Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Nem, ez nem pingvin!

Egy kisebb társasággal szójátékokat játszottunk nemrég. Az egyik feladat az volt, hogy mindenkinek egy fekete-fehér állatot kellett megneveznie, olyat, amit a körben korábban még nem említett senki. Már túl voltunk a pingvinen, a zebrán, a dalmatán, a szarkán, a borzon, sőt a gyilkos bálnán is, amikor a barátnőm kisfia bedobta az alkát. Mondanom sem kell, volt közöttünk olyan, aki azt sem tudta, hogy madár-e vagy hüllő, vagy miféle lény, ám utánanéztünk, és én meg is kedveltem. Nekem olyan, mintha egy papagájt és egy pingvint kereszteztek volna. El is döntöttem, hogy írok róla, hátha olvasóim közül másnak is újdonság lesz.

Sajnos hazánkban nemhogy nem honos, de még csak látogatóba sem jön ide, mert a tengerek szerelmese, a szárazföld belseje nem érdekli. Ha rákeresnek az interneten, biztosan megtalálják azt az információt, hogy egy példány ennek ellenére eljutott Magyarországra, 1935-ben feljegyezték, hogy látták. Szegény! Novellát lehetne írni arról, vagy még inkább verset, hogyan kerülhetett hozzánk. Ám a történet, bárhogyan is indult, szomorú véget ért, a Magyarországon turistáskodó alka Hajdúböszörményben nekiröpült egy templomtoronynak és elpusztult. Talán egy hajóskapitány hozta magával hosszú tengeri útjáról hazatérve. Lehet, hogy megkedvelte, és nem tudott megválni kis barátjától, kalitkába tette és hazahozta.

Az alka nem is olyan apró, testhossza 40 centi körül van, kicsi, kardszerűen hajlott szárnyát több mint másfélszer ekkorára tudja kiterjeszteni. Olyan, mintha nem is lenne szeme, mert a fején a fekete tollakba beleolvad fekete gombszeme. A torka ragyogó sárga, szinte világít, amikor kitátja csőrét.

Mivel kizárólag tengerparton él, ebből egyértelműen következik, hogy a tenger gyümölcseivel táplálkozik. Leginkább halakat fogyaszt, valamint angolnát, férgeket, csigákat. Az alka kiváló úszó, háromujjú úszólábai segíti ebben.

Telepesen költ, akár például a kormoránok. A párok évente visszatérnek ugyanahhoz a fészkekhez. Leginkább a sziklás partokat kedveli, fészkét sziklafalak üregeibe rakja, bár nem ez a pontos megfogalmazás, mert semmit nem tesz a fészekbe, nem béleli ki, nem rejti el a bejáratát. Egyszerűen a sziklára teszi a tojást, amin több mint egy hónapig kotlik. A hosszú időt egy madár nem bírná, ezért a szülők felváltva melengetik, őrzik a tojást. Az alka évente egyetlen tojást rak. Az alkatojások szépek és többfélék. Az alapszíne lehet bézs, barna, de türkiz is, amelyet sötét foltok tarkítanak művészi elrendezésben.

A kikelt fiókák azonnal teszik a dolgukat, és alig két héttel a születésük után bár bele is vetik magukat a tengerbe, bár a szülői gondoskodást még sokáig nem kell nélkülözniük.

Mondanom sem kell, hogy az alka populációra sincs jó hatással a környezetszennyezés, valamint a halászat. Ez utóbbi részben a halállomány, tehát a táplálék csökkenését eredményezte, de az sem ritka, hogy a halászhálóba gabalyodva pusztul el egy-egy alka.

A címertan kedvelt virága: a liliom
A fizioterápia egy szelete – természetes gyógymód,...

Kapcsolódó hozzászólások

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. szeptember 25. péntek