Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Gyógyítsuk magunkat jógával!

Hosszabb nyári szünet után újraindult az almásfüzitői Egészég- és életmódklub, ahol a helyi lakosok ismerkedhetnek olyan módszerekkel, amelyek testünk és lelkünk gyógyítására alkalmasak. Az elmúlt évek során egyebek mellett hallottunk tanácsokat, hogyan táplálkozhatunk egészségesen, jó-e a stressz, és hogyan lehet kezelni, milyen a helyes alvás, mit tehetünk érte, és találkozhattunk a meditáció különböző formáival is. Szeptember 28-án Rózsár Dániel jógaoktató a jóga tudományát mutatta be. Az est házigazdája, dr. Varsányi Balázs vezette fel a témát.

Rózsár Dániel életútja több mint érdekes. Szoftverfejlesztőként dolgozott évek óta, amikor rájött, hogy több mozgásra, fizikai aktivitásra van szüksége. Ekkor nekiállt keményen sportolni: terepkerékpározás és maratonfutás jelentette számára a felfrissülést. Két éve döntötte el, hogy a mozgásnak egy spirituálisabb formáját is kipróbálja, ekkor találkozott a jógával. Azóta akkreditált jógaoktatóként dolgozik.

A jóga egy életmód – kezdte előadását –, az élet tudománya. A távol-keleti gyógyászat nagyban különbözik az európaitól. Az éghajlati adottságok miatt ott sokkal fontosabb, hogy a betegségeket megelőzzék. Az egészséges ember szemükben nem azonos a nem beteg emberrel; a betegség legkisebb jelei (rossz szájszag, hasmenés stb.) is gyógyítandók szerintük. A jóga ebben az öngyógyításban lehet segítségünkre.

Az előadó vázolta a három létező embertípust, melyekből mindannyiunkban jelen van mindegyik, azonban az arányok különbözőek. A váta típus vékony, törékeny, kreatív és kapkodó. A pitta közepes termetű, határozott céljai vannak, éles logikájának köszönhetően jó szervező. A kapha kifejezés a nagy testűekre vonatkozik, ők azonban jellemzően nehezen motiválhatóak. Típusunk nem csak egyénenként változik, de az életkor és az életmód is hatással van rá. A jóga abban tud segíteni, hogy visszaállítsuk születésünkkor kapott jegyeinket.

A legelterjedtebb a 8 fokozatú jóga, mely szám a fejlődés különböző szakaszaira vonatkozik.

·         1. lépcsőfok az erkölcs: az igazság szolgálata, a békesség megteremtése

·         2. lépcsőfok az életmód: testi-lelki tisztaság, önképzés, lelki élet

·         3. lépcsőfok a testgyakorlás: testünk rendbetétele

·         4. lépcsőfok a légzőgyakorlatok: vele kontrolláljuk vérnyomásunkat, elménk sebességét

·         5. lépcsőfok az érzékek fölötti uralkodás: tudatos választások, nem zsigeri ösztönök

·         6. lépcsőfok a koncentráció: kizárni a világot, tárgyra (pl. gyertyalángra) való kizárólagos figyelés

·         7. lépcsőfok a meditáció: külső segédeszköz nélküli összpontosítás

·         8. lépcsőfok: önmagunk teljes megismerése

Miután megismertük a jóga elméleti sarokköveit, Rózsár Dániel három légzőgyakorlatot végeztetett a közönséggel. Ezzel kiválóan példázta, hogy egy olyan egyszerű mozgás, mint a légzés, mekkora hatással lehet egész testünkre és elménkre. A nézők kérésére az előadó bemutatott egy napköszöntő jógagyakorlatot is. Elmondása szerint nem a legegyszerűbb feladat volt, de kitartó munkával könnyen elérhető a jógának ez a szintje.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1098 Hits
0 hozzászólás

Egy egész patikára való gyógyszert helyettesít az orbáncfű

Az orbáncfüvet (közönséges orbáncfű, orbáncvirág) már az ókorban ismerték, a középkori kertekben pedig sűrűn lehetett vele találkozni, gyógyhatású anyagként már akkor nyilvántartották hivatalosan. Gyógyító erejének tisztelete a kezdetektől fogva töretlen, és az évszázadok során csak bővült a felhasználási területe.

Ma például már ritkán használják ördögűzésre, míg a középkorban ez gyakorta megtörtént, innen a növény ördögűző elnevezése. Levelének perforáltsága miatt a néphitben még ma is él az az elképzelés, hogy rossz szellemek búvóhelye.

Tovább a teljes bejegyzéshez
3183 Hits
0 hozzászólás