Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Ideje hazaköltözni, kedves rozsdafarkú!

A napsütéses órák számának növekedésével, a kikandikáló hóvirágokkal és az egyre gyakoribb madárfüttyel sokan tavaszi hangulatba kerülünk. Ezért is esett választásom egy ismert, sokaknak ismerős hangú, kontinensünkön leginkább a középső és déli tájain elterjedt énekesmadárra, a házi rozsdafarkúra, aki épp így március beköszöntével érkezik haza a nem távoli, mediterrán térségi teleléséből.

Beszélőneve van. Házi, mert már a 19. századtól megfigyelhető házak és épületek körül: háztetőkön, kéményeken, antennákon, fák tetején, egyéb magaslati pontokon énekel. Rozsdafarkú, mert már a fiatal egyedeknél megfigyelhető a jellegzetes, élénk rozsdavörös farok, amely nemcsak a hím, a tojó farktollazatát is ékesíti. Népnyelvi elnevezéseit is e feltűnő testrésze után kapta: füstfark, aranyfark vagy vörös farcinkó. Jellemző rá a gyakori farokbillegetés. A hím felül sötét hamuszürke, feje, begye, melle kormos fekete. A tojó barnás szürke, kormánytollai, mint a hímé és éppen olyan sűrűn rezegteti őket. Ilyenek az ifjak is, de különösen a fejükön és a nyaki részen pettyezettek.

Vonuló madarunk, ám akadnak áttelelő példányok, főként az idősebb hímek között. Október közepétől repül Dél-Európába, ahonnan – ahogy már írtam – február végén, március elején visszatér. Először a hímek érkeznek meg, őket követik néhány napra rá a tojók. Ettől kezdve már a hajnali órákban hallhatjuk a hímek reszelős elemeket is tartalmazó, kedvesen csengő, rövid strófákból álló énekét. Egyenes hangja kissé éles „fiszt” fütty, amelyet gyakran türelmetlenül ismételget. Ha nagyon izgatott finoman csetteg is hozzá.

A párok már áprilistól kezdve költenek, két-három fészekaljat nevelnek ki egy szezon alatt. A fészekhelyet a tojó választja ki, és építi meg, jellemzően sziklafal réseit, fali üregeket, gerendákat szemel ki. A fészeképítés nagyjából 6–8 napig tart. A tojó egyedül is kotlik a 4–5 fehér tojáson kb. 15 napon keresztül. A kikelt fiókákat aztán már mindkét szülő eteti, s a torkos fiatalok van, hogy több mint háromszáz alkalommal kapnak eleséget szüleiktől. Ennek a falánkságnak az eredménye, hogy hamar, 14–17 napos korukban már elhagyják a családi fészket, ám ekkor még nem teljesen felkészültek repüléstudományból, ezért először bokrok sűrűjében vagy kövek között rejtőznek el.

A kecses, kisméretű (testhossza 13–15 cm), veréb vagy költőiebben fülemüle alkatú rozsdafarkú eredeti élőhelyéül kopár, köves lejtők, sziklák szolgálnak, és csak később került kapcsolatba az emberlakta területekkel. Ma már nem tesz különbséget népes városok vagy elhagyott tanyák között. A lényeg bárhol is van, hogy magasra tör, szeret mindig valaminek a tetején ülni, szereti, ha jól áttekintheti a környéket. Ennek oka kettős, így könnyebben látja meg táplálékát, és egyben ellenségét is.

A rozsdafarkú félénk, izgága madár, kissé ideges mozgás jellemzi, táplálékát is gyakran felröppenve szerzi meg vagy a levegőben kapja el zsákmányát – ezért is tartozik a légykapófélék családjába. Elsősorban rovarok és pókok szolgálnak táplálékául, őszi vonulását megelőzően pedig a fekete bodza bogyóiból is szívesen lakmározik.

Táplálkozásából adódóan hasznos rovarirtó madarunk, emellett védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Tovább a teljes bejegyzéshez
988 Hits
0 hozzászólás

A vitaminbombát termő gyepűrózsa

Hívhatjuk vadrózsának, csipkének, csipkerózsának, illethetjük többek között még csitkenye, hecsedli és kutyarózsa néven is ezt a (nem meglepő módon) rózsafélék családjába tartozó cserjét. Utóbbi elnevezése latin eredetű, a Rosa Canina tükörfordítása, és több európai nyelv használja köznyelvi megnevezésére. Az ókorban is ismert növényt a rómaiak veszett kutya harapásának kezelésére ajánlották, illetve sorvadásos betegségek megelőzésére alkalmazták. Bár előbbi hatékonyságát a tudomány később nem igazolta, a név fennmaradt a növény maga pedig Európa leggyakoribb vadrózsafajává nőtte ki magát. Gyepűrózsaként azért terjedt el, mert őseink szívesen használták a gyepűk, vagyis határok védelmére, úgy, hogy többsorosan telepítették a védeni kívánt szakaszra, hiszen ha erőre kapott a növény, nehezen lehetett áttörni rajta. Úgy is mondhatjuk, ez volt a szögesdrót őse.

A gyepűrózsa a meleg, napfényben gazdag területeket kedveli. Megtalálható ritkás erdőkben vagy erdőszéleken, illetve réteken, bozótosokban, cserjésekben, parlagokon találkozhatunk vele. A 23 méter magasra is megnövő lombhullató cserje szétterülő, tüskés ágakkal indázik a természetben. Nagy, horgas tüskéivel kapaszkodni is képes szomszédos növénytársai hajtásaiba, terjedelmes gyökérzetével pedig a talaj eróziós pusztulását akadályozza meg. Fűrészes, páratlanul szárnyasan összetett, hosszúkás levelei vannak. Május-júniusban nyíló virágai akár 5 cm-re is megnőhetnek, a halvány rózsaszín legkülönfélébb árnyalataiban vagy fehérben pompáznak. Enyhe illatukkal és bőséges virágporukkal különböző rovarok, főleg a virágbogarak célpontja.

A virágok nektárt ugyan nem termelnek, illatos, édeskés ízű szirmai emberi fogyasztásra alkalmasak, így saláták és sütemények díszítésére tökéletesek, valamint szörpöt, ecetet is ízesíthetünk velük. A szirmokból antiszeptikus arclemosó (rózsavíz) is készíthető, amely minden bőrtípuson kellemesen hidratáló, tonizáló hatást vált ki. Torokfájás esetén jó fertőtlenítőként szolgál, ha ezzel a vízzel gargarizálunk. Nemcsak virágát, levelét is tudjuk hasznosítani: a sötétzöld hajtásokat leforrázva frissítő, összehúzó hatású gyógyteát fogyaszthatunk belőle.

Terméséről még nem esett szó, pedig ez az igazán elterjedt és széles körben felhasznált része a növénynek. A gyepűrózsa termése a csipkebogyó. A termés amellett, hogy igen egészséges, látványra sem utolsó: a gömbölyű, tojásdad alakú, skarlátvörös bogyók késő nyártól télig ékesítik a természetet.

Számos madárnak szolgál táplálékul, s az ember számára is hosszú idők óta fontos vitaminforrás – fogyasztása növeli a szervezet ellenálló képességét. A kiemelkedően magas C-vitamintartalma (100 g friss csipkebogyóhúsban 400mg C-vitamin található) mellett A-, B-, K- és P-vitamint, valamint magnéziumot és vasat is tartalmaz. A csipkebogyó magjában található E-vitamin szintén kedvező élettani hatású. Mind a csipkehúst, mind a magot többféleképpen dolgozzák fel, így szörp és lekvár is készül belőle. Fáradtság vagy meghűléses panaszok esetén ajánlott csipkebogyóteát fogyasztani, valamint ajánlják még máj- és epebajok, magas vérnyomás és bélhurut esetén is. Egyes helyeken mártás, leves, sőt bor készítésére szintén felhasználják. Utóbbinak íze az aszúborra emlékeztet, kellemes desszertital, amely különlegessé teheti az ünnepi asztal fogásait. A sebek hegesedését elősegítő csipkebogyóolaj a termés magjából készül, s egyúttal ránctalanító hatással bír, így érdemes bevetni mint természetes kozmetikumot. A kipirosodott, nap perzselte, érzékeny bőr gyógyítója is lehet ez az olaj.

Tudták, hogy liszt is készíthető a csipkebogyóból? A magas rosttartalmú, semleges ízű konyhai alapanyag különleges eljárással készül. Először a bogyó levét kipréselik, majd a kapott folyadékmentesített terméshúst héjával együtt megszárítják, ezután őrlik lisztfinomságúra. Fehérje-, szénhidrát- és rosttartalma kedvező a diétázóknak.

Ha kedvet kaptak a gyűjtögetéshez, csipkebogyó-körútra ősszel, szeptember tájékán ajánlott indulni. Amikor a bogyó világosabb narancsszínűvé válik, és a dér már megcsípte, akkor érdemes szüretelni belőle – csak a sok tüskével vigyázzanak! A mélyvörös színű bogyók túlérettek, ezekben a vitamintartalom is alacsonyabb. Tápértéke akkor a legmagasabb, ha szedés után közvetlenül felhasználjuk. Tartósítani szárítással lehet.

Tovább a teljes bejegyzéshez
987 Hits
0 hozzászólás

Az egyik legősibb kétéltű fajunk a vöröshasú unka

Ez a békák családjába tartozó kétéltű egész Európában elterjedt, hazánkban sík- és dombvidékeknek egyaránt lakója. Élőhelye megválasztásában szereti a változatosságot, egy szempontot azonban mindig figyelembe vesz: a víz tisztaságát. Ezért különösen örülök annak, hogy az almásfüzitői vörösiszap-tározó környékén nem csak hódot lehetett lencsevégre kapni, hanem unkát is. Ennek ellenére persze ez a kétéltű kedveli a gyorsan felmelegedő pocsolyákat, út menti saras, mocsaras területeket, holtágakat, lápokat, ingoványokat, ahogy kerti tavak környékén is megtelepszik. Egy biztos tehát, az unka és az ember nem feltétlenül ugyan azt gondolja a víztisztaságról.

Március végén, április elején népesíti be választott lakóhelyét, és a tavasz beköszöntével azonnal kezdetét veszi a párzási időszak, ahol a hím unka a víz felszínén lebegve, belső hanghólyagja segítségével, jellegzetes „unk-unk” hangjával (innen kapta nevét is) kitartóan szólongatja nőstény társát. Hívás közben lábával vízrezgéseket keltve területe nagyságát is kijelöli. A párzást követően a nőstény alkalmanként 100300 petét rak le kisebb csomókban. Az algát evő ebihalak bő két hónap alatt, jellemzően nyár derekára már kifejlett unkákká alakulnak át.

A hímek kórust alkotva éjszaka aktívabbak, ilyenkor hallani leginkább unkogásukat – ezernyi törpe dalnok jellegzetes éneke töri meg a csendes, nyári éjszakákat. Hangjukat – hasonlóan a leveli békához – a toroktáj ütemes felfújásával erősítik. Október elején elhagyják a vizet és fagymentes területet keresnek a hideg időre, ahol téli álmukat töltik.

A vöröshasú unka teste zömök, a feje pedig rövid és lapos. Háta szürke vagy fekete színű, bőrét szaruszemölcsök borítják. Hasoldala fekete, narancssárga vagy sötétpiros színárnyalatú, jól elkülönülő, szabálytalan formájú foltokkal tarkított. Egy kifejlett példány 45 cm hosszú, kis méretűnek számít fajtársai körében. Tápláléka főként rovarokból, pókokból áll, ragadós nyelvével szerzi be zsákmányát, őket viszont madarak és ragadozó kisemlősök fogyasztják előszeretettel.

Az unkafélékről tudni érdemes, hogy hiányzik a dobhártyájuk, hallószervük tehát fejletlen, viszont több fogsor (vagy inkább ínyfogsor) segíti a táplálkozásukat, a felső ajkon kettő, az alsón három. Más különös ismertetőjegyük is van, csak hátulsó lábaikat köti össze úszóhártya, elülső lábujjaik szabadok. Erre a fajra egy bizonyos „unkareflex” produkálása is jellemző. Ha már nem tud gyorsan elmenekülni, bár nem holtnak tetteti magát, de a sajátos pózba dermed. Jellegzetes tartást vesz fel: fejét és végtagjait felfeszíti, így homorítva vörös, pettyes hasát mutatja az ellenségnek, megmerevedik és enyhén mérgező bőrváladékot bocsát ki magából. Veszély érzékelésekor segítségére van még a rejtőzködésben szürkésfekete háta, amely könnyen beleolvad környezetébe.

A vizek elszennyezése sajnos az unkapopuláció csökkenéséhez vezetett, ezért védett fajnak számít. Természeti értéke: tízezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1098 Hits
0 hozzászólás

Néhány tény, amit az ecetről tudni érdemes

Története egyidős magával az emberi civilizációval: akik készítettek sört vagy bort, elkerülhetetlenül találkoztak az ecettel, hiszen amikor az alkoholos italok hosszabb ideig érintkeznek a levegővel „megecetesednek”. Az egyiptomiak – a perzsákhoz, babilónokhoz hasonlóan – már ismerték és használták pl. élelmiszerek tartósítására. Szomjoltó hatását is megtapasztalták: vízbe keverték, úgy itták régi idők földművesei, katonái, utazói. Tették ezt azért is, hogy javítsanak a higiéniai körülményeken: az ecettől ihatóvá vált a víz, ugyanis elpusztította belőle a baktériumokat.

Az ókori görögök mézzel dúsított ecetes vizet ittak, lényegében a limonádé ősét, amelyet különleges edényekben, amfórákban tároltak. Hippokratész ókori görög orvos felfedezte gyógyító hatását is, sebgyógyításra, légzőszervi panaszok enyhítésére, sőt lepra ellen alkalmazta. A római katonák is használták sebeik, sérüléseik fertőtlenítésére. A víz és ecet elegye emésztést elősegítő hatását szintén ismerték a rómaiak: kenyérdarabkákat mártogattak ecetes vízbe főétkezések előtt, és különféle mártásokat készítettek vele.

Hazánkban a honfoglalás idejéről vannak adatok arról, miként használtak őseink a borecetet ételkészítésnél és tartósításra. Elődeink az ecetet szirupok, emulziók, kenőcsök, szájvizek, oldatok, testápolók, szemcseppek és szappanok készítésénél szintén alkalmazták, illetve még öblítésre, masszírozásra, szájöblögetésre, lábáztatásra, mosására, inhalálásra, borogatásra is. Fejfájás, rosszullét esetén ecetet szagoltattak a beteggel.

Az „ipari” ecetgyártásról már a 14. század végéről vannak adatok – először Franciaország területéről. Sok más mellett rózsaszirommal, málnával, borssal ízesítették, több mint 150 féle illatosított ecetet készítettek. Nagy-Britanniában még ecet-adó is létezett, ez is jelzi, hogy nagy tételben készítettek ecetet, mert igény volt rá. Ipari mértékben nálunk a 19. században jelent meg. Napjainkban az ecetet ún. gyors vagy fermentációs eljárás szerint, mezőgazdasági eredetű finomszeszből állítják elő. Az ecetet a háztartásban főként vízkőoldáshoz, hígított változatát főzéshez, az élelmiszeriparban savanyúság szabályozására használják (ezt E260-ként jelölik a termékeken).

A zöld flakonon túl - ecetfajták

A borecetet főként a mediterrán térségben használják, készítéséhez pedig asztali minőségű, tiszta, legalább egyszer fejtett, alacsony cukor- és alkoholtartalmú rosé-, fehér- vagy vörösbor szükséges.

Ennek a továbbfejlesztett változata a balzsamecet. Tudták, hogy sötét színű mellett fehér változata is létezik? A balzsamecet eredetvédett, és csupán az itáliai Modena környékén készíthetik. A tradíció szerint legalább tizenkét éven keresztül érlelik különleges, e célra gyártott fahordókban. Ahogy érik, úgy lágyul az íze, sűrűsödik, zamatosabb lesz, s sötétedik, míg majdnem feketévé válik. Maga a szőlőalapanyag is csak Modena környéki fajtákból kerülhet ki. A gondos előállítás következménye a borsos ár: egy deciliter, igazoltan eredeti balzsamecetért kb. tízezer forintot is elkérnek.

A gyümölcsborecetet leggyakrabban almából és almaborból vagy barackból készítik. A minőségi gyümölcsborecet illatán egyértelműen érződik, hogy mi a fő összetevője, tehát, hogy milyen gyümölcsből állították elő.

A rizsecet itthon kevéssé ismert, pedig a világ egyik legősibb ecetfajtája. Nem meglepő módon az ázsiai konyha használja a leggyakrabban. Biológiai úton állítják elő fermentált rizsből vagy rizsborból. Alacsonyabb ecetsavtartalma miatt lágyabb íze van, amelyet egyszerre jellemeznek édesnek és sósnak. A rizsecetről azt tartják, hogy csökkenti a koleszterinszintet, valamint hatásos a rákos tumorok elleni küzdelemben.

Kalandozzunk kicsit az Ibériai-félszigeten, a sherryecet hazájában! Andalúzában, Jerez de la Frontera vidékén szintén biológiailag, első osztályú, hosszú éveken át érlelt brandyből és Jerez környéki borból készítik a különleges, borostyán színű ecetet. Három fajtája is ismert: a hat hónapig érlelt Vinegra de Jerez, a kétéves Vinegra de Jerez Reserva és a tíz évig hordókban álló Vinegra de Jerez Gran Reserva.

Az ecet a természetes környezetért

A végére hagytam azt, ami miatt a bejegyzésbe belekezdtem, hiszen egy zöld blognak a környezetvédelmi szempont a legfontosabb. Ha vegyszermentesen szeretnénk takarítani, ráadásul kedvező áron beszerezhető tisztítószert keresünk, az ecet kihagyhatatlan. Általános tisztításhoz, ablakpucoláshoz, háztartási gépek takarításához, fertőtlenítéshez igen hatékony szer. De van további kreatív felhasználási lehetősége, íme, néhány hasznos praktika:

        Vágott virágok felfrissítéséhez érdemes két evőkanál ecet és egy evőkanál cukor keverékét beleönteni a vázába, ez növeli a növények tartósságát.

    Vegyszermentes mosogatószert is készíthetünk belőle, ha egy háztartási szappant lereszelünk, egy bögrényi vízben megfőzzük, majd hozzávegyítünk 2 evőkanál ecetet és 510 csepp teafaolajat!

       Gyümölcs- és zöldségtisztításra is ajánlott az ecetes víz – két deci vízhez két evőkanál ecet a jó arány, és hatékonyabban eltávolíthatók a baktériumok, növényvédő szerek róluk. Persze aztán csapvízzel le kell öblíteni a szóban forgó finomságokat.

       Vágódeszka tisztításához szintén az ecet jelenthet hatékony megoldást: hígítatlanul öntsünk rá némi folyadékot, majd öblítsük le tiszta vízzel a felületet!

       Darázs- vagy szúnyogcsípés esetén néhány csepp ecet az érintett területen naponta 2-3 alkalommal csodákra képes.

       Az ecetes borogatást jól ismerjük és alkalmazzuk duzzanatokra, de a leégésre is tökéletes: hűsíti a bőrt és felgyorsítja a gyógyulási folyamatot.

Zárásként egy kirándulásötletet. Ha Tokaj környékén járnak, érdemes megnézni az ország első ecetmúzeumát. Az Acetánia Ecetmúzeum 2015-ben nyílt meg Bodrogkeresztúron, és látványos módon mutatja be az ecetfajták történetét, előállítási módjukat.

Tovább a teljes bejegyzéshez
687 Hits
0 hozzászólás

Számtalan problémára kínál megoldást a gyújtoványfű

Nem túlzok, valóban sokrétűen felhasználható és értékes gyógynövény a közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris). Nem is nagyon kell keresni, vagy messzire menni érte, mert ez az évelő növény a kontinens nagy részén fellelhető, főként szántóföldek mentén vagy erdei tisztásokon, esetleg patakparton. Sűrű fürtben álló, élénksárga virágai a gyertya lángjára emlékeztetnek, innen kaphatta nevét: mintha lángra lobbantaná a nyári rétet. Számos más népi megnevezése is elterjedt. Mivel a tátikához hasonló a virágzata, vadtátikának, tatincsnak is hívják, valamint a lenlevelű fű, a serpentyűfű, a békalen, sőt a pintyő is ezt az évelő növényt jelöli.

Húsz centinél magasabb egy méternél kisebb. Egyenesen felálló szára a tőnél elágazik, levelei lándzsa alakúak, tömötten állnak, színük szürkészöld. Öt csészelevelének háromszögletű cimpái vannak, a kétajkú párta halványsárga, a „torka” pedig narancssárga. Rovar- és önmegporzású. Toktermése tojásdad alakú, magvai összenyomottak, széles hártyás-szárnyas szegélyűek, sötétbarnák vagy feketék, közepük kipúposodó, ráncos. Ha ennek alapján nem ismernék föl, semmi gond, a fotó alapján megállapítható, hogy szinte mindenki találkozott már vele.

Már a középkorban elismert gyógynövényként tartották számon, sőt a rontás ellenszereként is ismerték a gyújtoványfüvet. Ha valakin rossz átok vagy varázslat ült (ilyennek tartották egykoron az impotenciát vagy a derékfájást) és megfürdött egy kád gyújtoványfüves vízben, megszabadulhatott a rontástól. Így a jelen korból visszagondolva, a meleg vizes áztatás legalább a derékfájást enyhíthette. Azért a szegény „áldozatnak” a biztonság kedvéért tartania kellett a fürdés után is a zsebében a növényből a további rontás elkerülése érdekében.

Nos, a hiedelmeken túl a gyújtoványfű valóban segít. Nem is gondolnánk, hányféle területen lehet alkalmazni ma is például virágos hajtását. Külsőleg kenőcsként bőrbetegségek (pl. bőrirritáció, szőrtüsző-gyulladás) tüneti kezelésére használják. Pépes borogatásként fekélyes sebekre, pikkelysömörre jótékony. Kötőhártya-gyulladásra, szemárpa gyógyítására, egyéb fertőzéses szemgyulladásra kiváló a főzete lemosóként vagy borogatásként. Ismert lázcsillapító hatása is. Az aranyér enyhítésére szintén ajánlott, ilyenkor ülőfürdőt szükséges készíteni a gyújtoványfű virágából.

Teaforrázatként az emésztőrendszer tisztítására javallott. Csodaszer székrekedés ellen, epe- és májbántalmakkor. Gyomorégés, savtúltengés esetén is gondolhatunk rá megoldásként. Segítség lehet prosztata-megnagyobbodás, hólyaghurut, vizelettartási problémák enyhítésére. Fokozottan figyelni kell azonban a mértékre kúraszerű alkalmazásakor. Mivel has- és vizelethajtó hatása miatt kiszáradást okozhat, fontos orvossal, gyógyszerésszel konzultálni hosszabb távú fogyasztása esetén.

Érdemes június-júliusban egy-egy kirándulás alkalmával keresgélni és gyűjtögetni ebből az ezerarcú gyógynövényből (aki szeretné, tehet a zsebébe is egy-két sziromnyit játékos babonából). Van ennél kényelmesebb és gyorsabb megoldás is, ugyanis gyógyászati szaküzletekben, bioboltokban is beszerezhető szárított, szálastea-változata.

Tovább a teljes bejegyzéshez
823 Hits
0 hozzászólás