Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Orvosi somkóró: a sokoldalú gyógyító

Az orvosi somkóró – mint neve is mutatja – egyértelműen gyógynövény, már Hippokratész is megemlíti könyveiben. A magyar népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta, közkedveltségéből mára sem veszített.

Népszerűségéről tanúskodik számtalan neve, ezért most egy kis nyelvészkedésbe bocsátkozom. A somkóró neveinek egy része Méliusz Juhász Pétertől származik, aki református püspök, egyháztudós, író, botanikus volt egyben. Herbárium című műve az első magyar orvosi füveskönyv. Ebben találjuk a somkóróra például a dutkóró nevet, Melius alkotását, ahol a név előtagja a dudva, gyom származéka, a kóró utótag magyarázata: „mert igen magas mint egy ember”. A búskóró előtag népetimológiával keletkezett. A medvefű név is Méliusz püspök szerzeménye.

A somkórót nevezték molyfűnek, ami a német Mottenkraut tükörfordítása, a névadás magyarázata pedig az, hogy a növény szára szétdörzsölve és szárításkor erős kumarinillatot áraszt, ezért molyűzésre használták. Ismerik patikai mézkerep néven, ami valószínűleg a sárkerep analógiájára jött létre, a névadás alapja pedig a növény méztartalmú virága. A mészkerep előtagja népetimológiával keletkezett. Talán az egyik legszokatlanabb elnevezés a hasonlóságon alapuló névátvitellel kialakult királyné asszony káposztája.

Maga a somkóró összetett szó, az ótörök eredetű som előtag valószínűleg hasonlóság alapján került a névbe, mert a virágok sárga színűek, mint a som virágai, a kóró utótag magyarázó szerepű.

Európa és Észak-Ázsia teljes területén megtalálható. A lágyszárú növény a meszes talajon érzi jól magát, találkozhatunk vele legelőkön, szőlősökben, parlagon hagyott területeken és utak szélén. 30-80 cm magasra nő meg. Létezik egynyári és kétnyári verziója. Az áttelelő somkóró első évében csak az ujjnyi vastagságú főszár fejlődik ki néhány szárrüggyel. A következő évben ezekből a szárrügyekből további szárak nőnek ki. A többszörösen elágazó száron hármasával nőnek a fogazott szélű levelek. Sárga virágai egész nyáron pompáznak. Az illatos virágocskák a szárak végén fürtökbe rendeződnek.

Ezeket a májustól augusztusig gyűjthető aranyszínű fürtöket használhatjuk fel gyógyításra. Számos alkalmazási módja van az orvosi somkórónak. Többek között készíthetünk belőle teát, használhatjuk borogatásként, de különböző krémek, kenőcsök alapanyagát is képezheti. Kumarintartalmának köszönhetően illatosító, pácoló alapanyagok készülnek belőle, valamint élelmiszerek, például sajtok vagy sörök ízesítésére is használja az élelmiszeripar.

Az orvosi somkóró érösszehúzó hatása nagyon hasznos az orvoslásban. Ha teát főzünk belőle, enyhíti a migrént, a hörghurutot. Házi alkalmazása: egy teáskanálnyi gyógynövényt forrázzunk le 2-2,5 dl vízzel, és 10 perc után szűrjük le! Az így kapott főzetet naponta 2-3 alkalommal fogyaszthatjuk az optimális hatás érdekében. Emésztési zavarokra is ihatjuk az orvosi somkóróból készült teát, puffadás és fokozott bélgázképződés esetében hatékonyan segít.

Ha ez még mind nem volna elég, rándulásokra, zúzódásokra is használhatjuk a somkórót, sőt a szempanaszokat is enyhítheti. Ez utóbbi tulajdonsága különösen fontos lehet az egész nap számítógép előtt ülők, vagy füstös környezetben dolgozók számára. A borogatás pontosan úgy készül, mint a tea, ám ez esetben a leszűrt gyógynövényt használjuk és nem a folyadékot. A leforrázott gyógynövényt tekerjük gézdarabba, és helyezzük a fájó felületre húsz percre. Fájdalmunk enyhülni fog, a jobb, tartós hatás érdekében pedig megismételhetjük a kezelést naponta többször.

Véralvadásgátló hatása miatt, azoknak, akik ilyen hatású gyógyszert szednek, tilos az orvosi somkóró használata! Túlzott alkalmazása persze senkinek nem ajánlott, ugyanis a benne található nyugtató hatóanyag nagy mennyiségben fejfájást, szédülést idézhet elő.

Jó közérzetünket nem csak gyógyszerként garantálhatja az orvosi somkóró, kellemes illatának köszönhetően illatosítóként is használhatjuk. Sőt, ahogy egy molyfűhöz illik, ha egy szárított csokor virágot a ruhásszekrényünkbe helyezünk, a molyok messze elkerülik még a környéket is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1382 Hits
0 hozzászólás