Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Mi újság a vörösiszap-tározókon?

Az almásfüzitői vörösiszap-tározókon sem más az élet, mint bárhol egy nyár végi mezőn: a tavaszi harsogó zöld után ebben a forróságban inkább a fakóbb színek dominálnak, érik a mezei virágok termése. Még kitart a cickafark, a fehér párnácskák a magas fűből is kikandikálnak. A szellőrózsabokrok üde színfoltként színesítik a tájat. A rekkenő hőségben egy nagy zümmögő kórusként az apró rovarok és bogarak teszik a dolgukat, a környező fák ágait pedig a rájuk leső madarak szállják meg. Így van ez minden évben, ahogy az is megszokott, hogy a terület folyamatos karbantartásának részeként idén is lekaszáltatjuk a füvet a tározókon. Ez nemcsak azért szükséges és hasznos, hogy az inváziós növényfajok ellen védekezzünk, hanem hozzájárul a rét sokszínűségének fenntartásához, ahhoz, hogy sokféle növényfaj gazdagítsa a területet. Persze látványnak is szebb a frissen kaszált terület, mint a derékig érő elsárgult növénytenger. Természetesen a kaszálást hozzáértők végzik, akik figyelnek az ilyenkor kötelező szabályok betartására, a vadvédelemre és arra is, hogy búvósávok maradjanak munka közben az állatoknak.

 

Fotó: Csonka Péter

A környéken élők biztosan tudják, hogy a tározók karbantartásának részeként tavasszal rétegvastagítást végeztünk a VI-os tározón. Erre azért volt szükség, mert ott korábban még viszonylag kis rétegvastagsággal dolgoztunk, így néhány helyen a szikesedés miatt a növényzet elsatnyult, a talaj erodálódott, és foltokban láthatóvá vált a vörösiszap felszíne. A VII-es tározón már egyenletesen 1,5 méteres fedőréteget terítettünk-terítünk le, ez bizonyult az évek során a legmegfelelőbbnek. Alul a talajhelyettesítő anyag leginkább abban játszik szerepet, hogy a fölötte lévő fedőanyag ne szikesedjen el, ennek köszönhetően a felső, nagyjából egy méteres sávban a növények gyökérzete háborítatlanul élhet. Ez a rétegvastagság ahhoz is ideális, hogy a csapadék jelentős része ne juthasson el a tározók mélyebb rétegéig, hanem, elsősorban a növények párologtatásával, visszajusson a légkörbe.

Fotó: Csonka Péter

Tavasz végén már nem lett volna érdemes füvesíteni a területet, hiszen a sarjadó fűnek a nyári meleg és a csapadékhiány nem tesz jót. Most viszont, és ez újdonság, hamarosan megkezdjük a terület füvesítését. Az augusztusi rendkívül forró időjárás valamennyire hátráltatja a munkálatok megkezdését, de szeptemberre már szemmel látható lesz az eredmény, és tavaszra ragyogó, üde zöld tájban gyönyörködhetünk.

Új hír az is, hogy ismét felbukkant a hód a Fényes patak hetes tározó melletti fás vízpartján. Ennek persze örülünk, mert ez a tény azt jelzi, hogy a tározó melletti patak vize teljesen tiszta, a hód ugyanis erre kifejezetten kényes.

Fotó: Csonka Péter

Szarvaskerep: nem szarvas és nem madár
Lépjünk okosan! Mit árul el ökológiai lábnyomunk?

Kapcsolódó hozzászólások

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2018. november 21. szerda