Vörös és Zöld

Almásfüzitő

A neve hűvös, de a meleget kedveli – mi az?

„Az esti ablak csupa jégvirág.” (Radnóti Miklós: Este a hegyek között)

Írhatnék akár az idézetben szereplő jégvirágról, amelyik manapság, a jól szigetelő ablakok korában, egyre ritkább jelenség. Nem, egy valódi, élő növényről lesz most szó. A nevéről egy olyan virágra asszociálhatnánk, amelyik, akár a hóvirág, a hideggel dacolva telente nyílik. Ám a jégvirág (Euphorbia marginata), csak látványában emlékeztet a télre. Felső, hófehér levelei, mint kis jégszilánkok veszik körül az apró virágokat. Erről a leginkább jégkására emlékeztető levélketengerről kapta magyar nevét. Más nyelveken is a hideg ihlette meg névadóit, tükörfordításban „hó a hegyen” a neve. Ez is találó, hiszen a fehér levelek csak a bokorszerű növény ágainak csúcsán jelennek meg.

Nos, mikor is nyíljon egy ilyen jeges nevű növény, ha nem nyáron, jelezve, hogy a világ nem fekete-fehér és a botanikusoknak is van humoruk.

A jégvirág egy Észak-Amerikából származó dísznövény, bár ránézésre és tulajdonságai alapján akár gyomnövény is lehetne. Nevezik hívatlan vendégnek is, ha ugyanis egyszer elültettük, és ott jól érzi magát, önmaga gondoskodik arról, hogy többé akkor se tűnjön el, ha megfeledkeznénk az újravetésről.

A kutyatejfélék családjába tartozik, tehát tejnedvet tartalmaz, ami sajnos mérgező, ezért óvatosnak kell lennünk, ha úgy döntünk, hogy kertünk egyik díszének szánjuk.

A növény szárai dúsan levelesek, a legalsók zöldek, a feljebb lévők, ahogy már írtam is, fehérrel mintázottak. A nyár során tempósan 60-80 cm magasra nő. Igénytelen egynyári növény, még sziklakertbe is ültethető. Elvan tehát a soványabb földen és jól bírja a tűző napot még akkor is, ha nem kap túl sok nedvességet. Nem csak, hogy szereti a napot, ha igazán szép növényt szeretnénk, minél több fehér fellevéllel, akkor semmiképpen ne ültessük árnyékba! Bár szívós és igen életképes, az átültetést mégsem szereti.

Az interneten számos hasznos tanácsot lehet arról olvasni, hogy pontosan hova érdemes ültetni, milyen módon kell magról vetni vagy palántázni. Nem csak kerti dísznek jó, egy-egy csokorba szép zöldet helyettesítő lehet, kiemeli a virágok színét.

A jégvirág családja igen változatos, például ide tartozik népszerű téli dísznövényünk, a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima). Ez az adventi és karácsonyi időszakban népszerű dísznövény abban is igen eltér szerény rokonától, hogy rendkívül érzékeny. Nem bírja a hideget, és a túlöntözést, de a szárazságot sem, valamit igényli a párás levegőt. Nekem például sosem volt vele szerencsém, azt pedig csak olvastam eddig, hogy újra lehet virágoztatni. Örömmel venném, ha az, akinek ez már valaha sikerült, megosztaná velünk a tapasztalatait.

A sok családtag közül a háromélű kutyatejet (Euphorbia trigona) is kedvelem, mert szerintem igen impozáns növény, bár meglehetősen szúrós. A háromélű kutyatej is gyorsan nő, ha jól érzi magát, akár két méter magas oszlopokat növeszt. Viszonylag igénytelen, bár télen szereti a hűvösebb környezetet, ekkor kevesebb a vízigénye is. Nyárok kitehetjük a szabadba is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1857 Hits
0 hozzászólás

Egy példaértékű vizes élőhely

Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk nemrég arról, mi is az a vizes élőhely. Hogyan lett ez téma köztünk így télvíz idején? Ahogy az lenni szokott, egy beszélgetés asszociációs láncában bukkant fel. Barátom tavaly ugyanis sok-sok év tervezgetés után végre ellátogatott a Tatai Vadlúd Sokadalomba. Elmesélte, milyen kellemes élmény volt ez számára, én pedig hozzátettem, hogy a tatai Öreg-tó a ludaknak köszönhetően lett vizes élőhelyként 1989 óta Ramsari terület.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Fotó: Nyári lúd – Csonka Péter

„Tudod” – nevette el magát –, „nekem viszont a gyerekkorom jut erről eszembe, amikor néha a Balatonnál nyaraltam. Egy-egy nagy vihar után boldogan figyeltem a nehezen kiszáradó pocsolyákat, és bámultam a benne hamar kialakult életet. Számomra ez volt a vizes élőhely, meg az út mellett a vízelvezető árok.”

Hát, „Ramsari-értelemben” ezek bizony nem vizes élőhelyek. A téma nekem azonban éppen kapóra jött, mert közeleg a vizes élőhelyek napja, ez az évfordulója a Ramsari Egyezménynek, amelyet 1971. február 2-án az iráni Ramsar városában fogadtak el.

Ma már szinte naponta téma a klímaváltozás a médiában, a környezetvédő civil szervezetek online felületein és természetesen az európai és világpolitikában. A klímaproblémát nem ma kezdte el érzékelni az emberiség. Az már több évtizeddel ezelőtt egyértelműen látszott, hogy a fokozódó emberi beavatkozás következtében csökken a vizes élőhelyek száma és felülete, és ha ez ügyben nem születik nemzetközi összefogás, akkor visszafordíthatatlanul pusztulni fognak vízi madaraink. 18 ország volt a kezdeményező, az egyezményhez az elmúlt közel öt évtized alatt több mint 150 ország csatlakozott. Belépni a programba viszonylag egyszerű: már egy, a feltételeknek megfelelő vizes élőhely elegendő hozzá. A jelentkezőnek vállalnia kell, hogy felelősséget vállal az adott élőhely védelméért, köteles tehát az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és biztosítania kell az adott ökoszisztéma fenntarthatóságát. A hosszú távú stratégia mellett évente végrehajtási tervet is kell készíteni.

Nagyon sokféle vizes terület kerülhet fel a Ramsari listára, ám bizonyos kritériumoknak meg kell felelni. A vizes élőhely lehet természetes vagy mesterséges, állandó vagy időszakos (például időszakosan kiszáradó szikes tavak), sós vagy édesvizű, a lényeg, hogy őshonos vagy veszélyeztetett élőlényeknek nyújtson élőhelyet, menedéket. Ramsari terület besorolást nyerhet az a terület is, ahol 20 ezernél több, akár többféle vízimadár él, esetleg egy vízimadár faj egy százalékát tartja el az élőhely. Tengervíz is felkerülhet a listára, ha a víz mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert. Ennek megfelelően öt nagy csoportba sorolják a területeket: tengeri élőhelyek (tengerparti lagúnák, sziklás partok és korallszirtek); deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (köztük a mangrove mocsarak), tavi, folyó menti, valamint mocsári élőhelyek. Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá.

Hazánk már 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg csaknem 30 területtel szerepelünk a listán. Ezeket itt most nem sorolom fel, remélem, aki olvassa ezt a bejegyzést, utánanéz, milyen hazai értékek szerepelnek a nemzetközi listán. Ahogy már említettem, ott van köztük az Öreg-tó is. 2006 óta a terület Tatai-tavak néven szerepel, mert felkerült a listára három közeli tó, tórendszer is.

Az Öreg-tó és környéke vonuló és telelő vízimadarai miatt jelentős. Arról akár már a Sokadalom látogatói is beszámolhatnak, hogy itt bizony évente nem csak húszezer vadlúd pihen meg vonulásában, vagy telel át, ha enyhe az időjárás. Volt olyan év, amikor 40-50 ezer lúd is itt időzött egyszerre.

2019-ben az Öreg-tavon és környékén novemberben több mint harmincezer ludat számláltak, 24 ezer lúd a városban éjszakázott, 6200 a Ferencmajori-halastavakon. (Forrás: vadludsokaladom.hu). A madármegfigyelők különösen örülhettek, mert a rendszeresen ideérkező vetési lúd, nagy lilik vagy nyári lúd mellett szinte valamennyi ritka faj is jelen volt a tavon.

Mára harmonikusnak mondható a tavat használók között az együttműködés, sokszor persze nem volt egyszerű megegyezésre jutni. Más az érdeke a halászatnak, vagy akár a turizmusban érdekelteknek. Ha voltak korábban nézetletérések, ezek mára elcsitultak és a városban élők megszokták, megszerették a ludakat. Erre talán jó bizonyíték, hogy Tata az első város, ahol 2018 októbere óta a város jelentős részén tilos a tűzijátékok használata november 1 és február 28 között.

Sok tatai kifejezetten örül a ludaknak, és talán mindenki büszke, hogy Európában egyedülálló jelenségnek ad otthont a város. Jó példát nyújtanak mindenkinek, hogyan lehet felelősen gondoskodni egy vizes élőhelyről.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk nemrég arról, mi is az a vizes élőhely. Hogyan lett ez téma köztünk így télvíz idején? Ahogy az lenni szokott, egy beszélgetés asszociációs láncában bukkant fel. Barátom tavaly ugyanis sok-sok év tervezgetés után végre ellátogatott a Tatai Vadlúd Sokadalomba. Elmesélte, milyen kellemes élmény volt ez számára, én pedig hozzátettem, hogy a tatai Öreg-tó a ludaknak köszönhetően lett vizes élőhelyként 1989 óta Ramsari terület.

„Tudod” – nevette el magát –, „nekem viszont a gyerekkorom jut erről eszembe, amikor néha a Balatonnál nyaraltam. Egy-egy nagy vihar után boldogan figyeltem a nehezen kiszáradó pocsolyákat, és bámultam a benne hamar kialakult életet. Számomra ez volt a vizes élőhely, meg az út mellett a vízelvezető árok.”

Hát, „Ramsari-értelemben” ezek bizony nem vizes élőhelyek. A téma nekem azonban éppen kapóra jött, mert közeleg a vizes élőhelyek napja, ez az évfordulója a Ramsari Egyezménynek, amelyet 1971. február 2-án az iráni Ramsar városában fogadtak el.

Ma már szinte naponta téma a klímaváltozás a médiában, a környezetvédő civil szervezetek online felületein és természetesen az európai és világpolitikában. A klímaproblémát nem ma kezdte el érzékelni az emberiség. Az már több évtizeddel ezelőtt egyértelműen látszott, hogy a fokozódó emberi beavatkozás következtében csökken a vizes élőhelyek száma és felülete, és ha ez ügyben nem születik nemzetközi összefogás, akkor visszafordíthatatlanul pusztulni fognak vízi madaraink. 18 ország volt a kezdeményező, az egyezményhez az elmúlt közel öt évtized alatt több mint 150 ország csatlakozott. Belépni a programba viszonylag egyszerű: már egy, a feltételeknek megfelelő vizes élőhely elegendő hozzá. A jelentkezőnek vállalnia kell, hogy felelősséget vállal az adott élőhely védelméért, köteles tehát az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és biztosítania kell az adott ökoszisztéma fenntarthatóságát. A hosszú távú stratégia mellett évente végrehajtási tervet is kell készíteni.

Nagyon sokféle vizes terület kerülhet fel a Ramsari listára, ám bizonyos kritériumoknak meg kell felelni. A vizes élőhely lehet természetes vagy mesterséges, állandó vagy időszakos (például időszakosan kiszáradó szikes tavak), sós vagy édesvizű, a lényeg, hogy őshonos vagy veszélyeztetett élőlényeknek nyújtson élőhelyet, menedéket. Ramsari terület besorolást nyerhet az a terület is, ahol 20 ezernél több, akár többféle vízimadár él, esetleg egy vízimadár faj egy százalékát tartja el az élőhely. Tengervíz is felkerülhet a listára, ha a víz mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert. Ennek megfelelően öt nagy csoportba sorolják a területeket: tengeri élőhelyek (tengerparti lagúnák, sziklás partok és korallszirtek); deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (köztük a mangrove mocsarak), tavi, folyó menti, valamint mocsári élőhelyek. Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá.

Hazánk már 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg csaknem 30 területtel szerepelünk a listán. Ezeket itt most nem sorolom fel, remélem, aki olvassa ezt a bejegyzést, utánanéz, milyen hazai értékek szerepelnek a nemzetközi listán. Ahogy már említettem, ott van köztük az Öreg-tó is. 2006 óta a terület Tatai-tavak néven szerepel, mert felkerült a listára három közeli tó, tórendszer is.

Az Öreg-tó és környéke vonuló és telelő vízimadarai miatt jelentős. Arról akár már a Sokadalom látogatói is beszámolhatnak, hogy itt bizony évente nem csak húszezer vadlúd pihen meg vonulásában, vagy telel át, ha enyhe az időjárás. Volt olyan év, amikor 40-50 ezer lúd is itt időzött egyszerre.

2019-ben az Öreg-tavon és környékén novemberben több mint harmincezer ludat számláltak, 24 ezer lúd a városban éjszakázott, 6200 a Ferencmajori-halastavakon. (Forrás: vadludsokaladom.hu). A madármegfigyelők különösen örülhettek, mert a rendszeresen ideérkező vetési lúd, nagy lilik vagy nyári lúd mellett szinte valamennyi ritka faj is jelen volt a tavon.

Mára harmonikusnak mondható a tavat használók között az együttműködés, sokszor persze nem volt egyszerű megegyezésre jutni. Más az érdeke a halászatnak, vagy akár a turizmusban érdekelteknek. Ha voltak korábban nézetletérések, ezek mára elcsitultak és a városban élők megszokták, megszerették a ludakat. Erre talán jó bizonyíték, hogy Tata az első város, ahol 2018 októbere óta a város jelentős részén tilos a tűzijátékok használata november 1 és február 28 között.

Sok tatai kifejezetten örül a ludaknak, és talán mindenki büszke, hogy Európában egyedülálló jelenségnek ad otthont a város. Jó példát nyújtanak mindenkinek, hogyan lehet felelősen gondoskodni egy vizes élőhelyről.

Tovább a teljes bejegyzéshez
960 Hits
0 hozzászólás

A zergéknél is magasabban él egy szép és hazánkban ritka madár

Magyar neve, hajnal- vagy hajnalpírmadár, tollazatának színére utal. A fehér-szürke tollak közül, mint a hirtelen szétáradó hajnali fények, úgy ragyog ki a válltollak, szárnyfedők és az elsőrendű evezők nagy részének pompás tűzpirosa. Pillangóra emlékeztető, érdekes röptének köszönhetően nevezik még lepke- és pillangómadárnak is. Sokatmondó a latin (Tichodroma muraria, amiben fellelhető a latin murarius „fali”, a görög teikhos „fal” és a dromos „futó” szó), az angol (wallcreeper), vagy a német (Mauerläufer) elnevezése, amely az életmódjáról, elterjedési területéről árulkodik. Falfutó, falmászó, tehát egy madár, amelyik játszi könnyedséggel kapaszkodik meg és halad a sziklafalakon. Szüksége is van erre a képességre, hiszen élete nagy részét magas hegységekben tölti. Megközelíthetetlen bércek, sziklaormok lakója, megtalálható Európában és Ázsiában egyaránt egészen a hóhatárig, szédítő magasságokban is.

Szerencsések a magyar madárrajongók, mert évről évre hazánkban is felbukkan télen néhány példány, általában október és március között. Rövidtávú vonuló, a telet a költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban tölti, de nem utazik messzire, szemben például a vadludakkal vagy a gólyákkal. A hazánkban előforduló példányokról azt tartják, hogy az Alpokban költenek. Azok pillanthatják csak meg, akik tudatosan keresik, vagy éppen jókor vannak jó helyen. Például a Pannonhalmi Apátság vagy az Esztergomi Bazilika épületének oldalában többször megfigyelték már. Látták példányait a Bakonyban bányafalakon, várromokon, épületek falán.

A hajnalmadár tehát a magas hegyek költőfaja, tengerszint szerint 1000 méter feletti (van, hogy 3000 – ez Európában jellemző, vagy 5000 méter magasságban – Ázsiában), függőleges sziklafalakon bukkanhat rá fészkére az, aki képes megközelíteni. Szinte bármilyen magasságban emelkedő sziklafalon megtalálható, ám bizonyos szempontból válogatós. Csak olyan sziklát választ, amelyet a nap egy részében melegítenek a napsugarak és a közelében található forrás vagy vízesés. A nagyon szeles helyeket is kerüli. Leginkább a mészkősziklákat részesíti előnyben, de gneisz, vagy pala anyagú sziklákon is megél.

A hajnalmadár mérete 16-18 centi, kecses alkatú. A tollazata nagy része szürkés színű, olyannyira, hogy amikor gubbaszt, leginkább egy egérre emlékeztet. Lába apró, arányaiban nagy karmokkal, lehetővé téve, hogy biztonsággal kapaszkodjon és szinte rátapadjon, rásimuljon a meredek sziklákra. A két nem külsőre csaknem egyforma, azzal a különbséggel, hogy a tojó torka szürke, míg a hímé fekete, a tojó begye halványszürke, majdnem fehér, míg párja feketébe hajló sötétszürke dolmányt hord. Hangja nem túl erős, négy-öt halvány sípolásból áll egy strófa, a záró hang kicsit mélyebb a többinél.

A hajnalmadárral kapcsolatban számomra érdekesség, hogy a rendszertani besorolása nem egyértelmű. Az nem kétséges, hogy a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik, ám ezen belül megoszlanak a vélemények, hogy a csuszkafélék (Sittidae) vagy a fakúszok (Certhiidae) családjába sorolható-e, mert mindkettő jellegzetességét magán viseli. A legújabb megfigyelések szerint két, nem karakteresen különböző alfaja van kialakulóban.

Az azonban egyértelmű, hogy mivel táplálkoznak: leginkább rovarokkal, csigákkal, pókokkal, legyekkel. A hegyes, fekete, vékony, lefelé ívelő csőrével a keskeny résekből is kikotorja áldozatát, amelyek a sziklafal réseiben keresnek téli menedéket. Mókás és feltűnő táplálékkeresés közben: ide-oda mászik-repül, szárnyával csapkodva (innen a pillangó-hatás). Az állandó szárnymozgatás arra szolgál, hogy felzavarja nyugalmi helyzetükből a később táplálékul szolgáló rovarokat. Miközben élelmet keres, felforgatja, elkotorja a kisebb köveket, kavicsokat és más akadályokat. A kisebb rovarokat hegyes nyelvével felszúrja és behúzza a torkába. A nagyobbakat feltrancsírozza és csak utána nyeli le.

Szívesen iszik csőrét kitátva, hagyja, hogy felülről a torkába hulljanak a vízcseppek.

Fészkét mohából, gyökérdarabokból, valamint fűszálakból építi és szőrrel, tollakkal, finomabb mohaszálakkal béleli ki. Nagyon gondos fészeképítő, a fészket egy legalább fél méter mély hasadék utolsó harmadában rendezi be többnyire. A tojó viszi a főszerepet a munkálatokban, a hím csak besegít. Az alapos építkezés sokáig is tart, legalább 10-20 napot vesz igénybe.

4-5, fehér alapon piros-fekete pettyezett tojást rak, a pettyek a tojás szélesebb csúcsánál helyezkednek el. A tojó melegíti a költési időszakban a tojásokat, de a fiókákat társával közösen etetik.

Területvédő, csak a fajtaidegen madarakat tűri meg a maga közelében. A fajtársakkal a területért repülés közben a levegőben ádáz harcot vív, amely sokszor komoly sérülésekkel ér véget.

A madarak a dolgos hétköznapokban reggel korán elhagyják fészküket és csak este térnek vissza oda, a téli időszakban ez a fészken kívül töltött idő lerövidül. Az aktivitásba a madarak gyakran iktatnak be nyugalmi és tisztálkodó szakaszokat, ezek azonban rövidek. Szeretnek napfürdőzni, eközben vagy „hasra fekszenek” és kitárják a szárny és farktollazatukat, vagy ülő helyzetben a torkukat, begyüket és hasukat tárják a nap felé. Ilyenkor hátra hajtják fejüket, és a farktollaikra támaszkodnak. Imádnak por- és vízfürdőzni, a hajnalmadarak szeretik a tisztaságot, sőt, ez igen fontos számukra.

Az európai populáció többsége Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban él, sok költőpár található Törökországban is. Európában összesen mintegy 100.000 hajnalmadár költőpár él. Leginkább a növekvő turizmus fenyegeti életterületüket, mivel egyre népszerűbb a kirándulás és a sziklamászás, és így mind többen eljutnak az eddig még érintetlen régiókba.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1269 Hits
1 hozzászólás

Síelni jó, ám még jobb, ha a fenntarthatóságára is figyelünk

Mára a síelés is a tömegturizmus része, telente tömegek indulnak el, hogy hódoljanak ennek a nálunk, Magyarországon sajnos csak korlátozottan űzhető sportszenvedélyüknek. Belegondoltak már, mekkora kárt okozunk ezzel a természetnek? Magam is síelek, és eszem ágában sincs lemondani róla, valamint senkit nem szeretnék lebeszélni erről a nagyszerű élményről. Sőt! Minél többen síelnek, annál jobb szolgáltatást nyújtanak a síparadicsomok, de az is igaz, ha érzékelik, hogy egyre többeknek fontos, hogy a természet érdekeit is figyelembe vegyék, ehhez is gyorsan alkalmazkodni fognak, és ez szerintem mindenkinek előnyére lesz.

Már a helyszínválasztással és az odautazással is sokat tehetünk környezetünkért. Itt is igaz, hogy a helyi, a minél közelebbi jobb, mint ha mondjuk a trópusok hófödte hegycsúcsaira utaznánk síelni. Esetünkben, mivel a magyar pályák száma korlátozott és üzemelési időszaka sem túl hosszú, leginkább a szomszédos országok ajánlhatók. Igen széles kínálatot találunk mind árban, mind szolgáltatásban.

Miért jó közelre utazni? Azon túl, hogy így a saját idegrendszerünket is óvjuk, valamint nem fárasztjuk le magunkat síelésünk első és utolsó napján, vannak más érvek is. Például, hogy nem kell repülőre ülnünk. Talán már mindenki olvasott egy-két írást arról, milyen jelentős mértékben szennyezi a légiközlekedés Földünk légkörét. Az osztrák környezetvédelmi hivatal jelentése szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, kétszeresét annak, amit a dízeles és benzines autók eregetnek a levegőbe. Ennél még látványosabb az összehasonlítás a vasúttal, mert ott harmincszoros a szorzó. (Forrás: napi.hu – 2018. december) Ebből azonnal következik, hogy ha európai síterepet választunk, lehetőség szerint utazzunk vonattal vagy autóbusszal, esetleg autóval, de semmiképpen ne repülővel!

Ez talán nem olyan nehezen teljesíthető, hiszen a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és szlovák sípályák autóval kényelmesen elérhető távolságban vannak, és ha többen utazunk, nem csak kényelmes, de költséghatékony is így az út. Jó hír, hogy GKI Digital és a Bónusz Brigád tavaly év eleji kutatása szerint sokan az autóbuszos utazást választják. (Forrás: origo.hu – 2019. február)

Az sem mindegy, hogy helyben a szállásunktól a sípályáig mivel közlekedünk, amennyiben nem pályaszállást választottunk. Érdemes a helyi síüzleteknél és -kölcsönzőknél, valamint a szállodában érdeklődni, mert sok bolt és szállásadó szervez ingajáratokat a pályákhoz!

Aki szeret síelni, nem szívesen mondana le szenvedélyéről akkor sem, ha az adott évben a környező országokban nincs elegendő és megfelelő minőségű természetes hó. Egy jó színvonalas, forgalmas sípályához kb. 30 centiméter vastag hóra van szükség. Márpedig olvashatjuk, hogy a klímaváltozás következtében ez egyre ritkábban és egyre kevesebb helyen teljesül. Nem lehet senki szemére vetni, hogy ilyenkor szívesen megy olyan helyre, ahol műhóval feljavított pályákra számíthat. Nem árt azonban tudni, hogy a hóágyúk és a hókotrók, -terítőgépek jellemzően nem növénybarát berendezések. Igen, tudnunk kell, hogy ezek mind-mind pusztítják a természetes növényzetet, és lassan, de biztosan átalakítják a sípályák környékét.

Mit gondolnak, a műhó károsítja a környezetet? Mit tippelnek? Hogy ugyan, az csak vízből van, tavasszal elolvad. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem csak vízből, de hozzáadott más kémiai anyagok elegyéből áll a műhó. De ha „csak” víz lenne, sem lenne környezetbarát. Részben azért, mert luxusra használnak sokszor ivóvízminőségű vizet, ami ma, amikor sokaknak gond, hogy természetes, jó minőségű vízhez jussanak, eleve rossz szájízt okoz. Olvastam olyan becslésekről, amelyek szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak fel hóágyúzásra, amennyi másfél millió ember teljes éves vízfogyasztására elegendő lenne. Számomra ez ijesztő!

Gondot jelent a hóágyúzás feltételeinek kialakítása is. Belegondoltak valaha, hogy ehhez víztározókat kell építeni a hegyoldalba, csővezetékeket kell kialakítani, elektromos kábeleket kihúzni, szivattyúkat működtetni. Ez mind-mind pusztítja a természetet!

A hóágyúval behavazott pályákon később tavaszodik, mert a műhó jóval később olvad fel. Így az ilyen pályák alatti növényzet később indul virágzásnak, ezért sokszor a sípályák tavasszal szomorú saras sávként húzódnak a hegyoldalakban, mintha bányák, vagy útépítések lennének, elősegítve ezzel a gyorsabb eróziót.

A sor folytatható a szinte folyamatos fény és zajszennyezéssel, amely teljesen átalakítja a hegyvidéken élő állatok életét.

De mit tegyünk mi? Ne síeljünk?

Szerintem nem ez a megoldás. Ám tegyünk meg mindet a környezetünkért, ami módunkban áll!

Az utazás módjának, vagy a pályának a megválasztásán túl is van még lehetőségünk. Vegyünk például környezetbarát sílécet és síruhát! Egyre több gyártó kínálatában megtalálhatóak a fenntartható erdőgazdaságból, természetes, gyorsan megújuló anyagból, bambuszból, császárfából (amúgy erről is mondják, hogy nem környezetbarát) készült lécek. Ma már választhatunk növényi alapú waxot és organikus ruházatot. Ám ennél is jobb, ha nem új felszerelést veszünk, hanem használtat, esetleg csak kölcsönzünk, különösen, ha csak ritkán síelünk. Ha pedig valami miatt már nem felel meg a meglévő, saját felszerelésünk, de dobjuk ki, hanem adjuk tovább!

Van még egy kiváló környezetkímélő megoldás. Tudták, hogy a sífutás a síelés leginkább környezetbarát változata? Igaz, nem adja meg a lesiklás örömét, de komoly és intenzív mozgásélményt nyújt, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a tájat, a környezetet. Ma nagyon divatos a futás, látok arra reményt, hogy a sífutás is egyre népszerűbb lesz. Ráadásul sífutásra alkalmas a sík terep is, tehát nem kell magas hegyekbe utazni, igaz, hóra mindenképpen szükség van, de szinte semmi másra. Nem kell hozzá sífelvonó sem! Próbálják ki egyszer, ha még nem tették!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Mára a síelés is a tömegturizmus része, telente tömegek indulnak el, hogy hódoljanak ennek a nálunk, Magyarországon sajnos csak korlátozottan űzhető sportszenvedélyüknek. Belegondoltak már, mekkora kárt okozunk ezzel a természetnek? Magam is síelek, és eszem ágában sincs lemondani róla, valamint senkit nem szeretnék lebeszélni erről a nagyszerű élményről. Sőt! Minél többen síelnek, annál jobb szolgáltatást nyújtanak a síparadicsomok, de az is igaz, ha érzékelik, hogy egyre többeknek fontos, hogy a természet érdekeit is figyelembe vegyék, ehhez is gyorsan alkalmazkodni fognak, és ez szerintem mindenkinek előnyére lesz.

Már a helyszínválasztással és az odautazással is sokat tehetünk környezetünkért. Itt is igaz, hogy a helyi, a minél közelebbi jobb, mint ha mondjuk a trópusok hófödte hegycsúcsaira utaznánk síelni. Esetünkben, mivel a magyar pályák száma korlátozott és üzemelési időszaka sem túl hosszú, leginkább a szomszédos országok ajánlhatók. Igen széles kínálatot találunk mind árban, mind szolgáltatásban.

Miért jó közelre utazni? Azon túl, hogy így a saját idegrendszerünket is óvjuk, valamint nem fárasztjuk le magunkat síelésünk első és utolsó napján, vannak más érvek is. Például, hogy nem kell repülőre ülnünk. Talán már mindenki olvasott egy-két írást arról, milyen jelentős mértékben szennyezi a légiközlekedés Földünk légkörét. Az osztrák környezetvédelmi hivatal jelentése szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, kétszeresét annak, amit a dízeles és benzines autók eregetnek a levegőbe. Ennél még látványosabb az összehasonlítás a vasúttal, mert ott harmincszoros a szorzó. (Forrás: napi.hu – 2018. december) Ebből azonnal következik, hogy ha európai síterepet választunk, lehetőség szerint utazzunk vonattal vagy autóbusszal, esetleg autóval, de semmiképpen ne repülővel!

Ez talán nem olyan nehezen teljesíthető, hiszen a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és szlovák sípályák autóval kényelmesen elérhető távolságban vannak, és ha többen utazunk, nem csak kényelmes, de költséghatékony is így az út. Jó hír, hogy GKI Digital és a Bónusz Brigád tavaly év eleji kutatása szerint sokan az autóbuszos utazást választják. (Forrás: origo.hu – 2019. február)

Az sem mindegy, hogy helyben a szállásunktól a sípályáig mivel közlekedünk, amennyiben nem pályaszállást választottunk. Érdemes a helyi síüzleteknél és -kölcsönzőknél, valamint a szállodában érdeklődni, mert sok bolt és szállásadó szervez ingajáratokat a pályákhoz!

Aki szeret síelni, nem szívesen mondana le szenvedélyéről akkor sem, ha az adott évben a környező országokban nincs elegendő és megfelelő minőségű természetes hó. Egy jó színvonalas, forgalmas sípályához kb. 30 centiméter vastag hóra van szükség. Márpedig olvashatjuk, hogy a klímaváltozás következtében ez egyre ritkábban és egyre kevesebb helyen teljesül. Nem lehet senki szemére vetni, hogy ilyenkor szívesen megy olyan helyre, ahol műhóval feljavított pályákra számíthat. Nem árt azonban tudni, hogy a hóágyúk és a hókotrók, -terítőgépek jellemzően nem növénybarát berendezések. Igen, tudnunk kell, hogy ezek mind-mind pusztítják a természetes növényzetet, és lassan, de biztosan átalakítják a sípályák környékét.

Mit gondolnak, a műhó károsítja a környezetet? Mit tippelnek? Hogy ugyan, az csak vízből van, tavasszal elolvad. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem csak vízből, de hozzáadott más kémiai anyagok elegyéből áll a műhó. De ha „csak” víz lenne, sem lenne környezetbarát. Részben azért, mert luxusra használnak sokszor ivóvízminőségű vizet, ami ma, amikor sokaknak gond, hogy természetes, jó minőségű vízhez jussanak, eleve rossz szájízt okoz. Olvastam olyan becslésekről, amelyek szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak fel hóágyúzásra, amennyi másfél millió ember teljes éves vízfogyasztására elegendő lenne. Számomra ez ijesztő!

Gondot jelent a hóágyúzás feltételeinek kialakítása is. Belegondoltak valaha, hogy ehhez víztározókat kell építeni a hegyoldalba, csővezetékeket kell kialakítani, elektromos kábeleket kihúzni, szivattyúkat működtetni. Ez mind-mind pusztítja a természetet!

A hóágyúval behavazott pályákon később tavaszodik, mert a műhó jóval később olvad fel. Így az ilyen pályák alatti növényzet később indul virágzásnak, ezért sokszor a sípályák tavasszal szomorú saras sávként húzódnak a hegyoldalakban, mintha bányák, vagy útépítések lennének, elősegítve ezzel a gyorsabb eróziót.

A sor folytatható a szinte folyamatos fény és zajszennyezéssel, amely teljesen átalakítja a hegyvidéken élő állatok életét.

De mit tegyünk mi? Ne síeljünk?

Szerintem nem ez a megoldás. Ám tegyünk meg mindet a környezetünkért, ami módunkban áll!

Az utazás módjának, vagy a pályának a megválasztásán túl is van még lehetőségünk. Vegyünk például környezetbarát sílécet és síruhát! Egyre több gyártó kínálatában megtalálhatóak a fenntartható erdőgazdaságból, természetes, gyorsan megújuló anyagból, bambuszból, császárfából (amúgy erről is mondják, hogy nem környezetbarát) készült lécek. Ma már választhatunk növényi alapú waxot és organikus ruházatot. Ám ennél is jobb, ha nem új felszerelést veszünk, hanem használtat, esetleg csak kölcsönzünk, különösen, ha csak ritkán síelünk. Ha pedig valami miatt már nem felel meg a meglévő, saját felszerelésünk, de dobjuk ki, hanem adjuk tovább!

Van még egy kiváló környezetkímélő megoldás. Tudták, hogy a sífutás a síelés leginkább környezetbarát változata? Igaz, nem adja meg a lesiklás örömét, de komoly és intenzív mozgásélményt nyújt, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a tájat, a környezetet. Ma nagyon divatos a futás, látok arra reményt, hogy a sífutás is egyre népszerűbb lesz. Ráadásul sífutásra alkalmas a sík terep is, tehát nem kell magas hegyekbe utazni, igaz, hóra mindenképpen szükség van, de szinte semmi másra. Nem kell hozzá sífelvonó sem! Próbálják ki egyszer, ha még nem tették!

Tovább a teljes bejegyzéshez
685 Hits
0 hozzászólás

Kis segítség apró barátainknak - Pár gondolat a téli madáretetésről

Tavaly télen egy ismerősöm kíváncsiságból kitett otthon a konyhaablakának párkányára pár szem diót, és meglepve tapasztalta, hogy rövid idő elteltével már ott csipegetett egy kedves, színes kismadárka. Kísérletező kedvű, amatőr madármegfigyelő barátom a sikeren felbuzdulva beszerzett egy profibb etetőt és tudatosan kezdte táplálni a környék madarait. „Önző szándékból kezdtem” – válaszolta arra a kérdésemre, hogy jutott eszébe az egész. „Szeretem a madárfotókat, szeretek gyönyörködni a madarakban. Egy nap éppen reggeliztem, amikor odareppent az ablakpárkányomra egy veréb, és elszórakoztatott a megfigyelése. Ekkor jutott eszembe, hogy odacsalogathatnám őket máskor is.” Elmesélte, azóta rendesen utána is olvasott, hogy mit szabad és mit nem, ő ma már teljesen tudatosan odafigyel a madarakra minden télen. Cinkék, rigók, pintyek látogatják az „éttermét” rendszeresen.

Nem csak kutyát vagy macskát tartani, de a madarakat etetni is komoly felelősség. Csak az vágjon bele, aki tudja, hogy ezt rendszeresen folytatni akarja és tudja is. A madarak ugyanis hozzászoknak, hogy az adott helyen táplálékhoz jutnak, és ezért akár messzebbről is visszajárnak. Ha elmarad a táplálék, különösen egy hideg téli éjszakán, az a kisebb madaraknak végzetes lehet. Energia-utánpótlás hiányában hamar kihűlnek. Bár a madarakat nem háziállatként tartjuk, mint például a macskát vagy a hörcsögöt, éppen úgy gondoskodnunk kell róluk, ha már „megszelídítettük” őket. Tehát, ha tudjuk, hogy el fogunk utazni hosszabb időre, és nem tudunk elegendő táplálékot kitenni az etetőre, és nincs senki, aki átvállalja tőlünk a feladatot, akkor idejében kezdjük el csökkenteni a táplálék mennyiségét. Tanítsuk meg madarainknak, hogy a továbbiakban itt már nem számíthatnak eleségre!

A téli etetési időszak általában október végétől április közepéig tart. Sokféle etető létezik, vásárolhatunk is megfelelő eszközöket, de akár magunk is barkácsolhatunk. Az ablaketetők között van például tapadókorongos, de ennél sokkal jobb, ha fixen tudjuk a falhoz rögzíteni, mert a tapadókorongok bármikor elengedhetnek, és az etetőnk lezuhan.

Ha van kertünk, az etető kihelyezésénél azt kell leginkább szem előtt tartanunk, hogy biztonságos helyre tegyük, tehát például a macska egyáltalán ne, vagy csak nehezen tudja megközelíteni, és legyen a közelben olyan bokor vagy fa, ahova át tudnak reppenni a madarak, ha valamitől megriadnak. Nem árt, ha olyan részre helyezzük ki az etetőt, amit könnyen ellenőrizni tudunk, hogy van-e még elegendő táplálék benne. Amennyiben nincs jó rálátásunk, akkor könnyen azt gondolhatjuk – különösen magvak esetén, hogy még tele az etető, miközben már csak a maghéjak kupacolódnak benne.

Megtudtam az ismerősömtől azt is, hogy az etetőket is takarítani kell, ami, megjegyzem, nekem meg sem fordult volna a fejemben. Az egészségtelen, romlott tápláléktól könnyen megfertőződnek a madarak. Különösen esős időben fontos, hogy rendszeresen, hetente legalább kétszer vegyük ki a maradék eleséget, sőt, töröljük át fertőtlenítős vízzel. Ha tálkába tesszük ki a magvakat, akkor fúrjunk az aljukra apró lyukakat, ne álljon meg benne a víz.

Mivel etessük a madarakat? Leegyszerűsítve: zsíros, tápláló élelemmel, ami nem romlik meg könnyen, valamint gyümölcsökkel. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a madarak nem luxusimádók. Nekik teljesen mindegy, hogy olcsó szotyit, vagy méregdrága török mogyorót kapnak. Azt sem fogják méricskélni, hogy egyenletes méretűek-e a szemek. Sőt, számos madár inkább hálás lesz, ha törmelékes kicsit a napraforgómag, mert egyeseknek túl kemény a maghéj, ők csak a már kihullott magdarabkákat tudják felkapkodni. A magvak esetében a legfontosabb: sózott vagy pörkölt magvakat semmiképpen ne tegyünk ki az etetőre!

Jó élelem a zsírszalonna, szalonnabőrke, faggyú, sajt, vagy a kertészetekben, barkácsáruházakban is kapható cinkegolyó. A gyümölcsök közül megfelelő a körte vagy a szőlő is például, de még mindig az alma a legolcsóbb, és mint tudjuk, a madarak nem finnyásak és azt sem bánják, ha nem túl változatos a táplálékuk. Azon meglepődtem, hogy a madarak is szeretik a főtt rizst, a főtt tésztát és a párolt leveszöldségeket, és ezekkel nem is teszünk nekik rosszat.

Ha valaki ennél többet szeretne tudni a témáról, javaslom, keresse föl a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalának vonatkozó almenüjét! Érdemes!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1111 Hits
0 hozzászólás