Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Közeleg a karácsony - Élelmiszerpazarlásról és az élelmezési világnapról az ünnep ürügyén

Nem akarok ünneprontó lenni, de a karácsony közeledtével egyre többször gondolok arra, hogy most még kedvesebbet kellene ennem, mert akárhogy vigyázok, az ünnepek alatt szinte mindig felszedek valamennyi plusz súlyt. Tudom, ezzel nem vagyok egyedül. Ez a probléma egyik része, a másik az, hogy ilyenkor még több élelmiszer megy a szemétbe, mint egyébként. Mert nem csak mi főzünk bőségesebb mennyiséget, hanem a látogatóba érkező családtagok is hoznak valamit magukkal, hogy kedveskedjenek, és egy idő után már a hűtő sem bírja.

Ahogy ezen eltöprengtem, eszembe jutott, hogy egy hónappal ezelőtt volt egy most is aktuális világnap, aminek az üzenete nagyon illik a fenti, ünnep előtti gondolatomhoz.

A World Food Day magyar kezdeményezésre jött létre 1979-ben, október 16-án.

Felfoghatatlan számok

A 2. világháború befejezésének évében 2,4 milliárd ember élt a Földön. A WFD kezdeményezésének a napjára, tehát 40 évvel ezelőttre a szám szinte megduplázódott, a mostani évfordulón pedig már 7 701 666 677-an* vagyunk. A népességbővülés üteme ugyan csökkent a 60-as évek óta, de az ENSZ becslése szerint 2024-re biztosan elérjük a 8 milliárdot.

Hogyan lehet ennyi embert jóllakatni? Leginkább talán ellentmondásosan, hiszen az éhezés és a túltápláltság egyszerre van jelen világunkban, ráadásul pazarlóak is vagyunk. Az élelmiszer-pazarlás globális költségét 2,6 trillió dollárra becsülik.

Az élelmiszerpazarlásban Európa, így hazánk is élen jár. Mi is tehetünk azért, hogy kevesebben éhezzenek a Földön. Ha nem vásárolunk feleslegesen élelmiszert, ha nem dobjuk ki a maradékot, hanem átalakítva felhasználjuk, már tettünk egy lépést. Tudják: sok kicsi…

Tegyük meg legalább azt, ami a hatalmunkban áll, és akkor kevesebben fognak éhezni a világban. Mondjuk süssünk két rúddal kevesebb bejglit, vagy talán elegendő a négy tagú családnak 10 szelet rántott ponty, 15 már fölösleges.

A kilencedik éhen marad

Ma minden kilencedik ember számára nem egyértelmű és magától értetődő, hogy naponta tud-e enni valamit, akár csak egyszer is.

1999-ben a világ vezető gazdasági nagyhatalmai az ENSZ kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy felszámolják a világban a szegénységet, ezért elfogadták a Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG). Vállalása részeként az MDG-ben részt vevő 129 ország közül 73 csökkentette is az éhezők számát. 2015-ben pedig a világ országai megállapodtak, hogy 2030-ra teljes mértékben felszámolják az éhezést, ez bizonyos számítások szerint azt jeleni, hogy 60%-kal több élelmiszert kellene termelni, ami persze újabb kérdéseket vet föl.

Adnának, de miből? Kérdés a hogyan is

Nincs például korlátlan számban megművelhető terület, sőt a klímaváltozással jelenleg sok helyütt a mértékük tovább csökken. A megoldás módja összetett, legkevésbé a direkt élelmiszer-segélyezés a megoldás, ám a családi gazdaságok támogatása, a nők képzése, a mezőgazdasági fejlesztések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy elérhető legyen a kitűzött cél.

Vannak olyan kezdeményezések is, amelyek az étrendben látják a megoldást. A vegetáriánus étrendet népszerűsítő cikkek tömege ellenére túl sok húst eszünk, ami nem csak az egészségünkre káros, hanem a környezetünket is terheli. Ahhoz például, hogy egy kilónyi marhahúst megvehessünk, szinte hihetetlen mennyiségű vízre van szükség, nagyságrendileg 13000 literre. Persze ezt nem a feldolgozás során használják fel, ebben benne van az a mennyiség is, amelyet az állat élete során megiszik. Ezzel szemben a sok és jó minőségű fehérjét tartalmazó hüvelyesek „vízbarátabbak”, 1 kiló lencse megtermeléséhez elegendő 50 liter víz.

A húst hússal már nem divat

Egy újabb apróság, amit mi is megtehetünk: gondoljuk át, mennyi húst eszünk! Az EAT-Lancet Commission, egy az étkezéssel tudományos alapon foglalkozó nemzetközi szervezet szerint állati fehérjéből naponta elegendő például 29 gramm, ami azt jelenti, hogy kb. 15 deka csirkehúsnál többet nem kellene enni. Szerintem ez nem is kevés! J

Mi például eldöntöttük, hogy bár nem vagyunk vegetáriánusok, de idén húsmentes karácsonyt rendezünk. Szép dolog a hagyomány, ám az egészségünk érdekében még jobb újítani.

 

Ebben a témában szintén ajánlanám még az Élelmiszerbank weboldalát is meglátogatni, valamint támogatással segíteni a szervezet élelmiszermentő tevékenységét.

 

*a http://nepesseg.population.city/world/ oldal segítségével számítva

Gyertek haza ludaim!

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2019. december 08. vasárnap