A héten beköszönt a csillagászati ősz, a meteorológiaiban pedig már benne járunk. Ha ezt nem is tudnánk, nap mint nap érezhetjük ebben a különösen hűvös szeptemberben. Tempósan rövidülnek a nappalok, kevesebb természetes fénnyel kell beérnünk, és bár rövid időre elkápráztat bennünket a színpompás ősz, a megnyugtató, harmóniát sugárzó zöld szín napról napra fogyatkozik körülöttünk.

Ha kertes házban élünk, szerencsések vagyunk, mert annyi örökzöldet ültethetünk magunk köré, amennyit szeretnénk, így a téli hónapokban sem kell lemondanunk e szín jótékony hatásáról. Aki városban él, és ritkán jut ki a természetbe, vagy akár egy szépen gondozott parkba, annak csak ritkábban van része ebben a kellemes élményben.

De van megoldás, lakásunkba is varázsolhatunk egy kis természetet, szobanövényekkel. Nem csak azért érdemes zöld növényeket beszerezni otthonunkba, mert nyugtatóan hatnak ránk jelenlétükkel, színükkel, de még a levegőt is frissítik.

Sokan azért nem vesznek szobanövényt, mert félnek, hogy nem értenek a gondozásukhoz, vagy úgy érzik, nem eléggé napfényes a lakásuk. Esetleg tartanak attól, hogy nem lesz elegendő idejük foglalkozni a növényekkel.

Nos, arra bátorítom olvasóimat, hogy ha még nincs otthon cserepes növényük, bátran szerezzenek be néhány könnyedén kezelhető, igénytelen, mégis szép növényt. Mert természetesen vannak ilyenek. Szerintem a következőkből érdemes válogatni.

Az anyósnyelv hosszú, általában zöld-sárga leveleivel kimondottan szépen mutat még egy sötét lakásban is. Igazi túlélő. Egyetlen, amit nem tolerál, ha túlöntözzük. Elég, ha csak akkor kap vizet, amikor földje már nagyon száraz. A NASA kutatásai szerint sok mérgező anyagot szűr ki a levegőből (benzol, formaldehid). Árnyékos helyen és félárnyékban egyaránt tarthatjuk, sőt, ha az ajtó mellé helyezzük, még a szerencsehozó sárkányokat is bevonzza – a kínai hiedelem szerint. Bár nem vagyok biztos abban, hogy tudnánk velük mit kezdeni, hiába láttuk az „Így neveld a sárkányodat!” című filmet. :-)

A könnyezőpálma otthona a dzsungel, ahol az aljnövényzet alig jut fényhez. Így ez a növény sem igényel sok fényt. Szereti a nyári melegeket (ilyenkor bőségesen kell öntöznünk, sőt jó, ha vízzel permetezzük a leveleit), de a téli, fűtött szobában szintén jól érzi magát. Néha érdemes lezuhanyozni, vagy ha túl nagyra nőtt ehhez, vizes szivaccsal lemosni.

A díszcsalánt elsősorban gyönyörű színes leveleiért szeretjük. Pompás dísze lehet lakásunknak. A Távol-Keletről származó növény szereti a fényt, de a félárnyékban is jól elvan. Tápdús virágföldbe ültessük, és nyáron öntözzük bőségesen!

A sárkányfa (szerintem leginkább az IKEA által teremtett divatnak köszönhetően) a modern lakások egyik legelterjedtebb dísznövénye. Levegőtisztító tulajdonsága miatt városi lakásokba kifejezetten hasznos. Ha azt szeretnénk, hogy szépen növekedjen, tartsuk félárnyékos helyen! A talaja legyen mindig nyirkos, de ne öntözzük túl, mert gyökere könnyen rothadásnak indul. Meghálálja, ha tápoldattal kezeljük.

Ha nagyobb növénnyel díszítenénk lakásunkat, a zámia tökéletes megoldás. Öröm ránézni ragyogó fényes, méregzöld leveleire. Nagy túlélő. Olyan, mint a teve, csak nem a púpjában, hanem a gyökérgumóiban raktároz sok vizet, ezért ritkán kell öntöznünk. Télen ajánlatos még kevesebb vizet adni neki. Világos vagy félárnyékos szobába helyezzük, a közvetlen napfényt nem szereti.

Az agglegénypálma – mint neve is utal rá – nem igényel túlzott gondoskodást, mégis felfelé törő viaszos leveleinek köszönhetően mutatós. Bármilyen adottságú lakásban, irodában jól érzi magát. Megmaradásának szinte egyetlen feltétele, hogy ne öntözzük túl. Jól tolerálja a száraz környezetet. Egész évben növekszik.

Ha futónövényt szeretnénk ültetni, a zebrapletyka az egyik legjobb választás. A Mexikóból származó dísznövény nem bírja a fagyot, úgyhogy csak szobában tarthatjuk. Közvetlen napsütésnek ne tegyük ki, ha nyárra ki tudjuk tenni az erkélyre, válasszunk árnyékos helyet neki! Öntözni rendszeresen kell, de a túlöntözés a zebrapletyka halálát jelenti. Hogy növényünk dús maradjon, az elnyúlt hajtásokat csípjük vissza!

El tudunk képzelni lépcsőházat zöldike nélkül? Nehezen, ugye? Legjobb, ha polc tetejére vagy mennyezetről lelógatva helyezzük el. Alkalmazkodóképessége meglepő: bármilyen körülmények között szép dísze lehet lakásunknak. Kedveli a világos helyeket, de a közvetlen napsütés tönkre teheti leveleit. Két öntözés között a földet hagyjuk szinte teljesen kiszáradni, és ne felejtsük el, hogy ez nyáron hamarabb bekövetkezik, mint télen!

Talán néhány olvasómat sikerült rábeszélnem, hogy befogadjon lakásába legalább egy zöld növényt. Reménykedem!