Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Ameddig tart a pillanat, addig kattog a gép

Boromisza Zsombor, tájépítész, természetfotós fotózásról, a pályázatok fontosságáról

Fényterápia című fotójával az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban fotópályázaton harmadik díjat nyert? Hol és hogyan készült a kép? Mi a története?

Számomra ennek a képnek a jelentősége nyilván nem abban rejlik, hogy természetvédelmi szempontból értékes fajt vagy szituációt mutat be, vagy ilyen üzenete lenne. Egy tőkésréce szerepel rajta, hétköznapi faj, amely ráadásul kiválóan tűri az ember közelségét, tehát városi környezetben is nagyon jól érzi magát. Debrecenben készült a kép, ott nyaraltunk. Hajnalonként kisétáltam a Nagyerdőbe és ott fotóztam különféle helyzeteket. Ez az ottani tó partján készült, egy nyári, napfelkelte utáni maximum egy órában. A récék kijöttek a partra, és szembe fordultak a nappal. Az a tekintet, amivel a nap felé fordult ez a madár, nekem olyan volt, mintha ő is egy fotós lenne, mintha ő is ugyanúgy csodálná azokat a hajnali fényeket, mint ahogy én. Tudjuk persze, hogy ennek etológiai szempontból túl sok racionalitása nincs, mégis azt éreztem, ő is ugyan azt éli át, mint én. Nekem a kép szépsége pont ebben a hangulatban, ebben a magamra ismerésben volt. Ellenfényben fotóztam a tojót, míg a tó vizén játszott a felkelő nap fénye, az adta ezt a szép mintázatot, amely a kacsa feje fölött látható. A földön feküdtem a fűben, ahogy azt kell, mindent elfelejtve. Amikor flow van, akkor az ember nem tudja, hogy hol van, hogy ki van körülötte, hogy mekkora sár van alatta, hanem belefekszik, és ameddig tart a pillanat, addig kattog a gép.

Miért kezdett fotózni?

Ez előbb-utóbb várható, vagy magától értetődő volt, hogy fotózni fogok. A kötődésem a természethez végig ott volt és van az életemben. Már kiskoromban megjelent. Jellemző, hogy milyen meséket szeret egy gyerek, miről rajzol, nekem már akkor is az állatok, a madarak voltak a középpontban. Édesapám elvitt a Magyar Madártani Egyesületbe és a szervezett túráikra, meg ő maga is sokat vitt kirándulni. Aztán nagypapámmal jártam horgászni és mindkettő hasonlóról szólt. Mindkettőben egyfajta nyugalom, a természet csodálata, a városi környezetből, rohanásból kiszakadás és a csend, vagy csak a természet hangjai voltak jelen. Mindkét esetben nagyon sokat tanultam az élővilág működéséről. Megtanultam felismerni a madárhangokat. Később, ahogy az ember középiskolás lesz, már nem az a menő, hogy a „Mit csinálsz szabadidődben? kérdésre azt válaszolja, hogy „Madarászni járok”.

Az egyetem körül került elő a természet fontossága megint az életemben, mert tájépítész mérnöknek kezdtem el tanulni. Fölfedeztem, hogy a szakmám által olyan eszközöket kapok a kezembe, amelyekkel tudok tenni azokért az értékekért, amelyekre érzékeny vagyok, amelyeket fontosnak tartok. Egyre tudatosabban kezdtem olyan egyetemi feladatokat vállalni, olyan diplomatervet választottam, hogy minél inkább ebbe az irányba fordulhassak. Ez nem a fotózásról szólt, csak a természet megéléséről, és valami aktív cselekvésről a természetvédelem érdekében.

Komolyabban 8-10 éve kezdtem el fotózni, tehát viszonylag későn. Velem nem az a szituáció, ami az ifjú természetfotósoknál, akik már 14 évesen világversenyeken vesznek részt. Felnőtt fejjel, a gyermekeimet kezdtem az első komolyabb felszereléssel fotózni. Utána elég gyorsan bejött, hogy szeretném a természetet is megörökíteni. Jól kiegészítette a szakmámat, meg elkezdtem az egyetemen dolgozni a tájépítész munkám mellett, és ott is jól hasznosítottam, mert az előadásokat jól tudtam illusztrálni így. A természetfotózás úgy, hogy tudatosan tervezek projekteket, az nem régóta van. Azt meg, hogy pályázaton induljak, csak másfél éve kezdtem el.

Mit szeret fotózni, milyen témákat?

Főleg a madárvilágot és a tavaszi növényeket. Mindig más érzelmi hatása van, amikor végre vége a télnek, és megjelennek például az első kökörcsinek. Jópofa, amikor az egész képet kitölti szép élesen egy színes madár, de emellett egyre inkább érdekelnek azok a témák, amikor valami természetvédelemhez kapcsolódót tudok kifejezni, megmutatni, vagy valami rehabilitációhoz kapcsolódó témát fotózhatok. Szeretném bemutatni, elhozni az embereknek, hogy mit jelent az élőhelyek helyreállítása, milyen eredménye van. Ez akár egyes fajokat is jelenthet, meg az egész szellemiséget, folyamatot közérthetővé és szerethetővé kellene tenni.

Hogyan tud a fotózásra időt szakítani?

Sokszor jóval hátrébb szorul az életemben, mint amire igényem lenne. Azt azonban egyre tudatosabban igyekszem betenni a heti ritmusomba, hogy minden héten legyen egy kicsi, legalább ilyen „kifutok egy órára-két órára” fotózás. Sokszor a munka előtt még kicsi belefér, igaz, ehhez korán kell kelni, de a fények miatt amúgy is korán kéne kelni. Nagyon sok feladatom van, de általában kötetlen munkaidőben dolgozom, tehát meg tudom tenni, hogy néha hétköznap is felszabadítsak magamnak egy órát két órát. A munkám, főleg a privát tájvédelmi szakértői és tervezési munkáim miatt nagyon sokat utazom vidékre, különböző helyszínekre. Egyre tudatosabban próbálom ezeket összekapcsolni, ha már kimozdulok és új helyszínre jutok el, akkor rákalkulálok egy-két plusz órát a kiszállásra, és akkor tudok fotózni.

Mit szeretne a fotókkal megmutatni?

Nagyon izgat az a gondolat, hogy olyan dolgokat átadjak, amit alapból nem feltétlen a képi világhoz társítunk, hanem más érzékszervekhez. A hangot már sokan megmutatták, az, ahogy a hidegben éneklő madarak a párát kilehelik, igen látványos. Nyilván nem akarom az ezrediket legyártani abból, amit már valaki kitalált, de még mindig látok fantáziát abban, hogy más természethangokat hogyan lehetne illusztrálni. Vagy az illatokat hogyan lehetne képi formába önteni. Erről csak nagyon homályos elképzeléseim vannak, de kétségkívül mozgatja a fantáziámat.

A fotóiból derű és béke árad – milyen hangulatokat akar megmutatni?

Ha rehabilitációs fotós projektekkel foglalkoznék, az biztos, hogy teljesen más érzelmi színezettel bírna. Annak biztos, hogy nem egy ilyen „szép az élet” üzenete lenne, hanem az optimizmusnak egy más dimenzióját tudná tükrözni. Nem vetem el azokat a témákat sem, ami ennek az ellenkezője. Ma már Magyarországon is van néhány kiváló fotós, aki a „nem szép” környezeti problémákat örökíti meg. Ha nincs jól eltalálva, akkor nem is megy át az üzenet, mert az emberek úgy vannak vele, hogy nincs szükségük több stresszre, lelkiismeretfurdalásra, problémára.

Szokott-e lesből fotózni madarakat?

Kb. egy hónapja voltam először lesben fotózni. Most jutottam el oda, hogy már kíváncsi vagyok erre a dologra, mert olyan lehetőséget nyújt, amire csekély az esély, hogy véletlenül összejöjjön. Eddig két helyen voltam, az egyik a Jászságban, ott ragadozómadarakat lehet fotózni (Fatér Imre lese). Győr mellett is fotóztam egy lesben, ott főleg erdei énekesmadarak vannak (Mekli Zoltán lese). Mindkét helyen nagyon kedves, segítőkész vendéglátásban volt részem!

Amit eddig láttam, az tetszett, mert valóban olyan közelségbe lehet kerülni egy jó lesben az állatokhoz, amit csak úgy bujkálva a bokrokban, akár álcaruhában nem nagyon lehet elérni. Nem csak arról van szó, hogy akár két évig feküdhetnék, mire elém kerül pont úgy egy madár, hanem ezek a speciális üvegek, semmit nem látnak a fotósból a madarak, én viszont kifele mindent látok, teljesen más lehetőségeket nyitottak meg. Ez egy kényelmes műfaj, ezért is lehet szeretni. Az ember ül egy széken egy pici épületecskében, ha akar, ehet-ihat. Kicsit örömfotózás. Nem mondom, hogy kizárólag erre akarok váltani. Arra is szükségem van, hogy amikor fekszem a sárban, bújok a bokorban, egyszer csak olyan történik, amit soha nem lehet előre tudni. Annak a varázsát nem hiszem, hogy bármikor megunnám, hogy csak úgy spontán járjam a természetet, és mindenfajta kötöttség, egy épület, egy üvegfelület nélkül valamit meglássak és megörökítsek.

Tervez-e saját lest?

Fölmerült bennem, hogy szeretnék majd, de nem hiszem, hogy ez az idei év projektje lesz. Az első képeim egy részét egy családi ház kertjében csináltam, de az nem épített les volt, hanem egy lessátor, ami akkora volt, hogy gubbasztva belefértem. Az elsőt magam barkácsoltam egy festőfóliából, zörgött, mint a fene, ahogy fújta a szél, de a kertvárosban élő madarak egy része még ezt is elviselte. Télen ültem a kertben, biztos mindenki hülyének nézett, hogy egy ilyen tákolmányban, a mínusz öt fokban ülök kint, és az élvezem, hogy elém repül egy meggyvágó. Mégis, ott is születtek jó képek.

Miért kezdett pályázni a fotóival?

Egyrészt az emberben van egyfajta kíváncsiság, hogy hol tart ő ebben a fotózásban. A pályázatok, persze versenynek is hívhatjuk őket, nagyon jó lehetőséget adnak, hogy az ember visszajelzéseket kapjon. Lássa azt, hogy mások, akiket a szakma legnagyobbjai értékelnek, mit csinálnak, hogyan csinálnak, hogyan csinálnak jól. Kíváncsi voltam, hol tartok ehhez képest, mi az, amit jól, és mi az, amit nem jól csinálok. Az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban versenynek Potyó Imre volt a zsűrielnöke, ő két, számomra nagyon fontos dolgot is mondott egy interjúban. Szerinte, aki természetfotós, az pályázzon, mert így jut el az emberekhez. Teljesen más, ha én otthon fotózok, és megmutatom a gyerekeimnek, az is fontos, viszont társadalmi hatást akkor lehet elérni, akkor kaphat nagyobb nyilvánosságot a kép, ha az ember egy pályázatra beadja. Akkor fog az üzenet eljutni az emberekhez, mert felkerül egy platformra, eljut kiállításokra, könyvekbe, hírekbe. A szakmám minden területén igyekszem a kommunikációt tudatosan irányítani, mert pontosan értem, hogy akkor tudom a fontos értékeket jól képviselni, ha ebből a szempontból is odateszem magam. Csak félig van elvégezve a feladat, ha valami okosat leírtam, de az nem jut el az emberekhez. Akkor kevésbé volt értelme a munkámnak. A másik, amit Potyó Imre mondott, hogy a fotók bírálata nem annyira szubjektív, mit ahogy az emberek gondolják. Felsorolt kapásból 10-20 szempontot, hogy ő mi mindent néz egy fotón. Ha pedig ennyi szempont van, akkor már nem lehet azt mondani, hogy teljesen szubjektív. Élesség, háttér, természetvédelmi üzenet, színek, kompozíció stb. – ekkor tudatosult bennem, ezek mennyi mindent jelentenek.

Mit tud hasznosítani ebből az, aki jó fotót adott be, de voltak nála még jobbak?

A Madarak fényben és árnyékban pályázatra több mint 900 kép érkezett be. Amikor megjelent a kiíró online galériájában, meg a Vadlúd Sokadalom Facebook oldalán, megállapítottam, van legalább 50 kép, amelyik közül bármelyik nyerhetne. Nem gondoltam, hogy én itt ennyire elől végezhetek. Potyó Imrétől hallottam az is, hogy el kell indulni több pályázaton, és előbb-utóbb helyére kerül a fotó.

Magyarországon valószínűleg a legnagyobb, csak természetfotókat fogadó verseny az Év természetfotósa, ahova 3-4000 kép is beérkezik. Eddig ott minden évben előrébb jutottam. Először bekerültem az első ezerbe két képpel. Tavaly már a 400-ban volt képem, és csak egy ponton múlt, hogy pont ezzel a kacsás képpel „felkerüljek a falra”. Akkor eldöntöttem, hogy még ide beadom, és ha itt sem sorolódik előrébb, akkor több visszajelzést kaptam már, hogy ez nem kerül be a legjobbak körébe, és akkor félreteszem, vagy legalább pihentetem.

Nagyon nehéz helyzet, amikor másképpen jó két kép. Nem a szubjektumról beszélek, hanem más az értéke. Más szakmai szempontok miatt van előrébb. Ennek a kedves kacsának természetvédelmi üzenete kevesebb van. Bizonyos mérték szerint nem olyan izgalmas. Bárki fotózhatna ilyet, mert mindenhol van kacsa, és a nap is fölkel.

Boromisza Zsombor (Forrás: bzsombor.hu)

Tanulmányok

 Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, okleveles tájépítész mérnök (2000-2005)

Tájépítészet és Döntéstámogató Rendszerek Doktori Iskola (2008-2010), PhD fokozat (agrárműszaki, 2012), értekezés címe: Tópartok tájépítészeti szempontú elvei és módszerei a Velencei-tó példáján

Munkahely

Szent István Egyetem (korábban Budapesti Corvinus Egyetem), Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, egyetemi tanársegéd (2006-2012), egyetemi adjunktus (2012 -2017), egyetemi docens (2017 – )

Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési kar, oktatási és kutatási dékánhelyettes (2017 – 2021)

Szent István Egyetem, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, mb. tanszékvezető (2019 – )

MATE Budai Campus, általános és stratégiai főigazgató-helyettes (2021 – )

 Egyéb képesítések, szakmai közéleti tevékenység

 

Magyar Madártani Egyesület tagja (1989 -)

Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium mentora (2009 -)

Magyar Hidrológiai Társaság tagja (2010 -)

Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetségének tagja (2011 -)

Tájvédelmi szakértő (2011 -) (SZTjV SZ-22/2011)

4D Tájépítészeti és Kertművészeti folyóirat, szerkesztő bizottsági tag (2014 – 2016)

MTA köztestületének tagja (2014)

Polish Journal of Natural Sciences folyóirat, szerkesztő bizottsági tag (2015 -)

Élővilágvédelmi szakértő (2016 - ) (SZTV SZ-019/2016)

The Problems of Landscape Ecology folyóirat, szerkesztőbizottsági tag (2016 -)

Európai Táj Egyezmény, Szakértői Testület tagja (2019 – )

 Szakmai elismerések

 

Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, év oktatója (2011)

Budapesti Corvinus Egyetem, Kutatási kiválósági díj (2012)

Budapesti Corvinus Egyetem, Érdemes dolgozó (2016)

Földművelésügyi Minisztérium – Magyar Turisztikai Ügynökség, “Év Ökoturisztikai létesítménye” pályázat, tanösvény kategória II. helyezés (Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény tervezője) (2016)

Hévíz III. – Tervpályázat a tófürdő továbbfejlesztésére, I. díj (tervezői csoport tagja, természetvédelmi bemutatás koncepciója) (2016)

FameLab, a British Council tudománykommunikációs versenyének országos döntőse (2018)

Szent István Egyetem, Pro Negotio Universitatis kitüntetés (2019)

Év Tájépítésze Díj (2019): közönségdíj; MÖFÖSZ különdíj

 Fotópályázat elismerések

 

Envirotis “Madarak fényben és árnyékban” fotópályázat 3. díj (2020)

Envirotis “Madarak fényben és árnyékban” fotópályázat, Száz Völgy Természetvédő Egyesület különdíja (2020)

Calendula Pharma “Egészség a természet erejével!” fotópályázat 1. díj (2020)

Tovább a teljes bejegyzéshez
324 Hits
0 hozzászólás

Tavaszváró hangulatban a téltemetőről

Európában őshonos a téltemető, ezen belül leginkább a mediterrán területeken találkozhatunk vele. Hazánkba több mint négyszáz évvel ezelőtt hozták be, sőt, egyes feltételezések szerint még korábban, a középkor idején. Ma már vadon is elterjedt, az évszázadok során ugyanis lassan „kiszökött” a kertekből. Ahol nem háborgatják, gyönyörű sárga szőnyeget alkot, szinte világít a tavasz elején még uralkodó barnaságban. A téltemetőt az sem zavarja, ha még hótakaró fedi a talajt. Korai nyílását a gumójában lévő tartalék tápanyagok teszik lehetővé.

Február végétől bújik ki a földből, így még téli, télvégi virág, nevét is erről kapta. Nevezik még télihunyornak és kikeletnyitónak is. Ez utóbbi talán a legtalálóbb elnevezése, bár szó, mi szó, néhány téltemető még nem csinál tavaszt, ám reménnyel tölt el mindenkit, aki látja. Ezt a hangulatot, érzést idézi meg Gyárfás Endre Ébresztő című verse.

Ébresztőt fújnak
fürge rigók;
ledobja kertem a
hótakarót.
/…/
Salamonpecsétje,
téltemető,
sáfrány és kankalin,
bújj csak elő!
Bőrlevél, jácint,
ébredjetek!
Itt az év reggel:
a kikelet!

A téltemető leginkább gyertyános-tölgyesekben, ligeterdőkben nő, ahol a zárt lombozat miatt az aljnövényzet szerény, ám tél végén, tavasz elején még áthatol rajta a napfény. Magyarországon öt-hat helyen találunk olyan területeket, ahol látványosan sok téltemető él, az egyik közülük a Balaton-felvidéken van, Aszófő mellett.

A téltemető geofiton növény, amely gyöktörzsével, gumójával vagy a hagymájával az év java részében a földbe visszahúzódva várakozik. A geofitonokra jellemző, hogy hamar elvirágoznak, sőt a termésük is beérik, mielőtt az erdő lombkoronája elzárná előlük a napfényt. Tavasz végére a növény minden része visszahúzódik a föld alá.

A téltemető szárgumós, 8–18 centiméter magas hajtásain 3–4 centi átmérőjű csúcsálló virágot hoz, amely csak napsütésben nyílik ki. A virág sajátossága, hogy a hatlevelű virágtakarón belül még tölcsérszerű mézelő szirmai is vannak. Kiváló rovarcsalogató, tüszőtermésének apró magvai a hangyáknak köszönhetően jutnak el messzebbre. Szeldelt, rendszerint hétosztatú tőlevelei virágzás után jelennek meg.

Mérgező növény. Kivonatát már az ókorban hatásos méregként tartották számon. Hazánkban védett.

Tovább a teljes bejegyzéshez
604 Hits
0 hozzászólás

Ott repül a kismadár! De vajon sármány, vagy csicsörke, netán csilpcsalpfüzike?

A minap az interneten barangolva egy rügyhatározóra bukkantam, le is töltöttem magamnak azonnal, és már használtam is. Végre azonosítani tudom azokat a fákat a környékünkön, amelyekről eddig csak gyanítottam, hogy mi a nevük.

Így van ez a madarakkal is. Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy hetekig látogatta a kertjüket egy gyönyörű zöld madár, és fogalma sem volt senkinek a családban, hogy mi lehet. Próbált rákeresni a neten, így sikerült beazonosítania a zöld küllőt.

Kivel ne fordult volna már elő, hogy az erdőben sétálva egy olyan madarat pillantott meg, amelyet korábban még sosem. Persze le is fotózhatjuk az ismeretlen kis madarat, és otthon alaposabban utánanézhetünk, ám ennél sokkal egyszerűbb, ha a zsebünkben lévő okostelefonunkkal ott helyben azonnal kideríthetjük, milyen fajra bukkantunk.

Aki a hazai madarakról ismereteket akar szerezni, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán, nagy eséllyel megtalálja. Nem csak az egyes fajok rövid leírását képpel, de azt is, hogyan védhetjük madarainkat, hogyan, mikor, mivel etessük őket, mit tehetünk, hogy a kertünk igazán madárbarát legyen. Ha viszont egy konkrét madárról nem tudjuk eldönteni, hogy melyik faj képviselője, erre is van segítség. Madárhatározó applikációból is több létezik a neten, van köztük fizetős és ingyenes, én az MME fejlesztése mellett döntöttem, és nem bántam meg.

Immár öt éve működik az MME és a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület mobiltelefonos applikációja, kezdő madárhatározóknak. Az alkalmazás működik Android és iOS rendszeren is. A madarak gyönyörű és részletes grafikái Kókay Szabolcs, neves madárillusztrátor keze munkáját dicsérik. Ma már 384 faj szerepel az ingyenesen letölthető verzióban. Ez a szám azt jelenti, hogy a hazánkban előforduló madárfajok közül szinte az összesre rákereshetünk az applikációban. A Magyarországon megfigyelhető madárfajok teljes száma úgy 400-410 körül van (Forrás: MME 2015), ez az európai kontinensen élő fajok közel fele.

Nem írnám le most részletesen, hogyan is működik a program, akit érdekel, az MME honlapján megtalálja. Az applikáció egyszerű, minden előzetes magyarázat nélkül is könnyű a használata. Van benne egy szuper kis lexikon, amely a madárfajokat tartalmazza abc sorrendben, rövid leírással, képpel, sőt, az egyes madarak hangját is meg lehet itt hallgatni.

A madárhatározó rész végtelenül egyszerű. Felkínált lehetőségek közül választhatjuk ki a madár formáját, a tollazatának színét, itt több színt is választhatunk egyszerre, hiszen számos madár nem pusztán fehér vagy fekete, netán barna, hanem akár csak Mehemed tehenei között, itt is szép számmal akadnak tarkák. Még egy választási lehetőségünk van, az élőhely megadása. Bejelölhetjük, hol (városban, réten, vízparton…) láttuk a madarat.

Próbára is tehetjük tudásunkat egy egyszerű kis játékkal, a megjelenő madárképekhez minden esetben három lehetőséget kínál fel a program, nekünk csak választanunk kell, melyik nevet gondoljuk igaznak.

A profibb madármegfigyelőknek is kínál érdekességet ez az applikáció. Aki regisztrál az applikációban, adatokat tölthet fel a Madáratlasz Programba (MAP), igaz, itt csak ún. „Alkalmi megfigyelés” megadására van lehetőség.

Hamarosan itt a tavasz, töltsünk minél több időt a szabadban, és állapítsuk meg minden egyes elénk kerülő madárkáról, hogy melyik faj egyede. Ezzel gazdagodnak ismereteink a minket körülvevő világról.

 

A fotó megfejtése: csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita)

Tovább a teljes bejegyzéshez
745 Hits
0 hozzászólás

Amikor először láttam, azt hittem, egy rajzfilmfigura

Mivel nem találkoztam a világ összes madarával, erős túlzás lenne kijelenteni, hogy a kéklábú szula a létező legmókásabb közülük, de gyanakszom, ha lenne ilyen verseny, mindenképpen az élmezőnyben végezne. Valószerűtlenül kék lába csak az egyik eleme különös megjelenésének, de mindenképpen meghatározó. A szín a madár táplálkozásával függ össze, az elfogyasztott friss halaknak köszönheti úszóhártyái ragyogó türkizkékjét. Minél többet eszik, annál erőteljesebb a szín, tehát egyben jelzi a külvilágnak: köszönöm, jól vagyok! Sőt, azt is üzeni, hogy felnőttem, ugyanis a kicsik lába szürke vagy zöldes árnyalatú.

Nem kicsi madár, testhossza 76-84 centiméter. Csőre erős és hegyes, szüksége is van rá, hogy a halakat „kihorgássza” a tengerből. A kék szula hasonlóan a pingvinekhez a szárazföldön kicsit esetlen, ám ellentétben velük, kiválóan röpül. Mit röpül?! Szárnyal! Remekül manőverezik a levegőben, és szinte tévedhetetlenül becélozza fentről a vízben úszó zsákmányt.

Tudják, hol él a kéklábú szula? Ha nem, akkor tippeljenek! Igen, aki a Galápagosz-szigetekre gondolt, eltalálta. Kéklábú madarunk a szigeteken kívül leginkább Közép- és Dél-Amerika tengerparti sávjára jellemző. A szula (Sula nebouxii) egyike a szigetek különleges élőlényeinek. Ez az egyedi élővilág azért alakulhatott ki (hasonlóan más, nagy kontinensektől távoli szigetekhez) mert elkerülték a jelentősebb hajózási útvonalak, így az egykori felfedezők ide nem jutottak el, és az élővilág sokáig megmaradhatott ősi formájában.

Úgy tartják, hogy az itt jellemző élővilág úgy alakulhatott ki, hogy a dél-amerikai kontinensről repülve, úszva vagy fatörzseken sodródva jutottak el a Galápagosz-szigetekre. Azzal, hogy ide érkeztek, egyben elszigetelték magukat a szárazföldtől. Itt éltek, fejlődtek, hatottak egymásra. Ezért gazdag itt az állatvilág madarakban, tengeri emlősökben és hüllőkben.

Szerencsére ma már ott tart a környezet- és természetvédelem, hogy a szigetek teljes területét védetté nyilvánították. Turisták ettől még eljuthatnak a Galápagoszra, de rendkívül korlátozott számban és kizárólag szervezett utazással.

Visszatérve a kéklábú szulához, érdemes tudni róla, hogy párjához mindvégig hűséges és lelkes társaslény. Nagy kolóniákban élnek a párok, sőt a családok, hiszen a kicsik hosszan, legalább egy negyedévig együtt maradnak szüleikkel.

A kék szula is azon madarak táborát erősíti, amelyek látványos és bonyolult násztáncot adnak elő. Ennek részeként olykor mindkét lábukat az égnek emelik, és a farkukra támaszkodnak eközben.

Kezdetleges fészküket a szárazföldön, sziklák közé építik, átlagosan egy-három tojást raknak, melyeken 41 napig kotlik a tojó.

És egy igazi jó hír a végére: a Természetvédelmi Világszövetség 2018-ban stabilnak nyilvánította az állományt, azaz a korábbi veszélyeztetett státuszból mára „LC” (Least Concern) lett.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1748 Hits
0 hozzászólás

A folyó, amely főnixként újjászületett

Egy emléknappal nagy jelentőségű eseményre emlékezünk, olyanra, amire büszkék lehetünk vagy ami miatt gyászolunk. A Tisza Élővilágának Emléknapjáról az Országgyűlés 2000. június 16-án határozott, az okot egy tragikus esemény adta. Sosem felejtem el azt a 12 napot. Leginkább a tehetetlenség érzése maradt meg bennem, hogy szinte csak szemlélők lehetünk. Végig kellett néznünk, ahogy a Romániában, Nagybánya mellett, Zazárnál történt ipari katasztrófa gyilkos zagyvize végighömpölyög a Tiszán, és nekünk egyedül a kárenyhítés lehetősége marad.

A háttérről

A román állam és az ausztrál Esmeralda Exploration közös cége, az Aurul bányavállalat a nagybánya környéki fémbányák meddőhányóiból nyerte ki az aranyat és ezüstöt. A cég által alkalmazott technológiára jellemző, hogy a működési engedélykérelmüket többször visszadobták a hatóságok. A román környezetvédelmi hatóság végül mégis kiadta az ideiglenes engedélyt. A sors keserű fintora, hogy mindössze pár hónappal a katasztrófa előtt.

Az Aurul elavult, nagy vízigényű technológiát alkalmazott, ún. ciános kioldást. Ennek részeként a ciánt tartalmazó mosóvizet egy műanyaggal bélelt tározóba vezették vissza, a vizet ülepítés után ismét felhasználták. A cián mérgező hatását a laikusok is jól ismerik. Az élő szervezetekben a sejtek lélegzéséhez szükséges enzimet blokkolja, így fejti ki hatását. Létezik ugyan ellenszere, de mivel a cián szinte pillanatok alatt hat, mire megérkezne a segítség, már késő. Így könnyen érthető, hogy a zagyvíz a folyó élővilágát ahogy haladt lefelé a víz folyásával, azonnal pusztítani kezdte. A halak percek alatt megfulladtak, amint elérte őket a szennyezés.

2000. január 30.

A Zazár név jelentése Hólépatak, ami önmagában is jól jelzi, hogy azon a tájon a nagy mennyiségű, általában tavaszi hóolvadás rendszeres jelenség. Egy felelős ipari cégnek ezzel számolnia kellett volna. Abban az évben már január végén, az akkori heves esőzések következtében, gyorsan olvadni kezdett a hóréteg. A hirtelen érkezett, nagy mennyiségű csapadék következtében beszakadt a tározó oldalának egy szakasza. Az Aurul a gátszakadást tétlenül nézte, nem volt semmilyen kárelhárítási tervük. A szennyeződés, amely a cián mellett egyéb nehézfémeket is tartalmazott, Magyarországra február 1-én, 15 órakor ért, és Vásárosnaménynál másnap jelent meg a Tiszában. A beérkezett összes cianid mennyiségét 130-175 tonnára becsülik. A szennyezés brutális mértékét talán ennél is jobban érzékelteti 40 kilométeres hossza. A halálos anyagok koncentrációja a baleset helyén több mint 180-szorosa volt a megengedett határértéknek, míg azon a ponton, ahol a Szamos és a Tisza összefolyik, 135-szöröse, a Tisza-tónál pedig 34-szerese.

A vízügyi kárenyhítés

A kárenyhítésre az egyetlen kínálkozó beavatkozási lehetőség a hígítás volt, ebben a magyar vízügy elismerésre méltó munkát végzett.

„A cselekvési terv kulcsfontosságú eleme a Kiskörei-Vízlépcső rendkívüli üzemrendjének kidolgozása volt annak érdekében, hogy a cianidos vizet a Tisza-tavon belül a folyómederben tartsák, majd a tározó medencéiből származó tiszta vízzel felhígítsák.” Forrás: Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság

A folyamatot jól szemlélteti a vízügy animációja. A Tisza-tó szokásos téli vízszintjét csaknem 1 méterrel megemelték, azaz 55 millió köbméternyi, jó minőségű vizet tározak be még azelőtt, hogy a szennyezés elérte volna a tavat. Ezután lezárták a gátakat, hogy a folyó vize ne juthasson be a tóba, és amikor a szennyezés megérkezett, megnyitották a tározókat, azaz lényegében mesterséges árhullámot indítottak el a folyón. A pontos folyamatról a fenti linken elérhető a Vízügy kiváló összefoglalója.

Így sikerült elérni, hogy a Tisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, és a kiskörei erőmű alatti szakaszon a holtágak és az árterek is csak minimális mértékben szennyeződtek.

A pusztítás mértéke

A katasztrófát látva a természetvédők attól tartottak, hogy teljesen felborul a folyó ökológiai rendszere és hosszú évekbe telik majd, hogy újra magához tér a környék élővilága. A planktonok szinte teljes mértékben elpusztultak, de az emberek számára leginkább látható a halpusztulás volt. A folyó területéről csak az összegyűjtött haltömeg több mint 150 tonnányi volt, de a kárfelmérés kimutatta, hogy az összes elhullás 1241 tonnára tehető. Több faj állománya jelentősen károsodott, azonban egyetlen faj sem pusztult ki a folyóból. A Tisza ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora, a tiszavirág is túlélte a katasztrófát.

A Tisza újjászületése

A Tisza hamarabb magához tért, mint ahogy a szakemberek gondolták. Már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett fürdeni a vízben. Két évvel a katasztrófa után pedig az alacsonyabb rendű élőlények állománya is helyreállt csaknem teljesen. Ez fantasztikus, nekem mégis eszembe jut egy mostanában nagyon aktuális hasonlat.

Egy kulturális területen dolgozó barátom mesélte a minap, hogyan érintette a COVID-19 vírus az ő anyagi helyzetét. Bár a vírus miatt elrendelt korlátozás a szakmáját erősen érintette, szerencsére volt anyagi tartaléka. Sőt, azt mondja, kivételesen jó éve volt, mert a nyitás néhány hónapjában rendkívül jól keresett, mindenki pótolni akarta a veszteségeit, így ő is sok munkához jutott. Így év végére elérte azt az állapotot, amiben tavasszal, még a vírus előtt volt. Igen, szerintem is nagyon jól alakult az élete, ám ha belegondolok, sokkal, de sokkal előrébb tarthatna, ha nincs a járvány. Persze, tudjuk, ez a katasztrófák természete, és szerencsés, aki megerősödve túléli. Ez történt a Tiszán is.

Elmaradt kártérítés

A magyar állam az Aurul ellen 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely a természeti veszteségeket és a helyreállítási költségeket fedezte volna. A peren kívüli megegyezés kísérlete nem vezetett eredményre, ezért 2001-ben bírósági keresetet adott be Magyarország. Öt évvel később a Fővárosi Bíróság ítélete kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az időközben megszűnt Aurul jogutódja, a Transgold cég a felelős, mely céget azonban időközben törölték, így alperes hiányában az eljárás megszűnt.

Biztató epilógus

A nagybányai üzemet 2013-ban a Romaltyn Mining nevű cég szerette volna újraindítani, de Nagybánya önkormányzata nem adott engedélyt a vállalatnak. A döntést a cég perre vitte, végül három évvel később az az ítélet született, hogy nem hozhatnak létre ciántechnológiás aranymosó üzemet.

Tovább a teljes bejegyzéshez
469 Hits
0 hozzászólás

A bükkfák szerelmese: a havasi cincér

A Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata a havasi cincér. Eleinte csodálkoztam, miért választottak egy bogarat a logójukba, hiszen annyi más szép és érdekes állat mellett dönthettek volna. Ám meg kell hagyni, a havasi cincér sem csúnya! Sőt! Sokak szerint Európa legszebb bogara. Szépségét alkatának és tarka mintázatának köszönheti. Talán nem mindenki tudja, hogy sűrű, igen rövid szőröcskék fedik a kültakaróját, amely fekete, akár a nagy hőscincéré. A különleges és jellegzetes, mégis példányonként más és más alakzatot a szürkéskék vagy kék – kis költői túlzással égkék – szőröcskék adják. A kék szőrtakaró a bogár háta közepén (szárnyfedőkön) egyenetlen szélű fekete sávot, a fej felé két nagyobb, a potroh felé pedig kisebb, szintén bársonyos fekete foltot hagy szabadon.

A cincér csápjai ezt a színösszeállítást megismétlik, mintha kék és fekete gyöngyszemeket fűzött volna fel valaki. Közelebbről megnézve látható, hogy a csápok ízeinek végén a fekete szőrszálak kis bojtocskákat képeznek.

Az egész, ahogy a természetben csaknem minden, arra megy ki, hogy kiválóan tudjon rejtőzködni a fák kérgén, főként a kedvencén, a bükkön. A havasi cincér nem csak különleges ruhát hord, de kecses is. Az összhatást fokozza, különösen a hím egyedeknél, hogy a csáp a testük hosszának akár a kétszerese is lehet, a nőstényeknél „csak” a test hosszával megegyező méretűek.

Aki arra tippel, hogy a bogár a cincér nevet a hangja alapján kapta, jól gondolja. Az imágó, azaz a kifejlett bogár, ha megfogják, a tor két egymást átfedő, recézett felületét összedörzsölve cincegő-ciripelő hangot ad. De miért havasi? És hogy kerül a havasi cincér a Duna-Ipoly térségbe, vetődhet fel a kérdés. Ha jobban utánanézünk, egyértelmű, hogy a cincér nem a havasokból költözött alacsonyabb régiókba, hanem a névadás nem volt teljesen precíz. Carl von Linnétől származik a faj első tudományos leírása még Cerambyx alpinus néven 1758-ból. Itt szerepel, hogy Habitat in Helvetia, azaz Svájcban honos. A leírás alapjául egy több mint 50 évvel korábban fogott bogár szolgált, melyet a svájci Alpokban találtak.

A havasi cincér nevének dacára inkább a dombságok és középhegységek lakója, lomberdőkben, Közép-Európában leginkább bükkösökben él, fejlődhet emellett gyertyánban, hársban és juharban is. A sűrű erdőket nem kedveli, mert szaporodásához szüksége van napsütötte, elhalt fákra, ugyanis szaproxilofág, azaz holtfával táplálkozó faj. Ha a lárvák számára alkalmas fa teljes árnyékban van, a lárvák a gombák elszaporodása miatt nem fejlődnek megfelelően, sőt, el is pusztulhatnak.

A hím havasi cincérek védik a kiválasztott területüket. Általában mozdulatlanul ülnek, a csápjukkal figyelve a terepet. Veszély esetén azonnal menekülőre fogják. A konkurens hímeket igyekeznek elüldözni. Ha viszont nőstény egyedet érzékelnek, követik, és párosodni próbálnak vele. Ha a nőstény fogékony a közeledésre, akkor egy óráig is eltart a párzás, majd a hím egy ideig még követi, felügyeli a megtermékenyített nőstényt, nehogy valamely vetélytárs is párosodhasson vele.

A nőstény cincér ezután kiválasztja a peterakásra alkalmas helyet, majd lerakja a petéket egyesével az elhalt fák törzsébe és ágaiba, általában 1–1,5 centiméterre. A lárvák a kikelésük után mélyebbre húzódnak, és ott 3–4 évig fejlődnek. Az utolsó fázisban visszatérnek a felszín közelébe, kimeneti csatornát rágnak, majd visszatömítik, előkészítve a kifejlett bogár útját, és a korábban készített bábbölcsőben bebábozódnak. Júliusban először a kifejlett hím bogarak, majd a nőstények, a kialakított röplyukakon át távoznak a fából. Az impozáns havasi cincérek élete maximum három hét, de van, hogy két hét sincs.

Ha figyelembe vesszük, hogy a havasi cincér elhalt fákba rakja petéit, a kikelő lárváknak pedig még 3-4 évet kell a bábban eltölteniük, könnyű megérteni, mennyire sérülékennyé vált a faj azzal, hogy erdeinkben kevés a nem karbantartott terület. Ha az erdőgazdálkodók nem hagyják érintetlenül a korhadó bükkfatörzseket, a havasi cincéreknek nem lesz hova a petéket elhelyezniük. Ha pedig egy erdőt, erdőrészletet egy időben telepítenek, akkor ott nem lesz olyan idős, természetes módon kidőlt, korhadó fa, ami a cincéreknek kellene a szaporodáshoz. Kockázatos számukra az is, ha a kitermelendő fákat nem télen vágják ki, sőt, ha nem szállítják el a területről még a cincérek rajzása előtt, azaz áprilisban, de legkésőbb májusban. Ez ugyanis csapdahelyzet a bogarak számára, hiszen azt hiszik, megfelelő helyre rakják a petéket, de azokat később, a nyár során elszállítják az élőhelyről, és a peték, lárvák megsemmisülnek a fa feldolgozása során.

A havasi cincér védelmét elsősorban az élőhelyének védelme, a sérült fák, kidőlt törzsek megőrzése jelenti. A faj szaporodását mesterséges tenyészhelyek kialakulásával is lehet segíteni.

A havasi cincér Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
750 Hits
0 hozzászólás

Sokaknak csak föld, aki megműveli, annak élet

Az ENSZ élelmezésügyi világszervezetének kezdeményezésére 2013 óta december 5. a talaj világnapja.

Egyszerű definícióval a talaj a Föld legkülső, szilárd, ám laza rétege. Szerintem vannak olyanok, akik úgy vélik, ez nem túl izgalmas téma. Azt például, aki városban él, nem nagyon foglalkoztatja a talaj-kérdés. Talán még akkor sem, ha kertje van. Miért is gondolkodna azon, mi mindent köszönhet az emberiség a föld felső néhány centijének, a termőföldnek? Hiszen nincs vele dolga, nem kell megművelnie, értenie, mikor mi a teendő vele, hogy például szépen növekedjenek rajta a termények. Rájöttem, hogy azért ez nem ilyen egyszerű.

Egy barátom nemrég ugyanis rádöbbentett arra, hogy a talaj erőforrás, termelőeszköz, sőt, világméretű biológiai nagyüzem. Nem sokáig élnénk nélküle. Olyan, mint a levegő, a napfény és a víz. Szinte minden, amit megeszünk, a talajból származik: a zöldség, a gyümölcs, a gabona, növényekkel táplálkozik az állatok egy része, a húsevők pedig megeszik a növényevőket. Így leírva ez lényegében magától értetődő, mégsem vagyunk ennek tudatában. Talán azon sem gondolkodunk eleget, hogy nem kimeríthetetlen erőforrás. A növényeknek szükségük van nitrogénre, foszforra, kénre, vasra, hogy csak néhány nélkülözhetetlen tápanyagot említsek. Mindezt a talajból, annak a szerves anyagokat, humuszt tartalmazó felső rétegéből szívják magukba az ott élő mikroorganizmusok segítségével, amelyeknek a feladata, hogy a növények számára hozzáférhető tápanyagokká alakítsák át a szerves anyagokat. Ha azonban a növény valamit felhasznált, annak újra kell termelődnie. Ez a természet körforgásában persze megtörténik, ám a humuszréteg képződése nem túl gyors folyamat, itt nincs gyorsítósáv vagy futószalag.

Miközben a talaj regenerálódási képessége lassú, a pusztulása sajnos akár negyvenszer gyorsabb lehet. Természetesen a világon nem mindenütt egyforma ez az arány. Kínában ötvenhétszeres, Ausztráliában csak ötszörös. A talaj pusztulásának számos oka van, részben a természetes, szél és víz okozta erózió, részben a nem szakszerű emberi beavatkozás, túlhasználat, a föld kizsigerelése, az ipari szennyezőanyagok felelőtlen kezelése. Egy tanulmány szerint 3 cm jó minőségű termőréteg képződéséhez több ezer év szükséges.

A talajnak számos csodás tulajdonsága, jellemzője, képessége van.

Fontos szerepet játszik például a biodiverzitás fenntartásában, hiszen megannyi élő szervezet otthona! Baktériumok, gombák, egysejtűek, rovarok, férgek nyüzsögnek benne káprázatos sokféleségben.

A talaj a felszín közeli hőmérsékleti szélsőségeket ki tudja egyenlíteni, valamint bizonyos mértékig kivédi, hogy a negatív környezeti hatások, mint például aszály, túl sok csapadék, fagy, kárt okozzanak a növényzetben. Képes arra, hogy megkössön, lebontson és átalakítson anyagokat. Ezt az emberiség ki is használja, gondoljunk csak a temetőinkre, halottainkat az emberi történelem kezdete óta többnyire a földbe temetjük. A talaj bizonyos mértékig megbirkózik a hulladékainkkal, legyen az akár kommunális, ipari vagy mezőgazdasági. Nem véletlen, hogy hét évvel ezelőtt a talaj is kapott egy kiemelt napot – riasztó mértékű ugyanis a talajpusztulás a világon.

Máté Bencétől származik az idézet: „Bár Magyarország nagyon kis helye ennek a bolygónak, hiszem, hogy egyetlen ember példamutatása is képes nagyon sokakra jó hatást gyakorolni.” Meggyőződésem, hogy igaza van. Ha háztartásunkban felelősen kezeljük a hulladékokat, a veszélyes hulladékokat elvisszük a hulladékudvarba, a vegyszert, olajat nem öntjük ki a földre, ha van kertünk a természetes növénytermesztési módszereket alkalmazzunk, már tettünk valamit azért, hogy a sajnos jelenleg nem kellően megbecsült talaj, még sokáig éltessen minket, embereket.

Tovább a teljes bejegyzéshez
857 Hits
0 hozzászólás

A hangja igazi természeti csoda – a karmazsinpirók

 Barátnőm nővérét mindig irigyeltem, igazából egyetlen tanult képessége miatt: mutató és hüvelykujját a szája elé téve, szédítően erős és azt kell, hogy mondjam, dallamos füttyjelet tudott kiadni. Kiskamaszként ámultan néztem föl rá. Ő jutott eszembe a karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) füttynek tűnő énekéről. Messze hangzó, magabiztos, diadalmas, ezeket a fogalmakat idézte föl bennem ez a kis borzas nyakú madárka. Éneke sajátos, nem téveszthető össze más pintyekkel.

Neve mintha tautológia lenne, azaz „…mindent kétszer mond, kétszer mond” (Karinthy Frigyes „Így írtok ti” Ady Endre: Törpe-fejűek)

A karmazsin szanszkrit eredetű szó (’krimdzsa’), amely arab közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: kermesztetű. A kermesztetű kisajtolt nedve értékes festékanyag volt. Érdekessége a szónak, hogy van olyan nyelv, amelyben a vöröses színnevet jelöli. Kapcsolódik a karmazsinhoz még az alkörmös dísznövény, más néven az amerikai karmazsinbogyó vagy festőbogyó. E növény bogyóiból egykor ételfestéket és gyógyszert készítettek, külföldön még ma is van, ahol használják a bor színezésére.

A pirókból könnyű arra következtetni, hogy kapcsolódik a pír, piros szóhoz, és a név jelentésének, valamint a madárka színének lehet egymáshoz valami köze. A ’pir’ tőből az ’ók’ képzőből létrejött szó jelentése vörös szőrű, hajú vagy tollú. Mondták emberre, állatra egyaránt. Pirókunkon a tolla miatt rajta is ragadt névként.

Úgy gondolom, mégsem fogalomismétléssel van ez esetben dolgunk, hanem a piros szín pontosításáról. Hogy tehát nem akármilyen pirók szóban forgó kis madarunk, hanem éppen karmazsin, élénk, világos, mint egykor a karmazsin csizmák voltak.

A karmazsinpirókoknál sincs másképpen, mint számos más madárnál, hogy a hímek szép színesek, a tojók, valamint a fiatal példányok jellegtelen barnás színűek. Ez utóbbiak emlékeztetnek a házi verébre, a nem gyakorlott madármegfigyelők akár összetéveszthetik őket.

A hímek feje, torka, begyének nagy része, valamint farktolla erősen vagy enyhén karmazsinpiros. A hímek színe az életkorral változik, az idősödő példányoknál csökken az intenzitása. Érdekes megfigyelés, hogy színüket akkor is elveszítik, ha fogságba kerülnek.

Egész Eurázsiában megtalálható, leginkább vízközelben. Költöző madár, télen délebbre vonul, Kínán keresztül Indiába, Turkesztánon át Perzsiába. Közép-Európába, így hozzánk is eljut. Szereti az olyan terepet, ahol könnyen elrejtőzhet, a bozótosok erre ideálisak. Nem véletlenül kedveli a vízpartokat, hiszen lelkes fogyasztója a fűzbarkának. Nem csak rügyekkel táplálkozik, nem veti meg a növények más részét sem, és hernyókat, bogarakat is fogyaszt.

A párok egész életre kötik össze életüket, és költőhelyükhöz is ragaszkodnak. Fészkükben egyszerre 3-4 tojást láthatunk, a tojó közel két hétig kotlik, a hím a táplálásban segít.

Olvastam, hogy Kamcsatkán különös becsben tartották, mert tavasszal a lazacfogás idején szólal meg először. Úgy tekintenek rá, mint a lazac-szezon hírnökére, és mivel e halnak kiemelt jelentősége van életükben, tisztelik a karmazsinpirókot is.

Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1760 Hits
0 hozzászólás

Már megint a madarak?

Igen, szerencsére évről évre egyre több szó esik a madarakról, remélem, sokak örömére és a kis tollasok javára. Jeles napok közelegnek a hétvégén, amikor még a szokásosnál is többször emlegethetjük, sőt figyelhetjük őket. Minden év októberének első hétvégéje ugyanis – ezt már most évekre előre be is írhatják a naptárukba! – az európai madár megfigyelési hétvége. Nem nagyon törődtem korábban azzal, hogy élnek körülöttünk madarak. Persze, rám is megnyugtatóan hatott, amikor egy parkban egy padon üldögélve, esetleg egy étterem teraszán ejtőzve hallgathattam, ahogy csiviteltek körülöttem. Sokszor egy erdőben sétálva engem is kíváncsivá tett a kakukk dala, de sosem számoltam meg, hányszor szólt. Az egyik babona szerint az eladósorban lévő lány így megtudhatja, mikor fog férjhez menni. Amikor még aktuális lett volna, nem ismertem ezt a hiedelmet, később pedig már semmi szükségem nem volt a számolásra.

Ám a kakukk mégis különös jelentőséggel bír számomra. Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor valamiről újra és újra eszünkbe jut egy régi emlék. Így vagyok a kakukkal. Ahogy távolodtunk időben a II. világháborútól, egyre kevesebb új könyv vagy film jelent meg, ami azt a korszakot dolgozta fel. A fiatalabb nemzedékek talán csak akkor látnak háborús filmet, ha kifejezetten foglalkoztatja őket valamiért a téma. A mi szüleink, nagyszüleink viszont gyakran láthattak a mozi kínálatában világháborús filmeket. Néhányat magam is láttam, az egyiket sosem fogom elfelejteni. A Borisz Vasziljev „A hajnalok itt csendesek” című kisregényéből készült film az orosz fronton játszódik, 1942-ben. A történet szerint egy idős őrmester vezetésével egy szakasz katonalány harcol egy szakasz jól felfegyverzett német katonával. A lányok belekényszerülnek a helyzetbe, ám hősiesen helytállnak. Mindegyikük meghal, ki így ki úgy. Egy szép, emberi pillanatban, az egyik lány hallva a kakukkot számlálni kezdi, hányszor szól, hogy megtudja, hány évet él még. A kakukkról nekem mindig ez a történet jut eszembe.

Az Európai Madármegfigyelő Napok lassan 30 éves rendezvény. A BirdLife International, a madártani szervezetek világszövetsége indította el 1993-ban. A rendezvény célja kicsit emlékeztet arra, amikor sok számítógép kapacitását felhasználják egy tudományos munkához, azaz a sok „kicsi”, erőforrást ajánl fel egy nagyobb cél érdekében. Itt az egyes országok madarászai és lelkes hobbistái adják a közösbe az idejüket, szaktudásukat. Szerintem a legszebb az egészben, hogy bárki részt vehet a közös munkában, az is, aki a galambon és a fecskén kívül egyetlen madarat sem ismer fel.

Egyszerűen csak el kell indulniuk egy sétára, és amikor madarat látnak, fel kell jegyezni a pontos helyszínt, a látott madarak számát, valamint azt, hogy hányan vettek részt az akcióban. Aki ennél járatosabb a madarak világában, az megnevezheti a három leggyakrabban látott madár nevét, és azt, hogy hány példányt látott.

Ez a hétvége túl az adatgyűjtésen, arra is kiváló, hogy bővítsük madártani ismereteinket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mint a BirdsLife hazai képviselője országos programokat szervez a hétvégén, amelyeken bárki részt vehet. Lesz madármegfigyelés, madárgyűrűzés, szervezett túra. Túl a kiváló szabadtéri élményen, túl a számos érdekes, sokak számára új ismereten, még az is ösztönözhet sokakat a részvételre, hogy minden madármegfigyelő ország egy verseny részese is. Nem csak a madarak számát összesíti a nemzetközi szervezet, hanem azt is közzéteszi, hogy az egyes országokban hányan vettek részt a számlálásban. Mi eddig jól szerepeltünk, szinte minden évben ott voltunk a dobogós helyek egyikén.

Akit érdekel a program, minden információt megtalál az MME honlapján.

Tovább a teljes bejegyzéshez
871 Hits
0 hozzászólás

Csomagolásmentesen vásárolni? Vissza az időben?

A hatvanas években nem csak a piacon lehetett kimérve tejet, túrót, vajat kapni. Édesanyám mesélte, milyen különleges esemény volt gyerekkorában, amikor a zacskós tej megjelent a boltokban. Ma fordított utat járunk be. Egy-két éve rácsodálkoztam arra a fiatal nőre, aki a szupermarket pénztáránál mögöttem saját tüllzacskóba gyűjtött almát helyezett a szalagra.

Mára mind több emberrel találkozhatunk, akik nem kérnek a bolti műanyag zacskókból. Az első lépés a tudatos vásárláshoz, hogy viszünk magunkkal egy bevásárló táskát. A következő, amikor már a zöldséget, gyümölcsöt saját szütyőkébe gyűjtjük. Van, aki itt megáll, akadnak azonban egyre többen, akik ennél tovább lépnek, nem vásárolnak előrecsomagolt felvágottat vagy sajtot, sőt, a kimért termékeket saját dobozba kérik. Amikor ilyen vásárlásnak először szemtanúja voltam, egyedül én lepődtem meg. Az eladó magától értetődően vette át a pult fölött az átnyújtott műanyag tartót.

Egy felmérés szerint Magyarországon, ha visszaosztjuk a felhasznált műanyag zacskók számát, mindenki 80 darabot használ el. Vannak szélsőségesebb adatok. Olvastam, hogy az Egyesült Államokban minden egyes ember naponta felhasznál egy bevásárlószatyrot. Ehhez képes jobban állunk, de nincs miért hátradőlnünk, hiszen Dániában, akiket nyugodtan tekinthetünk példaképnek, átlagosan évente egy szatyrot használ egy polgár.

Vannak nem kevesen, akik a bolt műanyag szatyrot otthon azonnal ki is dobják, ráadásul nem feltétlenül szelektíven. A műanyag zacskók lebomlási ideje a természetben több száz év. Borzalmas!

Ma már a legtöbb helyen a műanyag zacskóért pénzt kérnek az üzletekben. Sok ismerősöm dohogott emiatt, ám szerintem ez a változás sokakat arra ösztönzött, hogy vigyenek magukkal bevásárlótáskát. Sőt! Már láttam, hogy a zöldségek mellé kihelyezett zacskókért is pénzt kérnek. Helyes! Jó, hogy hazánkban 2021-től teljesen betiltják a használatukat más egyszer használatos műanyag eszközök mellett.

Sokan az alábbi négy ok miatt vonakodnak a csomagolásmentes vásárlástól.

Körülményes

Valóban körülményesebb csomagolásmentesen vásárolni, de senki nem várja a kezdőktől, hogy minden kimérve vegyenek meg. Az viszont már elvárható, hogy ha van alternatíva, a csomagolásmentest válasszák. És sose kérjenek az üzletben extra csomagolóanyagot!

Kinevetik őket, ha saját dobozzal és szütyővel érkeznek

Ma már trendi csomagolásmentesen vásárolni! Senki nem akad fenn ezen.

Drága

Igen, a legolcsóbb termékeknél drágább, amit a csomagolásmentes boltokban lehet vásárolni, de nem kerül többe, mint egy közepes szupermarketben. Nem győzöm hangsúlyozni, kicsiben kell kezdeni. Gondolja végig mindenki, hogy azok a termékeket, amit eddig vásárolt, megvehetők-e extra csomagolóanyag nélkül.

Kevés csomagolásmentes bolt létezik

Valóban, de jó hír, hogy folyamatosan bővül a számuk. Ugye tudják, hogy nem csak csomagolásmentes boltban csomagolásmentesen vásárolni, hanem például a piacon is?!

Az azonban bizonyos, hogy tudatos felkészülés és előre összeállított lista nélkül nem szabad belevágni. Minden a listával kezdődik. Az előre tervezés nélkülözhetetlen a környezettudatos élethez. Fejben, papírra vetve vagy mobiltelefonba bepötyögve – kell egy lista. Erika barátnőm például akkor lett elkötelezett listaíró, amikor férje néhány hétre külföldre utazott munka ügyben. Addig Erika, amikor bement egy szupermarketbe, nézelődött, ezt-azt megvett, sok mindent feleslegesen, és általában otthon jutott eszébe, hogy mit kellett volna még vennie, amire valóban szüksége lenne. Az otthoni szereposztás szerint ez nem volt gond, mert a férj vásárolt rendszeresen, barátnőm csak „hobbiból” ugrott be néha egy élelmiszerboltba. Az első lista szinte véletlenül született, aztán rákapott, mert döbbenten tapasztalta, mennyi időt takarít meg ezzel. Vele ma már nem történhet meg, hogy főzés közben veszi észre: kifogyott egy alapvető hozzávaló.

Ha lista van, akkor a csomagolásmentesség is működik. Ha csomagolásmentesen vásárolunk, akkor magunkkal kell vinnünk a szükséges csomagolóanyagot. Nem pusztán szatyrot vagy kosarat, amibe a kifizetett árut helyezzük. A felkészülés ennél bonyolultabb. Vinnünk kell szütyőket, dobozokat, üveget, műanyag palackot.

A PET-palackok egyelőre tovább szennyezik a környezetet, pedig környezetünk érdekében jelentős mértékben csökkenteni kellene a számukat. Egészen pontos adat nincs, de becslések szerint évente több mint 500 milliárd PET-palackot adnak el szerte a világon (egy évtizeddel korábban még csak közel a felét). A PET-palack lebomlási ideje több száz év, így évszázadokig fogja még szennyezni élővilágunkat, nagyrészt mikro-műanyag formájában. Ne legyen kétségünk! A részecskék visszakerülnek a táplálékláncba az édesvízi, a tengeri és a szárazföldi élőlényeken keresztül, amelyek képtelenek kikerülni ezeket a mindent elborító apró szemcséket.

Tovább a teljes bejegyzéshez
786 Hits
0 hozzászólás

Nem kéne eldobni, mert felvenni sokkal nehezebb – hétvégén lesz a takarítási világnap

Két okból felemás érzésem van ezzel a világnappal kapcsolatban. Nagyon tetszik, hogy a téma évről évre divatosabb, egyre többen vesznek részt ilyen akciókban, cégek, civil szervezetek és magánszemélyek.

Nem kedvelem azonban, hogy sok esetben az akció felszínes, csak a látszat kedvéért csinálják vagy csináltatják. Egy nagyobb nemzetközi vállalatnál dolgozó ismerősömtől hallottam a következő történetet. Elmesélte, hogy a cégnek több vidéki telephelye működik, ő ezek közül az egyiken dolgozik. A HR-esük megszervezte tavaly, hogy a takarítási világnapon olyan helyen dolgozzanak, amit a helyi önkormányzat fontosnak tart. A hivatal azt javasolta nekik, hogy a település főútja mentén haladjanak végig, mindkét oldalon. Kivonultak 20-an, szigorúan önkéntes alapon, kaptak a cégtől zsákot és kesztyűt, ám szemetet nem sokat találtak. Később kiderült, hogy azért nem, mert az önkormányzat egy héttel korábban közmunkásokkal elvégeztette a munkát. Semmi rossz szándék nem volt ebben, csak kis szervezetlenség. Aki a javaslatot adta, sajnos nem volt teljesen képben. A kollégák mégis úgy döntöttek, először és utoljára vettek részt ilyen akcióban.

Persze nem ez az általános gyakorlat, és remek, hogy a témának van egy jeles napja. Ilyenkor a figyelem írásban és a gyakorlatban egyaránt erre irányul. Számos ötletet kaphatunk, hogyan és mit takarítsunk, melyek ehhez a legmegfelelőbb eszközök. Civil szervezetek vannak, akik közös szemétszedési akciót hirdetnek, amelyekre bárki bejelentkezhet. Ha valakinek csak egy-két szabad órája van, annyira is beállhat a többiek közé, és ezen a módon hasznossá teheti magát. Érdemes, ezt a gyakorlatból tudom. Magam is részt vettem ilyen akciókban, és mindig őszinte elégedettség töltött el a nap végén.

Nem csak patak- vagy tópartot lehet ilyenkor rendbe tenni, de átnézhetjük a saját lakásunkat is. Például elvihetjük otthonról az összes feleslegessé vált elektronikai hulladékot a legközelebbi hulladékudvarba. Már ezzel is tettünk valamit. Sőt! Amennyiben van autónk, akkor felajánlhatjuk a lakókörnyezetünkben azoknak, akiknek nincs, hogy begyűjtjük tőlük és elszállítjuk a veszélyes hulladékot. Akinek van garázsa, nézze át ezen a napon, vajon szüksége van-e mindarra, amit ott tárol? Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy nem ez a lomtalanítás ideje!

1992-ben hirdette meg első alkalommal az ENSZ a takarítási világnapot. Azt olvastam, hogy már 80 országban több tíz millióan szednek szemetet ezen a napon, tehát minden év szeptemberének 3. szombatján.

Mégis van még valami, ami zavar ezzel a világnappal kapcsolatban. Ha nem szórnánk szét a szemetet, ha nem hagynánk felgyűlni a felesleges tárgyakat a lakásunkban, akkor erre a napra nem is lenne szükség.

Szívem szerint meghirdetném az „Egyetlen napon se szemetelj!” akciót. Nagyon kevés energiába kerülne, hogy ne kelljen PET-palackokat kihorgászni egy folyóból. Annyi erőfeszítés kellene mindössze, hogy a csónakból ne dobjam a vízbe a kiürült vizespalackot. Amikor egy tóparton vagy parkban, erdőben sétálok, figyelnem kellene, hogy ne ejtsem mintegy véletlenül a földre az üres sörösdobozt, a használt papírzsebkendőt, a kiürült ropis zacskót… Ha odáig el tudtam vinni, pedig akkor még nehezebb volt, bírjam ki még kicsit, amíg találok egy kukát. Ha pedig nem látok sehol, akkor vigyem csak haza a szemetet, és dobjam ki otthon. Igazán nem nehéz!

Sosem értettem, aki sétál egy parkban, azt nem zavarja, hogy másnap, ha visszamegy, a saját szemetét kell majd néznie? Vagy úgy gondolja, vigye el valaki onnan? Szedje fel valaki más? De ki és miért tenné? Nem állhat parkőr minden fűszálnál!

A szemét pár órára is szemét. Nem pusztán zavaró, de sok esetben a vadon élő állatok szenvednek tőle. Számtalan alkalommal olvashattunk arról, hogy a vizekbe bekerülő műanyag szemét bejuthat a halak gyomrába, elpusztítva őket. Vagy nem gondolnak arra a lazán, vagy éppen felelőtlenül, sőt cinikusan szemetelők, hogy például a játszótéren eldobott szemét könnyen egy kisgyerek kezébe kerülhet? Nem kell hozzá koronavírusos időszak, hogy fertőzést terjesszen. Tavasz óta pedig tudjuk, még jobban kellene vigyáznunk. Mégis számtalan szétszórt szájmaszkot látok az utcán. Talán a takarítási világnap felhívja erre a figyelmünket, és kevesebben fognak szemetelni. Legalább remélem!

Tovább a teljes bejegyzéshez
873 Hits
0 hozzászólás

Most akkor rágják a kecskék vagy nem? – A kecskerágó-rejtély nyomában

 Kolléganőm mesélte egyszer, hogy gyerekkorában sokat járt kirándulni édesapjával. Minden évszaknak megvolt a maga jellegzetessége, valami kis extra, amit lehetett várni, ami kis plusz élményt adott közös sétájuknak. Tél végén a hóvirág, majd az ibolya megjelenése mindenképpen ilyen esemény volt, áprilisban pitypangkoszorút fontak, május táján tobzódtak az út mentén virágzó orgonabokrok tömény illatában. Gyűjtöttek medvehagymát, felkutatták a legédesebb szederbokrokat. Még sok növényt felsorolt, és megtudtam, hogy számára az ősz nagy kedvence a kecskerágóbokor volt, sosem tudott betelni a látványával. Nem volt kertjük és városi parkokban sem nagyon találkozott vele. Pompás látványt nyújtottak rózsaszínes termésükkel. Mindig gyűjtöttek néhány ággal, sokáig szép volt otthon a vázában. Talán a neve is hozzájárult ahhoz, hogy az egyik kedvence lett.

Gondolhatnánk, hogy ezt a nevet nagyon nem kell magyarázni, hiszen egyszerű: a kecske szereti ezt a bokrot rágni, ebből lett nyilván a kecskerágó-bokor, majd egyszerűsödött a kifejezés (szakszerűen: tapadással keletkezett), így lett kecskerágó. Nos, kicsit utána olvasva kiderül, hogy azért ez nem ennyire magától értetődő, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel a bokorral, vagy termésével kellene etetnünk kecskénket, már ha lenne nekünk ilyenünk.

Theophrasztosz, akit a botanika atyjaként emlegetnek Euonymus néven egy fát említ, „amely olyan mérges, hogy a marhát, kivált a kecskét, már akkor is megöli, ha gyümölcsét vagy levelét ezek az állatok megízlelik”. Igen, éppen itt a bökkenő. Természetes nyelvérzékünk ugyanis azt mondatja velünk, hogy inkább kecskegyilkosnak, vagy kecskeűzőnek kellene ennek alapján a bokrot nevezni. Hacsak nem úgy gondolkodunk, hogy a kecskerágót rágott kecskét „titkos féreg foga rágja”, azaz tulajdonképpen kecskerágó rágja a kecskét. Tréfának tűnhet, de ezen a kérdésen több évszázadon át töprengtek tudós férfiak, megfejtés még nincs a talányra, miért hívunk egy ártalmas növényt úgy, mintha az, akire ártalmas, kedvelné.

Van más népi neve is, például a barátcserje és a pilátusfa. A csíkos kecskerágó kedves népi neve a papsapka, amely metaforikus elnevezés a termése alapján. Az ugyanis emlékeztet a katolikus papok barettjére.

A közönséges, avagy csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) egész Európában megél, hazánkban is honos. Terméseik 4-5 részből álló, rózsaszín, sárga vagy vörös színű húsos termések. Magjukat húsos, élénk színű magköpeny borítja. A terméssel és magokkal a gyümölcsevő madarak táplálkoznak, a magok sértetlenül áthaladnak a madarak emésztőrendszerén, majd az ürülékkel távoznak. A magok így sokfelé eljutnak, közülük nem kevés meg is ered, így tovább éltetve a fajt.

Kertben vagy parkokban akkor is megélnek, ha a talaj nem a legjobb minőségű, jól tűrik városi környezetet is. A tűző napot viszont nem kedvelik.

A kecskerágót használják a gyógyászatban ma is. Régen titokzatosság lengte körül, mert kérge drog, hatóanyaga az evonymin növeli a szív összehúzódási erejét. Terméséből egykor rüh elleni gyógyszer készült. A kéreg porával az ótvart gyógyították, valamint olajat is préseltek belőle.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1199 Hits
0 hozzászólás

Nem, ez nem pingvin!

Egy kisebb társasággal szójátékokat játszottunk nemrég. Az egyik feladat az volt, hogy mindenkinek egy fekete-fehér állatot kellett megneveznie, olyat, amit a körben korábban még nem említett senki. Már túl voltunk a pingvinen, a zebrán, a dalmatán, a szarkán, a borzon, sőt a gyilkos bálnán is, amikor a barátnőm kisfia bedobta az alkát. Mondanom sem kell, volt közöttünk olyan, aki azt sem tudta, hogy madár-e vagy hüllő, vagy miféle lény, ám utánanéztünk, és én meg is kedveltem. Nekem olyan, mintha egy papagájt és egy pingvint kereszteztek volna. El is döntöttem, hogy írok róla, hátha olvasóim közül másnak is újdonság lesz.

Sajnos hazánkban nemhogy nem honos, de még csak látogatóba sem jön ide, mert a tengerek szerelmese, a szárazföld belseje nem érdekli. Ha rákeresnek az interneten, biztosan megtalálják azt az információt, hogy egy példány ennek ellenére eljutott Magyarországra, 1935-ben feljegyezték, hogy látták. Szegény! Novellát lehetne írni arról, vagy még inkább verset, hogyan kerülhetett hozzánk. Ám a történet, bárhogyan is indult, szomorú véget ért, a Magyarországon turistáskodó alka Hajdúböszörményben nekiröpült egy templomtoronynak és elpusztult. Talán egy hajóskapitány hozta magával hosszú tengeri útjáról hazatérve. Lehet, hogy megkedvelte, és nem tudott megválni kis barátjától, kalitkába tette és hazahozta.

Az alka nem is olyan apró, testhossza 40 centi körül van, kicsi, kardszerűen hajlott szárnyát több mint másfélszer ekkorára tudja kiterjeszteni. Olyan, mintha nem is lenne szeme, mert a fején a fekete tollakba beleolvad fekete gombszeme. A torka ragyogó sárga, szinte világít, amikor kitátja csőrét.

Mivel kizárólag tengerparton él, ebből egyértelműen következik, hogy a tenger gyümölcseivel táplálkozik. Leginkább halakat fogyaszt, valamint angolnát, férgeket, csigákat. Az alka kiváló úszó, háromujjú úszólábai segíti ebben.

Telepesen költ, akár például a kormoránok. A párok évente visszatérnek ugyanahhoz a fészkekhez. Leginkább a sziklás partokat kedveli, fészkét sziklafalak üregeibe rakja, bár nem ez a pontos megfogalmazás, mert semmit nem tesz a fészekbe, nem béleli ki, nem rejti el a bejáratát. Egyszerűen a sziklára teszi a tojást, amin több mint egy hónapig kotlik. A hosszú időt egy madár nem bírná, ezért a szülők felváltva melengetik, őrzik a tojást. Az alka évente egyetlen tojást rak. Az alkatojások szépek és többfélék. Az alapszíne lehet bézs, barna, de türkiz is, amelyet sötét foltok tarkítanak művészi elrendezésben.

A kikelt fiókák azonnal teszik a dolgukat, és alig két héttel a születésük után bár bele is vetik magukat a tengerbe, bár a szülői gondoskodást még sokáig nem kell nélkülözniük.

Mondanom sem kell, hogy az alka populációra sincs jó hatással a környezetszennyezés, valamint a halászat. Ez utóbbi részben a halállomány, tehát a táplálék csökkenését eredményezte, de az sem ritka, hogy a halászhálóba gabalyodva pusztul el egy-egy alka.

Tovább a teljes bejegyzéshez
892 Hits
0 hozzászólás

Gyönyörű, különleges, hatalmasra nőhet, mégis áramvonalas – ez a viza

A kisgyerek állandóan kérdez, ezt miért így mondják, azt miért úgy. Egy idő után leszokik erről, néhányunkban viszont – szerencsére – tovább él a kíváncsiság, hogy megfejtsük egy-egy szavunk vagy kifejezésünk értelmét. Miért éppen úgy szól, mit jelent valójában. Így voltam egykor a Vizafogóval, először nem értettem, majd utána olvastam. Budapest 13. kerületének a Dráva és a Meder utca között fekvő területe, amelyet szinte szimmetrikusan szel két részre az Árpád-híd, egykor jó vizafogó hely volt, innen ered a név. Az elnevezés megmaradt, nyílt vizeinkben azonban a viza már csak emlék. Egészen a 19. század végéig és még a 20. elején sem volt ritka a viza a Dunán, vagy a Tiszán, olykor egészen hatalmas példányok is hálóba kerültek. Ma már csak a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban csodálhatjuk meg élőben ezt a szép halat, köszönhetően annak, hogy néhány éve megvalósult a település régi álma: felépült és megnyitotta kapuit az intézmény, benne a tiszai halakat bemutató óriásakváriummal. Aki még nem járt arra, tegye meg, mert érdemes!

A viza (Huso huso) nevének eredete nem tisztázott, ahogy jelentése sem. Nincs mit tenni, nyugodjunk bele, és elégedjünk meg azzal, hogy a népnyelvi, víziborjú szó jól magyarázható, részben a mérete miatt nevezték így, részben, mert a kihalászott példányok partra kerüléskor elbődültek, mint egy borjú. A latin neve sem túlságosan hízelgő. Nem teljesen egyértelmű, de szinte biztos, hogy a latin ’hus’, azaz disznó szóból eredeztethető. Borjú, disznó, mindkét név azt sugallja, hogy viselője nem kicsi. A viza Európa, sőt a világ legnagyobb édesvízi hala, élőhelye a Fekete- és a Kaszpi-tenger medencéje, kisebb számban az Adriai-tenger vízrendszerében is találhatók példányok. Hogyan lehetséges, hogy inkább a tenger az otthona, mégis édesvízi halnak mondjuk? A viza ún. anadrom hal, tehát a tengerből felúszik az édesvizű folyókba az ívás idejére. Ilyen például a jól ismert lazac. Bizonyára sokan láttak olyan felvételeket, akár videót, akár fotót, ahol a medvék állnak egy folyó sekély vizében egy kisebb zúgó fölött, és szinte meg sem kell mozdulniuk, hogy a szintkülönbséget leküzdő, felfelé ugró lazacokat elkapják, és ott helyben felfalják. Éppen így úszott fel a Dunán, a Tiszán és mellékfolyóin egykor a viza az elmúlt századokban a Fekete-tengerből. Bizonyíték erre egy-egy kifogott, rendkívüli példány dokumentálása, de az is, hogy régen Bécsben működtek ún. viza mészárszékek, ahol a lehalászott példányokat feldolgozták.

A 20. században a viza Magyarországról és Ausztriából teljesen eltűnt, részben a korábbi túlzott halászat miatt, részben a vizek egyre jelentősebbé vált szennyezettsége miatt. A döntő tényező viszont az volt, hogy a Vaskapu-szorosban megépült az erőmű 1964 és 1972 között, amely lényegében elvágta a Fekete-tenger felől az utat a vizák elől. 1987 óta egyetlen viza sem járt vizeinkben.

Nem csak húsa miatt halászták, illetve tenyésztik, hanem a híres és értékes beluga avagy fekete kaviárért is. Létezik olyan példány, amelyben az ikrák súlya elérheti a több száz kilót. Egy nem egészen 6 dekás beluga kaviárt ma közel 80.000 forintért már meg is vehetünk, ha éppen kedvünk tartja és pénztárcánk engedi.

A viza csontos hal, a tokfélék családjába tartozik. Hatalmasra nőhet, erre persze van ideje, mert egyes példányok életkora a 100 évet is elérheti. Az interneten sok információ található a korábban kihalászott méretes példányokról. A viza a tokhalak óriása, hossza elérheti a 9 métert, tömege pedig a 1000 kilót. Tehát a harcsánál jóval nagyobbra nő. A viza akár a harcsa, bajszos hal, négy szalagszerű szál lóg alá a szája előtt. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Hátvértjei elöl és hátul alacsonyak, középen magasak, oldalvértjei aprók és különállók.

A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről, egy részük ősszel, és a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek, kipihenik a megerőltető út fáradalmait. A többiek csak tavasszal kelnek útra, közvetlenül az ívás előtt. A vizák ikrájukat tavasz végén, nyár elején a folyó sóderes, köves aljzata fölött préselik ki magukból. Egy-egy nőstény több százezer, olykor néhány millió ikrát rak le. Ezután nem időznek tovább, azonnal visszaindulnak a tengerbe. A kicsik a folyó deltavidékén töltenek pár évet, és csak nagyobb korukban vándorolnak ki a nyílt tengerre. A fiatal viza lárvákon, kagylókon, csigákon él, az idősebbek már megeszik a kis halakat is. 12-18 éves korukban válnak ivaréretté.

A faj veszélyeztetettsége miatt a halászata ma már nem lehetséges, horgászni is csak tengerparti országokban szabad. Az 1973-ban elfogadott és 1975-ben hatályba lépett Washingtoni Egyezmény (annak érdekében hozták, hogy a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelme ne veszélyeztethesse a fennmaradásukat) döntése értelmében csak a tenyésztett vizák ikráját lehet forgalomba hozni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2005 Hits
0 hozzászólás

Mindannyian szeretjük a madárfotókat

Soha meg nem unható téma: egyszerűen szeretjük a madarakat. Ennek része a csodálat, ők ugyanis képesek valamire, amit mi csak technikai segítséggel tudhatunk: repülnek. Az emberiség örök vágya ez, szabadon szárnyalni, mint a madarak.

A láthatatlan jelentésen túl van kézzelfoghatóbb oka lankadatlan érdeklődésünknek, a madarak szépek és érdekesek. Még a veréb is. A kicsi és nagy szárnyasok legegyszerűbb tollazatán egyaránt izgalmas részleteket fedezhetünk fel. Egy-egy madár kinézetét leírni nem egyszerű feladat, annyi árnyalat, apró díszcsík vagy pötty gazdagíthatja akár a látszólag egyszínű tollakat.

Mókásak, félelmetesek, káprázatosak, magányosan vagy csapatban élnek, vonulnak, vagy nem költöznek, mi pedig gyönyörködünk bennük. Ezért van az, hogy a róluk készült fotókat is örömmel nézzük meg. Ez lehet a hátterében annak, hogy sokan képesek hosszú órákon át lesben állni, és várni a megfelelő pillanatra. Mert remélik, hogy elkapnak egy-egy soha vissza nem térő villanást, mozdulatot, életképet, amivel bemutathatják saját kitartásukat, leleményességüket, valamint egy-egy madár életét, szépségét. A les általában nem egy kényelmes kempingszék, hanem valamilyen bonyolult álca, ami alá be kell bújni, és mozdulatlanul kell várakozni még akkor is, ha például hangyák futkároznak rajtunk. Vagy a vízben kell álldogálni nyakig merülve, és hiába a neoprén öltözék látszólagos biztonsága, azért a víz hidege egy-két óra elteltével már mindenképpen érződik.

Senki nem szeretnék elriasztani a madárfotózástól, sőt, éppen egy madaras fotóversenyre szeretném felhívni olvasóim figyelmét.

Sok fotóverseny létezik, ismert, nemzetközi seregszemlék komoly díjakkal, ahol talán a legfontosabb, hogy aki azon akár csak említésre kerül, nevet szerez magának. Vannak kisebb, helyi vagy országos versenyek, újak és nagy hagyományúak.

Tavaly indult az a kezdeményezés, amelynek a madarak iránti hódolat kifejezésén túl vállalt szándéka, hogy a Tatai Vadlúd Sokadalomra is felhívja a figyelmet, hogy ne csak november végén essék szó erről a rendkívüli, rangos és immár 20 éves természetvédelmi rendezvényről. A fotópályázatot idén is kiírták, már lehet nevezni. A címe: Envirotis - Madarak fényben és árnyékban – 2020. Minden fontos információ megtalálható a pályázat honlapján. Most csak a legfontosabbakat emelem ki.

Nevezési időszak: 2020. július 20. és szeptember 20. között. Bárki nevezhet, profi és hobbifotós egyaránt.

Fődíj egy 10 alkalmas les-bérlet, amely úgy gondolom, jó kis nyeremény annak, aki lelkes madárfotós. Nem pusztán azért, mert egy-egy les bérlet nem olcsó, hanem különösen azért, mert a lesek többsége már 2021 nyaráig foglalt, lényegében nincs szabad hely.

Közönségdíjat is kiadnak a szervezők. Minden benevezett fotót feltöltenek egy Facebook alkalmazásba, és a fotókra 2020. szeptember 30. és október 31. között lehet szavazni.

Eredményhirdetés a Tatai Vadlúd Sokadalom napján lesz, november 28-án, szombaton, amire már csak azért is érdemes lesz elmenni, mert a legjobb 50 fotót megnézhetik egy kiállításon maguk a szerzők, valamint az érdeklődő közönség, bárki, aki arra jár.

Ne hagyják ki, pályázzanak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1161 Hits
0 hozzászólás

Natura 2000 – hogy unokáink is láthassák a minket körülvevő gazdag és változatos természetet

 Nem olvastam olyan statisztikát, hányan ismerik a Natura 2000 hálózatot. Szerintem egyre többen vannak ilyenek. Aki érdeklődik a természet-, vagy az élőhelyvédelem iránt nyilván olvasott róla, hiszen a média rendszeresen foglalkozik valamilyen módon a témával, nem is kell szakmai oldalakat böngészni ehhez.

 A Natura 2000 besorolás az adott természetes élőhely számára fokozott védelmet nyújt. Képtelenség lenne itt felsorolni, mi mindenre terjed ki a hatása. A Natura 2000 területek kezelési terve sok-sok egyéb mellett arról is rendelkezik, hogy mikor és milyen módon lehet kaszálni, vagy, hogy a védett térségtől adott távolságon belül működő mezőgazdasági földeken alkalmazható-e bármilyen vegyszeres kezelés, trágyázás, esetleg egy szántó és az élőhely között mekkora puffer zónát kell létrehozni. Természetesen a Natura 2000 területek kijelölésével nem a gazdasági tevékenység leállítása a cél. Minden gazdálkodási forma folytatható egy-egy területen, ha az összeegyeztethető a védelemmel. A védelmet kizárólag azon fajok és élőhelytípusok szempontjából kell biztosítani, amelyek miatt a területet kijelölték.

 A világon egyedülálló

 A Natura 2000 hálózat Európának több mint 18%-át, tengeri területeinek pedig több mint 6%-át lefedi. Ez a világ legnagyobb kiterjedésű élőhelyvédelmi hálózata. Büszkék lehetünk rá! Körülbelül 230 élőhelytípus és 2000 olyan faj létezik, amelynek legfontosabb előfordulási területeit védetté nyilvánították, és ebből már könnyű kitalálni, hogy honnan ered a név. Magyarországon a Natura 2000-es területeket 46 közösségi jelentőségű élőhelytípus, 36 növény-, 91 madár- és 105 egyéb állatfaj hazai állományai alapján jelölték ki.

Hol kell „bevetni” a Natura 2000-et?

Szükséges a védelem, ha az adott területen olyan állatfajok élnek, amelyek sehol máshol nem. Ilyen hazánkban például a múlt heti bejegyzésemben szerepelt rákosi vipera. De van más bennszülött, ún. endemikus faj is Magyarországon, a magyar kökörcsin, amely szintén téma volt ebben az évben a Vörös és Zöldben. A pilis lenre, vagy a magyarföldi husángra előbb utóbb szintén sort kerítek. Leginkább a magyar vakcsiga keltette fel a kíváncsiságomat, már pusztán a nevével is.

Léteznek olyan élőhelytípusok, amelyek csak egy ország területén találhatóak meg, itt nagy a felelőssége az adott államnak, hogy a fenntartásukról megfelelően gondoskodjon. A csak Magyarországon előforduló területek és maguk a fajok az ún. „pannonikumok”. Nálunk ilyen, a pannon régióra jellemző élőhelyek a pannon lejtősztyeppek és sziklafüves lejtők, a pannon löszgyepek és homoki gyepek, a fás élőhelyek közül a pannon gyertyános tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok.

Van, amikor egy faj Európában már megritkult, de itthon még nagy számban élnek példányai. Ilyen mások mellett a szarvasbogár, a mocsári teknős, a tövisszúró gébics, az örvös légykapó, a kisfészkű aszat, vagy a már említett pannon gyertyános-tölgyes. Ezekre az összeurópai állomány biztonsága érdekében szintén figyelmet kell fordítanunk.

A madárvédelem kiemelt terület a Natura 2000 esetében. Általános célja a tagállamok területén előforduló összes, természetes madárfaj védelme.

Hogyan kap egy terület Natura 2000 besorolást?

A kijelölési folyamat nálunk 2004-ban, hazánk EU-csatlakozása után indult meg. A különleges természetmegőrzési-területekre egy-egy tagország csak javaslatot tehet. A döntést szakértők bevonásával, hosszadalmas eljárás eredményeként hozzák meg. Magyarország területén a madárvédelmi és a természetmegőrzési-területek mintegy 1,95 millió hektárt tesznek ki, ez az ország területének 21,39 százaléka. A területtípusok átfedése közel 42 százalék.

Hol tartunk most?

Mint említettem, az eljárás évekig eltart, és nem pusztán a bürokrácia miatt, hanem mert egy rendkívül összetett és sok megfontolást igénylő folyamatról van szó. Az Európai Bizottság hét évvel az első megtett lépés után, 2011-ben deklarálta hivatalosan, hogy Magyarországnak nem kell több Natura 2000 területet kihirdetnie, azaz jóváhagyta a hazai hálózatot.

Jelenleg Magyarországon összesen 479 különleges természetmegőrzési- és 56 különleges madárvédelmi terület található.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1004 Hits
0 hozzászólás

Egyik legféltettebb kincsünk – a rákosi vipera, Magyarország egyetlen bennszülött gerincese

 Hogyan került ilyen kitüntetett helyzetbe ez a kicsi, szép hüllő, hogy külön védelmi központot alapítottak számára? Sajnos igen egyszerű: nem vigyáztunk rá eléggé. A kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központ létrehozásának az oka, hogy mesterséges beavatkozás nélkül rövid időn belül Magyarországról is eltűnt volna a mára szinte kizárólag nálunk előforduló, rendkívül ritka mérges kígyó, a rákosi vipera. Pedig korábban Közép- és Kelet-Európában elterjedt volt. Ausztriában azonban 50 éve láttak utoljára élő példányt. Jó hír, hogy Erdélyben a 2000 évek elején újra felfedezték néhány állományát. Magyarországon a Hanságban és az Alföldön élt egykor nagy számban, mára legfeljebb 500 egyedet számlál, és azok is inkább elszigetelt populációkban találhatók.

 A szerény képességű vadász

 Abban, hogy a rákosi vipera egyedszáma rohamosan csökkent, szerepet játszott, hogy az emberek pusztán tájékozatlanságból adódó félelemből vagy néha rosszindultból pusztították, sőt kereskedelmi célból gyűjtötték, ám az okok között élőhelyeinek drasztikus megváltozását is fel kell sorolnunk. A rákosi vipera ugyan mérges kígyó, de nem a legjobb vadász, így táplálékban gazdag vadászterület nélkül eléggé elveszett. Az elmúlt évtizedekben a vizes élőhelyek látványosan megváltoztak, a gyepek jelentős részét felszántották, bevetették, vegyszeresen kezelték. Mindez nem kedvezett a rákosi vipera fennmaradásának. Csökkent a táplálék mennyisége, és nem változott ellenségeinek száma, amely az emberen kívül sem kevés. Az nem volt meglepetés számomra, hogy a róka megeszi, de azon már elcsodálkoztam, hogy a túzoknak és a sünnek is kedvelt csemegéje. Persze a rákosi viperát sem kell félteni. A fiatal egyed csak bogarakat és rovarokat fogyaszt, ám a nagyobbak megbirkóznak kisebb emlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal is.

Mondd a neved…

A rákosi viperát Herman Ottó mutatta be a „világnak”, azaz a tudományos élet képviselőinek egy előadáson, ennek köszönhető, hogy Méhely Lajos, jeles zoológus elkezdett foglalkozni vele, majd egy évvel később már rákosi vipera néven írt róluk külön alfajként. A név eredete egyértelmű: a Rákos-patak melletti réten fogták az első két beazonosított példányt. Ezzel sokáig nem is volt gond, ám az 1950-es évek során parlagi viperára keresztelték. Miért? Igen egyszerű. Állítólag Rákosi Mátyást bosszantotta a közös név. 1989-ben aztán a rákosi vipera végre visszakaphatta eredeti nevét.

Kicsi és szép – de hogy is néz ki?

Maximum 50 centis hosszával kígyók között a kisebbek közé tud csak bekerülni. A rákosi vipera számomra tele van meglepetéssel, ugyanis a nőstények a hosszabbak, akadnak 60 centi körüli példányok is. Az alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán sötétbarna cikcakkminta fut végig, az oldalán pedig hasonló színű foltok láthatóak. A hasa szürke, foltos. Tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A feje háromszögletű, a hátrafelé kiszélesedés oka, hogy ott találhatóak a méregmirigyek.

Mérges, de mégsem!

Fontos tudni! Nincs miért félni a rákosi viperától – már ha valaha is találkoznánk vele a szabadban. Még akkor sem történhet baj, ha megmar minket, hiszen kevés és gyenge a mérge, olyasmit érezhetünk ilyenkor, mintha egy méh csípett volna meg. Egyetlen problémát egy általa kiváltott esetleges allergiás reakció okozhat. Ezért tehát minden esetben érdemes orvoshoz fordulni.

Október közepe táján a rákosi vipera – mint minden hazai hüllő – elvonul egy fagymentes helyre telelni és áprilisban bújik csak elő. Ez egyben a párzási időszaka. Ezt követően mindegy 100 nappal később, július-augusztusban, néha szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek. Újabb különlegesség: gyakran már az anyaállat testében kikelnek. Amikor nem elevenen születnek, a tojásból azonnal kikelnek, és hamarosan levedlenek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Európai Unió LIFE-Nature programjának segítségével indította el azt a védőprogramot 2004-ben, melynek része a már említett központ is. Itt a kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult és mára már 700-nál több vipera él a központban. Fontosnak tartják, hogy minél több információt és élményt osszanak meg a viperákkal és hüllőkkel kapcsolatban, tanösvényt alakítottak ki, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be és oktatótermük is van. Az intézmény egész évben látogatható.

A rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2459 Hits
0 hozzászólás

Különös évforduló - Mit tehetek én a Földért?

Április 22-ét 1970 óta ünnepelik a világon, Magyarországon 1990-ben indult a mozgalom. A mostani tehát kettős, kerek évforduló. Különös ünnepnap. A koronavírus-járvány miatt, erről már sokat olvashattunk, kicsit fellélegezhetett a Föld. Mégis egyik szemünk sír, mert a csökkenő levegőszennyezés hátterében nem tudatos döntések, ésszerű kompromisszumok, okos vállalások állnak, hanem a kényszerűség. Kedvesebbet utazunk országon belül, országhatárokon túlra pedig valóban szinte csak az utazik, akinek a munkája miatt szükséges. A turizmus, ennek részeként a sokat kárhoztatott tömegturizmus, szinte egyik napról a másikra leállt, nincsenek repülőjáratok, nem hömpölyögnek tömegek a turistalátványosságok környékén. Sok cégnél a termelés leállt, ez is hozzájárul a környezetterhelési adatok javulásához. De mi lesz „holnap”? Segít-e a mai tapasztalat abban, hogy ne ott folytassuk, ahol a kényszerű leállás előtt abbahagytuk. Olvasni mindkét véleményt, azt is, hogy a jövőben okosabban, környezettudatosabban fogunk élni, termelni. Nem utazunk majd rendszeresen konferenciákra, mert megtapasztaltuk, hogy online is kiválóan lehet egymással eszmét cserélni, kapcsolatokat ápolni. Át fog alakulni a munka világa, egyre többen maradnak majd home office-ban, mert mind a munkavállaló, mind a munkáltató megismerte az előnyeit, kidolgozták a működésmódját, munkát és pénzt fektettek bele kölcsönösen, nem fognak lemondani róla. A másik ezzel homlokegyenest ellenkező nézet a szkeptikusoké, akik azt mondják, hogy minden ott fog folytatódni, ahol március elején abbamaradt.

Azt hiszem, lehetetlenség, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy március előtt működött, de ezt majd az idő eldönti. Engem sokkal inkább az foglalkoztat most az ünnep ürügyén, hogy mit tehet az egyén. Mit lépjen az, aki nem elkötelezett környezetvédő mozgalmár, nem vezet elszántan hulladékmentes háztartást, csak egyszerűen szeretne kicsit tenni a saját jóérzéséért, meg – hát igen, ezek nagy szavak, de mégiscsak –, a Földért.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?!” – hangzik a Föld napja mozgalom egyik fontos üzenete. Szeretem ezt a gondolatot. Mert erőt és energiát ad, amikor annak ellenére, hogy a szomszéd nem teszi, szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Mert bíztatja mindazokat, akik egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy a Föld hosszabb távon élhető maradjon.

Listázzuk, mi minden lehet ez az apróság! Ilyen listákat összeállítottak sokan, magam is megtettem már, de most mégis leírok néhány alapötletet. Ez az én Föld napi hozzájárulásom, így ünneplek én. Hiszem ugyanis, hogy minden lista jó, mert lehet, hogy éppen akkor, éppen ahhoz az emberhez, éppen ez a lista jut el, aki éppen olyan hangulatban van, hogy választ legalább egy ötletet, sőt, meg is valósítja. Mi mindent tehet és tesz is természetesen, kedves, nyitott, elszánt, képzeletbeli hősünk?

 

Hősünk minden héten tart legalább egy vagy két húsmentes napot (Felvágottat sem eszik!)

Miért jó nekünk? A nagyüzemi állattartás komoly környezeti károkat okoz. Minél többen döntenek a kevesebb hús fogyasztása mellett, annál esélyesebb, hogy csökken a hústermelés mértéke, így környezetterhelő hatása is. Hősünk a húsmentes étkezésével hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, nagyságrendileg naponta 4 kilóval.

Miért jó neki? Rájön arra, milyen gazdag és változatos az élelmiszerek világa. Sok izgalmas, korábban ki nem próbált fűszerrel és fehérjében gazdag alapanyaggal találkozhat, és rájön arra, hogy tévedés volt elhinnie, hogy a zöldségek unalmasak.

 

Bár van kocsija, és szereti is, a jövőben hetente két-három napot gyalogol inkább, vagy biciklizik

Miért jó nekünk? Mert eggyel kevesebb autó rongálja a levegőt napra nap, teljesen feleslegesen. Mert így a busz, amivel utazunk, könnyebben tud majd közlekedni (ha egyre többen döntenek kedves hősünk példája alapján a gyaloglás és kerékpározás mellett), mert – ehhez persze már igen távlatosan kell gondolkodnunk –, kevesebb olajat kell kitermelni, és kevesebb autót gyártani.

Miért jó neki? Mert jóval kevesebbet fog üzemanyagra költeni, több marad másra, jobb dolgokra. Mert sokkal, de sokkal egészségesebb lesz, a gyaloglással jobb lesz a fizikai, sőt a mentális állapota, jobb lesz a vérkeringése, hogy csak egy-két előnyt említsek.

 

Csapvizet fog inni a jövőben, megteheti, mert nem olyan helyen lakik, ahol nitrátos a víz

Miért jó nekünk? Mert csak az ásványvizes palackokból Magyarországon évente közel 50 ezer tonnányi keletkezik. Ennek sajnos csak egy részét gyűjtik vissza szelektíven, a többi szemétként végzi, és várja azt a közel 500 évet, mire végre lebomlik. L Vagy a folyóinkon át eljutnak a tengerbe, ott hányódnak, lassan természeti katasztrófával fenyegetve. És akkor a gyártás során felemésztett energiáról nem is szóltam.

Miért jó neki? Miután a jövőben esze ágában sem lesz hazacipelni több liter vizet, káros műanyag palackokban, felszabadul az ideje, amit eddig vízvásárlással töltött, és anyagilag is jól jár, hiszen naponta megtakarít legalább 100-200 forintot!

 

Nem dob ki élelmiszert

Miért jó nekünk? Kezdjük azzal, hogy engem elszomorít, amikor degeszre töltött bevásárlókocsikat látok a szupermarket pénztáránál. Tudom ugyanis, hogy azokból az élelmiszerekből nagyon sok a kukában fog landolni. Rossz érzés, hány emberen segíthetnénk a fölöslegesen kikukázott élelmiszerekkel. Sokan kidobnak egy pár napja kibontott, teljesen fel nem használt tejfölös poharat, vagy mivel lejárt a ráírt szavatossági határidő, bontatlanul teszik a szemetesbe. Szóval, ha hősünk nem így cselekszik, nem vesz fölöslegesen semmit, akkor nem kell a végén bármit is kidobnia. Hazánkban fejenként közel egy kiló élelmet dobunk ki hetente! Az élelmiszerpazarlás nem pusztán érzelmi nyavalygás. Gondolom, sokan tudják, de talán van még, aki nem, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak. Arról nem beszélve, hogy a rengeteg, fölösleges, élelmiszer megtermeléséhez újabb és újabb területeket kell művelésbe vonni, ezért például erdőket vágnak ki.

Miért jó neki? Mert sokkal kevesebbet kell élelmiszerre költenie. Mert a háztartás izgalmas kihívássá válik, el kell ugyanis gondolkodnia azon, hogyan tudja felhasználni a tegnapi maradékot. Mert kétség ne legyen afelől, hogy lehet.

Nem kér műanyag szatyrot

Miért jó nekünk? Mert ha végre eltűnik a műanyag szatyor, nem fulladnak majd bele a tengeri állatok, nem kell a fákon, bokrokon lengedező rusnyaságokkal együtt élnünk, nem kell a műanyag károsanyag-kibocsátását elfogyasztanunk, amikor a tápláléklánccal visszakerül az asztalunkra.

Miért jó neki? Tudatosabb lesz, előre megtervezi a vásárlást, hiszen már az indulásnál tudja, vinnie kell bevásárlótáskát vagy kosarat. A tudatosságának köszönhetően kevesebbet fog költeni, egészségesebben fog élni.

 

Ne feledjük! A Föld napja cselekvő ünnep, bárki részt vehet benne, mindannyiunknak részt kell vennünk benne!

 

A Föld napja mozgalomnak van egy rendkívül gazdag, sok hasznos információt és számos remek ötletet tartalmazó honlapja: www.fna.hu – érdemes olvasgatni!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
974 Hits
0 hozzászólás

Csak azért is írok a kökörcsinről!

Bár az internet mostanság tele van vele, ennek ellenére, vagy éppen ezért írok róla magam is. Kedvelem ezt a bájos, törékeny kis virágot. Ki ne tenné – hiszen szeretjük a telet vagy sem, mindenki nagyon várja már a tavaszt, és a kökörcsin (a hóvirág, az ibolya és a tőzike mellett) igazi tavaszhírnök.

Általában kíváncsi vagyok arra, hogy honnan ered egy-egy növény vagy állat neve. A kökörcsin esetében nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk a választ. Sokan megírták már, hogy egy régi török jövevényszó a kök, azaz a kék kicsinyítőképzős változata. A török nyelvben nem ritka, hogy a színe alapján neveznek el egy állatot vagy növényt.

Kékecske a kökörcsin tehát akkor is, ha éppen fehér vagy sárga, mert akad ilyen fajtája is, nem beszélve a kertekben látható még több, nemesített példányok színvariációról. Megjegyzem, ha nekem kellett volna a kökörcsint elnevezni, lehet, hogy lilácskának hívnák, szerintem ugyanis a legtöbb faj inkább lila színű, mint kék.

A latin név a magyartól eltérően nem a növény színére utal, hanem a formájára. A Pulsatilla nevet a latin pulsatus (például a pulzusunk is innen ered) – csapás, ütés jelentésű szóból képezték, mert a kinyílt virág, mint kis harang bókol a szár végén, és bármilyen enyhe szélre ide-oda ing.

A növényt hívták még tyúkdöglesztőnek és alamuszivirágnak, ami mérgező, veszélyes voltára utal.

 

Ugye, mindenki látott már kökörcsint?!

Aki tavasz elején rendszeresen jár kirándulni és szerencséje van, ma is láthat erdőn-mezőn kökörcsint. A kökörcsin karéjosan osztott levelű, nagy, kék, lila, sárga vagy fehér virágú szőrös-bolyhos tavaszi évelő, a bogárkafélék családjából.

Aki eddig nem tudta, vajon kitalálja-e, hogy miért szőrös a kökörcsin? Aki arra tippel, hogy a hideg ellen védi a növényt, jól gondolkodik. Február végén és márciusban ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy fagypont körül van a hőmérséklet, különösen az éjszakai és a hajnali órákban, és leginkább olyan közel a talajhoz, ahol ez a növény él.

Magyarországon öt kökörcsinfaj fordul elő, ezek a fekete kökörcsin (Pulsatilla ulsatilla pratensis subspecies nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, vagy hungarica), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). Mindegyik védett, a magyar kökörcsin eszmei értéke 100.000 forint.

A virágoskertekben általában a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjeivel találkozhatunk. Mostanság kezd virágozni és kitart egészen áprilisig. Néhány másik fajtával ellentétben az európai kökörcsin levelei már a virágzás kezdetén megjelennek. Szép, bokros, felálló szárú évelő növény. Vadon Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos.

Érdekesség a kökörcsinek világában, hogy van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában.

 

Néhány érdekesség a leánykökörcsinről

Észak-Amerika és Eurázsia hidegebb éghajlatú vidékein fordul elő jellemzően. A nagy kék lepellevelű virágok még a levelek megjelenése előtt, a talaj közelében nyílnak, majd a növény szára ez után kezd növekedni. A napos lejtőket, domboldalakat kedveli. Itthon 2011-ben az év vadvirága volt.

A leánykökörcsin az ókorban ismert, úgynevezett tisztító gyógyfű volt. Teának főzték meg, asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek vele. A népi gyógyászatban tüdőbántalmak, köszvény, reuma gyógyítására alkalmazták. Sebtisztításra és a szem gyógyítására is használták leveleinek párolt nedvét. A középkorban a lovak fekélyének orvoslására is hasznosnak tartották. Ma már nem gyűjtik.

A leánykökörcsin veszélyeztetett faj, országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként az ország beszámolót küld az Európai Unió Bizottságának.

Áprily Lajos úgy mutatja be a leánykökörcsint négy sorban, hogy többet mond vele, mint én nyolc mondatban

„Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit

mikor a nap a felhőtlen égre hág.

Becézem kelyhed érző bolyhait,

s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?”

 

A tátogató kökörcsin

Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett növénye a tátogató kökörcsin a kipusztulás szélén áll. Most még a nyírbátori homokbuckákon él, és amikor virágzik, páratlan látványt nyújt, olyan, mint a hullámzó kék tenger. Ibolyakék virágai napos időben teljesen kinyílnak, ezért lett a jelzője tátogó.

Gyönyörködjünk bennük, és hagyjuk ott, ahol találtuk, hogy más is láthassa!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Bár az internet mostanság tele van vele, ennek ellenére, vagy éppen ezért írok róla magam is. Kedvelem ezt a bájos, törékeny kis virágot. Ki ne tenné – hiszen szeretjük a telet vagy sem, mindenki nagyon várja már a tavaszt, és a kökörcsin (a hóvirág, az ibolya és a tőzike mellett) igazi tavaszhírnök.

Általában kíváncsi vagyok arra, hogy honnan ered egy-egy növény vagy állat neve. A kökörcsin esetében nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk a választ. Sokan megírták már, hogy egy régi török jövevényszó a kök, azaz a kék kicsinyítőképzős változata. A török nyelvben nem ritka, hogy a színe alapján neveznek el egy állatot vagy növényt.

Kékecske a kökörcsin tehát akkor is, ha éppen fehér vagy sárga, mert akad ilyen fajtája is, nem beszélve a kertekben látható még több, nemesített példányok színvariációról. Megjegyzem, ha nekem kellett volna a kökörcsint elnevezni, lehet, hogy lilácskának hívnák, szerintem ugyanis a legtöbb faj inkább lila színű, mint kék.

A latin név a magyartól eltérően nem a növény színére utal, hanem a formájára. A Pulsatilla nevet a latin pulsatus (például a pulzusunk is innen ered) – csapás, ütés jelentésű szóból képezték, mert a kinyílt virág, mint kis harang bókol a szár végén, és bármilyen enyhe szélre ide-oda ing.

A növényt hívták még tyúkdöglesztőnek és alamuszivirágnak, ami mérgező, veszélyes voltára utal.

 

Ugye, mindenki látott már kökörcsint?!

Aki tavasz elején rendszeresen jár kirándulni és szerencséje van, ma is láthat erdőn-mezőn kökörcsint. A kökörcsin karéjosan osztott levelű, nagy, kék, lila, sárga vagy fehér virágú szőrös-bolyhos tavaszi évelő, a bogárkafélék családjából.

Aki eddig nem tudta, vajon kitalálja-e, hogy miért szőrös a kökörcsin? Aki arra tippel, hogy a hideg ellen védi a növényt, jól gondolkodik. Február végén és márciusban ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy fagypont körül van a hőmérséklet, különösen az éjszakai és a hajnali órákban, és leginkább olyan közel a talajhoz, ahol ez a növény él.

Magyarországon öt kökörcsinfaj fordul elő, ezek a fekete kökörcsin (Pulsatilla ulsatilla pratensis subspecies nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, vagy hungarica), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). Mindegyik védett, a magyar kökörcsin eszmei értéke 100.000 forint.

A virágoskertekben általában a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjeivel találkozhatunk. Mostanság kezd virágozni és kitart egészen áprilisig. Néhány másik fajtával ellentétben az európai kökörcsin levelei már a virágzás kezdetén megjelennek. Szép, bokros, felálló szárú évelő növény. Vadon Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos.

Érdekesség a kökörcsinek világában, hogy van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában.

 

Néhány érdekesség a leánykökörcsinről

Észak-Amerika és Eurázsia hidegebb éghajlatú vidékein fordul elő jellemzően. A nagy kék lepellevelű virágok még a levelek megjelenése előtt, a talaj közelében nyílnak, majd a növény szára ez után kezd növekedni. A napos lejtőket, domboldalakat kedveli. Itthon 2011-ben az év vadvirága volt.

A leánykökörcsin az ókorban ismert, úgynevezett tisztító gyógyfű volt. Teának főzték meg, asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek vele. A népi gyógyászatban tüdőbántalmak, köszvény, reuma gyógyítására alkalmazták. Sebtisztításra és a szem gyógyítására is használták leveleinek párolt nedvét. A középkorban a lovak fekélyének orvoslására is hasznosnak tartották. Ma már nem gyűjtik.

A leánykökörcsin veszélyeztetett faj, országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként az ország beszámolót küld az Európai Unió Bizottságának.

Áprily Lajos úgy mutatja be a leánykökörcsint négy sorban, hogy többet mond vele, mint én nyolc mondatban

„Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit

mikor a nap a felhőtlen égre hág.

Becézem kelyhed érző bolyhait,

s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?”

 

A tátogató kökörcsin

Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett növénye a tátogató kökörcsin a kipusztulás szélén áll. Most még a nyírbátori homokbuckákon él, és amikor virágzik, páratlan látványt nyújt, olyan, mint a hullámzó kék tenger. Ibolyakék virágai napos időben teljesen kinyílnak, ezért lett a jelzője tátogó.

Gyönyörködjünk bennük, és hagyjuk ott, ahol találtuk, hogy más is láthassa!

Tovább a teljes bejegyzéshez
2145 Hits
0 hozzászólás

Hazánkban ezt a madarat ismeri mindenki, lakjon bár falun, vagy Budapesten

A 60-as évek végén készült A veréb is madár című, Hintsch György filmet vélhetően már azok sem látták, akik akkoriban születtek, ám biztosan ők is ismerik ezt a mondást. A szókapcsolat jól jellemzi, hogy ellentmondásos a viszonyunk ezzel a madarunkkal. Kedveljük, mert apró, törékeny, mindössze kb. 16 centiméteres, alig 3 dekás, mókás jószág, számtalan irodalmi mű, vers szereplője. Tandori Dezsőről talán még az is tudja, hogy nagy barátja volt a verebeknek, aki művészetében nem annyira járatos. Viszont a verebek sokszor terhünkre vannak, mert nagy tömegben kellemetlen jelenség, különösen városi környezetben.

Ha közvélemény-kutatást tartanék, hogy melyik jelző illik leginkább rá, szerintem toronymagasan a pimasz nyerne. Igen, talán jó ez a jelző, bár e tulajdonsága inkább csak következménye annak, hogy a falánk jószágok, és a városban teljesen hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Tehát, akár a sirályok, megszereznek minden lehetséges, leeső falatot.

Egy európai nagyvárosban történt velem, hogy tavasszal, a kellemes melegben kint reggeliztünk egy étterem teraszán. Arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk lévő, még le nem szedett asztalra odarepül egy veréb, és próbálja megszerezni a vele egy méretű, ott hagyott süteményt. Közben pedig, mint a fotón is látható, a párja őrködik.

Azt tudják, hogy hányat lép egy veréb egy évben? Igen, persze, hogy tudják, mert ezt a találós kérdést ismeri mindenki! Csak az egészen kicsiket lehet vele beugratni. Hiszen mindenki tudja, hogy a verebek nem sétálnak, hanem ugrálnak, és ez a bohókás-játékos mozgás is segít abban, hogy minden esetleges kellemetlenkedésük ellenére is kedveljük őket.

Mert ugye kedveljük?! Remélem, mert rá is szolgál! Kedvessége mellett rovarpusztításával ugyanis hasznos is.

A házi veréb (Passer domesticus) az egyik leggyakoribb madarunk, sőt, egyike a leginkább elterjedt madaraknak a világon, köszönhetően annak, hogy több kontinensen tudatosan betelepítették, ott pedig igen hatékonyan elterjedt. A Közel-Keletről származik, onnan indult világhódító pályafutása. Talán egyedül északon, a tundrán nem találkozunk vele. Szívósságára jellemző, dokumentumok vallanak erről, hogy Angliában verebek fészkeltek egy szénbányában, több mint 500 méterrel a felszín alatt.

Az állomány európai csökkenése nem ma kezdődött, ezzel párhuzamosan mára látványosan megfogyatkozott Budapesten is a verébpopuláció. Talán sokan emlékeznek még arra, amikor az Oktogon, vagy a Vörösmarty tér fái alatt áthaladni azzal a jelentős kockázattal járt, hogy a sétálók fejére vagy a ruhájára pottyantanak az ott hemzsegő verebek. És persze folyamatos volt a csivitelésük is, különösen reggelente és estefelé.

A csökkenés oka, mint sok más madár esetében, hogy az intenzív, egyre fejlettebb termény-betakarítás miatt kevesebb a számukra elérhető táplálék, a fokozott vegyszerhasználat következtében pedig sok egyed elpusztul.

A házi veréb világhódító sikertörténetének egyik oka, hogy évente kétszer-háromszor költ. Megtehetik, hiszen a fiókák tempósan fejlődnek. Két hét alatt kikelnek a kicsik, és alig több mint két héttel később már ki is repülnek, megkezdik önálló életüket.

Hozzájárulhatott a verebek sikeréhez, hogy nem finnyásak és képesek alkalmazkodni. A fiatalabb példányok főként rovarokkal táplálkoznak, az idősebbek inkább növényű eredetű táplálékot fogyasztanak, fű- és gabonafélék magvait.

Hogy néz ki egy házi veréb? Ezt most nem részletezem, mert szerintem nincs olyan felnőtt vagy gyermek, aki ne látott volna verebet, akik nem annyira sokfélék, mint a tehenek. Elegendő tehát csak egyig számolnunk: a tojók és a fiatal egyedek halványbarnák-szürkék, míg a hímek tollazata élénkebb barna, fekete és fehér mintázattal.

Arról viszont szerintem nem mindenki hallott, hogy a verebek párzási és együttélési szokásai igen különösek. A hímek gondosan készülődnek a párzási időszakra, fészket építenek, hívójeleket hallatnak. Eljárják ők is nőbűvölő násztáncukat. Ennek részeként a nőstény közelében elernyesztik, majd kitárják szárnyukat, széttárják farktollaikat, mutogatják a begyüket és büszkén felszegik fejüket.

Mit felel erre a nő? Nos, nem olvad el a gyönyörűségtől azonnal, nem adja könnyen magát. Sőt! Megtámadja a hímet, az pedig visszatámad, megkergeti s nőstényt, sőt több hím veréb támogatja ebben a nászra készülőket, részt vesznek a násztáncos-kergetőzős bemutatóban.

Ez is része annak, hogy a veréb társas lény. Szeret a többiekkel együtt enni, aludni, porban fürdeni, s a párzásra készülés is igazi társasági esemény náluk.

A házi veréb monogám, kis megszorításokkal. A nőstények ugyanis olykor félrelépnek. A hím verebeknek ezért igyekezniük kell, hogy ne csalják meg őket. Ám a hímeket sem kell félteni! Sokszor több partnerük is van, és tart ez mindaddig, míg a párjuk agresszív fellépéssel nem vet ennek véget. A verebeknél is létezik „házibarát”. Sok veréb nem talál párt, ezért nincs saját fészke, viszont beállnak segítőnek más párok mellé. Ha pedig elhullik a tojó, azonnal átveszik a helyét.

A verébfészek gömb alakú, fűszálakból és szénából építik fel és kibélelik tollakkal, a helye pedig általában épületek különböző üregei, esetleg egy fa odva, vagy akár egy gólyafészkek. Egy fészekalj általában négy-öt tojásból áll, a tojások színe fehér, vagy kékes-, zöldesfehér, barna, vagy szürke pöttyökkel. A tojásokon főleg a tojó költ, a kikelt fiókákat viszont mindkét szülő eteti.

A veréb nem vándormadár, sőt a legtöbbjük nem mozdul el nagyobb távolságokra élete során, kitart az otthona közelében.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
2260 Hits
0 hozzászólás