Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Fotóriporterként teljesen másképp látom a természetfotózást

 Beszélgetés Török János fotóriporterrel

 Hogyan indult a fotós pályafutása?

 

Néhány évvel ezelőtt megnéztem Németh György egy Ásotthalomról és környékéről szóló anyagát. A tanyasi életet fotózta meg, és annyira magaménak éreztem, hogy úgy döntöttem, ez lesz az én utam. A legeslegelején, amikor megvettem az első fényképezőgépemet, akkor tájfotózással kezdtem azért, hogy megtanuljak komponálni. Akkor Hódmezővásárhelyen laktam, a közelben van a mártélyi holtág, ott kezdtem gyakorolni. A tájfotózás után később átálltam a szociofotózásra. 

A természetfotózás akkor jött, amikor visszaköltöztem szülőfalumba, Sándorfalvára. Nálunk, ahol lakom, négyszáz méterre van a darvak éjszakázóhelye, így a madarak közül őket kezdtem leghamarabb fotózni. Aztán eljártam fizetett lesekbe, ahol megbabonázott, hogy olyan közelről fotózhatom a madarakat. Van egy területünk, ami a szüleimé igazából, a feleségem Röpföldnek nevezte el, most ott alakítok ki fotózásra alkalmas helyeket.

A madárfotózásban a legjobb képeket, azt mondják, inkább lesekből lehet készíteni. 

Abban nem hiszek, hogy jó és izgalmas képeket csinálni csak lesből lehet. Fotóriporterként teljesen másképp látom a természetfotózást. Ahhoz, hogy általánosságban a környezetében bemutassunk egy állatot, akármilyen az, mondjuk, ha az állatmentőknél fotózom le, ahol kiszolgáltatott helyzetben van, az így készült fotó maradandóbb anyag lehet. Vannak olyan természetfotóim, amelyek egyáltalán nem a lesről szólnak, ilyen az elhullott hattyú, amit a távvezetéknél az áram csapott agyon. Vagy van egy anyagom, amit most fejeztem be, ahol darvakat mentenek egy ködös időszakban. Ahhoz, hogy ütős képet lehessen csinálni, nem kell les, azt hozza majd az élet. Hogy szép képeket csináljunk, ahhoz már kellhet a les. Szép képet viszont már láttam milliót. Ha valakinek van egy fotós felszerelése, akkor biztosan össze fog jönni neki egy jó kép. Voltak persze úttörők, például Máté Bence. Nagyon sok madárfotós elkezdte őt utánozni. Én is eljárok persze lesekbe fotózni, például Máté Bencéhez, ez sem idegen tőlem. Amivel az Envirotis pályázaton második helyezést értem el, a kuvikos képemet is lesben készítettem, egy kisteleki bérelhető helyen.

Nehéz újszerűt csinálni ilyen terepen. Le van rakva valahova a les, az odú, a beszállóág, és ott már nagyon nehéz újat alkotni, ahhoz nagyon föl kell előre készülni. A helyiek, akik a lest üzemeltetik, nagyon vigyáznak arra, hogy sok módosítást ne csinálhasson a fotós, mert azzal megzavarhatja a madarakat.

Milyen alapon választja ki a témát, vagy azt, hogy hol bérel lest?

Amikor eldöntöttem, hogy fotós leszek, az nyolc éve volt. A természetfotózásba két éve vágtam bele komolyabban. Akkor ismerkedtem meg Marsó Vilmossal, aki a Varászlatos Magyarország pályázaton többször az élbolyban szerepelt. Sándorfalván csináltam egy fotós tábort, ahova őt is meghívtam. Ő vitt el Bencéhez, így voltam először lesben. Ott voltunk, eltöltöttünk egy egész napot, jól éreztem magamat, nagy élmény volt, jól meg van az a les csinálva. Tavalyelőtt, tavaly és idén év elején voltam ott egyszer. Még egy helyre járok, Gera Pistához, általában évente egyszer, eddig voltam jégmadarazni, és egyszer kuvikozni meg bankázni. A szabadidőmben inkább szociosorozatokat csinálok, az az elsőrendű számomra. A madárfotózás számomra inkább a társasági életet jelenti. Általában egy madarász ismerősömmel elmegyünk madarazni egy napra és kibeszélgetjük magunkat. Jó a beszélgetés és jó mellette a fotózás. A saját leseimbe itthon egyedül ülök be. Az már tervezettebb, és ott folyamatosan nézem, hogy mi a hiba.

Milyen lesei vannak?

Detektívüveges. Kihelyeztem egy rakás odút a területen. Úgy kezdődött, hogy egy búbos banka pár le föl járkált itt már hetek óta. Kerestem gyorsan fákat, kifaragtam a belsejüket, és kitettem pár odút meg egy vadkamerát, amin láttam, hogy nézegették a bankák meg a birkák. Ez a két érdeklődő akadt, de a bankák csak nem akartak beleköltözni. Bár földközelben szeretnek fészkelni, de valamiért ez a lenti hely nem jött be nekik. Viszont a két és fél méter magasan lévőbe két nap múlva beköltöztek. Eleinte nem is vettem észre, később lett gyanús, hogy nagyon járnak oda. Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei szervezete itt van hozzánk közel, velük együtt felnyitottuk az odú tetejét, és akkor láttuk már a fiókákat. Kiszámoltuk, hogy a kihelyezés után három nappal a tojások már ott voltak bent. Nem volt megfelelő költőhelyük a bankánknak, nagyon keresték az alkalmas odút. Így indult.

Mondják, hogy madarat csak úgy lehet jól fotózni, ha sokat tud a fotós az adott fajról. Ezt a tudást hogyan szerezte meg?

Van itthon egy csomó madaras könyvem, sokat olvasok, ráadásul van egy jó segítségem, a kislányomat ugyanis nagyon érdekli a téma. Szoktam mondani a kollégáimnak, hogy ő most öt évesen több madarat ismer, mint én három évvel ezelőtt. Van pár természetfotós ismerősöm, meg itt van a Madártani Egyesület, ők elmondják nekem a korlátokat, a szabályokat, a kivételeket, meg sok olyan tudást megosztanak velem, ami segítség.

Drónfotókat is készítek, a bivalyos képemmel most Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriában I. díjat kaptam, a Lenergy – Év Természetfotósa pályázaton, előtte meg egy harmadik díjat a II. Drónfotópályázaton 2019-ben. A drónfotózásban elég tárgyilagos szoktam lenni. Ott is tanulnom kellett. Több mint egy évig kijártam Mórahalomra fotózni a bivalyokat, mert volt, hogy az árnyékhosszúság nem volt jó, kint kellett lennie a bivalyoknak, és nem volt mindegy, hogy melyik órában fotózok, volt, hogy madarak röpködtek jobbra-balra, akkor nem szállhattam föl, hogy ne zavarjam őket. 

 

Fotóriporterként szintén sokat kell tanulnom, mert ahova kimegyek ott nekem mindenképpen fotóznom kell. Természetfotósként kimegyek egy lesbe, ha nem fotózom, nem mutogatom. Nekünk, fotóriportereknek mutogatnunk kell, hiszen megjelenik az újságban, amit készítettünk. Nem mindig sikerül persze, mert van, hogy egy nap hét téma van, és rohanunk egyik helyről a másikra. De egy képről soha nem lehet tudni, hogy nekem csak tíz percem volt rá.

Az Envirotis fotópályázatra miért a kuvikos és a bankás fotóját adta be?

Egyszerű, az volt a címe, hogy Madarak a fényben és árnyékban – ennél a két fotómnál fontos volt a fény. Ezért. A Banka az esőben, a Röpföldes területünkön készült, amikor esett az eső és mögötte villantottam egyet. Az még tesztidőszakban készült, akkor még nem tudtam, hogy a bankákat mennyire zavarja a vakufény.

A Suhanás, a kuvikos úgy készült, hogy kirakott lámpák voltak az odú körül, az festette ki a repülés ívét, ez egy hosszú záridős kép, 400 milliméteres gyújtótávolsággal készült. A leses fotózásnál, ahogy már mondtam, kicsit kötve van a kezünk. Szerettem volna közelebb tenni a kamerát, de a tulajdonos nem engedte, Ezért csináltam hosszú záridőst. Több képet lőttem, hármat vagy négyet, kettő sikerült. A párja, a Két csapás című, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége 28. Az év természetfotósa pályázatán a Napnyugtától napkeltéig kategóriában 3. helyezést ért el, és megkapta a Lenergy által felajánlott, a Magyarországon készült legszebb természetfotó különdíjat. Ez a kuvik párja. Felváltva hordták a kaját, itt nincs fűszál a madár lábán, a másikon van. Azért lett az Envirotis pályázatra beadott fekete-fehér, mert a másik színes, és nem akartam, hogy azt mondják, hogy ez ugyanaz.

A 38. MÚOSZ Sajtófotó Pályázaton is több díjat kapott, ennek részeként két fotósorozata nyert, azok hogyan készültek?

Az elején úgy indul, hogy egy képet akarok fotózni, aztán már annyi kép születik, több ezer, hogy sorozat lesz. A Villanyfényben sorozathoz 8-10 alkalommal vissza kellett mennem, azon egy évig dolgoztam. Az Ingyen van a víz, csak el kell menni érte négy év alatt készült. Ebbe azért bele kell számolni azt is, amikor csak azért megyünk el, hogy elmenjünk. Kávézni, vagy beszélgetni, hogy mi újság, és nem lövök egy fotót sem. A focisnál az alatt az egy év alatt eljárkáltam a mérkőzésekre is, végigfotóztam a meccseket, végül egy darab sem került bele a sorozatba. De a beleölt energia ott van. Biztosan készült négy-ötezer kép. Nehezítette, hogy azt teljesen éjszaka csináltam, és az érzékelő zajával is meg kellett küzdenem, ott volt, hogy 12 ezer feletti ISO is használtam. Egy nagy területen összesen pár izzó égett, azon csodálkoztam, hogy egyáltalán a kaput eltalálták. Nem lehetett látni szinte semmit, kiszolgáltatott volt a helyzet, vagy talált élességet a kamerám, vagy nem.

A fotótémái a munkájából adódnak-e?

Időnként igen, de nem mindig. Oda-vissza működik. Az élet hozza azt a helyzetet, amikor a fotóriporter mondja meg, milyen anyag kerüljön be az újságba. Ha van egy téma, ami jól fotózható és magazinos jellegű, akkor jön az újságíró, és ír hozzá szöveget. Például, amit most csinálok, a darvas anyagot, azt én kezdtem el, én szerveztem le a Kiskunsági Nemzeti Park őreivel, hogy odahoznak egy kutyát, amelyik a dögöket keresi. Ebből van három az országban, kettő a Madártani Egyesületnél és egy náluk, és ez az egy állat a környező öt országban is keresi a mérgezett állatokat. Leszerveztem, aztán szóltam a kollégáknak, hogy érdekli-e őket, és persze, hogy jöttek, hiszen ez egy különleges kutya. Vagy ilyen volt, hogy elkezdtük a környékbeli tanyasi életet feldolgozni, ez is az én alapötletem volt.

A fotózásban megtalálta a hivatását?

Ahogy az elején mondtam, a fotózás egyszerűen jött, és szerettem csinálni. Amikor elmentem fotósiskolába, akkor a Délmagyarországot írtam be gyakornoki helynek, mert fotóriporter akartam lenni. Aztán nyilván letettem valamit az asztalra, mert az akkori rovatvezetőm azt mondta, hogy mindenképpen engem akar utódjának. De addigra eltelt két vagy három év, és úgy hívott vissza. Addig csinálgattam a magam életét, Vásárhelyen például egy társammal együtt megalapítottam a Lucien Hervé fotóklubot.

Szerettem, mert a fotókluboknál meg lehet ismerni, hogy ki mit csinál, hogy csinálja. Gyakori, hogy kiállításokat szervezünk. Nagyon sokat meg lehet tanulni arról, hogy mit mivel rakjunk össze, mit mivel nem lehet párosítani, milyen anyagokat használjunk a kiállított fotók nyomtatásához. A másik előnye egy klubnak, amit a tanítványaimnak is szoktam mondani, hogy ott, ahol fotózásról beszélnek, töményen megkapják a szakma lényegét, a fontos információkat. Ha valaki nagy impulzusokban kapja a fotóstudást, akkor hamarabb el tudja dönteni, hogy milyen úton menjen tovább.

Az biztos, hogy jól érzem magam a fotózásban, most már tanítom is a Szegedi Egyetemen fotográfiát, képi kommunikációt, több OKJ-s csoportot vezetek többedmagammal itt Szegeden és oktatok Pesten is.

Relatíve nem régen fotózik, mégis nagyon sok díjat nyert. Ez azt jelenti, hogy sokat pályázik. Miért fontos ez, segít-e a pályán?

Abban segít, hogy a következő munkát megkapjam, tehát az önmenedzselés egy formája. Betehetném a fiókomba is a fotókat. Tavaly abban a szerencsés helyzetben voltam a hazai pályázatokon, hogy amin elindultam, ott díjat kaptam.

Török János fotóriporter, fotóművész

2010 óta foglalkozik fotózással. A Szegedi Tudományegyetemen alkalmazott fotográfus szakon végzett, mellette a Délmagyarországnál volt gyakornok, 2015 óta a napilap fotóriportere. 2019 februárjától a Szegedi Egyetem újságíró hallgatóinak tanít sajtófotót, vizuális kommunikációt, valamint fotós tanfolyamokat vezet Szeged és Budapesten.

2014-ben, ötletgazdaként megalapította Hódmezővásárhelyen a Lucien Hervé Kamera Klubot 12 fotóssal, amely később az ország egyik legnagyobb fotóklubja lett 50 taggal, a klub titkára volt 2015-ig.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete fotóművészeti tagozatának.

Díjai

2018

36. Magyar Sajtófotó Pályázat
III. díj Társadalomábrázolás egyedi kategória
II. díj Természet és tudomány egyedi kategória
Délmagyarország Aranytoll díj

Az év természetfotósa pályázat
II. díj Fekete-fehér kategória

2019

37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Dicséret, a megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporteri díj

Év fotósa pályázat

III. díj Természet kategória
Különdíj Monokróm kötetlen kategória
II. Hazai drónfotó pályázaton harmadik helyezés

Románia Brassai sajtófotó-pályázat, szociofotó kategória
két I. díj

2020

38. Magyar Sajtófotó Pályázat
I. díj Sport sorozat kategória
I. díj Természet és tudomány egyedi kategória
II. díj Társadalomábrázolás sorozat kategória

A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporteri díj

Munkácsi Márton díj

28. naturArt – Év természetfotósa pályázat
I. díj Kompozíció, forma és kísérletezés kategória
III. díj Napnyugtától napkeletig kategória
Magyarországon készült legszebb természetfotó különdíj

Envirotis – Madarak fényben és árnyékban 2020 – második díj

 

Tavaszváró hangulatban a téltemetőről
Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Is...

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. április 13. kedd