Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Nyitnak a méhecskehotelek – rájuk szerencsére nem vonatkoznak a COVID-korlátozások

Aki úgy döntött, hogy ebben az évben megtesz mindent, amit csak tud a szorgos és nélkülözhetetlen méhekért, még idejében van. Most még érdemes kitenni az új méhecske-szállodákat. Akik még nem készítettek méhecskehotelt, bátran nézzenek körül az interneten, mert rengeteg hasznos információt találnak arról, mi mindenből lehet készíteni, hogyan kell kihelyezni. Jó forrás a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldala, ahol Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője részletesen beavatja az érdeklődőket, milyen egy jó darázsgarázs. Igen, a darázsgarázs is méhecskehotel, csak kicsit játékosabb, humorosabb kifejezés ugyanarra az intézményre.

A legfontosabb tudnivaló, hogy méhecskehotelt bárhol érdemes alapítani, ahol a környéken virágok nyílnak. Nem csak azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek nagy kertje van. Akárhol kihelyezhetjük, nem igényel túl nagy helyet. Ha van egy kicsi erkélyünk, már belevághatunk ebbe a kalandba. Egy természetbarát munkahelyen, vagy iskolában, óvodában kezdeményezhetjük, hogy ne csak távolról szeressük a méheket, hanem aktívan segítsük őket. Érdemes, hiszen a méhek az emberiség élelmiszerellátásnak fontos szereplői. A növények 63 százalékának beporzásáért felelősek! Sokat olvashattunk korábban arról, hogy a méhek világszerte bajban vannak. Csökken az élőhelyük, pusztulnak, jelentős részben miattunk, mert túl sok vegyszert, túl sok mérget használunk a mezőgazdaságban is. Leginkább a nagyüzemi mezőgazdálkodás a felelős azért is, hogy egyre kevesebb a virágzó növények száma. Régebben sok volt a vadvirágos mező, ám a gyors népességnövekedés miatt egyre több területet vesznek agrártermelésbe. Ezzel azonban jelentősen megfogyatkozott a méhek táplálékforrása. Néhány éve nemzetközi mozgalom is indult azért, hogy ültessünk virágokat. Mindezzel párhuzamosan betegségek is sújtják a méheket.

A méhek nem csak nagy, sokszor 50-60 ezer egyedet számláló kolóniákban élnek. A közel 20.000 féle méhfaj között van sok magányosan fészkelő. Sokan félnek a méhektől, ám ezek az egyedül portyázó fajok teljesen ártalmatlanok az emberre. A házi méhek faodvakban vagy kaptárokban élnek, a magányos egyedek egy hosszú, ujjnyinál nem vastagabb üregbe, például földbe vájt lyukakba rakják le a petéiket. A magányosan élő méhek mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak.

Hogy néz ki és hogyan lehet megépíteni egy méhecskehotelt? Számos megoldást találunk erre az interneten. Vannak például, akik egészen bonyolult, többszintes, elegáns vagy éppen rusztikus méhecskehotelt barkácsolnak. Senki ne hagyja elbizonytalanítani magát ettől! Akinek van kézügyessége és megfelelő eszköze, természetesen belevághat egy bonyolultabb „házikó” megépítésbe, de a méheknek teljesen megfelel a legegyszerűbb verzió is.

A hozzáértők szerint nádból vagy bambusz készíthetünk könnyen méhecskehotelt. A kész hotelt érdemes általában valahova felfüggeszteni, ha van kertünk, villás ágakra helyezve egy virágágyás mellé is kihelyezhetjük. Hogyan készül? A nád vagy bambusz szálakat szorosan egymás mellé helyezve összekötjük, finom fogazatú fűrésszel levágunk egy 30-40 centis szakaszt, kialakítunk egy biztos felfüggesztési pontot, és készen is van. Nagyon fontos, hogy a szálak átjárhatóak legyenek, mert csak ekkor fognak beköltözni a méhek. Egy dróttal tisztogassuk ki a szálakat!

Akinek van fúrógépe, és persze bánni is tud vele, egy darab tűzifában is kialakíthat hotelt úgy, hogy különböző vastagságú, 2-10 milliméter átmérőjű lyukakat fúr olyan mélységben, amit a fúrószár enged. Egy termetesebb fahasábot érdemesebb a talaj közelébe helyezni valamilyen alátámasztási felületre, lábakra, hogy ne kezdjen korhadni a talaj nedvességétől.

Ha azt szeretnénk, hogy biztosan legyen lakója szállodánknak, telepítsük a méhecskehotelt virágos növények közelébe!

Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Is...
Egy téma, amely minden ember érint: március 23-án ...

Kapcsolódó hozzászólások

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. október 19. kedd