Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Madarat nem csak tolláról, hangjáról is felismerni. Ki hallotta már a Serinus serinust csicseregni?

 A tavasz biztos jele a szikrázó fények, a harsány zöldek, a tarka színek, a bódító illatok mellett, hogy a madarak szédítő dalolásba, csicsergésbe, búgásba, trillázásba kezdenek. Hihetetlen lendülettel hívják fel magukra a figyelmet – gyakran épp párkeresőben. Bizonyos napszakokban olyan erővel csivitelnek, hogy az vetekszik a szomszéd fűnyírójával. Ilyenkor egyetlen lehetséges megoldás, hogy nem bosszankodunk, hanem kedves háttérzajként hallgatjuk a dal-zajt. Egy idő után természetessé válik, mint a déli tájakon a kabócák órákig szóló hegedülése.

 

A járványhelyzet miatt – igaz, egyre lazulnak a kijárási korlátozás szabályai – többen és több időt töltünk a számítógép, laptop, tablet előtt, vagy használjuk okostelefonunkat. Az Eurostat adatai szerint hazánkban elsősorban a közösségi média elérése érdekében fizetünk elő az internetre, az uniós átlagnál egyharmaddal többen használjuk ezeket a kapcsolatrendszereket. A felmérések sok érdekességet elárulnak, hol menyien vásárolnak a neten, intéznek-e hivatalos ügyeket. Olyan információra viszont még nem bukkantam, hányan keresnek rá madárhangokra. Így nem tudhatom, a lakosság hány százalékához tartozom azzal, hogy amikor egy madárról olvasok, vagy látom a fotóját, a hangját is meghallgatom. Akinek ez nem szokása, javaslom, próbálja ki! Ezzel gazdagodik a „természetismerete”, így amikor sétál a szabadban, erdőn, mezőn, netán a saját kertéjben pihen vagy dolgozik, felismeri, hogy épp melyik madár dalol. Sokan használják a dalfelismerő appokat, amely egy ismeretlen szám néhány üteméből megmondja, mit hallgatunk. Ilyen applikáció madárhangokra is van. Érdemes próbálkozni!

 Különösen annak, aki ismeri a csicsörke gyors csicsergését, egyértelmű, honnan kaphatta nevét. Vannak, akik szerint olyan a hangja, mintha kis üvegdarabkákat csörgetnének.

 Kicsoda-micsoda ez a csicsörke túl azon, hogy a pintyfélék családjába tartozik? Tudható róla például, hogy az egyik legkisebb az európai pintyek között. Ez a zöld tavaszi ágakon élénk színfoltként virító madárka kora tavasztól október végéig látható hazánkban, ritkán, néhány példány át is telel. A 19 század előtt nálunk még ismeretlen faj eredeti otthona Észak-Afrika, de ma szinte egész Európában megtaláljuk. A kontinenst dél felől hódította meg, egészen északra nem is vonul, legfeljebb Svédország déli területéig repül. A Brit-szigeteken sem találkoztak még vele. A bozótos, cserjés területeket kedveli, legyen ez ligetes erdők szélén, vagy akár egy városi parkban, fasorban, kertben, netán temetőkben. Szereti az örökzöldeket, amelyek nyilván természetes, déli otthonára emlékeztetik. Nálunk leginkább a Balaton-felvidéken él, az ottani mandulaligetek és levendulások miatt.

 A csicsörke kicsike, maximum 12 centis, sárgás tollazatú, sötéten sávozott madárka. A legfeltűnőbb egészen bizonyosan a hímek rikító citromsárga feje. A fiatal példányok és a nőstények nem ennyire színesek. A tojó sűrűbben sávozott, tollazata alul szürkés, felül barnás. Csőrük rövid, tompa és kúpos, kiválóan segíti őket a táplálkozásban, amely leginkább apró magvakból áll. Nem válogatós, legyen bár kerti vagy gyomnövény magja, szívesen elfogyasztja akár a földről. Hasznos madárka, sok gyom, köztük a parlagfű, magját elpusztítja, így gátolva ezek túlszaporodását.

 Aki kicsit is érdeklődik a madarak iránt, tudja, nászi időszakban sok faj különleges produkciókat mutat be. A csicsörke hímek például ilyenkor kitartóan énekelnek, csapkodnak a szárnyukkal, és hullámzó röptükkel hívják fel magukra a figyelmet. Nászrepüléskor merőlegesen magasra szállnak, majd körözve ereszkednek alá, denevérként kiterjesztett szárnyakkal. A hím párja mellett marad végig, a fészeképítésbe azonban nem avatkozik bele. Az apró, csészeszerű költőhelyet a tojó egy fa ágára, ágvillájába építi, legalább egy méter magasságban a földtől. A vázat gyökerekből, fűszálakból alkotja meg, és tollakkal vagy a sokunk által nem különösebben kedvelt nyárfapelyhekkel béleli ki. A 4-5 tojáson is csak a tojó kotlik, de a hím a táplálja, őrzi őt, és – nem fogják kitalálni – énekel. A fiókák közel két hét után kelnek ki és körülbelül ugyanennyi időt töltenek még a fészekben.

 Nézzenek körül alaposan, amikor sétálnak, talán megpillantanak egy példányt, hiszen ilyenkor, ha nem is sokan (összesen maximum 200 ezer egyed), de itt élnek a közvetlen környezetünkben.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1296 Hits
0 hozzászólás