Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Itt a tavasz és a koronavírus – két ok, hogy takarítsunk!

Pár hete arra gondoltam, mivel a nagytakarítás igazán aktuális tavasszal, írnom kellene róla. Akkor még nem tudtam, mennyire időszerűvé válik a téma napjainkra. Több szempontból is. Koronavírusos karanténunk idején egyre többektől hallom, hogy idejüket részben azzal múlatják, hogy belefogtak a régóta halogatott rendrakásba. Átnéznek minden polcot, fiókot, zeget és zugot a lakásban és leselejtezik, amire nincs szükségük. Jól teszik! Pedig talán nem is olvasták Marie Kondo könyvét vagy látták a YouTube-on a videóit. Mit is mond a KonMari módszer leegyszerűsítve persze: évente legalább egyszer gyűjtsük össze minden ruhánkat egy nagy kupacba és egyenként nézzük át. Legyünk elszántak és kíméletlenek! Ami nem jó ránk, mert kifogytunk belőle, vagy kihíztuk, esetleg jó lenne, de már egy éve a szekrényben áll fölöslegesen, akkor jobb, ha megválunk tőle. Attól a darabtól is búcsúzzunk el, ami bár tetszik, de sosem vennénk föl, mert nem igazán a stílusunk, vagy egyszerűen nincs semmi, amihez passzolna. Egy blúz, ami nem illik egyetlen szoknyánkhoz vagy nadrágunkhoz sem, egy ruha, amihez egyetlen meglévő cipőnk sem vehető fel. Szerintem a sort mindenki tudja folytatni. Ugye, nem csak az én ruhatáramban akadnak ilyen darabok?! Jaj, nyugtassanak meg! :)

Megtartani azt lehet, ami jó, amit hordunk, vagy amit valamiért nagyon szeretünk, ha csak ránézünk is, örömünk telik benne. Ezért őrizgetem egy gyönyörű, régi báli ruhámat, amit tudom, hogy sosem fogok már felvenni, de jó érzéssel tölt el, hogy ott lapul a szekrényemben.

A ruhák után persze sort keríthetünk a tárgyakra, a konyhai eszközökre, a kamrára, pincére, padlásra, kinek mi van. Érdemes utánanézni részletesebben, mi az a KonMari módszer, mert el lehet lesni tőle például egy hajtogatási módot is, amellyel ugyanazon mennyiségű ruha, sokkal kisebb helyen is elfér. Ígéretes!

Aki nem gyűjtögető típus, még azoknál is meglepően sok kacat halmozódik fel egy év alatt. Egy jól felszerelt háztartásban érdemes megfontolni, amit egy barátnőm mesélt egyszer nekem. Náluk a férje kérésére az a szokás, hogy ha valamit új tárgyat vesznek a háztartásba, akkor azzal egy időben ki is selejteznek valamit. Ez nem jelenti azt, hogy a kukába dobják, hanem átgondolják, hogy az ismerősök, barátok, rokonok közül ki az, aki örülne neki.

Ha nem akarjuk, vagy nincs kinek elajándékozni felesleges tárgyainkat, el is adhatjuk őket, erre nagyon jól felület a Facebook Marketplace-e is. Vagy ha hívei vagyunk a fenntartható életnek, és szívesen hordunk jó minőségű használt ruhát, akkor a megunt, kinőtt, márnemszeretem, sosemvoltjó, tévedésvoltmegvenni ruháinkat (valamint cipőket és táskákat) elvihetjük a Swappisba – itt pontokat gyűjthetünk leadott ruháinkért, amit más ruhákra válthatunk be. A ruhaszortírozás jó alkalom lehet arra is, hogy néhány ritkábban látott barátnőnket meghívjuk, akik válogathatnak a nekünk fölösleges holmik közül, mi pedig reménykedhetünk, hogy el is visznek közülük párat.

Amikor túl vagyunk a szortírozáson, és már igazán és őszintén elszántuk magunkat, hogy kitakarítunk, sőt nagytakarítunk a lakásban, az első és legfontosabb, hogy készítsünk tervet. Mérjük föl lehetőségeinket, erőforrásainkat, például, hogy kik azok, akiket ebbe a nagy munkába bevonhatunk, és osszuk be, kinek mi lesz a dolga. Döntsük el azt is, hogy mik azok a munkák, amelyeket mindenképpen el akarunk végezni, és írjuk össze, melyik nap mit csinálunk. Ha dolgozunk, túl sok mindenre nem lesz erőnk hétköznap, de érdemes kisebb feladatokat egy-egy estére beiktatni, mert akkor eltölt minket az a jó érzés, hogy már tettünk valami, haladunk. Ez nagyon inspiráló tud lenni. Régi háztartásvezetési szakkönyvek kiváló esti munkának tartják például az ezüsttárgyaink megtisztítását. Azt hiszem persze, ez az ötlet manapság nem sokakat hoz lázba.

A lényeg: ne frusztráljuk magunkat olyan feladattal, ami eleve reménytelen. Valamint semmiképpen ne kapjunk bele egyszerre mindenbe, mert ez esetben, amikor már az egész lakást sikerült felforgatnunk, minden helyiségben belekezdtünk ebbe-abba és totális a káosz, akkor fogy el az erőnk, és pokolba kívánjuk azt a pillanatot, amikor belekezdtünk. Ha nincs időnk hétköznap, akkor marad a hétvége. Megjegyzem, nincs törvénybe iktatva, hogy egyetlen hétvége alatt végezni kell a nagytakarítással.

A tavaszi nagytakarítás alatt sokan leginkább az ablaktisztítást értik, ám ennél többről van szó. Ilyenkor érdemes levenni minden képet a falról, alaposan megtisztítani, mert fogadok (és reménykedem), hogy sokan nem törlik át hetente, sőt a falat is tisztítsuk le mögötte. Mossunk le mindent, amivel év közben nem foglalkozunk! Kerüljenek sorra a csillárok, lámpák, lámpaernyők és foglalatok, mossuk ki, vagy adjuk tisztítóba a függönyöket, porszívózzuk ki a kárpitozott bútorokat, sőt, ha nagyon elszántak vagyunk, bútorsamponnal át is moshatjuk ezeket, valamint polírozzunk át minden bútort! És igen, vegyük le a könyveket a polcról és portalanítsuk egyenként!

Most, koronavírus idején, mindannyian láttuk fotókon és a sokan a gyakorlatban, hogy a boltok tisztítószeres polcai is kiürültek, legalább átmenetileg. Mit csináljon az, aki viszont mindenképpen most szeretne takarítani. Javaslatom: készítsen házi tisztítószereket, ezekhez még lehet hozzávalókat kapni. Megjegyzem, ha éppen kaphatóak a tisztító vegyszerek, akkor is érdemes annak, aki figyel a környezetre alternatív, ökotudatos szereket alkalmaznia.

Néhány példa, a teljesség igénye nélkül.

·         Sütőpor és víz keverékével jól tisztíthatóak a konyhai és fürdőszobai felületek.

·         Ha a sütőt szeretnénk kitisztítani, szórjuk be sütőporral, hagyjuk egy órán keresztül hatni, majd töröljük le alaposan.

·         Ha a csap végén vízkőlerakódás van, dörzsöljük be citrommal.

·         Súrolásra és szagtalanításra kiváló a szódabikarbóna.

·         Az ecet tisztít és fertőtlenít és vízkőoldásra is kiváló.

·         Ha a vízforralóba teszünk egy kis darab luffa-szivacsot, akkor a vízkő arra rakódik le, és nem az edényre.

·         Hatékony lefolyótisztító készíthető házilag 25 dkg só, 15 dkg mosószóda és 3 deka borkő keverékéből. Ebből 3-4 evőkanállal szórjunk a lefolyóba, hagyjuk állni 20 percig, majd forró vízzel öblítsük le.

Akinek vannak más ötletei, kérem, ossza meg velünk!

Csak azért is írok a kökörcsinről!
Iszik, mint a gödény - Nem, nem az alkoholizmusról...

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. augusztus 12. szerda