Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Az egyik legősibb kétéltű fajunk a vöröshasú unka

Ez a békák családjába tartozó kétéltű egész Európában elterjedt, hazánkban sík- és dombvidékeknek egyaránt lakója. Élőhelye megválasztásában szereti a változatosságot, egy szempontot azonban mindig figyelembe vesz: a víz tisztaságát. Ezért különösen örülök annak, hogy az almásfüzitői vörösiszap-tározó környékén nem csak hódot lehetett lencsevégre kapni, hanem unkát is. Ennek ellenére persze ez a kétéltű kedveli a gyorsan felmelegedő pocsolyákat, út menti saras, mocsaras területeket, holtágakat, lápokat, ingoványokat, ahogy kerti tavak környékén is megtelepszik. Egy biztos tehát, az unka és az ember nem feltétlenül ugyan azt gondolja a víztisztaságról.

Március végén, április elején népesíti be választott lakóhelyét, és a tavasz beköszöntével azonnal kezdetét veszi a párzási időszak, ahol a hím unka a víz felszínén lebegve, belső hanghólyagja segítségével, jellegzetes „unk-unk” hangjával (innen kapta nevét is) kitartóan szólongatja nőstény társát. Hívás közben lábával vízrezgéseket keltve területe nagyságát is kijelöli. A párzást követően a nőstény alkalmanként 100300 petét rak le kisebb csomókban. Az algát evő ebihalak bő két hónap alatt, jellemzően nyár derekára már kifejlett unkákká alakulnak át.

A hímek kórust alkotva éjszaka aktívabbak, ilyenkor hallani leginkább unkogásukat – ezernyi törpe dalnok jellegzetes éneke töri meg a csendes, nyári éjszakákat. Hangjukat – hasonlóan a leveli békához – a toroktáj ütemes felfújásával erősítik. Október elején elhagyják a vizet és fagymentes területet keresnek a hideg időre, ahol téli álmukat töltik.

A vöröshasú unka teste zömök, a feje pedig rövid és lapos. Háta szürke vagy fekete színű, bőrét szaruszemölcsök borítják. Hasoldala fekete, narancssárga vagy sötétpiros színárnyalatú, jól elkülönülő, szabálytalan formájú foltokkal tarkított. Egy kifejlett példány 45 cm hosszú, kis méretűnek számít fajtársai körében. Tápláléka főként rovarokból, pókokból áll, ragadós nyelvével szerzi be zsákmányát, őket viszont madarak és ragadozó kisemlősök fogyasztják előszeretettel.

Az unkafélékről tudni érdemes, hogy hiányzik a dobhártyájuk, hallószervük tehát fejletlen, viszont több fogsor (vagy inkább ínyfogsor) segíti a táplálkozásukat, a felső ajkon kettő, az alsón három. Más különös ismertetőjegyük is van, csak hátulsó lábaikat köti össze úszóhártya, elülső lábujjaik szabadok. Erre a fajra egy bizonyos „unkareflex” produkálása is jellemző. Ha már nem tud gyorsan elmenekülni, bár nem holtnak tetteti magát, de a sajátos pózba dermed. Jellegzetes tartást vesz fel: fejét és végtagjait felfeszíti, így homorítva vörös, pettyes hasát mutatja az ellenségnek, megmerevedik és enyhén mérgező bőrváladékot bocsát ki magából. Veszély érzékelésekor segítségére van még a rejtőzködésben szürkésfekete háta, amely könnyen beleolvad környezetébe.

A vizek elszennyezése sajnos az unkapopuláció csökkenéséhez vezetett, ezért védett fajnak számít. Természeti értéke: tízezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1030 Hits
0 hozzászólás