Vörös és Zöld

Almásfüzitő

„…zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” (József Attila: A Dunánál)

 Európában a második leghosszabb folyó, nemzetköziségben azonban élenjáró. Tíz országon halad át hosszabban vagy rövidebben, hol szélesen hömpölyög, hol gyorsan szalad. Vízgyűjtő területén ennél is több ország osztozik. Hossza 2857 kilométer, vízgyűjtő területe pedig több mint 800 ezer négyzetkilométer. A Rajna-Majna-Duna csatorna 1992-es megnyitásával tengereket (Északi-tenger és Fekete-tenger) összekötő vízi út fontos része lett.

Fortepan/Adományozó. Cím: Evezősök Vác környékén. A háttérben a Visegrádi-hegység és a dunabogdányi kőfejtő látható. 1925.

 

 Nagyon nem mindegy tehát, melyik ország hogyan bánik vele, hol mennyire fontos a természet és környezetvédelem, hogy csak a legkézenfekvőbb kérdéseket említsem. A dunai országok ezt felismerve 1994. június 29-én elfogadták a Duna Védelmi Egyezményt a folyó védelmének érdekében és fenntartható használatáért. Négy évvel később, hogy minden gördülékenyen haladjon, hogy az egyezmény ne csak papíron éljen, megalakították a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságot (ICPDR). A tagországok egy-egy évre töltik be a szervezet elnöki tisztét, hazánk 2019-ben volt soros. Az államok angol neve alapján, abc-sorrendben követik egymást az egyes Duna-országok.

 A nemzetközi Duna-nappal a Védelmi Egyezmény aláírásának tízedik évfordulóját ünnepelték, és egyben hagyományt teremtettek, az idei immár a tizenhetedik. Mivel igen hosszú a folyó, számtalan a vele kapcsolatos feladat, a jeles napot a bizottság mindig egy-egy témára építi. Csak néhányat kiemelve az elmúlt évekből: a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás fontossága, a Duna és a kultúra kapcsolata, a vízhasználat kérdése, a dunai vízgyűjtő-gazdálkodási terv társadalmi vitája.

 Az idei év témája mindenkit érint, mindenkit megmozgathat: Fedezd fel a Dunát! Már el is indult egy online játék, ami egészen július elejéig tart, szerintem érdemes kipróbálni! Itt lehet regisztrálni. Egy-egy ilyen kvíz jó lehetőség arra, hogy ellenőrizzük, valóban olyan sokat tudunk-e, mint gondoltunk, ám még ennél is fontosabb, hogy bővíthetjük ismereteinket, esetleg arra ösztönöz, hogy még többet olvassunk a folyóról.

 Fedezzük fel! Mert van mit! Nyolc kérdéses „tesztemet” ízelítőnek szánom.

 Vajon tudja-e mindenki, mit jelent maga a szó? Honnan ered a Duna neve? Az írásos emlékek nélküli messzi-messzi múltból, az úgynevezett közös indoeurópai alapnyelvből (hívják még az angol elnevezésből proto-indoeurópainak), a jelentése folyó, vagy folyóvíz. Akinek erről eszébe jutott a Don folyó, eltalálta, igen, annak sem bonyolították egykoron az elnevezését, egyszerűen rámutattak: ez a folyó. Majd teltek-múltak az évtizedek, évszázadok, az egykori jelentés már csak nyelvtörténet, de itt a Folyó, azaz a Duna, a szóból tulajdonnév lett és fogalom.

 Olvasták már Claudio Magris Duna című könyvét? 1986-ban írta, amikor az Y generáció még épp, hogy megszületett, és elképzelésünk sem volt arról, hogy lesz Z és Alfa, de sokan azt sem tudták, hogy pár év és egész Közép-Európa átalakul. Izgalmas kép közeli és távolabbi múltunkról, egyben kultúrtörténeti utazás, történelmi ízelítő a Duna melletti országokról.

 Tudták, hogy 1830-ban indult el az első gőzhajó a Dunán, ami kényszerűen magával hozta a meder szabályozását.

 Hány magyarországi mellékfolyója van? Aki hármat mondott, eltalálta: Rába, Ipoly, Sió.

 Ma még nyüzsögnek apró rákok a Dunán, ám arról hallottak-e, hogy miért tűntek el az egykor nagy számban itt élt folyami rákok? Nem, nem azért, mert levadászták és elfogyasztották volna őket, vagy mert az ipari szennyezés tönkretette volna élőhelyüket, hanem mert egy betegség, a „rákpestis” végzett velük. Igaz, ennek a kórnak is nyilván volt valami oka, de ezt most ne firtassuk!

 Vannak-e dunai halfajok? Igen, természetesen vannak, több mint 50 féle. Nekem ez soknak tűnik, a szakemberek szerint azonban inkább kevés. Van két olyan halfaj is, amely csak és egyedül itt él: a dunai galóca és a selymes durbincs.

Hát a hódokkal mi a helyzet? Kihaltak, akárcsak az aranysakál, ám néhány éve sikeresen visszatelepítették őket.

 Ha már a természetnél tartunk, még egy találós kérdés: hány nemzeti park kapcsolódik a Dunához? Összesen tizenhét – felfedezésre egy kiváló lehetőség szép sorban mindet felkeresni. Lehet a négy hazaival kezdeni!

 Számtalan módja van a felfedezésnek, egy élet is kevés lenne, ha mindent szeretnénk tudni a Dunáról. Aki alapos, áttekintő összefoglalóra kíváncsi, érdemes a Wikipédia Duna szócikkével kezdeni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
445 Hits
0 hozzászólás

Egy-két nap alatt elnyíló műremek – a golgotavirág

 Szeretem a kúszónövényeket, különösen azokat, amelyek nyáron virágözönnel borítják be a kerti lugast, vagy a ház falát, esetleg egy kiszáradt fa törzsére felfuttatva, hirtelen a semmiből kinőve pompáznak. Egyik gyerekkori kedvencem a klemátisz. Az oka igen egyszerű. Nagyszüleim kertjében volt egy hangulatos, klemátisszal befuttatott kis lugas, nyaranta az volt sok-sok meghitt beszélgetés, kakaós reggeli, kürtőskalácsos délután helyszíne. Az igazi különlegessége az volt, hogy a településen ugyan sok kertben volt kék klemátisz, de nálunk legalább hat féle színárnyalatban pompáztak a virágok. Mindenki a csodájára járt. Most mégsem erről írok, hanem egy másik gyönyörű futónövényről, a golgotavirágról.

 Számtalan másik neve is van, ám mind, még a latin szaknyelvi Passiflora is, ugyan arra utal, ugyan azt fogalmazza meg másképpen. Nevezik krisztusvirágnak, Krisztus koronájának, kínfűnek, kínvirágnak vagy passióvirágnak. Miért? Több elmélet van arra, hogy ki nevezte el a növényt, de bármelyiket nézzük, mindnek egy az alapja. A növény virágának alkotórészei szokatlanok és igen karakteresek, az ember pedig szívesen értelmezi a látottakat, ahogy arcot lát például a felhőben. Az első spanyol misszionáriusokat Krisztus szenvedéseire és a töviskoszorúra emlékeztette a virág, ezért úgy vélték, hogy még a természet is arra ösztönzi őket, hegy megtérítsék a dél-amerikai indiánokat.

A Golgota a hegy neve, ahol Jézust keresztre feszítették, a golgotavirág pedig az értelemzők szerint a megkínzatás stációira, a kínzás eszközeire utal. A nyeles magház a keserű pohár, amelyet ki kellett innia, a szőrkoszorú a töviskoszorú, amelyet a fejére helyeztek, a kacs az ostor, amivel megkorbácsolták, a hármas levél a kereszt három ága, más értelmezés szerint a lándzsa hegye, a három bibeszál a három szög, amelyekkel Jézust a kereszthez szögezték, az öt portok az öt sebhelye. A fehér szín Krisztus ártatlanságát, a 10 szirom pedig az igaz apostolokat jelképezi.

 Egy csodás virág szép értelmezése.

 A golgotavirág trópusi és szubtrópusi övezetekben őshonos, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Ausztrália egy részén, ám a világon szinte mindenütt termesztik. Európában a 17. században terjedt el. Indái az őshonos környezetben a 80 méter hosszúságot is elérhetik. A legtöbb passiónövény liánféle, de van cserje és fa változata is. A virága mellett a fényes zöld, háromkaréjos, sima levelek kevésbé feltűnőek. Néhány faj virágának átmérője elérheti a 10 centimétert. A legtöbb faj csak tűző napon virágzik, egy-egy virág pedig mindössze 24-48 óráig nyílik. Micsoda pazarlás!

 E különleges virágzatból fejlődik ki a kerek, sárga vagy narancssárga, édes-savanykás passiógyümölcs, amelynek legismertebb ehető fajtája a maracuja. Ha már a különlegesen hosszú indáról írtam, megemlítek még egy különlegességet: a brazíliai Passiflora macrocarpa termése a négy kilogrammot is eléri. A termést spanyolul granadillának, azaz gránátalmácskának is nevezik, mert az egyrekeszű, sokmagvú bogyó kerekded, apró magjai miatt kicsit hasonlít a gránátalmára.

 Az Andok indiánjai egykoron teát főztek a golgotavirágból. Európában nyugtatónak és fájdalomcsillapítónak használták a növényt. A benne lévő bétakarbolin jó hatással van az idegrendszerre, így nyugtatóként, a szorongásoldóként alkalmazzák. Bár a golgotavirágnak ismert mellékhatásai nincsenek, de ahogy általában semmivel, ezzel sem szabad túlzásba esni.

 Ám gyönyörködni benne májustól egészen őszig lehet, hiszen virágai ha rövid ideig élnek is, ám egész nyáron új és új bimbókat hoz a növény.

Tovább a teljes bejegyzéshez
638 Hits
0 hozzászólás

Lábatlan is, törékeny is – mi az?

 Nem más, mint egy szerintem igazán érdekes hüllő. Egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kommenteket olvasva meglepett, mekkora ellenérzést vált ki sokakból a kígyó, még akkor is, ha kicsike. Mivel hiszek abban, hogy ha megismerünk valamit, félelmeink oldhatók, tovább próbálkozom. Írásom témája ez úttal a gyík, amelyik valójában kígyó szeretett volna lenni. Igen, a törékeny gyíknak ez szinte sikerült, bár a szakértőknek azonnal feltűnnek a különbségek.

 Kis közvélemény-kutatást tartottam ismerőseim körében. A megkérdezettek között nem volt egyetlen hüllőrajongó, de még természettudományos érdeklődésű ember sem, ez nyilván megmagyarázza azt, miért nem akadt senki, aki hallott volna a lábatlangyíkokról. Tudományos nevük Anguis fragilis, azaz tükörfordítással törékeny gyík. E kígyóformát öltött gyík neve az egyik legismertebb gyíktulajdonságból ered, abból ugyanis, hogy ha szükséges, képes a farkát ledobni, majd újat növeszteni helyette. Nevezik még népiesen kuszmának, ez pedig bizonyára a mozgására utal, azaz, hogy kúszik, de nem igazán siklik. De erről majd később!

A ma ismert és elismert négyféle lábatlangyík, a közönséges, a kékpettyes, a görög és a peloponnészoszi közül hazánkban az első kettővel találkozhatunk. Nem nagyon közösködnek, más-más területen élnek, bár van ezek között átfedés. A határvonal a Duna. A közönséges lábatlangyík a Dunántúlon él, a kékpettyes pedig a Dunától keletre, leginkább például a Börzsönyben, Királyrét környékén.

Kígyó ez, vagy mi?

Adódik a kérdés, hogy ha olyan, mint egy kígyó, akkor hogyan állapítható meg, hogy mégsem az. Nem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk. Amennyiben van módunk megfigyelni, már a mozgásából egyértelmű, hogy nem kígyó. A kígyókkal ellentétben a lábatlangyíkok csak az oldalsó izmaikkal haladnak, a hasi izmok nem vesznek részt a mozgásban. Ráadásul a testük jelentős része, kb. kétharmada a farkuk, amely merevebb a benne lévő csontos lemezek miatt. Emiatt kevésbé harmonikus a „mozgáskultúrájuk”, mint a kígyóké. A szépség persze csak egy dolog. Ennél nagyobb gondot jelent a törékeny gyíkoknak, hogy sima felületen nehezen jutnak előre, mert nekik a tempós haladáshoz kell valami „mankó”, aminek a segítségével tovább tudják tolni magukat. Egyértelmű, ugye? Igen, ez a természetben némi kiszolgáltatottságot jelent.

További látványos különbség, hogy a törékeny gyík tud pislogni, a kígyó, mivel a szemhéjaik átlátszó hártyaként összenőttek, csak néz – nem véletlen, hogy bűvös tekintete legendás, még irodalmi művekben is olvashatunk róla. A kuszma a mozgásán kívül más hátrányos tulajdonságokat is begyűjtött a természettől, például a látása igen gyenge, ráadásul színvak. Így a nyelvét öltögetve tájékozódik. A kígyó szintén nagy nyelvöltögető, mint tudjuk, de míg a törékeny gyík eközben kicsit kinyitja a száját, a kígyók szája zárva marad. Bár a lábatlangyík ki tudja nyitni a száját, ám nem tudja úgy kiakasztani az állkapcsát, mint a kígyó, így korlátozott, hogy mivel, milyen méretű eledellel tud táplálkozni.

A fejük formája is más, a kígyóé laposabb, a lábatlangyíké magasabb bár kisebb, mint a kígyóké, kevésbé különül el a testtől.

A rejtőzködésben igazán kiváló

Rejtőzködő életmódját elősegítő testének színe és mintázata, többnyire a barna különböző árnyalatait öltik sima pikkelyei, de léteznek szürkés-ezüstös törékeny gyíkok is. Hasa általában szürkés-feketés. A hátukon sötét vonal húzódik. A nőstények és a hímek testmintázata eltérő. Érdekesség, hogy a kékpettyes törékeny gyíkokra jellemző égszínkék pettyek gyakran a közönséges lábatlangyíkok hím példányain is láthatóak.

Alapvetően rejtőzködő természetű állat, nem is lenne esélye másképpen a túlélésre, hiszen számos természetes ellensége van, többek között az ölyv, a héja, a vaddisznó, de még a sün is. Lomhasága miatt pedig nem nagyon van esélye a menekülésre. A táplálkozási szokásait is befolyásolja a tempója, a nála lassabbakra vadászik meztelen csigára, gilisztára.

Főleg este és esős időben aktív, ez sem véletlen, hiszen ilyenkor a kedvenc táplálékából is nagyobb a kínálat. A lábas gyíkoktól eltérően nem kövekre telepszik napozni, hanem könnyen felmelegedő tárgyak alatt veszi fel a szükséges hőt.

A telet átalussza, már októberben beássa magát a földbe és április közepéig színét sem láthatjuk. Ez után viszont azonnal a szaporodással foglakozik, rájuk is jellemző, hogy a hímek heves párharcot vívnak egymással. Álelevenszülők, a tojások az anya testében fejlődnek ki. A mintegy tíz centiméter hosszú gyíkocskák nyár végén, augusztus-szeptemberben bújnak ki.

Mindezek után meglepő, hogy tizenöt évig is elélnek, állítólag védett körülmények között még harmincig is. A lábatlan gyík Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
603 Hits
0 hozzászólás

Egyik legféltettebb kincsünk – a rákosi vipera, Magyarország egyetlen bennszülött gerincese

 Hogyan került ilyen kitüntetett helyzetbe ez a kicsi, szép hüllő, hogy külön védelmi központot alapítottak számára? Sajnos igen egyszerű: nem vigyáztunk rá eléggé. A kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központ létrehozásának az oka, hogy mesterséges beavatkozás nélkül rövid időn belül Magyarországról is eltűnt volna a mára szinte kizárólag nálunk előforduló, rendkívül ritka mérges kígyó, a rákosi vipera. Pedig korábban Közép- és Kelet-Európában elterjedt volt. Ausztriában azonban 50 éve láttak utoljára élő példányt. Jó hír, hogy Erdélyben a 2000 évek elején újra felfedezték néhány állományát. Magyarországon a Hanságban és az Alföldön élt egykor nagy számban, mára legfeljebb 500 egyedet számlál, és azok is inkább elszigetelt populációkban találhatók.

 A szerény képességű vadász

 Abban, hogy a rákosi vipera egyedszáma rohamosan csökkent, szerepet játszott, hogy az emberek pusztán tájékozatlanságból adódó félelemből vagy néha rosszindultból pusztították, sőt kereskedelmi célból gyűjtötték, ám az okok között élőhelyeinek drasztikus megváltozását is fel kell sorolnunk. A rákosi vipera ugyan mérges kígyó, de nem a legjobb vadász, így táplálékban gazdag vadászterület nélkül eléggé elveszett. Az elmúlt évtizedekben a vizes élőhelyek látványosan megváltoztak, a gyepek jelentős részét felszántották, bevetették, vegyszeresen kezelték. Mindez nem kedvezett a rákosi vipera fennmaradásának. Csökkent a táplálék mennyisége, és nem változott ellenségeinek száma, amely az emberen kívül sem kevés. Az nem volt meglepetés számomra, hogy a róka megeszi, de azon már elcsodálkoztam, hogy a túzoknak és a sünnek is kedvelt csemegéje. Persze a rákosi viperát sem kell félteni. A fiatal egyed csak bogarakat és rovarokat fogyaszt, ám a nagyobbak megbirkóznak kisebb emlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal is.

Mondd a neved…

A rákosi viperát Herman Ottó mutatta be a „világnak”, azaz a tudományos élet képviselőinek egy előadáson, ennek köszönhető, hogy Méhely Lajos, jeles zoológus elkezdett foglalkozni vele, majd egy évvel később már rákosi vipera néven írt róluk külön alfajként. A név eredete egyértelmű: a Rákos-patak melletti réten fogták az első két beazonosított példányt. Ezzel sokáig nem is volt gond, ám az 1950-es évek során parlagi viperára keresztelték. Miért? Igen egyszerű. Állítólag Rákosi Mátyást bosszantotta a közös név. 1989-ben aztán a rákosi vipera végre visszakaphatta eredeti nevét.

Kicsi és szép – de hogy is néz ki?

Maximum 50 centis hosszával kígyók között a kisebbek közé tud csak bekerülni. A rákosi vipera számomra tele van meglepetéssel, ugyanis a nőstények a hosszabbak, akadnak 60 centi körüli példányok is. Az alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán sötétbarna cikcakkminta fut végig, az oldalán pedig hasonló színű foltok láthatóak. A hasa szürke, foltos. Tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A feje háromszögletű, a hátrafelé kiszélesedés oka, hogy ott találhatóak a méregmirigyek.

Mérges, de mégsem!

Fontos tudni! Nincs miért félni a rákosi viperától – már ha valaha is találkoznánk vele a szabadban. Még akkor sem történhet baj, ha megmar minket, hiszen kevés és gyenge a mérge, olyasmit érezhetünk ilyenkor, mintha egy méh csípett volna meg. Egyetlen problémát egy általa kiváltott esetleges allergiás reakció okozhat. Ezért tehát minden esetben érdemes orvoshoz fordulni.

Október közepe táján a rákosi vipera – mint minden hazai hüllő – elvonul egy fagymentes helyre telelni és áprilisban bújik csak elő. Ez egyben a párzási időszaka. Ezt követően mindegy 100 nappal később, július-augusztusban, néha szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek. Újabb különlegesség: gyakran már az anyaállat testében kikelnek. Amikor nem elevenen születnek, a tojásból azonnal kikelnek, és hamarosan levedlenek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Európai Unió LIFE-Nature programjának segítségével indította el azt a védőprogramot 2004-ben, melynek része a már említett központ is. Itt a kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult és mára már 700-nál több vipera él a központban. Fontosnak tartják, hogy minél több információt és élményt osszanak meg a viperákkal és hüllőkkel kapcsolatban, tanösvényt alakítottak ki, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be és oktatótermük is van. Az intézmény egész évben látogatható.

A rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1688 Hits
0 hozzászólás

Kiváló honlapok, profi szervezés - Európai nemzeti parkok napja – hazai szemmel

 Annyi nemzetközi és egyéb jeles nap létezik, hogy talán nem is tudják már betölteni eredeti funkciójukat: felhívni a figyelmet egy témára. Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem írni mostani bejegyzésemet. Hamar rájöttem azonban, hogy ez nem igaz. A nemzetközi napok valóban betöltik hivatásukat. Például az egyes fontos ügyek, témák nem egymással versengenek a figyelemért. A kiemelt napoknak köszönhetően nem történhet meg, hogy véletlenül ugyanakkor akarjon valaki a madarak és fák védelmében szólni, vagy éppen a vizes élőhelyek gondjaira felhívni a figyelmet. Jók ezek a jeles napok, mert ilyenkor a sajtó is számít a témára, szívesen hírt adnak az aktuális, kapcsolódó újdonságokról.

 A mostani, május 24-i nap az európai parkokról szól.

 

Tudták, hogy az első, a Yosemite Nemzeti Park nem az öreg kontinensen, hanem az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, 1864-ben. Nem kellett sokáig várni, nyolc évvel később létrehozták a máig talán leghíresebbet, a Yellowstone Nemzeti Parkot. Európában közel negyven évvel később léptek ez ügyben, akkor viszont már több országban. Svédországban ekkor egyszerre kilenc nemzeti parkot jelöltek ki! A jeles nap ennek az alapítási kezdeményezésnek az emlékét őrzi 1999 óta.

 Tudták, hogy létezik a nemzeti parkokat összefogó európai szövetség? 1973-ban alakult meg, abban az évben, amikor hazánkban megnyílt az első nemzeti park a Hortobágyon. Az EUROPARC Szövetséghez tartozik ma több mint 400 terület, összesen 35 országot képviselve.

 Az iskolások nyilván tudják, de talán nem mindenki előtt ismert, hogy Magyarországon ma tíz nemzeti park gondoskodik arról, hogy a jövő nemzedékei számára is megőrizzék egy-egy terült ökológiai egységességét, megvédjék azokat a mezőgazdasági és ipari hasznosítástól. Nagyon fontos szerepük van a nemzeti parkoknak az ifjúság nevelésében. Erdei iskolákat, táborokat, ifjúsági természetismereti programokat szerveznek. Az iskolai nevelésből nem csak az erdei iskolákkal veszik ki a részüket, de pedagógus-továbbképzéseket tartanak, segítenek kihelyezett földrajz vagy például biológiaórák megszervezésével. Lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekeknek hazánk természetrajza ne papírízű, vagy virtuális élmény legyen csak, hanem átélhessék a valóságban mindazt a különleges természeti értéket, amelyet egy-egy terület rejt. Emellett természetesen a turistákról sem feledkeznek meg, számtalan vezetett túra, különleges élményt nyújtó szabadidős program közül válogathatnak az érdeklődők. Mindez csak a töredéke a nemzeti parkok munkájának, hiszen jelentős tudományos munka folyik mindenütt, miközben a terület védelmének nem kis feladata is hozzájuk tartozik.

 Lehetetlen lenne felsorolni részletesen az egyes parkok jellemzőit vagy munkásságát, csak egy rövid kedvcsinálónak szánom az alábbi rövid bemutatást. Keressék fel legalább az önökhöz legközelebb fekvő nemzeti park honlapját, ha eddig nem tették volna. A sok-sok érdekes információ mellett biztosan találnak sok vonzó programot, és tájékozódni is könnyű, mert mindegyik honlap áttekinthető, jól felépített.

 Az Aggteleki Nemzeti Parkot a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására hozták létre. A nemzeti park területen 280 barlang található. 1995-ben felkerültek az UNESCO Világörökség listájára. A nemzeti park területét több körben bővítették. Ennek során hozzákerült az Esztramos-hegy, valamint a Zempléni Tájegység. Különlegesség itt az ország egyetlen olyan területe, a Bodrogzug, amelyet rendszeresen elönt a víz. 1989 óta Ramsari terület.

 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park korábban egymástól különálló védett területek összekapcsolásával jött létre, így most összefüggő, védett ökológiai rendszer. Egyik tájegysége, a Kis-Balaton egyben a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény védelmét is bírja. A Tihanyi-félsziget 2003-ban Európa Diplomás területté lett.

 A Bükki Nemzeti Park az átlagmagasságát tekintve legmagasabb hegységünk központi, nagyrészt erdős területét foglalja magában. Kiemelt területei a Hollókői Tájvédelmi Körzet mint Kulturális Világörökség helyszín, az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület pedig Európa Diplomás. Itt található egy igazi különlegesség is, a világ első, országhatárokon átnyúló nemzetközi geoparkja. A 28 szlovák és 63 magyar település területét érintő Novohrad-Nógrád Geopark park célja a földtani örökség, a vidék természeti és kulturális örökségének, hagyományainak megőrzése, bemutatása.

 A Duna-Dráva Nemzeti Park igen nagy területű, hiszen a két névadó folyón kívül egész Dél-Dunántúlra kiterjed, magában foglalva öt tájvédelmi körzetet és 19 természetvédelmi területet. A nagy része egyúttal a NATURA2000-es terület

 A Duna-Ipoly Nemzeti Park a következő négy tájegységet fogja át: Pilis–Visegrádi-hegység, Börzsöny hegység, Ipoly-völgy, az Alföld Duna menti területe. A Budapest melletti Pilisi Tájvédelmi Körzetet 1981-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és ebben fontos szerepet játszott az itt végzett környezeti nevelési munka. Az Ipoly-völgy szakasza Ramsari terület.

 A Fertő-Hanság Nemzeti Park 1979-től az UNESCO Bioszféra Rezervátum hálózatának tagja, 1989 óta pedig mint jelentős vizes élőhely, szintén a Ramsari-területek között is szerepel. A nemzeti park mozaikos szerkezetű. Főbb területei a Fertő-táj, a Hanság a Tóközzel, valamint a Répce mente. 1994 tavaszán az osztrák és a magyar nemzeti park területeit összekapcsolták, így létrejött hazánk első határon átnyúló nemzeti parkja.

 A Hortobágyi Nemzeti Park, hazán legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja a Hortobágy és Nagykunság tájait, valamint a Tisza-tó egyes részeit foglalja magában. Ide tartozik 4 tájvédelmi körzet. Három megyére kiterjedő működési területén 6 tájegységi körzete van. Hortobágy UNESCO kulturális világörökségi helyszín. 2011-ben a nemzeti park területén jelölték ki Európa harmadik „nemzetközi csillagoségbolt-parkját”.

 A Kiskunsági Nemzeti Park a Duna-Tisza köze jellegzetes arculatát őrzi. Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra Programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította. A vizes élőhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a Felső Kiskunsági tavak és puszták, az izsáki Kolon-tó, a Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzet és a Csongrád-bokrosi Sós-tó.

 A Körös-Maros Nemzeti Park 13 mozaikból áll. A Körösök és a Maros ártéri erdői, gyepjei, a holtágak vízivilága alkotja az egyik fő értékcsoportot. A másik kiemelt élőhely a nagy kiterjedésű pusztákhoz kötődik. Itt él Európa legnagyobb szárazföldi madárfaja, a túzok.

 Az Őrségi Nemzeti Park jelenleg a legfiatalabb, 2002-ben jött létre. Része az Őrség, a Vendvidék, a Rába folyó szabályozatlan völgye, a Belső-Őrség és Szentgyörgyvölgy környéke. A nemzeti park egésze Natura2000-es terület. 2007-ben, mindössze 5 évvel a létrejötte után elnyerték a Kiváló Európai Célterület címet.

 És ezzel még nincs vége! Jelenleg már szervezik a tizenegyedik, a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrejöttét.

 Forrás: magyarnemzetiparkok.hu

Tovább a teljes bejegyzéshez
498 Hits
0 hozzászólás

„Otthon van az ember, ahol (...) nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.” /Lénárd Sándor/

Ha valaki még nem hallott volna arról, hogy létezik madarak és fák napja, miért jött létre, mi a lényege, az interneten számos hiteles forrásból tájékozódhat a részletekről, arról, hogy egy-egy évben mely szervezet hogyan ünnepli meg május 10-ét. A 1902-ben, a mezőgazdaságra hasznos madarak érdekében kötött Párizsi egyezmény évében Chernel István ornitológus szervezte meg hazánkban első alkalommal. Alapvetően iskolai programként indult azzal a céllal, hogy a fiatalok ismerjék meg a természet jelentőségét. Kezdetben is fontosnak tartották a faültetést, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszterként, 1931-es vonatkozó rendeletében megfogalmazta azt az elvárást, hogy minden gyermek ültessen egy fát.

A madarakról sokszor írok, ezért főszereplők most a fák!

A jeles nap apropóján az emlékeimről írnék. Szeretném, ha legalább néhányan ennek hatására visszagondolnának arra, hányszor ültettek már fát, mikor álltak valaki mellett, aki éppen fát ültetett, vagy ettek-e már gyümölcsöt olyan fáról, amit egy számukra kedves és fontos ember nevelgetett féltő gondossággal. Ünnepeljük meg ezt a napot azzal, hogy átgondoljuk, van-e személyes élményünk a fákkal kapcsolatban! Talán így jobban megbecsüljük majd mások fáit is.

Kolléganőm, amikor megosztottam vele, miről szól majd e heti blogbejegyzésem, elmesélte, hogy édesapja 80 éves elmúlt, amikor kivágta azt a diófát a kertben, amit ő maga ültetett 10 évvel korábban. A család értetlenkedett, hiszen végre termőre fordult a fa. Ám éppen ez lett a veszte, nem hozott jó termést, kicsi és ízetlen volt a diója. Így újabb diófa került a helyére, hiszen olyan nem lehet, hogy egy kivágott fa helyére nem ültetünk másikat. „Szép és jó termést fog hozni nektek” – mosolygott rá lányára az idős ember.

Szerintem nincs olyan, aki ne szeretné a fákat úgy általában. Ám olyan ember is sok van, aki gyilkos indulatot érez egy-egy konkrét fa iránt. Aki kertes házban él, annak többnyire szomszédja is van, és sokszor érdekellentétek feszítik a köztük lévő viszonyt. Mert például az egyik telken növő fa beárnyékolja a másik veteményesét. Vagy városi környezetben egy bérházak ölelte udvaron álló fa zöld lombkoronája egyeseknek béke, megnyugvás, oxigén, daloló madarak, másoknak sötétség, lehulló gallyak és felsöprendő avar.

A „ne vágj ki minden fát” helyett azt mondom, ne vágjunk ki egyetlen fát se, inkább ültessünk, amennyit csak tudunk. A fa nem egynyári virág, hogy csak elvetem a magját, és pár hónappal később már virágzik is. Hosszú-hosszú évek alatt teljesedik igazi szépségében. Egy ismerősöm mesélte, hogy ahol él, ott több bérház körbe vesz egy közös légterű, ám külön tulajdonrészekre osztott udvart. Így történhetett meg, hogy ezen a tavaszon kivágták azokat a 60 éves fákat, amelyek szép lombkoronájukkal elviselhetővé tették az udvar látványát, amelyeken sok madár osztozott, a nagy nyári melegekben enyhet adtak a lakóknak. Mert a gyökerük megbontotta két ház udvara között a kerítést, és fontosabb volt egy új betonkerítés, a kényelmes autóbeállás, mint a fák zöldje. Ez sajnos nem egyedi eset. Arra biztatok mindenkit, akinek fakivágásról kell döntenie, mindig jusson eszébe, milyen sok évbe telik, mire egy fa legalább 3-4 méter magasságra nevelkedik. Mindig elszomorít azoknak az új építésű, frissen parcellázott telkeken felépült családi házaknak a látványa, ahol egy árva fa sem nő.

Hányat ismerünk úgy igazán?

A gyümölcsfákon kívül sokan talán ismerik a leggyakrabban előforduló hazai fák nevét (tölgy, bükk, hárs, kőris, szil, juhar, gyertyán…), ám nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a felismerésükkel már sokunknak gondunk lenne. Pedig ezek csak a hazai fák, őshonos fánk még 30 féle sincs, igaz ennél jóval több féle fa nő itthon is. Tudták, hogy a világon több mint 60 ezer féle fa létezik? Mit gondolnak, a Föld melyik országában él a legtöbb fafaj? Ha Brazíliára tippeltek, eltalálták, ott több mint 8000 féle fával találkozhatnánk, ha bejárnánk a teljes területét.

Faültetési programok

A fa nem csak szép, nem csak élményforrás, enyhet adó árnyék nagy melegben, hanem létfontosságú erőforrás, élelmet nyújtanak számos állatfajnak, és nem utolsó sorban hozzájárulnak az egészséges légkör fenntartásához oxigéntermeléssel és a széndioxid elnyelésével. Az ETH Zürich, svájci egyetem kutatói szerint egy globális faültetési programmal a légkörben lévő káros anyagok kétharmadát ki lehetne vonni. Jó hír, hogy léteznek faültetési programok, köztük van igazán nagyszabású is.

A Bonn Challenge program célkitűzése, hogy újra termővé tegyenek a Földön 150 millió hektárnyi erdőtlen, erózió sújtotta területet 2020-ig, majd 350 millióra növelnék a tétet 2030-ig. Most 170 millió hektárnál tartanak. A kezdeményezést a német kormány és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) indította el 2011-ben. A program tovább bővült 2014-ben, amikor a New York-i klímacsúcson több mint harminc ország csatlakozott az erdőirtások korlátozásához és az erdőtelepítésekhez.

Kisebb, ám hazai, civil kezdeményezés a „10 millió fa” projekt. A tavaly nyáron indult programhoz bárki csatlakozhat. Interaktív térképükön, fotókon megtekinthető, hol milyen fákat ültettek eddig.

Most így májusban, a legtöbb fa már túl van a rügyfakadáson, tehát nem érdemes az elültetésükkel próbálkozni, de hamar itt lesz az ősz, a faültetésre ideális évszak. Tervezzék meg, hova, milyen fát ültetnének, ősszel pedig valósítsák meg elképzelésüket!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1171 Hits
0 hozzászólás

Különös évforduló - Mit tehetek én a Földért?

Április 22-ét 1970 óta ünnepelik a világon, Magyarországon 1990-ben indult a mozgalom. A mostani tehát kettős, kerek évforduló. Különös ünnepnap. A koronavírus-járvány miatt, erről már sokat olvashattunk, kicsit fellélegezhetett a Föld. Mégis egyik szemünk sír, mert a csökkenő levegőszennyezés hátterében nem tudatos döntések, ésszerű kompromisszumok, okos vállalások állnak, hanem a kényszerűség. Kedvesebbet utazunk országon belül, országhatárokon túlra pedig valóban szinte csak az utazik, akinek a munkája miatt szükséges. A turizmus, ennek részeként a sokat kárhoztatott tömegturizmus, szinte egyik napról a másikra leállt, nincsenek repülőjáratok, nem hömpölyögnek tömegek a turistalátványosságok környékén. Sok cégnél a termelés leállt, ez is hozzájárul a környezetterhelési adatok javulásához. De mi lesz „holnap”? Segít-e a mai tapasztalat abban, hogy ne ott folytassuk, ahol a kényszerű leállás előtt abbahagytuk. Olvasni mindkét véleményt, azt is, hogy a jövőben okosabban, környezettudatosabban fogunk élni, termelni. Nem utazunk majd rendszeresen konferenciákra, mert megtapasztaltuk, hogy online is kiválóan lehet egymással eszmét cserélni, kapcsolatokat ápolni. Át fog alakulni a munka világa, egyre többen maradnak majd home office-ban, mert mind a munkavállaló, mind a munkáltató megismerte az előnyeit, kidolgozták a működésmódját, munkát és pénzt fektettek bele kölcsönösen, nem fognak lemondani róla. A másik ezzel homlokegyenest ellenkező nézet a szkeptikusoké, akik azt mondják, hogy minden ott fog folytatódni, ahol március elején abbamaradt.

Azt hiszem, lehetetlenség, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy március előtt működött, de ezt majd az idő eldönti. Engem sokkal inkább az foglalkoztat most az ünnep ürügyén, hogy mit tehet az egyén. Mit lépjen az, aki nem elkötelezett környezetvédő mozgalmár, nem vezet elszántan hulladékmentes háztartást, csak egyszerűen szeretne kicsit tenni a saját jóérzéséért, meg – hát igen, ezek nagy szavak, de mégiscsak –, a Földért.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?!” – hangzik a Föld napja mozgalom egyik fontos üzenete. Szeretem ezt a gondolatot. Mert erőt és energiát ad, amikor annak ellenére, hogy a szomszéd nem teszi, szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Mert bíztatja mindazokat, akik egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy a Föld hosszabb távon élhető maradjon.

Listázzuk, mi minden lehet ez az apróság! Ilyen listákat összeállítottak sokan, magam is megtettem már, de most mégis leírok néhány alapötletet. Ez az én Föld napi hozzájárulásom, így ünneplek én. Hiszem ugyanis, hogy minden lista jó, mert lehet, hogy éppen akkor, éppen ahhoz az emberhez, éppen ez a lista jut el, aki éppen olyan hangulatban van, hogy választ legalább egy ötletet, sőt, meg is valósítja. Mi mindent tehet és tesz is természetesen, kedves, nyitott, elszánt, képzeletbeli hősünk?

 

Hősünk minden héten tart legalább egy vagy két húsmentes napot (Felvágottat sem eszik!)

Miért jó nekünk? A nagyüzemi állattartás komoly környezeti károkat okoz. Minél többen döntenek a kevesebb hús fogyasztása mellett, annál esélyesebb, hogy csökken a hústermelés mértéke, így környezetterhelő hatása is. Hősünk a húsmentes étkezésével hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, nagyságrendileg naponta 4 kilóval.

Miért jó neki? Rájön arra, milyen gazdag és változatos az élelmiszerek világa. Sok izgalmas, korábban ki nem próbált fűszerrel és fehérjében gazdag alapanyaggal találkozhat, és rájön arra, hogy tévedés volt elhinnie, hogy a zöldségek unalmasak.

 

Bár van kocsija, és szereti is, a jövőben hetente két-három napot gyalogol inkább, vagy biciklizik

Miért jó nekünk? Mert eggyel kevesebb autó rongálja a levegőt napra nap, teljesen feleslegesen. Mert így a busz, amivel utazunk, könnyebben tud majd közlekedni (ha egyre többen döntenek kedves hősünk példája alapján a gyaloglás és kerékpározás mellett), mert – ehhez persze már igen távlatosan kell gondolkodnunk –, kevesebb olajat kell kitermelni, és kevesebb autót gyártani.

Miért jó neki? Mert jóval kevesebbet fog üzemanyagra költeni, több marad másra, jobb dolgokra. Mert sokkal, de sokkal egészségesebb lesz, a gyaloglással jobb lesz a fizikai, sőt a mentális állapota, jobb lesz a vérkeringése, hogy csak egy-két előnyt említsek.

 

Csapvizet fog inni a jövőben, megteheti, mert nem olyan helyen lakik, ahol nitrátos a víz

Miért jó nekünk? Mert csak az ásványvizes palackokból Magyarországon évente közel 50 ezer tonnányi keletkezik. Ennek sajnos csak egy részét gyűjtik vissza szelektíven, a többi szemétként végzi, és várja azt a közel 500 évet, mire végre lebomlik. L Vagy a folyóinkon át eljutnak a tengerbe, ott hányódnak, lassan természeti katasztrófával fenyegetve. És akkor a gyártás során felemésztett energiáról nem is szóltam.

Miért jó neki? Miután a jövőben esze ágában sem lesz hazacipelni több liter vizet, káros műanyag palackokban, felszabadul az ideje, amit eddig vízvásárlással töltött, és anyagilag is jól jár, hiszen naponta megtakarít legalább 100-200 forintot!

 

Nem dob ki élelmiszert

Miért jó nekünk? Kezdjük azzal, hogy engem elszomorít, amikor degeszre töltött bevásárlókocsikat látok a szupermarket pénztáránál. Tudom ugyanis, hogy azokból az élelmiszerekből nagyon sok a kukában fog landolni. Rossz érzés, hány emberen segíthetnénk a fölöslegesen kikukázott élelmiszerekkel. Sokan kidobnak egy pár napja kibontott, teljesen fel nem használt tejfölös poharat, vagy mivel lejárt a ráírt szavatossági határidő, bontatlanul teszik a szemetesbe. Szóval, ha hősünk nem így cselekszik, nem vesz fölöslegesen semmit, akkor nem kell a végén bármit is kidobnia. Hazánkban fejenként közel egy kiló élelmet dobunk ki hetente! Az élelmiszerpazarlás nem pusztán érzelmi nyavalygás. Gondolom, sokan tudják, de talán van még, aki nem, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak. Arról nem beszélve, hogy a rengeteg, fölösleges, élelmiszer megtermeléséhez újabb és újabb területeket kell művelésbe vonni, ezért például erdőket vágnak ki.

Miért jó neki? Mert sokkal kevesebbet kell élelmiszerre költenie. Mert a háztartás izgalmas kihívássá válik, el kell ugyanis gondolkodnia azon, hogyan tudja felhasználni a tegnapi maradékot. Mert kétség ne legyen afelől, hogy lehet.

Nem kér műanyag szatyrot

Miért jó nekünk? Mert ha végre eltűnik a műanyag szatyor, nem fulladnak majd bele a tengeri állatok, nem kell a fákon, bokrokon lengedező rusnyaságokkal együtt élnünk, nem kell a műanyag károsanyag-kibocsátását elfogyasztanunk, amikor a tápláléklánccal visszakerül az asztalunkra.

Miért jó neki? Tudatosabb lesz, előre megtervezi a vásárlást, hiszen már az indulásnál tudja, vinnie kell bevásárlótáskát vagy kosarat. A tudatosságának köszönhetően kevesebbet fog költeni, egészségesebben fog élni.

 

Ne feledjük! A Föld napja cselekvő ünnep, bárki részt vehet benne, mindannyiunknak részt kell vennünk benne!

 

A Föld napja mozgalomnak van egy rendkívül gazdag, sok hasznos információt és számos remek ötletet tartalmazó honlapja: www.fna.hu – érdemes olvasgatni!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
573 Hits
0 hozzászólás

Iszik, mint a gödény - Nem, nem az alkoholizmusról lesz szó!

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2217 Hits
0 hozzászólás

A neve hűvös, de a meleget kedveli – mi az?

„Az esti ablak csupa jégvirág.” (Radnóti Miklós: Este a hegyek között)

Írhatnék akár az idézetben szereplő jégvirágról, amelyik manapság, a jól szigetelő ablakok korában, egyre ritkább jelenség. Nem, egy valódi, élő növényről lesz most szó. A nevéről egy olyan virágra asszociálhatnánk, amelyik, akár a hóvirág, a hideggel dacolva telente nyílik. Ám a jégvirág (Euphorbia marginata), csak látványában emlékeztet a télre. Felső, hófehér levelei, mint kis jégszilánkok veszik körül az apró virágokat. Erről a leginkább jégkására emlékeztető levélketengerről kapta magyar nevét. Más nyelveken is a hideg ihlette meg névadóit, tükörfordításban „hó a hegyen” a neve. Ez is találó, hiszen a fehér levelek csak a bokorszerű növény ágainak csúcsán jelennek meg.

Nos, mikor is nyíljon egy ilyen jeges nevű növény, ha nem nyáron, jelezve, hogy a világ nem fekete-fehér és a botanikusoknak is van humoruk.

A jégvirág egy Észak-Amerikából származó dísznövény, bár ránézésre és tulajdonságai alapján akár gyomnövény is lehetne. Nevezik hívatlan vendégnek is, ha ugyanis egyszer elültettük, és ott jól érzi magát, önmaga gondoskodik arról, hogy többé akkor se tűnjön el, ha megfeledkeznénk az újravetésről.

A kutyatejfélék családjába tartozik, tehát tejnedvet tartalmaz, ami sajnos mérgező, ezért óvatosnak kell lennünk, ha úgy döntünk, hogy kertünk egyik díszének szánjuk.

A növény szárai dúsan levelesek, a legalsók zöldek, a feljebb lévők, ahogy már írtam is, fehérrel mintázottak. A nyár során tempósan 60-80 cm magasra nő. Igénytelen egynyári növény, még sziklakertbe is ültethető. Elvan tehát a soványabb földen és jól bírja a tűző napot még akkor is, ha nem kap túl sok nedvességet. Nem csak, hogy szereti a napot, ha igazán szép növényt szeretnénk, minél több fehér fellevéllel, akkor semmiképpen ne ültessük árnyékba! Bár szívós és igen életképes, az átültetést mégsem szereti.

Az interneten számos hasznos tanácsot lehet arról olvasni, hogy pontosan hova érdemes ültetni, milyen módon kell magról vetni vagy palántázni. Nem csak kerti dísznek jó, egy-egy csokorba szép zöldet helyettesítő lehet, kiemeli a virágok színét.

A jégvirág családja igen változatos, például ide tartozik népszerű téli dísznövényünk, a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima). Ez az adventi és karácsonyi időszakban népszerű dísznövény abban is igen eltér szerény rokonától, hogy rendkívül érzékeny. Nem bírja a hideget, és a túlöntözést, de a szárazságot sem, valamit igényli a párás levegőt. Nekem például sosem volt vele szerencsém, azt pedig csak olvastam eddig, hogy újra lehet virágoztatni. Örömmel venném, ha az, akinek ez már valaha sikerült, megosztaná velünk a tapasztalatait.

A sok családtag közül a háromélű kutyatejet (Euphorbia trigona) is kedvelem, mert szerintem igen impozáns növény, bár meglehetősen szúrós. A háromélű kutyatej is gyorsan nő, ha jól érzi magát, akár két méter magas oszlopokat növeszt. Viszonylag igénytelen, bár télen szereti a hűvösebb környezetet, ekkor kevesebb a vízigénye is. Nyárok kitehetjük a szabadba is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1973 Hits
0 hozzászólás

A zergéknél is magasabban él egy szép és hazánkban ritka madár

Magyar neve, hajnal- vagy hajnalpírmadár, tollazatának színére utal. A fehér-szürke tollak közül, mint a hirtelen szétáradó hajnali fények, úgy ragyog ki a válltollak, szárnyfedők és az elsőrendű evezők nagy részének pompás tűzpirosa. Pillangóra emlékeztető, érdekes röptének köszönhetően nevezik még lepke- és pillangómadárnak is. Sokatmondó a latin (Tichodroma muraria, amiben fellelhető a latin murarius „fali”, a görög teikhos „fal” és a dromos „futó” szó), az angol (wallcreeper), vagy a német (Mauerläufer) elnevezése, amely az életmódjáról, elterjedési területéről árulkodik. Falfutó, falmászó, tehát egy madár, amelyik játszi könnyedséggel kapaszkodik meg és halad a sziklafalakon. Szüksége is van erre a képességre, hiszen élete nagy részét magas hegységekben tölti. Megközelíthetetlen bércek, sziklaormok lakója, megtalálható Európában és Ázsiában egyaránt egészen a hóhatárig, szédítő magasságokban is.

Szerencsések a magyar madárrajongók, mert évről évre hazánkban is felbukkan télen néhány példány, általában október és március között. Rövidtávú vonuló, a telet a költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban tölti, de nem utazik messzire, szemben például a vadludakkal vagy a gólyákkal. A hazánkban előforduló példányokról azt tartják, hogy az Alpokban költenek. Azok pillanthatják csak meg, akik tudatosan keresik, vagy éppen jókor vannak jó helyen. Például a Pannonhalmi Apátság vagy az Esztergomi Bazilika épületének oldalában többször megfigyelték már. Látták példányait a Bakonyban bányafalakon, várromokon, épületek falán.

A hajnalmadár tehát a magas hegyek költőfaja, tengerszint szerint 1000 méter feletti (van, hogy 3000 – ez Európában jellemző, vagy 5000 méter magasságban – Ázsiában), függőleges sziklafalakon bukkanhat rá fészkére az, aki képes megközelíteni. Szinte bármilyen magasságban emelkedő sziklafalon megtalálható, ám bizonyos szempontból válogatós. Csak olyan sziklát választ, amelyet a nap egy részében melegítenek a napsugarak és a közelében található forrás vagy vízesés. A nagyon szeles helyeket is kerüli. Leginkább a mészkősziklákat részesíti előnyben, de gneisz, vagy pala anyagú sziklákon is megél.

A hajnalmadár mérete 16-18 centi, kecses alkatú. A tollazata nagy része szürkés színű, olyannyira, hogy amikor gubbaszt, leginkább egy egérre emlékeztet. Lába apró, arányaiban nagy karmokkal, lehetővé téve, hogy biztonsággal kapaszkodjon és szinte rátapadjon, rásimuljon a meredek sziklákra. A két nem külsőre csaknem egyforma, azzal a különbséggel, hogy a tojó torka szürke, míg a hímé fekete, a tojó begye halványszürke, majdnem fehér, míg párja feketébe hajló sötétszürke dolmányt hord. Hangja nem túl erős, négy-öt halvány sípolásból áll egy strófa, a záró hang kicsit mélyebb a többinél.

A hajnalmadárral kapcsolatban számomra érdekesség, hogy a rendszertani besorolása nem egyértelmű. Az nem kétséges, hogy a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik, ám ezen belül megoszlanak a vélemények, hogy a csuszkafélék (Sittidae) vagy a fakúszok (Certhiidae) családjába sorolható-e, mert mindkettő jellegzetességét magán viseli. A legújabb megfigyelések szerint két, nem karakteresen különböző alfaja van kialakulóban.

Az azonban egyértelmű, hogy mivel táplálkoznak: leginkább rovarokkal, csigákkal, pókokkal, legyekkel. A hegyes, fekete, vékony, lefelé ívelő csőrével a keskeny résekből is kikotorja áldozatát, amelyek a sziklafal réseiben keresnek téli menedéket. Mókás és feltűnő táplálékkeresés közben: ide-oda mászik-repül, szárnyával csapkodva (innen a pillangó-hatás). Az állandó szárnymozgatás arra szolgál, hogy felzavarja nyugalmi helyzetükből a később táplálékul szolgáló rovarokat. Miközben élelmet keres, felforgatja, elkotorja a kisebb köveket, kavicsokat és más akadályokat. A kisebb rovarokat hegyes nyelvével felszúrja és behúzza a torkába. A nagyobbakat feltrancsírozza és csak utána nyeli le.

Szívesen iszik csőrét kitátva, hagyja, hogy felülről a torkába hulljanak a vízcseppek.

Fészkét mohából, gyökérdarabokból, valamint fűszálakból építi és szőrrel, tollakkal, finomabb mohaszálakkal béleli ki. Nagyon gondos fészeképítő, a fészket egy legalább fél méter mély hasadék utolsó harmadában rendezi be többnyire. A tojó viszi a főszerepet a munkálatokban, a hím csak besegít. Az alapos építkezés sokáig is tart, legalább 10-20 napot vesz igénybe.

4-5, fehér alapon piros-fekete pettyezett tojást rak, a pettyek a tojás szélesebb csúcsánál helyezkednek el. A tojó melegíti a költési időszakban a tojásokat, de a fiókákat társával közösen etetik.

Területvédő, csak a fajtaidegen madarakat tűri meg a maga közelében. A fajtársakkal a területért repülés közben a levegőben ádáz harcot vív, amely sokszor komoly sérülésekkel ér véget.

A madarak a dolgos hétköznapokban reggel korán elhagyják fészküket és csak este térnek vissza oda, a téli időszakban ez a fészken kívül töltött idő lerövidül. Az aktivitásba a madarak gyakran iktatnak be nyugalmi és tisztálkodó szakaszokat, ezek azonban rövidek. Szeretnek napfürdőzni, eközben vagy „hasra fekszenek” és kitárják a szárny és farktollazatukat, vagy ülő helyzetben a torkukat, begyüket és hasukat tárják a nap felé. Ilyenkor hátra hajtják fejüket, és a farktollaikra támaszkodnak. Imádnak por- és vízfürdőzni, a hajnalmadarak szeretik a tisztaságot, sőt, ez igen fontos számukra.

Az európai populáció többsége Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban él, sok költőpár található Törökországban is. Európában összesen mintegy 100.000 hajnalmadár költőpár él. Leginkább a növekvő turizmus fenyegeti életterületüket, mivel egyre népszerűbb a kirándulás és a sziklamászás, és így mind többen eljutnak az eddig még érintetlen régiókba.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1376 Hits
1 hozzászólás

Kis segítség apró barátainknak - Pár gondolat a téli madáretetésről

Tavaly télen egy ismerősöm kíváncsiságból kitett otthon a konyhaablakának párkányára pár szem diót, és meglepve tapasztalta, hogy rövid idő elteltével már ott csipegetett egy kedves, színes kismadárka. Kísérletező kedvű, amatőr madármegfigyelő barátom a sikeren felbuzdulva beszerzett egy profibb etetőt és tudatosan kezdte táplálni a környék madarait. „Önző szándékból kezdtem” – válaszolta arra a kérdésemre, hogy jutott eszébe az egész. „Szeretem a madárfotókat, szeretek gyönyörködni a madarakban. Egy nap éppen reggeliztem, amikor odareppent az ablakpárkányomra egy veréb, és elszórakoztatott a megfigyelése. Ekkor jutott eszembe, hogy odacsalogathatnám őket máskor is.” Elmesélte, azóta rendesen utána is olvasott, hogy mit szabad és mit nem, ő ma már teljesen tudatosan odafigyel a madarakra minden télen. Cinkék, rigók, pintyek látogatják az „éttermét” rendszeresen.

Nem csak kutyát vagy macskát tartani, de a madarakat etetni is komoly felelősség. Csak az vágjon bele, aki tudja, hogy ezt rendszeresen folytatni akarja és tudja is. A madarak ugyanis hozzászoknak, hogy az adott helyen táplálékhoz jutnak, és ezért akár messzebbről is visszajárnak. Ha elmarad a táplálék, különösen egy hideg téli éjszakán, az a kisebb madaraknak végzetes lehet. Energia-utánpótlás hiányában hamar kihűlnek. Bár a madarakat nem háziállatként tartjuk, mint például a macskát vagy a hörcsögöt, éppen úgy gondoskodnunk kell róluk, ha már „megszelídítettük” őket. Tehát, ha tudjuk, hogy el fogunk utazni hosszabb időre, és nem tudunk elegendő táplálékot kitenni az etetőre, és nincs senki, aki átvállalja tőlünk a feladatot, akkor idejében kezdjük el csökkenteni a táplálék mennyiségét. Tanítsuk meg madarainknak, hogy a továbbiakban itt már nem számíthatnak eleségre!

A téli etetési időszak általában október végétől április közepéig tart. Sokféle etető létezik, vásárolhatunk is megfelelő eszközöket, de akár magunk is barkácsolhatunk. Az ablaketetők között van például tapadókorongos, de ennél sokkal jobb, ha fixen tudjuk a falhoz rögzíteni, mert a tapadókorongok bármikor elengedhetnek, és az etetőnk lezuhan.

Ha van kertünk, az etető kihelyezésénél azt kell leginkább szem előtt tartanunk, hogy biztonságos helyre tegyük, tehát például a macska egyáltalán ne, vagy csak nehezen tudja megközelíteni, és legyen a közelben olyan bokor vagy fa, ahova át tudnak reppenni a madarak, ha valamitől megriadnak. Nem árt, ha olyan részre helyezzük ki az etetőt, amit könnyen ellenőrizni tudunk, hogy van-e még elegendő táplálék benne. Amennyiben nincs jó rálátásunk, akkor könnyen azt gondolhatjuk – különösen magvak esetén, hogy még tele az etető, miközben már csak a maghéjak kupacolódnak benne.

Megtudtam az ismerősömtől azt is, hogy az etetőket is takarítani kell, ami, megjegyzem, nekem meg sem fordult volna a fejemben. Az egészségtelen, romlott tápláléktól könnyen megfertőződnek a madarak. Különösen esős időben fontos, hogy rendszeresen, hetente legalább kétszer vegyük ki a maradék eleséget, sőt, töröljük át fertőtlenítős vízzel. Ha tálkába tesszük ki a magvakat, akkor fúrjunk az aljukra apró lyukakat, ne álljon meg benne a víz.

Mivel etessük a madarakat? Leegyszerűsítve: zsíros, tápláló élelemmel, ami nem romlik meg könnyen, valamint gyümölcsökkel. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a madarak nem luxusimádók. Nekik teljesen mindegy, hogy olcsó szotyit, vagy méregdrága török mogyorót kapnak. Azt sem fogják méricskélni, hogy egyenletes méretűek-e a szemek. Sőt, számos madár inkább hálás lesz, ha törmelékes kicsit a napraforgómag, mert egyeseknek túl kemény a maghéj, ők csak a már kihullott magdarabkákat tudják felkapkodni. A magvak esetében a legfontosabb: sózott vagy pörkölt magvakat semmiképpen ne tegyünk ki az etetőre!

Jó élelem a zsírszalonna, szalonnabőrke, faggyú, sajt, vagy a kertészetekben, barkácsáruházakban is kapható cinkegolyó. A gyümölcsök közül megfelelő a körte vagy a szőlő is például, de még mindig az alma a legolcsóbb, és mint tudjuk, a madarak nem finnyásak és azt sem bánják, ha nem túl változatos a táplálékuk. Azon meglepődtem, hogy a madarak is szeretik a főtt rizst, a főtt tésztát és a párolt leveszöldségeket, és ezekkel nem is teszünk nekik rosszat.

Ha valaki ennél többet szeretne tudni a témáról, javaslom, keresse föl a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalának vonatkozó almenüjét! Érdemes!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1166 Hits
0 hozzászólás

A holló ötven árnyalata

A hollóhoz számtalan asszociáció, szóláshasonlat és hiedelem kötődik. Valószínűleg azért, mert Földünk egyik legtermetesebb, a verébalakúak rendjébe tartozó madara már az ősidők óta együtt él az emberrel – először hegyvidékes területeken, majd a városiasodással kibővítette lakóhelyét. Területileg a legelterjedtebbnek számít a varjúfélék családjában, leelőzve a csókát, szajkót, szarkát, varjút: Észak-Amerikától Ázsiáig megfigyelhető, egyedül az esőerdők környékén nem találkozhatunk vele.

Egy igen figyelemreméltó madár

Ez a koromfekete szárnyas nagyjából akkora, mint egy csirke, kétszer nagyobb, mint a vele gyakran összekeverhető fajtársa, a varjú. Testhossza 60−70 centiméter, szárnyfesztávolsága másfél méter, míg testtömege elérheti a két kilogrammot is. Erős, vaskos csőre enyhén ívelt, tollazata olykor a napfényben kékesen csillog. Ezt nem színanyag okozza, hanem a tollak szerkezete által előidézett fénytörés. Farktollai ék alakban kerekítettek. Röpte erőteljes, egyenes vonalú, gyakran kering hosszasan kiterjesztett szárnyakkal – a sólymokhoz hasonlóan – a magasban. A földön kimért járás jellemzi. Átlagosan 10−15 évig él, de nyilvántartanak negyvenéves és afölötti egyedeket is. A holló mindenevő. Opportunistának mondható, tápláléka nagyban függ az élőhelyétől és az adott évszaktól. Amellett, hogy gyümölcsöket, bogyókat, gabona magvakat eszik, férgeket, rovarokat kóstol, rágcsálókra is vadászik, egyes madarak tojásait, fiókáit szintén megeszi, illetve szeméttelepek és állati tetemek környékén is felbukkan, ha mást nem talál. Talán éppen ezért nevezi a népnyelv gyászmadárnak.

A hűség mintaképe

Korán párt keres, társát egy életre választja. A hímek udvarlási sikerének záloga a különféle akrobatikus légi bemutatók mellett a táplálékszerzésben rejlik. Fészekrakáskor körültekintő és óvatos, így magas fák koronájára, sziklaszirtekre, villanyoszlopokra kerül a gallyakból, gyökerekből készült költőhely, amelynek helyét rendszerint nem változtatja. A hollók költőpáronként birtokolnak egy-egy területet, ezt illetéktelen betolakodó (akár fajtárs) esetén is erőteljesen védelmezik. Gyakran civakodnak egymással, ám családjuk iránti ragaszkodásukról is tanúbizonyságot tesznek. A tojásrakás már február környékén megkezdődik, három−hét barna pöttyökkel tarkított kékeszöld tojáson kotlik a tojó kb. húsz napon keresztül. A fiókákat mindkét szülő táplálja, kb. negyvennapos korukban repülnek ki először, de még fél évig a szüleikkel maradnak.

Agyas madár

A holló hangja jellegzetes, ismétlődő, mély „klong klong” vagy „krúg krúg”, ám e „károgás” mellett széles hangskálával rendelkezik, így némi emberi tréning után szavakra, akár rövid mondatokra is megtanítható. Emellett csőrcsattogtatással, füttyökkel is kommunikál társaival, valamint nyaka megnyújtásával mélyebb vagy magasabb hanggal szól egy-egy ismerős vagy idegen egyedhez. Tizenöt-harminc különböző hangot képes kiadni. Mindebből is következik, hogy a holló igen intelligens állat. Kimutatták, hogy az összes madárfaj közül a holló rendelkezik a legnagyobb agytérfogattal. Számos megfigyelés bizonyítja tanulékonyságát, problémamegoldó-képességét, fejlett memóriáját és kommunikációját. Ravaszságát és éberségét alátámasztja, hogy olykor kilesi vetélytársai táplálék-rejtekhelyét, és egy óvatlan pillanatban ellopja a másik tartalékát. Olyan is előfordul, hogy megtévesztésképp csak úgy tesz, mintha eldugná az élelmet, de végül máshová rejti zsákmányát.

Tisztelik, vagy tartanak tőle

Kultúrája válogatja, hogy épp fenséges vagy gyűlölt tulajdonságokat, esetleg misztikus történeteket kötnek hozzá. A hollóhoz ébenfekete tollazata, károgó hangja, dögevő szokása miatt Európa-szerte baljós képzetek tapadnak. Például Svédországban vagy Németországban úgy tartották, hogy a hollók a meggyilkolt vagy elkárhozott emberek szellemei. Nálunk is él ez a negatív szellem, rossz ómen, ha felbukkan egy holló, ám más szimbólumként is megjelenik kultúrkörünkben. Gondoljunk csak Hunyadi Mátyás címermadarára vagy a kézzel írott kódexeket, azaz Corvinákat tartalmazó díszes könyvtárára. Innen származik a Corvin előnév is (corvus latinul hollót jelent).

Hírnöki szerepét Görögországban, Tibetben és a viking kultúrában jegyzik. Arany János A londoni Tower hollói is megemlítendők a témában. A monda szerint, amíg hollók laknak a Tower udvarában (akiket gazdag ellátással és szárnymetszéssel marasztalnak gondozóik), addig Angliát nem szállják meg az ellenséges erők. A modern irodalom is számos hollóval kapcsolatos művet jegyez olyan neves alkotóktól, mint Charles Dickens, Edgar Allen Poe vagy J.R.R. Tolkien.

Ha már Mátyás királyról írtam: a magyar irodalomban például Arany Jánoshoz köthető egy ismert, hollóval kapcsolatos vers. Arany Mátyás anyja című művében Szilágyi Erzsébet Prágában raboskodó fiának, Hunyadi Mátyásnak minden lovas futárnál gyorsabban kívánta eljuttatni levelét, és ezzel a madárral kézbesíti üzenetét. Ezért is volt hosszú ideig hazánkban a holló a posta emblémája is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2050 Hits
0 hozzászólás

Takarítási világnap – Amikor felsóhajt a Föld

A kezdetek

A Takarítási világnap nem kötődik konkrét dátumhoz, minden évben egy szeptember 20-a körüli hétvégén rendezik meg (idén szeptember 15-ét jelölték ki). Ez a szép hagyományokra visszatekintő ünnep Ausztráliából indult 1989-ben, amikor egy vitorlásversenyen az egyik versenyző, Ian Kiernan, teljesen felháborodott, hogy szemetes az óceán, és hulladékkal borított a partja is. Gyorsan megszervezte hát az első szemétszedéssel egybekötött közösségi programot Sydney kikötőjében és környékén. Mottója a következőképpen hangzott: „Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon! Ha mindenki tisztán tartaná a saját környezetét az egész világ tiszta lenne…”

 

Fotó: Pixabay

A Takarítási Világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdették meg az ENSZ Környezetvédelmi Programjában (UNEP), és az óta minden évben megrendezik. Ma már 80 országban csaknem 35 millióan látnak neki környezetük rendbetételéhez: hulladékot szelektálnak, szemetet szednek, patak- és folyópartot takarítanak, fát ültetnek.

 

Micsoda mennyiség!

A programot nálunk először a Magyar Cserkészszövetség karolta fel, azóta a pozitív fogadtatásnak és a civil szervezeteknek köszönhetően ez a világméretű takarítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend itthon is. Szerencsére ma már rendszeresen indítanak ehhez a világnaphoz kapcsolódóan akciókat, és sok cég is részt vesz az általános „nagytakarításban”. A mi cégünk is több alkalommal részt vett a mozgalomban, takarítottunk mi is árokmedret, Duna-partot, adtunk konténert a gyűjtéshez, és elszállíttattuk az összegyűlt hulladékot.

Az országos adatok szerintem igen imponálók. 2017-ben 2324 helyszínen, hozzávetőlegesen 210 000 ember, 3122 tonna szemetet (Forrás: kormany.hu) gyűjtött össze. Ez a 3 tonnányi hulladék több mint az a szemétmennyiség, amelyet Észak-Magyarország lakossága egy nap alatt „megtermel”.

Fotó: Pixabay

 

Természetesen takarítunk!

Hatékonyan takarítani nem kizárólag a reklámokból jól ismert vegyszerekkel lehet. Ezek sokszor irritáló hatásúak és a környezetünkre is kifejezetten károsak. Többek között a citrom, a teafaolaj, az ecet, a krumplihéj, a só, illetve a mosószappan vagy szódabikarbóna felhasználásával – a régi jó módszerekkel –, sokkal szebb eredményt érhetünk el, mint a drága vegyszerek segítségével.

 

A Takarítási világnap célja, hogy jobb és élhetőbb környezetben éljük mindennapjainkat, nemcsak otthon, hanem a közterületeken, az utcákon, tereken, vagy az iskolában és a munkahelyünkön. Van, aki úgy gondolja, hogy egy nap nem váltja meg a világot, és ebben persze igaza is van. De nekem meggyőződésem, hogy ez legalább egy alkalom, amikor erről a fontos ügyről beszélünk, amikor a sajtó, a média is foglalkozik vele. Ilyenkor olyanokhoz is eljut az üzenet, akik addig nem gondoltak arra, hogy egy eldobott tárgy, egy kocsiablakon kidobott pillepalack nem csak elcsúfítja a környezetet, de károsítja is.

Amúgy mi magunk minden napot takarítási világnappá tehetünk, mert szerintem nem érdemes másokra várni, kinek-kinek a maga környezetében kell rendet tennie. Ha minden nap teszünk egy keveset, a nagytakarítás is kisebb feladat lesz.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2373 Hits
1 hozzászólás