Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Kis hazai hulladékjelentés

A nyár a hulladékgazdálkodás területén nem uborkaszezon. Hazánkban 2015 óta folyik a hulladékkezelési rendszer átalakítása, amely ezekben a hónapokban a végéhez közeledik.

Mi is történt eddig? Nehéz megítélni mi sok, mi kevés, de úgy gondolom, ha a környezetvédelem és természetvédelem egészét nézzük, az állam 2007-2013 között erre fordított 2300 milliárd forintja nem kevés. Sőt, 2014-től a már igen közeli 2020-ig tartó időszakban ennél 500 milliárddal még több jutott és jut erre a célra.

Tovább a teljes bejegyzéshez
310 Hits
0 hozzászólás

A csomagolás is számít

Közszájon forog, hogy „minden magyarnak van egy zacskója, amelyikben zacskót tart”. Bevallom, nálunk is van ilyen otthon, igaz, én rendszeresen használom az eltárolt zacsikat. Van belőlük bőven. Már a műanyag szatyorba is csomagolt árut teszünk, mert mindent becsomagolva kapunk meg az üzletben. Legyen az só, liszt, cukor, fűszer, papír vagy műanyag csomagolásban áll a polcon, esetleg dobozban, minden zöldséghez külön-külön zacskót tépünk, a pékárut papír vagy műanyag tasakba helyezzük. És akkor még csak néhány élelmiszerről esett szó. Legyen szó játékról, vagy technikai kütyüről, minden látványos, színes dobozban kelleti magát. A termékek csomagolóanyaga többnyire a kibontással betölti szerepét, és gyakran nem tudunk mit kezdeni vele. Persze vannak, akik például a mobiltelefon jótállását és kiegészítő eszközeit a gyári dobozban őrzik, de sokan inkább kidobják. Nem mindegy persze, hogy hova!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1285 Hits
0 hozzászólás

Hétköznapi környezetvédelem

A cégem rendszeresen részt vesz falunapokon, ilyenkor mindig arra törekszünk, hogy segítsük a magunk eszközeivel megértetni: mindannyian tehetünk valamennyit környezetünkért. Egyszerű állampolgárként is a hétköznapokban. Például jelentős ráhatásunk van a keletkező hulladék mennyiségére, illetve arra, hogy a már létrejött hulladéknak mi lesz a további sorsa.

Hogyan csökkenthetjük a hétköznapokban a hulladék mennyiségét? Megelőzéssel! Ennek egyik kiváló eszköze a tudatos vásárlás. Mindig gondoljuk végig, hogy egy vonzó termékre valóban szükségünk van-e. Ez néha nagy kihívás! Óvjuk a környezetünket azzal is, amikor veszélyes anyagoktól mentes, környezetbarát, újrafelhasznált anyagokból készült, tartós, javítható termékeket vásárolunk! És ha tehetjük, tegyük ezt lakóhelyünkhöz közel! Ne áltassuk magunkat azzal, hogy minek ilyesmivel törődni, más úgyis megveszi a nem környezetbarát terméket. Igen, biztosan így van, de ha mi, akik már tudjuk, hogy mi helyes és mi nem, mi sem cselekszünk okosan, miért várnánk el ezt mástól. Inkább mutassunk jó példát!

Tovább a teljes bejegyzéshez
531 Hits
0 hozzászólás