Vörös és Zöld

Almásfüzitő

A hangja igazi természeti csoda – a karmazsinpirók

 Barátnőm nővérét mindig irigyeltem, igazából egyetlen tanult képessége miatt: mutató és hüvelykujját a szája elé téve, szédítően erős és azt kell, hogy mondjam, dallamos füttyjelet tudott kiadni. Kiskamaszként ámultan néztem föl rá. Ő jutott eszembe a karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) füttynek tűnő énekéről. Messze hangzó, magabiztos, diadalmas, ezeket a fogalmakat idézte föl bennem ez a kis borzas nyakú madárka. Éneke sajátos, nem téveszthető össze más pintyekkel.

Neve mintha tautológia lenne, azaz „…mindent kétszer mond, kétszer mond” (Karinthy Frigyes „Így írtok ti” Ady Endre: Törpe-fejűek)

A karmazsin szanszkrit eredetű szó (’krimdzsa’), amely arab közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: kermesztetű. A kermesztetű kisajtolt nedve értékes festékanyag volt. Érdekessége a szónak, hogy van olyan nyelv, amelyben a vöröses színnevet jelöli. Kapcsolódik a karmazsinhoz még az alkörmös dísznövény, más néven az amerikai karmazsinbogyó vagy festőbogyó. E növény bogyóiból egykor ételfestéket és gyógyszert készítettek, külföldön még ma is van, ahol használják a bor színezésére.

A pirókból könnyű arra következtetni, hogy kapcsolódik a pír, piros szóhoz, és a név jelentésének, valamint a madárka színének lehet egymáshoz valami köze. A ’pir’ tőből az ’ók’ képzőből létrejött szó jelentése vörös szőrű, hajú vagy tollú. Mondták emberre, állatra egyaránt. Pirókunkon a tolla miatt rajta is ragadt névként.

Úgy gondolom, mégsem fogalomismétléssel van ez esetben dolgunk, hanem a piros szín pontosításáról. Hogy tehát nem akármilyen pirók szóban forgó kis madarunk, hanem éppen karmazsin, élénk, világos, mint egykor a karmazsin csizmák voltak.

A karmazsinpirókoknál sincs másképpen, mint számos más madárnál, hogy a hímek szép színesek, a tojók, valamint a fiatal példányok jellegtelen barnás színűek. Ez utóbbiak emlékeztetnek a házi verébre, a nem gyakorlott madármegfigyelők akár összetéveszthetik őket.

A hímek feje, torka, begyének nagy része, valamint farktolla erősen vagy enyhén karmazsinpiros. A hímek színe az életkorral változik, az idősödő példányoknál csökken az intenzitása. Érdekes megfigyelés, hogy színüket akkor is elveszítik, ha fogságba kerülnek.

Egész Eurázsiában megtalálható, leginkább vízközelben. Költöző madár, télen délebbre vonul, Kínán keresztül Indiába, Turkesztánon át Perzsiába. Közép-Európába, így hozzánk is eljut. Szereti az olyan terepet, ahol könnyen elrejtőzhet, a bozótosok erre ideálisak. Nem véletlenül kedveli a vízpartokat, hiszen lelkes fogyasztója a fűzbarkának. Nem csak rügyekkel táplálkozik, nem veti meg a növények más részét sem, és hernyókat, bogarakat is fogyaszt.

A párok egész életre kötik össze életüket, és költőhelyükhöz is ragaszkodnak. Fészkükben egyszerre 3-4 tojást láthatunk, a tojó közel két hétig kotlik, a hím a táplálásban segít.

Olvastam, hogy Kamcsatkán különös becsben tartották, mert tavasszal a lazacfogás idején szólal meg először. Úgy tekintenek rá, mint a lazac-szezon hírnökére, és mivel e halnak kiemelt jelentősége van életükben, tisztelik a karmazsinpirókot is.

Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1125 Hits
0 hozzászólás

Húsmentes hétfő mozgalom

Meglepődtem, amikor először olvastam a húsmentes hétfő kezdeményezésről. Régi emlékeket idézett föl bennem. Szüleim mesélték, hogy még a rendszerváltás előtt hétfőnként adásszünet volt a Magyar Televízióban. Nagy változást jelentett, amikor ezt 1989 január elsejétől megszüntették. Nyilván sokan voltak, akik úgy gondolták, inkább a tv-mentes napok számát kellett volna növelni, a többség azonban a szabadság első lépésnek tekintette.

Mit gondoljunk a húsmentes hétfőről? A mozgalom 2003-ban indult az Egyesült Államokból, Magyarországon 2012. október 1-jén tartották meg először. Mindenekelőtt nézzük meg, mi minden tudhatunk a húsfogyasztásunkról!

Mit mond a statisztika?

Kiindulásként nézzük meg, mennyi húst fogyasztunk! Mit tippelnek? Mit gondolnak csökkenő vagy növekvő a húsfogyasztás mennyisége hazánkban?

A KSH adatai szerint 2000-hez képest jól állunk, mert akkor az egy főre eső éves húsfogyasztásunk 70 kg volt, 2016-ban viszont már csak 66,4 kg. Ám hozzá kell tennem, hogy a tendencia inkább ingadozó, voltak jobb évek, 2010-ban például 56,7 kiló húst fogyasztott átlagban minden egyes ember. Ami persze azt jelenti, hogy vannak, akik ennél jelentősen többet esznek, azaz hetente több kiló húst. A statisztikai adatban mindenféle hús benne van, a kolbásztól a felvágottig, tehát nem csak az a steak, ami például egy étteremben kerül a tányérunkra. A statisztikáról és a húsról még annyit, hogy ha egy éhes ember egy étterem ablakán át néz egy másikat, aki bent ül, és éppen hozzákezd két szép szelet hús elfogyasztásához, akkor egy excel táblázatban fejenként és átlagban egy-egy szelet húst esznek. De hát épp ilyen a statisztika, nagyban és messziről jól mutatja a képet.

Az ember mindenevő

Számtalan koncepció él a világban arról, hogyan lehet egészségesen táplálkozni, mit kell, kellene enni, mit mivel szabad együtt fogyasztani, mi tiltott, mi nem az. Abban a többség egyetért, hogy a túlzott húsfogyasztás nem igazán egészséges, a zsíros húsok pedig inkább károsak, különösen, ha valaki rendszeresen és nagyobb mennyiségben fogyasztja azokat. A húsfogyasztás csökkentése jó hatással van szervezetünkben a vérnyomásra, alacsonyabb lesz a telített zsír és a koleszterin szintünk is. Egy barátnőm egy ideje a flexitárius étrend híve, azaz nem mondott le a húsevésről, te túlnyomó részben zöldségeket fogyaszt. A háziorvosa évente elküldi laborvizsgálatra. Legutóbb az eredményeket látva megkérdezte tőle, hogy vegetárius lett-e.

De mi köze mindennek az ökológiai lábnyomhoz?

A húsfogyasztás túl a saját egészségi állapotunkon még a világ klímahelyzetére is kihatással van. Így kerül a hús témája például a Föld Napja Alapítványnál is terítékre, ezért is kampányolnak a környezetvédők amellett, hogy fogjuk vissza húsfogyasztásunkat.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) adatai szerint a világ üvegházgáz-kibocsátásának közel 18%-áért az állattartás a felelős, 1 kg marhahús előállítása során 27 kg szén-dioxid kerül a légkörbe. Gondot jelent az is, hogy az állattenyésztés rendkívül vízigényes. Barátnőm mesélte azt is, hogy amikor hat éves kislányának igyekezett ezt elmagyarázni, ő csodálkozva nézett rá: ilyen sokat isznak a tehenek. Természetesen nem. Az állatok számára termesztett takarmánynövények előállításához van 1 kiló marhahúsra vetítve kb. 15.000 liter édesvízre szükség, amiből, mint tudjuk, amúgy sem állunk jól. Ha már a marhahúsnál tartunk, velük más gond is van, ezen jószágok metánkibocsátása része annak, hogy a Föld klímahelyzete közelít a válságoshoz. Megjegyzem, a nagyüzemi baromfitartás sem jobb, mellékterméke az ammónia, ami hozzájárul a savas esők kialakulásához.

A The American Journal of Clinical Nutrition (havi rendszerességgel megjelenő orvosbiológiai folyóirat) szerint a vegetáriánusokhoz képest a húsevők étrendje tizenhétszer több földterületet, tizennégyszer több vizet, valamint tízszer több energiát vesz igénybe, mint egy vegetáriánusé.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy antibiotikumokat a legnagyobb mennyiségben nem betegségekre szedünk, hanem az állatoknak adagolt gyógyszer formájában fogyasztjuk el őket. Igen, az állatok is kapnak antibiotikumokat, nem is keveset.

Ha hétfő, akkor…

Sok zöld szervezetet ér az a vád, hogy szélsőségesek, kevéssé veszik figyelembe a realitásokat, inkább egy ideális világban élnének. Hús-ügyben azonban toleránsak. Hiszen mi az az egy nap. Nem is kell, hogy a hétfő legyen. A hét kezdete persze megfelelő lehet, így gyomrunk kipihenheti, ha hétvégén, a családi ebédeknél kicsit belehúztunk. Lehet a kedd, ha hétfőn még megennénk a vasárnapi maradékot. Vagy választhatjuk akár a hagyományos húsmentes péntek. Vagy még tovább léphetünk, és csatlakozhatunk a hétköznapi vegetáriánusokhoz. Ők hét közben egyáltalán nem esznek húst, ám hétvégén nem fogják vissza magukat.

A húsmentes hétfő fogyasztásunk környezeti hatásáról és a tudatos választásról, felelősségünkről is szól. Ha még nem tették, egyszer próbálják ki!

Tovább a teljes bejegyzéshez
739 Hits
0 hozzászólás

Egy közösség komposztálás tapasztalatai

A komposztálás az újrahasznosítás egy módja, és messze több embernek elérhető, mint hinnénk. Kifogás sem nagyon lehet vele szemben. A komposztálás esetében például fel sem merülhet az az amúgy abszurd vád, hogy felesleges szelektíven gyűjteni a hulladékot, mert a begyűjtés során úgyis mindent összeöntenek. A komposztálásnál csak rajtunk múlik, milyen lesz az eredmény, és a hasznát azonnal megtapasztalhatjuk.

Hallottam már olyan kifogást, hogy nem mindenkinek van lehetősége rá. Nézzünk ehhez egy kis statisztikát! Az eurostat adatai szerint 2018-ban az EU-27 országok közül a családi házban élők aránya Horvátország (69,7%), Szlovénia (66,2%) és Románia (65,2%) mögött Magyarországon (64,6%) volt a legmagasabb. Ez azt jelenti, hogy hazánkban nagy eséllyel a lakosság több mint a felének módjában áll komposztálni. Megjegyzem, számos bérháznak van udvara, ezek között sok olyan akad, amely gondozott kertet rejt.

Egy munkatársam mesélte, hogy náluk, Budapesten az egyik budai kerületben, a ház közössége úgy döntött pár éve, hogy belevágnak a komposztálásba. Az udvaruk leginkább félárnyékban van, így nagyon sokat nem kellett töprengeniük, hogy hova helyezzék el a komposztládát. Egy újrahasznosított műanyagból készül láda mellett döntöttek. Összedobták az árát, vettek vasvillát a forgatáshoz, és még egy kisebb baltát is beszereztek, hogy a lehulló gallyakat fel tudják aprítani. A házból hárman vállalták, hogy felváltva felügyelik a láda tartalmát, ehhez készítettek egy táblázatot, amit megosztottak egy felhőtárhelyen, hogy mindenki láthassa, és közösen szerkeszthessék. Összeállítottak egy tájékoztató füzetkét, ezt kinyomtatták, minden egyes postaládába behelyezték. Biztos, ami biztos, a lift melletti hirdetőtáblájukra kitettek egy plakátot a legfontosabb tudnivalókról.

Hogy mi volt az információs kiadványukban? Általános tájékoztatással kezdték. Leírták, hogy a komposztálással a céljuk kettős. Szeretnék, ha csökkentenék a szürke kukába kerülő hulladék mennyiségét, és újrahasznosítanák azokat az anyagokat, amelyeket lehet. Ez utóbbira legalább két okuk volt. Általában a környezetünk védelme: évente ugyanis naponta és fejenként kb. fél kiló olyan hulladék keletkezik, amit így nem kell a kukába dobni, mert komposztálható. Fontos volt számukra természetesen a saját jól felfogott érdekük: ha humuszt tudnak érlelni az udvaron, akkor közös munkával értékes, a kertben, és a lakások balkonládáiban felhasználható tápanyaghoz jutnak.

Leírták, hogy ne aggódjon senki, a komposzt nem lesz büdös, ugyanis a házban néhányan alaposan felkészültek arra, hogyan kell gondozni az elegyet, illetve, hogy mit és milyen arányban szabad belehelyezni. Tudomására hozták a lakóközösségnek, hogy mindenki csatlakozhat a munkához, szívesen felkészítenek bárkit egy rövid tanfolyamon, amelynek esetükben szerencsésen gyakorlati képzési része is volt. Mint megtudtam, voltak jelentkezők, sőt a résztvevők közül ketten a nyaralójukban maguk is elkezdtek komposztálni.

Részletesen leírták magát a folyamatot és azt, hogy mi kerülhet a komposztba. Megkérték a lakókat, hogy a szerintük komposztálható háztartási hulladékukat egy külön edényben gyűjtsék, és időről időre tegyék ki a megbeszélt közös gyűjtőhelyre. Meg tudtak állapodni abban, hogy az edényekre ki-ki ráírja a nevét, hogy visszajelzést kaphasson, helyesen ítélte-e meg, mi kerülhet a komposztba. Mondhatná erre bárki, hogy ez a privátszféra megsértése. Voltak olyanok, akik ezt így gondolták, és természetesen nem vett részt mindenki a komposztáló-projektben. Senkit nem kényszerítettek erre, még csak megjegyzést sem tettek arra, aki elzárkózott az közös ügytől. Viszont az sikerült elérniük, hogy minden egyes lakótárs tiszteletben tartotta az ügyet, bár nem volt aktív részese mindenki, de nem is gáncsoskodott senki. A projekt nyitott volt, bármikor lehetett csatlakozni, vagy éppen kiszállni a közös ügyből.

Rövid listát írtak azokról az anyagokról, amelyek gyakrabban előfordulnak a háztartásban, és jól komposztálhatók, vagy nem illenek a komposztba.

Komposztálható a háztartásban

Ne tedd a komposztba!

kávézacc

sült konyhai maradék

teafű

olaj, zsír

apróra tört tojáshéj

csont, hús

gyümölcsmaradék (almacsutka, gyümölcshéj)

papír (főként azért, mert jobban hasznosul a szelektív gyűjtéssel)

zöldség (krumplihéj, karalábélevél, spenótszár…)

 

fűrészpor

 

virágok (lehulló levelek, elhervadt vágott virág…)

 

déli gyümölcs (csak módjával, megmosva, felaprítva)

 

 

Tájékoztatást adtak arról, hogy a kerti hulladékok közül mi kerülhet a komposztba.

Komposztálható a kertben

Ne tedd a komposztba!

levelek

nagy ágdarabok

diólevél, vadgesztenye, tűlevél (csak nagyon kevés)

felaprított gallyak

 

 

A komposztálás során figyeltek arra, hogy a mikroorganizmusok munkájához szükséges szén és nitrogén megfelelő arányban legyen jelen az elegyben. Tartották magukat az ökölszabályhoz, kétharmad rész zöld hulladékot (levelek, fú, gyom, zöldség, gyümölcs) és egyharmad rész barna hulladékot (gallyak, mulcs) adtak a keverékhez. Időről időre egy-egy réteg földet is terítettek az anyagokra, részben mert ígérték, hogy szagmentesen tartják a komposztot, és ebben segített a föld, részben mert a föld maga is gazdag mikroorganizmusokban, ami segítette az érés folyamatát és az elegy szerkezetének jót tett. 4-6 hetenként átforgatták az anyagot, hogy lazítsák a komposztot, biztosítsák minden rész szellőzését, ne induljanak el kellemetlen rothadási folyamatok.

Éveken át jól működött a rendszer, a jó minőségű komposztból jutott a kertbe, és kaptak belőle azok is, akik kértek szobanövényeik gondozásához. Aztán a kezdeményezés egyik motorja elköltözött a házból, egy másik pedig romló egészségi állapota miatt nem vállalta már a közös munkát. Egy ideig még futott tovább a rendszer, aztán akadozni kezdett, az új beköltözőket már nem tájékoztatta senki. A téma azért került most elő, mert feléledt a remény, hogy újrakezdik, akadt ugyanis két lelkes házbeli fiatalember, akik elkötelezetten környezettudatos életet élnek, és szánnának időt és energiát arra, hogy közvetlen környezetüket is jobbá tegyék.

Tovább a teljes bejegyzéshez
701 Hits
0 hozzászólás

Már megint a madarak?

Igen, szerencsére évről évre egyre több szó esik a madarakról, remélem, sokak örömére és a kis tollasok javára. Jeles napok közelegnek a hétvégén, amikor még a szokásosnál is többször emlegethetjük, sőt figyelhetjük őket. Minden év októberének első hétvégéje ugyanis – ezt már most évekre előre be is írhatják a naptárukba! – az európai madár megfigyelési hétvége. Nem nagyon törődtem korábban azzal, hogy élnek körülöttünk madarak. Persze, rám is megnyugtatóan hatott, amikor egy parkban egy padon üldögélve, esetleg egy étterem teraszán ejtőzve hallgathattam, ahogy csiviteltek körülöttem. Sokszor egy erdőben sétálva engem is kíváncsivá tett a kakukk dala, de sosem számoltam meg, hányszor szólt. Az egyik babona szerint az eladósorban lévő lány így megtudhatja, mikor fog férjhez menni. Amikor még aktuális lett volna, nem ismertem ezt a hiedelmet, később pedig már semmi szükségem nem volt a számolásra.

Ám a kakukk mégis különös jelentőséggel bír számomra. Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor valamiről újra és újra eszünkbe jut egy régi emlék. Így vagyok a kakukkal. Ahogy távolodtunk időben a II. világháborútól, egyre kevesebb új könyv vagy film jelent meg, ami azt a korszakot dolgozta fel. A fiatalabb nemzedékek talán csak akkor látnak háborús filmet, ha kifejezetten foglalkoztatja őket valamiért a téma. A mi szüleink, nagyszüleink viszont gyakran láthattak a mozi kínálatában világháborús filmeket. Néhányat magam is láttam, az egyiket sosem fogom elfelejteni. A Borisz Vasziljev „A hajnalok itt csendesek” című kisregényéből készült film az orosz fronton játszódik, 1942-ben. A történet szerint egy idős őrmester vezetésével egy szakasz katonalány harcol egy szakasz jól felfegyverzett német katonával. A lányok belekényszerülnek a helyzetbe, ám hősiesen helytállnak. Mindegyikük meghal, ki így ki úgy. Egy szép, emberi pillanatban, az egyik lány hallva a kakukkot számlálni kezdi, hányszor szól, hogy megtudja, hány évet él még. A kakukkról nekem mindig ez a történet jut eszembe.

Az Európai Madármegfigyelő Napok lassan 30 éves rendezvény. A BirdLife International, a madártani szervezetek világszövetsége indította el 1993-ban. A rendezvény célja kicsit emlékeztet arra, amikor sok számítógép kapacitását felhasználják egy tudományos munkához, azaz a sok „kicsi”, erőforrást ajánl fel egy nagyobb cél érdekében. Itt az egyes országok madarászai és lelkes hobbistái adják a közösbe az idejüket, szaktudásukat. Szerintem a legszebb az egészben, hogy bárki részt vehet a közös munkában, az is, aki a galambon és a fecskén kívül egyetlen madarat sem ismer fel.

Egyszerűen csak el kell indulniuk egy sétára, és amikor madarat látnak, fel kell jegyezni a pontos helyszínt, a látott madarak számát, valamint azt, hogy hányan vettek részt az akcióban. Aki ennél járatosabb a madarak világában, az megnevezheti a három leggyakrabban látott madár nevét, és azt, hogy hány példányt látott.

Ez a hétvége túl az adatgyűjtésen, arra is kiváló, hogy bővítsük madártani ismereteinket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mint a BirdsLife hazai képviselője országos programokat szervez a hétvégén, amelyeken bárki részt vehet. Lesz madármegfigyelés, madárgyűrűzés, szervezett túra. Túl a kiváló szabadtéri élményen, túl a számos érdekes, sokak számára új ismereten, még az is ösztönözhet sokakat a részvételre, hogy minden madármegfigyelő ország egy verseny részese is. Nem csak a madarak számát összesíti a nemzetközi szervezet, hanem azt is közzéteszi, hogy az egyes országokban hányan vettek részt a számlálásban. Mi eddig jól szerepeltünk, szinte minden évben ott voltunk a dobogós helyek egyikén.

Akit érdekel a program, minden információt megtalál az MME honlapján.

Tovább a teljes bejegyzéshez
430 Hits
0 hozzászólás

Csomagolásmentesen vásárolni? Vissza az időben?

A hatvanas években nem csak a piacon lehetett kimérve tejet, túrót, vajat kapni. Édesanyám mesélte, milyen különleges esemény volt gyerekkorában, amikor a zacskós tej megjelent a boltokban. Ma fordított utat járunk be. Egy-két éve rácsodálkoztam arra a fiatal nőre, aki a szupermarket pénztáránál mögöttem saját tüllzacskóba gyűjtött almát helyezett a szalagra.

Mára mind több emberrel találkozhatunk, akik nem kérnek a bolti műanyag zacskókból. Az első lépés a tudatos vásárláshoz, hogy viszünk magunkkal egy bevásárló táskát. A következő, amikor már a zöldséget, gyümölcsöt saját szütyőkébe gyűjtjük. Van, aki itt megáll, akadnak azonban egyre többen, akik ennél tovább lépnek, nem vásárolnak előrecsomagolt felvágottat vagy sajtot, sőt, a kimért termékeket saját dobozba kérik. Amikor ilyen vásárlásnak először szemtanúja voltam, egyedül én lepődtem meg. Az eladó magától értetődően vette át a pult fölött az átnyújtott műanyag tartót.

Egy felmérés szerint Magyarországon, ha visszaosztjuk a felhasznált műanyag zacskók számát, mindenki 80 darabot használ el. Vannak szélsőségesebb adatok. Olvastam, hogy az Egyesült Államokban minden egyes ember naponta felhasznál egy bevásárlószatyrot. Ehhez képes jobban állunk, de nincs miért hátradőlnünk, hiszen Dániában, akiket nyugodtan tekinthetünk példaképnek, átlagosan évente egy szatyrot használ egy polgár.

Vannak nem kevesen, akik a bolt műanyag szatyrot otthon azonnal ki is dobják, ráadásul nem feltétlenül szelektíven. A műanyag zacskók lebomlási ideje a természetben több száz év. Borzalmas!

Ma már a legtöbb helyen a műanyag zacskóért pénzt kérnek az üzletekben. Sok ismerősöm dohogott emiatt, ám szerintem ez a változás sokakat arra ösztönzött, hogy vigyenek magukkal bevásárlótáskát. Sőt! Már láttam, hogy a zöldségek mellé kihelyezett zacskókért is pénzt kérnek. Helyes! Jó, hogy hazánkban 2021-től teljesen betiltják a használatukat más egyszer használatos műanyag eszközök mellett.

Sokan az alábbi négy ok miatt vonakodnak a csomagolásmentes vásárlástól.

Körülményes

Valóban körülményesebb csomagolásmentesen vásárolni, de senki nem várja a kezdőktől, hogy minden kimérve vegyenek meg. Az viszont már elvárható, hogy ha van alternatíva, a csomagolásmentest válasszák. És sose kérjenek az üzletben extra csomagolóanyagot!

Kinevetik őket, ha saját dobozzal és szütyővel érkeznek

Ma már trendi csomagolásmentesen vásárolni! Senki nem akad fenn ezen.

Drága

Igen, a legolcsóbb termékeknél drágább, amit a csomagolásmentes boltokban lehet vásárolni, de nem kerül többe, mint egy közepes szupermarketben. Nem győzöm hangsúlyozni, kicsiben kell kezdeni. Gondolja végig mindenki, hogy azok a termékeket, amit eddig vásárolt, megvehetők-e extra csomagolóanyag nélkül.

Kevés csomagolásmentes bolt létezik

Valóban, de jó hír, hogy folyamatosan bővül a számuk. Ugye tudják, hogy nem csak csomagolásmentes boltban csomagolásmentesen vásárolni, hanem például a piacon is?!

Az azonban bizonyos, hogy tudatos felkészülés és előre összeállított lista nélkül nem szabad belevágni. Minden a listával kezdődik. Az előre tervezés nélkülözhetetlen a környezettudatos élethez. Fejben, papírra vetve vagy mobiltelefonba bepötyögve – kell egy lista. Erika barátnőm például akkor lett elkötelezett listaíró, amikor férje néhány hétre külföldre utazott munka ügyben. Addig Erika, amikor bement egy szupermarketbe, nézelődött, ezt-azt megvett, sok mindent feleslegesen, és általában otthon jutott eszébe, hogy mit kellett volna még vennie, amire valóban szüksége lenne. Az otthoni szereposztás szerint ez nem volt gond, mert a férj vásárolt rendszeresen, barátnőm csak „hobbiból” ugrott be néha egy élelmiszerboltba. Az első lista szinte véletlenül született, aztán rákapott, mert döbbenten tapasztalta, mennyi időt takarít meg ezzel. Vele ma már nem történhet meg, hogy főzés közben veszi észre: kifogyott egy alapvető hozzávaló.

Ha lista van, akkor a csomagolásmentesség is működik. Ha csomagolásmentesen vásárolunk, akkor magunkkal kell vinnünk a szükséges csomagolóanyagot. Nem pusztán szatyrot vagy kosarat, amibe a kifizetett árut helyezzük. A felkészülés ennél bonyolultabb. Vinnünk kell szütyőket, dobozokat, üveget, műanyag palackot.

A PET-palackok egyelőre tovább szennyezik a környezetet, pedig környezetünk érdekében jelentős mértékben csökkenteni kellene a számukat. Egészen pontos adat nincs, de becslések szerint évente több mint 500 milliárd PET-palackot adnak el szerte a világon (egy évtizeddel korábban még csak közel a felét). A PET-palack lebomlási ideje több száz év, így évszázadokig fogja még szennyezni élővilágunkat, nagyrészt mikro-műanyag formájában. Ne legyen kétségünk! A részecskék visszakerülnek a táplálékláncba az édesvízi, a tengeri és a szárazföldi élőlényeken keresztül, amelyek képtelenek kikerülni ezeket a mindent elborító apró szemcséket.

Tovább a teljes bejegyzéshez
332 Hits
0 hozzászólás