Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Búza – az élet maga

Egyike a legrégebben termesztett növényeinknek. Régészeti leletek szerint már a kőkorszakban általánosan ismerték, tehát vetették és betakarították. A mai Törökország területén, a Tigris folyó partján fekvő város, Dijarbakir környékéről terjedt el az i. e. 6000-5000-ben. Egyes források szerint már a honfoglaló magyarok is ismerték és használták. A búza nyelvünkben ótörök jövevényszó.

Rengeteg olvasnivaló áll rendelkezésünkre a búza eredetéről és múltjáról, nem csak tudományos értekezések tárgya, de sok mítosz része is. Ősi szimbólum, a jelképek között az állandóan újjászülető életet jelzi. Több, halottaiból feltámadó isten mítosza kapcsolódik hozzá. A Bibliában a meghaló és feltámadó, életet adó Megváltó szimbóluma a búzaszem. A búza a Bibliában gyakran előfordul, 56-szor említi a Szentírás. A keresztény egyházi ábrázolások gyakori jelképe, olykor Máriát búzamezőben állva vagy kalászos köpenyben mutatják be, a Jézus vérét és testét szimbolizáló szőlőfürt és kalász lett az egyik leggyakoribb liturgikus díszítőelem.

A görögöknél a búza egyes létállapotait más-más isten testesíti meg: Kóré a zöld vetést, Perszephoné az érett kalászt, Hekaté a learatott gabonát. Főistenük a kalászkoszorús Démétér. Az aratási ünnep e mondavilágban buja termékenységünnep volt. Ez a fajta búzakultusz jelen volt az etruszk-római mitológiában is, az aratás kezdetét és végét későbbi évezredekben és más kultúrákban is megünnepelték.

Szinte felfoghatatlanul sok, több mint tízezer fajta búza létezik, köszönhetően annak, hogy a nemesítése folyamatos. A közönséges búza a világon a sivatagok és sarkvidékek kivételével ma mindenütt elterjedt. Termőterülete összesítve nagyobb 200 millió hektárnál.

A búza egynyári, egyszer termő növény, az életciklusának időtartama alapján van őszi, tavaszi és úgynevezett járó búza, amelyik egyesíti a két növekedési időszakú búzák legjobb tulajdonságait. A közönséges búza szereti az enyhe őszt és a tavaszi csapadékot, így az idei időjárás, reméljük, kedvez a hazai búzának. A búza virágzási ideje Magyarországon május és június között van, az aratás pedig június vége és július közepe között.

Erőteljes gyökeret eresztő, hosszú nappalos növény. Felálló, üreges szára többnyire 40-120 centiméter magas. Édesanyám mesélte, amikor régen egy különösen szép búzamező mellett haladtunk kocsival, hogy gyerekkorában sokkal magasabbra nőttek a búzaszálak. A rövid szárú búzafajták bevezetése előtt egy búzatábla akár másfél méter magas is lehetett.

A búza levele körbe öleli a szárat. Virágzata, a kalász általában 8-10 centiméter hosszú, általában négyoldalú. Öntermékenyülő, hím és nővirágzata egy kalászon belül helyezkedik el.

A hántolatlan búzaszem gazdag B-vitaminokban, tartalmaz E-vitamint, béta-karotint, kalciumot, magnéziumot, vasat, foszfort, cinket, rostokat és ásványi sókat. A teljes értékű búza fogyasztása igen egészséges, lassítja a cukor felszívódását, segít keringési bajoknál, szabályozza a bélműködést, így csökkenti a vastagbélrák és az aranyér kialakulásának kockázatát.

Tengernyi információt találhatunk az interneten a búzafű csodatévő hatásairól is. A búzaszemeket fél napos áztatás, majd egy rövid csíráztatás után elvetve kb. egy hét alatt csinos zöld füvet kapunk, amiről ódákat zengenek. Nem beszélek le senkit arról, hogy búzafűlevet igyon, bár inkább abban hiszek, hogy a búzafű az egészséges táplálkozás része lehet, akárcsak más csíráztatott, hajtatott magok. Kiváló vitaminforrás, salátába tehető, változatosabb lesz általa étrendünk. Szerintem kár kipréselni, mert így lemondunk az egyik fontos előnyéről, ami a rostokat jelenti. Ma már pontosan tudjuk, hogy az egészséges táplálkozás rostban gazdag.

A búzatermesztés évezredeken át emberpróbáló munka volt. A bibliai időkben tél elején kézzel szórták el a magokat és utólag szántották be nem túl mélyen. Érdekesség, hogy a gabonatáblák szélét nem szabadott learatni, az a szegényeké volt, abból szabadon gyűjthettek.

A búzatermesztésben a XIX. század második fele jelentette az áttörést. A gépesítésnek köszönhetően ekkortól következett be minőségi fordulat a talajművelésben. Jelentős fejlődést ért el abban az időben a tápanyagutánpótlás és a növényvédelem, valamint a fajtanemesítésben is egyre eredményesebbek lettek a kutatók.

A búza termesztésének nem kizárólagos, de alapvető a célja az emberiség élelmezése, tehát, hogy legyen mindennapi kenyerünk. A kenyér szó a legtöbb nyelv alapszókincséhez tartozik. Bár formájára és elkészítésének módját tekintve igen sokféle lehet, de a kenyér mind az öt lakott kontinensen alaptáplálék. A fogyókúrázók közül sokan ördögtől valónak tartják a kenyeret, pedig csaknem minden létfontosságú kémiai elemet, valamint a szükséges vitaminok nagy részét tartalmazza. Ma szerencsére a másik tendencia ezzel párhuzamosan érvényesül, reneszánsza van a kézműves pékségeknek, itthon is egyre többféle kenyeret és pékárut fogyaszthatunk. Bár a különleges kenyerek ma sem számítanak olcsó néptápláléknak, messze vagyunk attól az időszaktól, amikor a búzából készült kenyér még a fejlett életszínvonalú monostorokban is fényűzésnek számított.

Egy piaci és fogyasztói adatokat gyűjtő és elemző cég a Statista adatai szerint a világ legfőbb búzatermelő országai élén 2020-ban is Kína állt, egyedül Európa előzi meg egy paraszthajszálnyival, amennyiben egységes piacnak vesszük. Kína után India, az Egyesült Államok, Oroszország és Kanada következik, a hatodik helyre pedig az utóbbi időben felzárkózott Ukrajna. Kína a világ búzatermésének a 20%-át termeli meg, a következő négy országgal együtt pedig több mint a 60%-ot tesznek ki.

Tags:
Tovább a teljes bejegyzéshez
610 Hits
0 hozzászólás