Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Várakozunk. Már csak néhányat kell aludni, és…

Vajon mi írnivalója van a várakozásról, adventről egy főként természettel, természetvédelemmel, környezetvédelmi témákkal foglalkozó blognak?

Az adventről a természet persze mit sem tud, ahogy a várakozásról sem, ám a természetet szemlélő ember mégis könnyen megérti az idő lényegét. Részben ezért szeretek kirándulni, mert olyankor átalakul az időérzékelésem, minden lelassul, más ritmust veszek fel, jutalma pedig, hogy a lelkem is felfrissül. A természetben élő állatok éhen halnának, ha nem tudnának várakozni. A legszebb természetfotókban ott a várakozás élménye. Vagy keserve, kínja – mondaná más, hiszen vannak, akik szerint a várakozás idegőrlő, lélekölő. Megint mások viszont úgy látják, a várakozás értékessé teszi a dolgokat.

Egy kedves pszichológus ismerősöm mesélt egyszer a várakozásról, ami sokszor eszembe jut azóta is. Mennyire igaza volt! A történet lényege: egy időben anonim online tanácsadást tartott. Nem az elmúlt hónapokban kényszer szülte Skype-os vagy Zoom-os, vagy bármi más applikáció segítségével lebonyolított élőképes, ám távolságtartó beszélgetést, hanem írásban lehetett feltenni a kérdést. A kérdező a választ is írásban kapta meg. Mindig alapos, megfontolt, szakmailag tisztességes választ, sok visszakérdezéssel, érzékenyen. Jó pár nappal később, mint ahogy a kérdés beérkezett. Nem azért, mert a pszichológus lusta lett volna vagy munkával túlterhelt. Nem, egészen egyszerűen, elvből. Mert fontos a várakozás. Segít abban, hogy felismerjük egy-egy dolog helyiértékét az életünkben. Pár nap elteltével egy hatalmasnak tűnő probléma egyszerűen léptéket vált, és rájövünk, apróság csak az életünkben. Vagy éppen fordítva.

A várakozásra szükségünk van. Mindenkinek, annak is, aki ezt még nem ismerte fel. Nem halogatásról beszélek vagy mulasztásról. Várakozásról, ami munkát, befektetett energiát igényel. A várakozás sosem passzív. Értelmezésemben biztosan nem. A várakozás tele van reménnyel és kíváncsisággal. Része a félelem, az aggódás, vajon bekövetkezik-e, megtörténik-e, amire várunk. Van, amikor tudjuk, biztosan meg fog történni, mégis jó rá várakozni. Ilyen például a karácsony előtti négy hét.

Az advent az év egyik legintenzívebb „várakozós” időszaka, legyünk bár vallásosak, vagy ateisták, netán a kettő között valamely átmenet. Aki vallásos, mélyen átéli az ünnep szentségét, várakozásának „jutalma” az eljövetel. Aki nem vallásos, annak a családdal töltött békés ünneplős együttlét, az ajándékok, a finom ételek, a meghitt fények az, ami beteljesül, amire annyit készült, várt. Mennyire nem mindegy azonban, hogyan várakozunk. Nem a hit vagy nem hit kérdése a döntő, hanem az, hogy benne vagyunk-e a várakozásban a lelkünkkel.

Sokaknak ez az időszak egy kipipálós, feladat-teljesítős roham. Eltervezzük, milyen legyen a lakás ünnepi díszítése, kitaláljuk, összeírjuk, mi legyen az ünnepi menü, kiket hívunk meg vendégségbe, kinek mi legyen az ajándék és így tovább. Csak ennyi és nem több. Ki-ki futja a családban a saját köreit, pedig lehetne ezeket a heteket arra is használni, hogy együttműködjünk jobban, mint valaha.

Mostanában egyre többet találkozom azzal a szemlélettel, hogy tekintsük a helyzeteket lehetőségnek. Talán a COVID-járvány segít abban, hogy újraértékeljük az ünnepet. Átgondoljuk, számunkra mi a fontos benne. Pici közvélemény-kutatást végeztem. Minden megkérdezett rokonom, ismerősöm azt mondta, hogy az ünnepekben számára a legfontosabb az együttlét a családdal. Nem az ajándékokat emlegették, nem az ünnepi menüt – na jó, bevallom, sokan ezt sem felejtették ki a felsorolásból –, hanem azt, hogy találkozhatnak azokkal a rokonokkal, akiket ritkábban látnak, a szorosabban vett családjukkal pedig békés, önfeledt órákat, napokat élhetnek át. Ilyenkor félretesznek minden mást, csak egymásra figyelnek.

Bejegyzésem helyett ide írhattam volna egyetlen Pilinszky idézetet, mert mondandóm lényegről szól:

„…a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. … Aki hazakészül, az készülődésében már otthon van. … Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” Pilinszky János: Hitünk titkairól (Új Ember 1974. december 15.)

Békés, meghitt, egymásra figyelős ünnepeket kívánok!

A zöld küllő nem biciklitartozék!
Vágott vagy földlabdás, illatos vagy tartós, trend...

Kapcsolódó hozzászólások

Hozzászólások

 
Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. január 18. hétfő