Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Most akkor rágják a kecskék vagy nem? – A kecskerágó-rejtély nyomában

 Kolléganőm mesélte egyszer, hogy gyerekkorában sokat járt kirándulni édesapjával. Minden évszaknak megvolt a maga jellegzetessége, valami kis extra, amit lehetett várni, ami kis plusz élményt adott közös sétájuknak. Tél végén a hóvirág, majd az ibolya megjelenése mindenképpen ilyen esemény volt, áprilisban pitypangkoszorút fontak, május táján tobzódtak az út mentén virágzó orgonabokrok tömény illatában. Gyűjtöttek medvehagymát, felkutatták a legédesebb szederbokrokat. Még sok növényt felsorolt, és megtudtam, hogy számára az ősz nagy kedvence a kecskerágóbokor volt, sosem tudott betelni a látványával. Nem volt kertjük és városi parkokban sem nagyon találkozott vele. Pompás látványt nyújtottak rózsaszínes termésükkel. Mindig gyűjtöttek néhány ággal, sokáig szép volt otthon a vázában. Talán a neve is hozzájárult ahhoz, hogy az egyik kedvence lett.

Gondolhatnánk, hogy ezt a nevet nagyon nem kell magyarázni, hiszen egyszerű: a kecske szereti ezt a bokrot rágni, ebből lett nyilván a kecskerágó-bokor, majd egyszerűsödött a kifejezés (szakszerűen: tapadással keletkezett), így lett kecskerágó. Nos, kicsit utána olvasva kiderül, hogy azért ez nem ennyire magától értetődő, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel a bokorral, vagy termésével kellene etetnünk kecskénket, már ha lenne nekünk ilyenünk.

Theophrasztosz, akit a botanika atyjaként emlegetnek Euonymus néven egy fát említ, „amely olyan mérges, hogy a marhát, kivált a kecskét, már akkor is megöli, ha gyümölcsét vagy levelét ezek az állatok megízlelik”. Igen, éppen itt a bökkenő. Természetes nyelvérzékünk ugyanis azt mondatja velünk, hogy inkább kecskegyilkosnak, vagy kecskeűzőnek kellene ennek alapján a bokrot nevezni. Hacsak nem úgy gondolkodunk, hogy a kecskerágót rágott kecskét „titkos féreg foga rágja”, azaz tulajdonképpen kecskerágó rágja a kecskét. Tréfának tűnhet, de ezen a kérdésen több évszázadon át töprengtek tudós férfiak, megfejtés még nincs a talányra, miért hívunk egy ártalmas növényt úgy, mintha az, akire ártalmas, kedvelné.

Van más népi neve is, például a barátcserje és a pilátusfa. A csíkos kecskerágó kedves népi neve a papsapka, amely metaforikus elnevezés a termése alapján. Az ugyanis emlékeztet a katolikus papok barettjére.

A közönséges, avagy csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) egész Európában megél, hazánkban is honos. Terméseik 4-5 részből álló, rózsaszín, sárga vagy vörös színű húsos termések. Magjukat húsos, élénk színű magköpeny borítja. A terméssel és magokkal a gyümölcsevő madarak táplálkoznak, a magok sértetlenül áthaladnak a madarak emésztőrendszerén, majd az ürülékkel távoznak. A magok így sokfelé eljutnak, közülük nem kevés meg is ered, így tovább éltetve a fajt.

Kertben vagy parkokban akkor is megélnek, ha a talaj nem a legjobb minőségű, jól tűrik városi környezetet is. A tűző napot viszont nem kedvelik.

A kecskerágót használják a gyógyászatban ma is. Régen titokzatosság lengte körül, mert kérge drog, hatóanyaga az evonymin növeli a szív összehúzódási erejét. Terméséből egykor rüh elleni gyógyszer készült. A kéreg porával az ótvart gyógyították, valamint olajat is préseltek belőle.

Tovább a teljes bejegyzéshez
589 Hits
0 hozzászólás

Nem, ez nem pingvin!

Egy kisebb társasággal szójátékokat játszottunk nemrég. Az egyik feladat az volt, hogy mindenkinek egy fekete-fehér állatot kellett megneveznie, olyat, amit a körben korábban még nem említett senki. Már túl voltunk a pingvinen, a zebrán, a dalmatán, a szarkán, a borzon, sőt a gyilkos bálnán is, amikor a barátnőm kisfia bedobta az alkát. Mondanom sem kell, volt közöttünk olyan, aki azt sem tudta, hogy madár-e vagy hüllő, vagy miféle lény, ám utánanéztünk, és én meg is kedveltem. Nekem olyan, mintha egy papagájt és egy pingvint kereszteztek volna. El is döntöttem, hogy írok róla, hátha olvasóim közül másnak is újdonság lesz.

Sajnos hazánkban nemhogy nem honos, de még csak látogatóba sem jön ide, mert a tengerek szerelmese, a szárazföld belseje nem érdekli. Ha rákeresnek az interneten, biztosan megtalálják azt az információt, hogy egy példány ennek ellenére eljutott Magyarországra, 1935-ben feljegyezték, hogy látták. Szegény! Novellát lehetne írni arról, vagy még inkább verset, hogyan kerülhetett hozzánk. Ám a történet, bárhogyan is indult, szomorú véget ért, a Magyarországon turistáskodó alka Hajdúböszörményben nekiröpült egy templomtoronynak és elpusztult. Talán egy hajóskapitány hozta magával hosszú tengeri útjáról hazatérve. Lehet, hogy megkedvelte, és nem tudott megválni kis barátjától, kalitkába tette és hazahozta.

Az alka nem is olyan apró, testhossza 40 centi körül van, kicsi, kardszerűen hajlott szárnyát több mint másfélszer ekkorára tudja kiterjeszteni. Olyan, mintha nem is lenne szeme, mert a fején a fekete tollakba beleolvad fekete gombszeme. A torka ragyogó sárga, szinte világít, amikor kitátja csőrét.

Mivel kizárólag tengerparton él, ebből egyértelműen következik, hogy a tenger gyümölcseivel táplálkozik. Leginkább halakat fogyaszt, valamint angolnát, férgeket, csigákat. Az alka kiváló úszó, háromujjú úszólábai segíti ebben.

Telepesen költ, akár például a kormoránok. A párok évente visszatérnek ugyanahhoz a fészkekhez. Leginkább a sziklás partokat kedveli, fészkét sziklafalak üregeibe rakja, bár nem ez a pontos megfogalmazás, mert semmit nem tesz a fészekbe, nem béleli ki, nem rejti el a bejáratát. Egyszerűen a sziklára teszi a tojást, amin több mint egy hónapig kotlik. A hosszú időt egy madár nem bírná, ezért a szülők felváltva melengetik, őrzik a tojást. Az alka évente egyetlen tojást rak. Az alkatojások szépek és többfélék. Az alapszíne lehet bézs, barna, de türkiz is, amelyet sötét foltok tarkítanak művészi elrendezésben.

A kikelt fiókák azonnal teszik a dolgukat, és alig két héttel a születésük után bár bele is vetik magukat a tengerbe, bár a szülői gondoskodást még sokáig nem kell nélkülözniük.

Mondanom sem kell, hogy az alka populációra sincs jó hatással a környezetszennyezés, valamint a halászat. Ez utóbbi részben a halállomány, tehát a táplálék csökkenését eredményezte, de az sem ritka, hogy a halászhálóba gabalyodva pusztul el egy-egy alka.

Tovább a teljes bejegyzéshez
447 Hits
0 hozzászólás

A címertan kedvelt virága: a liliom

 Amikor virágüzletbe megyek, sokszor játszom azzal, vajon ismerem-e mindegyik növény nevét. Az eladók, amikor egy kevésbé ismert fajtát nevén nevezve kérek, nem csak rámutatok, néha nevetve megjegyzik, ezt nem sokan tudják a vásárlók közül. Nos, olyan ember viszont, aki a liliomot ne ismerné fel, szerintem nincs. Nem pusztán azért, mert csak elvétve akad olyan virágos, ahol nem árulják. Nem is csak azért, mert kertekben gyakran látni, legyen az egy falusi előkert, vagy egy üdülőhelyi díszkert, valamint parkokba is előszeretettel ültetik, különösen a tűzliliomot. Hanem mert ott él a költészetünkben, a nyelvünkben. A magyar virágkultuszban a rózsa mellett a liliom neve szerepel leggyakrabban. Jelen van népköltészetünkben, költőink verseiben, és becéző szavainkban is gyakran élünk vele.

 A magyar nyelvben már 13. században megjelent. A liliom nevünk a latinból származik, akár a franciában vagy a németben. Hozzánk a liliom a középkori kolostorkertekből került, ám előtte már nagy utat tett meg. Története messze időszámításunk előtt indult.

 Egykori domborművek tanúsága szerint az asszírok is ismerték, sőt a királyság szimbóluma, hatalmi jelkép volt.

 A bibliai Énekek énekében több helyen előfordul, mindenütt erotikus szimbólumként. Ezt indokolja a karcsú száron csüngő buja, nehéz virág kitárulkozó kelyhe és tömény, édes illata. „Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között.” (2,1). A görög és a római mondakörben is a nőiesség, az igaz szerelem, valamint a termékenység szimbóluma. Termékenység szimbólumként későbbi korokban gyakran ajándékoztak nőknek születésnapra vagy házasságkötésük alkalmából, hogy fiúgyermeket szüljenek.

 A bibliai Zsuzsanna (a héber eredetű Sosanna név jelentése fehér liliom) történetében a liliom már egyértelműen a tisztaság, az ártatlanság jelképe. Ebben szerepet játszott a virág fehér színe. Sok szent attribútuma: Szent Anna, Páduai Szent Antal, Szent Imre, Szent József, Aquinói Szent Tamás, Sienai Szent Katalin ábrázolásain gyakori motívum, tiszta életük jelképe. Szűz Mária virága is a liliom. Az Angyali üdvözlet-ábrázolásokon vagy az arkangyal kezében látjuk a liliomot virágként esetleg liliomos jogar formájában, vagy Mária mellett egy vázába állítva. A tisztaság kifejezésére számos festő – Fra Angelico, Tiziano, Murillo, Botticelli – fehér liliommal ábrázolta a kis Jézust tartó Máriát.

 Krisztushoz, mint a világ világosságához társítják, szintén a virág fehér színe miatt. Ezért szokás ma is liliommal díszíteni a húsvéti oltárt. A liliom jelképként alkalmazása annyira gyakorivá vált, hogy a 17. század elejétől pápai rendelet szabályozta a virág alkalmazási módját a művészetekben.

 A címertan talán legkedveltebb virága. A középkorban a fejedelmi jelképek részévé vált (pl. Anjouk, Firenze), a francia Bourbonok jól ismert címervirága. Igaz, az egykori eredet a nőszirom lehetett. Nem csak a rózsa volt történelmi jelkép egymással viaskodó családok között, a liliom is hasonló szerepet játszott, csak nem családok, hanem felekezetek között. Az ír katolikusok mindig fehér liliomot ültettek a kertjükbe, a skót protestánsok narancssárgát.

 A liliom változatos virág, legalább 90 faja ismert, a hibridek száma pedig ennél jóval több. Főként az északi félteként elterjedt, Európában az első termesztett virág. A fehér liliom a legrégibb kerti növények közé tartozik, igaz, egykor ízletes hagymája miatt termesztették, amelyet Ázsiában még ma is szívesen fogyasztanak. Kínában a hagymát meghámozzák, cukros vízben megfőzik, és csemegeként fogyasztják.

 Perzsiában kenőcsöt készítettek belőle. Gyógynövény volt az ókori Rómában, és a középkori kolostorkertekbe is így kerülhetett. Fájdalomcsillapítónak tartották, sebgyógyításra alkalmazták és a liliomolajjal kezelték a napozás miatt leégett bőrt.

 Nyárvégi aktualitása, hogy hagymáit ilyenkor érdemes elültetni. Érdemes, mert mutatós. Amikor gyönyörködnek benne, eszükbe juthat, hogy több ezer éven át hány és hány ember csodálta meg a liliomok szépségét.

Tovább a teljes bejegyzéshez
797 Hits
0 hozzászólás

Gyönyörű, különleges, hatalmasra nőhet, mégis áramvonalas – ez a viza

A kisgyerek állandóan kérdez, ezt miért így mondják, azt miért úgy. Egy idő után leszokik erről, néhányunkban viszont – szerencsére – tovább él a kíváncsiság, hogy megfejtsük egy-egy szavunk vagy kifejezésünk értelmét. Miért éppen úgy szól, mit jelent valójában. Így voltam egykor a Vizafogóval, először nem értettem, majd utána olvastam. Budapest 13. kerületének a Dráva és a Meder utca között fekvő területe, amelyet szinte szimmetrikusan szel két részre az Árpád-híd, egykor jó vizafogó hely volt, innen ered a név. Az elnevezés megmaradt, nyílt vizeinkben azonban a viza már csak emlék. Egészen a 19. század végéig és még a 20. elején sem volt ritka a viza a Dunán, vagy a Tiszán, olykor egészen hatalmas példányok is hálóba kerültek. Ma már csak a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban csodálhatjuk meg élőben ezt a szép halat, köszönhetően annak, hogy néhány éve megvalósult a település régi álma: felépült és megnyitotta kapuit az intézmény, benne a tiszai halakat bemutató óriásakváriummal. Aki még nem járt arra, tegye meg, mert érdemes!

A viza (Huso huso) nevének eredete nem tisztázott, ahogy jelentése sem. Nincs mit tenni, nyugodjunk bele, és elégedjünk meg azzal, hogy a népnyelvi, víziborjú szó jól magyarázható, részben a mérete miatt nevezték így, részben, mert a kihalászott példányok partra kerüléskor elbődültek, mint egy borjú. A latin neve sem túlságosan hízelgő. Nem teljesen egyértelmű, de szinte biztos, hogy a latin ’hus’, azaz disznó szóból eredeztethető. Borjú, disznó, mindkét név azt sugallja, hogy viselője nem kicsi. A viza Európa, sőt a világ legnagyobb édesvízi hala, élőhelye a Fekete- és a Kaszpi-tenger medencéje, kisebb számban az Adriai-tenger vízrendszerében is találhatók példányok. Hogyan lehetséges, hogy inkább a tenger az otthona, mégis édesvízi halnak mondjuk? A viza ún. anadrom hal, tehát a tengerből felúszik az édesvizű folyókba az ívás idejére. Ilyen például a jól ismert lazac. Bizonyára sokan láttak olyan felvételeket, akár videót, akár fotót, ahol a medvék állnak egy folyó sekély vizében egy kisebb zúgó fölött, és szinte meg sem kell mozdulniuk, hogy a szintkülönbséget leküzdő, felfelé ugró lazacokat elkapják, és ott helyben felfalják. Éppen így úszott fel a Dunán, a Tiszán és mellékfolyóin egykor a viza az elmúlt századokban a Fekete-tengerből. Bizonyíték erre egy-egy kifogott, rendkívüli példány dokumentálása, de az is, hogy régen Bécsben működtek ún. viza mészárszékek, ahol a lehalászott példányokat feldolgozták.

A 20. században a viza Magyarországról és Ausztriából teljesen eltűnt, részben a korábbi túlzott halászat miatt, részben a vizek egyre jelentősebbé vált szennyezettsége miatt. A döntő tényező viszont az volt, hogy a Vaskapu-szorosban megépült az erőmű 1964 és 1972 között, amely lényegében elvágta a Fekete-tenger felől az utat a vizák elől. 1987 óta egyetlen viza sem járt vizeinkben.

Nem csak húsa miatt halászták, illetve tenyésztik, hanem a híres és értékes beluga avagy fekete kaviárért is. Létezik olyan példány, amelyben az ikrák súlya elérheti a több száz kilót. Egy nem egészen 6 dekás beluga kaviárt ma közel 80.000 forintért már meg is vehetünk, ha éppen kedvünk tartja és pénztárcánk engedi.

A viza csontos hal, a tokfélék családjába tartozik. Hatalmasra nőhet, erre persze van ideje, mert egyes példányok életkora a 100 évet is elérheti. Az interneten sok információ található a korábban kihalászott méretes példányokról. A viza a tokhalak óriása, hossza elérheti a 9 métert, tömege pedig a 1000 kilót. Tehát a harcsánál jóval nagyobbra nő. A viza akár a harcsa, bajszos hal, négy szalagszerű szál lóg alá a szája előtt. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Hátvértjei elöl és hátul alacsonyak, középen magasak, oldalvértjei aprók és különállók.

A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről, egy részük ősszel, és a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek, kipihenik a megerőltető út fáradalmait. A többiek csak tavasszal kelnek útra, közvetlenül az ívás előtt. A vizák ikrájukat tavasz végén, nyár elején a folyó sóderes, köves aljzata fölött préselik ki magukból. Egy-egy nőstény több százezer, olykor néhány millió ikrát rak le. Ezután nem időznek tovább, azonnal visszaindulnak a tengerbe. A kicsik a folyó deltavidékén töltenek pár évet, és csak nagyobb korukban vándorolnak ki a nyílt tengerre. A fiatal viza lárvákon, kagylókon, csigákon él, az idősebbek már megeszik a kis halakat is. 12-18 éves korukban válnak ivaréretté.

A faj veszélyeztetettsége miatt a halászata ma már nem lehetséges, horgászni is csak tengerparti országokban szabad. Az 1973-ban elfogadott és 1975-ben hatályba lépett Washingtoni Egyezmény (annak érdekében hozták, hogy a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelme ne veszélyeztethesse a fennmaradásukat) döntése értelmében csak a tenyésztett vizák ikráját lehet forgalomba hozni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1538 Hits
0 hozzászólás

Ők csak tudják, hogy mi a dürgés! Legdrágább madaraink egyike: a túzok

A túzok (Otis tarda) nem kicsi madár, nagyobb a pulykánál. Szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert. Tehát ha a túzok szembe áll az IKEA egyik legnagyobb, három személyes Grönlid kanapéjával, és szétterjeszti szárnyait, bőven eléri a bútor két végét, még túl is nyúlik rajta. Jó, jó, ez kicsit abszurd, ám engem mindig foglalkoztat, hogy felfogjuk-e igazán a mértékeket. Talán egy egyszerű hasonlat segítségével könnyebb elképzelni, mennyi az annyi. Ha már méreteknél tartunk: a nősténynél jóval nagyobb a túzokkakas. Magassága közel egy méter, tömege többnyire 15 kiló körül lehet, a túzoklányok ennek kb. a harmadára nőnek.

 Vonul is meg nem is

A pulykahasonlatból kiindulva, arra gondolhatnánk, hogy a túzok inkább a földön szeret helyet változtatni. Nem is tévedünk nagyot. Erős futólába van, és ezt ki is használja. Viszont képes, ha nem is villámgyorsan, de kb. 60 km/órával, kitartóan repülni. A túzok Európa legnagyobb repülni tudó madara. Szüksége is van erre a képességére, mert jellemzően vonuló madár. Igaz, az európai állomány (ami leginkább Közép és Dél-Európát jelenti, Oroszország déli területeit, Portugáliát, Spanyolországot, Magyarországot, Romániát, Szlovákiát) lényegében állandó, nem költözködik. Csak abban az esetben vonulnak délebbre, például a Balkánra, ha igen kemény tél köszönt rájuk, azaz hosszan hó fedi a táplálékot adó területet. A vonulás inkább az Közép- és Kelet-Ázsiában élő populációra jellemző.

A keleti, ázsiai kapcsolat emléke talán az is, hogy a túzok madárnevünk ótörök jövevényszó. Vannak népnyelvi nevei is: vadpulyka, póka (a pulyka régies alakváltozata), vadpóka, az irodalmi nyelvben még a strucchoz is hasonlították, magyar strucc néven.

Hol és hogyan élnek?

A túzokállomány, egykori vadászhatóságuk miatt és az élőhelyek változásával, valamint, hogy a mezőgazdasági művelés egyre intenzívebbé vált, erősen lecsökkent.

A Keleti-tenger déli partján, Közép- és Kelet-Ázsiában találhatóak még szép számmal, Európában pedig a legtöbb Spanyolországban. A világállomány kétharmada az Ibériai félszigeten él. Magyarország specialitása, hogy nálunk van az európai populáció legnagyobb egybefüggő fészkelőhelye. A Körös–Maros Nemzeti Park területén létrehozott dévaványai túzokrezervátumban, valamint a Hortobágyon található jelentős populáció, és élnek még túzokcsapatok a Nagykunságon és a Nagy-Sárréten. A múlt század végén az itthon még tömeges túzokállomány mára nagyon lecsökkent, tíz évvel ezelőtt alig másfél ezer példány élt hazánkban.

Nem csak országok vagy földrészek között vonul a túzok, az otthonát, „cserkészbirodalmát” az év során is változtatja. A dürgési időszakban a legkisebb az a terület, amit bejár, mindössze néhány hektár. A szaporodási időszak elmúltával a kakasok csapatokban jelentős távolságokat kóborolnak be, akár több ezer hektárt. Ugyan ezt teszik a fiatal, ivaréretlen példányok és az utódot nem nevelő tyúkok. Ősszel és télen akár 50 kilométeres körzetből mind összegyűlnek egy-egy jó táplálékot nyújtó területre.

Mini struccok?

Nem véletlen, hogy strucchoz is hasonlították és nem pusztán azért, mert jó futó. Kicsit emlékeztetnek egymásra. A túzok nyaka is megnyúlt a testéhez képest és a feje mókásan aránytalan az egész alakhoz viszonyítva.

Engem a vörösesbarna alapszíne a tyúkokra emlékeztet. A hasonlóság ebben persze ki is merül, a túzok tollazata bonyolultabb, fekete és világosabb haránt irányú sávok díszítik. A hasa fehér, a melle világosbarna. Három ujjú lábát hatszögletű pikkelyek borítják. Az igazi különlegessége a kakasok bajsza, ami lényegében fehér dísztollszálakból áll, ami az életkoruk előrehaladtával egyre dúsabbá és hosszabbá válik.

Amit talál, azt eszi, és legszívesebben ott él, ahol többféle eledelt is kínál a természet

Füves pusztákon, jól belátható, erdőkkel nem tagolt területeken, nagy repce-, gabona- és kukoricatáblákban él. Fészkét ezek közé a termesztett növények közé is rakhatja, dürgőhelynek inkább a réteket, alacsony füves területeket választja. Szereti a változatosságot.

A túzok mindenevő, ám nem eszik meg mindig mindent. Mással táplálkozik a fiatal és az öreg egyed, és mást esznek attól függően, hogy egy-egy évszak mit kínál. Maximálisan alkalmazkodnak a körülményekhez. A kicsik főként ízeltlábúakat esznek, mert kell a növekedéshez az energia, csak később térnek át a növényi táplálékra. A túzok tavasszal vegyesen táplálkozik, nyár elején, amikor gazdag a vegetáció, inkább növényeket eszik, nyár végén megnő étrendjében a rovarok aránya. Állati eredetű táplálékra ekkor azért is van igénye, mert nyáron a teljes tollazatát levedli, és az új létrehozásához sok fehérjére van szüksége. Ősz vége felé, amikor kevesebb a rovar, a növényi táplálék ismét meghatározóvá válik.

A túzok, amikor vonulásra készül, főként rovarokon, bogarakon él, és néhány kisebb emlős is bekerül a menübe. Ismét csak azért, hogy legyen elegendő energiája, ez úttal a repülőúthoz. Ehhez komoly mennyiségű zsírt kell felhalmoznia. A túzok képes arra is, hogy a minőségi táplálékot mennyiségivel váltsa ki, növényekből tehát sokkal nagyobb adagot fogyaszt.

Tudták, hogy a túzok és a repce elválaszthatatlanok? Pontosabban repce nélkül képtelenek lennének áttelelni.

Veszélyes és látványos: a dürgés

A túzok poligám, ám a szaporodás érdekében meg kell küzdenie a többi hímmel. Különböző hangokkal, önmutogató, fenyegető magatartással próbálják megfélemlíteni riválisaikat. A tojóknak tánccal udvarolnak: fejüket hátrahajtják, farktollaikat felmerevítik, szárnyaikat kifordítják, torokzacskójukat felfújják. Ez maga a dürgés.

A tél végi-kora tavaszi, sokszor fizikai sérülésekkel is járó vetélkedést követően a domináns, győztes kakasok április elejétől a nyílt, zavartalan dürgőhelyeken fogadják a tyúkokat. A párzás után a tyúkok egyedül választják ki a fészkek helyét. A fészekalj átlagosan két tojásból áll.

A fiókák 28 nap kotlás után kelnek ki, és bár mintegy 6 hét múlva röpképessé válnak, még hetekig a fészek közelében táplálkoznak, és akár egy évig is ott maradnak még a „mamahotelben”.

Érthető is, hogy óvják a fiókákat a tyúkok, a kicsiknek ugyanis csupán 30 százalékuk éri el az egyéves kort. Még drámaibb a helyzet, ha azt nézzük, hogy a tojók 8-10 évente átlagosan mindössze egy fiókát nevelnek fel sikeresen, röpképessége eléréséig.

Védelemre szorul

Hazánkban idestova 50 éve védett a túzok, természetvédelmi értéke egymillió forint, ami a legmagasabb kategória, kevés madarunk „ér ennyit”. Érthető a figyelem és a védelem, hiszen évszázadok óta fogyatkozó faj. Mivel az egyedszám igen lecsökkent, ma már nem lenne megmenthető a faj pusztán passzív eszközökkel, ezért, akár a rákosi viperának, a túzoknak is létrehoztak egy rezervátumot.

A LIFE Túzokvédelmi Program keretében megvásárolt területen túzokvédő szakemberek dolgoznak. Gyepesítenek, lucernát és a túzok kedvencét, repcét telepítenek. Mesterségesen nevelik a fiókákat. A természetes élőhelyükön meg nem védhető fészekaljakat megmentik, a csibéket felnevelik, és visszajuttatják a természetbe.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban madarak, így a túzok védelme érdekében, 80 kilométer hosszan föld alatt vezetik az elektromos vezetékeket, más vezetékekre pedig Firefly-t, azaz „szentjánosbogár” nevű, fluoreszkáló eszközöket szereltek.

Tovább a teljes bejegyzéshez
923 Hits
0 hozzászólás

Mindannyian szeretjük a madárfotókat

Soha meg nem unható téma: egyszerűen szeretjük a madarakat. Ennek része a csodálat, ők ugyanis képesek valamire, amit mi csak technikai segítséggel tudhatunk: repülnek. Az emberiség örök vágya ez, szabadon szárnyalni, mint a madarak.

A láthatatlan jelentésen túl van kézzelfoghatóbb oka lankadatlan érdeklődésünknek, a madarak szépek és érdekesek. Még a veréb is. A kicsi és nagy szárnyasok legegyszerűbb tollazatán egyaránt izgalmas részleteket fedezhetünk fel. Egy-egy madár kinézetét leírni nem egyszerű feladat, annyi árnyalat, apró díszcsík vagy pötty gazdagíthatja akár a látszólag egyszínű tollakat.

Mókásak, félelmetesek, káprázatosak, magányosan vagy csapatban élnek, vonulnak, vagy nem költöznek, mi pedig gyönyörködünk bennük. Ezért van az, hogy a róluk készült fotókat is örömmel nézzük meg. Ez lehet a hátterében annak, hogy sokan képesek hosszú órákon át lesben állni, és várni a megfelelő pillanatra. Mert remélik, hogy elkapnak egy-egy soha vissza nem térő villanást, mozdulatot, életképet, amivel bemutathatják saját kitartásukat, leleményességüket, valamint egy-egy madár életét, szépségét. A les általában nem egy kényelmes kempingszék, hanem valamilyen bonyolult álca, ami alá be kell bújni, és mozdulatlanul kell várakozni még akkor is, ha például hangyák futkároznak rajtunk. Vagy a vízben kell álldogálni nyakig merülve, és hiába a neoprén öltözék látszólagos biztonsága, azért a víz hidege egy-két óra elteltével már mindenképpen érződik.

Senki nem szeretnék elriasztani a madárfotózástól, sőt, éppen egy madaras fotóversenyre szeretném felhívni olvasóim figyelmét.

Sok fotóverseny létezik, ismert, nemzetközi seregszemlék komoly díjakkal, ahol talán a legfontosabb, hogy aki azon akár csak említésre kerül, nevet szerez magának. Vannak kisebb, helyi vagy országos versenyek, újak és nagy hagyományúak.

Tavaly indult az a kezdeményezés, amelynek a madarak iránti hódolat kifejezésén túl vállalt szándéka, hogy a Tatai Vadlúd Sokadalomra is felhívja a figyelmet, hogy ne csak november végén essék szó erről a rendkívüli, rangos és immár 20 éves természetvédelmi rendezvényről. A fotópályázatot idén is kiírták, már lehet nevezni. A címe: Envirotis - Madarak fényben és árnyékban – 2020. Minden fontos információ megtalálható a pályázat honlapján. Most csak a legfontosabbakat emelem ki.

Nevezési időszak: 2020. július 20. és szeptember 20. között. Bárki nevezhet, profi és hobbifotós egyaránt.

Fődíj egy 10 alkalmas les-bérlet, amely úgy gondolom, jó kis nyeremény annak, aki lelkes madárfotós. Nem pusztán azért, mert egy-egy les bérlet nem olcsó, hanem különösen azért, mert a lesek többsége már 2021 nyaráig foglalt, lényegében nincs szabad hely.

Közönségdíjat is kiadnak a szervezők. Minden benevezett fotót feltöltenek egy Facebook alkalmazásba, és a fotókra 2020. szeptember 30. és október 31. között lehet szavazni.

Eredményhirdetés a Tatai Vadlúd Sokadalom napján lesz, november 28-án, szombaton, amire már csak azért is érdemes lesz elmenni, mert a legjobb 50 fotót megnézhetik egy kiállításon maguk a szerzők, valamint az érdeklődő közönség, bárki, aki arra jár.

Ne hagyják ki, pályázzanak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
566 Hits
0 hozzászólás

Neved legyen: ökörszem

 A madarak tulajdonságáról, kinézetéről, szokásairól igen sokat elmond nevük – akár a tudományos név, akár az általánosan használt magyar megnevezés és különösen a népi nevek. Nincs ez másképpen az ökörszemnél sem. A latin szaknyelvi Troglodytes troglodytes jelentése üreglakó, ami egyértelműen jelzi, ez a kis madár szívesen fészkel üregekben, sziklavájatokban, fák odvában.

 A magyar ökörszem valószínűleg tükörfordítással jött létre a német Ochsenäugleinből, több más nyelvben is ez az elnevezése. Egyértelmű, hogy a név a madár méretére utal. Erre az igen markáns jellemzőjére más elnevezései is alapoznak. Hívták diómadárnak, a kedvencem pedig a Turkesztánban használatos „egy falat” jelentésű neve.

Az örökszem feltűnő tulajdonsága a hihetetlen mozgékonysága is, nem véletlen, hogy Erdélyben a ficánkol igéből képzett szóval, ficánkának nevezik.

A világon sokfelé találkozhatunk ökörszemmel, így Európában mindenütt, Északnyugat-Afrikában, Észak-Amerikában valamint Ázsia nagy részén is. Leginkább a hegyvidéket, az erdőket és víz közeli területeket, a patakpartokat kedveli, így hazánkban főként északon és a nyugati országrészben él. Télen gyakrabban láthatjuk, mert lehúzódik a hegyekből, és még a településekre is ellátogat.

Hazánk, sőt Európa egyik legkisebb madara, nincs akkora, mint egy kicsi Túró Rudi. Mindössze 9 centis, tömege még ennyi sincs, általában 6-8 gramm mindössze. Kinézetre hasonlít a verébre. Barnás kis gömböcske, némi rozsdás árnyalattal. Apró, sűrű keresztcsíkok díszítik tollazatát. A farktollait szinte mindig felcsapja, így még kerekdedebbnek látszik. Csőröcskéje picit ívelt és tűhegyes.

Ki sem néznék termetéből erős hangocskáját. A hím olykor 90 decibellel zengeti énekét, ami akkora zajt jelent, mint egy gyerekekkel zsúfolásig telt játszóház hangkavalkádja. Ennek ellenére kellemes az éneke. Váltakozó, tisztán csengő szólamokból áll, a vége felé elhalkuló trillává alakul, amit mintegy refrénként megismétel. Hallgassák meg, kedves élmény! Mondják, hogy a kanári dalára emlékeztet.

Röpte egyenes vonalú, ám mivel szárnya kerek és rövid, nem nagyon indulhat hosszabb távolságokra, inkább ugrándozik, akárcsak a veréb. A szárnyait leginkább a bokrok közötti nagyobb távolság leküzdésére alkalmazza, hogy minél gyorsabban fedezékbe jusson. Mivel picike és szárnyfesztávolsága sem nagy, képes a legsűrűbb bokrok között is villámgyorsan repülni. Táplálékát is itt keresi, valamint az avarban. Bábokat, petéket, pókokat, kisebb rovarokat szedeget. Télen apróbb magvakat is fogyaszt.

Évente kétszer költ a tavasz és nyárvége közötti időszakban. Talán saját alkatából ihletett kerekded vagy ovális fészkét növényi részekből építi, és puhára béleli mohával, tollakkal. Bár maga az építmény zárt, ám a „kapuja” viszonylag nagy, különlegessége pedig, hogy a madárka épít elé egy lépcsőt, vagy inkább kapaszkodót, egy ágat vagy kicsi lécet, innen eteti aztán a fiókákat. A fészkét mindig védett, nehezen észrevehető helyre építi, partoldalba, sűrű bokrokba, folyondárok indái közé, csupa olyan terepre, ami a nála nagyobb ellenségeinek nehezen megközelíthető. A fészket a hím egyedül rakja, ám rögtön kettőt, hármat is, amelyek közül a tojó választ. A fészekalja általában 6-8 fehér, helyenként piros pöttyökkel szórt tojás. A kotlási idő rövid, 14-16 nap és az utódok ugyanennyi idő alatt nőnek fel és röpülnek ki. Mindkét szülő részt vesz az etetésükben.

Nemrég írtam a madárbarát kertről. Nos, az sem lehetetlen, hogy kertünket egy ökörszem látogassa, ám ehhez ökörszembarát etetőt kell építenünk. Hogy ez pontosan milyen, arról részletesen olvashatnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán. Most csak annyit, hogy ehhez bokrok között kell a talajetetőt elhelyeznünk, hiszen ennek a madárkának ez a természetes közege.

Az ökörszem Magyarországon védett, eszmei értéke 25.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1147 Hits
0 hozzászólás

Minél természetesebb, annál jobb – a madárbarát kert legfőbb titka

 Ha megkérdezték volna tőlem pár éve, milyen egy madárbarát kert, azt mondtam volna, hogy olyan, ahol télen kitesznek egy etetőt, nyáron pedig a kút mellett hagynak egy vízzel teli vödröt. Valamint nem tartanak macskát!

 Ma már persze tudom, hogy ez igen felületes és naiv elképzelés volt. A változást két dolog indította el bennem. Részben megismertem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárbarát kert programját, amelyik szerintem nagyon sokakat ösztönzött már arra, hogy átgondolják, mit tehetnek a környezetükben élő madarakért. Úgy is fogalmazhatok, hogy szerencsére divat lett a madármegfigyelés. Magánembereken kívül sok iskola, óvoda, intézmény, sőt önkormányzat alakítja ki, vagy formálja át udvarát, kertjét, parkját azért, hogy kicsit megkönnyítse madaraink életét. Igazi nyertes-nyertes helyzet! Kis törődéssel a madarak jól érzik magukat környezetünkben, jut számukra táplálék, biztonságos ivóhely. Mi pedig nem csak gyönyörködhetünk bennük, de kertünk is hasznát látja, mert tollas barátaink szorgosan karbantartják növényeinket azzal, hogy pusztítják a rovarokat.

 A másik inspiráció egy személyes élményem volt. Egykori gimnáziumi osztályomból sokan találkozunk egymással viszonylag rendszeresen, legalább évente egyszer. Egy kora nyári összejövetelre az egyik osztálytársam meghívott minket leányfalui kertjébe. Akkor tudtam csak meg róla, sok-sok év után, hogy szenvedélye a madarászat. Szép idő volt, így a teraszon ültünk le, egy hatalmas szelídgesztenyefa árnyékába. Már ezen is elcsodálkoztam, azt hittem, hogy a szelídgesztenye csak Sopron és Pécs környékén él meg hazánkban.

 A vizuális ingereket általában gyorsan feldolgozom, így meglepődtem magamon, hogy hosszabb időre teljesen belefeledkeztem a kert látványába. Rendezett volt, mégis olyan, mintha minden csak úgy magától nőtt volna. Mint kiderült, a kert igen komoly tudatosság és persze sok-sok év munkájának eredménye. Így lett ember-, madár- és természetbarát. Péter, az osztálytársam, örömmel vezetett körbe, és ez a kis séta egyben egy gyorstalpaló képzés lett.

 A teraszról el sem indultunk, máris megtudtam, hogy mi a legfontosabb: az itató. Sokféle kialakítása lehet, akár egy lapos, nem könnyen boruló tál megteszi, ha a vizét rendszeresen frissítjük, és az edényt időről időre megtisztítjuk. Egy ilyen tálkát jó, ha egy macskák és egyéb, kis ragadozók számára nem megközelíthető magas tárgyon (asztalon, kivágott fa otthagyott törzsén…) tesszük elérhetővé, és telepítsünk körbe növényeket, hogy alulról se tudjanak felkapaszkodni.

 Lehet a madáritató hely egy medence vagy tavacska, ezeknél is fontos, ha nincs átfolyásuk, cserélnünk kell bennük a vizet időről időre. Olyan részletekre is kitért Péter, hogy érdemes az ivóhely kialakításánál kicsit a madarak szemével látnunk. Mi mindenre kell gondolnunk? Legyen könnyen átlátható a terep, hogy idejében tudjanak menekülni, ha valamely veszély fenyeget. Legyen a közelben néhány magasabb bokor, ahol megpihenhetnek, megszárítkozhatnak, mert vizes tollazattal nem tudnak messzebbre repülni. Ha nagyobb vízfelületünk van, gondoskodjuk arról, hogy legyen sekélyebb része, és a mélyebb részeken is alakítsunk ki kiálló pihenőket – egy követ, faágat...

 Megtudtam azt is, hogy a vizet a madarak nem csak inni szeretik, de a tollazatuk tisztántartáshoz is szükségük van rá.

 Hol vannak a madáretetők? – kérdeztem. Egyetlen etetőt szoktam kitenni télen az emeleti ablakba, azt is csak azért, hogy közelről gyönyörködhessek az odalátogató rigókban, cinkékben – válaszolta az osztálytársam. Az egész kert maga az etető. – folytatta nevetve. Látod, nálam nincs olyan gyepszőnyeg, mint a futballpályákon, így persze a munka is kevesebb vele – de biztos, hogy sokaknak kevésbé tetszik. Nem nyírom kéthetente, és ha visszavágom, akkor sem túl rövidre. Szeretem nézni, hogy rigók és vörösbegyek kutatnak benne giliszták, csigák és egyéb finomságok után. A kert egyik sarkában és a bokrok alatt a lehulló lombot is meghagyom. Van néhány szép napraforgóm a kertben, sosem gyűjtöm be a termést, kint hagyom a tányért, onnan szépen kiszedegetik a madarak a szotyit. Sokféle bokrot ültettem az évek során, csupa ehető termésűt, kökényt, bodzát, somot, galagonyát, tűztövist. Ezek azért is hasznosak, mert sok madár fészkelőhelyet tud kialakítani bent, a sűrű ágak biztonságában. A madár könnyen bejut, de egy macskának küzdelmes lenne. Ehető a madaraknak a vadszőlő is, amit a garázs oldalára futattam fel. Szerencsére szép nagy a kert, így több gyümölcsfám is van, ha lepotyog a termés, sokat lent hagyok a földön.

Imádom a harkályokat, ezért hagytam meg az egyik kiszáradt fa törzsét több méter magasra.

Azért azt hozzáteszem, hogy eleinte az egyik szomszédom nem volt túl lelkes. Attól tartott, hogy elszaporodnak nálam a rovarok, és ebből az ő kertjének kára lesz, ha nem nyírom a füvet, akkor nála megjelennek a gyomnövények, és ezzel tönkrevágom a gyönyörű gyepét. Szerencsére rájött, hogy ez felesleges aggodalmaskodás volt a részéről. Eleinte nekem is szokatlan volt, hogy szinte állandó zsivaj van a kertben, de én imádom. Tele van élettel a környezetem! Mindig történik valami. Itt élünk a település közepén, és olyan, mintha az erdőben lenne az otthonunk.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1034 Hits
0 hozzászólás

„…zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.” (József Attila: A Dunánál)

 Európában a második leghosszabb folyó, nemzetköziségben azonban élenjáró. Tíz országon halad át hosszabban vagy rövidebben, hol szélesen hömpölyög, hol gyorsan szalad. Vízgyűjtő területén ennél is több ország osztozik. Hossza 2857 kilométer, vízgyűjtő területe pedig több mint 800 ezer négyzetkilométer. A Rajna-Majna-Duna csatorna 1992-es megnyitásával tengereket (Északi-tenger és Fekete-tenger) összekötő vízi út fontos része lett.

Fortepan/Adományozó. Cím: Evezősök Vác környékén. A háttérben a Visegrádi-hegység és a dunabogdányi kőfejtő látható. 1925.

 

 Nagyon nem mindegy tehát, melyik ország hogyan bánik vele, hol mennyire fontos a természet és környezetvédelem, hogy csak a legkézenfekvőbb kérdéseket említsem. A dunai országok ezt felismerve 1994. június 29-én elfogadták a Duna Védelmi Egyezményt a folyó védelmének érdekében és fenntartható használatáért. Négy évvel később, hogy minden gördülékenyen haladjon, hogy az egyezmény ne csak papíron éljen, megalakították a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságot (ICPDR). A tagországok egy-egy évre töltik be a szervezet elnöki tisztét, hazánk 2019-ben volt soros. Az államok angol neve alapján, abc-sorrendben követik egymást az egyes Duna-országok.

 A nemzetközi Duna-nappal a Védelmi Egyezmény aláírásának tízedik évfordulóját ünnepelték, és egyben hagyományt teremtettek, az idei immár a tizenhetedik. Mivel igen hosszú a folyó, számtalan a vele kapcsolatos feladat, a jeles napot a bizottság mindig egy-egy témára építi. Csak néhányat kiemelve az elmúlt évekből: a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás fontossága, a Duna és a kultúra kapcsolata, a vízhasználat kérdése, a dunai vízgyűjtő-gazdálkodási terv társadalmi vitája.

 Az idei év témája mindenkit érint, mindenkit megmozgathat: Fedezd fel a Dunát! Már el is indult egy online játék, ami egészen július elejéig tart, szerintem érdemes kipróbálni! Itt lehet regisztrálni. Egy-egy ilyen kvíz jó lehetőség arra, hogy ellenőrizzük, valóban olyan sokat tudunk-e, mint gondoltunk, ám még ennél is fontosabb, hogy bővíthetjük ismereteinket, esetleg arra ösztönöz, hogy még többet olvassunk a folyóról.

 Fedezzük fel! Mert van mit! Nyolc kérdéses „tesztemet” ízelítőnek szánom.

 Vajon tudja-e mindenki, mit jelent maga a szó? Honnan ered a Duna neve? Az írásos emlékek nélküli messzi-messzi múltból, az úgynevezett közös indoeurópai alapnyelvből (hívják még az angol elnevezésből proto-indoeurópainak), a jelentése folyó, vagy folyóvíz. Akinek erről eszébe jutott a Don folyó, eltalálta, igen, annak sem bonyolították egykoron az elnevezését, egyszerűen rámutattak: ez a folyó. Majd teltek-múltak az évtizedek, évszázadok, az egykori jelentés már csak nyelvtörténet, de itt a Folyó, azaz a Duna, a szóból tulajdonnév lett és fogalom.

 Olvasták már Claudio Magris Duna című könyvét? 1986-ban írta, amikor az Y generáció még épp, hogy megszületett, és elképzelésünk sem volt arról, hogy lesz Z és Alfa, de sokan azt sem tudták, hogy pár év és egész Közép-Európa átalakul. Izgalmas kép közeli és távolabbi múltunkról, egyben kultúrtörténeti utazás, történelmi ízelítő a Duna melletti országokról.

 Tudták, hogy 1830-ban indult el az első gőzhajó a Dunán, ami kényszerűen magával hozta a meder szabályozását.

 Hány magyarországi mellékfolyója van? Aki hármat mondott, eltalálta: Rába, Ipoly, Sió.

 Ma még nyüzsögnek apró rákok a Dunán, ám arról hallottak-e, hogy miért tűntek el az egykor nagy számban itt élt folyami rákok? Nem, nem azért, mert levadászták és elfogyasztották volna őket, vagy mert az ipari szennyezés tönkretette volna élőhelyüket, hanem mert egy betegség, a „rákpestis” végzett velük. Igaz, ennek a kórnak is nyilván volt valami oka, de ezt most ne firtassuk!

 Vannak-e dunai halfajok? Igen, természetesen vannak, több mint 50 féle. Nekem ez soknak tűnik, a szakemberek szerint azonban inkább kevés. Van két olyan halfaj is, amely csak és egyedül itt él: a dunai galóca és a selymes durbincs.

Hát a hódokkal mi a helyzet? Kihaltak, akárcsak az aranysakál, ám néhány éve sikeresen visszatelepítették őket.

 Ha már a természetnél tartunk, még egy találós kérdés: hány nemzeti park kapcsolódik a Dunához? Összesen tizenhét – felfedezésre egy kiváló lehetőség szép sorban mindet felkeresni. Lehet a négy hazaival kezdeni!

 Számtalan módja van a felfedezésnek, egy élet is kevés lenne, ha mindent szeretnénk tudni a Dunáról. Aki alapos, áttekintő összefoglalóra kíváncsi, érdemes a Wikipédia Duna szócikkével kezdeni.

Tovább a teljes bejegyzéshez
865 Hits
0 hozzászólás

Egy-két nap alatt elnyíló műremek – a golgotavirág

 Szeretem a kúszónövényeket, különösen azokat, amelyek nyáron virágözönnel borítják be a kerti lugast, vagy a ház falát, esetleg egy kiszáradt fa törzsére felfuttatva, hirtelen a semmiből kinőve pompáznak. Egyik gyerekkori kedvencem a klemátisz. Az oka igen egyszerű. Nagyszüleim kertjében volt egy hangulatos, klemátisszal befuttatott kis lugas, nyaranta az volt sok-sok meghitt beszélgetés, kakaós reggeli, kürtőskalácsos délután helyszíne. Az igazi különlegessége az volt, hogy a településen ugyan sok kertben volt kék klemátisz, de nálunk legalább hat féle színárnyalatban pompáztak a virágok. Mindenki a csodájára járt. Most mégsem erről írok, hanem egy másik gyönyörű futónövényről, a golgotavirágról.

 Számtalan másik neve is van, ám mind, még a latin szaknyelvi Passiflora is, ugyan arra utal, ugyan azt fogalmazza meg másképpen. Nevezik krisztusvirágnak, Krisztus koronájának, kínfűnek, kínvirágnak vagy passióvirágnak. Miért? Több elmélet van arra, hogy ki nevezte el a növényt, de bármelyiket nézzük, mindnek egy az alapja. A növény virágának alkotórészei szokatlanok és igen karakteresek, az ember pedig szívesen értelmezi a látottakat, ahogy arcot lát például a felhőben. Az első spanyol misszionáriusokat Krisztus szenvedéseire és a töviskoszorúra emlékeztette a virág, ezért úgy vélték, hogy még a természet is arra ösztönzi őket, hegy megtérítsék a dél-amerikai indiánokat.

A Golgota a hegy neve, ahol Jézust keresztre feszítették, a golgotavirág pedig az értelemzők szerint a megkínzatás stációira, a kínzás eszközeire utal. A nyeles magház a keserű pohár, amelyet ki kellett innia, a szőrkoszorú a töviskoszorú, amelyet a fejére helyeztek, a kacs az ostor, amivel megkorbácsolták, a hármas levél a kereszt három ága, más értelmezés szerint a lándzsa hegye, a három bibeszál a három szög, amelyekkel Jézust a kereszthez szögezték, az öt portok az öt sebhelye. A fehér szín Krisztus ártatlanságát, a 10 szirom pedig az igaz apostolokat jelképezi.

 Egy csodás virág szép értelmezése.

 A golgotavirág trópusi és szubtrópusi övezetekben őshonos, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Ausztrália egy részén, ám a világon szinte mindenütt termesztik. Európában a 17. században terjedt el. Indái az őshonos környezetben a 80 méter hosszúságot is elérhetik. A legtöbb passiónövény liánféle, de van cserje és fa változata is. A virága mellett a fényes zöld, háromkaréjos, sima levelek kevésbé feltűnőek. Néhány faj virágának átmérője elérheti a 10 centimétert. A legtöbb faj csak tűző napon virágzik, egy-egy virág pedig mindössze 24-48 óráig nyílik. Micsoda pazarlás!

 E különleges virágzatból fejlődik ki a kerek, sárga vagy narancssárga, édes-savanykás passiógyümölcs, amelynek legismertebb ehető fajtája a maracuja. Ha már a különlegesen hosszú indáról írtam, megemlítek még egy különlegességet: a brazíliai Passiflora macrocarpa termése a négy kilogrammot is eléri. A termést spanyolul granadillának, azaz gránátalmácskának is nevezik, mert az egyrekeszű, sokmagvú bogyó kerekded, apró magjai miatt kicsit hasonlít a gránátalmára.

 Az Andok indiánjai egykoron teát főztek a golgotavirágból. Európában nyugtatónak és fájdalomcsillapítónak használták a növényt. A benne lévő bétakarbolin jó hatással van az idegrendszerre, így nyugtatóként, a szorongásoldóként alkalmazzák. Bár a golgotavirágnak ismert mellékhatásai nincsenek, de ahogy általában semmivel, ezzel sem szabad túlzásba esni.

 Ám gyönyörködni benne májustól egészen őszig lehet, hiszen virágai ha rövid ideig élnek is, ám egész nyáron új és új bimbókat hoz a növény.

Tovább a teljes bejegyzéshez
982 Hits
0 hozzászólás

Lábatlan is, törékeny is – mi az?

 Nem más, mint egy szerintem igazán érdekes hüllő. Egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kommenteket olvasva meglepett, mekkora ellenérzést vált ki sokakból a kígyó, még akkor is, ha kicsike. Mivel hiszek abban, hogy ha megismerünk valamit, félelmeink oldhatók, tovább próbálkozom. Írásom témája ez úttal a gyík, amelyik valójában kígyó szeretett volna lenni. Igen, a törékeny gyíknak ez szinte sikerült, bár a szakértőknek azonnal feltűnnek a különbségek.

 Kis közvélemény-kutatást tartottam ismerőseim körében. A megkérdezettek között nem volt egyetlen hüllőrajongó, de még természettudományos érdeklődésű ember sem, ez nyilván megmagyarázza azt, miért nem akadt senki, aki hallott volna a lábatlangyíkokról. Tudományos nevük Anguis fragilis, azaz tükörfordítással törékeny gyík. E kígyóformát öltött gyík neve az egyik legismertebb gyíktulajdonságból ered, abból ugyanis, hogy ha szükséges, képes a farkát ledobni, majd újat növeszteni helyette. Nevezik még népiesen kuszmának, ez pedig bizonyára a mozgására utal, azaz, hogy kúszik, de nem igazán siklik. De erről majd később!

A ma ismert és elismert négyféle lábatlangyík, a közönséges, a kékpettyes, a görög és a peloponnészoszi közül hazánkban az első kettővel találkozhatunk. Nem nagyon közösködnek, más-más területen élnek, bár van ezek között átfedés. A határvonal a Duna. A közönséges lábatlangyík a Dunántúlon él, a kékpettyes pedig a Dunától keletre, leginkább például a Börzsönyben, Királyrét környékén.

Kígyó ez, vagy mi?

Adódik a kérdés, hogy ha olyan, mint egy kígyó, akkor hogyan állapítható meg, hogy mégsem az. Nem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk. Amennyiben van módunk megfigyelni, már a mozgásából egyértelmű, hogy nem kígyó. A kígyókkal ellentétben a lábatlangyíkok csak az oldalsó izmaikkal haladnak, a hasi izmok nem vesznek részt a mozgásban. Ráadásul a testük jelentős része, kb. kétharmada a farkuk, amely merevebb a benne lévő csontos lemezek miatt. Emiatt kevésbé harmonikus a „mozgáskultúrájuk”, mint a kígyóké. A szépség persze csak egy dolog. Ennél nagyobb gondot jelent a törékeny gyíkoknak, hogy sima felületen nehezen jutnak előre, mert nekik a tempós haladáshoz kell valami „mankó”, aminek a segítségével tovább tudják tolni magukat. Egyértelmű, ugye? Igen, ez a természetben némi kiszolgáltatottságot jelent.

További látványos különbség, hogy a törékeny gyík tud pislogni, a kígyó, mivel a szemhéjaik átlátszó hártyaként összenőttek, csak néz – nem véletlen, hogy bűvös tekintete legendás, még irodalmi művekben is olvashatunk róla. A kuszma a mozgásán kívül más hátrányos tulajdonságokat is begyűjtött a természettől, például a látása igen gyenge, ráadásul színvak. Így a nyelvét öltögetve tájékozódik. A kígyó szintén nagy nyelvöltögető, mint tudjuk, de míg a törékeny gyík eközben kicsit kinyitja a száját, a kígyók szája zárva marad. Bár a lábatlangyík ki tudja nyitni a száját, ám nem tudja úgy kiakasztani az állkapcsát, mint a kígyó, így korlátozott, hogy mivel, milyen méretű eledellel tud táplálkozni.

A fejük formája is más, a kígyóé laposabb, a lábatlangyíké magasabb bár kisebb, mint a kígyóké, kevésbé különül el a testtől.

A rejtőzködésben igazán kiváló

Rejtőzködő életmódját elősegítő testének színe és mintázata, többnyire a barna különböző árnyalatait öltik sima pikkelyei, de léteznek szürkés-ezüstös törékeny gyíkok is. Hasa általában szürkés-feketés. A hátukon sötét vonal húzódik. A nőstények és a hímek testmintázata eltérő. Érdekesség, hogy a kékpettyes törékeny gyíkokra jellemző égszínkék pettyek gyakran a közönséges lábatlangyíkok hím példányain is láthatóak.

Alapvetően rejtőzködő természetű állat, nem is lenne esélye másképpen a túlélésre, hiszen számos természetes ellensége van, többek között az ölyv, a héja, a vaddisznó, de még a sün is. Lomhasága miatt pedig nem nagyon van esélye a menekülésre. A táplálkozási szokásait is befolyásolja a tempója, a nála lassabbakra vadászik meztelen csigára, gilisztára.

Főleg este és esős időben aktív, ez sem véletlen, hiszen ilyenkor a kedvenc táplálékából is nagyobb a kínálat. A lábas gyíkoktól eltérően nem kövekre telepszik napozni, hanem könnyen felmelegedő tárgyak alatt veszi fel a szükséges hőt.

A telet átalussza, már októberben beássa magát a földbe és április közepéig színét sem láthatjuk. Ez után viszont azonnal a szaporodással foglakozik, rájuk is jellemző, hogy a hímek heves párharcot vívnak egymással. Álelevenszülők, a tojások az anya testében fejlődnek ki. A mintegy tíz centiméter hosszú gyíkocskák nyár végén, augusztus-szeptemberben bújnak ki.

Mindezek után meglepő, hogy tizenöt évig is elélnek, állítólag védett körülmények között még harmincig is. A lábatlan gyík Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
959 Hits
0 hozzászólás

Egyik legféltettebb kincsünk – a rákosi vipera, Magyarország egyetlen bennszülött gerincese

 Hogyan került ilyen kitüntetett helyzetbe ez a kicsi, szép hüllő, hogy külön védelmi központot alapítottak számára? Sajnos igen egyszerű: nem vigyáztunk rá eléggé. A kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központ létrehozásának az oka, hogy mesterséges beavatkozás nélkül rövid időn belül Magyarországról is eltűnt volna a mára szinte kizárólag nálunk előforduló, rendkívül ritka mérges kígyó, a rákosi vipera. Pedig korábban Közép- és Kelet-Európában elterjedt volt. Ausztriában azonban 50 éve láttak utoljára élő példányt. Jó hír, hogy Erdélyben a 2000 évek elején újra felfedezték néhány állományát. Magyarországon a Hanságban és az Alföldön élt egykor nagy számban, mára legfeljebb 500 egyedet számlál, és azok is inkább elszigetelt populációkban találhatók.

 A szerény képességű vadász

 Abban, hogy a rákosi vipera egyedszáma rohamosan csökkent, szerepet játszott, hogy az emberek pusztán tájékozatlanságból adódó félelemből vagy néha rosszindultból pusztították, sőt kereskedelmi célból gyűjtötték, ám az okok között élőhelyeinek drasztikus megváltozását is fel kell sorolnunk. A rákosi vipera ugyan mérges kígyó, de nem a legjobb vadász, így táplálékban gazdag vadászterület nélkül eléggé elveszett. Az elmúlt évtizedekben a vizes élőhelyek látványosan megváltoztak, a gyepek jelentős részét felszántották, bevetették, vegyszeresen kezelték. Mindez nem kedvezett a rákosi vipera fennmaradásának. Csökkent a táplálék mennyisége, és nem változott ellenségeinek száma, amely az emberen kívül sem kevés. Az nem volt meglepetés számomra, hogy a róka megeszi, de azon már elcsodálkoztam, hogy a túzoknak és a sünnek is kedvelt csemegéje. Persze a rákosi viperát sem kell félteni. A fiatal egyed csak bogarakat és rovarokat fogyaszt, ám a nagyobbak megbirkóznak kisebb emlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal is.

Mondd a neved…

A rákosi viperát Herman Ottó mutatta be a „világnak”, azaz a tudományos élet képviselőinek egy előadáson, ennek köszönhető, hogy Méhely Lajos, jeles zoológus elkezdett foglalkozni vele, majd egy évvel később már rákosi vipera néven írt róluk külön alfajként. A név eredete egyértelmű: a Rákos-patak melletti réten fogták az első két beazonosított példányt. Ezzel sokáig nem is volt gond, ám az 1950-es évek során parlagi viperára keresztelték. Miért? Igen egyszerű. Állítólag Rákosi Mátyást bosszantotta a közös név. 1989-ben aztán a rákosi vipera végre visszakaphatta eredeti nevét.

Kicsi és szép – de hogy is néz ki?

Maximum 50 centis hosszával kígyók között a kisebbek közé tud csak bekerülni. A rákosi vipera számomra tele van meglepetéssel, ugyanis a nőstények a hosszabbak, akadnak 60 centi körüli példányok is. Az alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán sötétbarna cikcakkminta fut végig, az oldalán pedig hasonló színű foltok láthatóak. A hasa szürke, foltos. Tarkótájékán jellegzetes, viperákra jellemző, „X” vagy „Λ” minta található. A feje háromszögletű, a hátrafelé kiszélesedés oka, hogy ott találhatóak a méregmirigyek.

Mérges, de mégsem!

Fontos tudni! Nincs miért félni a rákosi viperától – már ha valaha is találkoznánk vele a szabadban. Még akkor sem történhet baj, ha megmar minket, hiszen kevés és gyenge a mérge, olyasmit érezhetünk ilyenkor, mintha egy méh csípett volna meg. Egyetlen problémát egy általa kiváltott esetleges allergiás reakció okozhat. Ezért tehát minden esetben érdemes orvoshoz fordulni.

Október közepe táján a rákosi vipera – mint minden hazai hüllő – elvonul egy fagymentes helyre telelni és áprilisban bújik csak elő. Ez egyben a párzási időszaka. Ezt követően mindegy 100 nappal később, július-augusztusban, néha szeptember elején fial. Tojásainak száma 4–16. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek. Újabb különlegesség: gyakran már az anyaállat testében kikelnek. Amikor nem elevenen születnek, a tojásból azonnal kikelnek, és hamarosan levedlenek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Európai Unió LIFE-Nature programjának segítségével indította el azt a védőprogramot 2004-ben, melynek része a már említett központ is. Itt a kígyók tenyésztése 10, különböző élőhelyről befogott egyeddel indult és mára már 700-nál több vipera él a központban. Fontosnak tartják, hogy minél több információt és élményt osszanak meg a viperákkal és hüllőkkel kapcsolatban, tanösvényt alakítottak ki, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be és oktatótermük is van. Az intézmény egész évben látogatható.

A rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2078 Hits
0 hozzászólás

Kiváló honlapok, profi szervezés - Európai nemzeti parkok napja – hazai szemmel

 Annyi nemzetközi és egyéb jeles nap létezik, hogy talán nem is tudják már betölteni eredeti funkciójukat: felhívni a figyelmet egy témára. Ez volt az első gondolatom, amikor elkezdtem írni mostani bejegyzésemet. Hamar rájöttem azonban, hogy ez nem igaz. A nemzetközi napok valóban betöltik hivatásukat. Például az egyes fontos ügyek, témák nem egymással versengenek a figyelemért. A kiemelt napoknak köszönhetően nem történhet meg, hogy véletlenül ugyanakkor akarjon valaki a madarak és fák védelmében szólni, vagy éppen a vizes élőhelyek gondjaira felhívni a figyelmet. Jók ezek a jeles napok, mert ilyenkor a sajtó is számít a témára, szívesen hírt adnak az aktuális, kapcsolódó újdonságokról.

 A mostani, május 24-i nap az európai parkokról szól.

 

Tudták, hogy az első, a Yosemite Nemzeti Park nem az öreg kontinensen, hanem az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, 1864-ben. Nem kellett sokáig várni, nyolc évvel később létrehozták a máig talán leghíresebbet, a Yellowstone Nemzeti Parkot. Európában közel negyven évvel később léptek ez ügyben, akkor viszont már több országban. Svédországban ekkor egyszerre kilenc nemzeti parkot jelöltek ki! A jeles nap ennek az alapítási kezdeményezésnek az emlékét őrzi 1999 óta.

 Tudták, hogy létezik a nemzeti parkokat összefogó európai szövetség? 1973-ban alakult meg, abban az évben, amikor hazánkban megnyílt az első nemzeti park a Hortobágyon. Az EUROPARC Szövetséghez tartozik ma több mint 400 terület, összesen 35 országot képviselve.

 Az iskolások nyilván tudják, de talán nem mindenki előtt ismert, hogy Magyarországon ma tíz nemzeti park gondoskodik arról, hogy a jövő nemzedékei számára is megőrizzék egy-egy terült ökológiai egységességét, megvédjék azokat a mezőgazdasági és ipari hasznosítástól. Nagyon fontos szerepük van a nemzeti parkoknak az ifjúság nevelésében. Erdei iskolákat, táborokat, ifjúsági természetismereti programokat szerveznek. Az iskolai nevelésből nem csak az erdei iskolákkal veszik ki a részüket, de pedagógus-továbbképzéseket tartanak, segítenek kihelyezett földrajz vagy például biológiaórák megszervezésével. Lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekeknek hazánk természetrajza ne papírízű, vagy virtuális élmény legyen csak, hanem átélhessék a valóságban mindazt a különleges természeti értéket, amelyet egy-egy terület rejt. Emellett természetesen a turistákról sem feledkeznek meg, számtalan vezetett túra, különleges élményt nyújtó szabadidős program közül válogathatnak az érdeklődők. Mindez csak a töredéke a nemzeti parkok munkájának, hiszen jelentős tudományos munka folyik mindenütt, miközben a terület védelmének nem kis feladata is hozzájuk tartozik.

 Lehetetlen lenne felsorolni részletesen az egyes parkok jellemzőit vagy munkásságát, csak egy rövid kedvcsinálónak szánom az alábbi rövid bemutatást. Keressék fel legalább az önökhöz legközelebb fekvő nemzeti park honlapját, ha eddig nem tették volna. A sok-sok érdekes információ mellett biztosan találnak sok vonzó programot, és tájékozódni is könnyű, mert mindegyik honlap áttekinthető, jól felépített.

 Az Aggteleki Nemzeti Parkot a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására hozták létre. A nemzeti park területen 280 barlang található. 1995-ben felkerültek az UNESCO Világörökség listájára. A nemzeti park területét több körben bővítették. Ennek során hozzákerült az Esztramos-hegy, valamint a Zempléni Tájegység. Különlegesség itt az ország egyetlen olyan területe, a Bodrogzug, amelyet rendszeresen elönt a víz. 1989 óta Ramsari terület.

 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park korábban egymástól különálló védett területek összekapcsolásával jött létre, így most összefüggő, védett ökológiai rendszer. Egyik tájegysége, a Kis-Balaton egyben a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény védelmét is bírja. A Tihanyi-félsziget 2003-ban Európa Diplomás területté lett.

 A Bükki Nemzeti Park az átlagmagasságát tekintve legmagasabb hegységünk központi, nagyrészt erdős területét foglalja magában. Kiemelt területei a Hollókői Tájvédelmi Körzet mint Kulturális Világörökség helyszín, az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület pedig Európa Diplomás. Itt található egy igazi különlegesség is, a világ első, országhatárokon átnyúló nemzetközi geoparkja. A 28 szlovák és 63 magyar település területét érintő Novohrad-Nógrád Geopark park célja a földtani örökség, a vidék természeti és kulturális örökségének, hagyományainak megőrzése, bemutatása.

 A Duna-Dráva Nemzeti Park igen nagy területű, hiszen a két névadó folyón kívül egész Dél-Dunántúlra kiterjed, magában foglalva öt tájvédelmi körzetet és 19 természetvédelmi területet. A nagy része egyúttal a NATURA2000-es terület

 A Duna-Ipoly Nemzeti Park a következő négy tájegységet fogja át: Pilis–Visegrádi-hegység, Börzsöny hegység, Ipoly-völgy, az Alföld Duna menti területe. A Budapest melletti Pilisi Tájvédelmi Körzetet 1981-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és ebben fontos szerepet játszott az itt végzett környezeti nevelési munka. Az Ipoly-völgy szakasza Ramsari terület.

 A Fertő-Hanság Nemzeti Park 1979-től az UNESCO Bioszféra Rezervátum hálózatának tagja, 1989 óta pedig mint jelentős vizes élőhely, szintén a Ramsari-területek között is szerepel. A nemzeti park mozaikos szerkezetű. Főbb területei a Fertő-táj, a Hanság a Tóközzel, valamint a Répce mente. 1994 tavaszán az osztrák és a magyar nemzeti park területeit összekapcsolták, így létrejött hazánk első határon átnyúló nemzeti parkja.

 A Hortobágyi Nemzeti Park, hazán legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja a Hortobágy és Nagykunság tájait, valamint a Tisza-tó egyes részeit foglalja magában. Ide tartozik 4 tájvédelmi körzet. Három megyére kiterjedő működési területén 6 tájegységi körzete van. Hortobágy UNESCO kulturális világörökségi helyszín. 2011-ben a nemzeti park területén jelölték ki Európa harmadik „nemzetközi csillagoségbolt-parkját”.

 A Kiskunsági Nemzeti Park a Duna-Tisza köze jellegzetes arculatát őrzi. Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra Programja 1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánította. A vizes élőhelyek fokozott védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény hatálya alá az alábbi területek tartoznak: a Felső Kiskunsági tavak és puszták, az izsáki Kolon-tó, a Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzet és a Csongrád-bokrosi Sós-tó.

 A Körös-Maros Nemzeti Park 13 mozaikból áll. A Körösök és a Maros ártéri erdői, gyepjei, a holtágak vízivilága alkotja az egyik fő értékcsoportot. A másik kiemelt élőhely a nagy kiterjedésű pusztákhoz kötődik. Itt él Európa legnagyobb szárazföldi madárfaja, a túzok.

 Az Őrségi Nemzeti Park jelenleg a legfiatalabb, 2002-ben jött létre. Része az Őrség, a Vendvidék, a Rába folyó szabályozatlan völgye, a Belső-Őrség és Szentgyörgyvölgy környéke. A nemzeti park egésze Natura2000-es terület. 2007-ben, mindössze 5 évvel a létrejötte után elnyerték a Kiváló Európai Célterület címet.

 És ezzel még nincs vége! Jelenleg már szervezik a tizenegyedik, a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrejöttét.

 Forrás: magyarnemzetiparkok.hu

Tovább a teljes bejegyzéshez
787 Hits
0 hozzászólás

„Otthon van az ember, ahol (...) nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.” /Lénárd Sándor/

Ha valaki még nem hallott volna arról, hogy létezik madarak és fák napja, miért jött létre, mi a lényege, az interneten számos hiteles forrásból tájékozódhat a részletekről, arról, hogy egy-egy évben mely szervezet hogyan ünnepli meg május 10-ét. A 1902-ben, a mezőgazdaságra hasznos madarak érdekében kötött Párizsi egyezmény évében Chernel István ornitológus szervezte meg hazánkban első alkalommal. Alapvetően iskolai programként indult azzal a céllal, hogy a fiatalok ismerjék meg a természet jelentőségét. Kezdetben is fontosnak tartották a faültetést, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszterként, 1931-es vonatkozó rendeletében megfogalmazta azt az elvárást, hogy minden gyermek ültessen egy fát.

A madarakról sokszor írok, ezért főszereplők most a fák!

A jeles nap apropóján az emlékeimről írnék. Szeretném, ha legalább néhányan ennek hatására visszagondolnának arra, hányszor ültettek már fát, mikor álltak valaki mellett, aki éppen fát ültetett, vagy ettek-e már gyümölcsöt olyan fáról, amit egy számukra kedves és fontos ember nevelgetett féltő gondossággal. Ünnepeljük meg ezt a napot azzal, hogy átgondoljuk, van-e személyes élményünk a fákkal kapcsolatban! Talán így jobban megbecsüljük majd mások fáit is.

Kolléganőm, amikor megosztottam vele, miről szól majd e heti blogbejegyzésem, elmesélte, hogy édesapja 80 éves elmúlt, amikor kivágta azt a diófát a kertben, amit ő maga ültetett 10 évvel korábban. A család értetlenkedett, hiszen végre termőre fordult a fa. Ám éppen ez lett a veszte, nem hozott jó termést, kicsi és ízetlen volt a diója. Így újabb diófa került a helyére, hiszen olyan nem lehet, hogy egy kivágott fa helyére nem ültetünk másikat. „Szép és jó termést fog hozni nektek” – mosolygott rá lányára az idős ember.

Szerintem nincs olyan, aki ne szeretné a fákat úgy általában. Ám olyan ember is sok van, aki gyilkos indulatot érez egy-egy konkrét fa iránt. Aki kertes házban él, annak többnyire szomszédja is van, és sokszor érdekellentétek feszítik a köztük lévő viszonyt. Mert például az egyik telken növő fa beárnyékolja a másik veteményesét. Vagy városi környezetben egy bérházak ölelte udvaron álló fa zöld lombkoronája egyeseknek béke, megnyugvás, oxigén, daloló madarak, másoknak sötétség, lehulló gallyak és felsöprendő avar.

A „ne vágj ki minden fát” helyett azt mondom, ne vágjunk ki egyetlen fát se, inkább ültessünk, amennyit csak tudunk. A fa nem egynyári virág, hogy csak elvetem a magját, és pár hónappal később már virágzik is. Hosszú-hosszú évek alatt teljesedik igazi szépségében. Egy ismerősöm mesélte, hogy ahol él, ott több bérház körbe vesz egy közös légterű, ám külön tulajdonrészekre osztott udvart. Így történhetett meg, hogy ezen a tavaszon kivágták azokat a 60 éves fákat, amelyek szép lombkoronájukkal elviselhetővé tették az udvar látványát, amelyeken sok madár osztozott, a nagy nyári melegekben enyhet adtak a lakóknak. Mert a gyökerük megbontotta két ház udvara között a kerítést, és fontosabb volt egy új betonkerítés, a kényelmes autóbeállás, mint a fák zöldje. Ez sajnos nem egyedi eset. Arra biztatok mindenkit, akinek fakivágásról kell döntenie, mindig jusson eszébe, milyen sok évbe telik, mire egy fa legalább 3-4 méter magasságra nevelkedik. Mindig elszomorít azoknak az új építésű, frissen parcellázott telkeken felépült családi házaknak a látványa, ahol egy árva fa sem nő.

Hányat ismerünk úgy igazán?

A gyümölcsfákon kívül sokan talán ismerik a leggyakrabban előforduló hazai fák nevét (tölgy, bükk, hárs, kőris, szil, juhar, gyertyán…), ám nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a felismerésükkel már sokunknak gondunk lenne. Pedig ezek csak a hazai fák, őshonos fánk még 30 féle sincs, igaz ennél jóval több féle fa nő itthon is. Tudták, hogy a világon több mint 60 ezer féle fa létezik? Mit gondolnak, a Föld melyik országában él a legtöbb fafaj? Ha Brazíliára tippeltek, eltalálták, ott több mint 8000 féle fával találkozhatnánk, ha bejárnánk a teljes területét.

Faültetési programok

A fa nem csak szép, nem csak élményforrás, enyhet adó árnyék nagy melegben, hanem létfontosságú erőforrás, élelmet nyújtanak számos állatfajnak, és nem utolsó sorban hozzájárulnak az egészséges légkör fenntartásához oxigéntermeléssel és a széndioxid elnyelésével. Az ETH Zürich, svájci egyetem kutatói szerint egy globális faültetési programmal a légkörben lévő káros anyagok kétharmadát ki lehetne vonni. Jó hír, hogy léteznek faültetési programok, köztük van igazán nagyszabású is.

A Bonn Challenge program célkitűzése, hogy újra termővé tegyenek a Földön 150 millió hektárnyi erdőtlen, erózió sújtotta területet 2020-ig, majd 350 millióra növelnék a tétet 2030-ig. Most 170 millió hektárnál tartanak. A kezdeményezést a német kormány és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) indította el 2011-ben. A program tovább bővült 2014-ben, amikor a New York-i klímacsúcson több mint harminc ország csatlakozott az erdőirtások korlátozásához és az erdőtelepítésekhez.

Kisebb, ám hazai, civil kezdeményezés a „10 millió fa” projekt. A tavaly nyáron indult programhoz bárki csatlakozhat. Interaktív térképükön, fotókon megtekinthető, hol milyen fákat ültettek eddig.

Most így májusban, a legtöbb fa már túl van a rügyfakadáson, tehát nem érdemes az elültetésükkel próbálkozni, de hamar itt lesz az ősz, a faültetésre ideális évszak. Tervezzék meg, hova, milyen fát ültetnének, ősszel pedig valósítsák meg elképzelésüket!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1494 Hits
0 hozzászólás

Különös évforduló - Mit tehetek én a Földért?

Április 22-ét 1970 óta ünnepelik a világon, Magyarországon 1990-ben indult a mozgalom. A mostani tehát kettős, kerek évforduló. Különös ünnepnap. A koronavírus-járvány miatt, erről már sokat olvashattunk, kicsit fellélegezhetett a Föld. Mégis egyik szemünk sír, mert a csökkenő levegőszennyezés hátterében nem tudatos döntések, ésszerű kompromisszumok, okos vállalások állnak, hanem a kényszerűség. Kedvesebbet utazunk országon belül, országhatárokon túlra pedig valóban szinte csak az utazik, akinek a munkája miatt szükséges. A turizmus, ennek részeként a sokat kárhoztatott tömegturizmus, szinte egyik napról a másikra leállt, nincsenek repülőjáratok, nem hömpölyögnek tömegek a turistalátványosságok környékén. Sok cégnél a termelés leállt, ez is hozzájárul a környezetterhelési adatok javulásához. De mi lesz „holnap”? Segít-e a mai tapasztalat abban, hogy ne ott folytassuk, ahol a kényszerű leállás előtt abbahagytuk. Olvasni mindkét véleményt, azt is, hogy a jövőben okosabban, környezettudatosabban fogunk élni, termelni. Nem utazunk majd rendszeresen konferenciákra, mert megtapasztaltuk, hogy online is kiválóan lehet egymással eszmét cserélni, kapcsolatokat ápolni. Át fog alakulni a munka világa, egyre többen maradnak majd home office-ban, mert mind a munkavállaló, mind a munkáltató megismerte az előnyeit, kidolgozták a működésmódját, munkát és pénzt fektettek bele kölcsönösen, nem fognak lemondani róla. A másik ezzel homlokegyenest ellenkező nézet a szkeptikusoké, akik azt mondják, hogy minden ott fog folytatódni, ahol március elején abbamaradt.

Azt hiszem, lehetetlenség, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy március előtt működött, de ezt majd az idő eldönti. Engem sokkal inkább az foglalkoztat most az ünnep ürügyén, hogy mit tehet az egyén. Mit lépjen az, aki nem elkötelezett környezetvédő mozgalmár, nem vezet elszántan hulladékmentes háztartást, csak egyszerűen szeretne kicsit tenni a saját jóérzéséért, meg – hát igen, ezek nagy szavak, de mégiscsak –, a Földért.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?!” – hangzik a Föld napja mozgalom egyik fontos üzenete. Szeretem ezt a gondolatot. Mert erőt és energiát ad, amikor annak ellenére, hogy a szomszéd nem teszi, szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Mert bíztatja mindazokat, akik egy kicsit hozzátesznek ahhoz, hogy a Föld hosszabb távon élhető maradjon.

Listázzuk, mi minden lehet ez az apróság! Ilyen listákat összeállítottak sokan, magam is megtettem már, de most mégis leírok néhány alapötletet. Ez az én Föld napi hozzájárulásom, így ünneplek én. Hiszem ugyanis, hogy minden lista jó, mert lehet, hogy éppen akkor, éppen ahhoz az emberhez, éppen ez a lista jut el, aki éppen olyan hangulatban van, hogy választ legalább egy ötletet, sőt, meg is valósítja. Mi mindent tehet és tesz is természetesen, kedves, nyitott, elszánt, képzeletbeli hősünk?

 

Hősünk minden héten tart legalább egy vagy két húsmentes napot (Felvágottat sem eszik!)

Miért jó nekünk? A nagyüzemi állattartás komoly környezeti károkat okoz. Minél többen döntenek a kevesebb hús fogyasztása mellett, annál esélyesebb, hogy csökken a hústermelés mértéke, így környezetterhelő hatása is. Hősünk a húsmentes étkezésével hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, nagyságrendileg naponta 4 kilóval.

Miért jó neki? Rájön arra, milyen gazdag és változatos az élelmiszerek világa. Sok izgalmas, korábban ki nem próbált fűszerrel és fehérjében gazdag alapanyaggal találkozhat, és rájön arra, hogy tévedés volt elhinnie, hogy a zöldségek unalmasak.

 

Bár van kocsija, és szereti is, a jövőben hetente két-három napot gyalogol inkább, vagy biciklizik

Miért jó nekünk? Mert eggyel kevesebb autó rongálja a levegőt napra nap, teljesen feleslegesen. Mert így a busz, amivel utazunk, könnyebben tud majd közlekedni (ha egyre többen döntenek kedves hősünk példája alapján a gyaloglás és kerékpározás mellett), mert – ehhez persze már igen távlatosan kell gondolkodnunk –, kevesebb olajat kell kitermelni, és kevesebb autót gyártani.

Miért jó neki? Mert jóval kevesebbet fog üzemanyagra költeni, több marad másra, jobb dolgokra. Mert sokkal, de sokkal egészségesebb lesz, a gyaloglással jobb lesz a fizikai, sőt a mentális állapota, jobb lesz a vérkeringése, hogy csak egy-két előnyt említsek.

 

Csapvizet fog inni a jövőben, megteheti, mert nem olyan helyen lakik, ahol nitrátos a víz

Miért jó nekünk? Mert csak az ásványvizes palackokból Magyarországon évente közel 50 ezer tonnányi keletkezik. Ennek sajnos csak egy részét gyűjtik vissza szelektíven, a többi szemétként végzi, és várja azt a közel 500 évet, mire végre lebomlik. L Vagy a folyóinkon át eljutnak a tengerbe, ott hányódnak, lassan természeti katasztrófával fenyegetve. És akkor a gyártás során felemésztett energiáról nem is szóltam.

Miért jó neki? Miután a jövőben esze ágában sem lesz hazacipelni több liter vizet, káros műanyag palackokban, felszabadul az ideje, amit eddig vízvásárlással töltött, és anyagilag is jól jár, hiszen naponta megtakarít legalább 100-200 forintot!

 

Nem dob ki élelmiszert

Miért jó nekünk? Kezdjük azzal, hogy engem elszomorít, amikor degeszre töltött bevásárlókocsikat látok a szupermarket pénztáránál. Tudom ugyanis, hogy azokból az élelmiszerekből nagyon sok a kukában fog landolni. Rossz érzés, hány emberen segíthetnénk a fölöslegesen kikukázott élelmiszerekkel. Sokan kidobnak egy pár napja kibontott, teljesen fel nem használt tejfölös poharat, vagy mivel lejárt a ráírt szavatossági határidő, bontatlanul teszik a szemetesbe. Szóval, ha hősünk nem így cselekszik, nem vesz fölöslegesen semmit, akkor nem kell a végén bármit is kidobnia. Hazánkban fejenként közel egy kiló élelmet dobunk ki hetente! Az élelmiszerpazarlás nem pusztán érzelmi nyavalygás. Gondolom, sokan tudják, de talán van még, aki nem, hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb kibocsátója az üvegházhatású gázoknak. Arról nem beszélve, hogy a rengeteg, fölösleges, élelmiszer megtermeléséhez újabb és újabb területeket kell művelésbe vonni, ezért például erdőket vágnak ki.

Miért jó neki? Mert sokkal kevesebbet kell élelmiszerre költenie. Mert a háztartás izgalmas kihívássá válik, el kell ugyanis gondolkodnia azon, hogyan tudja felhasználni a tegnapi maradékot. Mert kétség ne legyen afelől, hogy lehet.

Nem kér műanyag szatyrot

Miért jó nekünk? Mert ha végre eltűnik a műanyag szatyor, nem fulladnak majd bele a tengeri állatok, nem kell a fákon, bokrokon lengedező rusnyaságokkal együtt élnünk, nem kell a műanyag károsanyag-kibocsátását elfogyasztanunk, amikor a tápláléklánccal visszakerül az asztalunkra.

Miért jó neki? Tudatosabb lesz, előre megtervezi a vásárlást, hiszen már az indulásnál tudja, vinnie kell bevásárlótáskát vagy kosarat. A tudatosságának köszönhetően kevesebbet fog költeni, egészségesebben fog élni.

 

Ne feledjük! A Föld napja cselekvő ünnep, bárki részt vehet benne, mindannyiunknak részt kell vennünk benne!

 

A Föld napja mozgalomnak van egy rendkívül gazdag, sok hasznos információt és számos remek ötletet tartalmazó honlapja: www.fna.hu – érdemes olvasgatni!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
801 Hits
0 hozzászólás

Iszik, mint a gödény - Nem, nem az alkoholizmusról lesz szó!

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

A címben szereplő szólást mindenki ismeri, de azt vajon tudják-e, hogy a gödény és a pelikán egy és ugyanazon vízimadár két neve.

Mondd a neved, megmondom ki vagy!

Tulajdonnevekre talán igaz, de legalább érdekes játékra ad lehetőséget, hogy következtetni lehet a névből a személyiségre. Köznevekre persze ez egyáltalán nem érvényes. Hogy mennyire nem, azt érzékelteti, hogy blogom tárgyának két megnevezése alapján egészen más „személyiségre” következtethetünk. A gödényről ismeretlenül azt gondolhatnánk, hogy egy csúnya, bajkeverő. Talán a szólás miatt, egy iszákos madár, lássuk be, nem túlságosan vonzó. Vagy talán azért, mert nagyon hasonló hangzásában a görényhez, amelyik szintén nem a legkedveltebb kisállat. Pedig a név forrása ugyan az az ótörök „kutan”, mint az arisztokratikus hattyúnak.

A pelikánról viszont szerintem csak pozitív asszociáció jutnak eszünkbe. Pedig a név eredeti nem török, hanem görög, azaz ógörög, a hangutánzó szó, jelentése, a fejszével vág „pelekaó”, szintén nem túl elegáns. Sőt, inkább brutális. Mégis más a hangzása. Nem?

Bámulatos a nyelv – szerintem gödény-pelikánunk kettősségét szépen jelzi a két megnevezés – az egyik a hatalmas, nagytorkú, a másik a legendás önfeláldozó.

A legendák madara

Nekem nagyon tetszik a pelikán, nem csak különleges, kissé mókás megjelenése miatt, hanem szépek a hozzá kapcsolódó legendák, szimbólumok.

A pelikán az Ószövetségben elpusztult városok lakójaként magányos, ezzel a nép elhagyatottságát jelképezi. (Szof 2,14) – „És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus.”

A Zsoltárok könyvében a Bűnbánó imában olvashatjuk: „Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint bagoly a romokon” (Zsolt. 102:7).

A pelikán a fiókáit a visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti a csőre alatti bőrzsákból, így alakulhatott ki az a legenda, hogy a pelikán a saját vérével, húsával táplálja fiait.

Magányossága és ez a fiókái iránti, amúgy félreértett, különleges szeretete miatt, valamint mert jelképezte a szenvedést, a vér árán való megváltást, korán Krisztus-jelképpé lett. Aquinói Szent Tamásnak az oltáriszentséghez szóló énekében, az Adoro te devote himnuszban szerepel e sor: „Kegyes pelikánom, Uram Jézusom”.

A kereszten gyakran látható egy pelikán a fészkében, a református templomokban a pelikán ábrázolását általában a szószék fölött találjuk. Gyakran szerepel az egyházi heraldikában kelyheken, úrasztali kannákon, oltárokon, ikonokon is.

Profánabb ábrázolása sem ritka. Ma már ritkán írunk kézzel, de nem volt ez mindig így. Pár évtizede még sokaknak ismerős volt a Pelikán tinta. A márka névválasztása ugyancsak arra a legendára épített, hogy a pelikán vérével táplálja kicsinyeit.

Itthon ma már szinte csak állatkertben látható

Két pelikánfaj, a rózsás és a borzas pelikán hazánkban is élt és költött egykoron, még a 19. században is. Ma már csak ritka kóborlóként tűnik fel, ennek oka, hogy megszűnt minden olyan élőhelye, ahol jól érezte magát. Az elmúlt fél évszázadban összesen csak kb. húsz alkalommal figyelték meg, leggyakrabban a Velencei-tónál, a Kis-Balatonon és a Fertő tónál. Állítólag tíz évvel ezelőtt még a Duna budapesti szakaszán is láttak egy példányt – olvashatjuk a Magyar Madártani Intézet weboldalán.

A borzas gödény Délkelet-Európában és Ázsiában él, szereti a nagy kiterjedésű, vizes élőhelyeket. Tekintettel impozáns méreteire, ezen nagyon nem csodálkozunk. Nem beszélve arról, hogy akár például a kormorán, csoportosan fészkel, már emiatt is nagy területre van szükségük.

A rózsás gödény élőhelye Eurázsia és Afrika halban gazdag mocsarai és nagy folyók deltatorkolatai. Az európai populáció a telet Afrikában, többnyire a Nílus völgyében tölti.

Nem kicsi madár!

A borzas gödény a legnagyobb pelikánfaj, testhossza közel két méter, súlya több mint 10 kiló, a szárnyfesztávolsága pedig kifejezetten impozáns: csaknem 3,5 méter (egy kisebb autó hossza!). És még néhány érdekes szám: a pelikánok akár 5000 kilométeren keresztül tudnak repülni megállás nélkül, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel.

Még ennél is lenyűgözőbb a 25-50 centiméteres, felső káváján kampós csőrük alatti, jellegzetes torokzacskójuk befogadóképessége. Ez ugyanis lehet akár 13 liter is! Hát ezért mondják, hogy iszik, mint a gödény! J

Csontjai levegővel teltek, bőre alatt légzsákok helyezkednek el, nem képes tehát a víz alá bukni, ezért van szüksége a bőrzsákra. Ez a torokzacskó a táplálékszerzésben segíti. A nagy „toka” egyben gondot is jelent a gödénynek. A halakkal együtt rengeteg vizet is összegyűjt, amitől meg kell szabadulnia a zsákmányszerzés után. Ilyenkor viszont az élelmes és falánk sirályok kíméletlenül lecsapnak, és igyekeznek elorozni a kiömlő vízzel néha kicsúszó halakat.

Úgy a rózsás, mint közeli rokona, a borzas gödény, ha csak teheti, szívesen halászik csoportban. Sorban úszva terelik ki a halakat a sekély parti víz felé, ott pedig könnyedén belapátolják őket torokzacskóikba. Ez igazi, alakzatban végrehajtott csapatmunka, még a merítést is egyszerre végzik. A zsákmányt a pelikán egyben nyeli le, általában 1, maximum 2 kilós halakat.

Gödénylakótelep

A pelikánok általában évente váltják párjaikat. A tojók kegyeiért a hímek évente megküzdenek. Egy-egy menyasszonyjelölt körül több hím tolong és párbajt vívnak egymással.

A pelikánok telepekben fészkelnek. Fészeképítésük nagyon eltérő, egyes fajnál csak egy mélyedésből áll, más fajoknál ágakból és levelekből áll. Fészekaljuk általában két tojásból áll, melyet egy hónap alatt kiköltenek. A fiókák lassan fejlődnek, csak egy hónaposan kezdenek tollasodni.

A gödények életmódja sokban hasonlít a kormoránokéra. A fiókák idővel elhagyják a fészket és kis csoportokban élnek. A szülők ide visszajárva etetik fiókáikat. A költés végére sajnos a sok ürülékükkel szinte a felismerhetetlenségig lepusztítják fészkeiket és azok közvetlen környezetét.

A halgazdaságok környékén sosem volt kedvelt a gödény, mert sok halk bánta. Manapság, amikor csak egy-egy példány bukkan fel, más a helyzet, nem jelent akkora veszélyt, így nem is üldözik, ezért védelmet sem igényel. Akinek abban a különös szerencsében lenne része, hogy itthon szabadon lát egy példányt, mindenképpen fotózza le, mert nem biztos, hogy lesz rá máskor is alkalma.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2517 Hits
0 hozzászólás

A neve hűvös, de a meleget kedveli – mi az?

„Az esti ablak csupa jégvirág.” (Radnóti Miklós: Este a hegyek között)

Írhatnék akár az idézetben szereplő jégvirágról, amelyik manapság, a jól szigetelő ablakok korában, egyre ritkább jelenség. Nem, egy valódi, élő növényről lesz most szó. A nevéről egy olyan virágra asszociálhatnánk, amelyik, akár a hóvirág, a hideggel dacolva telente nyílik. Ám a jégvirág (Euphorbia marginata), csak látványában emlékeztet a télre. Felső, hófehér levelei, mint kis jégszilánkok veszik körül az apró virágokat. Erről a leginkább jégkására emlékeztető levélketengerről kapta magyar nevét. Más nyelveken is a hideg ihlette meg névadóit, tükörfordításban „hó a hegyen” a neve. Ez is találó, hiszen a fehér levelek csak a bokorszerű növény ágainak csúcsán jelennek meg.

Nos, mikor is nyíljon egy ilyen jeges nevű növény, ha nem nyáron, jelezve, hogy a világ nem fekete-fehér és a botanikusoknak is van humoruk.

A jégvirág egy Észak-Amerikából származó dísznövény, bár ránézésre és tulajdonságai alapján akár gyomnövény is lehetne. Nevezik hívatlan vendégnek is, ha ugyanis egyszer elültettük, és ott jól érzi magát, önmaga gondoskodik arról, hogy többé akkor se tűnjön el, ha megfeledkeznénk az újravetésről.

A kutyatejfélék családjába tartozik, tehát tejnedvet tartalmaz, ami sajnos mérgező, ezért óvatosnak kell lennünk, ha úgy döntünk, hogy kertünk egyik díszének szánjuk.

A növény szárai dúsan levelesek, a legalsók zöldek, a feljebb lévők, ahogy már írtam is, fehérrel mintázottak. A nyár során tempósan 60-80 cm magasra nő. Igénytelen egynyári növény, még sziklakertbe is ültethető. Elvan tehát a soványabb földen és jól bírja a tűző napot még akkor is, ha nem kap túl sok nedvességet. Nem csak, hogy szereti a napot, ha igazán szép növényt szeretnénk, minél több fehér fellevéllel, akkor semmiképpen ne ültessük árnyékba! Bár szívós és igen életképes, az átültetést mégsem szereti.

Az interneten számos hasznos tanácsot lehet arról olvasni, hogy pontosan hova érdemes ültetni, milyen módon kell magról vetni vagy palántázni. Nem csak kerti dísznek jó, egy-egy csokorba szép zöldet helyettesítő lehet, kiemeli a virágok színét.

A jégvirág családja igen változatos, például ide tartozik népszerű téli dísznövényünk, a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima). Ez az adventi és karácsonyi időszakban népszerű dísznövény abban is igen eltér szerény rokonától, hogy rendkívül érzékeny. Nem bírja a hideget, és a túlöntözést, de a szárazságot sem, valamit igényli a párás levegőt. Nekem például sosem volt vele szerencsém, azt pedig csak olvastam eddig, hogy újra lehet virágoztatni. Örömmel venném, ha az, akinek ez már valaha sikerült, megosztaná velünk a tapasztalatait.

A sok családtag közül a háromélű kutyatejet (Euphorbia trigona) is kedvelem, mert szerintem igen impozáns növény, bár meglehetősen szúrós. A háromélű kutyatej is gyorsan nő, ha jól érzi magát, akár két méter magas oszlopokat növeszt. Viszonylag igénytelen, bár télen szereti a hűvösebb környezetet, ekkor kevesebb a vízigénye is. Nyárok kitehetjük a szabadba is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2163 Hits
0 hozzászólás

A zergéknél is magasabban él egy szép és hazánkban ritka madár

Magyar neve, hajnal- vagy hajnalpírmadár, tollazatának színére utal. A fehér-szürke tollak közül, mint a hirtelen szétáradó hajnali fények, úgy ragyog ki a válltollak, szárnyfedők és az elsőrendű evezők nagy részének pompás tűzpirosa. Pillangóra emlékeztető, érdekes röptének köszönhetően nevezik még lepke- és pillangómadárnak is. Sokatmondó a latin (Tichodroma muraria, amiben fellelhető a latin murarius „fali”, a görög teikhos „fal” és a dromos „futó” szó), az angol (wallcreeper), vagy a német (Mauerläufer) elnevezése, amely az életmódjáról, elterjedési területéről árulkodik. Falfutó, falmászó, tehát egy madár, amelyik játszi könnyedséggel kapaszkodik meg és halad a sziklafalakon. Szüksége is van erre a képességre, hiszen élete nagy részét magas hegységekben tölti. Megközelíthetetlen bércek, sziklaormok lakója, megtalálható Európában és Ázsiában egyaránt egészen a hóhatárig, szédítő magasságokban is.

Szerencsések a magyar madárrajongók, mert évről évre hazánkban is felbukkan télen néhány példány, általában október és március között. Rövidtávú vonuló, a telet a költőhelyéhez képest alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban tölti, de nem utazik messzire, szemben például a vadludakkal vagy a gólyákkal. A hazánkban előforduló példányokról azt tartják, hogy az Alpokban költenek. Azok pillanthatják csak meg, akik tudatosan keresik, vagy éppen jókor vannak jó helyen. Például a Pannonhalmi Apátság vagy az Esztergomi Bazilika épületének oldalában többször megfigyelték már. Látták példányait a Bakonyban bányafalakon, várromokon, épületek falán.

A hajnalmadár tehát a magas hegyek költőfaja, tengerszint szerint 1000 méter feletti (van, hogy 3000 – ez Európában jellemző, vagy 5000 méter magasságban – Ázsiában), függőleges sziklafalakon bukkanhat rá fészkére az, aki képes megközelíteni. Szinte bármilyen magasságban emelkedő sziklafalon megtalálható, ám bizonyos szempontból válogatós. Csak olyan sziklát választ, amelyet a nap egy részében melegítenek a napsugarak és a közelében található forrás vagy vízesés. A nagyon szeles helyeket is kerüli. Leginkább a mészkősziklákat részesíti előnyben, de gneisz, vagy pala anyagú sziklákon is megél.

A hajnalmadár mérete 16-18 centi, kecses alkatú. A tollazata nagy része szürkés színű, olyannyira, hogy amikor gubbaszt, leginkább egy egérre emlékeztet. Lába apró, arányaiban nagy karmokkal, lehetővé téve, hogy biztonsággal kapaszkodjon és szinte rátapadjon, rásimuljon a meredek sziklákra. A két nem külsőre csaknem egyforma, azzal a különbséggel, hogy a tojó torka szürke, míg a hímé fekete, a tojó begye halványszürke, majdnem fehér, míg párja feketébe hajló sötétszürke dolmányt hord. Hangja nem túl erős, négy-öt halvány sípolásból áll egy strófa, a záró hang kicsit mélyebb a többinél.

A hajnalmadárral kapcsolatban számomra érdekesség, hogy a rendszertani besorolása nem egyértelmű. Az nem kétséges, hogy a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik, ám ezen belül megoszlanak a vélemények, hogy a csuszkafélék (Sittidae) vagy a fakúszok (Certhiidae) családjába sorolható-e, mert mindkettő jellegzetességét magán viseli. A legújabb megfigyelések szerint két, nem karakteresen különböző alfaja van kialakulóban.

Az azonban egyértelmű, hogy mivel táplálkoznak: leginkább rovarokkal, csigákkal, pókokkal, legyekkel. A hegyes, fekete, vékony, lefelé ívelő csőrével a keskeny résekből is kikotorja áldozatát, amelyek a sziklafal réseiben keresnek téli menedéket. Mókás és feltűnő táplálékkeresés közben: ide-oda mászik-repül, szárnyával csapkodva (innen a pillangó-hatás). Az állandó szárnymozgatás arra szolgál, hogy felzavarja nyugalmi helyzetükből a később táplálékul szolgáló rovarokat. Miközben élelmet keres, felforgatja, elkotorja a kisebb köveket, kavicsokat és más akadályokat. A kisebb rovarokat hegyes nyelvével felszúrja és behúzza a torkába. A nagyobbakat feltrancsírozza és csak utána nyeli le.

Szívesen iszik csőrét kitátva, hagyja, hogy felülről a torkába hulljanak a vízcseppek.

Fészkét mohából, gyökérdarabokból, valamint fűszálakból építi és szőrrel, tollakkal, finomabb mohaszálakkal béleli ki. Nagyon gondos fészeképítő, a fészket egy legalább fél méter mély hasadék utolsó harmadában rendezi be többnyire. A tojó viszi a főszerepet a munkálatokban, a hím csak besegít. Az alapos építkezés sokáig is tart, legalább 10-20 napot vesz igénybe.

4-5, fehér alapon piros-fekete pettyezett tojást rak, a pettyek a tojás szélesebb csúcsánál helyezkednek el. A tojó melegíti a költési időszakban a tojásokat, de a fiókákat társával közösen etetik.

Területvédő, csak a fajtaidegen madarakat tűri meg a maga közelében. A fajtársakkal a területért repülés közben a levegőben ádáz harcot vív, amely sokszor komoly sérülésekkel ér véget.

A madarak a dolgos hétköznapokban reggel korán elhagyják fészküket és csak este térnek vissza oda, a téli időszakban ez a fészken kívül töltött idő lerövidül. Az aktivitásba a madarak gyakran iktatnak be nyugalmi és tisztálkodó szakaszokat, ezek azonban rövidek. Szeretnek napfürdőzni, eközben vagy „hasra fekszenek” és kitárják a szárny és farktollazatukat, vagy ülő helyzetben a torkukat, begyüket és hasukat tárják a nap felé. Ilyenkor hátra hajtják fejüket, és a farktollaikra támaszkodnak. Imádnak por- és vízfürdőzni, a hajnalmadarak szeretik a tisztaságot, sőt, ez igen fontos számukra.

Az európai populáció többsége Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban él, sok költőpár található Törökországban is. Európában összesen mintegy 100.000 hajnalmadár költőpár él. Leginkább a növekvő turizmus fenyegeti életterületüket, mivel egyre népszerűbb a kirándulás és a sziklamászás, és így mind többen eljutnak az eddig még érintetlen régiókba.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1571 Hits
1 hozzászólás

Kis segítség apró barátainknak - Pár gondolat a téli madáretetésről

Tavaly télen egy ismerősöm kíváncsiságból kitett otthon a konyhaablakának párkányára pár szem diót, és meglepve tapasztalta, hogy rövid idő elteltével már ott csipegetett egy kedves, színes kismadárka. Kísérletező kedvű, amatőr madármegfigyelő barátom a sikeren felbuzdulva beszerzett egy profibb etetőt és tudatosan kezdte táplálni a környék madarait. „Önző szándékból kezdtem” – válaszolta arra a kérdésemre, hogy jutott eszébe az egész. „Szeretem a madárfotókat, szeretek gyönyörködni a madarakban. Egy nap éppen reggeliztem, amikor odareppent az ablakpárkányomra egy veréb, és elszórakoztatott a megfigyelése. Ekkor jutott eszembe, hogy odacsalogathatnám őket máskor is.” Elmesélte, azóta rendesen utána is olvasott, hogy mit szabad és mit nem, ő ma már teljesen tudatosan odafigyel a madarakra minden télen. Cinkék, rigók, pintyek látogatják az „éttermét” rendszeresen.

Nem csak kutyát vagy macskát tartani, de a madarakat etetni is komoly felelősség. Csak az vágjon bele, aki tudja, hogy ezt rendszeresen folytatni akarja és tudja is. A madarak ugyanis hozzászoknak, hogy az adott helyen táplálékhoz jutnak, és ezért akár messzebbről is visszajárnak. Ha elmarad a táplálék, különösen egy hideg téli éjszakán, az a kisebb madaraknak végzetes lehet. Energia-utánpótlás hiányában hamar kihűlnek. Bár a madarakat nem háziállatként tartjuk, mint például a macskát vagy a hörcsögöt, éppen úgy gondoskodnunk kell róluk, ha már „megszelídítettük” őket. Tehát, ha tudjuk, hogy el fogunk utazni hosszabb időre, és nem tudunk elegendő táplálékot kitenni az etetőre, és nincs senki, aki átvállalja tőlünk a feladatot, akkor idejében kezdjük el csökkenteni a táplálék mennyiségét. Tanítsuk meg madarainknak, hogy a továbbiakban itt már nem számíthatnak eleségre!

A téli etetési időszak általában október végétől április közepéig tart. Sokféle etető létezik, vásárolhatunk is megfelelő eszközöket, de akár magunk is barkácsolhatunk. Az ablaketetők között van például tapadókorongos, de ennél sokkal jobb, ha fixen tudjuk a falhoz rögzíteni, mert a tapadókorongok bármikor elengedhetnek, és az etetőnk lezuhan.

Ha van kertünk, az etető kihelyezésénél azt kell leginkább szem előtt tartanunk, hogy biztonságos helyre tegyük, tehát például a macska egyáltalán ne, vagy csak nehezen tudja megközelíteni, és legyen a közelben olyan bokor vagy fa, ahova át tudnak reppenni a madarak, ha valamitől megriadnak. Nem árt, ha olyan részre helyezzük ki az etetőt, amit könnyen ellenőrizni tudunk, hogy van-e még elegendő táplálék benne. Amennyiben nincs jó rálátásunk, akkor könnyen azt gondolhatjuk – különösen magvak esetén, hogy még tele az etető, miközben már csak a maghéjak kupacolódnak benne.

Megtudtam az ismerősömtől azt is, hogy az etetőket is takarítani kell, ami, megjegyzem, nekem meg sem fordult volna a fejemben. Az egészségtelen, romlott tápláléktól könnyen megfertőződnek a madarak. Különösen esős időben fontos, hogy rendszeresen, hetente legalább kétszer vegyük ki a maradék eleséget, sőt, töröljük át fertőtlenítős vízzel. Ha tálkába tesszük ki a magvakat, akkor fúrjunk az aljukra apró lyukakat, ne álljon meg benne a víz.

Mivel etessük a madarakat? Leegyszerűsítve: zsíros, tápláló élelemmel, ami nem romlik meg könnyen, valamint gyümölcsökkel. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a madarak nem luxusimádók. Nekik teljesen mindegy, hogy olcsó szotyit, vagy méregdrága török mogyorót kapnak. Azt sem fogják méricskélni, hogy egyenletes méretűek-e a szemek. Sőt, számos madár inkább hálás lesz, ha törmelékes kicsit a napraforgómag, mert egyeseknek túl kemény a maghéj, ők csak a már kihullott magdarabkákat tudják felkapkodni. A magvak esetében a legfontosabb: sózott vagy pörkölt magvakat semmiképpen ne tegyünk ki az etetőre!

Jó élelem a zsírszalonna, szalonnabőrke, faggyú, sajt, vagy a kertészetekben, barkácsáruházakban is kapható cinkegolyó. A gyümölcsök közül megfelelő a körte vagy a szőlő is például, de még mindig az alma a legolcsóbb, és mint tudjuk, a madarak nem finnyásak és azt sem bánják, ha nem túl változatos a táplálékuk. Azon meglepődtem, hogy a madarak is szeretik a főtt rizst, a főtt tésztát és a párolt leveszöldségeket, és ezekkel nem is teszünk nekik rosszat.

Ha valaki ennél többet szeretne tudni a témáról, javaslom, keresse föl a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalának vonatkozó almenüjét! Érdemes!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1295 Hits
0 hozzászólás

A holló ötven árnyalata

A hollóhoz számtalan asszociáció, szóláshasonlat és hiedelem kötődik. Valószínűleg azért, mert Földünk egyik legtermetesebb, a verébalakúak rendjébe tartozó madara már az ősidők óta együtt él az emberrel – először hegyvidékes területeken, majd a városiasodással kibővítette lakóhelyét. Területileg a legelterjedtebbnek számít a varjúfélék családjában, leelőzve a csókát, szajkót, szarkát, varjút: Észak-Amerikától Ázsiáig megfigyelhető, egyedül az esőerdők környékén nem találkozhatunk vele.

Egy igen figyelemreméltó madár

Ez a koromfekete szárnyas nagyjából akkora, mint egy csirke, kétszer nagyobb, mint a vele gyakran összekeverhető fajtársa, a varjú. Testhossza 60−70 centiméter, szárnyfesztávolsága másfél méter, míg testtömege elérheti a két kilogrammot is. Erős, vaskos csőre enyhén ívelt, tollazata olykor a napfényben kékesen csillog. Ezt nem színanyag okozza, hanem a tollak szerkezete által előidézett fénytörés. Farktollai ék alakban kerekítettek. Röpte erőteljes, egyenes vonalú, gyakran kering hosszasan kiterjesztett szárnyakkal – a sólymokhoz hasonlóan – a magasban. A földön kimért járás jellemzi. Átlagosan 10−15 évig él, de nyilvántartanak negyvenéves és afölötti egyedeket is. A holló mindenevő. Opportunistának mondható, tápláléka nagyban függ az élőhelyétől és az adott évszaktól. Amellett, hogy gyümölcsöket, bogyókat, gabona magvakat eszik, férgeket, rovarokat kóstol, rágcsálókra is vadászik, egyes madarak tojásait, fiókáit szintén megeszi, illetve szeméttelepek és állati tetemek környékén is felbukkan, ha mást nem talál. Talán éppen ezért nevezi a népnyelv gyászmadárnak.

A hűség mintaképe

Korán párt keres, társát egy életre választja. A hímek udvarlási sikerének záloga a különféle akrobatikus légi bemutatók mellett a táplálékszerzésben rejlik. Fészekrakáskor körültekintő és óvatos, így magas fák koronájára, sziklaszirtekre, villanyoszlopokra kerül a gallyakból, gyökerekből készült költőhely, amelynek helyét rendszerint nem változtatja. A hollók költőpáronként birtokolnak egy-egy területet, ezt illetéktelen betolakodó (akár fajtárs) esetén is erőteljesen védelmezik. Gyakran civakodnak egymással, ám családjuk iránti ragaszkodásukról is tanúbizonyságot tesznek. A tojásrakás már február környékén megkezdődik, három−hét barna pöttyökkel tarkított kékeszöld tojáson kotlik a tojó kb. húsz napon keresztül. A fiókákat mindkét szülő táplálja, kb. negyvennapos korukban repülnek ki először, de még fél évig a szüleikkel maradnak.

Agyas madár

A holló hangja jellegzetes, ismétlődő, mély „klong klong” vagy „krúg krúg”, ám e „károgás” mellett széles hangskálával rendelkezik, így némi emberi tréning után szavakra, akár rövid mondatokra is megtanítható. Emellett csőrcsattogtatással, füttyökkel is kommunikál társaival, valamint nyaka megnyújtásával mélyebb vagy magasabb hanggal szól egy-egy ismerős vagy idegen egyedhez. Tizenöt-harminc különböző hangot képes kiadni. Mindebből is következik, hogy a holló igen intelligens állat. Kimutatták, hogy az összes madárfaj közül a holló rendelkezik a legnagyobb agytérfogattal. Számos megfigyelés bizonyítja tanulékonyságát, problémamegoldó-képességét, fejlett memóriáját és kommunikációját. Ravaszságát és éberségét alátámasztja, hogy olykor kilesi vetélytársai táplálék-rejtekhelyét, és egy óvatlan pillanatban ellopja a másik tartalékát. Olyan is előfordul, hogy megtévesztésképp csak úgy tesz, mintha eldugná az élelmet, de végül máshová rejti zsákmányát.

Tisztelik, vagy tartanak tőle

Kultúrája válogatja, hogy épp fenséges vagy gyűlölt tulajdonságokat, esetleg misztikus történeteket kötnek hozzá. A hollóhoz ébenfekete tollazata, károgó hangja, dögevő szokása miatt Európa-szerte baljós képzetek tapadnak. Például Svédországban vagy Németországban úgy tartották, hogy a hollók a meggyilkolt vagy elkárhozott emberek szellemei. Nálunk is él ez a negatív szellem, rossz ómen, ha felbukkan egy holló, ám más szimbólumként is megjelenik kultúrkörünkben. Gondoljunk csak Hunyadi Mátyás címermadarára vagy a kézzel írott kódexeket, azaz Corvinákat tartalmazó díszes könyvtárára. Innen származik a Corvin előnév is (corvus latinul hollót jelent).

Hírnöki szerepét Görögországban, Tibetben és a viking kultúrában jegyzik. Arany János A londoni Tower hollói is megemlítendők a témában. A monda szerint, amíg hollók laknak a Tower udvarában (akiket gazdag ellátással és szárnymetszéssel marasztalnak gondozóik), addig Angliát nem szállják meg az ellenséges erők. A modern irodalom is számos hollóval kapcsolatos művet jegyez olyan neves alkotóktól, mint Charles Dickens, Edgar Allen Poe vagy J.R.R. Tolkien.

Ha már Mátyás királyról írtam: a magyar irodalomban például Arany Jánoshoz köthető egy ismert, hollóval kapcsolatos vers. Arany Mátyás anyja című művében Szilágyi Erzsébet Prágában raboskodó fiának, Hunyadi Mátyásnak minden lovas futárnál gyorsabban kívánta eljuttatni levelét, és ezzel a madárral kézbesíti üzenetét. Ezért is volt hosszú ideig hazánkban a holló a posta emblémája is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
2328 Hits
0 hozzászólás