Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Istenről.” És a mandulafa virágba borult. (Níkosz Kazandzákisz: Zorbász, a görög)

Ez a költői idézet magában rejti mindazt, amit évezredek során a mandulával kapcsolatban érzett és gondolt az ember.

A virágzás és a tavasz

Sokféle tavaszhírnök bújik elő a földből már február végén, március elején: hóvirág, téltemető, krókusz, sorolhatnám tovább is. Ám az igazi, ragyogó tavasz akkor válik látványossá, amikor a bokrok és a fák virágba borulnak. Az egyik legkorábban virágzó gyümölcsfánk a mandulafa, így joggal tekinthetjük tavaszköszöntőnek.

A mandula kedvező körülmények között közepesen nagy fává fejlődik, 8 méter magasra nőhet, a koronájának átmérője elérheti a 4-8 métert. Sokszor göcsörtös, erős és vastag törzset nevel. Szívós faj, napégette, száraz, sziklás lejtőkön is megél, bár ott nem nő magas fává. Levelei engem emlékeztetnek a leanderére, mert keskenyek, lándzsásak. Hosszuk elérheti a 12 centit, szélességük általában 4 cm, szélük enyhén fogazott, színük pompás sötétzöld. A mandula rózsaszín, esetleg fehér virága már lombfakadás előtt megjelenik.

A mandula szó a 12. század óta jelen van nyelvünkben, a görög eredetű „amügdalon” szó hozzánk olasz közvetítéssel érkezett. Nem véletlen, hiszen a mandula délen érzi magát otthon, őshazája Észak-Afrika és Közép-Ázsia. Szereti a száraz hegyoldalakat, élőhelye sok szempontból egyezik a szőlőtermesztés földrajzi elterjedésével.

Az isteni kapcsolódás

Egy szép-szomorú mitológiai történet is kötődik a mandulafához: eszerint Phütillisz trák hercegnő hazavárta szerelmesét Akamaszt, aki a vártnál később ért haza, mert hajója léket kapott egy nagy viharban. Bánatában az epekedő asszony Athéné segítségével mandulafává változott. Másnapra megérkezett Akamasz, de már csak a fa törzsét ölelhette át. Válaszul a simogatásra a mandulafából levelek helyett virágok fakadtak.

A Bibliában is megjelenik több helyen, így Jeremiás könyvében például /1,11-12/ „Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én. És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.”

A mandulafa termése az olajos magvak közül az egyik legrégebb óta ismert. Igen, természetesen a mandula, mandulaforma jelképként is él, a középkori keresztény misztika egyik fontos jele. Krisztus vagy Mária-jelkép, a csonthéj a Szűzanyát, a mag a Fiút, illetve szűzi fogantatását jelképezi.

A mandula Magyarországon

Hazánkban a török hódoltság idején kezdték először nagyobb területen termeszteni, de igazából gyümölcsként a 19. század végén vált jelentőssé, amikor a filoxéravész miatt elpusztult szőlők helyére mandulafákat is ültettek, olyan fajtákat, amelyek már beértek Magyarországon. Több mint 30 fajta mandula létezik, Európában a vastagabb héjúak jellemzőek. Az öreg kontinensen a világ teljes mandulatermésének igen kicsi hányada, mindössze 5%-a terem meg, a legtöbbet, több mint 80%-ot Kalifornia adja.

Íze alapján van édes és keserű mandula. Az édes az, amelyet rendszeresen használunk, a piacon kimérve, vagy máshol zacskóban megveszünk, és például a marcipán alapanyagát képezi. A mandula nagyon egészséges, köszönhetően azoknak az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavaknak és ásványi sóknak (K, Ca, Mg, Fe, P), amelyeket tartalmaz. A belső, barna maghéj antioxidáns-tartalma védi meg a vajszínű bél olaját attól, hogy a levegővel érintkezve megavasodjon. a székrekedésre, légzési zavarokra, köhögésre,

A mandula, mondják, jótékony hatással van a szívbetegségekre, vérszegénységre, valamint a cukorbetegségre, védi a csontokat, erősíti az immunrendszert, sőt, vannak, akik szerint hatásos az impotencia ellen, valamint segítség a rákos megbetegedések kialakulásával szemben.

Ha mindennek csak a töredéke igaz, már az fantasztikus. Megjegyzem, ha csak a finom íze lenne a mandula előnye, az sem lenne kevés. Jó édességekhez, de húsételekhez adva is fogyasztható.

A keserű mandulából mandulaolajat készítenek. Más formában nem használjuk, mert nyersen rendkívül mérgező anyagokat tartalmaz, amelyeket az olajgyártásnál eltávolítanak. Az E-vitaminban gazdag mandulaolaj nagyon jóbőrápoló szer a bőr puha és bársonyos lesz tőle, sőt, használható az enyhén napégette bőr kezelésére is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1262 Hits
0 hozzászólás