Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Ugyanaz és mégis más

Ha a tavalyi Füzitői Napokkal kapcsolatban azt írtam, hogy rutinosan vettem részt a rendezvényen, akkor mit írjak erről az évről? Persze a harmadik alkalom igazán nem sok ahhoz képest, hogy hány éve rendezik meg az eseményt. A Füzitői Napok igazán szép hagyományra tekint vissza, az elsőt 1992-ben rendezték meg. Persze alakult-változott, például, ahogy polgármester úr, Karánsebesy Lukács megjegyezte köszöntő beszédében, ma már csak nevében hordozza a többes számot.

Hagyomány ide, rutin oda, mindig kíváncsisággal telve érkezem az eseményre. Szerintem jogos a várakozásom, mert hiába az állandó elemek, a megszokott felépítés, mégis minden egyes alkalom más és más. Nem pusztán az időjárás miatt, mert bár nagy szerepe van abban, milyen hangulatban telik a nap, mennyien látogatnak ki az almásfüzitői nagy térre, mégsem csak ezen múlik a siker.

Tovább a teljes bejegyzéshez
453 Hits
0 hozzászólás

Füzitői napok annó – 2015.

Rutinosan vetettem bele magam a 2015-ös Füzitői Napok szervezésébe, már, ami a mi részünket illeti. Elhatároztuk, hogy újítani fogunk, mert bár a táblás kvízjátékunkat, amelyet évről évre vittünk magunkkal, nagyon szerették a gyerekek, de nem akartuk megvárni, hogy megunják.

Sokat töprengtünk, hogy miről szóljon és milyen legyen az új játék, végül úgy döntöttünk, hogy a szelektív hulladékgyűjtés témáját dolgozzuk fel. Hiszen ez az, amivel nap mint nap találkoznak a gyerekek, és talán ebben tehetnek a legtöbbet maguk is a környezetükért.

Tovább a teljes bejegyzéshez
394 Hits
0 hozzászólás

Füzitői napok annó – 2014.

Közeledik május vége, ilyenkor gyereknap táján rendezik Almásfüzitőn a Füzitői Napokat. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. számára ez fontos ünnep. Évek óta részt veszünk rajta és nem pusztán úgy, hogy támogatjuk, hanem ki is települünk, programokat viszünk.

Tovább a teljes bejegyzéshez
401 Hits
0 hozzászólás

A kívülálló szemével

2013 óta dolgozom a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-nél, és bevallom, először akkor hallottam róluk, amikor az álláshirdetésüket megláttam. Természetesen ekkor utánaolvastam: kik ők, mit csinálnak? Azonnal belefutottam a Greenpeace támadó kampányába, de a cég erre adott válaszai számomra már akkor is hitelesek voltak. Aztán megnéztem a honlapjukat, és amit ott találtam, még árnyaltabbá tette a képet. Tetszett, hogy a TKV láthatóan nem zárkózik el a nyilvánosságtól, nem burkolózik hallgatásba, hanem tényeket mutat be. Elolvastam, amit a múlt örökségéről írtak, amelynek felszámolását, a következmények enyhítését az állam helyett felvállalták, így ma nem a mi adónkból porzásmentesítik a tározókat. Olvastam, hogy különösen a kolontári katasztrófa után milyen sok ellenőrzést kaptak, amelyeken mind hibátlanul megfeleltek.

Tovább a teljes bejegyzéshez
482 Hits
0 hozzászólás

Bemutatkozás

Mi ez?

Ez egy személyes blog, közérdekű témákról: hétköznapi környezetvédelemről, például szelektív hulladékgyűjtésről, és az ipar környezetvédelmi lehetőségeiről, ezen belül kiemelten az almásfüzitői vörösiszap tározókról. Szeretném ugyanis, ha nem csak a médián átszűrt hírek jutnának el mindazokhoz, akiket érdekel: mik ezek a tározók, miért vannak a Duna partján, jelentenek-e kockázatot a környezetükre, ki az, aki kezeli, és mit lehet róla tudni.

Ki vagyok én?

Szeretem a tiszta helyzeteket, így nem is titkolom, hogy a tározót kezelő cégnek vagyok a kommunikációs munkatársa. Biztosan lesznek olyanok, akik szerint ez hitelteleníti az írásaimat, mert elfogult leszek. Ezzel szemben én úgy gondolom, így van kellő rálátásom arra, hogy a cég hogyan működik, mit tesz. Mindenkit megillett, hogy elmondhassa a saját álláspontját.

Tovább a teljes bejegyzéshez
463 Hits
0 hozzászólás