Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Egyik legféltettebb kincsünk – a rákosi vipera, Magyarország egyetlen bennszülött gerincese

 Hogyan került ilyen kitüntetett helyzetbe ez a kicsi, szép hüllő, hogy külön védelmi központot alapítottak számára? Sajnos igen egyszerű: nem vigyáztunk rá eléggé. A kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központ létrehozásának az oka, hogy mesterséges beavatkozás nélkül rövid időn belül Magyarországról is eltűnt volna a mára szinte kizárólag nálunk előforduló, rendkívül ritka mérges kígyó, a rákosi vipera. Pedig korábban Közép- és Kelet-Európában elterjedt volt. Ausztriában azonban 50 éve láttak utoljára élő példányt. Jó hír, hogy Erdélyben a 2000 évek elején újra felfedezték néhány állományát. Magyarországon a Hanságban és az Alföldön élt egykor nagy számban, mára legfeljebb 500 egyedet számlál, és azok is inkább elszigetelt populációkban találhatók.

 A szerény képességű vadász

 Abban, hogy a rákosi vipera egyedszáma rohamosan csökkent, szerepet játszott, hogy az emberek pusztán tájékozatlanságból adódó félelemből vagy néha rosszindultból pusztították, sőt kereskedelmi célból gyűjtötték, ám az okok között élőhelyeinek drasztikus megváltozását is fel kell sorolnunk. A rákosi vipera ugyan mérges kígyó, de nem a legjobb vadász, így táplálékban gazdag vadászterület nélkül eléggé elveszett. Az elmúlt évtizedekben a vizes élőhelyek látványosan megváltoztak, a gyepek jelentős részét felszántották, bevetették, vegyszeresen kezelték. Mindez nem kedvezett a rákosi vipera fennmaradásának. Csökkent a táplálék mennyisége, és nem változott ellenségeinek száma, amely az emberen kívül sem kevés. Az nem volt meglepetés számomra, hogy a róka megeszi, de azon már elcsodálkoztam, hogy a túzoknak és a sünnek is kedvelt csemegéje. Persze a rákosi viperát sem kell félteni. A fiatal egyed csak bogarakat és rovarokat fogyaszt, ám a nagyobbak megbirkóznak kisebb emlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal is.

Mondd a neved…

A rákosi viperát Herman Ottó mutatta be a „világnak”, azaz a tudományos élet képviselőinek egy előadáson, ennek köszönhető, hogy Méhely Lajos, jeles zoológus elkezdett foglalkozni vele, majd egy évvel később már rákosi vipera néven írt róluk külön alfajként. A név eredete egyértelmű: a Rákos-patak melletti réten fogták az első két beazonosított példányt. Ezzel sokáig nem is volt gond, ám az 1950-es évek során parlagi viperára keresztelték. Miért? Igen egyszerű. Állítólag Rákosi Mátyást bosszantotta a közös név. 1989-ben aztán a rákosi vipera végre visszakaphatta eredeti nevét.

Kicsi és szép – de hogy is néz ki?

Maximum 50 centis hosszával kígyók között a kisebbek közé tud csak bekerülni. A rákosi vipera számomra tele van meglepetéssel, ugyanis a nőstények a hosszabbak, akadnak 60 centi körüli példányok is. Az alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán sötétbarna cikcakkminta fut végig, az oldalán pedig hasonló színű foltok láthatóak. A hasa szürke, foltos. Tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A feje háromszögletű, a hátrafelé kiszélesedés oka, hogy ott találhatóak a méregmirigyek.

Mérges, de mégsem!

Fontos tudni! Nincs miért félni a rákosi viperától – már ha valaha is találkoznánk vele a szabadban. Még akkor sem történhet baj, ha megmar minket, hiszen kevés és gyenge a mérge, olyasmit érezhetünk ilyenkor, mintha egy méh csípett volna meg. Egyetlen problémát egy általa kiváltott esetleges allergiás reakció okozhat. Ezért tehát minden esetben érdemes orvoshoz fordulni.

Október közepe táján a rákosi vipera – mint minden hazai hüllő – elvonul egy fagymentes helyre telelni és áprilisban bújik csak elő. Ez egyben a párzási időszaka. Ezt követően mindegy 100 nappal később, július-augusztusban, néha szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek. Újabb különlegesség: gyakran már az anyaállat testében kikelnek. Amikor nem elevenen születnek, a tojásból azonnal kikelnek, és hamarosan levedlenek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Európai Unió LIFE-Nature programjának segítségével indította el azt a védőprogramot 2004-ben, melynek része a már említett központ is. Itt a kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult és mára már 700-nál több vipera él a központban. Fontosnak tartják, hogy minél több információt és élményt osszanak meg a viperákkal és hüllőkkel kapcsolatban, tanösvényt alakítottak ki, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be és oktatótermük is van. Az intézmény egész évben látogatható.

A rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1445 Hits
0 hozzászólás

Kiváló honlapok, profi szervezés - Európai nemzeti parkok napja – hazai szemmel

 Annyi nemzetközi és egyéb jeles nap létezik, hogy talán nem is tudják már betölteni eredeti funkciójukat: felhívni a figyelmet egy témára. Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem írni mostani bejegyzésemet. Hamar rájöttem azonban, hogy ez nem igaz. A nemzetközi napok valóban betöltik hivatásukat. Például az egyes fontos ügyek, témák nem egymással versengenek a figyelemért. A kiemelt napoknak köszönhetően nem történhet meg, hogy véletlenül ugyanakkor akarjon valaki a madarak és fák védelmében szólni, vagy éppen a vizes élőhelyek gondjaira felhívni a figyelmet. Jók ezek a jeles napok, mert ilyenkor a sajtó is számít a témára, szívesen hírt adnak az aktuális, kapcsolódó újdonságokról.

 A mostani, május 24-i nap az európai parkokról szól.

 

Tudták, hogy az első, a Yosemite Nemzeti Park nem az öreg kontinensen, hanem az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, 1864-ben. Nem kellett sokáig várni, nyolc évvel később létrehozták a máig talán leghíresebbet, a Yellowstone Nemzeti Parkot. Európában közel negyven évvel később léptek ez ügyben, akkor viszont már több országban. Svédországban ekkor egyszerre kilenc nemzeti parkot jelöltek ki! A jeles nap ennek az alapítási kezdeményezésnek az emlékét őrzi 1999 óta.

 Tudták, hogy létezik a nemzeti parkokat összefogó európai szövetség? 1973-ban alakult meg, abban az évben, amikor hazánkban megnyílt az első nemzeti park a Hortobágyon. Az EUROPARC Szövetséghez tartozik ma több mint 400 terület, összesen 35 országot képviselve.

 Az iskolások nyilván tudják, de talán nem mindenki előtt ismert, hogy Magyarországon ma tíz nemzeti park gondoskodik arról, hogy a jövő nemzedékei számára is megőrizzék egy-egy terült ökológiai egységességét, megvédjék azokat a mezőgazdasági és ipari hasznosítástól. Nagyon fontos szerepük van a nemzeti parkoknak az ifjúság nevelésében. Erdei iskolákat, táborokat, ifjúsági természetismereti programokat szerveznek. Az iskolai nevelésből nem csak az erdei iskolákkal veszik ki a részüket, de pedagógus-továbbképzéseket tartanak, segítenek kihelyezett földrajz vagy például biológiaórák megszervezésével. Lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekeknek hazánk természetrajza ne papírízű, vagy virtuális élmény legyen csak, hanem átélhessék a valóságban mindazt a különleges természeti értéket, amelyet egy-egy terület rejt. Emellett természetesen a turistákról sem feledkeznek meg, számtalan vezetett túra, különleges élményt nyújtó szabadidős program közül válogathatnak az érdeklődők. Mindez csak a töredéke a nemzeti parkok munkájának, hiszen jelentős tudományos munka folyik mindenütt, miközben a terület védelmének nem kis feladata is hozzájuk tartozik.

 Lehetetlen lenne felsorolni részletesen az egyes parkok jellemzőit vagy munkásságát, csak egy rövid kedvcsinálónak szánom az alábbi rövid bemutatást. Keressék fel legalább az önökhöz legközelebb fekvő nemzeti park honlapját, ha eddig nem tették volna. A sok-sok érdekes információ mellett biztosan találnak sok vonzó programot, és tájékozódni is könnyű, mert mindegyik honlap áttekinthető, jól felépített.

 Az Aggteleki Nemzeti Parkot a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására hozták létre. A nemzeti park területen 280 barlang található. 1995-ben felkerültek az UNESCO Világörökség listájára. A nemzeti park területét több körben bővítették. Ennek során hozzákerült az Esztramos-hegy, valamint a Zempléni Tájegység. Különlegesség itt az ország egyetlen olyan területe, a Bodrogzug, amelyet rendszeresen elönt a víz. 1989 óta Ramsari terület.

 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park korábban egymástól különálló védett területek összekapcsolásával jött létre, így most összefüggő, védett ökológiai rendszer. Egyik tájegysége, a Kis-Balaton egyben a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény védelmét is bírja. A Tihanyi-félsziget 2003-ban Európa Diplomás területté lett.

 A Bükki Nemzeti Park az átlagmagasságát tekintve legmagasabb hegységünk központi, nagyrészt erdős területét foglalja magában. Kiemelt területei a Hollókői Tájvédelmi Körzet mint Kulturális Világörökség helyszín, az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület pedig Európa Diplomás. Itt található egy igazi különlegesség is, a világ első, országhatárokon átnyúló nemzetközi geoparkja. A 28 szlovák és 63 magyar település területét érintő Novohrad-Nógrád Geopark park célja a földtani örökség, a vidék természeti és kulturális örökségének, hagyományainak megőrzése, bemutatása.

 A Duna-Dráva Nemzeti Park igen nagy területű, hiszen a két névadó folyón kívül egész Dél-Dunántúlra kiterjed, magában foglalva öt tájvédelmi körzetet és 19 természetvédelmi területet. A nagy része egyúttal a NATURA2000-es terület

 A Duna-Ipoly Nemzeti Park a következő négy tájegységet fogja át: Pilis–Visegrádi-hegység, Börzsöny hegység, Ipoly-völgy, az Alföld Duna menti területe. A Budapest melletti Pilisi Tájvédelmi Körzetet 1981-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és ebben fontos szerepet játszott az itt végzett környezeti nevelési munka. Az Ipoly-völgy szakasza Ramsari terület.

 A Fertő-Hanság Nemzeti Park 1979-től az UNESCO Bioszféra Rezervátum hálózatának tagja, 1989 óta pedig mint jelentős vizes élőhely, szintén a Ramsari-területek között is szerepel. A nemzeti park mozaikos szerkezetű. Főbb területei a Fertő-táj, a Hanság a Tóközzel, valamint a Répce mente. 1994 tavaszán az osztrák és a magyar nemzeti park területeit összekapcsolták, így létrejött hazánk első határon átnyúló nemzeti parkja.

 A Hortobágyi Nemzeti Park, hazán legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja a Hortobágy és Nagykunság tájait, valamint a Tisza-tó egyes részeit foglalja magában. Ide tartozik 4 tájvédelmi körzet. Három megyére kiterjedő működési területén 6 tájegységi körzete van. Hortobágy UNESCO kulturális világörökségi helyszín. 2011-ben a nemzeti park területén jelölték ki Európa harmadik „nemzetközi csillagoségbolt-parkját”.

 A Kiskunsági Nemzeti Park a Duna-Tisza köze jellegzetes arculatát őrzi. Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra Programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította. A vizes élőhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a Felső Kiskunsági tavak és puszták, az izsáki Kolon-tó, a Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzet és a Csongrád-bokrosi Sós-tó.

 A Körös-Maros Nemzeti Park 13 mozaikból áll. A Körösök és a Maros ártéri erdői, gyepjei, a holtágak vízivilága alkotja az egyik fő értékcsoportot. A másik kiemelt élőhely a nagy kiterjedésű pusztákhoz kötődik. Itt él Európa legnagyobb szárazföldi madárfaja, a túzok.

 Az Őrségi Nemzeti Park jelenleg a legfiatalabb, 2002-ben jött létre. Része az Őrség, a Vendvidék, a Rába folyó szabályozatlan völgye, a Belső-Őrség és Szentgyörgyvölgy környéke. A nemzeti park egésze Natura2000-es terület. 2007-ben, mindössze 5 évvel a létrejötte után elnyerték a Kiváló Európai Célterület címet.

 És ezzel még nincs vége! Jelenleg már szervezik a tizenegyedik, a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrejöttét.

 Forrás: magyarnemzetiparkok.hu

Tovább a teljes bejegyzéshez
381 Hits
0 hozzászólás

Madarat nem csak tolláról, hangjáról is felismerni. Ki hallotta már a Serinus serinust csicseregni?

 A tavasz biztos jele a szikrázó fények, a harsány zöldek, a tarka színek, a bódító illatok mellett, hogy a madarak szédítő dalolásba, csicsergésbe, búgásba, trillázásba kezdenek. Hihetetlen lendülettel hívják fel magukra a figyelmet – gyakran épp párkeresőben. Bizonyos napszakokban olyan erővel csivitelnek, hogy az vetekszik a szomszéd fűnyírójával. Ilyenkor egyetlen lehetséges megoldás, hogy nem bosszankodunk, hanem kedves háttérzajként hallgatjuk a dal-zajt. Egy idő után természetessé válik, mint a déli tájakon a kabócák órákig szóló hegedülése.

 

A járványhelyzet miatt – igaz, egyre lazulnak a kijárási korlátozás szabályai – többen és több időt töltünk a számítógép, laptop, tablet előtt, vagy használjuk okostelefonunkat. Az Eurostat adatai szerint hazánkban elsősorban a közösségi média elérése érdekében fizetünk elő az internetre, az uniós átlagnál egyharmaddal többen használjuk ezeket a kapcsolatrendszereket. A felmérések sok érdekességet elárulnak, hol menyien vásárolnak a neten, intéznek-e hivatalos ügyeket. Olyan információra viszont még nem bukkantam, hányan keresnek rá madárhangokra. Így nem tudhatom, a lakosság hány százalékához tartozom azzal, hogy amikor egy madárról olvasok, vagy látom a fotóját, a hangját is meghallgatom. Akinek ez nem szokása, javaslom, próbálja ki! Ezzel gazdagodik a „természetismerete”, így amikor sétál a szabadban, erdőn, mezőn, netán a saját kertéjben pihen vagy dolgozik, felismeri, hogy épp melyik madár dalol. Sokan használják a dalfelismerő appokat, amely egy ismeretlen szám néhány üteméből megmondja, mit hallgatunk. Ilyen applikáció madárhangokra is van. Érdemes próbálkozni!

 Különösen annak, aki ismeri a csicsörke gyors csicsergését, egyértelmű, honnan kaphatta nevét. Vannak, akik szerint olyan a hangja, mintha kis üvegdarabkákat csörgetnének.

 Kicsoda-micsoda ez a csicsörke túl azon, hogy a pintyfélék családjába tartozik? Tudható róla például, hogy az egyik legkisebb az európai pintyek között. Ez a zöld tavaszi ágakon élénk színfoltként virító madárka kora tavasztól október végéig látható hazánkban, ritkán, néhány példány át is telel. A 19 század előtt nálunk még ismeretlen faj eredeti otthona Észak-Afrika, de ma szinte egész Európában megtaláljuk. A kontinenst dél felől hódította meg, egészen északra nem is vonul, legfeljebb Svédország déli területéig repül. A Brit-szigeteken sem találkoztak még vele. A bozótos, cserjés területeket kedveli, legyen ez ligetes erdők szélén, vagy akár egy városi parkban, fasorban, kertben, netán temetőkben. Szereti az örökzöldeket, amelyek nyilván természetes, déli otthonára emlékeztetik. Nálunk leginkább a Balaton-felvidéken él, az ottani mandulaligetek és levendulások miatt.

 A csicsörke kicsike, maximum 12 centis, sárgás tollazatú, sötéten sávozott madárka. A legfeltűnőbb egészen bizonyosan a hímek rikító citromsárga feje. A fiatal példányok és a nőstények nem ennyire színesek. A tojó sűrűbben sávozott, tollazata alul szürkés, felül barnás. Csőrük rövid, tompa és kúpos, kiválóan segíti őket a táplálkozásban, amely leginkább apró magvakból áll. Nem válogatós, legyen bár kerti vagy gyomnövény magja, szívesen elfogyasztja akár a földről. Hasznos madárka, sok gyom, köztük a parlagfű, magját elpusztítja, így gátolva ezek túlszaporodását.

 Aki kicsit is érdeklődik a madarak iránt, tudja, nászi időszakban sok faj különleges produkciókat mutat be. A csicsörke hímek például ilyenkor kitartóan énekelnek, csapkodnak a szárnyukkal, és hullámzó röptükkel hívják fel magukra a figyelmet. Nászrepüléskor merőlegesen magasra szállnak, majd körözve ereszkednek alá, denevérként kiterjesztett szárnyakkal. A hím párja mellett marad végig, a fészeképítésbe azonban nem avatkozik bele. Az apró, csészeszerű költőhelyet a tojó egy fa ágára, ágvillájába építi, legalább egy méter magasságban a földtől. A vázat gyökerekből, fűszálakból alkotja meg, és tollakkal vagy a sokunk által nem különösebben kedvelt nyárfapelyhekkel béleli ki. A 4-5 tojáson is csak a tojó kotlik, de a hím a táplálja, őrzi őt, és – nem fogják kitalálni – énekel. A fiókák közel két hét után kelnek ki és körülbelül ugyanennyi időt töltenek még a fészekben.

 Nézzenek körül alaposan, amikor sétálnak, talán megpillantanak egy példányt, hiszen ilyenkor, ha nem is sokan (összesen maximum 200 ezer egyed), de itt élnek a közvetlen környezetünkben.

Tovább a teljes bejegyzéshez
896 Hits
0 hozzászólás

„Otthon van az ember, ahol (...) nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.” /Lénárd Sándor/

Ha valaki még nem hallott volna arról, hogy létezik madarak és fák napja, miért jött létre, mi a lényege, az interneten számos hiteles forrásból tájékozódhat a részletekről, arról, hogy egy-egy évben mely szervezet hogyan ünnepli meg május 10-ét. A 1902-ben, a mezőgazdaságra hasznos madarak érdekében kötött Párizsi egyezmény évében Chernel István ornitológus szervezte meg hazánkban első alkalommal. Alapvetően iskolai programként indult azzal a céllal, hogy a fiatalok ismerjék meg a természet jelentőségét. Kezdetben is fontosnak tartották a faültetést, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszterként, 1931-es vonatkozó rendeletében megfogalmazta azt az elvárást, hogy minden gyermek ültessen egy fát.

A madarakról sokszor írok, ezért főszereplők most a fák!

A jeles nap apropóján az emlékeimről írnék. Szeretném, ha legalább néhányan ennek hatására visszagondolnának arra, hányszor ültettek már fát, mikor álltak valaki mellett, aki éppen fát ültetett, vagy ettek-e már gyümölcsöt olyan fáról, amit egy számukra kedves és fontos ember nevelgetett féltő gondossággal. Ünnepeljük meg ezt a napot azzal, hogy átgondoljuk, van-e személyes élményünk a fákkal kapcsolatban! Talán így jobban megbecsüljük majd mások fáit is.

Kolléganőm, amikor megosztottam vele, miről szól majd e heti blogbejegyzésem, elmesélte, hogy édesapja 80 éves elmúlt, amikor kivágta azt a diófát a kertben, amit ő maga ültetett 10 évvel korábban. A család értetlenkedett, hiszen végre termőre fordult a fa. Ám éppen ez lett a veszte, nem hozott jó termést, kicsi és ízetlen volt a diója. Így újabb diófa került a helyére, hiszen olyan nem lehet, hogy egy kivágott fa helyére nem ültetünk másikat. „Szép és jó termést fog hozni nektek” – mosolygott rá lányára az idős ember.

Szerintem nincs olyan, aki ne szeretné a fákat úgy általában. Ám olyan ember is sok van, aki gyilkos indulatot érez egy-egy konkrét fa iránt. Aki kertes házban él, annak többnyire szomszédja is van, és sokszor érdekellentétek feszítik a köztük lévő viszonyt. Mert például az egyik telken növő fa beárnyékolja a másik veteményesét. Vagy városi környezetben egy bérházak ölelte udvaron álló fa zöld lombkoronája egyeseknek béke, megnyugvás, oxigén, daloló madarak, másoknak sötétség, lehulló gallyak és felsöprendő avar.

A „ne vágj ki minden fát” helyett azt mondom, ne vágjunk ki egyetlen fát se, inkább ültessünk, amennyit csak tudunk. A fa nem egynyári virág, hogy csak elvetem a magját, és pár hónappal később már virágzik is. Hosszú-hosszú évek alatt teljesedik igazi szépségében. Egy ismerősöm mesélte, hogy ahol él, ott több bérház körbe vesz egy közös légterű, ám külön tulajdonrészekre osztott udvart. Így történhetett meg, hogy ezen a tavaszon kivágták azokat a 60 éves fákat, amelyek szép lombkoronájukkal elviselhetővé tették az udvar látványát, amelyeken sok madár osztozott, a nagy nyári melegekben enyhet adtak a lakóknak. Mert a gyökerük megbontotta két ház udvara között a kerítést, és fontosabb volt egy új betonkerítés, a kényelmes autóbeállás, mint a fák zöldje. Ez sajnos nem egyedi eset. Arra biztatok mindenkit, akinek fakivágásról kell döntenie, mindig jusson eszébe, milyen sok évbe telik, mire egy fa legalább 3-4 méter magasságra nevelkedik. Mindig elszomorít azoknak az új építésű, frissen parcellázott telkeken felépült családi házaknak a látványa, ahol egy árva fa sem nő.

Hányat ismerünk úgy igazán?

A gyümölcsfákon kívül sokan talán ismerik a leggyakrabban előforduló hazai fák nevét (tölgy, bükk, hárs, kőris, szil, juhar, gyertyán…), ám nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a felismerésükkel már sokunknak gondunk lenne. Pedig ezek csak a hazai fák, őshonos fánk még 30 féle sincs, igaz ennél jóval több féle fa nő itthon is. Tudták, hogy a világon több mint 60 ezer féle fa létezik? Mit gondolnak, a Föld melyik országában él a legtöbb fafaj? Ha Brazíliára tippeltek, eltalálták, ott több mint 8000 féle fával találkozhatnánk, ha bejárnánk a teljes területét.

Faültetési programok

A fa nem csak szép, nem csak élményforrás, enyhet adó árnyék nagy melegben, hanem létfontosságú erőforrás, élelmet nyújtanak számos állatfajnak, és nem utolsó sorban hozzájárulnak az egészséges légkör fenntartásához oxigéntermeléssel és a széndioxid elnyelésével. Az ETH Zürich, svájci egyetem kutatói szerint egy globális faültetési programmal a légkörben lévő káros anyagok kétharmadát ki lehetne vonni. Jó hír, hogy léteznek faültetési programok, köztük van igazán nagyszabású is.

A Bonn Challenge program célkitűzése, hogy újra termővé tegyenek a Földön 150 millió hektárnyi erdőtlen, erózió sújtotta területet 2020-ig, majd 350 millióra növelnék a tétet 2030-ig. Most 170 millió hektárnál tartanak. A kezdeményezést a német kormány és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) indította el 2011-ben. A program tovább bővült 2014-ben, amikor a New York-i klímacsúcson több mint harminc ország csatlakozott az erdőirtások korlátozásához és az erdőtelepítésekhez.

Kisebb, ám hazai, civil kezdeményezés a „10 millió fa” projekt. A tavaly nyáron indult programhoz bárki csatlakozhat. Interaktív térképükön, fotókon megtekinthető, hol milyen fákat ültettek eddig.

Most így májusban, a legtöbb fa már túl van a rügyfakadáson, tehát nem érdemes az elültetésükkel próbálkozni, de hamar itt lesz az ősz, a faültetésre ideális évszak. Tervezzék meg, hova, milyen fát ültetnének, ősszel pedig valósítsák meg elképzelésüket!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1032 Hits
0 hozzászólás

A tavasz bűvös illata –virágzik az orgona

„Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,

amit nem tudok megunni soha

a kékszemű tavaszüzenet.”

Csukás István: Tavaszi vers

 

Ezerszer feltették nekem is a kérdést, hogy mi a kedvenc virágom. Még soha nem válaszoltam erre azt, hogy az orgona. Vajon miért?

Minden tavasszal elvarázsol az orgonavirágzás, amikor a dús virágok buja, fülledt illata – különösen enyhe estéken – mindent beleng. Idén, hogy a kijárási korlátozások miatt csökkent az ipari és közlekedési környezetterhelés, és érzékelhetően tisztább a levegő, egészen bódítóan erős orgonaillatban sétálok esténként. Amúgy ez is olyan illat, amit, ha parfümben kellene, például színházban, a körülöttem ülők miatt szagolnom, nem lennék lelkes.

Szeretem az orgonát, mégsem állítottam soha, hogy a legkedvesebb virágom lenne. A spíreával, azaz a gyöngyvesszővel sem tudok április vége felé betelni. Ám ezt sem mondom kedvenc virágomnak. Mert nem igazán tekintem virágnak egyiket sem. Kicsit olyanok, mint a japán cseresznyevirágzás: tavaszünnep, természeti jelenség mindkettő. Az orgona nekem még szertartásvirág is – a ballagás élménye, illata. Bármikor eszembe jut a ballagás, látom évről évre a fotókat, videókat, a sok tavaszi virág ellenére az orgona a meghatározó benne – hiszen nemcsak a csokrokban, hanem az iskolákat díszítő girlandokban is ott pompáznak.

 

Sok érdekességet megtudhatunk, ha egy-egy virágnév eredetének utánaolvasunk. A közönséges orgonát (Syringa vulgaris) nem nevezték itthon mindig orgonának. A 17. században Magyarországon spanyol bodzának hívták. Számos népi neve van, egynémely még ma is használatos. Ezek például a spanyol-, török- és tengeri bodza, az indiai mogyoró, valamint a Szentgyörgybodza. Ez utóbbi név az orgonavirágzás időpontjára utal. György nap táján, április 24-én, legyen bármilyen az időjárás, biztosan már és még láthatunk nyíló orgonát.

De hogyan lett a bodzából orgona? A nyelvújítás korának köszönhetjük, először Kazinczynál bukkan fel 1788-ban. Az elnevezés eredete azonban bizonytalan. Egyik magyarázat, hogy az 1400-as évektől már használt hangszernév, az orgona hatására keletkezett, mert növény ágainak állása emlékeztet az orgonasípokéra.

A tudományos neve, a Syringa, egy németalföldi botanikustól ered. A Syringa az ókori sípot jelentő görög szyrinx származéka. Az orgona ágaiból ugyanis jó síp készíthető. Az orgona pedig ugyancsak sípokból áll! Ez is egy lehetséges magyarázat a magyar névre. Érdekes és sokatmondó az is, hogy mind a bodzából, mind az orgonaágból készíthető síp – így nem véletlen az sem, hogy a már ismert bodzabokor alapján nevezték el egykor az új, korábban ismeretlen növényt.

Európába egy flandriai nemes, Augerius Busbecq hozta el. Ő I. Ferdinánd császár konstantinápolyi követeként ismerte meg a növényt, onnan vitte magával Bécsbe, ahol a házának kertjében elültetett egy példányt. Busbecq a török nevet, a lilak-ot használta a bokorra, melynek egész Bécsből csodájára jártak. Ez a név terjedt el a francia és angol, valamint az olasz, spanyol nyelvben. Igen, jól gondolják, a lila szín is innen eredeztethető. Csodálkoznánk, ha ezt a csodás virágot nem ismerték volna Kínában már réges-régen. Ott Ting-hsziang, azaz „illatos virág” a nevük.

Az orgona az olajfafélék családjába tartozik. Az alapfaj lila virágú, a kerti fajták színe a hófehértől a feketés-sötétliláig a legkülönbözőbb színű lehet, az ismert fehér mellett rózsaszín és kék, sőt tarka és sárga is létezik, a virágok lehetnek egyszerűek vagy teltek.

A közönséges orgona 2-4 méter magas cserje, de ha tudatosan és hozzáértéssel metsszük, kis fává nevelhető. Igénytelennek nem mondható, bár a dús és nagy orgonabokrokat látva azt gondolhatnánk, hogy nő, mint a dudva. Ez azonban csak ott igaz, ahol a körülmények ideálisak. Leginkább a jó minőségű, meszes, agyagos talajt kedveli. Elviseli, ha csak néhány órát éri a napfény, de a napos, meleg helyeken érzi magát legjobban.

Az orgona gyógyhatása talán nem általánosan ismert, ám létezik. Levele – milyen aktuális ez most – az influenza és megfázás ellen hatásos. Az orgonarügy felhasználható a cukorbetegség tüneteinek enyhítésére. A virágából készített kenőcs alkalmas ízületi fájdalomra, zúzódások, sebek kezelésére.

Tudták, hogy az orgonavirág ehető? Tehetjük például salátába, vagy készíthetünk belőle szörpöt, esetleg lekvárt. Megjegyzem, én sajnálnám a gyönyörű orgonafürtöket lábasba tenni és megfőzni.

A méhek is szeretik, így szerencsére létezik orgonaméz. Azt pedig már említettem, hogy az orgona illatú parfümöt nem kedvelem, de a világ úgy szép, ha sokféle!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1119 Hits
0 hozzászólás