Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Lappantyú, az éjszaka fecskéje

A kiválóan rejtőzködő lappantyút nem könnyű elsőre észrevenni, mert tollazata színe a fa kérgéhez hasonlít. Ráadásul éjjel aktív madárként további nehézségeket okoz megfigyelése. Neve a lappang szóból ered, ugyanis tojásrakáskor a földön készíti el fészkét. Több népnyelvi elnevezése is létezik, így a lappantyúról van szó, ha álomfilkót, bagolyföcskét vagy kecskefejőt említenek. Utóbbi, görög eredetű nevét állítólag még Arisztotelésztől kapta, egy, az akkori pásztorok meséje alapján, miszerint ez a madár azért röpköd éjjel a nyáj körül, mert megissza a kecskék tejét. Valójában természetesen rovarokkal táplálkozik.

Majdnem egész Európában költ, illetve Nyugat- és Közép-Ázsiában is találkozhatunk vele. Közkedvelt helye a nyárfás-borókás területek, dombvidékek, feketefenyvesek. Itt áprilistól szeptemberig él, a hűvösebb idő beköszöntésével Afrikába, a Szaharától délre költözik.

Éjjel indul vadászni, nappal pihen: a földön vagy egy ágon szunyókál. Ilyenkor rábízza magát fedő színezetére, így a ragadozók számára szinte láthatatlan. Puha, szürkésbarna tollazatával teljesen belesimul környezetébe, amikor sziesztázik még közelről megfigyelve is ágdarabnak vagy fakéregnek tűnik. Az álcázást teljes mozdulatlansága és résnyire összehúzott egyébként nagy, fekete – szeme teszi tökéletessé. Tollazata hasonlít a baglyokéhoz, és ugyanazt a célt szolgálja: a puha toll repülés közben halkabb, tehát a madár közeledtét kevésbé jelzi az éjszakai csöndben. Röptében a kakukkal is összetéveszthető alakja és színezete alapján. Testhossza kb. huszonhét centiméter, szárnyfesztávolsága pedig több mint a duplája, akár hatvannégy centi is lehet. A hím és tojó csupán abban különbözik, hogy előbbi szárnyát és faroktollazata két oldalát fehér foltok díszítik.

Piciny csőréről első ránézésre nem is gondolnánk, milyen nagyra képes kinyitni. Öblös szájának felső részén több centiméteres sörték meredeznek, így több rovart is képes fogni egyszerre. Mindezt repülés közben teszi, akár a fecske. Vadászat közben feje szó szerint kettényílik. A lappantyú akkorára tátja csőrét, hogy a száj körüli sörteszőrökkel együtt egy kávéscsészényi rovarcsapdát hoz működésbe. Azok az áldozatok, melyek ilyenkor nem egyből a garatba jutnak, fennakadnak a kétoldali sörtéken. Beéri bármilyen rovarral: hol szúnyograjba száll lakmározni, hogy egyszerre nyeljen le belőlük egy tucatot, máskor magányosan repülő éjjeli bogarakat kap el. Még a nagyobb éjszakai lepkéket is szívesen fogyasztja. Nagyon falánk: egyszer egy lappantyú gyomrában a kutatók majdnem ötszáz szúnyogot találtak.

A lappantyú többféle hangot tud adni, melyek helyzettől függően változnak. Egyedülálló „éneke” egy hosszan elnyúló és egyhangú motorzúgásra hasonlító „berregés”. Akik még hallották a néhai betárcsázós internet hangját, könnyebben el tudják képzelni ez milyen lehet, mert emlékeztet rá. Akár öt percig is eltarthat, csak a hang magassága változik akkor, amikor a madár elfordítja a fejét. Röptében rövid, halk hangokat hallat a tájékozódás érdekében: a kis füttyök visszhangjai alapján észleli a sötétségben a szembejövő akadályokat. Repülés közben egyfajta tapsoláshoz hasonló hangot is produkál. A szárnyát ilyenkor a teste fölött két-háromszor összecsapkodja. Ilyenkor egy kicsit zuhan, aztán az emelkedést követően újra nekilát a tapsolásnak. Ez a lappantyú nászrepülése.

Egy életre választ társat magának. A párok minden évben ugyanarra a költőhelyre térnek vissza. Megérkezésüket követően a hím egyből nászi táncot lejt. Legyezőszerűen szétterpesztett tollakkal repked a tojó felett, bemutatva neki szárnyhegyén és farkán látható fehér foltjait. A „tapsolás” sem maradhat el: hangos szárnycsattogtatásával a nőstény figyelmét szeretné felkelteni. A párzás előtt magasba emelt szárnnyal és terpesztett farktollakkal ér földet.

A tojásokat júniusban sekély talajmélyedésbe rakják a tojók. A szülők sötétben váltják egymást a költésben, hogy mindegyikük megtegye vadászkörét az éj leple alatt. A nappali „műszak” a tojóé. Általában két barnán vagy szürkén pettyezett, halvány krémszínű tojáson üldögél. Tizennyolc napos kotlást követően kelnek ki a fiókák, akik szintén rovarokkal táplálkoznak. Fészküket kicsit több mint két hét után el is hagyják. Ekkor már ők is készek a nagy útra dél felé, melyet akár nyolcszor is megtesznek életükben.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1250 Hits
0 hozzászólás