Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Téli, színpompás vendégünk: a süvöltő

A jellegzetes hangú, pintyfélékhez tartozó madárnak beszélő név jutott. Éneke szomorkásnak hat és messzire szól: „phjü-phjü”, vagy hi-üp kiáltása egyesek szerint lágy füttyentésre, elnyújtott fuvolahangra emlékeztet, mások szerint inkább a talicska csikorgására hasonlít. Sokan innen, és nem is díszes tollazatáról ismerik fel először. Pedig igencsak feltűnő, főleg a hím egyed: kékes fényű, fekete farktollai, kékes, hamuszürke háta, fehér farcsíkja és hasi oldala mellett begyszíne a legékesebb, amely az eperszíntől a cinóberpiros árnyalatokig pompázik. Fekete csőrét, barna szemét fekete sapka keretezi. A tojó visszafogottabb árnyalatú, tollazata vöröses hamuszürke az élénk vörös helyett. Szép piros színének köszönheti másik, ma a szaknyelvben már nem annyira használt nevét, a pirókot, ami a piros, pirít, pirongat szócsalád tövéből keletkezett kicsinyítő képzővel.

Karácsonykor különösen népszerű, főként az angolszász területeken, kedves gömbölyded, piros begyes alakjával ugyanis szívesen illusztrálják a karácsonyi üdvözlőket.

Európa és Ázsia fenyőerdeiben fészkel, télen pedig ártereken, városi parkokban, sőt temetőkben fedezhető fel. Hozzánk október vége felé, novemberben érkezik meg és késő márciusig marad. Vendége lehet a madáretetőknek is. Növényi táplálékot fogyaszt, így gyommagvak, rügyek, különféle bogyók szerepelnek étlapján. Személyes kedvence a kőrisfa és a juharfa termése, ilyen lelőhelyeken is gyakran találkozhatunk vele.

Költési időszaka április és augusztus között tart, évente kétszer halványkék, vörös foltos tojásokból kelnek ki az utódok. Az apróságokat mindkét szülő táplálja, ők a különféle növényi élelem mellett rovarokat, pókokat is lakmároznak. Hazánkban költő párok főként az Alpokalja és az Északi-középhegység területén láthatók. A süvöltőt itthon védett madárként tartjuk nyilván, értéke 25 000,- forint.

A csodás, impozáns külseje miatt korábban kalitkamadárként is tartották, mint többi pinty rokonát. A viktoriánus korban, Angliában különösen népszerű volt a fogságban nevelésük. Könnyű volt befogni a példányokat, mert igen barátságos, társaságkedvelő madár, ráadásul hangját könnyű utánozni, így egyszerű közel csalogatni. E tulajdonsága, becsaphatósága miatt egyes területeken a népi neve gimpli, a német Gimpel, tökfilkó, balek jelentésű szóból.

A süvöltő vonzerejét szépségén túl az adta, hogy megvan a tehetsége a hangutánzáshoz. Néhány rövidebb dallam vagy kisebb nóta elfütyülésére könnyen betanítható. Kutatások szerint erre főként a hímekben van ügyesség, s akkor a legsikeresebb, ha már fióka koruktól megkezdik a trenírozásukat. Ehhez a 19. században egy, a fuvolához hasonlító kis hangszert is létrehoztak, de az is elég volt, ha „oktatójuk” naponta tíz-tizenötször ugyanúgy elfütyülte a visszahallani kívánt dallamot.

Amondó vagyok, akármilyen kedvesen is hangozhat egy ember alkotta dallam a süvöltő előadásában, mégis szívesebben leszek figyelmes egy csendes, téli vagy kora tavaszi sétán melankolikus, finom „phjü-phjü” énekére.

Tovább a teljes bejegyzéshez
376 Hits
0 hozzászólás

A fehér hasú világutazó

Létezik egy aprócska, nem túl színes madárka, amely szívesen nyaral nálunk, ám mostanság, ahogy hűvösödik az ősz, inkább átteszi székhelyét Afrika szavannáira. A hantmadár, mert róla lesz most szó, amellett, hogy igen kedves jelenség, rendkívül hasznos is, ugyanis szorgalmasan pusztítja a kártékony rovarokat, persze szívesen lakmározik bogyókkal és magvakkal is.

Fotó: Csonka Péter

A hantmadár Európa és Ázsia nagy részén megtalálható, de Kanadában és még Alaszkában is előfordul. A nagy utazó hírében álló kis tollas néha Iránban és az Arab-félszigeten is felfedezhető. Nos, nem bonyolítom: lényegében az Antarktisz és Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen előfordul.

Ennek a mindig éber kismadárnak a feje búbja, háta, tarkója világosszürke, torka fehéres árnyalatú. A szeme körül és fültájon szélesedő fekete folt található. Hasa fehéres, begyét pedig sárgás tollak tarkítják. Szárnyai sötétbarnás színezetűek. A fark oldalsó tollai tövükön fehérek, végükön a középsőkkel együtt feketék. A fiatal példányok és a tojó, mint sok más fajta esetében, szerényebb színezetű.

A hantmadár nagyon ügyes, és mindig rendkívül éber. Miután eldöntötte, hol szeretne élni, ragaszkodik a kiválasztott területhez, és védelmezi fajtársaival szemben. Előszeretettel választja lakhelyéül a nyílt terepet, a jól átlátható térségeket, így a legelőket, ugarokat, tisztásokat, különösen akkor, ha azokat szép nagy vakondtúrások díszítik, mert szívesen üldögél kiemelkedő pontokon. A fűvel benőtt vakondtúrás, népies nevén hancsik, vagy éppen hant, remek kilátóhely számára. Innen is ered a neve: hantmadár. Latinul Saxicola oenanthe-nek hívják, kicsiny méretéből adódóan talán nem meglepő, hogy a verébszerűek rendjébe, illetve a légykapók családjába tartozik. Természetesen ennek a nyugtalan, élénk madárnak is vannak nép elnevezései: földi szarka (utalva a főként fekete-fehér tollazatára), földi pacsirta, földi kalapács, sőt findzsa.

Fészkét a ragadozók elől kőrakásokba, kisebb hasadékokba rakva rejtegeti, fontos szempont a fészekhely megválasztásánál, hogy azt valami fedje. A tojó általában négy-hét tojást költ, melyek csodaszép kék színben pompáznak. A tojásokon többnyire a tojó kotlik, és bizony önmagáról is kell gondoskodnia, mert a hím nem eteti. Így különösen érthető, hogy védett fészket épít, hiszen időről időre őrizetlenül maradnak a tojások. Körülbelül két hét telik el, mire az első fiókák meglátják a napvilágot. A kicsinyek gyorsan növekednek, bármily hihetetlen, 13-15 napot követően már „saját lábukon”, azaz szárnyukon hagyják el a fészket.

A mindössze 14-15 centiméter hossza és 25 grammos tömege ellenére a hantmadár tartja a madárvonulás világrekordját: német kutatók megfigyelése szerint évente csaknem 30 ezer kilométert tesz meg. A wilhelmshaveni Madárkutató Intézet megfigyelői parányi adatrögzítők révén, melyek hónapokon keresztül rögzítették a madarak mozgását, meglepő információkhoz jutottak. A hantmadár órákon keresztül, akár 50 kilométeres sebességet meghaladva képes repülni, és egy éjszaka leforgása alatt akár 400 kilométeres távolságot is megtesz.

Hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 50.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1093 Hits
0 hozzászólás