Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Lábatlan is, törékeny is – mi az?

 Nem más, mint egy szerintem igazán érdekes hüllő. Egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kommenteket olvasva meglepett, mekkora ellenérzést vált ki sokakból a kígyó, még akkor is, ha kicsike. Mivel hiszek abban, hogy ha megismerünk valamit, félelmeink oldhatók, tovább próbálkozom. Írásom témája ez úttal a gyík, amelyik valójában kígyó szeretett volna lenni. Igen, a törékeny gyíknak ez szinte sikerült, bár a szakértőknek azonnal feltűnnek a különbségek.

 Kis közvélemény-kutatást tartottam ismerőseim körében. A megkérdezettek között nem volt egyetlen hüllőrajongó, de még természettudományos érdeklődésű ember sem, ez nyilván megmagyarázza azt, miért nem akadt senki, aki hallott volna a lábatlangyíkokról. Tudományos nevük Anguis fragilis, azaz tükörfordítással törékeny gyík. E kígyóformát öltött gyík neve az egyik legismertebb gyíktulajdonságból ered, abból ugyanis, hogy ha szükséges, képes a farkát ledobni, majd újat növeszteni helyette. Nevezik még népiesen kuszmának, ez pedig bizonyára a mozgására utal, azaz, hogy kúszik, de nem igazán siklik. De erről majd később!

A ma ismert és elismert négyféle lábatlangyík, a közönséges, a kékpettyes, a görög és a peloponnészoszi közül hazánkban az első kettővel találkozhatunk. Nem nagyon közösködnek, más-más területen élnek, bár van ezek között átfedés. A határvonal a Duna. A közönséges lábatlangyík a Dunántúlon él, a kékpettyes pedig a Dunától keletre, leginkább például a Börzsönyben, Királyrét környékén.

Kígyó ez, vagy mi?

Adódik a kérdés, hogy ha olyan, mint egy kígyó, akkor hogyan állapítható meg, hogy mégsem az. Nem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk. Amennyiben van módunk megfigyelni, már a mozgásából egyértelmű, hogy nem kígyó. A kígyókkal ellentétben a lábatlangyíkok csak az oldalsó izmaikkal haladnak, a hasi izmok nem vesznek részt a mozgásban. Ráadásul a testük jelentős része, kb. kétharmada a farkuk, amely merevebb a benne lévő csontos lemezek miatt. Emiatt kevésbé harmonikus a „mozgáskultúrájuk”, mint a kígyóké. A szépség persze csak egy dolog. Ennél nagyobb gondot jelent a törékeny gyíkoknak, hogy sima felületen nehezen jutnak előre, mert nekik a tempós haladáshoz kell valami „mankó”, aminek a segítségével tovább tudják tolni magukat. Egyértelmű, ugye? Igen, ez a természetben némi kiszolgáltatottságot jelent.

További látványos különbség, hogy a törékeny gyík tud pislogni, a kígyó, mivel a szemhéjaik átlátszó hártyaként összenőttek, csak néz – nem véletlen, hogy bűvös tekintete legendás, még irodalmi művekben is olvashatunk róla. A kuszma a mozgásán kívül más hátrányos tulajdonságokat is begyűjtött a természettől, például a látása igen gyenge, ráadásul színvak. Így a nyelvét öltögetve tájékozódik. A kígyó szintén nagy nyelvöltögető, mint tudjuk, de míg a törékeny gyík eközben kicsit kinyitja a száját, a kígyók szája zárva marad. Bár a lábatlangyík ki tudja nyitni a száját, ám nem tudja úgy kiakasztani az állkapcsát, mint a kígyó, így korlátozott, hogy mivel, milyen méretű eledellel tud táplálkozni.

A fejük formája is más, a kígyóé laposabb, a lábatlangyíké magasabb bár kisebb, mint a kígyóké, kevésbé különül el a testtől.

A rejtőzködésben igazán kiváló

Rejtőzködő életmódját elősegítő testének színe és mintázata, többnyire a barna különböző árnyalatait öltik sima pikkelyei, de léteznek szürkés-ezüstös törékeny gyíkok is. Hasa általában szürkés-feketés. A hátukon sötét vonal húzódik. A nőstények és a hímek testmintázata eltérő. Érdekesség, hogy a kékpettyes törékeny gyíkokra jellemző égszínkék pettyek gyakran a közönséges lábatlangyíkok hím példányain is láthatóak.

Alapvetően rejtőzködő természetű állat, nem is lenne esélye másképpen a túlélésre, hiszen számos természetes ellensége van, többek között az ölyv, a héja, a vaddisznó, de még a sün is. Lomhasága miatt pedig nem nagyon van esélye a menekülésre. A táplálkozási szokásait is befolyásolja a tempója, a nála lassabbakra vadászik meztelen csigára, gilisztára.

Főleg este és esős időben aktív, ez sem véletlen, hiszen ilyenkor a kedvenc táplálékából is nagyobb a kínálat. A lábas gyíkoktól eltérően nem kövekre telepszik napozni, hanem könnyen felmelegedő tárgyak alatt veszi fel a szükséges hőt.

A telet átalussza, már októberben beássa magát a földbe és április közepéig színét sem láthatjuk. Ez után viszont azonnal a szaporodással foglakozik, rájuk is jellemző, hogy a hímek heves párharcot vívnak egymással. Álelevenszülők, a tojások az anya testében fejlődnek ki. A mintegy tíz centiméter hosszú gyíkocskák nyár végén, augusztus-szeptemberben bújnak ki.

Mindezek után meglepő, hogy tizenöt évig is elélnek, állítólag védett körülmények között még harmincig is. A lábatlan gyík Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
1123 Hits
0 hozzászólás