Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Május végi ünnepség Almásfüzitőn

Május 27-én, szombaton az Azaum Római Tábor melletti tér gyerekzsivajtól volt hangos, hiszen a Füzitői Napokon egyben gyereknapot is ünnepeltünk. Hálásak is voltak a kicsik, folyamatosan tele volt a megunhatatlan ugrálóvár, sorban álltak a gyerekek az arcfestéshez, pörgött a körhinta és zakatolt a mini vasút. Szép számmal jelentek meg családok, akiket a nagyon várt napsütés kicsalt egy kis szórakozásra.

 

Már a reggel 10 órai megnyitóra összegyűlt a falu apraja-nagyja, nem véletlenül, hiszen a Sün Balázs Óvoda csemetéi műsorral készültek. Nem csak a büszke szülők élvezték a kedves előadást. A négytagú Kakaó zenekar a mindenkit megmozgató ritmusok mellett játékkal is készült. A helység kalapácsa címmel tartott előadást a Talpalatnyi Színház. Ebédidőben a fiatalok vették át a színpadot, a Fekete István Általános Iskola diákjai tartottak táncbemutatót. A modern táncban kisiskolások, felső tagozatosok egyaránt részt vettek.

Izsa község énekkara idén is megtisztelte jelenlétével testvértelepülését, Almásfüzitőt. A szép korú tagok énekekkel, versekkel, sőt, erre az alkalomra költött művekkel kedveskedtek a nézőknek. Sokak kedvence lehetett a gólyalábas előadás, amely kifejezetten humoros és érdekes volt. És ez csak a délelőtti program volt!

A műsorokkal és a gyerekjátékokkal párhuzamosan sok programot kínált a mi sátrunk is. A sláger évről évre a kézműveskedés, így idén is gondoskodtunk arról, hogy lehessen korongozott kerámiatárgyakat gyártani. András, a kézműves mester segítségével elkészített tárgyakat ki ki kedvére kiszínezhette. A későtavaszi meleg napon óráról órára szaporodtak a száradó tálkák és vázák a kis gyűjtő-asztalkán.

A sátor másik felében a játékok elsősorban a szelektív hulladékgyűjtés körül forogtak. Nagy sikert aratott a hulladékhorgászat, amelyben nem csak a kicsik tették próbára ügyességüket. De az agytekervényeket is megmozgatta a másik két játék. Az egyikben felelni kellett öt kérdésre, például: Hova dobnád a krumplihéjat, az üdítős dobozt, a tegnapi újságot? Aki tudta a választ, még el is kellett, hogy találja egy labdával a megfelelő „kukát”. A másik, A hulladék útja című látványos, szép táblás játékunkat az is szívesen megnézi, aki nem játszik vele. Itt arra keressük a választ, hova kerülhet a háztartásokból vagy akár az iparból kikerülő hulladék. A játékosoknak egy játékvezető segítségével öt hulladékfajtáról kellett eldönteniük, hogy hova tennék.

Ismét volt totó a környezettudatos életmóddal kapcsolatos kérdésekkel. Bár a kisebbeknél a szülők is segítettek, de nagyon sok helyes megoldás érkezett, mindannyiunk örömére. A kreatívabbak rajzversenyen mutathatták meg, hogy ők hogy látják a szelektív szemétgyűjtést, hogyan végzik ezt a családban. Szebbnél szebb rajzok érkeztek, két kategóriában adtunk át első, második és harmadik díjat, és két-két vigaszdíjat, valamint a totót jól kitöltők között is sorsoltunk ki díjakat.

Ezen a napon természetesen arra is mód van, hogy a helyi lakosok kérdéseket tegyenek föl nekünk a településen végzett munkánkról. Szórólappal is készültünk, amelyben részletesen bemutatjuk munkánk folyamatát és eredményét. Ez utóbbit persze sokan látják, különösen ilyenkor tavasszal nagy élmény a tározókon burjánzó természet: zöldellnek a fák, virágzik a rét.

A VI-os nevet viselő vörösiszaptározón az elmúlt két hónapban éppen annak érdekében, hogy hosszú távon fenntartható legyen a természetes növénytakaró, úgynevezett rétegvastagítást végeztünk. Szombaton volt, aki odajött hozzánk, és ezzel kapcsolatban érdeklődött, mert bár a hatóság és a polgármesteri hivatal engedélyével és tudtával végeztük ezt a munkát is, a helyi lakosok közül nem mindenki volt képben. A kérdező természetesen megnyugodott, amikor elmondtuk, hogy arra a területre, ahol elvékonyodott a fedőréteg, és kilátszott a vörösiszap felülete, közel egy méter vastag fedőanyagot helyeztünk ki. Ha nem tettük volna, hamarosan újra hordaná a szél a kiporzó vörösiszapot.

A fedőanyag, amit leterítettünk, egy talajhoz hasonló tulajdonságú anyag, amelyet hulladékból állítunk elő. A kihelyezés akkor történhet meg, amikor már a fedőanyagot alkotó elemek elveszítették hulladék jellegüket. És természetesen minden egyes kihelyezés csakis a hatóság előzetes vizsgálata után, és engedélyével történhet meg.

Az érdeklődő helyi lakos számára az volt a leginkább megnyugtató, hogy a frissen fedett területet ősszel, egy speciális fűkeverékkel füvesítjük, így jövő tavasszal ismét gyönyörű zöld lesz a terület.

Magyar Természet Napja - Szenteljünk neki egyet a ...
Évfordulós gondolatok

Kapcsolódó hozzászólások

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2018. február 25. vasárnap