A napsütéses órák számának növekedésével, a kikandikáló hóvirágokkal és az egyre gyakoribb madárfüttyel sokan tavaszi hangulatba kerülünk. Ezért is esett választásom egy ismert, sokaknak ismerős hangú, kontinensünkön leginkább a középső és déli tájain elterjedt énekesmadárra, a házi rozsdafarkúra, aki épp így március beköszöntével érkezik haza a nem távoli, mediterrán térségi teleléséből.

Beszélőneve van. Házi, mert már a 19. századtól megfigyelhető házak és épületek körül: háztetőkön, kéményeken, antennákon, fák tetején, egyéb magaslati pontokon énekel. Rozsdafarkú, mert már a fiatal egyedeknél megfigyelhető a jellegzetes, élénk rozsdavörös farok, amely nemcsak a hím, a tojó farktollazatát is ékesíti. Népnyelvi elnevezéseit is e feltűnő testrésze után kapta: füstfark, aranyfark vagy vörös farcinkó. Jellemző rá a gyakori farokbillegetés. A hím felül sötét hamuszürke, feje, begye, melle kormos fekete. A tojó barnás szürke, kormánytollai, mint a hímé és éppen olyan sűrűn rezegteti őket. Ilyenek az ifjak is, de különösen a fejükön és a nyaki részen pettyezettek.

Vonuló madarunk, ám akadnak áttelelő példányok, főként az idősebb hímek között. Október közepétől repül Dél-Európába, ahonnan – ahogy már írtam – február végén, március elején visszatér. Először a hímek érkeznek meg, őket követik néhány napra rá a tojók. Ettől kezdve már a hajnali órákban hallhatjuk a hímek reszelős elemeket is tartalmazó, kedvesen csengő, rövid strófákból álló énekét. Egyenes hangja kissé éles „fiszt” fütty, amelyet gyakran türelmetlenül ismételget. Ha nagyon izgatott finoman csetteg is hozzá.

A párok már áprilistól kezdve költenek, két-három fészekaljat nevelnek ki egy szezon alatt. A fészekhelyet a tojó választja ki, és építi meg, jellemzően sziklafal réseit, fali üregeket, gerendákat szemel ki. A fészeképítés nagyjából 6–8 napig tart. A tojó egyedül is kotlik a 4–5 fehér tojáson kb. 15 napon keresztül. A kikelt fiókákat aztán már mindkét szülő eteti, s a torkos fiatalok van, hogy több mint háromszáz alkalommal kapnak eleséget szüleiktől. Ennek a falánkságnak az eredménye, hogy hamar, 14–17 napos korukban már elhagyják a családi fészket, ám ekkor még nem teljesen felkészültek repüléstudományból, ezért először bokrok sűrűjében vagy kövek között rejtőznek el.

A kecses, kisméretű (testhossza 13–15 cm), veréb vagy költőiebben fülemüle alkatú rozsdafarkú eredeti élőhelyéül kopár, köves lejtők, sziklák szolgálnak, és csak később került kapcsolatba az emberlakta területekkel. Ma már nem tesz különbséget népes városok vagy elhagyott tanyák között. A lényeg bárhol is van, hogy magasra tör, szeret mindig valaminek a tetején ülni, szereti, ha jól áttekintheti a környéket. Ennek oka kettős, így könnyebben látja meg táplálékát, és egyben ellenségét is.

A rozsdafarkú félénk, izgága madár, kissé ideges mozgás jellemzi, táplálékát is gyakran felröppenve szerzi meg vagy a levegőben kapja el zsákmányát – ezért is tartozik a légykapófélék családjába. Elsősorban rovarok és pókok szolgálnak táplálékául, őszi vonulását megelőzően pedig a fekete bodza bogyóiból is szívesen lakmározik.

Táplálkozásából adódóan hasznos rovarirtó madarunk, emellett védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.