Vörös és Zöld

Almásfüzitő

A hangja igazi természeti csoda – a karmazsinpirók

 Barátnőm nővérét mindig irigyeltem, igazából egyetlen tanult képessége miatt: mutató és hüvelykujját a szája elé téve, szédítően erős és azt kell, hogy mondjam, dallamos füttyjelet tudott kiadni. Kiskamaszként ámultan néztem föl rá. Ő jutott eszembe a karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus) füttynek tűnő énekéről. Messze hangzó, magabiztos, diadalmas, ezeket a fogalmakat idézte föl bennem ez a kis borzas nyakú madárka. Éneke sajátos, nem téveszthető össze más pintyekkel.

Neve mintha tautológia lenne, azaz „…mindent kétszer mond, kétszer mond” (Karinthy Frigyes „Így írtok ti” Ady Endre: Törpe-fejűek)

A karmazsin szanszkrit eredetű szó (’krimdzsa’), amely arab közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: kermesztetű. A kermesztetű kisajtolt nedve értékes festékanyag volt. Érdekessége a szónak, hogy van olyan nyelv, amelyben a vöröses színnevet jelöli. Kapcsolódik a karmazsinhoz még az alkörmös dísznövény, más néven az amerikai karmazsinbogyó vagy festőbogyó. E növény bogyóiból egykor ételfestéket és gyógyszert készítettek, külföldön még ma is van, ahol használják a bor színezésére.

A pirókból könnyű arra következtetni, hogy kapcsolódik a pír, piros szóhoz, és a név jelentésének, valamint a madárka színének lehet egymáshoz valami köze. A ’pir’ tőből az ’ók’ képzőből létrejött szó jelentése vörös szőrű, hajú vagy tollú. Mondták emberre, állatra egyaránt. Pirókunkon a tolla miatt rajta is ragadt névként.

Úgy gondolom, mégsem fogalomismétléssel van ez esetben dolgunk, hanem a piros szín pontosításáról. Hogy tehát nem akármilyen pirók szóban forgó kis madarunk, hanem éppen karmazsin, élénk, világos, mint egykor a karmazsin csizmák voltak.

A karmazsinpirókoknál sincs másképpen, mint számos más madárnál, hogy a hímek szép színesek, a tojók, valamint a fiatal példányok jellegtelen barnás színűek. Ez utóbbiak emlékeztetnek a házi verébre, a nem gyakorlott madármegfigyelők akár összetéveszthetik őket.

A hímek feje, torka, begyének nagy része, valamint farktolla erősen vagy enyhén karmazsinpiros. A hímek színe az életkorral változik, az idősödő példányoknál csökken az intenzitása. Érdekes megfigyelés, hogy színüket akkor is elveszítik, ha fogságba kerülnek.

Egész Eurázsiában megtalálható, leginkább vízközelben. Költöző madár, télen délebbre vonul, Kínán keresztül Indiába, Turkesztánon át Perzsiába. Közép-Európába, így hozzánk is eljut. Szereti az olyan terepet, ahol könnyen elrejtőzhet, a bozótosok erre ideálisak. Nem véletlenül kedveli a vízpartokat, hiszen lelkes fogyasztója a fűzbarkának. Nem csak rügyekkel táplálkozik, nem veti meg a növények más részét sem, és hernyókat, bogarakat is fogyaszt.

A párok egész életre kötik össze életüket, és költőhelyükhöz is ragaszkodnak. Fészkükben egyszerre 3-4 tojást láthatunk, a tojó közel két hétig kotlik, a hím a táplálásban segít.

Olvastam, hogy Kamcsatkán különös becsben tartották, mert tavasszal a lazacfogás idején szólal meg először. Úgy tekintenek rá, mint a lazac-szezon hírnökére, és mivel e halnak kiemelt jelentősége van életükben, tisztelik a karmazsinpirókot is.

Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
333 Hits
0 hozzászólás

Már megint a madarak?

Igen, szerencsére évről évre egyre több szó esik a madarakról, remélem, sokak örömére és a kis tollasok javára. Jeles napok közelegnek a hétvégén, amikor még a szokásosnál is többször emlegethetjük, sőt figyelhetjük őket. Minden év októberének első hétvégéje ugyanis – ezt már most évekre előre be is írhatják a naptárukba! – az európai madár megfigyelési hétvége. Nem nagyon törődtem korábban azzal, hogy élnek körülöttünk madarak. Persze, rám is megnyugtatóan hatott, amikor egy parkban egy padon üldögélve, esetleg egy étterem teraszán ejtőzve hallgathattam, ahogy csiviteltek körülöttem. Sokszor egy erdőben sétálva engem is kíváncsivá tett a kakukk dala, de sosem számoltam meg, hányszor szólt. Az egyik babona szerint az eladósorban lévő lány így megtudhatja, mikor fog férjhez menni. Amikor még aktuális lett volna, nem ismertem ezt a hiedelmet, később pedig már semmi szükségem nem volt a számolásra.

Ám a kakukk mégis különös jelentőséggel bír számomra. Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor valamiről újra és újra eszünkbe jut egy régi emlék. Így vagyok a kakukkal. Ahogy távolodtunk időben a II. világháborútól, egyre kevesebb új könyv vagy film jelent meg, ami azt a korszakot dolgozta fel. A fiatalabb nemzedékek talán csak akkor látnak háborús filmet, ha kifejezetten foglalkoztatja őket valamiért a téma. A mi szüleink, nagyszüleink viszont gyakran láthattak a mozi kínálatában világháborús filmeket. Néhányat magam is láttam, az egyiket sosem fogom elfelejteni. A Borisz Vasziljev „A hajnalok itt csendesek” című kisregényéből készült film az orosz fronton játszódik, 1942-ben. A történet szerint egy idős őrmester vezetésével egy szakasz katonalány harcol egy szakasz jól felfegyverzett német katonával. A lányok belekényszerülnek a helyzetbe, ám hősiesen helytállnak. Mindegyikük meghal, ki így ki úgy. Egy szép, emberi pillanatban, az egyik lány hallva a kakukkot számlálni kezdi, hányszor szól, hogy megtudja, hány évet él még. A kakukkról nekem mindig ez a történet jut eszembe.

Az Európai Madármegfigyelő Napok lassan 30 éves rendezvény. A BirdLife International, a madártani szervezetek világszövetsége indította el 1993-ban. A rendezvény célja kicsit emlékeztet arra, amikor sok számítógép kapacitását felhasználják egy tudományos munkához, azaz a sok „kicsi”, erőforrást ajánl fel egy nagyobb cél érdekében. Itt az egyes országok madarászai és lelkes hobbistái adják a közösbe az idejüket, szaktudásukat. Szerintem a legszebb az egészben, hogy bárki részt vehet a közös munkában, az is, aki a galambon és a fecskén kívül egyetlen madarat sem ismer fel.

Egyszerűen csak el kell indulniuk egy sétára, és amikor madarat látnak, fel kell jegyezni a pontos helyszínt, a látott madarak számát, valamint azt, hogy hányan vettek részt az akcióban. Aki ennél járatosabb a madarak világában, az megnevezheti a három leggyakrabban látott madár nevét, és azt, hogy hány példányt látott.

Ez a hétvége túl az adatgyűjtésen, arra is kiváló, hogy bővítsük madártani ismereteinket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mint a BirdsLife hazai képviselője országos programokat szervez a hétvégén, amelyeken bárki részt vehet. Lesz madármegfigyelés, madárgyűrűzés, szervezett túra. Túl a kiváló szabadtéri élményen, túl a számos érdekes, sokak számára új ismereten, még az is ösztönözhet sokakat a részvételre, hogy minden madármegfigyelő ország egy verseny részese is. Nem csak a madarak számát összesíti a nemzetközi szervezet, hanem azt is közzéteszi, hogy az egyes országokban hányan vettek részt a számlálásban. Mi eddig jól szerepeltünk, szinte minden évben ott voltunk a dobogós helyek egyikén.

Akit érdekel a program, minden információt megtalál az MME honlapján.

Tovább a teljes bejegyzéshez
417 Hits
0 hozzászólás

Csomagolásmentesen vásárolni? Vissza az időben?

A hatvanas években nem csak a piacon lehetett kimérve tejet, túrót, vajat kapni. Édesanyám mesélte, milyen különleges esemény volt gyerekkorában, amikor a zacskós tej megjelent a boltokban. Ma fordított utat járunk be. Egy-két éve rácsodálkoztam arra a fiatal nőre, aki a szupermarket pénztáránál mögöttem saját tüllzacskóba gyűjtött almát helyezett a szalagra.

Mára mind több emberrel találkozhatunk, akik nem kérnek a bolti műanyag zacskókból. Az első lépés a tudatos vásárláshoz, hogy viszünk magunkkal egy bevásárló táskát. A következő, amikor már a zöldséget, gyümölcsöt saját szütyőkébe gyűjtjük. Van, aki itt megáll, akadnak azonban egyre többen, akik ennél tovább lépnek, nem vásárolnak előrecsomagolt felvágottat vagy sajtot, sőt, a kimért termékeket saját dobozba kérik. Amikor ilyen vásárlásnak először szemtanúja voltam, egyedül én lepődtem meg. Az eladó magától értetődően vette át a pult fölött az átnyújtott műanyag tartót.

Egy felmérés szerint Magyarországon, ha visszaosztjuk a felhasznált műanyag zacskók számát, mindenki 80 darabot használ el. Vannak szélsőségesebb adatok. Olvastam, hogy az Egyesült Államokban minden egyes ember naponta felhasznál egy bevásárlószatyrot. Ehhez képes jobban állunk, de nincs miért hátradőlnünk, hiszen Dániában, akiket nyugodtan tekinthetünk példaképnek, átlagosan évente egy szatyrot használ egy polgár.

Vannak nem kevesen, akik a bolt műanyag szatyrot otthon azonnal ki is dobják, ráadásul nem feltétlenül szelektíven. A műanyag zacskók lebomlási ideje a természetben több száz év. Borzalmas!

Ma már a legtöbb helyen a műanyag zacskóért pénzt kérnek az üzletekben. Sok ismerősöm dohogott emiatt, ám szerintem ez a változás sokakat arra ösztönzött, hogy vigyenek magukkal bevásárlótáskát. Sőt! Már láttam, hogy a zöldségek mellé kihelyezett zacskókért is pénzt kérnek. Helyes! Jó, hogy hazánkban 2021-től teljesen betiltják a használatukat más egyszer használatos műanyag eszközök mellett.

Sokan az alábbi négy ok miatt vonakodnak a csomagolásmentes vásárlástól.

Körülményes

Valóban körülményesebb csomagolásmentesen vásárolni, de senki nem várja a kezdőktől, hogy minden kimérve vegyenek meg. Az viszont már elvárható, hogy ha van alternatíva, a csomagolásmentest válasszák. És sose kérjenek az üzletben extra csomagolóanyagot!

Kinevetik őket, ha saját dobozzal és szütyővel érkeznek

Ma már trendi csomagolásmentesen vásárolni! Senki nem akad fenn ezen.

Drága

Igen, a legolcsóbb termékeknél drágább, amit a csomagolásmentes boltokban lehet vásárolni, de nem kerül többe, mint egy közepes szupermarketben. Nem győzöm hangsúlyozni, kicsiben kell kezdeni. Gondolja végig mindenki, hogy azok a termékeket, amit eddig vásárolt, megvehetők-e extra csomagolóanyag nélkül.

Kevés csomagolásmentes bolt létezik

Valóban, de jó hír, hogy folyamatosan bővül a számuk. Ugye tudják, hogy nem csak csomagolásmentes boltban csomagolásmentesen vásárolni, hanem például a piacon is?!

Az azonban bizonyos, hogy tudatos felkészülés és előre összeállított lista nélkül nem szabad belevágni. Minden a listával kezdődik. Az előre tervezés nélkülözhetetlen a környezettudatos élethez. Fejben, papírra vetve vagy mobiltelefonba bepötyögve – kell egy lista. Erika barátnőm például akkor lett elkötelezett listaíró, amikor férje néhány hétre külföldre utazott munka ügyben. Addig Erika, amikor bement egy szupermarketbe, nézelődött, ezt-azt megvett, sok mindent feleslegesen, és általában otthon jutott eszébe, hogy mit kellett volna még vennie, amire valóban szüksége lenne. Az otthoni szereposztás szerint ez nem volt gond, mert a férj vásárolt rendszeresen, barátnőm csak „hobbiból” ugrott be néha egy élelmiszerboltba. Az első lista szinte véletlenül született, aztán rákapott, mert döbbenten tapasztalta, mennyi időt takarít meg ezzel. Vele ma már nem történhet meg, hogy főzés közben veszi észre: kifogyott egy alapvető hozzávaló.

Ha lista van, akkor a csomagolásmentesség is működik. Ha csomagolásmentesen vásárolunk, akkor magunkkal kell vinnünk a szükséges csomagolóanyagot. Nem pusztán szatyrot vagy kosarat, amibe a kifizetett árut helyezzük. A felkészülés ennél bonyolultabb. Vinnünk kell szütyőket, dobozokat, üveget, műanyag palackot.

A PET-palackok egyelőre tovább szennyezik a környezetet, pedig környezetünk érdekében jelentős mértékben csökkenteni kellene a számukat. Egészen pontos adat nincs, de becslések szerint évente több mint 500 milliárd PET-palackot adnak el szerte a világon (egy évtizeddel korábban még csak közel a felét). A PET-palack lebomlási ideje több száz év, így évszázadokig fogja még szennyezni élővilágunkat, nagyrészt mikro-műanyag formájában. Ne legyen kétségünk! A részecskék visszakerülnek a táplálékláncba az édesvízi, a tengeri és a szárazföldi élőlényeken keresztül, amelyek képtelenek kikerülni ezeket a mindent elborító apró szemcséket.

Tovább a teljes bejegyzéshez
318 Hits
0 hozzászólás

Nem kéne eldobni, mert felvenni sokkal nehezebb – hétvégén lesz a takarítási világnap

Két okból felemás érzésem van ezzel a világnappal kapcsolatban. Nagyon tetszik, hogy a téma évről évre divatosabb, egyre többen vesznek részt ilyen akciókban, cégek, civil szervezetek és magánszemélyek.

Nem kedvelem azonban, hogy sok esetben az akció felszínes, csak a látszat kedvéért csinálják vagy csináltatják. Egy nagyobb nemzetközi vállalatnál dolgozó ismerősömtől hallottam a következő történetet. Elmesélte, hogy a cégnek több vidéki telephelye működik, ő ezek közül az egyiken dolgozik. A HR-esük megszervezte tavaly, hogy a takarítási világnapon olyan helyen dolgozzanak, amit a helyi önkormányzat fontosnak tart. A hivatal azt javasolta nekik, hogy a település főútja mentén haladjanak végig, mindkét oldalon. Kivonultak 20-an, szigorúan önkéntes alapon, kaptak a cégtől zsákot és kesztyűt, ám szemetet nem sokat találtak. Később kiderült, hogy azért nem, mert az önkormányzat egy héttel korábban közmunkásokkal elvégeztette a munkát. Semmi rossz szándék nem volt ebben, csak kis szervezetlenség. Aki a javaslatot adta, sajnos nem volt teljesen képben. A kollégák mégis úgy döntöttek, először és utoljára vettek részt ilyen akcióban.

Persze nem ez az általános gyakorlat, és remek, hogy a témának van egy jeles napja. Ilyenkor a figyelem írásban és a gyakorlatban egyaránt erre irányul. Számos ötletet kaphatunk, hogyan és mit takarítsunk, melyek ehhez a legmegfelelőbb eszközök. Civil szervezetek vannak, akik közös szemétszedési akciót hirdetnek, amelyekre bárki bejelentkezhet. Ha valakinek csak egy-két szabad órája van, annyira is beállhat a többiek közé, és ezen a módon hasznossá teheti magát. Érdemes, ezt a gyakorlatból tudom. Magam is részt vettem ilyen akciókban, és mindig őszinte elégedettség töltött el a nap végén.

Nem csak patak- vagy tópartot lehet ilyenkor rendbe tenni, de átnézhetjük a saját lakásunkat is. Például elvihetjük otthonról az összes feleslegessé vált elektronikai hulladékot a legközelebbi hulladékudvarba. Már ezzel is tettünk valamit. Sőt! Amennyiben van autónk, akkor felajánlhatjuk a lakókörnyezetünkben azoknak, akiknek nincs, hogy begyűjtjük tőlük és elszállítjuk a veszélyes hulladékot. Akinek van garázsa, nézze át ezen a napon, vajon szüksége van-e mindarra, amit ott tárol? Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy nem ez a lomtalanítás ideje!

1992-ben hirdette meg első alkalommal az ENSZ a takarítási világnapot. Azt olvastam, hogy már 80 országban több tíz millióan szednek szemetet ezen a napon, tehát minden év szeptemberének 3. szombatján.

Mégis van még valami, ami zavar ezzel a világnappal kapcsolatban. Ha nem szórnánk szét a szemetet, ha nem hagynánk felgyűlni a felesleges tárgyakat a lakásunkban, akkor erre a napra nem is lenne szükség.

Szívem szerint meghirdetném az „Egyetlen napon se szemetelj!” akciót. Nagyon kevés energiába kerülne, hogy ne kelljen PET-palackokat kihorgászni egy folyóból. Annyi erőfeszítés kellene mindössze, hogy a csónakból ne dobjam a vízbe a kiürült vizespalackot. Amikor egy tóparton vagy parkban, erdőben sétálok, figyelnem kellene, hogy ne ejtsem mintegy véletlenül a földre az üres sörösdobozt, a használt papírzsebkendőt, a kiürült ropis zacskót… Ha odáig el tudtam vinni, pedig akkor még nehezebb volt, bírjam ki még kicsit, amíg találok egy kukát. Ha pedig nem látok sehol, akkor vigyem csak haza a szemetet, és dobjam ki otthon. Igazán nem nehéz!

Sosem értettem, aki sétál egy parkban, azt nem zavarja, hogy másnap, ha visszamegy, a saját szemetét kell majd néznie? Vagy úgy gondolja, vigye el valaki onnan? Szedje fel valaki más? De ki és miért tenné? Nem állhat parkőr minden fűszálnál!

A szemét pár órára is szemét. Nem pusztán zavaró, de sok esetben a vadon élő állatok szenvednek tőle. Számtalan alkalommal olvashattunk arról, hogy a vizekbe bekerülő műanyag szemét bejuthat a halak gyomrába, elpusztítva őket. Vagy nem gondolnak arra a lazán, vagy éppen felelőtlenül, sőt cinikusan szemetelők, hogy például a játszótéren eldobott szemét könnyen egy kisgyerek kezébe kerülhet? Nem kell hozzá koronavírusos időszak, hogy fertőzést terjesszen. Tavasz óta pedig tudjuk, még jobban kellene vigyáznunk. Mégis számtalan szétszórt szájmaszkot látok az utcán. Talán a takarítási világnap felhívja erre a figyelmünket, és kevesebben fognak szemetelni. Legalább remélem!

Tovább a teljes bejegyzéshez
456 Hits
0 hozzászólás

Most akkor rágják a kecskék vagy nem? – A kecskerágó-rejtély nyomában

 Kolléganőm mesélte egyszer, hogy gyerekkorában sokat járt kirándulni édesapjával. Minden évszaknak megvolt a maga jellegzetessége, valami kis extra, amit lehetett várni, ami kis plusz élményt adott közös sétájuknak. Tél végén a hóvirág, majd az ibolya megjelenése mindenképpen ilyen esemény volt, áprilisban pitypangkoszorút fontak, május táján tobzódtak az út mentén virágzó orgonabokrok tömény illatában. Gyűjtöttek medvehagymát, felkutatták a legédesebb szederbokrokat. Még sok növényt felsorolt, és megtudtam, hogy számára az ősz nagy kedvence a kecskerágóbokor volt, sosem tudott betelni a látványával. Nem volt kertjük és városi parkokban sem nagyon találkozott vele. Pompás látványt nyújtottak rózsaszínes termésükkel. Mindig gyűjtöttek néhány ággal, sokáig szép volt otthon a vázában. Talán a neve is hozzájárult ahhoz, hogy az egyik kedvence lett.

Gondolhatnánk, hogy ezt a nevet nagyon nem kell magyarázni, hiszen egyszerű: a kecske szereti ezt a bokrot rágni, ebből lett nyilván a kecskerágó-bokor, majd egyszerűsödött a kifejezés (szakszerűen: tapadással keletkezett), így lett kecskerágó. Nos, kicsit utána olvasva kiderül, hogy azért ez nem ennyire magától értetődő, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel a bokorral, vagy termésével kellene etetnünk kecskénket, már ha lenne nekünk ilyenünk.

Theophrasztosz, akit a botanika atyjaként emlegetnek Euonymus néven egy fát említ, „amely olyan mérges, hogy a marhát, kivált a kecskét, már akkor is megöli, ha gyümölcsét vagy levelét ezek az állatok megízlelik”. Igen, éppen itt a bökkenő. Természetes nyelvérzékünk ugyanis azt mondatja velünk, hogy inkább kecskegyilkosnak, vagy kecskeűzőnek kellene ennek alapján a bokrot nevezni. Hacsak nem úgy gondolkodunk, hogy a kecskerágót rágott kecskét „titkos féreg foga rágja”, azaz tulajdonképpen kecskerágó rágja a kecskét. Tréfának tűnhet, de ezen a kérdésen több évszázadon át töprengtek tudós férfiak, megfejtés még nincs a talányra, miért hívunk egy ártalmas növényt úgy, mintha az, akire ártalmas, kedvelné.

Van más népi neve is, például a barátcserje és a pilátusfa. A csíkos kecskerágó kedves népi neve a papsapka, amely metaforikus elnevezés a termése alapján. Az ugyanis emlékeztet a katolikus papok barettjére.

A közönséges, avagy csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) egész Európában megél, hazánkban is honos. Terméseik 4-5 részből álló, rózsaszín, sárga vagy vörös színű húsos termések. Magjukat húsos, élénk színű magköpeny borítja. A terméssel és magokkal a gyümölcsevő madarak táplálkoznak, a magok sértetlenül áthaladnak a madarak emésztőrendszerén, majd az ürülékkel távoznak. A magok így sokfelé eljutnak, közülük nem kevés meg is ered, így tovább éltetve a fajt.

Kertben vagy parkokban akkor is megélnek, ha a talaj nem a legjobb minőségű, jól tűrik városi környezetet is. A tűző napot viszont nem kedvelik.

A kecskerágót használják a gyógyászatban ma is. Régen titokzatosság lengte körül, mert kérge drog, hatóanyaga az evonymin növeli a szív összehúzódási erejét. Terméséből egykor rüh elleni gyógyszer készült. A kéreg porával az ótvart gyógyították, valamint olajat is préseltek belőle.

Tovább a teljes bejegyzéshez
692 Hits
0 hozzászólás

Nem, ez nem pingvin!

Egy kisebb társasággal szójátékokat játszottunk nemrég. Az egyik feladat az volt, hogy mindenkinek egy fekete-fehér állatot kellett megneveznie, olyat, amit a körben korábban még nem említett senki. Már túl voltunk a pingvinen, a zebrán, a dalmatán, a szarkán, a borzon, sőt a gyilkos bálnán is, amikor a barátnőm kisfia bedobta az alkát. Mondanom sem kell, volt közöttünk olyan, aki azt sem tudta, hogy madár-e vagy hüllő, vagy miféle lény, ám utánanéztünk, és én meg is kedveltem. Nekem olyan, mintha egy papagájt és egy pingvint kereszteztek volna. El is döntöttem, hogy írok róla, hátha olvasóim közül másnak is újdonság lesz.

Sajnos hazánkban nemhogy nem honos, de még csak látogatóba sem jön ide, mert a tengerek szerelmese, a szárazföld belseje nem érdekli. Ha rákeresnek az interneten, biztosan megtalálják azt az információt, hogy egy példány ennek ellenére eljutott Magyarországra, 1935-ben feljegyezték, hogy látták. Szegény! Novellát lehetne írni arról, vagy még inkább verset, hogyan kerülhetett hozzánk. Ám a történet, bárhogyan is indult, szomorú véget ért, a Magyarországon turistáskodó alka Hajdúböszörményben nekiröpült egy templomtoronynak és elpusztult. Talán egy hajóskapitány hozta magával hosszú tengeri útjáról hazatérve. Lehet, hogy megkedvelte, és nem tudott megválni kis barátjától, kalitkába tette és hazahozta.

Az alka nem is olyan apró, testhossza 40 centi körül van, kicsi, kardszerűen hajlott szárnyát több mint másfélszer ekkorára tudja kiterjeszteni. Olyan, mintha nem is lenne szeme, mert a fején a fekete tollakba beleolvad fekete gombszeme. A torka ragyogó sárga, szinte világít, amikor kitátja csőrét.

Mivel kizárólag tengerparton él, ebből egyértelműen következik, hogy a tenger gyümölcseivel táplálkozik. Leginkább halakat fogyaszt, valamint angolnát, férgeket, csigákat. Az alka kiváló úszó, háromujjú úszólábai segíti ebben.

Telepesen költ, akár például a kormoránok. A párok évente visszatérnek ugyanahhoz a fészkekhez. Leginkább a sziklás partokat kedveli, fészkét sziklafalak üregeibe rakja, bár nem ez a pontos megfogalmazás, mert semmit nem tesz a fészekbe, nem béleli ki, nem rejti el a bejáratát. Egyszerűen a sziklára teszi a tojást, amin több mint egy hónapig kotlik. A hosszú időt egy madár nem bírná, ezért a szülők felváltva melengetik, őrzik a tojást. Az alka évente egyetlen tojást rak. Az alkatojások szépek és többfélék. Az alapszíne lehet bézs, barna, de türkiz is, amelyet sötét foltok tarkítanak művészi elrendezésben.

A kikelt fiókák azonnal teszik a dolgukat, és alig két héttel a születésük után bár bele is vetik magukat a tengerbe, bár a szülői gondoskodást még sokáig nem kell nélkülözniük.

Mondanom sem kell, hogy az alka populációra sincs jó hatással a környezetszennyezés, valamint a halászat. Ez utóbbi részben a halállomány, tehát a táplálék csökkenését eredményezte, de az sem ritka, hogy a halászhálóba gabalyodva pusztul el egy-egy alka.

Tovább a teljes bejegyzéshez
520 Hits
0 hozzászólás

Gyönyörű, különleges, hatalmasra nőhet, mégis áramvonalas – ez a viza

A kisgyerek állandóan kérdez, ezt miért így mondják, azt miért úgy. Egy idő után leszokik erről, néhányunkban viszont – szerencsére – tovább él a kíváncsiság, hogy megfejtsük egy-egy szavunk vagy kifejezésünk értelmét. Miért éppen úgy szól, mit jelent valójában. Így voltam egykor a Vizafogóval, először nem értettem, majd utána olvastam. Budapest 13. kerületének a Dráva és a Meder utca között fekvő területe, amelyet szinte szimmetrikusan szel két részre az Árpád-híd, egykor jó vizafogó hely volt, innen ered a név. Az elnevezés megmaradt, nyílt vizeinkben azonban a viza már csak emlék. Egészen a 19. század végéig és még a 20. elején sem volt ritka a viza a Dunán, vagy a Tiszán, olykor egészen hatalmas példányok is hálóba kerültek. Ma már csak a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban csodálhatjuk meg élőben ezt a szép halat, köszönhetően annak, hogy néhány éve megvalósult a település régi álma: felépült és megnyitotta kapuit az intézmény, benne a tiszai halakat bemutató óriásakváriummal. Aki még nem járt arra, tegye meg, mert érdemes!

A viza (Huso huso) nevének eredete nem tisztázott, ahogy jelentése sem. Nincs mit tenni, nyugodjunk bele, és elégedjünk meg azzal, hogy a népnyelvi, víziborjú szó jól magyarázható, részben a mérete miatt nevezték így, részben, mert a kihalászott példányok partra kerüléskor elbődültek, mint egy borjú. A latin neve sem túlságosan hízelgő. Nem teljesen egyértelmű, de szinte biztos, hogy a latin ’hus’, azaz disznó szóból eredeztethető. Borjú, disznó, mindkét név azt sugallja, hogy viselője nem kicsi. A viza Európa, sőt a világ legnagyobb édesvízi hala, élőhelye a Fekete- és a Kaszpi-tenger medencéje, kisebb számban az Adriai-tenger vízrendszerében is találhatók példányok. Hogyan lehetséges, hogy inkább a tenger az otthona, mégis édesvízi halnak mondjuk? A viza ún. anadrom hal, tehát a tengerből felúszik az édesvizű folyókba az ívás idejére. Ilyen például a jól ismert lazac. Bizonyára sokan láttak olyan felvételeket, akár videót, akár fotót, ahol a medvék állnak egy folyó sekély vizében egy kisebb zúgó fölött, és szinte meg sem kell mozdulniuk, hogy a szintkülönbséget leküzdő, felfelé ugró lazacokat elkapják, és ott helyben felfalják. Éppen így úszott fel a Dunán, a Tiszán és mellékfolyóin egykor a viza az elmúlt századokban a Fekete-tengerből. Bizonyíték erre egy-egy kifogott, rendkívüli példány dokumentálása, de az is, hogy régen Bécsben működtek ún. viza mészárszékek, ahol a lehalászott példányokat feldolgozták.

A 20. században a viza Magyarországról és Ausztriából teljesen eltűnt, részben a korábbi túlzott halászat miatt, részben a vizek egyre jelentősebbé vált szennyezettsége miatt. A döntő tényező viszont az volt, hogy a Vaskapu-szorosban megépült az erőmű 1964 és 1972 között, amely lényegében elvágta a Fekete-tenger felől az utat a vizák elől. 1987 óta egyetlen viza sem járt vizeinkben.

Nem csak húsa miatt halászták, illetve tenyésztik, hanem a híres és értékes beluga avagy fekete kaviárért is. Létezik olyan példány, amelyben az ikrák súlya elérheti a több száz kilót. Egy nem egészen 6 dekás beluga kaviárt ma közel 80.000 forintért már meg is vehetünk, ha éppen kedvünk tartja és pénztárcánk engedi.

A viza csontos hal, a tokfélék családjába tartozik. Hatalmasra nőhet, erre persze van ideje, mert egyes példányok életkora a 100 évet is elérheti. Az interneten sok információ található a korábban kihalászott méretes példányokról. A viza a tokhalak óriása, hossza elérheti a 9 métert, tömege pedig a 1000 kilót. Tehát a harcsánál jóval nagyobbra nő. A viza akár a harcsa, bajszos hal, négy szalagszerű szál lóg alá a szája előtt. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Hátvértjei elöl és hátul alacsonyak, középen magasak, oldalvértjei aprók és különállók.

A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről, egy részük ősszel, és a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek, kipihenik a megerőltető út fáradalmait. A többiek csak tavasszal kelnek útra, közvetlenül az ívás előtt. A vizák ikrájukat tavasz végén, nyár elején a folyó sóderes, köves aljzata fölött préselik ki magukból. Egy-egy nőstény több százezer, olykor néhány millió ikrát rak le. Ezután nem időznek tovább, azonnal visszaindulnak a tengerbe. A kicsik a folyó deltavidékén töltenek pár évet, és csak nagyobb korukban vándorolnak ki a nyílt tengerre. A fiatal viza lárvákon, kagylókon, csigákon él, az idősebbek már megeszik a kis halakat is. 12-18 éves korukban válnak ivaréretté.

A faj veszélyeztetettsége miatt a halászata ma már nem lehetséges, horgászni is csak tengerparti országokban szabad. Az 1973-ban elfogadott és 1975-ben hatályba lépett Washingtoni Egyezmény (annak érdekében hozták, hogy a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelme ne veszélyeztethesse a fennmaradásukat) döntése értelmében csak a tenyésztett vizák ikráját lehet forgalomba hozni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1617 Hits
0 hozzászólás

Mindannyian szeretjük a madárfotókat

Soha meg nem unható téma: egyszerűen szeretjük a madarakat. Ennek része a csodálat, ők ugyanis képesek valamire, amit mi csak technikai segítséggel tudhatunk: repülnek. Az emberiség örök vágya ez, szabadon szárnyalni, mint a madarak.

A láthatatlan jelentésen túl van kézzelfoghatóbb oka lankadatlan érdeklődésünknek, a madarak szépek és érdekesek. Még a veréb is. A kicsi és nagy szárnyasok legegyszerűbb tollazatán egyaránt izgalmas részleteket fedezhetünk fel. Egy-egy madár kinézetét leírni nem egyszerű feladat, annyi árnyalat, apró díszcsík vagy pötty gazdagíthatja akár a látszólag egyszínű tollakat.

Mókásak, félelmetesek, káprázatosak, magányosan vagy csapatban élnek, vonulnak, vagy nem költöznek, mi pedig gyönyörködünk bennük. Ezért van az, hogy a róluk készült fotókat is örömmel nézzük meg. Ez lehet a hátterében annak, hogy sokan képesek hosszú órákon át lesben állni, és várni a megfelelő pillanatra. Mert remélik, hogy elkapnak egy-egy soha vissza nem térő villanást, mozdulatot, életképet, amivel bemutathatják saját kitartásukat, leleményességüket, valamint egy-egy madár életét, szépségét. A les általában nem egy kényelmes kempingszék, hanem valamilyen bonyolult álca, ami alá be kell bújni, és mozdulatlanul kell várakozni még akkor is, ha például hangyák futkároznak rajtunk. Vagy a vízben kell álldogálni nyakig merülve, és hiába a neoprén öltözék látszólagos biztonsága, azért a víz hidege egy-két óra elteltével már mindenképpen érződik.

Senki nem szeretnék elriasztani a madárfotózástól, sőt, éppen egy madaras fotóversenyre szeretném felhívni olvasóim figyelmét.

Sok fotóverseny létezik, ismert, nemzetközi seregszemlék komoly díjakkal, ahol talán a legfontosabb, hogy aki azon akár csak említésre kerül, nevet szerez magának. Vannak kisebb, helyi vagy országos versenyek, újak és nagy hagyományúak.

Tavaly indult az a kezdeményezés, amelynek a madarak iránti hódolat kifejezésén túl vállalt szándéka, hogy a Tatai Vadlúd Sokadalomra is felhívja a figyelmet, hogy ne csak november végén essék szó erről a rendkívüli, rangos és immár 20 éves természetvédelmi rendezvényről. A fotópályázatot idén is kiírták, már lehet nevezni. A címe: Envirotis - Madarak fényben és árnyékban – 2020. Minden fontos információ megtalálható a pályázat honlapján. Most csak a legfontosabbakat emelem ki.

Nevezési időszak: 2020. július 20. és szeptember 20. között. Bárki nevezhet, profi és hobbifotós egyaránt.

Fődíj egy 10 alkalmas les-bérlet, amely úgy gondolom, jó kis nyeremény annak, aki lelkes madárfotós. Nem pusztán azért, mert egy-egy les bérlet nem olcsó, hanem különösen azért, mert a lesek többsége már 2021 nyaráig foglalt, lényegében nincs szabad hely.

Közönségdíjat is kiadnak a szervezők. Minden benevezett fotót feltöltenek egy Facebook alkalmazásba, és a fotókra 2020. szeptember 30. és október 31. között lehet szavazni.

Eredményhirdetés a Tatai Vadlúd Sokadalom napján lesz, november 28-án, szombaton, amire már csak azért is érdemes lesz elmenni, mert a legjobb 50 fotót megnézhetik egy kiállításon maguk a szerzők, valamint az érdeklődő közönség, bárki, aki arra jár.

Ne hagyják ki, pályázzanak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
684 Hits
0 hozzászólás

Natura 2000 – hogy unokáink is láthassák a minket körülvevő gazdag és változatos természetet

 Nem olvastam olyan statisztikát, hányan ismerik a Natura 2000 hálózatot. Szerintem egyre többen vannak ilyenek. Aki érdeklődik a természet-, vagy az élőhelyvédelem iránt nyilván olvasott róla, hiszen a média rendszeresen foglalkozik valamilyen módon a témával, nem is kell szakmai oldalakat böngészni ehhez.

 A Natura 2000 besorolás az adott természetes élőhely számára fokozott védelmet nyújt. Képtelenség lenne itt felsorolni, mi mindenre terjed ki a hatása. A Natura 2000 területek kezelési terve sok-sok egyéb mellett arról is rendelkezik, hogy mikor és milyen módon lehet kaszálni, vagy, hogy a védett térségtől adott távolságon belül működő mezőgazdasági földeken alkalmazható-e bármilyen vegyszeres kezelés, trágyázás, esetleg egy szántó és az élőhely között mekkora puffer zónát kell létrehozni. Természetesen a Natura 2000 területek kijelölésével nem a gazdasági tevékenység leállítása a cél. Minden gazdálkodási forma folytatható egy-egy területen, ha az összeegyeztethető a védelemmel. A védelmet kizárólag azon fajok és élőhelytípusok szempontjából kell biztosítani, amelyek miatt a területet kijelölték.

 A világon egyedülálló

 A Natura 2000 hálózat Európának több mint 18%-át, tengeri területeinek pedig több mint 6%-át lefedi. Ez a világ legnagyobb kiterjedésű élőhelyvédelmi hálózata. Büszkék lehetünk rá! Körülbelül 230 élőhelytípus és 2000 olyan faj létezik, amelynek legfontosabb előfordulási területeit védetté nyilvánították, és ebből már könnyű kitalálni, hogy honnan ered a név. Magyarországon a Natura 2000-es területeket 46 közösségi jelentőségű élőhelytípus, 36 növény-, 91 madár- és 105 egyéb állatfaj hazai állományai alapján jelölték ki.

Hol kell „bevetni” a Natura 2000-et?

Szükséges a védelem, ha az adott területen olyan állatfajok élnek, amelyek sehol máshol nem. Ilyen hazánkban például a múlt heti bejegyzésemben szerepelt rákosi vipera. De van más bennszülött, ún. endemikus faj is Magyarországon, a magyar kökörcsin, amely szintén téma volt ebben az évben a Vörös és Zöldben. A pilis lenre, vagy a magyarföldi husángra előbb utóbb szintén sort kerítek. Leginkább a magyar vakcsiga keltette fel a kíváncsiságomat, már pusztán a nevével is.

Léteznek olyan élőhelytípusok, amelyek csak egy ország területén találhatóak meg, itt nagy a felelőssége az adott államnak, hogy a fenntartásukról megfelelően gondoskodjon. A csak Magyarországon előforduló területek és maguk a fajok az ún. „pannonikumok”. Nálunk ilyen, a pannon régióra jellemző élőhelyek a pannon lejtősztyeppek és sziklafüves lejtők, a pannon löszgyepek és homoki gyepek, a fás élőhelyek közül a pannon gyertyános tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok.

Van, amikor egy faj Európában már megritkult, de itthon még nagy számban élnek példányai. Ilyen mások mellett a szarvasbogár, a mocsári teknős, a tövisszúró gébics, az örvös légykapó, a kisfészkű aszat, vagy a már említett pannon gyertyános-tölgyes. Ezekre az összeurópai állomány biztonsága érdekében szintén figyelmet kell fordítanunk.

A madárvédelem kiemelt terület a Natura 2000 esetében. Általános célja a tagállamok területén előforduló összes, természetes madárfaj védelme.

Hogyan kap egy terület Natura 2000 besorolást?

A kijelölési folyamat nálunk 2004-ban, hazánk EU-csatlakozása után indult meg. A különleges természetmegőrzési-területekre egy-egy tagország csak javaslatot tehet. A döntést szakértők bevonásával, hosszadalmas eljárás eredményeként hozzák meg. Magyarország területén a madárvédelmi és a természetmegőrzési-területek mintegy 1,95 millió hektárt tesznek ki, ez az ország területének 21,39 százaléka. A területtípusok átfedése közel 42 százalék.

Hol tartunk most?

Mint említettem, az eljárás évekig eltart, és nem pusztán a bürokrácia miatt, hanem mert egy rendkívül összetett és sok megfontolást igénylő folyamatról van szó. Az Európai Bizottság hét évvel az első megtett lépés után, 2011-ben deklarálta hivatalosan, hogy Magyarországnak nem kell több Natura 2000 területet kihirdetnie, azaz jóváhagyta a hazai hálózatot.

Jelenleg Magyarországon összesen 479 különleges természetmegőrzési- és 56 különleges madárvédelmi terület található.

Tovább a teljes bejegyzéshez
851 Hits
0 hozzászólás

Egyik legféltettebb kincsünk – a rákosi vipera, Magyarország egyetlen bennszülött gerincese

 Hogyan került ilyen kitüntetett helyzetbe ez a kicsi, szép hüllő, hogy külön védelmi központot alapítottak számára? Sajnos igen egyszerű: nem vigyáztunk rá eléggé. A kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központ létrehozásának az oka, hogy mesterséges beavatkozás nélkül rövid időn belül Magyarországról is eltűnt volna a mára szinte kizárólag nálunk előforduló, rendkívül ritka mérges kígyó, a rákosi vipera. Pedig korábban Közép- és Kelet-Európában elterjedt volt. Ausztriában azonban 50 éve láttak utoljára élő példányt. Jó hír, hogy Erdélyben a 2000 évek elején újra felfedezték néhány állományát. Magyarországon a Hanságban és az Alföldön élt egykor nagy számban, mára legfeljebb 500 egyedet számlál, és azok is inkább elszigetelt populációkban találhatók.

 A szerény képességű vadász

 Abban, hogy a rákosi vipera egyedszáma rohamosan csökkent, szerepet játszott, hogy az emberek pusztán tájékozatlanságból adódó félelemből vagy néha rosszindultból pusztították, sőt kereskedelmi célból gyűjtötték, ám az okok között élőhelyeinek drasztikus megváltozását is fel kell sorolnunk. A rákosi vipera ugyan mérges kígyó, de nem a legjobb vadász, így táplálékban gazdag vadászterület nélkül eléggé elveszett. Az elmúlt évtizedekben a vizes élőhelyek látványosan megváltoztak, a gyepek jelentős részét felszántották, bevetették, vegyszeresen kezelték. Mindez nem kedvezett a rákosi vipera fennmaradásának. Csökkent a táplálék mennyisége, és nem változott ellenségeinek száma, amely az emberen kívül sem kevés. Az nem volt meglepetés számomra, hogy a róka megeszi, de azon már elcsodálkoztam, hogy a túzoknak és a sünnek is kedvelt csemegéje. Persze a rákosi viperát sem kell félteni. A fiatal egyed csak bogarakat és rovarokat fogyaszt, ám a nagyobbak megbirkóznak kisebb emlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal is.

Mondd a neved…

A rákosi viperát Herman Ottó mutatta be a „világnak”, azaz a tudományos élet képviselőinek egy előadáson, ennek köszönhető, hogy Méhely Lajos, jeles zoológus elkezdett foglalkozni vele, majd egy évvel később már rákosi vipera néven írt róluk külön alfajként. A név eredete egyértelmű: a Rákos-patak melletti réten fogták az első két beazonosított példányt. Ezzel sokáig nem is volt gond, ám az 1950-es évek során parlagi viperára keresztelték. Miért? Igen egyszerű. Állítólag Rákosi Mátyást bosszantotta a közös név. 1989-ben aztán a rákosi vipera végre visszakaphatta eredeti nevét.

Kicsi és szép – de hogy is néz ki?

Maximum 50 centis hosszával kígyók között a kisebbek közé tud csak bekerülni. A rákosi vipera számomra tele van meglepetéssel, ugyanis a nőstények a hosszabbak, akadnak 60 centi körüli példányok is. Az alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán sötétbarna cikcakkminta fut végig, az oldalán pedig hasonló színű foltok láthatóak. A hasa szürke, foltos. Tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A feje háromszögletű, a hátrafelé kiszélesedés oka, hogy ott találhatóak a méregmirigyek.

Mérges, de mégsem!

Fontos tudni! Nincs miért félni a rákosi viperától – már ha valaha is találkoznánk vele a szabadban. Még akkor sem történhet baj, ha megmar minket, hiszen kevés és gyenge a mérge, olyasmit érezhetünk ilyenkor, mintha egy méh csípett volna meg. Egyetlen problémát egy általa kiváltott esetleges allergiás reakció okozhat. Ezért tehát minden esetben érdemes orvoshoz fordulni.

Október közepe táján a rákosi vipera – mint minden hazai hüllő – elvonul egy fagymentes helyre telelni és áprilisban bújik csak elő. Ez egyben a párzási időszaka. Ezt követően mindegy 100 nappal később, július-augusztusban, néha szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek. Újabb különlegesség: gyakran már az anyaállat testében kikelnek. Amikor nem elevenen születnek, a tojásból azonnal kikelnek, és hamarosan levedlenek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Európai Unió LIFE-Nature programjának segítségével indította el azt a védőprogramot 2004-ben, melynek része a már említett központ is. Itt a kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult és mára már 700-nál több vipera él a központban. Fontosnak tartják, hogy minél több információt és élményt osszanak meg a viperákkal és hüllőkkel kapcsolatban, tanösvényt alakítottak ki, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be és oktatótermük is van. Az intézmény egész évben látogatható.

A rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2190 Hits
0 hozzászólás

Különös évforduló - Mit tehetek én a Földért?

Április 22-ét 1970 óta ünnepelik a világon, Magyarországon 1990-ben indult a mozgalom. A mostani tehát kettős, kerek évforduló. Különös ünnepnap. A koronavírus-járvány miatt, erről már sokat olvashattunk, kicsit fellélegezhetett a Föld. Mégis egyik szemünk sír, mert a csökkenő levegőszennyezés hátterében nem tudatos döntések, ésszerű kompromisszumok, okos vállalások állnak, hanem a kényszerűség. Kedvesebbet utazunk országon belül, országhatárokon túlra pedig valóban szinte csak az utazik, akinek a munkája miatt szükséges. A turizmus, ennek részeként a sokat kárhoztatott tömegturizmus, szinte egyik napról a másikra leállt, nincsenek repülőjáratok, nem hömpölyögnek tömegek a turistalátványosságok környékén. Sok cégnél a termelés leállt, ez is hozzájárul a környezetterhelési adatok javulásához. De mi lesz „holnap”? Segít-e a mai tapasztalat abban, hogy ne ott folytassuk, ahol a kényszerű leállás előtt abbahagytuk. Olvasni mindkét véleményt, azt is, hogy a jövőben okosabban, környezettudatosabban fogunk élni, termelni. Nem utazunk majd rendszeresen konferenciákra, mert megtapasztaltuk, hogy online is kiválóan lehet egymással eszmét cserélni, kapcsolatokat ápolni. Át fog alakulni a munka világa, egyre többen maradnak majd home office-ban, mert mind a munkavállaló, mind a munkáltató megismerte az előnyeit, kidolgozták a működésmódját, munkát és pénzt fektettek bele kölcsönösen, nem fognak lemondani róla. A másik ezzel homlokegyenest ellenkező nézet a szkeptikusoké, akik azt mondják, hogy minden ott fog folytatódni, ahol március elején abbamaradt.

Azt hiszem, lehetetlenség, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy március előtt működött, de ezt majd az idő eldönti. Engem sokkal inkább az foglalkoztat most az ünnep ürügyén, hogy mit tehet az egyén. Mit lépjen az, aki nem elkötelezett környezetvédő mozgalmár, nem vezet elszántan hulladékmentes háztartást, csak egyszerűen szeretne kicsit tenni a saját jóérzéséért, meg – hát igen, ezek nagy szavak, de mégiscsak –, a Földért.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?!” – hangzik a Föld napja mozgalom egyik fontos üzenete. Szeretem ezt a gondolatot. Mert erőt és energiát ad, amikor annak ellenére, hogy a szomszéd nem teszi, szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Mert bíztatja mindazokat, akik egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy a Föld hosszabb távon élhető maradjon.

Listázzuk, mi minden lehet ez az apróság! Ilyen listákat összeállítottak sokan, magam is megtettem már, de most mégis leírok néhány alapötletet. Ez az én Föld napi hozzájárulásom, így ünneplek én. Hiszem ugyanis, hogy minden lista jó, mert lehet, hogy éppen akkor, éppen ahhoz az emberhez, éppen ez a lista jut el, aki éppen olyan hangulatban van, hogy választ legalább egy ötletet, sőt, meg is valósítja. Mi mindent tehet és tesz is természetesen, kedves, nyitott, elszánt, képzeletbeli hősünk?

 

Hősünk minden héten tart legalább egy vagy két húsmentes napot (Felvágottat sem eszik!)

Miért jó nekünk? A nagyüzemi állattartás komoly környezeti károkat okoz. Minél többen döntenek a kevesebb hús fogyasztása mellett, annál esélyesebb, hogy csökken a hústermelés mértéke, így környezetterhelő hatása is. Hősünk a húsmentes étkezésével hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, nagyságrendileg naponta 4 kilóval.

Miért jó neki? Rájön arra, milyen gazdag és változatos az élelmiszerek világa. Sok izgalmas, korábban ki nem próbált fűszerrel és fehérjében gazdag alapanyaggal találkozhat, és rájön arra, hogy tévedés volt elhinnie, hogy a zöldségek unalmasak.

 

Bár van kocsija, és szereti is, a jövőben hetente két-három napot gyalogol inkább, vagy biciklizik

Miért jó nekünk? Mert eggyel kevesebb autó rongálja a levegőt napra nap, teljesen feleslegesen. Mert így a busz, amivel utazunk, könnyebben tud majd közlekedni (ha egyre többen döntenek kedves hősünk példája alapján a gyaloglás és kerékpározás mellett), mert – ehhez persze már igen távlatosan kell gondolkodnunk –, kevesebb olajat kell kitermelni, és kevesebb autót gyártani.

Miért jó neki? Mert jóval kevesebbet fog üzemanyagra költeni, több marad másra, jobb dolgokra. Mert sokkal, de sokkal egészségesebb lesz, a gyaloglással jobb lesz a fizikai, sőt a mentális állapota, jobb lesz a vérkeringése, hogy csak egy-két előnyt említsek.

 

Csapvizet fog inni a jövőben, megteheti, mert nem olyan helyen lakik, ahol nitrátos a víz

Miért jó nekünk? Mert csak az ásványvizes palackokból Magyarországon évente közel 50 ezer tonnányi keletkezik. Ennek sajnos csak egy részét gyűjtik vissza szelektíven, a többi szemétként végzi, és várja azt a közel 500 évet, mire végre lebomlik. L Vagy a folyóinkon át eljutnak a tengerbe, ott hányódnak, lassan természeti katasztrófával fenyegetve. És akkor a gyártás során felemésztett energiáról nem is szóltam.

Miért jó neki? Miután a jövőben esze ágában sem lesz hazacipelni több liter vizet, káros műanyag palackokban, felszabadul az ideje, amit eddig vízvásárlással töltött, és anyagilag is jól jár, hiszen naponta megtakarít legalább 100-200 forintot!

 

Nem dob ki élelmiszert

Miért jó nekünk? Kezdjük azzal, hogy engem elszomorít, amikor degeszre töltött bevásárlókocsikat látok a szupermarket pénztáránál. Tudom ugyanis, hogy azokból az élelmiszerekből nagyon sok a kukában fog landolni. Rossz érzés, hány emberen segíthetnénk a fölöslegesen kikukázott élelmiszerekkel. Sokan kidobnak egy pár napja kibontott, teljesen fel nem használt tejfölös poharat, vagy mivel lejárt a ráírt szavatossági határidő, bontatlanul teszik a szemetesbe. Szóval, ha hősünk nem így cselekszik, nem vesz fölöslegesen semmit, akkor nem kell a végén bármit is kidobnia. Hazánkban fejenként közel egy kiló élelmet dobunk ki hetente! Az élelmiszerpazarlás nem pusztán érzelmi nyavalygás. Gondolom, sokan tudják, de talán van még, aki nem, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak. Arról nem beszélve, hogy a rengeteg, fölösleges, élelmiszer megtermeléséhez újabb és újabb területeket kell művelésbe vonni, ezért például erdőket vágnak ki.

Miért jó neki? Mert sokkal kevesebbet kell élelmiszerre költenie. Mert a háztartás izgalmas kihívássá válik, el kell ugyanis gondolkodnia azon, hogyan tudja felhasználni a tegnapi maradékot. Mert kétség ne legyen afelől, hogy lehet.

Nem kér műanyag szatyrot

Miért jó nekünk? Mert ha végre eltűnik a műanyag szatyor, nem fulladnak majd bele a tengeri állatok, nem kell a fákon, bokrokon lengedező rusnyaságokkal együtt élnünk, nem kell a műanyag károsanyag-kibocsátását elfogyasztanunk, amikor a tápláléklánccal visszakerül az asztalunkra.

Miért jó neki? Tudatosabb lesz, előre megtervezi a vásárlást, hiszen már az indulásnál tudja, vinnie kell bevásárlótáskát vagy kosarat. A tudatosságának köszönhetően kevesebbet fog költeni, egészségesebben fog élni.

 

Ne feledjük! A Föld napja cselekvő ünnep, bárki részt vehet benne, mindannyiunknak részt kell vennünk benne!

 

A Föld napja mozgalomnak van egy rendkívül gazdag, sok hasznos információt és számos remek ötletet tartalmazó honlapja: www.fna.hu – érdemes olvasgatni!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
820 Hits
0 hozzászólás

Csak azért is írok a kökörcsinről!

Bár az internet mostanság tele van vele, ennek ellenére, vagy éppen ezért írok róla magam is. Kedvelem ezt a bájos, törékeny kis virágot. Ki ne tenné – hiszen szeretjük a telet vagy sem, mindenki nagyon várja már a tavaszt, és a kökörcsin (a hóvirág, az ibolya és a tőzike mellett) igazi tavaszhírnök.

Általában kíváncsi vagyok arra, hogy honnan ered egy-egy növény vagy állat neve. A kökörcsin esetében nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk a választ. Sokan megírták már, hogy egy régi török jövevényszó a kök, azaz a kék kicsinyítőképzős változata. A török nyelvben nem ritka, hogy a színe alapján neveznek el egy állatot vagy növényt.

Kékecske a kökörcsin tehát akkor is, ha éppen fehér vagy sárga, mert akad ilyen fajtája is, nem beszélve a kertekben látható még több, nemesített példányok színvariációról. Megjegyzem, ha nekem kellett volna a kökörcsint elnevezni, lehet, hogy lilácskának hívnák, szerintem ugyanis a legtöbb faj inkább lila színű, mint kék.

A latin név a magyartól eltérően nem a növény színére utal, hanem a formájára. A Pulsatilla nevet a latin pulsatus (például a pulzusunk is innen ered) – csapás, ütés jelentésű szóból képezték, mert a kinyílt virág, mint kis harang bókol a szár végén, és bármilyen enyhe szélre ide-oda ing.

A növényt hívták még tyúkdöglesztőnek és alamuszivirágnak, ami mérgező, veszélyes voltára utal.

 

Ugye, mindenki látott már kökörcsint?!

Aki tavasz elején rendszeresen jár kirándulni és szerencséje van, ma is láthat erdőn-mezőn kökörcsint. A kökörcsin karéjosan osztott levelű, nagy, kék, lila, sárga vagy fehér virágú szőrös-bolyhos tavaszi évelő, a bogárkafélék családjából.

Aki eddig nem tudta, vajon kitalálja-e, hogy miért szőrös a kökörcsin? Aki arra tippel, hogy a hideg ellen védi a növényt, jól gondolkodik. Február végén és márciusban ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy fagypont körül van a hőmérséklet, különösen az éjszakai és a hajnali órákban, és leginkább olyan közel a talajhoz, ahol ez a növény él.

Magyarországon öt kökörcsinfaj fordul elő, ezek a fekete kökörcsin (Pulsatilla ulsatilla pratensis subspecies nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, vagy hungarica), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). Mindegyik védett, a magyar kökörcsin eszmei értéke 100.000 forint.

A virágoskertekben általában a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjeivel találkozhatunk. Mostanság kezd virágozni és kitart egészen áprilisig. Néhány másik fajtával ellentétben az európai kökörcsin levelei már a virágzás kezdetén megjelennek. Szép, bokros, felálló szárú évelő növény. Vadon Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos.

Érdekesség a kökörcsinek világában, hogy van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában.

 

Néhány érdekesség a leánykökörcsinről

Észak-Amerika és Eurázsia hidegebb éghajlatú vidékein fordul elő jellemzően. A nagy kék lepellevelű virágok még a levelek megjelenése előtt, a talaj közelében nyílnak, majd a növény szára ez után kezd növekedni. A napos lejtőket, domboldalakat kedveli. Itthon 2011-ben az év vadvirága volt.

A leánykökörcsin az ókorban ismert, úgynevezett tisztító gyógyfű volt. Teának főzték meg, asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek vele. A népi gyógyászatban tüdőbántalmak, köszvény, reuma gyógyítására alkalmazták. Sebtisztításra és a szem gyógyítására is használták leveleinek párolt nedvét. A középkorban a lovak fekélyének orvoslására is hasznosnak tartották. Ma már nem gyűjtik.

A leánykökörcsin veszélyeztetett faj, országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként az ország beszámolót küld az Európai Unió Bizottságának.

Áprily Lajos úgy mutatja be a leánykökörcsint négy sorban, hogy többet mond vele, mint én nyolc mondatban

„Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit

mikor a nap a felhőtlen égre hág.

Becézem kelyhed érző bolyhait,

s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?”

 

A tátogató kökörcsin

Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett növénye a tátogató kökörcsin a kipusztulás szélén áll. Most még a nyírbátori homokbuckákon él, és amikor virágzik, páratlan látványt nyújt, olyan, mint a hullámzó kék tenger. Ibolyakék virágai napos időben teljesen kinyílnak, ezért lett a jelzője tátogó.

Gyönyörködjünk bennük, és hagyjuk ott, ahol találtuk, hogy más is láthassa!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Bár az internet mostanság tele van vele, ennek ellenére, vagy éppen ezért írok róla magam is. Kedvelem ezt a bájos, törékeny kis virágot. Ki ne tenné – hiszen szeretjük a telet vagy sem, mindenki nagyon várja már a tavaszt, és a kökörcsin (a hóvirág, az ibolya és a tőzike mellett) igazi tavaszhírnök.

Általában kíváncsi vagyok arra, hogy honnan ered egy-egy növény vagy állat neve. A kökörcsin esetében nem kell sokat keresni a neten, hogy megtaláljuk a választ. Sokan megírták már, hogy egy régi török jövevényszó a kök, azaz a kék kicsinyítőképzős változata. A török nyelvben nem ritka, hogy a színe alapján neveznek el egy állatot vagy növényt.

Kékecske a kökörcsin tehát akkor is, ha éppen fehér vagy sárga, mert akad ilyen fajtája is, nem beszélve a kertekben látható még több, nemesített példányok színvariációról. Megjegyzem, ha nekem kellett volna a kökörcsint elnevezni, lehet, hogy lilácskának hívnák, szerintem ugyanis a legtöbb faj inkább lila színű, mint kék.

A latin név a magyartól eltérően nem a növény színére utal, hanem a formájára. A Pulsatilla nevet a latin pulsatus (például a pulzusunk is innen ered) – csapás, ütés jelentésű szóból képezték, mert a kinyílt virág, mint kis harang bókol a szár végén, és bármilyen enyhe szélre ide-oda ing.

A növényt hívták még tyúkdöglesztőnek és alamuszivirágnak, ami mérgező, veszélyes voltára utal.

 

Ugye, mindenki látott már kökörcsint?!

Aki tavasz elején rendszeresen jár kirándulni és szerencséje van, ma is láthat erdőn-mezőn kökörcsint. A kökörcsin karéjosan osztott levelű, nagy, kék, lila, sárga vagy fehér virágú szőrös-bolyhos tavaszi évelő, a bogárkafélék családjából.

Aki eddig nem tudta, vajon kitalálja-e, hogy miért szőrös a kökörcsin? Aki arra tippel, hogy a hideg ellen védi a növényt, jól gondolkodik. Február végén és márciusban ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy fagypont körül van a hőmérséklet, különösen az éjszakai és a hajnali órákban, és leginkább olyan közel a talajhoz, ahol ez a növény él.

Magyarországon öt kökörcsinfaj fordul elő, ezek a fekete kökörcsin (Pulsatilla ulsatilla pratensis subspecies nigricans), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens, vagy hungarica), a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). Mindegyik védett, a magyar kökörcsin eszmei értéke 100.000 forint.

A virágoskertekben általában a közönséges vagy európai kökörcsin (Pulsatilla vulgaris) hibridjeivel találkozhatunk. Mostanság kezd virágozni és kitart egészen áprilisig. Néhány másik fajtával ellentétben az európai kökörcsin levelei már a virágzás kezdetén megjelennek. Szép, bokros, felálló szárú évelő növény. Vadon Észak- és Nyugat-Európa száraz rétjein, világos fenyőerdeiben őshonos.

Érdekesség a kökörcsinek világában, hogy van olyan alfaj is, amely a Budai hegyekből jutott egy írországi kertbe, még az 1920-as években. Azóta is kedvelt kertészeti fajta Nagy-Britanniában.

 

Néhány érdekesség a leánykökörcsinről

Észak-Amerika és Eurázsia hidegebb éghajlatú vidékein fordul elő jellemzően. A nagy kék lepellevelű virágok még a levelek megjelenése előtt, a talaj közelében nyílnak, majd a növény szára ez után kezd növekedni. A napos lejtőket, domboldalakat kedveli. Itthon 2011-ben az év vadvirága volt.

A leánykökörcsin az ókorban ismert, úgynevezett tisztító gyógyfű volt. Teának főzték meg, asztmatikus görcsöket csillapítottak, fejfájás enyhítettek vele. A népi gyógyászatban tüdőbántalmak, köszvény, reuma gyógyítására alkalmazták. Sebtisztításra és a szem gyógyítására is használták leveleinek párolt nedvét. A középkorban a lovak fekélyének orvoslására is hasznosnak tartották. Ma már nem gyűjtik.

A leánykökörcsin veszélyeztetett faj, országos elterjedéséről, teljes hazai állományáról, és annak változásáról 6 évenként az ország beszámolót küld az Európai Unió Bizottságának.

Áprily Lajos úgy mutatja be a leánykökörcsint négy sorban, hogy többet mond vele, mint én nyolc mondatban

„Az est becsuk s egy fényes kéz kinyit

mikor a nap a felhőtlen égre hág.

Becézem kelyhed érző bolyhait,

s tűnődve kérdem: Lélek vagy, virág?”

 

A tátogató kökörcsin

Hazánk egyik leginkább veszélyeztetett növénye a tátogató kökörcsin a kipusztulás szélén áll. Most még a nyírbátori homokbuckákon él, és amikor virágzik, páratlan látványt nyújt, olyan, mint a hullámzó kék tenger. Ibolyakék virágai napos időben teljesen kinyílnak, ezért lett a jelzője tátogó.

Gyönyörködjünk bennük, és hagyjuk ott, ahol találtuk, hogy más is láthassa!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1491 Hits
0 hozzászólás

Hazánkban ezt a madarat ismeri mindenki, lakjon bár falun, vagy Budapesten

A 60-as évek végén készült A veréb is madár című, Hintsch György filmet vélhetően már azok sem látták, akik akkoriban születtek, ám biztosan ők is ismerik ezt a mondást. A szókapcsolat jól jellemzi, hogy ellentmondásos a viszonyunk ezzel a madarunkkal. Kedveljük, mert apró, törékeny, mindössze kb. 16 centiméteres, alig 3 dekás, mókás jószág, számtalan irodalmi mű, vers szereplője. Tandori Dezsőről talán még az is tudja, hogy nagy barátja volt a verebeknek, aki művészetében nem annyira járatos. Viszont a verebek sokszor terhünkre vannak, mert nagy tömegben kellemetlen jelenség, különösen városi környezetben.

Ha közvélemény-kutatást tartanék, hogy melyik jelző illik leginkább rá, szerintem toronymagasan a pimasz nyerne. Igen, talán jó ez a jelző, bár e tulajdonsága inkább csak következménye annak, hogy a falánk jószágok, és a városban teljesen hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Tehát, akár a sirályok, megszereznek minden lehetséges, leeső falatot.

Egy európai nagyvárosban történt velem, hogy tavasszal, a kellemes melegben kint reggeliztünk egy étterem teraszán. Arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk lévő, még le nem szedett asztalra odarepül egy veréb, és próbálja megszerezni a vele egy méretű, ott hagyott süteményt. Közben pedig, mint a fotón is látható, a párja őrködik.

Azt tudják, hogy hányat lép egy veréb egy évben? Igen, persze, hogy tudják, mert ezt a találós kérdést ismeri mindenki! Csak az egészen kicsiket lehet vele beugratni. Hiszen mindenki tudja, hogy a verebek nem sétálnak, hanem ugrálnak, és ez a bohókás-játékos mozgás is segít abban, hogy minden esetleges kellemetlenkedésük ellenére is kedveljük őket.

Mert ugye kedveljük?! Remélem, mert rá is szolgál! Kedvessége mellett rovarpusztításával ugyanis hasznos is.

A házi veréb (Passer domesticus) az egyik leggyakoribb madarunk, sőt, egyike a leginkább elterjedt madaraknak a világon, köszönhetően annak, hogy több kontinensen tudatosan betelepítették, ott pedig igen hatékonyan elterjedt. A Közel-Keletről származik, onnan indult világhódító pályafutása. Talán egyedül északon, a tundrán nem találkozunk vele. Szívósságára jellemző, dokumentumok vallanak erről, hogy Angliában verebek fészkeltek egy szénbányában, több mint 500 méterrel a felszín alatt.

Az állomány európai csökkenése nem ma kezdődött, ezzel párhuzamosan mára látványosan megfogyatkozott Budapesten is a verébpopuláció. Talán sokan emlékeznek még arra, amikor az Oktogon, vagy a Vörösmarty tér fái alatt áthaladni azzal a jelentős kockázattal járt, hogy a sétálók fejére vagy a ruhájára pottyantanak az ott hemzsegő verebek. És persze folyamatos volt a csivitelésük is, különösen reggelente és estefelé.

A csökkenés oka, mint sok más madár esetében, hogy az intenzív, egyre fejlettebb termény-betakarítás miatt kevesebb a számukra elérhető táplálék, a fokozott vegyszerhasználat következtében pedig sok egyed elpusztul.

A házi veréb világhódító sikertörténetének egyik oka, hogy évente kétszer-háromszor költ. Megtehetik, hiszen a fiókák tempósan fejlődnek. Két hét alatt kikelnek a kicsik, és alig több mint két héttel később már ki is repülnek, megkezdik önálló életüket.

Hozzájárulhatott a verebek sikeréhez, hogy nem finnyásak és képesek alkalmazkodni. A fiatalabb példányok főként rovarokkal táplálkoznak, az idősebbek inkább növényű eredetű táplálékot fogyasztanak, fű- és gabonafélék magvait.

Hogy néz ki egy házi veréb? Ezt most nem részletezem, mert szerintem nincs olyan felnőtt vagy gyermek, aki ne látott volna verebet, akik nem annyira sokfélék, mint a tehenek. Elegendő tehát csak egyig számolnunk: a tojók és a fiatal egyedek halványbarnák-szürkék, míg a hímek tollazata élénkebb barna, fekete és fehér mintázattal.

Arról viszont szerintem nem mindenki hallott, hogy a verebek párzási és együttélési szokásai igen különösek. A hímek gondosan készülődnek a párzási időszakra, fészket építenek, hívójeleket hallatnak. Eljárják ők is nőbűvölő násztáncukat. Ennek részeként a nőstény közelében elernyesztik, majd kitárják szárnyukat, széttárják farktollaikat, mutogatják a begyüket és büszkén felszegik fejüket.

Mit felel erre a nő? Nos, nem olvad el a gyönyörűségtől azonnal, nem adja könnyen magát. Sőt! Megtámadja a hímet, az pedig visszatámad, megkergeti s nőstényt, sőt több hím veréb támogatja ebben a nászra készülőket, részt vesznek a násztáncos-kergetőzős bemutatóban.

Ez is része annak, hogy a veréb társas lény. Szeret a többiekkel együtt enni, aludni, porban fürdeni, s a párzásra készülés is igazi társasági esemény náluk.

A házi veréb monogám, kis megszorításokkal. A nőstények ugyanis olykor félrelépnek. A hím verebeknek ezért igyekezniük kell, hogy ne csalják meg őket. Ám a hímeket sem kell félteni! Sokszor több partnerük is van, és tart ez mindaddig, míg a párjuk agresszív fellépéssel nem vet ennek véget. A verebeknél is létezik „házibarát”. Sok veréb nem talál párt, ezért nincs saját fészke, viszont beállnak segítőnek más párok mellé. Ha pedig elhullik a tojó, azonnal átveszik a helyét.

A verébfészek gömb alakú, fűszálakból és szénából építik fel és kibélelik tollakkal, a helye pedig általában épületek különböző üregei, esetleg egy fa odva, vagy akár egy gólyafészkek. Egy fészekalj általában négy-öt tojásból áll, a tojások színe fehér, vagy kékes-, zöldesfehér, barna, vagy szürke pöttyökkel. A tojásokon főleg a tojó költ, a kikelt fiókákat viszont mindkét szülő eteti.

A veréb nem vándormadár, sőt a legtöbbjük nem mozdul el nagyobb távolságokra élete során, kitart az otthona közelében.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
2071 Hits
0 hozzászólás

Vajon a 21. század második évtizedét zöld évtizedként emlegetik majd az annalesek? Tegyünk érte mi is!

2019-ben biztosan többször találkozott a klímavédelem kérdéskörével még az is, aki nem olvas közéleti, társadalmi vagy gazdasági témákkal foglalkozó weboldalakat, hanem csak a közösségi média valamely platformján aktív. Nem volt olyan nap, amikor ne esett volna szó valamilyen apropóból a környezetvédelemről. Egyre több a környezetvédelemmel, hulladékgyűjtéssel, műanyagmentességgel foglalkozó kisebb-nagyobb kezdeményezés, ma már az iskolákban, óvodákban is tanulnak a gyerekek a természet- és környezetvédelem fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról.

Az elmúlt néhány évben egyre többet hallatják hangjukat a radikális környezetvédők, ám új jelenség, hogy leginkább a fiatalok számára is látványosan értékké vált a klímavédelem, trendibb lett a zöld gondolat, mint valaha. Úgy tűnik nem múló divatról van szó. Sokan ma már nem üres fenyegetésnek tartják, hogy világunk, a Föld veszélyben van. Ebben bizonyára szerepet játszik az egyre melegebb és szélsőségesebb időjárás, a szokatlan tavaszi nyár és téli tavasz úgy tűnik, valóban a klímaváltozás jele.

Világméretű mozgalmak indultak el a közelmúltban. Nem az egyetlen, ám talán a legismertebb a 2018-ban létrejött FridaysForFuture. A szervezet arca, fő aktivistája, a pro- és kontra erős érzelmeket kiváltó Greta Thunberg. A szervezet irányelvei között szerepel, hogy csakis önkéntes alapon szervezett, legális és békés demonstrációkat támogatnak. A FFF kezdeményezésére tavaly év végéig már a világ 228 országának közel 7 ezer városában indult valamiféle önkéntes kezdeményezés a klímavédelem érdekében, összesen 78 ezer alkalommal. Vajon van-e jövője ennek a kezdeményezésnek? Van-e benne elegendő erő a folytatáshoz? Greta az ígéri, hogy 2020 a cselevés éve lesz.

Amire szükség is lenne, különösen annak fényében, hogy 2019. december elején az ENSZ Klímaváltozási konferenciája (COP25) Madridban nem büszkélkedhetett túl jelentős eredménnyel, nem szültetett ugyanis új megállapodás.

A konferencia egyik fontos témája az volt, hogy a jelenlegi széndioxid-kibocsátási egyezmény számait felül kellene vizsgálni. Ha nem változtatunk ugyanis, az beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos igen rosszul állunk, mert jelenleg még a korábban kitűzött célt sem tudjuk globális szinten tartani, nem hogy további vállalásokat tegyünk!

A résztvevő országok szakértői pontosan tudják, hogy 2 Celsius fokos felmelegedés mellett a világ népességének 37 %-a, míg 1,5 esetén kevesebb, mint a fele, 14 %-a szenved majd az extrém hőség következményeitől ötévente legalább egyszer. Ahhoz, hogy a korábbi párizsi klímacsúcs (2015) kitűzött céljait (a globális felmelegedést 2°C de inkább 1,5 °C alatt tartani) elérjük, az ötödére kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Sajnos messze vagyunk ettől, és a madridi csúcs is ezt igazolta vissza. Kis túlzással az egyetlen, amire a résztvevők jutottak, hogy meg kellene egyezni. Nem „inspirálta” őket a közel tízezer fős tüntetés sem Madrid utcáin.

Azt már lassan senki nem vitatja, hogy gond van, de a mai gazdasági érdekek még mindig fontosabbak, mint az, hogy a távolabbi jövő érdekében erőfeszítéseket tegyünk. Nagyobb csodának kellene történnie, hogy a világ két legnagyobb szennyezője (az Egyesült Államok a globális kibocsátás 15, Kína a 25%-áért felelős) további csökkentést vállaljon. Kína szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében például 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest.

Bíztató jelek azért vannak. Olvashattunk arról például, hogy bár az Amerikai Egyesült Állomok szövetségi szinten nem jeleskedik, de az egyes államok, köztük Kalifornia és New York hajlandóak jó példával elöl járni a klímavédelemben. Európa több államában megerősödtek a zöld pártok, most éppen Ausztriában váltak megkerülhetetlen kormányzati tényezővé. Ez pedig azt jelzi, hogy „társadalmi igény” van arra, hogy a környezetvédelem ne üres szólam legyen, hanem tettekre is váltsák.

Tehetünk-e mi a hétköznapokban azért bármit, hogy a most következő évtizedben tovább erősödjön a zöld gondolat. Szerintem igen, és ehhez még klímatüntetésen sem kell részt vennünk. Csak minden nap tegyünk meg néhány dolgot, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Például járjunk többet gyalog, biciklivel, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel! Ha tehetjük, utazzunk vonattal repülő helyett! Vásároljunk tudatosan, és egyre többször csomagolásmentesen. Vigyünk magunkkal mindig bevásárlótáskát és kis anyagból készített zsákocskákat a zöldségnek, gyümölcsnek, kimért felvágottnak, sajtnak. Gyűjtsük a háztartási hulladékot szelektíven, akinek van rá módja, komposztáljon! Mindig gondoljuk végig, hogy amit éppen ki akarunk dobni, nem lenne-e hasznos valaki másnak? Ne dobjunk ki élelmiszert! Ma már kiváló szakácskönyvek is vannak, amelyekből meg lehet tanulni a maradékok okos és jó hasznosítását. Bár karácsonyon már túl vagyunk, de nem lehet elég korán kezdeni arra kondicionálni magunkat, hogy legközelebb még kevesebb felesleges ajándékot vegyünk! Ha pedig mindezt megtesszük, az szerintem a lelki egészségünkre is kihat.

Boldog és klímatudatos új évet és évtizedet kívánok minden jelenlegi és leendő olvasómnak!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

2019-ben biztosan többször találkozott a klímavédelem kérdéskörével még az is, aki nem olvas közéleti, társadalmi vagy gazdasági témákkal foglalkozó weboldalakat, hanem csak a közösségi média valamely platformján aktív. Nem volt olyan nap, amikor ne esett volna szó valamilyen apropóból a környezetvédelemről. Egyre több a környezetvédelemmel, hulladékgyűjtéssel, műanyagmentességgel foglalkozó kisebb-nagyobb kezdeményezés, ma már az iskolákban, óvodákban is tanulnak a gyerekek a természet- és környezetvédelem fontosságáról, gyakorlati tudnivalóiról.

Az elmúlt néhány évben egyre többet hallatják hangjukat a radikális környezetvédők, ám új jelenség, hogy leginkább a fiatalok számára is látványosan értékké vált a klímavédelem, trendibb lett a zöld gondolat, mint valaha. Úgy tűnik nem múló divatról van szó. Sokan ma már nem üres fenyegetésnek tartják, hogy világunk, a Föld veszélyben van. Ebben bizonyára szerepet játszik az egyre melegebb és szélsőségesebb időjárás, a szokatlan tavaszi nyár és téli tavasz úgy tűnik, valóban a klímaváltozás jele.

Világméretű mozgalmak indultak el a közelmúltban. Nem az egyetlen, ám talán a legismertebb a 2018-ban létrejött FridaysForFuture. A szervezet arca, fő aktivistája, a pro- és kontra erős érzelmeket kiváltó Greta Thunberg. A szervezet irányelvei között szerepel, hogy csakis önkéntes alapon szervezett, legális és békés demonstrációkat támogatnak. A FFF kezdeményezésére tavaly év végéig már a világ 228 országának közel 7 ezer városában indult valamiféle önkéntes kezdeményezés a klímavédelem érdekében, összesen 78 ezer alkalommal. Vajon van-e jövője ennek a kezdeményezésnek? Van-e benne elegendő erő a folytatáshoz? Greta az ígéri, hogy 2020 a cselevés éve lesz.

Amire szükség is lenne, különösen annak fényében, hogy 2019. december elején az ENSZ Klímaváltozási konferenciája (COP25) Madridban nem büszkélkedhetett túl jelentős eredménnyel, nem szültetett ugyanis új megállapodás.

A konferencia egyik fontos témája az volt, hogy a jelenlegi széndioxid-kibocsátási egyezmény számait felül kellene vizsgálni. Ha nem változtatunk ugyanis, az beláthatatlan következményekkel jár. Sajnos igen rosszul állunk, mert jelenleg még a korábban kitűzött célt sem tudjuk globális szinten tartani, nem hogy további vállalásokat tegyünk!

A résztvevő országok szakértői pontosan tudják, hogy 2 Celsius fokos felmelegedés mellett a világ népességének 37 %-a, míg 1,5 esetén kevesebb, mint a fele, 14 %-a szenved majd az extrém hőség következményeitől ötévente legalább egyszer. Ahhoz, hogy a korábbi párizsi klímacsúcs (2015) kitűzött céljait (a globális felmelegedést 2°C de inkább 1,5 °C alatt tartani) elérjük, az ötödére kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Sajnos messze vagyunk ettől, és a madridi csúcs is ezt igazolta vissza. Kis túlzással az egyetlen, amire a résztvevők jutottak, hogy meg kellene egyezni. Nem „inspirálta” őket a közel tízezer fős tüntetés sem Madrid utcáin.

Azt már lassan senki nem vitatja, hogy gond van, de a mai gazdasági érdekek még mindig fontosabbak, mint az, hogy a távolabbi jövő érdekében erőfeszítéseket tegyünk. Nagyobb csodának kellene történnie, hogy a világ két legnagyobb szennyezője (az Egyesült Államok a globális kibocsátás 15, Kína a 25%-áért felelős) további csökkentést vállaljon. Kína szén-dioxid-kibocsátása 2019 első félévében például 4 százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest.

Bíztató jelek azért vannak. Olvashattunk arról például, hogy bár az Amerikai Egyesült Állomok szövetségi szinten nem jeleskedik, de az egyes államok, köztük Kalifornia és New York hajlandóak jó példával elöl járni a klímavédelemben. Európa több államában megerősödtek a zöld pártok, most éppen Ausztriában váltak megkerülhetetlen kormányzati tényezővé. Ez pedig azt jelzi, hogy „társadalmi igény” van arra, hogy a környezetvédelem ne üres szólam legyen, hanem tettekre is váltsák.

Tehetünk-e mi a hétköznapokban azért bármit, hogy a most következő évtizedben tovább erősödjön a zöld gondolat. Szerintem igen, és ehhez még klímatüntetésen sem kell részt vennünk. Csak minden nap tegyünk meg néhány dolgot, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Például járjunk többet gyalog, biciklivel, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel! Ha tehetjük, utazzunk vonattal repülő helyett! Vásároljunk tudatosan, és egyre többször csomagolásmentesen. Vigyünk magunkkal mindig bevásárlótáskát és kis anyagból készített zsákocskákat a zöldségnek, gyümölcsnek, kimért felvágottnak, sajtnak. Gyűjtsük a háztartási hulladékot szelektíven, akinek van rá módja, komposztáljon! Mindig gondoljuk végig, hogy amit éppen ki akarunk dobni, nem lenne-e hasznos valaki másnak? Ne dobjunk ki élelmiszert! Ma már kiváló szakácskönyvek is vannak, amelyekből meg lehet tanulni a maradékok okos és jó hasznosítását. Bár karácsonyon már túl vagyunk, de nem lehet elég korán kezdeni arra kondicionálni magunkat, hogy legközelebb még kevesebb felesleges ajándékot vegyünk! Ha pedig mindezt megtesszük, az szerintem a lelki egészségünkre is kihat.

Boldog és klímatudatos új évet és évtizedet kívánok minden jelenlegi és leendő olvasómnak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
856 Hits
0 hozzászólás

Éghajlatvédelmi töprengések

Időről időre néhány látványosabb akció is jellemzi az október 24-ei éghajlatvédelmi világnapot, de inkább iskolák, iskolai csoportok emlékeznek meg róla. Persze a téma maga top-aktuális.

A nap kezdeményezője a 350.org nevű nemzetközi klímavédelmi mozgalom. Már a nevükben ott a lényeg. Ez a szám ugyanis az atmoszféra biztonságos szén-dioxid-szintjére utal, ami ma inkább álomhatár, vagy inkább reményhatár. Ma a légkör messze több szén-dioxidot tartalmat 350 ppt-nél (ppt= az egész milliomod része).

Az elmúlt pár évben klíma ügyben jelentős változások történtek, és ennek jó része igen pozitív. A téma napjainkra trendi lett, ma már választásokat lehet nyerni azzal, ha valaki a klímavédelmet emeli politikája fő üzenetévé. Nem ma volt, de a 2015. decemberi párizsi klímacsúcs igen fontos lépést jelent ebben a küzdelemben. Az egyezményt több hasonló témájú nemzetközi egyeztetés előzte meg, ám ezek rendre kudarccal zárultak, megmaradtak a vágyak, az üres nyilatkozatok szintjén.

Az első egyetemes, jogilag kötelező klímamegállapodás a párizsi esemény volt. De mi is a lényege? Az iparosodás óta ismert globális felmelegedés mértékét 2 °C alatt kívánta tartani, sőt megcélozta a 1,5 °C alatt tartását. Fontos célként jelölték meg az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának csökkentését.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint az EU a harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó a világon Kína és az Egyesült Államok után. Az üvegházhatású gázok 78%-a az energiaiparból származik Európában (2015.). /Forrás europa.eu/

Jelentősen csökkenti a lehetőségeket, hogy Donald Trump amerikai elnök 2017 nyarán, amikor még egy év sem telt el az egyezmény hatályba lépése után, kijelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezményből. Ami bíztató ennek ellenére, hogy a világ továbbra is komolyan veszi a kitűzött célt, köztük egyértelműen Kína is.

De miért gond, hogy melegszik a Föld éghajlata? Mi történne, ha csak 4 fokkal emelkedne a korábbi átlag?

Ez esetben a tengerpartokon áradások várhatóak, így az ott élő népesség bizonyára el kell, hogy vándoroljon a kockázatnak kitett területekről, valamint azokról, amelyeket extrém aszály sújt. Igazi népvándorlás indulna meg. A felmelegedés következménye lehet, hogy fokozódni fog a társadalmi egyenlőtlenség, vízhiányra, a természeti erőforrások elapadására kell számítani. A mediterrán térségben nagyobb szárazság és kánikula várható, addig Európa belső területein a folyók áradása és erdőtüzek várhatóak. Becslések szerint ez nem a távoli jövőben, hanem már 2050-2060 között bekövetkezhet.

Köszönjük az információt, mondhatja bárki, de mit kezdjünk vele? Nagyon is sokat! A nemzetközi összefogás mellett mindannyian tehetünk valamennyit éghajlatunk megóvása érdekében.

Kapcsoljuk le a villanykapcsolót, amikor nincs senki a helyiségben! Csökkentsük a fűtést, ne 25 fokban üldögéljünk télen, elegendő a 22 fok is, és feltétlenül szigeteltessük a nyílászárókat, hogy ne az utcát fűtsük. Egyáltalán, minden területen éljünk felelős, takarékos életet, ne pazaroljuk a vizet, a nyersanyagot.

Autó helyett gyalogoljunk, biciklizzünk, vagy rollerezzünk, járjunk tömegközlekedési eszközzel! Repülő helyett utazzunk inkább vonattal.

Hús helyett fogyasszunk több zöldséget, mert ezek előállítása fenntartható! Ennek része, hogy ne pazaroljunk az étellel se! Komposztáljunk! Ne vigyünk haza sok tucat műanyag flakont benne olyan ivóvízzel, ami otthon jó minőségben a csapból folyik! Ha nem vesszük meg, előbb-utóbb majd kevesebbet gyártanak.

Az csak kifogás, hogy egy ember nem számít. Ha 1000 ember válik környezettudatossá az már érzékelhető változás. És 1000 ember legalább 3000 emberre lehet hatással, és így tovább…

Tovább a teljes bejegyzéshez
961 Hits
0 hozzászólás

Kézzel vagy géppel? Ez itt a kérdés!

Egyeseknek meditáció, másoknak undorító házimunka, megint másoknak egészségügyi kérdés a mosogatás. Bárminek is tekintjük, valahogy meg kell tisztítani az életmaradékos edényeket, nem vehetünk minden étkezéshez új étkészletet! Az idők során új és új megoldások jelentek meg, ma már a legtöbb helyen meleg víz folyik a csapból, nem kell dézsában vizet forralni, egyre hatékonyabbak a mosogatószerek, készen vásárolhatók speciális mosogatószivacsok. Ki ki eldöntheti, számára mi a legmegfelelőbb módszer. A mosogatás modernkori nagy kérdése, hogy mosogatógéppel vagy klasszikus kézi mosogatással tisztítsuk meg edényeinket? A következőkben több szempont alapján körüljárom a problémát.

Mindenki másként mosogat pénze, ideje, energiája, tisztasági elvei szerint. Környezetünk szempontjából az elhasznált vízmennyiség a legfontosabb kérdés. Mosogathatunk folyó vízzel, a mosogatómedence tálcájában vagy egy tálban is. A folyamatosan nyitott vízcsapot csak kis mennyiségű edény elmosásához ajánlom, hiszen több edény esetén rengeteg víz folyik el üresjáratban. Amennyiben mégis ragaszkodunk ehhez a módszerhez, akkor is van takarékosabb megoldás. Egy perlátor beszerzése pár száz forintunkba kerül, de sokat spórolhatunk vele mind pénztárcánknak, mind környezetünknek. Mivel ez az eszköz szétoszlatja a kifolyó vízsugarat, 50-70%-kal kevesebb vízzel is ugyanolyan hatékonyan tudunk mosogatni.

Ha mosogatószeres vízben mosogatunk, napi 20-30 liter vizet is megtakaríthatunk. A víz ára literenként 0,22 forint, az évente körülbelül 2 ezer forintot jelent. Ez persze nem sok, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy így évente 9 ezer literrel kevesebb vizet kell megtisztítani háztartásonként. Ez pedig már nem kevés, különösen, ha sokan váltanának át a folyóvizes mosogatásról.

Egy bonni egyetem kutatói érdekes kísérletet folytattak. A vállalkozó szellemű 113 kísérleti alanynak ugyanannyi szennyes edényt adtak elmosogatásra, akik szabadon választhattak, hogyan tisztítják meg ezeket. Mint kiderült, nincs két ember, aki ugyanúgy járt volna el. Az edények tisztaságát a kísérlet vezetői a művelet után 1-10 skálán értékelték, és ebből kiderült, hogy a végeredmény nem függ sem a mosogató személy nemétől, vagy nemzetiségétől, sőt, az edények tisztasága nem volt arányos a műveletre fordított vízmennyiséggel sem! Mindegy, hogy szivacsot vagy rongyot alkalmazunk, balról jobbra dörzsöljük a tányért vagy fordítva, csak az a kérdés, hogy mennyire vagyunk türelmesek, alaposak, és jó-e a szemünk. Egy valami azonban egyértelműen bizonyítást nyert: vízfogyasztásban a legügyesebb mosogatók sem vehették fel a versenyt a modern mosogatógépekkel.

Egy AAA besorolású mosogatógép hatod annyi vizet és kevesebb mosogatószert használ el, mint az, aki kézzel mosogat. Az új, modern mosogatógép-tabletták kiválóan elbánnak a szennyeződésekkel, semmivel nem rosszabbak, mint a kézi mosogatószerek. Ha figyelünk környezetünkre, és miért ne tennénk, hiszen ez mindannyiunk érdeke, nos, ez esetben fontos, hogy ne a foszfátos, vegyszeres szereket használjuk, hanem inkább a természetes összetevőkből állókat. Az eredmény ugyanaz lesz, de az utóbbiak lebomlanak úgy, hogy közben nem károsítják a környezetet.

Az energiatakarékosság is fontos szempont. Ha a vizet fel kell melegítenünk, az legtöbb esetben nagyobb költséggel jár, mintha a mosogatógép tenné ezt. A mosogatáshoz emellett általában fényre, azaz világításra is szükség van, ami tovább emelheti a kiadásokat. És a mosogatással töltött idő is lényeges szempont. Ha minden nap csak 15 percet foglalkozunk mosogatással, az éves szinten 91 órát jelent, ami nem kevés. Mindez amellett szól, hogy vegyünk mosogatógépet, legalább is, ha van rá hely a konyhánkban.

Még nem említettem persze egy igen fontos szempontot. A mosogatógép árát. Bizony, ha csupán anyagilag számoljuk, a mosogatógép ára soha nem fog megtérülni. Igaz, amikor autót vagy egy bútort veszünk, akkor is tudjuk, hogy az a kiadás nem megtérülő befektetés, hanem többnyire egy kényelmi beruházás. Egy minőségi mosogatógép 80-100 ezer forintba kerül. Ez nagy kiadás, de sokáig jó szolgálatot tehet, kényelmesebbé teszi életünket, és nem utolsó sorban jobban óvja környezetünket, mint a hagyományos mosogatás.

Tovább a teljes bejegyzéshez
4749 Hits
0 hozzászólás

Füstmentes légkör és egy kis történelmi háttér

A dohány az amerikai kontinens felfedezésével terjedt el Európában, bár a pipázás, a füstölés szokása nem onnan érkezett. Számtalan kelta leletben találtak apró bronz- és agyagpipákat. Csakhogy azokba különféle szárított füveket tömtek. Amikor 1550 körül Spanyolországba került a dohány növény, a fő szerepét a szúnyogűzésben látták, a dohány mint élvezeti cikk a XVI. századi spanyol matrózoknál jelent meg. Miközben szinte a világ minden pontján elterjedt, az egyház – e szokás mindvégig fő ellenzője – „bűnös élvezetnek” tekintette, és a tiltás mellett lépett fel, valamint velük nagy egyetértésben az orvosok sem pártolták ezt a szokást, már a XVII. században rendszeresen értekeztek a káros hatásairól. 1604-ben megjelentek az első dohányzásellenes röplapok, ez sem a XX. század találmánya! A sok korlátozó intézkedés sem a modern kor találmánya, sőt a mostani korlátozás igazán enyhe az egykorihoz képest! Régen büntetésként nem volt ritka a pénz-, vagy akár halálbüntetés, sőt az orrlevágás. Svájcban pedig létrehozták a dohányosok börtönét.

A XVIII. századot mégis a dohányzás aranykorának nevezik. Szinte az egész világ füstölt az egyszerű emberektől az uralkodókig. A XIX. század tiltásai mögött nem egészségügyi okok álltak, hanem a rendszeres tűzesetek. Debrecenben például annak, aki dohányzással tüzet okozott, egy tehén árának megfelelő büntetést kellett fizetnie, de szinte minden városunkban adtak ki ezért rendeleteket.

Ma inkább csak a füst káros hatásától óvják az embereket azzal, hogy a nyilvános zárt közterületi dohányzást szabályozzák, vagy éppen tiltják, és sok országban tilos a cigarettareklám. Ettől függetlenül persze még él a szokás, és belátható időn belül nem is számolhatunk azzal, hogy teljesen megszűnik. Egy ország van a világban, ahol tiltott a dohányzás, ez Bhután.

Talán szokatlan egy környezetvédelmi blogban erről értekezni, pedig ahogy létezik zajszennyezés, úgy szerintem a dohányzást is joggal sorolhatjuk a környezetre is káros szokások közé. Többnyire csak közvetlen hatásokról beszélünk, ám ha nem is vetekszik egy cigarettázó ember egy gyár füstkibocsátásával, azért sose felejtsük el, hogy mindkettő terheli a levegőt.

Világszinten évente 5-6 billió szál cigarettát gyártanak, igaz, ma már jelentősen megnőtt a vágott dohány fogyasztása is, úgyhogy ez a szám csak hozzávetőlegesen mutatja, milyen jelentős mennyiséget füstöl el az emberiség. Egy 2015-ös felmérés alapján, Magyarországon a nők egynegyede, a férfiak egyharmada dohányzik.

A cigaretta előállítása önmagában is környezetszennyezéssel jár. A dohányföldek miatt sok helyen erdőket vágtak ki, ezzel csökkentve Földünk füstelszívó képességét. A cigaretta égéséhez oxigénre van szükség, a füstje pedig veszélyes szén-monoxidot és erősen környezetszennyező szén-dioxidot juttat légkörünkbe, amit nem csak a dohányosok, de a körülöttük élők is beszívnak, ártva szervezetüknek. Emellett dohányzásellenes szervezetek gyakran hivatkoznak arra, hogy 4000 különböző kémiai anyag található a cigiben. Nos, ennyi, vagy akár csak a tizede, mindenképpen sok, amely a kis rudacskák elhasználásával por, folyadék vagy egyéb formában ökoszisztémánkba beépül.

A dohányzás végterméke, a cigarettacsikk pedig jó esetben a szemeteskukában köt ki, de sajnos sokszor a járdán hányódik. A természetben eldobott csikk bár hozzávetőlegesen 1 hónap alatt lebomlik, a benne található vegyi anyagok hosszan szennyezik a talajt és a vizeket. Igaz, ma már a csikkeket is újra lehet hasznosítani egy kiváló találmánynak köszönhetően. A magyar feltaláló cégének van olyan gépe, amely kiolvasztja a cigarettacsikkből az újrahasznosítható műanyagot. Az előállított anyag annyira erős, hogy padok gyártásához is felhasználható.

Környezetkárósítóak a dohányzás okozta tűzesetek is. Egy-egy leégő erdővel, felperzselődő fás hegyoldallal csökken a Föld „tüdőkapacitása”, és a regenerálódás hosszú időbe, évtizedekbe telik.

Egyértelműen a legjobb tehát, ha sosem szokunk rá a dohányzásra, vagy ha már erről elkéstünk, akkor igyekszünk leszokni. Megosztok három apró tippet ehhez a nem könnyű vállaláshoz.

·         Keressen olyan erős indokot, amely Önt is motiválja! Például: nem lesz kellemetlen füstszagú a lakása, vagy nem kell az erkélyen vagy a kertben ácsorogva cigiznie, a családban egészségesebb lesz mindenki, csökken a halálos betegségek kockázata. De lehet bármi más, van, akinek az jön be, hogy büszke lesz rá az unokája.

·         Tudatosan kerülje a stresszes helyzeteket legalább egy-két hónapig, mert egy nehezen kezelhető, feszült helyzetben hamarabb rágyújt a leszokóban lévő dohányos.

·         A szokás hatalma sem elhanyagolható. A reggeli szál cigit cserélje almára, reggeli tornára, a cigiszünetek helyett inkább mozogjon, sétáljon egyet! Telefonálásnál vegyen egy tollat, vagy egy gyufaszálat a kezébe a megszokott cigi helyett!

Tovább a teljes bejegyzéshez
2587 Hits
0 hozzászólás