Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Egy szép madár, néhány különös szokással

Barátaim tudják rólam, mennyire szeretem a Tisza-tavat. Kaland számomra minden ott töltött nap, és ki nem hagynám, hogy csónaktúrát tegyünk. Egy ilyen túrán találkoztam először fattyúszerkőkkel. Fogalmazzunk pontosan: egy ilyen alkalommal láttam fattyúszerkőt is. Először azt hittem, hogy sirály, de hamar rájöttem, tévedek.

A fattyúszerkő csőre vastag és piros. A feje egészen különleges, két színsáv jellemzi: fekete és fehér. A feje teteje fekete, alatta pedig hófehér az arca. Az a kép ugrott be nekem erről, mintha sapkát húzott volna, hogy a nap ne süsse meg. Mint megtudtam, nem is olyan abszurd ez a hasonlat, hiszen ez a színösszeállítás a nyári időszakban jellemző a kifejlett egyedekre, a nyugalmi időszakban csak némi sötét csíkozás marad meg a fejtető hátsó részén. A csőrük színe is változik, télen feketés és nem piros. A fattyúszerkő testét a szürke különböző árnyalatai jellemzik, de a fehér még megjelenik a szárnyfedőin. Amikor kitárja szárnyát akkor érvényesül igazán ennek szépsége. A szerkők között nagyobbnak számít a 24-28 centiméteres testhosszával. Nevét, hogy „fattyú”, onnan kapta, hogy két szerkőfaj kereszteződésének tartották.

Magyarországon a leggyakoribb szerkőfaj, az Alföldön és a Kis-Balaton térségében rendszeres fészkelő. Természetes tavakon, holtágakban vagy halastavakon telepszik meg szívesen. Április második felében érkeznek hazánkba, aztán vedlésük után, általában szeptember közepén kelnek útra délfelé. Az európai populációk a mediterrán régióban és Afrika északi területein töltik azt az időszakot, amikor Európában hűvösebb van.

A fattyúszerkők röpte könnyed, kicsit a fecskékre emlékeztet. Zsákmányukat a vízfelszín felett repülve, vagy egyhelyben szitálva szemelik ki, onnan csapnak le áldozatukra, de nem merülnek a víz alá. Táplálékukat elsősorban vízirovarok, például szitakötőlárvák, apró halak, ebihalak, kisebb békák alkotják.

Fészküket vízi növények szárrészeiből, mélyebb víz felszínén rakják, igen kedvelik az összefüggő növényszőnyeget alkotó fehér tündérrózsát, vízitököt, vidrakeserűfüvet és kolokánt. A fészek helyét többnyire küllőszerűen rakott nád, káka, vagy hasonló növényrészekkel alapozzák meg, és erre építik rá hínárból, mocsári növényekből és levelekből álló kupacszerű fészküket.

A fattyúszerkő május közepe után kezdi a fészkelést, ami július közepéig is elhúzódhat. Nagyon gyakori a pótköltés, amikor a különböző okból elpusztult első fészekaljat másik telephez csatlakozva pótolják. Telepesen költenek, fészkeik egymás közelében, egymástól 3-5 méterre épülnek. A telepek nagysága változó, a leginkább alkalmas, bevált helyeken (ilyen van például a Hortobágyon), akár 200-250 pár is összegyűlik. Ennél jellemzőbb, hogy kb. 10 pár telepszik egymás közelébe.

Nem teljesen békés az egymás mellett élésük, ugyanis igen jellemző a fészekanyaglopkodás.

A fattyúszerkő telepek néha más vízimadáréval keverednek. Gyakran fészkelnek együtt a kormos szerkővel, a dankasirályokkal, de leginkább a feketenyakú vöcsökkel alkotnak vegyes fészektelepet. Ez a fattyúszerkők részéről persze érthető, ám a vöcskök nem járnak ezzel a közösködéssel mindig jól. A szerkőpárok ugyanis nemegyszer elfoglalják a vöcskök fészkeit, néha még akár a tojásokkal együtt is.

A fattyúszerkő Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 Ft. A legnagyobb veszélyt a fajra nézve a költésre alkalmas élőhelyek fogyatkozása jelenti.

Tovább a teljes bejegyzéshez
565 Hits
0 hozzászólás

Leginkább a túrákon látott madárvilág sokszínűsége, változatossága nyűgözött le…

Hogyan és hol készült a különdíjas fotó?

A szegedi Búvár tónál készült, aminek két éve lakója egy bütykös hattyú pár. Az egyik tagja rendszeresen keresztülvágtatott a tó egyik végéből a másikba. Az indulás pillanatát sikerült megörökíteni ellenfényben.

 

Mikor kezdett fotózni és miért, volt-e valami különleges történés/esemény, ami elindította ezen az úton?

Diplomaosztómra kaptam annak idején egy kompakt fényképezőgépet, akkor még nem volt a telefonokban kamera. Így kezdtem a fényképezéssel ismerkedni. Azzal a három megapixeles kis géppel még csak a kompozícióra kellett figyelni, a digitális zoommal sem volt értelme bajlódni. Nyaralásokon, kirándulásokon próbálgattam. Majd három évre rá ezt váltotta egy optikai zoomos bridge gép, amivel már a Szegedet körülvevő töltés erdősávját jártam, lepkék, szitakötők, növények megörökítése céljából. Valamint a Kiskunsági Nemzeti Park által szervezett túrákon kattintgattam és hajnalonta a Fehér-tó határában lévő vadászleseken ülve vártam, hátha elcsípek egy tóról kirepülő madarat vagy legelésző őzet. 

 

Milyen témákat szeret fotózni?  

Előfordult, hogy a teraszunkon lévő virágokra szálló kacsafarkú szendert fényképeztem vagy a miskolctapolcai parkban tett kiránduláson az ott szaladgáló vörös mókusokat. Leginkább a túrákon látott madárvilág sokszínűsége, változatossága nyűgözött le, így egyre inkább ebbe az irányba fordítottam az objektívemet és azóta is őket fotózom legszívesebben.

 

Lesből vagy cserkeléssel fotózik madarakat?  

Tíz évvel ezelőtt vettem meg az első tükörreflexes fényképezőgépemet és teleobjektívemet, mert éreztem, hogy a természetfotós weboldalakon látott fényképek minőségét csak komolyabb felszereléssel lehetne megközelíteni. A minőségi ugrás meghozta a kellő hatást és még nagyobb lelkesedéssel mélyültem el egy teljesen új világban. Egyre több hajnalt töltöttem a szegedi Pláza mögötti Búvár-tó partján, építettem itatós lest, kijártam a Dorozsma határában lévő szikkasztó madárvilágát megfigyelni, valamint bejártam a lakóhelyünk környékén lévő parkokat, tavakat is. Az itatós les nem az én világom, nem vagyok jó az épített környezet kialakításában és akármennyire szépen is van kivitelezve, egy itatós fotó nekem egy kicsit mindig művinek tűnik. Fizetős lesbe elvből nem ülök be, mert más munkájának a gyümölcsével nem szeretek ékeskedni. Szerencsére itt Szegeden van két tó is a külvárosban panelekkel körülvéve, ahol a madarak már megszokták az ember közelségét és nem zavartatják magukat. Fotóimat az utóbbi években ezeknél a tavaknál készítem, les és álcázás nélkül. Ahol az ott élők nap mint nap elsétálnak a panelrengeteg árnyékában lévő tó mellett, és sokan észre sem veszik, milyen színes és mozgalmas környezet veszi őket körül. De ha egy kicsit is türelmesebben szemléli az ember ezeket a helyeket, akkor megláthatja az ott kialakult élővilág szépségét, észreveheti a nádasokban megbújó résztvevőit.

 

Volt-e valami különleges esemény az elmúlt évek során, valami „kaland”, amit a madárfotózásnak köszönhet, vagy valami különleges helyzet, amit átélt?  

Amikor a Dorozsma határában lévő szikkasztóhoz jártam fotózni, 12 kilométert tekertem minden alkalommal oda és vissza is a felszereléssel a hátamon. 

Manapság a lakóhelyünktől pár percre lévő tavaknál szoktam fotózni, ott napközben elég nagy a mozgás. Napfelkeltekor, amikor kifekszem a partra, kevés ember jár arra. Futók, kutyasétáltatók, hajnali munkába járók. Így is megtalálnak rendszeresen az emberek, mintha vonzanám őket. Volt, hogy sikoltva jött egy nő oda, mert azt hitte halott vagyok. Más leült mellém egy padra és elmesélte, ő mennyire szereti a kacsákat, és nem zavar-e, ha rágyújt mellettem. Ez annyira nem esett jól, mert én nem dohányzom. Egy Németországban dolgozó férfi rövid összefoglalót tartott a családi hátteréről, mert ő is itt lakott a tó közelében régebben. Egy hölgy odaállt mellém, majd hosszasan nézegetett és megkérdezte, hogy mit számolok. Egy másik hölgy rendszeresen elmesélné, hogy azt tudtam-e, hogy ez egy feneketlen búvár-tó? Egy hajléktalan srác megosztotta velem, hogy neki Zenit fotópuskája volt még Szerbiában. De az is előfordult, hogy migránsnak néztek. Amikor fiammal mentünk ki fényképezni, az egyik futó megállt, és minket kezdett el fotózni. Kicsit mindig tájidegen fura figurának tűnhetek az emberek szemében, ahogy a polifoamon fekszem a tó partján.

Mindezek ellenére hatalmas élmény, amikor a mezőgazdasági háló alatt megbújva nem vesz észre egy barázdabillegető, és a hátamon kezd el szaladgálni. Vagy amikor a pár napos kis récék karnyújtásnyira előttem lépkednek. De azok a pillanatok, jelenetek is, amiknek szemtanúja lehetek, még ha nem is sikerül valamiért megörökíteni őket.

Épített-e saját lest?

Albert Andrással a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetőjével a Szatymazi tájház mögötti erdőben építettünk itatós lest. Abban az évben használtam, valamint még egyszer, amikor a keresztfiam itt volt nálunk nyáron. Akkor a fiammal együtt kimentünk oda hárman fotózni. A Dorozsma melletti szikkasztónál fűtéscsőből és mezőgazdasági hálóból csináltam fekvőlest, amit két éven keresztül használtam.

 

A pályázatok milyen szerepet töltenek be a fotós karrierjében?

Amikor elkezdtem fotózni, akkor még azért pályáztam, hogy minél több kiállításon, könyvben, magazinban ott legyen a fotóm, minél több elismerést kapjak, esetleg díjazzák is. Az utóbbi években már inkább csak a játék kedvéért küldöm be a képeimet. Olyan, mint amikor az ember szurkol egy csapatnak és figyelemmel követi az eredményit, számolgatja a pontokat. Ugyan ezt élem át. Már jobban élvezem az előkészületeket, a képválogatást, kidolgozást. Néhány pályázaton lehetőség van rá, hogy a pontozás menetét is követni lehessen, ilyenkor figyelem, melyik fordulóban hány pontot ér el a képem, szurkolok magamban neki. Persze, jól esik az elismerés, ha díjazzák a képem, vagy ott van a falon. Szerencsére ezekben már volt részem, így inkább már az odavezető út megélése a fontosabb számomra, mint a cél. A magam örömére fotózok. Ha nekem tetszik a végeredmény akkor már elégedett vagyok. Nem szomorít el, ha másnak nem tetszik, vagy nem válogatják be. Annál inkább, ha egy pályázaton nem minden képre érvényesítik a kiírt szabályokat, a hangoztatott elveket. Ilyenkor elvész a játék öröme.

 

Tagja-e egy fotóklubnak? Ha igen, ennek milyen előnyei vannak?

Nem vagyok tagja fotóklubnak. Esetemben nem látom hasznát, értelmét.

 

Tanulta-e a fotózást valamilyen hivatalos tanfolyamon vagy iskolában?

Autodidakta módon szereztem meg az alapokat, valamint a birdphotography.hu alapítása utáni években aktívabb fotósok hozzászólásaiból, a madárfotós oldalakon látott képekből sokat tanultam. Grafikusként dolgoztam régebben, így a képkidolgozásban napi rutint ott szereztem. Műtermi, esküvői fotózást is kellett csinálnom, amit nem igazán szerettem. Viszont annyi haszna volt, hogy azóta is akkurátusan ügyelek rá, hogy a képeimen ne legyen kiégett részlet.

 

Hogyan tud a munkája mellett fotózni? Mi a „hivatalos” munkája?

Informatikus vagyok. Általában márciustól októberig szoktam fotózni, nem szeretem a hideget. Amikor a nap már olyan korán kel, hogy érdemes kimenni fotózni hétközben is legalább egy fél órára, akkor ott szoktam lenni, mielőtt elviszem a fiamat az iskolába, majd dolgozni megyek. Egyébként a hétvégéken a kelő nap a tóparton szokott érni, ha az időjárás megfelelő.

 

Mit jelent a fotózásban a maga számára a siker?

Ha olyan pillanatot tudok elkapni, amilyet előtte még nem sikerült. Vagy ha már sikerült hasonlót megörökíteni akkor az, ha jobb minőségben, optimálisabb körülmények között meg tudom szebb végeredménnyel valósítani.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
501 Hits
0 hozzászólás

Búza – az élet maga

Egyike a legrégebben termesztett növényeinknek. Régészeti leletek szerint már a kőkorszakban általánosan ismerték, tehát vetették és betakarították. A mai Törökország területén, a Tigris folyó partján fekvő város, Dijarbakir környékéről terjedt el az i. e. 6000-5000-ben. Egyes források szerint már a honfoglaló magyarok is ismerték és használták. A búza nyelvünkben ótörök jövevényszó.

Rengeteg olvasnivaló áll rendelkezésünkre a búza eredetéről és múltjáról, nem csak tudományos értekezések tárgya, de sok mítosz része is. Ősi szimbólum, a jelképek között az állandóan újjászülető életet jelzi. Több, halottaiból feltámadó isten mítosza kapcsolódik hozzá. A Bibliában a meghaló és feltámadó, életet adó Megváltó szimbóluma a búzaszem. A búza a Bibliában gyakran előfordul, 56-szor említi a Szentírás. A keresztény egyházi ábrázolások gyakori jelképe, olykor Máriát búzamezőben állva vagy kalászos köpenyben mutatják be, a Jézus vérét és testét szimbolizáló szőlőfürt és kalász lett az egyik leggyakoribb liturgikus díszítőelem.

A görögöknél a búza egyes létállapotait más-más isten testesíti meg: Kóré a zöld vetést, Perszephoné az érett kalászt, Hekaté a learatott gabonát. Főistenük a kalászkoszorús Démétér. Az aratási ünnep e mondavilágban buja termékenységünnep volt. Ez a fajta búzakultusz jelen volt az etruszk-római mitológiában is, az aratás kezdetét és végét későbbi évezredekben és más kultúrákban is megünnepelték.

Szinte felfoghatatlanul sok, több mint tízezer fajta búza létezik, köszönhetően annak, hogy a nemesítése folyamatos. A közönséges búza a világon a sivatagok és sarkvidékek kivételével ma mindenütt elterjedt. Termőterülete összesítve nagyobb 200 millió hektárnál.

A búza egynyári, egyszer termő növény, az életciklusának időtartama alapján van őszi, tavaszi és úgynevezett járó búza, amelyik egyesíti a két növekedési időszakú búzák legjobb tulajdonságait. A közönséges búza szereti az enyhe őszt és a tavaszi csapadékot, így az idei időjárás, reméljük, kedvez a hazai búzának. A búza virágzási ideje Magyarországon május és június között van, az aratás pedig június vége és július közepe között.

Erőteljes gyökeret eresztő, hosszú nappalos növény. Felálló, üreges szára többnyire 40-120 centiméter magas. Édesanyám mesélte, amikor régen egy különösen szép búzamező mellett haladtunk kocsival, hogy gyerekkorában sokkal magasabbra nőttek a búzaszálak. A rövid szárú búzafajták bevezetése előtt egy búzatábla akár másfél méter magas is lehetett.

A búza levele körbe öleli a szárat. Virágzata, a kalász általában 8-10 centiméter hosszú, általában négyoldalú. Öntermékenyülő, hím és nővirágzata egy kalászon belül helyezkedik el.

A hántolatlan búzaszem gazdag B-vitaminokban, tartalmaz E-vitamint, béta-karotint, kalciumot, magnéziumot, vasat, foszfort, cinket, rostokat és ásványi sókat. A teljes értékű búza fogyasztása igen egészséges, lassítja a cukor felszívódását, segít keringési bajoknál, szabályozza a bélműködést, így csökkenti a vastagbélrák és az aranyér kialakulásának kockázatát.

Tengernyi információt találhatunk az interneten a búzafű csodatévő hatásairól is. A búzaszemeket fél napos áztatás, majd egy rövid csíráztatás után elvetve kb. egy hét alatt csinos zöld füvet kapunk, amiről ódákat zengenek. Nem beszélek le senkit arról, hogy búzafűlevet igyon, bár inkább abban hiszek, hogy a búzafű az egészséges táplálkozás része lehet, akárcsak más csíráztatott, hajtatott magok. Kiváló vitaminforrás, salátába tehető, változatosabb lesz általa étrendünk. Szerintem kár kipréselni, mert így lemondunk az egyik fontos előnyéről, ami a rostokat jelenti. Ma már pontosan tudjuk, hogy az egészséges táplálkozás rostban gazdag.

A búzatermesztés évezredeken át emberpróbáló munka volt. A bibliai időkben tél elején kézzel szórták el a magokat és utólag szántották be nem túl mélyen. Érdekesség, hogy a gabonatáblák szélét nem szabadott learatni, az a szegényeké volt, abból szabadon gyűjthettek.

A búzatermesztésben a XIX. század második fele jelentette az áttörést. A gépesítésnek köszönhetően ekkortól következett be minőségi fordulat a talajművelésben. Jelentős fejlődést ért el abban az időben a tápanyagutánpótlás és a növényvédelem, valamint a fajtanemesítésben is egyre eredményesebbek lettek a kutatók.

A búza termesztésének nem kizárólagos, de alapvető a célja az emberiség élelmezése, tehát, hogy legyen mindennapi kenyerünk. A kenyér szó a legtöbb nyelv alapszókincséhez tartozik. Bár formájára és elkészítésének módját tekintve igen sokféle lehet, de a kenyér mind az öt lakott kontinensen alaptáplálék. A fogyókúrázók közül sokan ördögtől valónak tartják a kenyeret, pedig csaknem minden létfontosságú kémiai elemet, valamint a szükséges vitaminok nagy részét tartalmazza. Ma szerencsére a másik tendencia ezzel párhuzamosan érvényesül, reneszánsza van a kézműves pékségeknek, itthon is egyre többféle kenyeret és pékárut fogyaszthatunk. Bár a különleges kenyerek ma sem számítanak olcsó néptápláléknak, messze vagyunk attól az időszaktól, amikor a búzából készült kenyér még a fejlett életszínvonalú monostorokban is fényűzésnek számított.

Egy piaci és fogyasztói adatokat gyűjtő és elemző cég a Statista adatai szerint a világ legfőbb búzatermelő országai élén 2020-ban is Kína állt, egyedül Európa előzi meg egy paraszthajszálnyival, amennyiben egységes piacnak vesszük. Kína után India, az Egyesült Államok, Oroszország és Kanada következik, a hatodik helyre pedig az utóbbi időben felzárkózott Ukrajna. Kína a világ búzatermésének a 20%-át termeli meg, a következő négy országgal együtt pedig több mint a 60%-ot tesznek ki.

Tags:
Tovább a teljes bejegyzéshez
610 Hits
0 hozzászólás

Mitológiák madara: a hattyú

Nemrég írtam a rigóról, Svédország nemzeti madaráról. Ha már ott „jártam” északon, megnéztem, Finnországét is, így megtudtam, hogy az az énekes hattyú, Dánia pedig a bütykös hattyúra szavazott. Ez utóbbi azt hiszem sokunk számára érthető, hiszen a hattyú jól ismert szereplője az Andersen meséknek.

A magány, a bölcsesség, a tisztaság, a halál és az újjászületés, valamint a költészet szimbóluma.

Az eurázsiai hiedelemvilágban totemállat, a sámán madara, de vannak olyan népek, amelyek eredettörténetében is szerepet játszik a hattyú. E szerint a nép őse, a vadász egy olyan lányt vett feleségül, akit meglátott, amikor a nő a hattyútollait levetette. A Kalevalában is megjelenik mint szent madár.

A hattyú a görög mitológiában is jól ismert, nem egy mítosz szereplője. Aphrodité madara, Apollón jelképe és szent állata. Az egyik legismertebb görög mítosz szerint Zeusz, olümposzi főisten, hattyú képében csábította el Lédát. A görög mítoszok között Küknosz néven több szereplőt is találunk, és mindegyikük valamilyen kapcsolatban áll egy hattyús történettel, hiszen maga a madár latin neve (Cygnus) is erre vezethető vissza. Ovidius elbeszélése szerint az egyik történetben szereplő Küknos királyfi, Phaethónnak, Heliosz napisten fiának rokona és barátja. Phaetón balsorsáról ismert: kölcsönkérte ugyanis apjától a napszekeret, hogy egy napig ő hajthassa, de nem birkózott meg a feladattal, a megbokrosodott lovak túlságosan megközelítették a földet, közben sivataggá égették például Észak-Afrikát. Zeusz, hogy megakadályozza a teljes katasztrófát, villámjával halálra sújtotta a fiút, akinek a teste egy folyóba zuhant. Küknos olyan kétségbeesetten gyászolta barátját, és próbálta megtalálni a víz alatt, hogy Apollón megszánta, hattyúvá változtatta, és csillagképként az égre emelte.

A hattyú név a magyar nyelvben már nagyon korán felbukkan, a Történeti Etimológiai Szótár szerint még az ugor korból származik, ahol egykor ótörök jövevényszó volt. Érdekessége, hogy gödény (korábbi blogbejegyzés) szavunk is innen ered.

De térjünk vissza az énekes és a bütykös hattyúhoz! Az énekes hattyú Európa és Ázsia északi területeinek mocsaras vidékein költ. A bütykös hattyú Európában és Nyugat-Ázsiában elterjedt, szintén a mocsaras, vizes terepet kedveli. Érdekesség számunkra, hogy egészen az 1960-as évekig Magyarországon az énekes hattyú gyakoribb volt. Ez persze ma már messze nem igaz, itthon ugyanis ritka vendég, általában november és február között találkozhatunk velük is, akár a vadludakkal. Az Ipoly mentén viszont megfigyelték, hogy a faj egyedei rendszeresen költenek immár több mint 15 éve. A bütykös hattyú Magyarországon őshonos, ám volt egy időszak, amikor teljesen kipusztult. Ma számos tavunkon, halastavainkon gyakori, mert visszatelepítették.

Testhosszban szinte egyformák, de a bütykös hattyú tömege néhány kilogrammal több, mint az énekes hattyúé, és a szárnyfesztávolsága akár egy méterrel i nagyobb lehet. Mindkét faj nekifutással száll föl, majd könnyedén és kitartóan repül.

Táplálkozásuk is hasonló, vízinövényeket esznek, rovarokat, kagylókat, kisebb halakat és kétéltűeket. Amikor szűkösebb a táplálék, télen, mert például nincsenek vízinövények, a gabonát, esetleg a burgonyát is felveszik étlapjukra.

A hattyúk monogámok, ám az együtt élő párok is násztáncot járnak, ami igen látványos, mintha vízibaletteznének. A tojó hosszan elnyújtja a víz fölött a nyakát, ezzel jelzi, hogy készen áll a nászra. Ilyenkor szorosan egymás mellé úsznak, együtt mozgatják szép hosszú nyakukat, sokszor át is kulcsolják egymás nyakát. És ez még csak a kezdet!

A párok külön költenek, saját territóriumot alakítanak ki, amelyet megvédenek más pároktól, sőt még az embert is megtámadják, ha költési időszakban túl közel kerül. A fészket a tojó építi, vagy még inkább kupacolja. A tavak nádasainak szélén vízinövényeket, nádszálakat és gyékényt szakít és maga köré halmozza, meglehetősen nagy rakást alakít ki ezzel a módszerrel, majd ráhelyezi a tojásait. Közel egy hónapig (35-38 napig) költ, a hím közben őrködik. A fiókák, ezt már az Andersen meséből is megtanulhattuk, eleinte szürke pelyhesek, de az első tollazatuk is szürke. Bár már az első évben megjelenik rajtuk néhány fehér toll, de szép fehér tollazatukat csak a második évben, a vedlés után nyerik el, és ez egyben az ivarérettségüket is jelöli.

Fontos! Mivel városi tavaknál is élnek hattyúk, sokan puszta jószándékból etetik a őket, többnyire azzal, ami éppen kéznél van, így sokszor valamilyen pékáruval. Pedig nem szabad! Ez a táplálékfajta károsíthatja elsősorban a fejlődésben lévő madarakat, a sok szénhidráttól úgynevezett angyalszárny-betegséget kaphatnak. Ilyenkor nem megfelelően nőnek a madár szárnytollai, aminek következtében nem fog tudni repülni. Aki mindenképpen etetni szeretné a hattyúkat, kukoricamagot vagy búzát használjon!

A bütykös hattyú hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
739 Hits
0 hozzászólás

…azonnal elfogott valami varázslatos érzés

Interjú Keresztes Zoltánnal, az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban – 2020 fotópályázat egyik különdíjasával

Hol és hogyan készült a különdíjas* fotója?

Máté Bence erdei itatós lesében készült 2020 júliusában. Ez a les számomra lenyűgöző volt, előtte voltam már pár lesben, de erdei itatósban még nem. Amikor beléptem és elhelyezkedtem, majd kinéztem a lesből, azonnal elfogott valami varázslatos érzés. Tudtam, hogy itt jó képeket fogok tudni készíteni, ami így is lett, bár akkor még eszembe sem jutott, hogy fotópályázaton fogok indulni egy ott készült képpel.

Mikor és miért kezdett fotózni?

A párom beszélt rá. Mi mindent együtt csinálunk, mindenhova együtt megyünk. Jó pár évig közös szenvedélyünk volt az autóversenyezés, aztán az egyik versenyen kigyulladt a versenyautónk, utána már nem akartuk újrakezdeni ezt a sportot. Új hobbit kellett találnunk, a párom kezdett el a fotózás iránt igazán érdeklődni, így vele tartottam – bár ekkor inkább videókamerát szerettem volna vásárolni és kisfilmeket vágni, de végül én is a fényképezés mellett döntöttem.

Fotós iskolába egyáltalán nem jártam, de amikor megvettük a fényképezőgépeket a 220voltnál egy ingyenes, egész napos fotós oktatás is járt hozzá, amit Pesti Péter fotós – aki a futball-labdás fotóiról ismert - tartott, így erre közösen elmentünk. Nagyon hasznos volt, főleg azért, mert nem azt tanította, hogyan kell jó képeket készíteni, milyen szögből kell fotózni, vagy hogy álljunk a naphoz képest, hanem azt, hogy mi történik a fényképpel és mi történik a fényképezőgépben a különböző beállítások alkalmazásával.

Milyen témákat szokott fotózni, ezek közül mi a kevesebb téma és miért?

Mivel rajongtam a repülőgépekért, így elkezdtünk kijárni a budapesti reptérre fel- és leszálló gépeket nézni, videózni, majd később elkezdtük őket fotózni. A pandémia beköszöntével lecsökkent a repülőgép-forgalom, ekkor kezdtük el a természetfotózást és azóta is ez a legfőbb témánk. Időnként készítünk még városi képeket is, de ez ritka. Egyszer kipróbáltam magam egy politikai fotóriportázsban, az nagyon megtetszett, szerintem ilyet még fogok csinálni. Sportfotózásban is szeretném majd magam kipróbálni, de ahhoz nagyon drága eszközök kellenek, illetve hobbi szinten azt nem szokás űzni, engedély nélkül nehéz bejutni egy-egy esemény helyszínére.

Hol szokott természetfotót készíteni?

Leginkább lesekben, ritkábban cserkelés közben lessátorból. Voltunk már Pusztaszeren, Ópusztaszeren, Attyapusztán, Ürbőpusztán, Albertirsán, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, a Gemenci erdőben, illetve Budapest határában a Naplás tónál.

A lesfotózásban az a jó, hogy többnyire garantált a siker – bár vannak kivételek. A lesekhez odaszoktatják, olykor beetetik az állatokat, így nagy valószínűséggel le fogjuk tudni fotózni őket közelről, természetes környezetükben úgy, hogy nem zavarjuk meg az életüket. A saját gyakorlatunkban volt az ellenkezőjére is példa. Az egyik jégmadaras lesfotózásnál nagyon szerencsétlenül jártunk, egész nap egyetlen egyszer közelítette meg a lest a madár, és akkor sem maradt pár percnél tovább. Persze ez nem a les hibája, az állatok nem menetrendszerinti járatot követnek, így nincs biztosíték arra, hogy ha ma odajöttek a leshez, holnap is jönni fognak. Az említett jégmadaras lesben már többször jártunk, egy másik alkalommal négyszer tudtunk fotózni, egy harmadik alkalommal pedig folyamatosan jött madár, az egy élvezetes nap volt, teljes mértékben kárpótolt minket. Azért voltunk többször a jégmadaras lesben, mert a páromnak ez az egyik kedvenc madara. A jégmadár szereti az állóvizet, a víz fölé belógó faágról vagy nádról a vízbe csapódva fogja ki a halat, ez nagyon látványos tud lenni egy fényképen.

Az erdei itatós lesekben az a jó, hogy ott sokfajta madár megfordulhat – igazából nemcsak madarak, hanem például mókus is – cinege, búbos banka, harkály, citromsármány, pinty, rigó, vadgalamb, tengelic, meggyvágó, zöld küllő, vörösbegy, csuszka és még sorolhatnám. Így még inkább garantált a siker, mert szinte folyamatosan érkeznek madarak. Ritka, amikor 10-15 percig nem tudsz fotózni egy madarat sem, ezért az ilyen lesekben jó, ha van nálunk több memóriakártya, mert hamar betelik. Szerencsére az erdei madarak jól viselik az ember közelségét, így, ha ki kell menni valamiért a lesből, ugyan elrepülnek, de hamar vissza is térnek az itatóhoz. A nagy ragadozómadaraknál nem így van. Vannak olyan fajok, amelyek miatt nappal a lesből nem szabad kimenni, mert ha meglátnak minket, hetekre elijeszthetjük őket. A be- és a kiköltözés ilyen helyen csakis sötétben történhet. Az állatok többségéről elmondható, hogy a hangunk nem nagyon zavarja őket, akár beszélgethetünk is fényképezés közben, viszont, ha észrevesznek, akkor hamar távozásra kényszerítjük őket, így érdemes sötét vagy terepmintázatú ruhában lenni, és a fejünkön, valamint a kezünkön is el kell takarnunk a bőrt. Az állatok sokkal jobban látnak minket, mint ahogy azt gondolnánk, így a legfontosabb mindig az álcázás, ami elég kényelmetlenné tudja tenni a fotózást, például nyáron a nagy melegben nem kellemes terepmintás kesztyűt, hosszujjú felsőt és nadrágot, valamint arctakarót viselni. A téli időszakban ez még előnyös is lehet a hideg miatt, bár túl sokat nem fűt. Szerencsére némelyik lesben van fűtési lehetőség, néhol még klíma, illetve áram is, melyekre szükség van, ha egész napos vagy több napos fotózásra indulunk - az ilyen lesekben fekvőhely is van, bár érdemes hálózsákot vinni.

Mennyire kell ismerni a madarak életét a fotózáshoz?

Lesfotózáshoz nem szükséges nagyon ismerni a madarakat, maximum csak annyira, hogy melyik évszakban melyik lesbe érdemes menni, de az adott lest üzemeltetők ezt tudják, általában hasznos tanácsokkal látják el a vendégeiket.

Ha cserkelni szeretnénk, akkor már kell a szaktudás, főleg azért, mert tudnunk kell, milyen környezetben él az az állat, amelyet szeretnénk lefotózni. Nem mellesleg nem árt tudni, hogyan viselkedik, mikor és mit eszik (magvakat, bogyókat, vagy húsevő, halevő), mikor aktív, mikor van a párzási időszak, mikor költ, mikor táplálja a fiókákat. Így eredményesebb lehet a túránk. A cserkelve fotózás sokkal időigényesebb.

Amikor belevágtunk a természetfotózásba, szinte semmit nem tudtam a madarakról és ez lényegében most is így van, de minden egyes alkalommal tanulok valami újat. Például, ami nagyon érdekes volt nekem – függetlenül attól, hogy az ország melyik részén fotóztam -, hogy az állatok is tartanak napközbeni sziesztát, olyankor kevésbé kaphatók lencsevégre. Sok mást is megtanultam az állatokról, lenyűgöz, hogy mennyire „okosak”. A halevő madarak a halat mindig úgy nyelik le, hogy a feje legyen a torkuk felé, így a pikkely nem akad meg a csőrben, nyelőcsőben, tehát könnyebben lecsúszik. Ezek az ismeretek a fotózás járulékos hasznai, azon kívül, hogy nagyon jól érezzük magunkat, miközben kint vagyunk a természetben. Ha valaki rendszeresen jár fotózni, önkéntelenül is megismeri az állatok életét, szokásait.

Van-e saját lesük, terveznek-e ilyet építeni?

Saját lesünk nincs, de gondolkoztunk már azon, hogy kellene építeni egyet. Sajnos sok pénz kell hozzá, és a helyszín kiválasztása sem könnyű. Egyelőre most nem foglalkozunk vele, de nem mondtunk le erről a tervünkről, lehet egyszer majd beruházunk rá.

Milyen szerepe van az életében a fotózásnak (hobbi, munka…)?

Csakis hobbi. Bár kaptam néhány megkeresést, hogy vállaljak portré, meg esküvőfotózást, de elutasítottam, mert nem akarok ezzel munkaként foglalkozni. Kivétel lehetne ez alól mondjuk a fotóriportázs, az nagyon tetszik, de már több mint 20 éve dolgozom ugyanannál a stabil vállalatnál, és nem szándékozom otthagyni őket.

Miért szeret fotózni?

Élvezettel tölt el az akciódús események megörökítése, amikor a képen egy mozdulat, mozdulatsor vagy történés egyetlen pillanattá dermed. Ezért fotózom inkább állatokat vagy olyan eseményeket, ahol biztosan történik valami, és ezért nem fotózom műteremben, nem foglalkozom előre beállított témákkal. Félreértés ne essék, azoknak is megvan a maga szépsége és nehézsége, csak én jobban szeretek előre nem megjósolható pillanatokat megörökíteni. A természetfotózásban azt szeretem még, hogy sokszínű, egy lesben vagy cserkelés közben öt, tíz, vagy akár húsz különböző állatot is le lehet fotózni egy nap.

Szokott-e rendszeresen pályázatokon indulni?

Igazából nem, ez volt az első komolynak mondható pályázatom, erre is a párom beszélt rá, magamtól eszembe sem jutott volna, hogy induljak. Nem is reménykedtem benne, hogy nyerhetek valamilyen díjat, de kellemes meglepetésként ért már az is, amikor azt írták, hogy bekerült az egyik képem a döntősök közé, a különdíj pedig kifejezetten nagy öröm volt számomra.

*Mondd, kis kócos, hol van a mamád? – Tata város különdíja

Tovább a teljes bejegyzéshez
745 Hits
0 hozzászólás