Vörös és Zöld

Almásfüzitő

A fehér hasú világutazó

Létezik egy aprócska, nem túl színes madárka, amely szívesen nyaral nálunk, ám mostanság, ahogy hűvösödik az ősz, inkább átteszi székhelyét Afrika szavannáira. A hantmadár, mert róla lesz most szó, amellett, hogy igen kedves jelenség, rendkívül hasznos is, ugyanis szorgalmasan pusztítja a kártékony rovarokat, persze szívesen lakmározik bogyókkal és magvakkal is.

Fotó: Csonka Péter

A hantmadár Európa és Ázsia nagy részén megtalálható, de Kanadában és még Alaszkában is előfordul. A nagy utazó hírében álló kis tollas néha Iránban és az Arab-félszigeten is felfedezhető. Nos, nem bonyolítom: lényegében az Antarktisz és Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen előfordul.

Ennek a mindig éber kismadárnak a feje búbja, háta, tarkója világosszürke, torka fehéres árnyalatú. A szeme körül és fültájon szélesedő fekete folt található. Hasa fehéres, begyét pedig sárgás tollak tarkítják. Szárnyai sötétbarnás színezetűek. A fark oldalsó tollai tövükön fehérek, végükön a középsőkkel együtt feketék. A fiatal példányok és a tojó, mint sok más fajta esetében, szerényebb színezetű.

A hantmadár nagyon ügyes, és mindig rendkívül éber. Miután eldöntötte, hol szeretne élni, ragaszkodik a kiválasztott területhez, és védelmezi fajtársaival szemben. Előszeretettel választja lakhelyéül a nyílt terepet, a jól átlátható térségeket, így a legelőket, ugarokat, tisztásokat, különösen akkor, ha azokat szép nagy vakondtúrások díszítik, mert szívesen üldögél kiemelkedő pontokon. A fűvel benőtt vakondtúrás, népies nevén hancsik, vagy éppen hant, remek kilátóhely számára. Innen is ered a neve: hantmadár. Latinul Saxicola oenanthe-nek hívják, kicsiny méretéből adódóan talán nem meglepő, hogy a verébszerűek rendjébe, illetve a légykapók családjába tartozik. Természetesen ennek a nyugtalan, élénk madárnak is vannak nép elnevezései: földi szarka (utalva a főként fekete-fehér tollazatára), földi pacsirta, földi kalapács, sőt findzsa.

Fészkét a ragadozók elől kőrakásokba, kisebb hasadékokba rakva rejtegeti, fontos szempont a fészekhely megválasztásánál, hogy azt valami fedje. A tojó általában négy-hét tojást költ, melyek csodaszép kék színben pompáznak. A tojásokon többnyire a tojó kotlik, és bizony önmagáról is kell gondoskodnia, mert a hím nem eteti. Így különösen érthető, hogy védett fészket épít, hiszen időről időre őrizetlenül maradnak a tojások. Körülbelül két hét telik el, mire az első fiókák meglátják a napvilágot. A kicsinyek gyorsan növekednek, bármily hihetetlen, 13-15 napot követően már „saját lábukon”, azaz szárnyukon hagyják el a fészket.

A mindössze 14-15 centiméter hossza és 25 grammos tömege ellenére a hantmadár tartja a madárvonulás világrekordját: német kutatók megfigyelése szerint évente csaknem 30 ezer kilométert tesz meg. A wilhelmshaveni Madárkutató Intézet megfigyelői parányi adatrögzítők révén, melyek hónapokon keresztül rögzítették a madarak mozgását, meglepő információkhoz jutottak. A hantmadár órákon keresztül, akár 50 kilométeres sebességet meghaladva képes repülni, és egy éjszaka leforgása alatt akár 400 kilométeres távolságot is megtesz.

Hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 50.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
411 Hits
0 hozzászólás

A hantmadár és a rozsdás csuk

Ornitológus ugyan nem leszek, de sokat tanultam arról, milyen madarak élnek a tározó növényvilágában. Például a címben említett hantmadár és a rozsdás csuk, két kedves, apró madár, egyik sem nagyobb 15 centiméternél és nem súlyosabb 3 dekánál. Azonnal megjegyeztem róluk, hogy mindkettő a légykapófélék családjába tartozik, ugyanis megértettem, miért érzik jól magukat a vörösiszap-tározón. Itt ugyanis tavasztól őszig rengeteg a légy és persze mindenféle repülő-mászó rovar. Döng, döngicsél, ciripel a táj.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1310 Hits
0 hozzászólás