Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Gyönyörű, különleges, hatalmasra nőhet, mégis áramvonalas – ez a viza

A kisgyerek állandóan kérdez, ezt miért így mondják, azt miért úgy. Egy idő után leszokik erről, néhányunkban viszont – szerencsére – tovább él a kíváncsiság, hogy megfejtsük egy-egy szavunk vagy kifejezésünk értelmét. Miért éppen úgy szól, mit jelent valójában. Így voltam egykor a Vizafogóval, először nem értettem, majd utána olvastam. Budapest 13. kerületének a Dráva és a Meder utca között fekvő területe, amelyet szinte szimmetrikusan szel két részre az Árpád-híd, egykor jó vizafogó hely volt, innen ered a név. Az elnevezés megmaradt, nyílt vizeinkben azonban a viza már csak emlék. Egészen a 19. század végéig és még a 20. elején sem volt ritka a viza a Dunán, vagy a Tiszán, olykor egészen hatalmas példányok is hálóba kerültek. Ma már csak a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban csodálhatjuk meg élőben ezt a szép halat, köszönhetően annak, hogy néhány éve megvalósult a település régi álma: felépült és megnyitotta kapuit az intézmény, benne a tiszai halakat bemutató óriásakváriummal. Aki még nem járt arra, tegye meg, mert érdemes!

A viza (Huso huso) nevének eredete nem tisztázott, ahogy jelentése sem. Nincs mit tenni, nyugodjunk bele, és elégedjünk meg azzal, hogy a népnyelvi, víziborjú szó jól magyarázható, részben a mérete miatt nevezték így, részben, mert a kihalászott példányok partra kerüléskor elbődültek, mint egy borjú. A latin neve sem túlságosan hízelgő. Nem teljesen egyértelmű, de szinte biztos, hogy a latin ’hus’, azaz disznó szóból eredeztethető. Borjú, disznó, mindkét név azt sugallja, hogy viselője nem kicsi. A viza Európa, sőt a világ legnagyobb édesvízi hala, élőhelye a Fekete- és a Kaszpi-tenger medencéje, kisebb számban az Adriai-tenger vízrendszerében is találhatók példányok. Hogyan lehetséges, hogy inkább a tenger az otthona, mégis édesvízi halnak mondjuk? A viza ún. anadrom hal, tehát a tengerből felúszik az édesvizű folyókba az ívás idejére. Ilyen például a jól ismert lazac. Bizonyára sokan láttak olyan felvételeket, akár videót, akár fotót, ahol a medvék állnak egy folyó sekély vizében egy kisebb zúgó fölött, és szinte meg sem kell mozdulniuk, hogy a szintkülönbséget leküzdő, felfelé ugró lazacokat elkapják, és ott helyben felfalják. Éppen így úszott fel a Dunán, a Tiszán és mellékfolyóin egykor a viza az elmúlt századokban a Fekete-tengerből. Bizonyíték erre egy-egy kifogott, rendkívüli példány dokumentálása, de az is, hogy régen Bécsben működtek ún. viza mészárszékek, ahol a lehalászott példányokat feldolgozták.

A 20. században a viza Magyarországról és Ausztriából teljesen eltűnt, részben a korábbi túlzott halászat miatt, részben a vizek egyre jelentősebbé vált szennyezettsége miatt. A döntő tényező viszont az volt, hogy a Vaskapu-szorosban megépült az erőmű 1964 és 1972 között, amely lényegében elvágta a Fekete-tenger felől az utat a vizák elől. 1987 óta egyetlen viza sem járt vizeinkben.

Nem csak húsa miatt halászták, illetve tenyésztik, hanem a híres és értékes beluga avagy fekete kaviárért is. Létezik olyan példány, amelyben az ikrák súlya elérheti a több száz kilót. Egy nem egészen 6 dekás beluga kaviárt ma közel 80.000 forintért már meg is vehetünk, ha éppen kedvünk tartja és pénztárcánk engedi.

A viza csontos hal, a tokfélék családjába tartozik. Hatalmasra nőhet, erre persze van ideje, mert egyes példányok életkora a 100 évet is elérheti. Az interneten sok információ található a korábban kihalászott méretes példányokról. A viza a tokhalak óriása, hossza elérheti a 9 métert, tömege pedig a 1000 kilót. Tehát a harcsánál jóval nagyobbra nő. A viza akár a harcsa, bajszos hal, négy szalagszerű szál lóg alá a szája előtt. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Hátvértjei elöl és hátul alacsonyak, középen magasak, oldalvértjei aprók és különállók.

A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről, egy részük ősszel, és a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek, kipihenik a megerőltető út fáradalmait. A többiek csak tavasszal kelnek útra, közvetlenül az ívás előtt. A vizák ikrájukat tavasz végén, nyár elején a folyó sóderes, köves aljzata fölött préselik ki magukból. Egy-egy nőstény több százezer, olykor néhány millió ikrát rak le. Ezután nem időznek tovább, azonnal visszaindulnak a tengerbe. A kicsik a folyó deltavidékén töltenek pár évet, és csak nagyobb korukban vándorolnak ki a nyílt tengerre. A fiatal viza lárvákon, kagylókon, csigákon él, az idősebbek már megeszik a kis halakat is. 12-18 éves korukban válnak ivaréretté.

A faj veszélyeztetettsége miatt a halászata ma már nem lehetséges, horgászni is csak tengerparti országokban szabad. Az 1973-ban elfogadott és 1975-ben hatályba lépett Washingtoni Egyezmény (annak érdekében hozták, hogy a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelme ne veszélyeztethesse a fennmaradásukat) döntése értelmében csak a tenyésztett vizák ikráját lehet forgalomba hozni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1538 Hits
0 hozzászólás