Vörös és Zöld

Almásfüzitő

A zergéknél is magasabban él egy szép és hazánkban ritka madár

Magyar neve, hajnal- vagy hajnalpírmadár, tollazatának színére utal. A fehér-szürke tollak közül, mint a hirtelen szétáradó hajnali fények, úgy ragyog ki a válltollak, szárnyfedők és az elsőrendű evezők nagy részének pompás tűzpirosa. Pillangóra emlékeztető, érdekes röptének köszönhetően nevezik még lepke- és pillangómadárnak is. Sokatmondó a latin (Tichodroma muraria, amiben fellelhető a latin murarius „fali”, a görög teikhos „fal” és a dromos „futó” szó), az angol (wallcreeper), vagy a német (Mauerläufer) elnevezése, amely az életmódjáról, elterjedési területéről árulkodik. Falfutó, falmászó, tehát egy madár, amelyik játszi könnyedséggel kapaszkodik meg és halad a sziklafalakon. Szüksége is van erre a képességre, hiszen élete nagy részét magas hegységekben tölti. Megközelíthetetlen bércek, sziklaormok lakója, megtalálható Európában és Ázsiában egyaránt egészen a hóhatárig, szédítő magasságokban is.

Szerencsések a magyar madárrajongók, mert évről évre hazánkban is felbukkan télen néhány példány, általában október és március között. Rövidtávú vonuló, a telet a költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban tölti, de nem utazik messzire, szemben például a vadludakkal vagy a gólyákkal. A hazánkban előforduló példányokról azt tartják, hogy az Alpokban költenek. Azok pillanthatják csak meg, akik tudatosan keresik, vagy éppen jókor vannak jó helyen. Például a Pannonhalmi Apátság vagy az Esztergomi Bazilika épületének oldalában többször megfigyelték már. Látták példányait a Bakonyban bányafalakon, várromokon, épületek falán.

A hajnalmadár tehát a magas hegyek költőfaja, tengerszint szerint 1000 méter feletti (van, hogy 3000 – ez Európában jellemző, vagy 5000 méter magasságban – Ázsiában), függőleges sziklafalakon bukkanhat rá fészkére az, aki képes megközelíteni. Szinte bármilyen magasságban emelkedő sziklafalon megtalálható, ám bizonyos szempontból válogatós. Csak olyan sziklát választ, amelyet a nap egy részében melegítenek a napsugarak és a közelében található forrás vagy vízesés. A nagyon szeles helyeket is kerüli. Leginkább a mészkősziklákat részesíti előnyben, de gneisz, vagy pala anyagú sziklákon is megél.

A hajnalmadár mérete 16-18 centi, kecses alkatú. A tollazata nagy része szürkés színű, olyannyira, hogy amikor gubbaszt, leginkább egy egérre emlékeztet. Lába apró, arányaiban nagy karmokkal, lehetővé téve, hogy biztonsággal kapaszkodjon és szinte rátapadjon, rásimuljon a meredek sziklákra. A két nem külsőre csaknem egyforma, azzal a különbséggel, hogy a tojó torka szürke, míg a hímé fekete, a tojó begye halványszürke, majdnem fehér, míg párja feketébe hajló sötétszürke dolmányt hord. Hangja nem túl erős, négy-öt halvány sípolásból áll egy strófa, a záró hang kicsit mélyebb a többinél.

A hajnalmadárral kapcsolatban számomra érdekesség, hogy a rendszertani besorolása nem egyértelmű. Az nem kétséges, hogy a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik, ám ezen belül megoszlanak a vélemények, hogy a csuszkafélék (Sittidae) vagy a fakúszok (Certhiidae) családjába sorolható-e, mert mindkettő jellegzetességét magán viseli. A legújabb megfigyelések szerint két, nem karakteresen különböző alfaja van kialakulóban.

Az azonban egyértelmű, hogy mivel táplálkoznak: leginkább rovarokkal, csigákkal, pókokkal, legyekkel. A hegyes, fekete, vékony, lefelé ívelő csőrével a keskeny résekből is kikotorja áldozatát, amelyek a sziklafal réseiben keresnek téli menedéket. Mókás és feltűnő táplálékkeresés közben: ide-oda mászik-repül, szárnyával csapkodva (innen a pillangó-hatás). Az állandó szárnymozgatás arra szolgál, hogy felzavarja nyugalmi helyzetükből a később táplálékul szolgáló rovarokat. Miközben élelmet keres, felforgatja, elkotorja a kisebb köveket, kavicsokat és más akadályokat. A kisebb rovarokat hegyes nyelvével felszúrja és behúzza a torkába. A nagyobbakat feltrancsírozza és csak utána nyeli le.

Szívesen iszik csőrét kitátva, hagyja, hogy felülről a torkába hulljanak a vízcseppek.

Fészkét mohából, gyökérdarabokból, valamint fűszálakból építi és szőrrel, tollakkal, finomabb mohaszálakkal béleli ki. Nagyon gondos fészeképítő, a fészket egy legalább fél méter mély hasadék utolsó harmadában rendezi be többnyire. A tojó viszi a főszerepet a munkálatokban, a hím csak besegít. Az alapos építkezés sokáig is tart, legalább 10-20 napot vesz igénybe.

4-5, fehér alapon piros-fekete pettyezett tojást rak, a pettyek a tojás szélesebb csúcsánál helyezkednek el. A tojó melegíti a költési időszakban a tojásokat, de a fiókákat társával közösen etetik.

Területvédő, csak a fajtaidegen madarakat tűri meg a maga közelében. A fajtársakkal a területért repülés közben a levegőben ádáz harcot vív, amely sokszor komoly sérülésekkel ér véget.

A madarak a dolgos hétköznapokban reggel korán elhagyják fészküket és csak este térnek vissza oda, a téli időszakban ez a fészken kívül töltött idő lerövidül. Az aktivitásba a madarak gyakran iktatnak be nyugalmi és tisztálkodó szakaszokat, ezek azonban rövidek. Szeretnek napfürdőzni, eközben vagy „hasra fekszenek” és kitárják a szárny és farktollazatukat, vagy ülő helyzetben a torkukat, begyüket és hasukat tárják a nap felé. Ilyenkor hátra hajtják fejüket, és a farktollaikra támaszkodnak. Imádnak por- és vízfürdőzni, a hajnalmadarak szeretik a tisztaságot, sőt, ez igen fontos számukra.

Az európai populáció többsége Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban él, sok költőpár található Törökországban is. Európában összesen mintegy 100.000 hajnalmadár költőpár él. Leginkább a növekvő turizmus fenyegeti életterületüket, mivel egyre népszerűbb a kirándulás és a sziklamászás, és így mind többen eljutnak az eddig még érintetlen régiókba.

Tovább a teljes bejegyzéshez
570 Hits
0 hozzászólás

Síelni jó, ám még jobb, ha a fenntarthatóságára is figyelünk

Mára a síelés is a tömegturizmus része, telente tömegek indulnak el, hogy hódoljanak ennek a nálunk, Magyarországon sajnos csak korlátozottan űzhető sportszenvedélyüknek. Belegondoltak már, mekkora kárt okozunk ezzel a természetnek? Magam is síelek, és eszem ágában sincs lemondani róla, valamint senkit nem szeretnék lebeszélni erről a nagyszerű élményről. Sőt! Minél többen síelnek, annál jobb szolgáltatást nyújtanak a síparadicsomok, de az is igaz, ha érzékelik, hogy egyre többeknek fontos, hogy a természet érdekeit is figyelembe vegyék, ehhez is gyorsan alkalmazkodni fognak, és ez szerintem mindenkinek előnyére lesz.

Már a helyszínválasztással és az odautazással is sokat tehetünk környezetünkért. Itt is igaz, hogy a helyi, a minél közelebbi jobb, mint ha mondjuk a trópusok hófödte hegycsúcsaira utaznánk síelni. Esetünkben, mivel a magyar pályák száma korlátozott és üzemelési időszaka sem túl hosszú, leginkább a szomszédos országok ajánlhatók. Igen széles kínálatot találunk mind árban, mind szolgáltatásban.

Miért jó közelre utazni? Azon túl, hogy így a saját idegrendszerünket is óvjuk, valamint nem fárasztjuk le magunkat síelésünk első és utolsó napján, vannak más érvek is. Például, hogy nem kell repülőre ülnünk. Talán már mindenki olvasott egy-két írást arról, milyen jelentős mértékben szennyezi a légiközlekedés Földünk légkörét. Az osztrák környezetvédelmi hivatal jelentése szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, kétszeresét annak, amit a dízeles és benzines autók eregetnek a levegőbe. Ennél még látványosabb az összehasonlítás a vasúttal, mert ott harmincszoros a szorzó. (Forrás: napi.hu – 2018. december) Ebből azonnal következik, hogy ha európai síterepet választunk, lehetőség szerint utazzunk vonattal vagy autóbusszal, esetleg autóval, de semmiképpen ne repülővel!

Ez talán nem olyan nehezen teljesíthető, hiszen a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és szlovák sípályák autóval kényelmesen elérhető távolságban vannak, és ha többen utazunk, nem csak kényelmes, de költséghatékony is így az út. Jó hír, hogy GKI Digital és a Bónusz Brigád tavaly év eleji kutatása szerint sokan az autóbuszos utazást választják. (Forrás: origo.hu – 2019. február)

Az sem mindegy, hogy helyben a szállásunktól a sípályáig mivel közlekedünk, amennyiben nem pályaszállást választottunk. Érdemes a helyi síüzleteknél és -kölcsönzőknél, valamint a szállodában érdeklődni, mert sok bolt és szállásadó szervez ingajáratokat a pályákhoz!

Aki szeret síelni, nem szívesen mondana le szenvedélyéről akkor sem, ha az adott évben a környező országokban nincs elegendő és megfelelő minőségű természetes hó. Egy jó színvonalas, forgalmas sípályához kb. 30 centiméter vastag hóra van szükség. Márpedig olvashatjuk, hogy a klímaváltozás következtében ez egyre ritkábban és egyre kevesebb helyen teljesül. Nem lehet senki szemére vetni, hogy ilyenkor szívesen megy olyan helyre, ahol műhóval feljavított pályákra számíthat. Nem árt azonban tudni, hogy a hóágyúk és a hókotrók, -terítőgépek jellemzően nem növénybarát berendezések. Igen, tudnunk kell, hogy ezek mind-mind pusztítják a természetes növényzetet, és lassan, de biztosan átalakítják a sípályák környékét.

Mit gondolnak, a műhó károsítja a környezetet? Mit tippelnek? Hogy ugyan, az csak vízből van, tavasszal elolvad. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem csak vízből, de hozzáadott más kémiai anyagok elegyéből áll a műhó. De ha „csak” víz lenne, sem lenne környezetbarát. Részben azért, mert luxusra használnak sokszor ivóvízminőségű vizet, ami ma, amikor sokaknak gond, hogy természetes, jó minőségű vízhez jussanak, eleve rossz szájízt okoz. Olvastam olyan becslésekről, amelyek szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak fel hóágyúzásra, amennyi másfél millió ember teljes éves vízfogyasztására elegendő lenne. Számomra ez ijesztő!

Gondot jelent a hóágyúzás feltételeinek kialakítása is. Belegondoltak valaha, hogy ehhez víztározókat kell építeni a hegyoldalba, csővezetékeket kell kialakítani, elektromos kábeleket kihúzni, szivattyúkat működtetni. Ez mind-mind pusztítja a természetet!

A hóágyúval behavazott pályákon később tavaszodik, mert a műhó jóval később olvad fel. Így az ilyen pályák alatti növényzet később indul virágzásnak, ezért sokszor a sípályák tavasszal szomorú saras sávként húzódnak a hegyoldalakban, mintha bányák, vagy útépítések lennének, elősegítve ezzel a gyorsabb eróziót.

A sor folytatható a szinte folyamatos fény és zajszennyezéssel, amely teljesen átalakítja a hegyvidéken élő állatok életét.

De mit tegyünk mi? Ne síeljünk?

Szerintem nem ez a megoldás. Ám tegyünk meg mindet a környezetünkért, ami módunkban áll!

Az utazás módjának, vagy a pályának a megválasztásán túl is van még lehetőségünk. Vegyünk például környezetbarát sílécet és síruhát! Egyre több gyártó kínálatában megtalálhatóak a fenntartható erdőgazdaságból, természetes, gyorsan megújuló anyagból, bambuszból, császárfából (amúgy erről is mondják, hogy nem környezetbarát) készült lécek. Ma már választhatunk növényi alapú waxot és organikus ruházatot. Ám ennél is jobb, ha nem új felszerelést veszünk, hanem használtat, esetleg csak kölcsönzünk, különösen, ha csak ritkán síelünk. Ha pedig valami miatt már nem felel meg a meglévő, saját felszerelésünk, de dobjuk ki, hanem adjuk tovább!

Van még egy kiváló környezetkímélő megoldás. Tudták, hogy a sífutás a síelés leginkább környezetbarát változata? Igaz, nem adja meg a lesiklás örömét, de komoly és intenzív mozgásélményt nyújt, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a tájat, a környezetet. Ma nagyon divatos a futás, látok arra reményt, hogy a sífutás is egyre népszerűbb lesz. Ráadásul sífutásra alkalmas a sík terep is, tehát nem kell magas hegyekbe utazni, igaz, hóra mindenképpen szükség van, de szinte semmi másra. Nem kell hozzá sífelvonó sem! Próbálják ki egyszer, ha még nem tették!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Mára a síelés is a tömegturizmus része, telente tömegek indulnak el, hogy hódoljanak ennek a nálunk, Magyarországon sajnos csak korlátozottan űzhető sportszenvedélyüknek. Belegondoltak már, mekkora kárt okozunk ezzel a természetnek? Magam is síelek, és eszem ágában sincs lemondani róla, valamint senkit nem szeretnék lebeszélni erről a nagyszerű élményről. Sőt! Minél többen síelnek, annál jobb szolgáltatást nyújtanak a síparadicsomok, de az is igaz, ha érzékelik, hogy egyre többeknek fontos, hogy a természet érdekeit is figyelembe vegyék, ehhez is gyorsan alkalmazkodni fognak, és ez szerintem mindenkinek előnyére lesz.

Már a helyszínválasztással és az odautazással is sokat tehetünk környezetünkért. Itt is igaz, hogy a helyi, a minél közelebbi jobb, mint ha mondjuk a trópusok hófödte hegycsúcsaira utaznánk síelni. Esetünkben, mivel a magyar pályák száma korlátozott és üzemelési időszaka sem túl hosszú, leginkább a szomszédos országok ajánlhatók. Igen széles kínálatot találunk mind árban, mind szolgáltatásban.

Miért jó közelre utazni? Azon túl, hogy így a saját idegrendszerünket is óvjuk, valamint nem fárasztjuk le magunkat síelésünk első és utolsó napján, vannak más érvek is. Például, hogy nem kell repülőre ülnünk. Talán már mindenki olvasott egy-két írást arról, milyen jelentős mértékben szennyezi a légiközlekedés Földünk légkörét. Az osztrák környezetvédelmi hivatal jelentése szerint a légiforgalom utaskilométerenként 451 gramm szén-dioxidot bocsát ki, kétszeresét annak, amit a dízeles és benzines autók eregetnek a levegőbe. Ennél még látványosabb az összehasonlítás a vasúttal, mert ott harmincszoros a szorzó. (Forrás: napi.hu – 2018. december) Ebből azonnal következik, hogy ha európai síterepet választunk, lehetőség szerint utazzunk vonattal vagy autóbusszal, esetleg autóval, de semmiképpen ne repülővel!

Ez talán nem olyan nehezen teljesíthető, hiszen a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és szlovák sípályák autóval kényelmesen elérhető távolságban vannak, és ha többen utazunk, nem csak kényelmes, de költséghatékony is így az út. Jó hír, hogy GKI Digital és a Bónusz Brigád tavaly év eleji kutatása szerint sokan az autóbuszos utazást választják. (Forrás: origo.hu – 2019. február)

Az sem mindegy, hogy helyben a szállásunktól a sípályáig mivel közlekedünk, amennyiben nem pályaszállást választottunk. Érdemes a helyi síüzleteknél és -kölcsönzőknél, valamint a szállodában érdeklődni, mert sok bolt és szállásadó szervez ingajáratokat a pályákhoz!

Aki szeret síelni, nem szívesen mondana le szenvedélyéről akkor sem, ha az adott évben a környező országokban nincs elegendő és megfelelő minőségű természetes hó. Egy jó színvonalas, forgalmas sípályához kb. 30 centiméter vastag hóra van szükség. Márpedig olvashatjuk, hogy a klímaváltozás következtében ez egyre ritkábban és egyre kevesebb helyen teljesül. Nem lehet senki szemére vetni, hogy ilyenkor szívesen megy olyan helyre, ahol műhóval feljavított pályákra számíthat. Nem árt azonban tudni, hogy a hóágyúk és a hókotrók, -terítőgépek jellemzően nem növénybarát berendezések. Igen, tudnunk kell, hogy ezek mind-mind pusztítják a természetes növényzetet, és lassan, de biztosan átalakítják a sípályák környékét.

Mit gondolnak, a műhó károsítja a környezetet? Mit tippelnek? Hogy ugyan, az csak vízből van, tavasszal elolvad. Nos, ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem csak vízből, de hozzáadott más kémiai anyagok elegyéből áll a műhó. De ha „csak” víz lenne, sem lenne környezetbarát. Részben azért, mert luxusra használnak sokszor ivóvízminőségű vizet, ami ma, amikor sokaknak gond, hogy természetes, jó minőségű vízhez jussanak, eleve rossz szájízt okoz. Olvastam olyan becslésekről, amelyek szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak fel hóágyúzásra, amennyi másfél millió ember teljes éves vízfogyasztására elegendő lenne. Számomra ez ijesztő!

Gondot jelent a hóágyúzás feltételeinek kialakítása is. Belegondoltak valaha, hogy ehhez víztározókat kell építeni a hegyoldalba, csővezetékeket kell kialakítani, elektromos kábeleket kihúzni, szivattyúkat működtetni. Ez mind-mind pusztítja a természetet!

A hóágyúval behavazott pályákon később tavaszodik, mert a műhó jóval később olvad fel. Így az ilyen pályák alatti növényzet később indul virágzásnak, ezért sokszor a sípályák tavasszal szomorú saras sávként húzódnak a hegyoldalakban, mintha bányák, vagy útépítések lennének, elősegítve ezzel a gyorsabb eróziót.

A sor folytatható a szinte folyamatos fény és zajszennyezéssel, amely teljesen átalakítja a hegyvidéken élő állatok életét.

De mit tegyünk mi? Ne síeljünk?

Szerintem nem ez a megoldás. Ám tegyünk meg mindet a környezetünkért, ami módunkban áll!

Az utazás módjának, vagy a pályának a megválasztásán túl is van még lehetőségünk. Vegyünk például környezetbarát sílécet és síruhát! Egyre több gyártó kínálatában megtalálhatóak a fenntartható erdőgazdaságból, természetes, gyorsan megújuló anyagból, bambuszból, császárfából (amúgy erről is mondják, hogy nem környezetbarát) készült lécek. Ma már választhatunk növényi alapú waxot és organikus ruházatot. Ám ennél is jobb, ha nem új felszerelést veszünk, hanem használtat, esetleg csak kölcsönzünk, különösen, ha csak ritkán síelünk. Ha pedig valami miatt már nem felel meg a meglévő, saját felszerelésünk, de dobjuk ki, hanem adjuk tovább!

Van még egy kiváló környezetkímélő megoldás. Tudták, hogy a sífutás a síelés leginkább környezetbarát változata? Igaz, nem adja meg a lesiklás örömét, de komoly és intenzív mozgásélményt nyújt, lehetővé teszi, hogy megfigyeljük a tájat, a környezetet. Ma nagyon divatos a futás, látok arra reményt, hogy a sífutás is egyre népszerűbb lesz. Ráadásul sífutásra alkalmas a sík terep is, tehát nem kell magas hegyekbe utazni, igaz, hóra mindenképpen szükség van, de szinte semmi másra. Nem kell hozzá sífelvonó sem! Próbálják ki egyszer, ha még nem tették!

Tovább a teljes bejegyzéshez
194 Hits
0 hozzászólás

Kis segítség apró barátainknak - Pár gondolat a téli madáretetésről

Tavaly télen egy ismerősöm kíváncsiságból kitett otthon a konyhaablakának párkányára pár szem diót, és meglepve tapasztalta, hogy rövid idő elteltével már ott csipegetett egy kedves, színes kismadárka. Kísérletező kedvű, amatőr madármegfigyelő barátom a sikeren felbuzdulva beszerzett egy profibb etetőt és tudatosan kezdte táplálni a környék madarait. „Önző szándékból kezdtem” – válaszolta arra a kérdésemre, hogy jutott eszébe az egész. „Szeretem a madárfotókat, szeretek gyönyörködni a madarakban. Egy nap éppen reggeliztem, amikor odareppent az ablakpárkányomra egy veréb, és elszórakoztatott a megfigyelése. Ekkor jutott eszembe, hogy odacsalogathatnám őket máskor is.” Elmesélte, azóta rendesen utána is olvasott, hogy mit szabad és mit nem, ő ma már teljesen tudatosan odafigyel a madarakra minden télen. Cinkék, rigók, pintyek látogatják az „éttermét” rendszeresen.

Nem csak kutyát vagy macskát tartani, de a madarakat etetni is komoly felelősség. Csak az vágjon bele, aki tudja, hogy ezt rendszeresen folytatni akarja és tudja is. A madarak ugyanis hozzászoknak, hogy az adott helyen táplálékhoz jutnak, és ezért akár messzebbről is visszajárnak. Ha elmarad a táplálék, különösen egy hideg téli éjszakán, az a kisebb madaraknak végzetes lehet. Energia-utánpótlás hiányában hamar kihűlnek. Bár a madarakat nem háziállatként tartjuk, mint például a macskát vagy a hörcsögöt, éppen úgy gondoskodnunk kell róluk, ha már „megszelídítettük” őket. Tehát, ha tudjuk, hogy el fogunk utazni hosszabb időre, és nem tudunk elegendő táplálékot kitenni az etetőre, és nincs senki, aki átvállalja tőlünk a feladatot, akkor idejében kezdjük el csökkenteni a táplálék mennyiségét. Tanítsuk meg madarainknak, hogy a továbbiakban itt már nem számíthatnak eleségre!

A téli etetési időszak általában október végétől április közepéig tart. Sokféle etető létezik, vásárolhatunk is megfelelő eszközöket, de akár magunk is barkácsolhatunk. Az ablaketetők között van például tapadókorongos, de ennél sokkal jobb, ha fixen tudjuk a falhoz rögzíteni, mert a tapadókorongok bármikor elengedhetnek, és az etetőnk lezuhan.

Ha van kertünk, az etető kihelyezésénél azt kell leginkább szem előtt tartanunk, hogy biztonságos helyre tegyük, tehát például a macska egyáltalán ne, vagy csak nehezen tudja megközelíteni, és legyen a közelben olyan bokor vagy fa, ahova át tudnak reppenni a madarak, ha valamitől megriadnak. Nem árt, ha olyan részre helyezzük ki az etetőt, amit könnyen ellenőrizni tudunk, hogy van-e még elegendő táplálék benne. Amennyiben nincs jó rálátásunk, akkor könnyen azt gondolhatjuk – különösen magvak esetén, hogy még tele az etető, miközben már csak a maghéjak kupacolódnak benne.

Megtudtam az ismerősömtől azt is, hogy az etetőket is takarítani kell, ami, megjegyzem, nekem meg sem fordult volna a fejemben. Az egészségtelen, romlott tápláléktól könnyen megfertőződnek a madarak. Különösen esős időben fontos, hogy rendszeresen, hetente legalább kétszer vegyük ki a maradék eleséget, sőt, töröljük át fertőtlenítős vízzel. Ha tálkába tesszük ki a magvakat, akkor fúrjunk az aljukra apró lyukakat, ne álljon meg benne a víz.

Mivel etessük a madarakat? Leegyszerűsítve: zsíros, tápláló élelemmel, ami nem romlik meg könnyen, valamint gyümölcsökkel. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a madarak nem luxusimádók. Nekik teljesen mindegy, hogy olcsó szotyit, vagy méregdrága török mogyorót kapnak. Azt sem fogják méricskélni, hogy egyenletes méretűek-e a szemek. Sőt, számos madár inkább hálás lesz, ha törmelékes kicsit a napraforgómag, mert egyeseknek túl kemény a maghéj, ők csak a már kihullott magdarabkákat tudják felkapkodni. A magvak esetében a legfontosabb: sózott vagy pörkölt magvakat semmiképpen ne tegyünk ki az etetőre!

Jó élelem a zsírszalonna, szalonnabőrke, faggyú, sajt, vagy a kertészetekben, barkácsáruházakban is kapható cinkegolyó. A gyümölcsök közül megfelelő a körte vagy a szőlő is például, de még mindig az alma a legolcsóbb, és mint tudjuk, a madarak nem finnyásak és azt sem bánják, ha nem túl változatos a táplálékuk. Azon meglepődtem, hogy a madarak is szeretik a főtt rizst, a főtt tésztát és a párolt leveszöldségeket, és ezekkel nem is teszünk nekik rosszat.

Ha valaki ennél többet szeretne tudni a témáról, javaslom, keresse föl a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalának vonatkozó almenüjét! Érdemes!

Tovább a teljes bejegyzéshez
525 Hits
0 hozzászólás

Vajon a 21. század második évtizedét zöld évtizedként emlegetik majd az annalesek? Tegyünk érte mi is!

2019-ben biztosan többször találkozott a klímavédelem kérdéskörével még az is, aki nem olvas közéleti, társadalmi vagy gazdasági témákkal foglalkozó weboldalakat, hanem csak a közösségi média valamely platformján aktív. Nem volt olyan nap, amikor ne esett volna szó valamilyen apropóból a környezetvédelemről. Egyre több a környezetvédelemmel, hulladékgyűjtéssel, műanyagmentességgel foglalkozó kisebb-nagyobb kezdeményezés, ma már az iskolákban, óvodákban is tanulnak a gyerekek a természet- és környezetvédelem fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról.

Az elmúlt néhány évben egyre többet hallatják hangjukat a radikális környezetvédők, ám új jelenség, hogy leginkább a fiatalok számára is látványosan értékké vált a klímavédelem, trendibb lett a zöld gondolat, mint valaha. Úgy tűnik nem múló divatról van szó. Sokan ma már nem üres fenyegetésnek tartják, hogy világunk, a Föld veszélyben van. Ebben bizonyára szerepet játszik az egyre melegebb és szélsőségesebb időjárás, a szokatlan tavaszi nyár és téli tavasz úgy tűnik, valóban a klímaváltozás jele.

Világméretű mozgalmak indultak el a közelmúltban. Nem az egyetlen, ám talán a legismertebb a 2018-ban létrejött FridaysForFuture. A szervezet arca, fő aktivistája, a pro- és kontra erős érzelmeket kiváltó Greta Thunberg. A szervezet irányelvei között szerepel, hogy csakis önkéntes alapon szervezett, legális és békés demonstrációkat támogatnak. A FFF kezdeményezésére tavaly év végéig már a világ 228 országának közel 7 ezer városában indult valamiféle önkéntes kezdeményezés a klímavédelem érdekében, összesen 78 ezer alkalommal. Vajon van-e jövője ennek a kezdeményezésnek? Van-e benne elegendő erő a folytatáshoz? Greta az ígéri, hogy 2020 a cselevés éve lesz.

Amire szükség is lenne, különösen annak fényében, hogy 2019. december elején az ENSZ Klímaváltozási konferenciája (COP25) Madridban nem büszkélkedhetett túl jelentős eredménnyel, nem szültetett ugyanis új megállapodás.

A konferencia egyik fontos témája az volt, hogy a jelenlegi széndioxid-kibocsátási egyezmény számait felül kellene vizsgálni. Ha nem változtatunk ugyanis, az beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos igen rosszul állunk, mert jelenleg még a korábban kitűzött célt sem tudjuk globális szinten tartani, nem hogy további vállalásokat tegyünk!

A résztvevő országok szakértői pontosan tudják, hogy 2 Celsius fokos felmelegedés mellett a világ népességének 37 %-a, míg 1,5 esetén kevesebb, mint a fele, 14 %-a szenved majd az extrém hőség következményeitől ötévente legalább egyszer. Ahhoz, hogy a korábbi párizsi klímacsúcs (2015) kitűzött céljait (a globális felmelegedést 2°C de inkább 1,5 °C alatt tartani) elérjük, az ötödére kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Sajnos messze vagyunk ettől, és a madridi csúcs is ezt igazolta vissza. Kis túlzással az egyetlen, amire a résztvevők jutottak, hogy meg kellene egyezni. Nem „inspirálta” őket a közel tízezer fős tüntetés sem Madrid utcáin.

Azt már lassan senki nem vitatja, hogy gond van, de a mai gazdasági érdekek még mindig fontosabbak, mint az, hogy a távolabbi jövő érdekében erőfeszítéseket tegyünk. Nagyobb csodának kellene történnie, hogy a világ két legnagyobb szennyezője (az Egyesült Államok a globális kibocsátás 15, Kína a 25%-áért felelős) további csökkentést vállaljon. Kína szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében például 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest.

Bíztató jelek azért vannak. Olvashattunk arról például, hogy bár az Amerikai Egyesült Állomok szövetségi szinten nem jeleskedik, de az egyes államok, köztük Kalifornia és New York hajlandóak jó példával elöl járni a klímavédelemben. Európa több államában megerősödtek a zöld pártok, most éppen Ausztriában váltak megkerülhetetlen kormányzati tényezővé. Ez pedig azt jelzi, hogy „társadalmi igény” van arra, hogy a környezetvédelem ne üres szólam legyen, hanem tettekre is váltsák.

Tehetünk-e mi a hétköznapokban azért bármit, hogy a most következő évtizedben tovább erősödjön a zöld gondolat. Szerintem igen, és ehhez még klímatüntetésen sem kell részt vennünk. Csak minden nap tegyünk meg néhány dolgot, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Például járjunk többet gyalog, biciklivel, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel! Ha tehetjük, utazzunk vonattal repülő helyett! Vásároljunk tudatosan, és egyre többször csomagolásmentesen. Vigyünk magunkkal mindig bevásárlótáskát és kis anyagból készített zsákocskákat a zöldségnek, gyümölcsnek, kimért felvágottnak, sajtnak. Gyűjtsük a háztartási hulladékot szelektíven, akinek van rá módja, komposztáljon! Mindig gondoljuk végig, hogy amit éppen ki akarunk dobni, nem lenne-e hasznos valaki másnak? Ne dobjunk ki élelmiszert! Ma már kiváló szakácskönyvek is vannak, amelyekből meg lehet tanulni a maradékok okos és jó hasznosítását. Bár karácsonyon már túl vagyunk, de nem lehet elég korán kezdeni arra kondicionálni magunkat, hogy legközelebb még kevesebb felesleges ajándékot vegyünk! Ha pedig mindezt megtesszük, az szerintem a lelki egészségünkre is kihat.

Boldog és klímatudatos új évet és évtizedet kívánok minden jelenlegi és leendő olvasómnak!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

2019-ben biztosan többször találkozott a klímavédelem kérdéskörével még az is, aki nem olvas közéleti, társadalmi vagy gazdasági témákkal foglalkozó weboldalakat, hanem csak a közösségi média valamely platformján aktív. Nem volt olyan nap, amikor ne esett volna szó valamilyen apropóból a környezetvédelemről. Egyre több a környezetvédelemmel, hulladékgyűjtéssel, műanyagmentességgel foglalkozó kisebb-nagyobb kezdeményezés, ma már az iskolákban, óvodákban is tanulnak a gyerekek a természet- és környezetvédelem fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról.

Az elmúlt néhány évben egyre többet hallatják hangjukat a radikális környezetvédők, ám új jelenség, hogy leginkább a fiatalok számára is látványosan értékké vált a klímavédelem, trendibb lett a zöld gondolat, mint valaha. Úgy tűnik nem múló divatról van szó. Sokan ma már nem üres fenyegetésnek tartják, hogy világunk, a Föld veszélyben van. Ebben bizonyára szerepet játszik az egyre melegebb és szélsőségesebb időjárás, a szokatlan tavaszi nyár és téli tavasz úgy tűnik, valóban a klímaváltozás jele.

Világméretű mozgalmak indultak el a közelmúltban. Nem az egyetlen, ám talán a legismertebb a 2018-ban létrejött FridaysForFuture. A szervezet arca, fő aktivistája, a pro- és kontra erős érzelmeket kiváltó Greta Thunberg. A szervezet irányelvei között szerepel, hogy csakis önkéntes alapon szervezett, legális és békés demonstrációkat támogatnak. A FFF kezdeményezésére tavaly év végéig már a világ 228 országának közel 7 ezer városában indult valamiféle önkéntes kezdeményezés a klímavédelem érdekében, összesen 78 ezer alkalommal. Vajon van-e jövője ennek a kezdeményezésnek? Van-e benne elegendő erő a folytatáshoz? Greta az ígéri, hogy 2020 a cselevés éve lesz.

Amire szükség is lenne, különösen annak fényében, hogy 2019. december elején az ENSZ Klímaváltozási konferenciája (COP25) Madridban nem büszkélkedhetett túl jelentős eredménnyel, nem szültetett ugyanis új megállapodás.

A konferencia egyik fontos témája az volt, hogy a jelenlegi széndioxid-kibocsátási egyezmény számait felül kellene vizsgálni. Ha nem változtatunk ugyanis, az beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos igen rosszul állunk, mert jelenleg még a korábban kitűzött célt sem tudjuk globális szinten tartani, nem hogy további vállalásokat tegyünk!

A résztvevő országok szakértői pontosan tudják, hogy 2 Celsius fokos felmelegedés mellett a világ népességének 37 %-a, míg 1,5 esetén kevesebb, mint a fele, 14 %-a szenved majd az extrém hőség következményeitől ötévente legalább egyszer. Ahhoz, hogy a korábbi párizsi klímacsúcs (2015) kitűzött céljait (a globális felmelegedést 2°C de inkább 1,5 °C alatt tartani) elérjük, az ötödére kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Sajnos messze vagyunk ettől, és a madridi csúcs is ezt igazolta vissza. Kis túlzással az egyetlen, amire a résztvevők jutottak, hogy meg kellene egyezni. Nem „inspirálta” őket a közel tízezer fős tüntetés sem Madrid utcáin.

Azt már lassan senki nem vitatja, hogy gond van, de a mai gazdasági érdekek még mindig fontosabbak, mint az, hogy a távolabbi jövő érdekében erőfeszítéseket tegyünk. Nagyobb csodának kellene történnie, hogy a világ két legnagyobb szennyezője (az Egyesült Államok a globális kibocsátás 15, Kína a 25%-áért felelős) további csökkentést vállaljon. Kína szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében például 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest.

Bíztató jelek azért vannak. Olvashattunk arról például, hogy bár az Amerikai Egyesült Állomok szövetségi szinten nem jeleskedik, de az egyes államok, köztük Kalifornia és New York hajlandóak jó példával elöl járni a klímavédelemben. Európa több államában megerősödtek a zöld pártok, most éppen Ausztriában váltak megkerülhetetlen kormányzati tényezővé. Ez pedig azt jelzi, hogy „társadalmi igény” van arra, hogy a környezetvédelem ne üres szólam legyen, hanem tettekre is váltsák.

Tehetünk-e mi a hétköznapokban azért bármit, hogy a most következő évtizedben tovább erősödjön a zöld gondolat. Szerintem igen, és ehhez még klímatüntetésen sem kell részt vennünk. Csak minden nap tegyünk meg néhány dolgot, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Például járjunk többet gyalog, biciklivel, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel! Ha tehetjük, utazzunk vonattal repülő helyett! Vásároljunk tudatosan, és egyre többször csomagolásmentesen. Vigyünk magunkkal mindig bevásárlótáskát és kis anyagból készített zsákocskákat a zöldségnek, gyümölcsnek, kimért felvágottnak, sajtnak. Gyűjtsük a háztartási hulladékot szelektíven, akinek van rá módja, komposztáljon! Mindig gondoljuk végig, hogy amit éppen ki akarunk dobni, nem lenne-e hasznos valaki másnak? Ne dobjunk ki élelmiszert! Ma már kiváló szakácskönyvek is vannak, amelyekből meg lehet tanulni a maradékok okos és jó hasznosítását. Bár karácsonyon már túl vagyunk, de nem lehet elég korán kezdeni arra kondicionálni magunkat, hogy legközelebb még kevesebb felesleges ajándékot vegyünk! Ha pedig mindezt megtesszük, az szerintem a lelki egészségünkre is kihat.

Boldog és klímatudatos új évet és évtizedet kívánok minden jelenlegi és leendő olvasómnak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
138 Hits
0 hozzászólás

Kis karácsony, nagy karácsony - Hogyan lehetnek békések, boldogok és környezettudatosak ünnepnapjaink

Nem újdonság, hogy itt a karácsony, vele minden szép és jó, valamint persze az árnyoldal is. Arról már többször írtam korábban, hogy környezettudatosságunkat az ünnepekre készülve sem kell félretennünk: érdemes átgondolnunk, milyen fenyőt veszünk, mit és mennyit főzünk-sütünk, mibe csomagoljuk az ajándékainkat. Nem csak a szép fényes, látványos és kényelmes ünnepi papírtasakokban lehet ajándékokat átadni. Sokkal érdekesebb a csomag, ha egy maradék fényes anyag, netán saját rajzzal díszített fehér papír burkolja. Most azonban nem erről fogok írni.

Azon töprengtem el, vajon ki, hogyan ajándékoz meg másokat? Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy régi rutinjainkon változtassunk? Nemrég egy külföldi utazáson ott álltam egy gigantikus méretű bóvliárus bódé előtt: az értelmetlen, felesleges tárgyak halmazán hüledeztem. Ezeket a cuccokat is megveszi valaki, hiszen ha nem lenne rá igény, nyilván eltűnnének a piacról a csicsás képeslapok, kulcstartók, pólók, bögrék, öngyújtók és társaik. Megvásárolják őket, ám a többség a kukában végzi. Sok ilyen holmit azért veszünk meg, mert úgy érezzük, valamit vinnünk kell a külföldi útról a barátainknak, a rokonainknak, de annyira nem ismerjük őket, hogy értelmes tárgyat vegyünk, aminek biztos örülne, hasznát venné, vagy csak szívesen nézegetné.

Karácsonykor is sokszor ebben a helyzetben vagyunk. Úgy érezzük, hogy mindenképpen kell vennünk valamit rokonainknak, ismerőseinknek, ezzel őket is arra kényszerítve, hogy viszonozzák ezt. Vajon ez lenne a legfontosabb az ünnepben? Talán a gyerekeknek igen, de nekik sem feltétlenül.

Ismerek több olyan családot, ahol már a kicsiknek sem vesznek karácsonyra újabb és újabb játékokat, legfeljebb könyvet kapnak, vagy valamilyen „élményt”. Egy extra állatkerti látogatást az unokatestvérekkel, egy utazást együtt néhány baráttal, vagy jegyeket egy színházi előadásra.

Talán mostanában már változóban vannak ajándékozási szokásaink, egyre több családtól hallom, hogy beszüntették a „mindenki mindenkinek vesz valamit” gyakorlatát. Sokan nem is azért, mert anyagilag megterhelő lenne számukra. Persze ez sem egy szégyellnivaló szempont! Ha egy nagy család szívesen összejön az ünnepeken, és vannak tízen, húszan, akkor már nem mindegy, hány ajándékot kell vennünk. Nem beszélve arról, hogy egy családban egyáltalán nem biztos, hogy mindenki azonos anyagi lehetőségekkel bír.

Két remek gyakorlatról hallottam, ami biztosan nem egyedi, nyilván vannak mások is, akik alkalmazzák, de most megosztom, mert talán még eddig nem jutott eszébe mindenkinek. Remélem, ezzel többeknek segítek abban, hogy karácsonykor ne az üzleteket járja kétségbeesetten, hogy még a nagynénjének és a sógorának kell vennie valamit, ami legalább olyan értékű, mint amit ő kapott tőlük egy évvel korábban.

Az egyik lehetőség, hogy a nagy család tagjai közül mindenki húz egy nevet, és egyes-egyedül annak vesz ajándékot, akit a szerencse dobott neki. Ráadásul adott, előre meghatározott összeghatáron belül. Nekem nagyon teszik ez a megoldás. Sőt, akitől hallottam erről, elmesélte, hogy ajándékozáskor körbeülnek, és egyszerre mindig csak egy családtagra figyelnek. Vele örülnek, ha tetszik neki, amit kapott, dicsérik azt, akinek köszönhető az ötletes ajándék, ami lehet vásárolt áru, de akár saját készítésű tárgy is. Így bensőségesebb az ünnep, beszélgetnek közben, mindenki ajándéka figyelmet kap, nem egy őrült, „mindenki bontogat magányosan” karácsonyi ámokfutás náluk az ünnep.

A másik megoldás sem rossz. Ott a nagy család egy háztartásban élő családrészei egy-egy karácsonyi zsákocskát töltenek meg kisebb ajándékokkal. Minden családnak megvan a maga zsákja, amit évről évre megőriznek, és ez így megy már sok-sok éve. A csomagokba általában édesség, saját készítésű lekvár, finom tea, kakaó vagy különleges fűszer kerül.

Mindkét család elmondhatja magáról, hogy nem szennyezik felesleges tárgyak vásárlásával a környezetet. Sőt tudom, arra is odafigyelnek, hogy élelmiszert se pazaroljanak. Nem az evésről szól így a közös ünnep, hanem az együttlétről, a beszélgetésről, a közös társasjátékozásról. Mert számukra különösen értékesek ezek a karácsonyok, hiszen nem tud mindig együtt lenni a teljes család. Sokan már nem is egy városban élnek.

Persze terített asztal mellett is lehet jókat beszélgetni, de az ünnep második napján már mindenki telítődött az addig elfogyasztott finomságokkal, már sokkal több marad meg ilyenkor a kirakott ételből, mind amennyi elfogy.

Ez csak két ötlet, bizonyára még van számos másik is. Arra bíztatom hát olvasóimat, hogy osszák meg velünk saját jó ünnepi gyakorlatukat: hogyan lehet visszafogottan, az emberi oldalra figyelve együtt tölteni ezt a szép ünnepet.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Nem újdonság, hogy itt a karácsony, vele minden szép és jó, valamint persze az árnyoldal is. Arról már többször írtam korábban, hogy környezettudatosságunkat az ünnepekre készülve sem kell félretennünk: érdemes átgondolnunk, milyen fenyőt veszünk, mit és mennyit főzünk-sütünk, mibe csomagoljuk az ajándékainkat. Nem csak a szép fényes, látványos és kényelmes ünnepi papírtasakokban lehet ajándékokat átadni. Sokkal érdekesebb a csomag, ha egy maradék fényes anyag, netán saját rajzzal díszített fehér papír burkolja. Most azonban nem erről fogok írni.

Azon töprengtem el, vajon ki, hogyan ajándékoz meg másokat? Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy régi rutinjainkon változtassunk? Nemrég egy külföldi utazáson ott álltam egy gigantikus méretű bóvliárus bódé előtt: az értelmetlen, felesleges tárgyak halmazán hüledeztem. Ezeket a cuccokat is megveszi valaki, hiszen ha nem lenne rá igény, nyilván eltűnnének a piacról a csicsás képeslapok, kulcstartók, pólók, bögrék, öngyújtók és társaik. Megvásárolják őket, ám a többség a kukában végzi. Sok ilyen holmit azért veszünk meg, mert úgy érezzük, valamit vinnünk kell a külföldi útról a barátainknak, a rokonainknak, de annyira nem ismerjük őket, hogy értelmes tárgyat vegyünk, aminek biztos örülne, hasznát venné, vagy csak szívesen nézegetné.

Karácsonykor is sokszor ebben a helyzetben vagyunk. Úgy érezzük, hogy mindenképpen kell vennünk valamit rokonainknak, ismerőseinknek, ezzel őket is arra kényszerítve, hogy viszonozzák ezt. Vajon ez lenne a legfontosabb az ünnepben? Talán a gyerekeknek igen, de nekik sem feltétlenül.

Ismerek több olyan családot, ahol már a kicsiknek sem vesznek karácsonyra újabb és újabb játékokat, legfeljebb könyvet kapnak, vagy valamilyen „élményt”. Egy extra állatkerti látogatást az unokatestvérekkel, egy utazást együtt néhány baráttal, vagy jegyeket egy színházi előadásra.

Talán mostanában már változóban vannak ajándékozási szokásaink, egyre több családtól hallom, hogy beszüntették a „mindenki mindenkinek vesz valamit” gyakorlatát. Sokan nem is azért, mert anyagilag megterhelő lenne számukra. Persze ez sem egy szégyellnivaló szempont! Ha egy nagy család szívesen összejön az ünnepeken, és vannak tízen, húszan, akkor már nem mindegy, hány ajándékot kell vennünk. Nem beszélve arról, hogy egy családban egyáltalán nem biztos, hogy mindenki azonos anyagi lehetőségekkel bír.

Két remek gyakorlatról hallottam, ami biztosan nem egyedi, nyilván vannak mások is, akik alkalmazzák, de most megosztom, mert talán még eddig nem jutott eszébe mindenkinek. Remélem, ezzel többeknek segítek abban, hogy karácsonykor ne az üzleteket járja kétségbeesetten, hogy még a nagynénjének és a sógorának kell vennie valamit, ami legalább olyan értékű, mint amit ő kapott tőlük egy évvel korábban.

Az egyik lehetőség, hogy a nagy család tagjai közül mindenki húz egy nevet, és egyes-egyedül annak vesz ajándékot, akit a szerencse dobott neki. Ráadásul adott, előre meghatározott összeghatáron belül. Nekem nagyon teszik ez a megoldás. Sőt, akitől hallottam erről, elmesélte, hogy ajándékozáskor körbeülnek, és egyszerre mindig csak egy családtagra figyelnek. Vele örülnek, ha tetszik neki, amit kapott, dicsérik azt, akinek köszönhető az ötletes ajándék, ami lehet vásárolt áru, de akár saját készítésű tárgy is. Így bensőségesebb az ünnep, beszélgetnek közben, mindenki ajándéka figyelmet kap, nem egy őrült, „mindenki bontogat magányosan” karácsonyi ámokfutás náluk az ünnep.

A másik megoldás sem rossz. Ott a nagy család egy háztartásban élő családrészei egy-egy karácsonyi zsákocskát töltenek meg kisebb ajándékokkal. Minden családnak megvan a maga zsákja, amit évről évre megőriznek, és ez így megy már sok-sok éve. A csomagokba általában édesség, saját készítésű lekvár, finom tea, kakaó vagy különleges fűszer kerül.

Mindkét család elmondhatja magáról, hogy nem szennyezik felesleges tárgyak vásárlásával a környezetet. Sőt tudom, arra is odafigyelnek, hogy élelmiszert se pazaroljanak. Nem az evésről szól így a közös ünnep, hanem az együttlétről, a beszélgetésről, a közös társasjátékozásról. Mert számukra különösen értékesek ezek a karácsonyok, hiszen nem tud mindig együtt lenni a teljes család. Sokan már nem is egy városban élnek.

Persze terített asztal mellett is lehet jókat beszélgetni, de az ünnep második napján már mindenki telítődött az addig elfogyasztott finomságokkal, már sokkal több marad meg ilyenkor a kirakott ételből, mind amennyi elfogy.

Ez csak két ötlet, bizonyára még van számos másik is. Arra bíztatom hát olvasóimat, hogy osszák meg velünk saját jó ünnepi gyakorlatukat: hogyan lehet visszafogottan, az emberi oldalra figyelve együtt tölteni ezt a szép ünnepet.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1293 Hits
0 hozzászólás