Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Számtalan problémára kínál megoldást a gyújtoványfű

Nem túlzok, valóban sokrétűen felhasználható és értékes gyógynövény a közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris). Nem is nagyon kell keresni, vagy messzire menni érte, mert ez az évelő növény a kontinens nagy részén fellelhető, főként szántóföldek mentén vagy erdei tisztásokon, esetleg patakparton. Sűrű fürtben álló, élénksárga virágai a gyertya lángjára emlékeztetnek, innen kaphatta nevét: mintha lángra lobbantaná a nyári rétet. Számos más népi megnevezése is elterjedt. Mivel a tátikához hasonló a virágzata, vadtátikának, tatincsnak is hívják, valamint a lenlevelű fű, a serpentyűfű, a békalen, sőt a pintyő is ezt az évelő növényt jelöli.

Húsz centinél magasabb egy méternél kisebb. Egyenesen felálló szára a tőnél elágazik, levelei lándzsa alakúak, tömötten állnak, színük szürkészöld. Öt csészelevelének háromszögletű cimpái vannak, a kétajkú párta halványsárga, a „torka” pedig narancssárga. Rovar- és önmegporzású. Toktermése tojásdad alakú, magvai összenyomottak, széles hártyás-szárnyas szegélyűek, sötétbarnák vagy feketék, közepük kipúposodó, ráncos. Ha ennek alapján nem ismernék föl, semmi gond, a fotó alapján megállapítható, hogy szinte mindenki találkozott már vele.

Már a középkorban elismert gyógynövényként tartották számon, sőt a rontás ellenszereként is ismerték a gyújtoványfüvet. Ha valakin rossz átok vagy varázslat ült (ilyennek tartották egykoron az impotenciát vagy a derékfájást) és megfürdött egy kád gyújtoványfüves vízben, megszabadulhatott a rontástól. Így a jelen korból visszagondolva, a meleg vizes áztatás legalább a derékfájást enyhíthette. Azért a szegény „áldozatnak” a biztonság kedvéért tartania kellett a fürdés után is a zsebében a növényből a további rontás elkerülése érdekében.

Nos, a hiedelmeken túl a gyújtoványfű valóban segít. Nem is gondolnánk, hányféle területen lehet alkalmazni ma is például virágos hajtását. Külsőleg kenőcsként bőrbetegségek (pl. bőrirritáció, szőrtüsző-gyulladás) tüneti kezelésére használják. Pépes borogatásként fekélyes sebekre, pikkelysömörre jótékony. Kötőhártya-gyulladásra, szemárpa gyógyítására, egyéb fertőzéses szemgyulladásra kiváló a főzete lemosóként vagy borogatásként. Ismert lázcsillapító hatása is. Az aranyér enyhítésére szintén ajánlott, ilyenkor ülőfürdőt szükséges készíteni a gyújtoványfű virágából.

Teaforrázatként az emésztőrendszer tisztítására javallott. Csodaszer székrekedés ellen, epe- és májbántalmakkor. Gyomorégés, savtúltengés esetén is gondolhatunk rá megoldásként. Segítség lehet prosztata-megnagyobbodás, hólyaghurut, vizelettartási problémák enyhítésére. Fokozottan figyelni kell azonban a mértékre kúraszerű alkalmazásakor. Mivel has- és vizelethajtó hatása miatt kiszáradást okozhat, fontos orvossal, gyógyszerésszel konzultálni hosszabb távú fogyasztása esetén.

Érdemes június-júliusban egy-egy kirándulás alkalmával keresgélni és gyűjtögetni ebből az ezerarcú gyógynövényből (aki szeretné, tehet a zsebébe is egy-két sziromnyit játékos babonából). Van ennél kényelmesebb és gyorsabb megoldás is, ugyanis gyógyászati szaküzletekben, bioboltokban is beszerezhető szárított, szálastea-változata.

Tovább a teljes bejegyzéshez
942 Hits
0 hozzászólás