Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Madarak a vadasparkban 1.

Sosem gondoltam volna, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-nél ismerem majd meg alaposabban, milyen madarak élnek hazánkban. Pedig így lett, elsősorban két elkötelezett természetvédő szakembernek köszönhetően.

 

Csonka Péter természetfotós csodálatos madaras fotóiban nap mint nap gyönyörködöm, köszönhetően részben annak, hogy naptárat és füzetet is készítettünk a felhasználásukkal. Így bár én nem járom az erdőt-mezőt távcsővel a nyakamban, mégis megfigyelhetem a szelíd kis lilét, vagy a különböző ragadozómadarakat, köztük a karvalyt, a darázsölyvet. Megosztok majd néhány képet itt is és a blogom Vörös és Zöld néven működő Facebook oldalán. A borítóképen a kedvenc gyurgyalagomat láthatjátok!

Musicz László okleveles építőmérnök, humánökológus, környezetvédelmi szakértő mindent tud a már tájba illesztett almásfüzitői vörösiszap-tározók élővilágáról (vele készült egy interjú erről), tőle sokat tanultam arról, milyen madarak élnek ott.

Elsősorban a mezei és duna-parti ligeterdőkre jellemzőek. Azért különlegesen jó élőhely a rekultivált tározó sok madárfajnak, mert ez az embertől teljesen háborítatlan táj. A mélyben tárolt vörösiszap miatt az egész rész bányaterület. Itt nem lehet építkezni, nem vezet át rajta közforgalmi út, engedély nélkül látogató sem léphet a területre. Így például a homokpusztai gyepeket, azaz a száraz, nem túl magas növényzetet kedvelő parlagi pityer különösen szeret itt lakni, már amikor éppen „itthon” van, hiszen a pityer is „vonuló” faj, azaz költözőmadár, ahogy mi, nem szakemberek mondanánk. Nem csodálom, hogy ez a bogarakkal, pókokkal, sáskákkal, hernyókkal táplálkozó madár szívesen él nálunk a tározón. Nyaranta zümmög-zúg itt a rét, lüktetve zakatol az élet, soha nincs süket csend, lepkék, legyek cikáznak a fű fölött, minden lépésünkre ezernyi rovar röppen föl. A parlagi pityer él azért is szeretheti a tikkadt réteket, mert fészkét a földön kis mélyedésbe vájja be, lehetőleg úgy, hogy valamilyen növény álcázza. Homokszínű tollazatából következik, hogy rejtőzködő, fészkét is hasonló elvek alapján készíti.

Mint Musicz Lászlótól megtudtam, a megyében (Komárom-Esztergom) sajnos már csak alig néhány pár él. Európában ún. sebezhető faj, Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Hiszen ez olyan, mint egy vadaspark!
Miért mesterséges?

Kapcsolódó hozzászólások

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2018. október 17. szerda