foglalkozni kell tehát vele, mert itt is igaz, mint sok más betegség esetében, hogy a korai felismerés jobb gyógyulási eséllyel, lassabban romló folyamattal kecsegtet.

Ne menjünk el a tünetek mellett, sem akkor, ha önmagunkról van szó, sem akkor, ha egy rokonunkról. Ha a feledékenység egyértelművé és gyakorivá válik, vagy látványos viselkedésváltozást érzékelünk, például az addig szívesen beszélgető rokonunk magába zárkózik, vagy éppen szokatlan érzelemkitöréseket tapasztalunk nála, érdemes orvoshoz menni, hogy kiderüljön, mi áll a változások hátterében. Ha nem depresszió, vagy olyan belgyógyászati betegség az ok, ami okozhat hasonló tüneteket, mint a demencia, a betegnél gondolni kell kezdődő Alzheimer-kórra, és legalább félévente ellenőrzendő, nem következik-e be állapotromlás.

Az orvosi szakma megkülönböztet elsődleges demenciát, ilyen az, ami az idegrendszer károsodása következtében lép fel, például az Alzheimer-kór, és van a másodlagos, amelyik egy másik betegség következményeként lép föl, például a sclerosis multiplex miatt korábban állhat be az elbutulás, mint, ami az életkorból következhetne, és ilyen a Parkinson-kóros emberek 30%-ánál fellépő demencia is.

Az összes demencia 20-30%-ában érrendszeri eredetű a baj, például a tartós, nem kezelt, vagy nem jól beállított magas vérnyomás, vagy az agyi érkatasztrófa, a stroke. Az elsődleges demenciák 50-60%-a Alzheimer-kór. Nagyon gyakoriak a kevert típusok, és kicsit ijesztő volt hallani, hogy biztos diagnózis sokszor csak halál után, neuropathológiai vizsgálattal állapítható meg.

Pontosan mi az Alzheimer-kór?

A pontosan szót e betegség esetében nem nagyon lehet alkalmazni, hiszen kiváltó oka ismeretlen, jelenleg leginkább autoimmun eredetűnek tartják, de nincs biztos vélemény, hogy mi okozza.

A diagnózis sem mindig egyszerű. Az Alzheimer-kór kicsit emlékeztet a cukorbetegségre: már régen benne vagyunk, amikor orvosilag nyilvánvalóvá válik, és egyben tudatosul a betegség. Ez is egy nagyon lassan alakul ki, a fokozódó feledékenység egyre romló folyamata akár 5-15 évig is tarthat, mire egyértelművé válik az Alzheimer-kór. Idős korban, 84 év felett, már a lakosság 54%-a érintett. Ma Magyarországon körülbelül kétszázezer ember szenved ebben a betegségben. Az előrejelzések szerint világszerte rohamosan nő az Alzheimer-kórban szenvedők száma, egyes becslések szerint a számuk 20 évente megduplázódik.

A tünetek, és ami odavezet

Ami elősegíti a kialakulást az több tényező összjátéka. Állhat a háttérben ismételt fejtrauma, kiváltó ok lehet az agyérbetegségek valamelyike, a tartósan magas, nem kezelt koleszterinszint, és, bármilyen meglepő, a fájdalomcsillapítók, a nem szteroid gyulladásgátlók tartós szedése.

Kezdetben gyakran „normális” öregkori feledékenység látszatát kelti az Alzheimer. Elsősorban az epizodikus memória károsodik, azaz neveket nem tud felidézni, egyszerű napi eseményekre nem emlékszik, nem tud időpontokat megjegyezni, ugyanakkor a régmúlt eseményeire tökéletesen emlékszik a beteg, vagy a feledékenység miatt újra- és újra visszakérdez ugyanarra a dologra.

Később tér- és időbeli tájékozódási zavar alakul ki, ez nagyon jellemző az Alzheimer-kórra. A beteg ember összekeveri a napszakokat, a napokat, hónapokat, az évszakokat. Egy új környezetben, egy pillanat alatt eltévednek. Például nyaraláskor, ha a beteg a lakóhelyétől akár csak az utca túloldalára átmegy, hogy valamit vegyen, sokszor már nem tudja, hova kellene hazamennie.

Könnyen elvész a rutin tudásanyag, a háziasszony elfelejti a mindennap használt receptjeit, a beteg elfelejti a naponta bejárt utat, nem tud parkolni, képtelenné válik az autóvezetésre, nem tudja például, hova kell a slusszkulcsot bedugni. Beszéd közben elfelejti a beszéd fonalát, nem talál egyszerű szavakat, inkább körbeírja azokat, szókincse beszűkül, nem tudja megnevezni a környezetében lévő ismert tárgyakat. Nem ismer fel egyszerű összefüggéseket, például, hogy mi a közös a karfiolban és a répában. Ahelyett, hogy azt mondaná, hogy mindkettő zöldség, lehet, az Alzheimer-kóros ember válasza sok esetben az, hogy nincs is bennük semmi közös, mert az egyik fehér, a másik piros.

Emellett az általános udvariassági szokások, például, hogy az ismerősnek köszönünk, sokáig megmaradnak, de inkább csak mechanikusan. Az Alzheimeres beteg nem tud tervezni, döntéseket hozni, aztán számolási és olvasási zavar lép fel, később nem ismeri fel az arcokat, gyakran közeli hozzátartozóit sem.

Gyakorivá válnak a viselkedési, hangulati zavarok, sokszor minden ok nélkül elsírják vagy elnevetik magukat. Vagy éppen dühroham tör a betegekre kezelhetetlenül, megmagyarázhatatlanul. Megtörténhet, hogy üldöztetéses, meglopatásos téveszmék lépnek fel, kóros féltékenységi gondolatok jelentkeznek náluk.

Az egyes demencia-típusok között vannak a szakember számára jól megkülönböztethető, könnyen felismerhető különbségek, a kezelésmódjuk, a gyógykezelés mindegyik esetében más és más.

Tehetünk-e ellene bármit?

Aki képzi magát, foglalkoztatja az agysejtjeit, annál később indul el a leépülés folyamata, és magasabb szintről kezdődik az „elbutulás”.

Manapság sokat hallani, hogy egyáltalán nem segít, ha idős korban, vagy akár kezdődő demencia esetén az érintettek például rejtvényt fejtenek. Ezt előadónk egyértelműen cáfolta. Hasznos a rejtvényfejtés, hasznos, ha valamit elkezdünk tanulni, vagy ha például egy-egy film- vagy könyvélményünket elmeséljük másoknak, ám a leghasznosabb védelem, ha van társaságunk. Sok ember magányossá válik idős korára. Meghal a férje-felesége, a családja elfoglalt, nem törődnek vele annyit, amennyire szüksége lenne, már nincs kivel megbeszélni a napi ügyeket. Mindannyian találkoztunk már olyan idős emberel, aki a háziorvossal próbál beszélgetni, vagy a közértben igyekszik legalább a pénztárossal kapcsolatot építeni. Nem ez a jó út! Vannak napközik időseknek – érdemes élni a lehetőséggel, vagy akár, amíg fizikailag még megy, egy civil szervezetben tevékenykedni. Bármi jó, csak olyan közösség legyen, akikkel beszélgetni lehet, akikkel van közös élmény. Lehet a társaság akár egy teke-, vagy táncklub.

A laikus számára tehát a legfőbb tanulság az, hogy bár a demencia, illetve különösen az Alzheimer-kór nem előzhető meg 100%-ban az életmóddal, de nagyon sokat tehetünk, hogy ez az állapot, minél később következzen be, vagy ha már benne vagyunk, a romlás üteme minél lassabb legyen. Foglalkoztassuk az agyunkat, ne hagyjuk, hogy erőt vegyen rajtunk a szellemi restség, mindig kezdjünk valami új dolog megtanulásába, és vegyük körül magunkat emberekkel, ápoljuk baráti és rokoni kapcsolatainkat!

Tovább a teljes bejegyzéshez
309 Hits
0 hozzászólás

Érzelmi intelligencia Kádár Annamária pszichológus, tréner volt az Almásfüzitői Egészségklub vendége 2. rész

A szülők rémálma: dackorszak

A dackorszak manapság egy éves kor körül kezdődik és többé-kevésbé 4 éves korig tart – folytatta előadását Kádár Annamária. Szülőknek és a környezetnek nem könnyű időszak, pedig az érzelmi fejlődésnek ez egy fontos időszaka. Ha a gyerek jól dacol, azaz, ha nem kell félnie, hogy az egyet nem értésével esetleg elveszíti szülei szeretetét, valamint a környezete jól kezeli mindezt, az hosszú távon meghozza a gyümölcsét, mert a felnőttkor magabiztossága, önállósága, az, hogy egy személyiség vállalja a saját véleményét, itt alapozódik meg. Nem jó, ha a gyerek túl jó, ha nem éli, nem élheti ki a dackorszakát.

Felnőttként pedig hogyan éljük túl a gyerek dacolását? Erre a legjobb módszer, ha bevetjük, esetleg kifejlesztjük a humorérzékünket, és persze sok türelem is kell.

Etelka én vagyok

Kádár Annamária elmesélte az egyik könyvében Etelka-módszerként leírt egyik lehetséges kezelési módot. Egy áruházban egy kislány rámutat az egyik babára, és kijelenti, hogy az neki márpedig kell. Édesanyja számos érvet felsorol, hogy miért nem vehetik meg, de a kislányra egyik sem hat, zokog, toporzékol. Az anyuka ekkor felhagy az érveléssel: „nyugodj meg, Etelka, mindjárt kint vagyunk az áruházból, nyugodj meg, Etelka, öt perc múlva már kint vagyunk a parkolóban” – mantrázza. A pénztárhoz vezető sorban mögöttük álló nő megszólal: „Mondja asszonyom, milyen nevelési elvek alapján próbálja így megnyugtatni a kislányát, Etelkát?” Az anyuka csodálkozva néz a nőre: „De hát Etelka én vagyok!”

Nem működik, hogy racionálisan magyarázzak meg valamit egy gyereknek, mert meg sem hallja, meg sem érti. Jobb tehát, ha magunkat bíztatjuk, hogy bírjuk ki, amíg a gyerek túllendül a hisztin.

Az indulat, a düh teljesen rendben van, szükséges, fontos, kikerülhetetlen érzelmek, de meg kell tanulnunk a kezelését. Dühös lehetek a főnökömre, még azt is gondolhatom, hogy legszívesebben pofon vágnám, de mégsem teszem meg.

Kádár Annamária megfogalmazása szerint arra is vigyáznunk kell, hogy ne nyomogassuk egymás piros pontjait, vagy ha az egyik fél megtette, tudja megállni a másik. Könnyű ugyanis egy csésze kiömlött teától egészen messzire eljutni, és már a másik családját emlegetjük, amire jön a viszontválasz, és sok olyasmi elhangzik, amit utána már nagyon nehéz kezelni.

Életmesénk érzelmi életünk biztos alapja

Az érzelmi intelligencia fejlesztésében fontos összetevő, hogy legyen mögöttünk családtörténet, tudjuk, hogy honnan jövünk és kik vagyunk, tehát lényeges, hogy mennyire van megírva egy gyerek életmeséje. Érzelmi magabiztosságunkat, ellenálló-képességünket erősíti, ha tudunk felmenőinkről. Két amerikai pszichológus egy érdekes kutatást végzett 2001-ben. Elmentek 50 kisgyerekes családhoz, és azt vizsgálták, hogy miről beszélgetnek egymással a szülők például reggelizés közben, ebédidőben, vacsoraidőben, majd a gyerekeknek feltettek 20 kérdést, olyanokat, hogy: tudod-e, hol ismerkedtek meg a szüleid, hova járt a nagyapád iskolába, milyen szempont szerint választották ki a keresztnevedet. Csupa olyan kérdést, amit csak akkor tudhat a gyerek, ha a szülők vagy a nagyszülők egyszer vagy többször elmesélték neki. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy annak a gyereknek sokkal jobb volt az önbecsülése, aki többet tudott a saját családja történetéről. Ez az önbecsülés nem más, mint az önmagamhoz fűződő érzelmi viszony, azaz mennyire szeretem, mennyire fogadom el magam a saját hiányosságaimmal együtt.

A kutatók szeptember 11 után, miután az ikertornyok ledőltek, visszamentek ezekhez a családokhoz, és megnézték, hogy a gyerekek nehéz érzelmi helyzetekben való rugalmas alkalmazkodó képessége, rezilienciája mutat-e összefüggést azzal, hogy melyikük mennyit tud a saját családja történetéről. Ismét azt találták, hogy annak a gyereknek, akinek több ismerete, tudása van a családjáról, magasabb a rezilienciája. A családtörténeteket ismerő gyerekek mögött van egy ún. „intergenerációs én”, van egy történet, ahova be tud kapcsolódni. A kutatók azt is megállapították azonban, hogy bár fontos a családtörténet, de az sem mindegy. hogy ezt a történetet hogyan meséljük el.

Átkeretezés

Lehet a narratíva emelkedő, amikor a történet a negatívból a pozitív felé halad, tehát a dolgok jól alakulnak. Azaz: szegények voltunk, mint a templom egere, de egyszer csak a nagyapád megnyerte az ötös lottót, és attól kezdve jól éltünk. Ennél azonban gyakoribbak az ereszkedő narratívák, amikor régen minden jó volt, de rosszul alakultak a dolgok. Jól éltünk, de nagyanyád elkártyázta a családi vagyont – ehhez a narratívához általában bűnbak-képzés társul, ami megmagyarázza a családi kudarcot. Egyik narratíva sem igazán jó a gyerekek érzelmi fejlődésének a szempontjából. Őket ugyanis leginkább a népmesei, oszcilláló narratíva támogatja: történnek rossz dolgok, de utána mindig jön valami jó is: valaki meghal, de más megszületett, volt sok bajunk, de megoldottuk a problémákat. Ezek a családi történetek a reális problémamegoldásokról szólnak, voltak nehézségeink, de elmeséljük, hogyan éltük túl – ez az átkeretezés művészete. Ez a pszichoterápiás technika lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk a perspektívát, ahogy a történetre tekintünk, miközben a tények ugyan azok.

Kádár Annamária erre is hozott egy történetet a személyes múltjából. Elmesélte, hogy ismert Marosvásárhelyen egy jó kedélyű, életvidám figurát, Jockát, aki virágárulásból és „szimpátianyerésből” tartotta fenn magát évekig, miközben rendszeresen kisebb balhékba keveredett. Így történt egyszer, hogy amikor két rendőr kísérte éppen, az egyik ismerőse az utca túloldaláról átkiáltott neki: hova mégy, Jocka. „Viszem ezt a két csávót a rendőrségre.” – hangzott a válasz. Az átkeretezés az, hogy a nevetve tudok beszélni például a saját ballépéseimről.

A negatív történeteket is el kell mesélni, részben azért, mert ezzel a feldolgozásukat segítjük. Az is lényeges, hogy a családtörténtetekből ne hagyjuk ki a „fekete bárányokat” se, a fotókról ne radírozzuk ki a kevésbé pozitív szereplőket, egyáltalán ne cenzúrázzuk a családtörténeteket mesélés közben, intette közönségét Kádár Annamária. Minden nehézséget el kell mesélni a gyereknek. Ne legyen tabu a családban, ne legyen űr a történetekben, mert ezt a hiányt a gyerek a saját szorongásaival fogja kitölteni.

Ne legyen otthon semmi tabu!

Volt egy esetem –folytatta az előadó –, eljött hozzám egy anyuka, hogy nem érti, mi van a gyerekével. Jól beilleszkedő óvodás volt, de az iskolában csak úgy hajlandó ott maradni, hogy ő, az anyuka egész tanítás alatt az osztály előtt, kint a folyosón ül, és a kislány egy-egy óráról kétszer-háromszor is kimegy megnézni, hogy az anyja ott ül-e még. A beszélgetés során kiderült, hogy azon a nyáron meghalt a kislány nagymamája, aki addig napi szinten része volt az életének. Kíméletből nem akarták elmondani a gyereknek, mi történt, így azt a sztorit találták ki, hogy a nagymama elhajózott Amerikába a barátnőjéhez, de nagyon gyorsan kellett indulnia, ezért el sem búcsúzott, és ha jól érzi magát ott, akkor nagyon valószínű, hogy sose fog visszajönni. A kislány persze ettől kezdve szorongott, hogy nem támad-e hasonló vágya az anyukának, és esetleg ő is elutazik valahova.

Vezessünk naplót!

A gyerekszáj-történetek közül csak az marad meg, amelyet többször elmesélünk, vagy leírunk. Senki nem fog tisztán emlékezni a régi történetekre, a részletek mindenképpen feledésbe merülnek. Igen értékes kincset ad a gyerekének az, aki a gyerek élettörténetét valamilyen formában rögzíti, átadhatóvá teszi. Nagyon erős kapaszkodót jelent, hogy egyszer valaki leírta az ő meséjét. Ez még akkor is nagyon jó, ha akár utólag készül, és csak egy-egy időszak összefoglalása. A fotóalbumok is segítenek, vagy írhatunk összefoglalókat minden évről, akár hónapról, egészen a gyerek felnőtté válásáig. – javasolta Kádár Annamária.

A négy személyiségtípus

Az előadás David W. Merrill és Roger H. Reid pszichológusok által leírt négy típus bemutatásával zárult. Ez a tipológia elsősorban a külső megfigyelő által látható jegyeket foglalja össze. Könnyű megállapítani, hogy ki melyik típusba tartozik.

Promoter típus

A promoter minden lében kanál, a társaság középpontja, gesztikulál, mindenről eszébe jut valami. Probléma nélkül elbeszélget egy akár buszmegállóban, öt perc alatt már tudja, hogy a mellette álló néni nyugdíja mennyi. A promoternek három nagy problémája van: nem tud rendet tartani, sosem tudja, hogy mit hova tett, a táskájában káosz van, találni benne megszáradt kiflivéget, régi számlákat… Gondja van az időkezeléssel is, fél órával később vagy korábban érkezik. Nem tudja az érzéseit szabályozni, nagyon örül és nagyon dühös. Minden pénzt azonnal elkölt. Ő az örök gyerek. A promoter még nyugdíjas korában sem nyugszik meg, imádják az unokák, mert ő bármikor kapható arra, hogy a hátán lovagoljanak. Nyughatatlan, ám hamar megunja a dolgokat.

Analyser típus

Az elemző minden, ami a promoter nem. Nála a szőnyegrojtok mindig katonásan állnak. A ruhák élére állítva vannak a gardróbban szín szerint osztályozva, van olyan, aki a lakása összes tárgyát egy excel táblában vezeti. Mindenhova fél órával korábban elindul, mint kellene, hiszen bármi közbejöhet, „túlélőcsomaggal” utazik, hogy fel legyen készülve minden eshetőségre. Spórol, mert nem nyugodt, ha nincs tartaléka, még a temetésre is félretesz. Nem tudja kifejezni sem az örömet, sem a dühöt. Ki kell találni, hogy mit gondol. Nem szereti a túl nagy felfordulást, zajt, nagyon sok idő kell, amíg komfortosan érzi magát egy szituációban.

Controller, vezető típus

Már gyerekkéni is látni, hogy az. Kicsiként is vezényel, kiosztja a szerepeket a játékban. Utálja az ölelést, letörli a puszikat. A kontrolláló típus általában azzal válik népszerűtlenné egy társaságban, hogy nagyon nyersen megmond dolgokat, és ez már gyerekkorában is így van. Az új óvónőnek, aki nem tetszik neki, megmondja, hogy „ha én lennék az óvodavezető, te holnaptól nem dolgoznál itt.” Beszólogat akár egy családi vacsorán is, összeugrasztja a családot. Semmit nem fél megmondani. Ám ha elköteleződik valami iránt, olyan, mint egy védőügyvéd, megmondja, kimondja, elintézi, nincsenek akadályok – ám ennek gyakran a kapcsolatai látják kárát, mindenkit elmar maga mellől.

Supporter típus

Az „igazi Teréz anya”, aki mindent és mindenkit meg akar menteni, folyamatosan odafigyel másokra. Főz és pakol, mindig összegyűjti a családot, nem mehetünk el tőle anélkül, hogy ne csomagolna valamit. Nehezen mond nemet, ezért könnyű kihasználni. A folyamatos segítés már gyerekként is központi motívuma.

Természetesen senki nem tiszta típus, mindegyik keveredhet a másikkal. Szülőként érdemes eltűnődünk, hová tartozik a gyerek, és kire üthetett, de tudnunk kell azt is, hogy nem lehet őket másnak átnevelni. Le kell mondanunk arról, hogy a másikat megváltoztassuk, inkább fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Természetesen nem lehet kifogásként felhozni, hogy kérem nincs mit tenni, én milyen vagyok. Az érzelmi intelligencia fejlesztése szempontjából ez a legnagyobb feladat: annak ellenére, hogy melyik típusba tartozom, szembenézek a saját fejlődési feladataimmal. Igen fontos, hogy bár vannak megoldhatatlan problémák, de nevetni mindig lehet rajtuk. – zárta a klubestet Kádár Annamária.

Tovább a teljes bejegyzéshez
407 Hits
0 hozzászólás

Érzelmi intelligencia Kádár Annamária pszichológus, tréner volt az Almásfüzitői Egészségklub vendége 1. rész

Fejben dől el!

Aki jelen volt november utolsó délutánján az életmód klub rendezvényén, igen sokat tanulhatott gyereknevelésről, önmagáról, és mindezt igen szórakoztató módon. A hosszú előadás egy percig sem volt unalmas, és olyan sok érdekes, fontos részletre kitért, amiről blogomban is szívesen beszámolok. Hogy ne legyen befogadhatatlanul hosszú, inkább több részletben teszem.

Kádár Annamáriának szinte minden elméleti tételhez volt egy könnyen befogadható példatörténete. Rögtön egy ilyennel indított.

Trénerként középvezetőknek csapatépítőt vezetett egy barlangban, ahol a segítő barlangász egy ponton kijelentette: ahhoz hogy tovább haladjanak, egy egészen szűk nyíláson át kell préselniük magukat, lényegében centiről centire, nagyjából úgy, hogy magzati pózt kell közben felvenni. Az egyik fiatalember azonnal rávágta, hogy ő egészen biztosan nem fog átférni. 190 centi magas, így a lábszára túl hosszú, tehát ahol a nyílásban fordulni kellene, ott az ő lába nem fogja „bevenni a kanyart”. Ez igazi önbeteljesítő jóslatnak bizonyult. Fél órán keresztül a csapat bízott abban, hogy együtt megoldják a problémát, „Micimackójukat” át fogják húzni-vonni a lyukon, ahova látványosan beragadt. Nem jutottak eredményre. A barlangász ekkor elővett egy kalapácsot, és elkezdte - a csapattól távolabb - kocogtatni a falat, majd kis idő elteltével kijelentette, semmi gond nincs, mert kitágította a nyílást. A fiatalember szinte azonnal átjutott a megfelelő oldalra. Persze, a nyílás egy centit sem tágult!

A fiatalembernek ez az élmény túlzás nélkül megváltoztatta az életét, más lett az érzelmi hozzáállása a világhoz, átértékelt magában sok mindent. A történet az ottlét élménye nélkül is tanulságos.

Az érzelmi intelligenciával régebb óta foglalkozik a tudomány, az igazi áttörést a TIME magazin címlapos cikke jelentette 1995-ben. A cikk szinte lavinaként indította el a média érdeklődését az érzelmi intelligenciával kapcsolatban, és hozzájárult ahhoz, hogy életre kelt néhány tévhit is vele kapcsolatban.

Mint megtudtuk, ilyen például az, hogy az EI gyorsan és szinte korlátlanul fejleszthető. Pedig az érzelmi változások egyáltalán nem feltétlenül gyorsak, és van, ami egy embernél egy egész élet során nem változik. Vagy az, hogy az EI a szeretet művészete. Ezt még ma is sokan gondolják, miközben az érzelmeknek éppúgy része például a csalódás, a szomorúság, vagy a gyász, mint az öröm. A teljes érzelmi skálán helye van a pozitívnak és negatívnak is, mindennek meg van a maga jelentősége.

Mi is az az érzelmi intelligencia?

Egyszerűen fogalmazva saját érzéseink felismerése, egyben az a képesség, hogy ezeket megnevezzük, és ki is fejezzük. Az érzelmi intelligencia kutatásával foglalkozó két tudós, John D. Mayer és Peter Salovey szerint az érzelmek érzékelésének és megértésének képessége egy újfajta intelligenciát határoz meg, az érzelmi intelligenciát az érzelmek megértésének képességével, és az érzelmekkel való érvelés képességével határozták meg.

Kádár Annamária végigvitte hallgatóságát azon a négy területen, amelyet a Mayer és Salovey az érzelmi intelligencia négy fő képesség-területeként határozott meg:

1.     Képesség az érzelmek pontos érzékelésére

2.     Képesség a gondolkodás érzelmek segítségével való előremozdításában

3.     Képesség az érzelmek jelentésének megértésére

4.     Képesség az érzelmek kezelésére

Hitelesség és ambivalencia

Az előadó felhívta a hallgatóság figyelmét arra, mennyire fontos, hogy hitelesek legyenek az érzelmeink. Hogy amit megélek, és amit kifejezek, az összhangban legyen egymással. A gyerekeknek nincs ezzel gondjuk, amit éreznek, azt ki is mutatják.

A kérdés számukra az ambivalens érzések kezelése. Lehet-e ebben segíteni egy gyereknek, tette föl a kérdést Kádár Annamária. Hiszen ez a felnőttek számára sem könnyű. Sokszor felnőtt emberek is azt élik meg, hogy valami probléma van a párkapcsolatukkal, ha néha vitáznak, veszekszenek egymással. Pedig ezzel nincs semmi gond! Képesnek kell lennünk arra, hogy az érzelmeink ambivalenciáját elviseljük. A szeretet nem zárja ki, hogy néha dühösek legyünk arra, akit szeretünk!

A gyerek számára ez ismeretlen óvodás, kisiskolás korban, mert a gondolkodása – ahogy előadónk fogalmazott – olyan, mint a mesében. A dolgok tehát vagy fehérek, vagy feketék, az emberek jók vagy rosszak. Egy gyerek számára nem könnyű feldolgozni, annak az ambivalenciáját, hogy este, amikor ő még nem akar lefeküdni, de édesanyja erre „kényszeríti”, akkor ő dühös rá.

A mesék nagyon sokat segítenek abban, hogy ezeket a negatív érzelmeket a kicsik megtanulják, a helyükön kezelni. Az érzelmek felcímkézését is a családban tanulják meg. Óvodás korban még nem tud egy kicsi arról beszélni, hogy hogyan érzi magát.

Lassan felnövünk

Fontos mások érzelmeinek a felismerése és az ezzel kapcsolatos empátia.

Sokunk számára ismerős volt az előadó ezzel kapcsolatos példája: nem egyszer megtörténik, hogy szeretnénk, ha a kicsi a játékát megosztaná a másik gyerekkel, aki valamiért azt nagyon szeretné megkapni. Ilyenkor sokszor rászólunk gyermekünkre, add oda neki egy kicsit, hadd játsszon ő is, szegény hogy sír. És nem értjük, a kicsi miért nem érzi át a másik szomorúságát. Pedig nem rossz a gyerekünk, csak még nem tart ott a fejlődésben, hogy empátiát érezzen. Megtanulják később, különösen, ha jó példát látnak maguk körül, de ez is egy hosszú folyamat.

A zöld szemű „testvérszörny”

Ahol több gyerek van a családban, szinte mindenki találkozott a testvérféltékenységgel. Sokszor a szülők elbagatellizálják, pedig könnyű átérezni, milyen fájdalmas lehet letaszíttatni egy korábbi pozícióból.

A szülői alapállásunk általában: szeretned kell a testvéredet, ám ezzel terhet rakunk a nagyobbra, vagy éppen irracionális módon vigasztaljuk: örülj, milyen jókat fogtok majd együtt játszani! De hát arra leghamarabb 4 évvel később kerülhet sor, az pedig még egy felnőtt számára is szinte beláthatatlan időtáv. A helyzet Kádár Annamária szerint pont olyan, mintha a férj egy nap egy új nővel állítana haza, mondván: „drágám, hoztam egy új feleséget, nagyon jól meglesztek majd egymással, kávézgattok, beszélgettek…”

Néhány példa is elhangzott, amikor a nagyobb gyerekből egyszer csak kiszakad őszintén, hogyan is éli meg a korábbi családi egyensúlyi állapot hirtelen felbomlását.

Egy tapasztalt pszichológus anyuka úgy gondolta, semmi gond nem lesz hét és fél éves fiával, nem lesz féltékeny kishúgára. Részben, mert a hét évesnél nagyobb életkori különbség esetén általában már nem gyakori a testvérféltékenység, részben meg is tudták beszélni, és a fia látszólag nagyon örült a kislány érkezésének. Amikor már otthon voltak, volt pár apró jel, hogy mégsem stimmel minden, ám amikor egy este megkérte az anyuka a fiát, hogy tegye meg, menjen, nézze meg, hogy a húga elaludt-e, a srác felsóhajtott: „Remélem, megdöglött!”

Nem mindegy, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket! A legjobb, ha esélyt adunk a gyereknek, hogy megélhesse a szomorúságát és a dühét. Ne akarjuk elfojtani, és legfőképpen kezeljük a helyén, hiszen egy ilyen megfogalmazott vágy (kinek-kinek nyilván megvan a maga vonatkozó mondata: Nem lehetne visszavinni? Esetleg nem tudnád újra lenyelni?...) csak a jogos keserűség megfogalmazása: elvesztettem a jó pozíciómat a családban.

 

Az előadás folytatása jövő héten a dackorszakkal és az átkeretezéssel.

Tovább a teljes bejegyzéshez
387 Hits
0 hozzászólás

Ne vásárolj semmit! – egynapos böjt a túlfogyasztással szemben

A megnövekedett kínálat, a folyamatos akciók, a kupondömping és a reklámok miatt sokan hajlamosak túlvásárolni magukat. Nem csak karácsony közeledtével, ám az ünnepi időszakban az is beleveti magát a boltok kínálatának böngészésbe, aki az év más időszakában visszafogottan költ. Mintha az ünnepekre másképp nem lehetne felkészülni, csak vásárlással! Ezt a tévhitet erősíti a november végi „fekete péntek” akció. A kifejezés még 1966-ban keletkezett az Egyesült Államokban. A hálaadást követő péntek elnevezése, amely egyenlővé vált a karácsonyi ajándékbeszerzés kezdetével. A név arra utal, amit mi is megtapasztalunk: a karácsony előtti közel egy hónapban elviselhetetlenebbek a közlekedési dugók, mint bármikor máskor az év során.

 

Idén 8 hónap alatt 12 hónapnyit „faltunk föl” a Földből!

Sajnos egyre kevésbé vagyunk figyelemmel arra, hogy a fogyasztói boldogságérzetet hosszú távon fenntarthatatlan mértékben veszi igénybe környezetünket: mindenki igyekszik autóval közlekedni, és csomagolunk, ha kell, ha nem. És akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg hulladékról, amely a gyártás, a forgalmazás és a használat révén keletkezik. A társadalom ökológiai lábnyomának növekedésével Földünk erőforrásai, nyersanyagai korlátozottabbá váltak, mint valaha. A Global Footprint Network (Nemzetközi Ökológiai Lábnyom Hálózat) számításai szerint idén már augusztus eleje óta tartalékainkat éljük fel.

Keresd máshol a boldogságot!

A túlköltekezés jelenségére már a ’90-es évek elején felfigyelt egy kanadai aktivista, Ted Dave és támogatóival tüntetést szervezett a túlzásba vitt vásárlások ellen. Céljuk az volt, hogy felhívják a társadalom figyelmét a túlfogyasztás problémájára, annak környezeti hatásaira. Ez a tiltakozás egy külön napot érdemelt ki magának: ez a Buy Nothing Day (Ne vásárolj semmit! nap) nevet kapta. Nem véletlenül, november utolsó péntekén rendezik meg, egy időben a „fekete péntekkel”, amely idén november 23-ra esett, bár egészen november 30-ig tart.

Tanulj inkább, vagy lazíts!

Hazánkban 2004 óta a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Ne vásárolj semmit! nap programjainak kezdeményezője. Akcióikhoz azóta számos szervezet csatlakozott. Honlapjukon javasoltak száz másik tevékenységet ahelyett, hogy vásárolnánk (https://tudatosvasarlo.hu/cikk/100-tennivalo-ne-vasarolj-semmit-napra), érdemes ötletet meríteni a listából. Az én kedvenceim a Böngéssz a Wikipédiában! és a Tanulj meg egy verset!, mert mindkettő gazdagít minket. A Vidd vissza az üzletbe a múlt hétvégén vásárolt holmikat! – igazi fricska a vásárlásmániának, bár némi kockázatot jelent, mert az igazi megszállott, amint visszaadta a cuccot, újakat vásárol.

Vannak egyéb módon abszurd javaslatok, mint a Tanulj meg franciául!, amelyre sok-sok év is kevésnek bizonyulhat, vagy a következő: A rád jutó résznél lélegezz többet a levegőből! Szó mi szó, ezt nem is igazán értem. Nos, aki az ötleteket összeállította, bizonyára nem vásárolt közben! Javaslom tehát a lista bővítését: Állíts össze listákat!

Persze egy vásárlás nélküli nap nem kerül senkinek nagy erőfeszítésbe – ünnepek, ajándékok, akciók és kedvezmények ide vagy oda. Egy nap alatt természetesen nem oldódnak meg a fogyasztói társadalom problémái sem, akármilyen sokan is vesznek részt az antivásárlási akcióban. Üzenetet azonban hordozhat a gesztus, hogy elgondolkodjunk kicsit azon, szükségünk van-e még egy plüss rénszarvasra, vagy egy piros-zöld, norvégmintás karácsonyi pulóverre?

Ne vágj ki minden fát!

Tény, hogy itthon is bővül a társadalmilag érzékeny, környezettudatos vevők köre, mégis fontos rögzíteni: érdemes átgondoltabban vásárolni, szemléletmódot váltani. A felesleges dolgok meg nem vásárlásával azok gyártója kénytelen lesz visszafogni termelését, a le sem gyártott termékeket be sem kell csomagolni, így megmenekülhet néhány fa, mi pedig megtakarított pénzünket értelmesen is elkölthetjük, így a saját életünk is élhetőbb lesz.

Tegyünk tehát egy lépést „hátrafelé”: tartsunk minden hónapban vagy akár minden héten egy ilyen vásárlásmentes napot, és fordítsuk az időt más, sokkal hasznosabb és élvezetesebb tevékenységekre.

Tovább a teljes bejegyzéshez
497 Hits
0 hozzászólás