Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Közeleg a karácsony - Élelmiszerpazarlásról és az élelmezési világnapról az ünnep ürügyén

Nem akarok ünneprontó lenni, de a karácsony közeledtével egyre többször gondolok arra, hogy most még kedvesebbet kellene ennem, mert akárhogy vigyázok, az ünnepek alatt szinte mindig felszedek valamennyi plusz súlyt. Tudom, ezzel nem vagyok egyedül. Ez a probléma egyik része, a másik az, hogy ilyenkor még több élelmiszer megy a szemétbe, mint egyébként. Mert nem csak mi főzünk bőségesebb mennyiséget, hanem a látogatóba érkező családtagok is hoznak valamit magukkal, hogy kedveskedjenek, és egy idő után már a hűtő sem bírja.

Ahogy ezen eltöprengtem, eszembe jutott, hogy egy hónappal ezelőtt volt egy most is aktuális világnap, aminek az üzenete nagyon illik a fenti, ünnep előtti gondolatomhoz.

A World Food Day magyar kezdeményezésre jött létre 1979-ben, október 16-án.

Felfoghatatlan számok

A 2. világháború befejezésének évében 2,4 milliárd ember élt a Földön. A WFD kezdeményezésének a napjára, tehát 40 évvel ezelőttre a szám szinte megduplázódott, a mostani évfordulón pedig már 7 701 666 677-an* vagyunk. A népességbővülés üteme ugyan csökkent a 60-as évek óta, de az ENSZ becslése szerint 2024-re biztosan elérjük a 8 milliárdot.

Hogyan lehet ennyi embert jóllakatni? Leginkább talán ellentmondásosan, hiszen az éhezés és a túltápláltság egyszerre van jelen világunkban, ráadásul pazarlóak is vagyunk. Az élelmiszer-pazarlás globális költségét 2,6 trillió dollárra becsülik.

Az élelmiszerpazarlásban Európa, így hazánk is élen jár. Mi is tehetünk azért, hogy kevesebben éhezzenek a Földön. Ha nem vásárolunk feleslegesen élelmiszert, ha nem dobjuk ki a maradékot, hanem átalakítva felhasználjuk, már tettünk egy lépést. Tudják: sok kicsi…

Tegyük meg legalább azt, ami a hatalmunkban áll, és akkor kevesebben fognak éhezni a világban. Mondjuk süssünk két rúddal kevesebb bejglit, vagy talán elegendő a négy tagú családnak 10 szelet rántott ponty, 15 már fölösleges.

A kilencedik éhen marad

Ma minden kilencedik ember számára nem egyértelmű és magától értetődő, hogy naponta tud-e enni valamit, akár csak egyszer is.

1999-ben a világ vezető gazdasági nagyhatalmai az ENSZ kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy felszámolják a világban a szegénységet, ezért elfogadták a Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG). Vállalása részeként az MDG-ben részt vevő 129 ország közül 73 csökkentette is az éhezők számát. 2015-ben pedig a világ országai megállapodtak, hogy 2030-ra teljes mértékben felszámolják az éhezést, ez bizonyos számítások szerint azt jeleni, hogy 60%-kal több élelmiszert kellene termelni, ami persze újabb kérdéseket vet föl.

Adnának, de miből? Kérdés a hogyan is

Nincs például korlátlan számban megművelhető terület, sőt a klímaváltozással jelenleg sok helyütt a mértékük tovább csökken. A megoldás módja összetett, legkevésbé a direkt élelmiszer-segélyezés a megoldás, ám a családi gazdaságok támogatása, a nők képzése, a mezőgazdasági fejlesztések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy elérhető legyen a kitűzött cél.

Vannak olyan kezdeményezések is, amelyek az étrendben látják a megoldást. A vegetáriánus étrendet népszerűsítő cikkek tömege ellenére túl sok húst eszünk, ami nem csak az egészségünkre káros, hanem a környezetünket is terheli. Ahhoz például, hogy egy kilónyi marhahúst megvehessünk, szinte hihetetlen mennyiségű vízre van szükség, nagyságrendileg 13000 literre. Persze ezt nem a feldolgozás során használják fel, ebben benne van az a mennyiség is, amelyet az állat élete során megiszik. Ezzel szemben a sok és jó minőségű fehérjét tartalmazó hüvelyesek „vízbarátabbak”, 1 kiló lencse megtermeléséhez elegendő 50 liter víz.

A húst hússal már nem divat

Egy újabb apróság, amit mi is megtehetünk: gondoljuk át, mennyi húst eszünk! Az EAT-Lancet Commission, egy az étkezéssel tudományos alapon foglalkozó nemzetközi szervezet szerint állati fehérjéből naponta elegendő például 29 gramm, ami azt jelenti, hogy kb. 15 deka csirkehúsnál többet nem kellene enni. Szerintem ez nem is kevés! J

Mi például eldöntöttük, hogy bár nem vagyunk vegetáriánusok, de idén húsmentes karácsonyt rendezünk. Szép dolog a hagyomány, ám az egészségünk érdekében még jobb újítani.

 

Ebben a témában szintén ajánlanám még az Élelmiszerbank weboldalát is meglátogatni, valamint támogatással segíteni a szervezet élelmiszermentő tevékenységét.

 

*a http://nepesseg.population.city/world/ oldal segítségével számítva

Tovább a teljes bejegyzéshez
248 Hits
0 hozzászólás

Gyertek haza ludaim!

Tatán, ebben a barátságos, nyugodt városban gyakran pezseg az élet, köszönhetően sok olyan rendezvénynek, amelyek méltán országos hírűek, és mindig jelentős számú látogatót vonzanak. Közülük szerintem a legkülönlegesebb a jövő hétvégi esemény. Immár 19. éve, hogy november utolsó szombatján Tata ismét vendégeket vár, mégpedig a Vadlúd Sokadalomba. Ez a rendezvény nemcsak Magyarországon egyedülálló, de Európában is. Különlegességét több tényező adja.

Hogyan jöhetett létre a Sokadalom?

Az egyik mindenképpen az Öreg-tó, ez a sekély vizű, nagyrészt mesterséges partfalú, szabályozott működésű, mesterséges tó, amellyel kapcsolatban az ide látogatók jó része valószínűleg arra tippelne, hogy természetes eredetű. Az Öreg-tó az Által-ér vízgyűjtő része.

A tó önmagában persze nem lenne elegendő. Az ideális állapot csak úgy jöhetett létre, hogy a tavat használók és a tó hatását élvezők, valamint a tó természettel való kapcsolatát erősíteni szándékozók, a téli szállást kereső vadludak „képviselői”, egyetértésre tudtak jutni. Közösen ki tudtak alakítani egy olyan működési módot, amellyel mindenki jól jár, és amely mindenkitől a legkisebb kompromisszumot igényli. Hiszen nem mindegy, mikor és mennyire engedik le a tó vizét, más a jó a halgazdaságnak és más a természetvédőknek, a vadludaknak.

A főszereplők persze a vadludak, akik egykor ráleltek erre a különös adottságú helyre. Egy tóra, amelyben van még annyi víz télen, amennyi nekik szükséges, egy tóra, amely bár egy város kellős közepén van, de az itt lakók nem zavarják el őket, hanem örömmel veszik jelenlétüket. Egy tóra, amely városias környezetben van, ám szinte karnyújtásnyi, vagy inkább szárnycsapásnyi közelségben gazdag táplálékot adó mezőgazdasági területek veszik körül.

A legfontosabb azonban, hogy akadt a városban és környékén néhány elkötelezett és hozzáértő természetvédő, akiknek még fantáziájuk és víziójuk is volt, valamint kellő erejük és energiájuk, hogy kitalálják a rendezvényt, és évről évre meg is valósítsák. Aztán találjanak hozzá támogatókat, és sok-sok lelkes önkéntest. Majd képesek legyenek a „fesztivált” évről évre megújítani, alkalmazkodva a változó igényekhez, miközben a lényegből sosem engedtek: itt minden a természetről kell, hogy szóljon. Ez a rendezvény nem kihasznál és lerabol egy természeti jelenséget, hanem arra törekszik, hogy évről évre egyre több ember élje át, milyen csodálatos a minket körülvevő természet és annak élővilága, hogy milyen örömet jelenthet a puszta megfigyelésük. A szervezők elkötelezettek abban, hogy évről évre bővüljön a madárbarátok népes tábora.

A programokról

A rendezvény alapprogramja az országos madármegfigyelő verseny, ami bizony felkészültséget és elkötelezettséget igényel, hiszen reggel hattól este hatig már az sem kis feladat, hogy valaki kitartson a posztján.

A másik, inkább a nagyközönségnek szóló, igen látványos programelem a vadludak reggeli kirepülése és esti behúzása. Korán kell kelnie annak, aki nem akar a reggeli élményekről lemaradni, mert a ludak nem várnak. Hét körül indulnak „reggelizni”. Az esti behúzás pedig már négy óra körül kezdődik. Az sem kis élmény, amikor már besötétedett, és a sok-sok ezer madár megérkezett éjjeli szállására – ezt legalább egyszer az életben érdemes meghallgatni.

Bár kiváló minőségben, élőben lehet ma már látni a webkamerának köszönhetően a ludakat a tavon az interneten, de ez azért nem ugyan az, mint élőben. Ráadásul szombaton igazi vásári forgatagba csöppen, aki idejön. Madarakról szóló előadások, madárgyűrűzés, természetvédelmi tanácsadás, könyvdedikálás, vásár, állatbemutatók – csak néhány a számos lehetőség közül. A gyerekek órákat eltölthetnek a gyerekprogramok sátrában anélkül, hogy unatkoznának. Délután Ferencz József Fittikém vezetésével még egy élő kvízjátékon is részt vehetnek, akik szeretnék próbára tenni a madarakkal kapcsolatos tudásukat. Na persze nagyon bonyolult kérdésekre nem kell számítani.

Azért nem bánnák a szervezők, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, valamint a főtámogató Envirotis Holding Zrt., ha kicsit bővülne mindenkinek a tudása, aki a Sokadalomban jár.

Tudjon mindenki a ludakról legalább ennyit:

A hazánkba érkező ludak túlnyomó része körülbelül 18 nagy gyülekező helyet használ rendszeres pihenőhelyként. Egy-egy kiemelt éjszakázó helyen, mint amilyen a tatai Öreg-tó, akár 40-50 ezer madár is összegyűlhet. Enyhe teleken végig kitartanak, és innen indulnak vissza a költőhelyre, de ha nagy hideg és hó jön, akkor tovább állnak dél felé.

Az eurázsiai tundrák vidékén fészkelő vadludak ősszel érkeznek hozzánk, és kora tavasszal indulnak vissza északra. Sok lúdfajta érkezik, köztük a nagy lilikek, amelyek a sarkkörön túli költőhelyeikről a nyugat- vagy közép-európai telelőhelyükig akár 7000 kilométert is repülhetnek. Az egész út, persze pihenőkkel, közel négy hónapon át tart. A hazánkban telelő vadlúdcsapatok túlnyomó többségét a nagy lilik adja.

A vetési lúd költőterülete az eurázsiai tundra és tajga övezetben húzódik. A vetési lúd térségünk igazi nevezetessége, ez a lúdfaj tette nemzetközi jelentőségűvé a tatai Öreg-tavat. A tó a vetési lúd egyik legfontosabb Kárpát-medencei telelőhelyének számít.

Ezekről és a többi lúdfajról sok érdekességet meg lehet tudni a program hivatalos weboldalán (vadludsokadalom.hu), ahol élő webkamerán követni lehet az egyre bővülő sokadalom életét.

Ám a lényeg: aki csak tud, látogasson Tatára november 30-án szombaton!

Tovább a teljes bejegyzéshez
273 Hits
0 hozzászólás

A kevesebb jobb! - Hulladékból mindenképpen

Tizedik éve rendezik meg november utolsó hetében az Európai Hulladékcsökkentési Hetet. Az tetszik benne nagyon, hogy nem annyira hivatalos ünnep ez, sokkal inkább egy közösségi eseménysorozat. A kezdeményezés ugyanis arra ösztönzi az európai polgárokat, hogy maguk találjanak ki eseményeket, akciókat, hasznos weboldalakat, bármit, amivel úgy gondolják, hogy hozzá tudnak járulni a hulladékcsökkentés nemes feladatához.

Miért fontos ez az Európai Uniónak?

Hihetetlen! Az EU-tagországokban 2013-ben az egy főre jutó hulladéktermelés 481 kiló volt (Forrás: Eurostat). Gondoljunk csak bele, ez azt jelenti, hogy az év minden egyes napján több mint egy kiló hulladékot gyárt minden egyes ember, a csecsemőket is beleértve! És ennek mennyiségre évről évre néhány százalékkal tovább nő.

A tudatos döntés ad szabadságot, nem a bármit megvehetek élménye

Sokan tudják, hogy nem is a hulladékcsökkentés a legjobb megoldás, hanem az, ha a már meglévő, látszólag feleslegessé vált termékeket újrahasznosítjuk. A legjobb pedig, ha létre sem jön az, ami később hulladékként végzi. Van-e erre ráhatásunk? Egyértelműen igen. Egy gyártó sem akar olyasmit előállítani, amit senki nem vesz meg. Ne hagyjuk, hogy a ránk ömlő reklámok és az eladáshelyi ösztönzők irányítsanak minket, hogy a gyártók újabb termékeket állíthassanak elő, így végtelenítve a spirált!

Vásároljunk tudatosan! Készüljünk előre otthon, gondoljuk végig, mire van szükségünk, és ezt írjuk is össze! Ezután hozzunk egy döntés, hogy semmi mást nem veszünk meg, csak azt, ami a listánkon szerepel. Amióta így vásárolok, rájöttem, hogy a módszerrel még időt is megtakarítok, ami külön öröm. Ráadásul, így sosem felejtem otthon a bevásárló szatyrot!

Leginkább az élelmiszereknél szempont a fölösleges csomagolás problémája, amire ma már nem csak a Facebookon látok ötletes megoldásokat. Találkoztam többször olyanokkal, akik a gyümölcsöt és a zöldséget, vagy akár a péksüteményt nem a kitett nylonzacskókban veszik meg, hanem saját készítésű, kis zsákokban. Sőt, a kimért áruk pultjánál láttam olyan vásárlót, aki vitt dobozt, és abba kérte a felvágottat és a sajtot.

Európai Hulladékcsökkentési Hét

Ilyen és hasonló gondolatokra hívja fel a figyelmünket a Hulladékcsökkentési hét.

2012-ben 27 országban 10 793 akció, 2018-ban 30 országban pedig már 14.347 esemény, akció valósult meg. Ezek ugyan rekord évek voltak, de a többi év sem maradt el sokkal tőlük. Magyarország is kivette a részét mindebből, tavaly 228 akciót bonyolítottak le az előzetesen regisztrálók.

Minden résztvevő országban egy hivatalos szervező segíti a koordinációt, 2019-ben Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium felkérésére ez a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, azaz a KSZGYSZ. Kik szoktak részt venni ezekben a vállalásokban? Jellemzően államigazgatási szervek, önkormányzatok, nagyon sok óvoda, iskola és persze civilszervezet, de cégek, valamint magánszemélyek is. Az előzetes regisztráció már lezárult, de bárki csatlakozhat az eseményekhez, olvasható róluk. Jövő májusban pedig kiderül, hogy az országonkénti nyertesek közül ki lesz az európai legjobb. Aki idén nem regisztrált valamilyen programmal, már most gondolkodjon azon, hogy jövőre mivel venne részt.

Megjegyzem nem hivatalos résztvevőként, ám lelkes, külső pártolóként bárki tehet vállalást. Akár a Vörös és Zöld Facebook-poszt kommentjében! 😊

Egyszerű hulladékcsökkentési ötletek

Számos lehetőség van arra, hogy otthon vagy a munkahelyen elkezdjük csökkenteni a hulladékot, sőt másokat is erre ösztönözzünk. Fontos, hogy ez sose legyen kényszer, mert annak hosszabb távon semmi haszna. Adok pár ötletet, a sor bővíthető, különösen, ha a munkahely, ahol dolgozunk, nyitott arra, hogy a jövőben környezettudatosabban működjön.

·         Használjunk bevásárlótáskát, sose felejtsük otthon, ha mégis így történt, kérjünk az élelmiszerboltban megmaradt kartondobozokból, és abban vigyük haza a bevásárlásunkat.

·         Használjuk föl a maradékot a konyhában, ne dobjunk ki élelmiszert, és akinek van erre jó tippje, receptje, ossza meg másokkal is. Egy tipp: én sosem dobom ki a brokkoli szárát, a karalábé levelét…, azt is megfőzöm, szuper lesz tőle például a krémleves.

·         Kezdjünk komposztálni, ha erre semmiképpen nincs mód, össze lehet fogni a szomszédokkal, és be lehet vezetni a „közösségi komposztálást”.

·         Hulladékcsökkentési ötleteim az irodáknak: kétoldalas nyomtatás, a régi „firkapapírok” gyűjtése, felhasználása, üvegpoharak és csészék használata műanyag poharak helyett. Sokan elviteles dobozban vesznek ebédet – naponta új dobozban. Mosogassuk el a dobozt, és másnap vigyünk magunkkal, amikor ebédért megyünk!

·         Szervezzünk meg ruhák, könyvek, bútorok, elektronikai és egyéb eszközök gyűjtését, amit vagy adományba adhatunk, vagy egymás között elcserélhetünk.

Miért jó ez nekünk?

A hulladék, ami szemétként végzi, pusztítja például az állatvilágot. Sokat olvashattunk már arról, hogy számos állat tápláléknak nézi a műanyag hulladékot, és emiatt elpusztul. Ez egész környezetünket veszélyezteti, benne minket is.

Aki környezettudatosan vásárol, az kevesebbet költ fölösleges dolgokra, így több marad sportra, szórakozásra, bármire, aminek több haszna és értelme van, mint a felesleges tárgyaknak, vagy a kukában landoló élelmiszernek.

A sor persze folytatható, erre is szívesen várom kommentben az ötleteket!

Tovább a teljes bejegyzéshez
439 Hits
0 hozzászólás

A terápiás húsleves és táplálkozási taposóaknák

Az első igen pozitív meglepetés az volt, hogy sok új arcot láttam az előadáson, nagyon sokan kíváncsiak voltak az előadásra. Számomra ez azt jelenti, hogy sokan szeretnének egészségesen élni, egészségesen táplálkozni, és ezért hajlandóak is tenni. Csapó Dorina többszörös fitneszbajnok, fitneszedző, a modern táplálkozási tudomány nagykövete dinamikus, jó hangulatú előadást tartott a klub résztvevőinek, benne sokunk számára több meglepetéssel.

Paleo alapok

Azoknak, akik elkötelezett hívei a paleo értrendnek, vagy ha nem követik, legalább ismerik, talán kevésbé volt meghökkentő, amit hallottak, de bizonyára voltak többen, akik sok újdonsággal találkoztak. Az előadó megemlített néhány táplálkozástudományi szakértőt, akiknél tanult, akiktől megtanulta annak az értendnek a szabályait, amelyet követ, és mások előtt is képvisel. Az egyik kiindulópontjuk, ahogy megtudtuk, az, hogy az emberiség hosszú története során, igen sokáig nem evett feldolgozott élelmiszert, arányaiban az a korszak volt a leghosszabb, amikor vadásztunk és gyűjtögettünk. Ehhez képest a jelen kor, a végtelen mennyiségű mű táplálékkal egy igen rövidke kis szakasz. Ennyi idő alatt az emberi szervezet nem alkalmazkodhatott a feldolgozott élelmiszerekhez, ezért szerintük, ha jó akarunk magunknak, megközelítőleg úgy kell étkeznünk, ahogy őseink tették.

Kép: Pixabay

Egészségünk alfája és omegája a táplálkozás

Az nagyon tetszett, hogy Csapó Dorina nem akart lyukat beszélni a jelenlévők hasába, nem akart – hogy stílusosan fogalmazzak – semmit lenyomni a torkunkon. Jó volt, hogy felnőttnek, önálló döntési képességgel bíró embereknek tekintette hallgatóságát. Mégsem maradt kívülálló, nem az okos szakértő, hűvös távolságtartásával beszélt. Egyértelművé tette, ő hova tette le a garast, hogyan él, hogyan táplálkozik a családjával együtt, és ezt az életformát miért tartja jónak. Meggyőződése ugyanis, és a tudomány egyre inkább azt igazolja, hogy az egészségünk közel 90%-ban azon múlik, mit eszünk. Ez nagyon jó hír! Hiszen eldönthetjük, hogy egészségesek akarunk-e lenni, vagy nem. Dönthetünk bárhogy, de tudatában kell lennünk, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy jó és egészséges élelmiszert vegyünk magunkhoz, és majd sorra jönnek az egészségügyi problémák, senki mást nem okolhatunk miattuk, mint önmagunkat. Az előadó hangsúlyozta, hogy minden ember más, nincs olyan tápláléklista, étrend, ami mindenkinek egyformán jó. Próbálkozni kell, meg kell figyelnünk, hogy a szervezetünk mire hogyan reagál, az irányelvek alapján mindenkinek ki kell alakítania a számára való legjobb étrendet.

Gyógyító élelmiszerek és taposóaknák

Megfelelő élelmiszerekből összeállított tudatos táplálkozással nem pusztán a testsúlyunkat tudjuk kontrollálni, hanem például helyreállíthatjuk felborult bélflóraegyensúlyunkat, leküzdhetjük allergiánkat, úrrá lehetünk megmagyarázhatatlan fáradtságunkon, alvásproblémáinkon. A sor folytatható, és akkor még nem beszéltünk az autoimmun betegségekről. Csapó Dorina sem említette ezeket részletesen, mert mint többször hangsúlyozta, ő az egészséges emberekhez szól, nekik ad tanácsot, ötletet, hogy hosszan egészségesek maradhassanak.

Előadónk néhány alapkérdést már az elején tisztázott. Azt például, hogy a feldolgozott élelmiszereket nem tartja fogyasztásra alkalmasnak, nem pusztán a bennük lévő adalékanyagok miatt, de azért is, mert minden ilyen termék tartalmaz hozzáadott cukrot. A cukor pedig szerinte az egyik taposóakna a gabonafélék, a tej és tejtermékek, valamint bizonyos magvak mellett. Hogy miért a taposóakna kifejezés, azt nem fejtette ki, ezt a fantáziánkra bízta, de annyi mindenkinek egyértelmű volt, hogy ezek az előadó meglátása szerint alattomos és pusztító élelmiszerek.

A csendes gyilkos

Csapó Dorina szerint különösen kárhoztatható a cukor, ami nagyban hozzájárul, hogy a mai gyerekek jelentős része elhízott, és nem csak kövérek, de sokan mozgásszervi problémákkal küzdenek. Egy példát mondott is erre, hogy a reggeli kakaó mellé elfogyasztott édes pékáru, a tízóraira megivott Ice tea és hozzá egy tejszelet vagy még egy kakaós csiga már fedezi a napi cukorbevitel ajánlott mértékét. A WHO 2002-es ajánlása szerint 50 gramm cukornál nem szabadna többet ennünk naponta. Egy főre vetítve ennek országos átlagban nagyjából a dupláját fogyasztjuk, jelentős részét rejtett cukrok formájában.

Pacalt szalontüdővel

A fehérjékkel kapcsolatban az állítja Csapó Dorina, hogy tévhit, miszerint az állatok izomzata a legjobb táplálék, sokkal inkább a belsőségek, a pacal, a máj, a velő az, mert messze több tápanyagot tartalmaznak. Létezik egy tápanyag-sűrűségi táblázat, amely azt mutatja, hogy egységnyi élelmiszer mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, és ezen a listán a belsőségek kapták a legmagasabb pontszámot. Eszerint érdemes lenne minél több belsőséget ennünk. Az előadó azon a véleményen van, hogy bátran fogyasszunk disznósajtot, marhanyelvet, zsíros, bőrös halakat, tehát csupa olyasmit, amiről évek óta úgy gondolom, hogy jobb elkerülnie annak, aki nem akar szív és érrendszeri problémákkal küzdeni. Ám most azt hallottam az előadáson, hogy e betegségcsoport legfőbb okozója a szénhidrát. Bevallom, én nem lettem azonnali híve a Csapó Dorina által javasolt étrendnek, de arra mindenképpen jó volt, hogy arra inspirál, olvassak utána a témának.

Az elhangzottak egy részével könnyű volt azonosulnom, hiszen én is úgy gondolom, hogy messze több halat kellene ennünk, mint tesszük jelenleg, akár kétnaponta kerülhetne valamilyen formában a tányérunkra.

A terápiás húsleves

A húsleves egyenesen szuperélelmiszer, mondta Csapó Dorina, és receptet is adott. A legjobb, ha sokféle hozzávalóból főzzük, legyen benne bőr, többféle csont. Legalább 8 órán át gyöngyöztessük, az utolsó órában tegyük hozzá a zöldségeket. Amikor kihűlt, érdemes kisebb adagokra osztani, lefagyasztani, és alapléként adagolni levesekhez, mártásokhoz, szószokhoz. Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

Couleur képe a Pixabay-en

A szénhidrátokról sok jó nem hangzott el, talán annyi, hogy a zöldség minden mennyiségben fogyasztható és fogyasztandó. Szó esett a ma egyre divatosabb fermentálásról: a fermentált zöldség is szuperélelmiszer. Nem csak a kovászos uborka! Minden zöldséget lehet fermentálni és nem csak nyáron, de télen is készíthető. A hűtőben hosszan eláll, és naponta érdemes belőlük egy-egy kanálnyit enni legalább.

Nem kapott piros lapot a burgonya és a rizs, de fontos, hogyan készítjük. Az egyértelmű, hogy a krumplipüré kevésbé egészséges, mint a főtt burgonya, de azon kicsit elcsodálkoztam, hogy a hideg rizs, mint mondta Csapó Dorina, kevésbé hizlal, mint a meleg.

A gyümölcsökkel legyünk visszafogottak, mert a fruktóz inkább csak méreg a szervezetnek, fogalmazott az előadó.

A zsírok esetében Csapó Dorina eldöntötte a margarin kontra vaj kérdést, nála egyértelműen a vaj győzött, és nem azért, mert finomabb. Manapság az omega-6 - omega-3 zsírsav fogyasztásának egészséges 6:3 aránya messze eltolódott az omega-6 felé, legalább háromszor többet fogyasztunk, mint kellene, amiben más „bűnösök” mellett jelentős szerepet játszanak a margarinok.

Nos, tudatosan táplálkozni nem könnyű, ám az előadás, sok kétely mellett, amit bennem felvetett, arról egyértelműen meggyőzött, hogy ez a legkevesebb, amit meg kell tennünk önmagunkért és családunkért.

A hangsúly a tudatosságon van. Ehetünk bűnös dolgokat, több szelet tortát például, csak legyünk azzal tisztában, hogy mit teszünk, és másnap „korrigáljunk”. Tehát ne mondjuk azt, ha már tegnap bűnöztem, akkor ma is megtehetem.

Tovább a teljes bejegyzéshez
503 Hits
0 hozzászólás

A sok szép vadlúd egyike: a családszerető nagy lilik

November Tata életében kiemelt hónap, egy híján 20 éve, hogy néhány elkötelezett madárbarát úgy döntött, fel akarják hívni a városban élők figyelmét arra, milyen szép, érdekes, lenyűgöző természeti jelenségnek ad otthont évről évre. A Tatai Vadlúd Sokadalomra ma már az egész országból, sőt jelentős számban külföldről is érkeznek madárbarátok, és persze sokan olyanok is, akik inkább a színes gyerekprogramok vagy a színvonalas kirakodóvásár miatt látogatnak ki az Öreg-tó partjára. A vadludak persze nem csak itt szállnak meg, hanem minden olyan nagyobb víznél, amelynek közelében jó táplálkozásra alkalmas helyeket, kukoricatarlót, őszi vetést, találnak. A tatai vadlúdtábor azért különleges, mert egy város közepén helyezkedik el, és az itt élők megtanultak ezzel a jelenséggel együtt élni. Elismerésre méltó például, hogy a ludak érdekében a város tavaly úgy döntött, hogy szilveszterkor nem rendeznek tűzijátékot, és az itt lakók sem eregetnek petárdákat.

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONETaken by Adrian Pingstone in June 2003

Magyarország vizes élőhelyein ősszel 10 különböző vadlúdféle jelenik meg, közülük a legtöbb igen távoli északi, európai és leginkább szibériai tundrákról, természetes költőhelyeikről érkezik ide általában október elejétől. Sok tízezer madár pihen meg ilyenkor nálunk, és gyűjt erőt, a sokszor 4-5000 kilométeres út után. Közülük az egyik, általában a többséget alkotó, a nagy lilik. Nevét erős, jellegzetes hangjáról, „lilik-lilik” kiáltásáról kapta. A nagy lilik enyhe teleken nem vonul tovább, egészen márciusig marad, amikor visszatér költőhelyére.

Hogyan lehet felismerni a többi vadlúd között? Amennyiben hangja alapján nem sikerülne, keressünk egy 60-80 centi terjedelmű, 1,5-3 kilós madarat. Abban az esetben, ha ennek alapján tanácstalanok lennénk, várjuk meg, míg kiterjeszti a szárnyát. 130-165 centiméter közötti a fesztávolság? Nos, így esélyes, hogy egy nagy lilikhez van szerencsénk. Vagy még mindig bizonytalanok vagyunk? A tollazat teljesen egyértelműen segít: az uralkodó színe sötét szürkésbarna tónusú. A homlokán jellegzetes fehér folt virít, amelynek szélessége a csőrével megegyező, felül kerek, íves. Ám, hogy ne legyen teljesen egyszerű a dolgunk, ez a fiatal példányoknál hiányzik. A nagy lilik hasán feltűnő, széles, fekete keresztsávok húzódnak. Farcsíkja, fara és alsó farkfedői fehérek. Csőre rózsaszín, lába élénk okkersárga. Ha olyan szerencsénk van, hogy még a szemét is megfigyelhetjük a madárnak, jó, ha tudjuk, hogy a nagy liliké sötétbarna.

Bevallom, nem tudtam, hogy létezik ilyen az állatvilágban: a nagy lilik párok egy-két évig jegyben járnak, és csak azt követően költenek, évente egyszer. A tojó a fészket a mocsaras, nedves tundra száraz kiemelkedésein, nyílt helyen, kisebb mélyedésekbe rakja, majd 5-6 tojáson közel egy hónapig kotlik a nyár derekán, június-júliusban. Összetartó családban élnek a nagy lilikek. Amíg a tojó kotlik, párja, a gúnár őrzi a fészket, a kikelt fiókákat közösen tanítgatják, és még azután is sokáig együtt maradnak a kicsikkel, amikor azok már önálló életre képesek, és remekül repülnek.

A nagy lilik növényekkel táplálkozik, északon, költőhelyén fűféléket eszik, vonuláskor gabonafélék vetéseit, kukoricatarlókat, repceföldeket látogat.

Nem védett, sőt, vadászható faj.

Tovább a teljes bejegyzéshez
172 Hits
0 hozzászólás

Éghajlatvédelmi töprengések

Időről időre néhány látványosabb akció is jellemzi az október 24-ei éghajlatvédelmi világnapot, de inkább iskolák, iskolai csoportok emlékeznek meg róla. Persze a téma maga top-aktuális.

A nap kezdeményezője a 350.org nevű nemzetközi klímavédelmi mozgalom. Már a nevükben ott a lényeg. Ez a szám ugyanis az atmoszféra biztonságos szén-dioxid-szintjére utal, ami ma inkább álomhatár, vagy inkább reményhatár. Ma a légkör messze több szén-dioxidot tartalmat 350 ppt-nél (ppt= az egész milliomod része).

Az elmúlt pár évben klíma ügyben jelentős változások történtek, és ennek jó része igen pozitív. A téma napjainkra trendi lett, ma már választásokat lehet nyerni azzal, ha valaki a klímavédelmet emeli politikája fő üzenetévé. Nem ma volt, de a 2015. decemberi párizsi klímacsúcs igen fontos lépést jelent ebben a küzdelemben. Az egyezményt több hasonló témájú nemzetközi egyeztetés előzte meg, ám ezek rendre kudarccal zárultak, megmaradtak a vágyak, az üres nyilatkozatok szintjén.

Az első egyetemes, jogilag kötelező klímamegállapodás a párizsi esemény volt. De mi is a lényege? Az iparosodás óta ismert globális felmelegedés mértékét 2 °C alatt kívánta tartani, sőt megcélozta a 1,5 °C alatt tartását. Fontos célként jelölték meg az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának csökkentését.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint az EU a harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó a világon Kína és az Egyesült Államok után. Az üvegházhatású gázok 78%-a az energiaiparból származik Európában (2015.). /Forrás europa.eu/

Jelentősen csökkenti a lehetőségeket, hogy Donald Trump amerikai elnök 2017 nyarán, amikor még egy év sem telt el az egyezmény hatályba lépése után, kijelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezményből. Ami bíztató ennek ellenére, hogy a világ továbbra is komolyan veszi a kitűzött célt, köztük egyértelműen Kína is.

De miért gond, hogy melegszik a Föld éghajlata? Mi történne, ha csak 4 fokkal emelkedne a korábbi átlag?

Ez esetben a tengerpartokon áradások várhatóak, így az ott élő népesség bizonyára el kell, hogy vándoroljon a kockázatnak kitett területekről, valamint azokról, amelyeket extrém aszály sújt. Igazi népvándorlás indulna meg. A felmelegedés következménye lehet, hogy fokozódni fog a társadalmi egyenlőtlenség, vízhiányra, a természeti erőforrások elapadására kell számítani. A mediterrán térségben nagyobb szárazság és kánikula várható, addig Európa belső területein a folyók áradása és erdőtüzek várhatóak. Becslések szerint ez nem a távoli jövőben, hanem már 2050-2060 között bekövetkezhet.

Köszönjük az információt, mondhatja bárki, de mit kezdjünk vele? Nagyon is sokat! A nemzetközi összefogás mellett mindannyian tehetünk valamennyit éghajlatunk megóvása érdekében.

Kapcsoljuk le a villanykapcsolót, amikor nincs senki a helyiségben! Csökkentsük a fűtést, ne 25 fokban üldögéljünk télen, elegendő a 22 fok is, és feltétlenül szigeteltessük a nyílászárókat, hogy ne az utcát fűtsük. Egyáltalán, minden területen éljünk felelős, takarékos életet, ne pazaroljuk a vizet, a nyersanyagot.

Autó helyett gyalogoljunk, biciklizzünk, vagy rollerezzünk, járjunk tömegközlekedési eszközzel! Repülő helyett utazzunk inkább vonattal.

Hús helyett fogyasszunk több zöldséget, mert ezek előállítása fenntartható! Ennek része, hogy ne pazaroljunk az étellel se! Komposztáljunk! Ne vigyünk haza sok tucat műanyag flakont benne olyan ivóvízzel, ami otthon jó minőségben a csapból folyik! Ha nem vesszük meg, előbb-utóbb majd kevesebbet gyártanak.

Az csak kifogás, hogy egy ember nem számít. Ha 1000 ember válik környezettudatossá az már érzékelhető változás. És 1000 ember legalább 3000 emberre lehet hatással, és így tovább…

Tovább a teljes bejegyzéshez
208 Hits
0 hozzászólás

Köszvény, avagy podagra

Kicsit régies hangulatú szavak, ám ez a betegség ma is jelentős kockázattal jár

Dr. Németh Eleonóra reumatológus, a komáromi Selye János Kórház fizioterápiás főorvosa előadására, az almásfüzitői Egészségklub aktuális rendezvényére, sokan eljöttek, ami számomra azt is jelzi, hogy az interneten megtalálható részletes és pontos információk mellett ma is van szerepe a személyes és közvetlen tájékoztatásnak.

 

Az előadásnak számomra két fontos üzenete volt: a köszvény ma már jól kezelhető, tehát tünetmentes lehet egy életen át, mégis ennél sokkal jobb, ha megfelelő életmóddal elkerüljük.

A köszvény tulajdonképpen egy fajta ízületi gyulladás. Aki már hallott a betegségről, nyilván azt is tudja, hogy okozói a húgysav kristályok. A húgysav normális anyagcsere-folyamatunk része, ez a szervezetünk legtöbb sejtjében jelenlévő purinok lebontásakor visszamaradó salakanyag. Mindaddig nincs is gond, amíg oldott formában – ez a természetes állapota – úszik a vérünkben, és végül a vizelettel ki is ürül. Amikor ennek a folyamatnak megbomlik az egyensúlya, akkor jöhet létre a köszvény.

Megemelkedhet a vér húgysavszintje, ha például szervezetünk túl sokat termel, vagy ha nehezen üríti ki. Ez az állapot úgynevezett hiperurikémia. Akinek, bár nincs semmilyen fizikai tünete, ám a vérképe magas húgysavszintet jelez, nem legyinthet rá, foglalkoznia kell vele. Részben azért, mert a magas húgysavszint előbb-utóbb előidézheti a köszvény jellegzetes és igen fájdalmas tüneteit. Azt, hogy a köszvény rettegett és pokoli kínokat okozó betegség, ma leginkább leírásokból és történelmi filmekből ismerjük, amikor a nagyon sok húst és alkoholt fogyasztó gazdagok között nem volt ritka. Köszvényes volt például Mátyás király, VIII. Henrik, de Newton és Kolombusz is.

Nem kezelt köszvénynél az ízületek, sőt a porcok és a csont is eldeformálódhatnak, igen fájdalmas kinövések jelenhetnek meg a könyökön, az ujjakon, tipikusan például a nagylábujjon, a sarkakon, ez utóbbiak a járást szinte ellehetetleníthetik. A legfájdalmasabb tünet, az ún. köszvényes roham akkor következik be, amikor a kicsapódott húgysav kristályokat a nagy falósejtek megtámadják. Ilyenkor az ízületek begyulladnak és a legkisebb érintés is gyötrelmes.

Szerencsére az orvostudománynak köszönhetően ezek a rohamok, sőt a fájdalmas ízületi torzulások, kinövések is teljesen elkerülhetőek, vagy ha már kialakultak, csökkenthetőek.

Nem csak azért kell azonban a magas húgysavszinttel foglalkozni, hogy még átmenetileg se legyenek köszvényes panaszaink, hanem azért is, mert ez az állapot jelentősen megnöveli más, igen súlyos betegség kockázatát. Ilyen például a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, cukor- és vesebetegség.

 

A lényeg tehát: éljünk egészségesen! Ne dohányozzunk, ne igyunk alkoholt, legfeljebb csak mértékkel, és akkor se töményet, valamint táplálkozzunk egészségesen. Ez persze nem egyszerű!

A hallgatóság az előadás végén kapott egy jól használható listát, amelyből kiderül, hogy mely ételek purin tartalma magas, így fogyasztásuk magasabb köszvény-kockázattal jár.

Kerülendő a belsőségek, a füstölt húsok túlzott fogyasztása, és bizonyos halaké is, valamint a tenger gyümölcsei közül jó, ha nem eszünk minden nap kagylót és garnélát. Ezt bár kicsit sajnálom, de viszonylag könnyű teljesíteni, ám az, hogy a csirkemell is szerepel a kockázati tényezők között, igen meglepett. Magas a purin tartalma a húsok mellett a szárazbabnak, -borsónak és a lencsének is, valamint – újabb rácsodálkozás – a szójának. Gond nélkül lehet fogyasztani viszont egyebek mellett a tejet és tejtermékeket, olajat, a kenyeret, tésztát, rizst és burgonyát, ám aki kicsit is olvas egészséges életmóddal kapcsolatos cikkeket, könyveket, pontosan ismeri ezeknek a kockázatait.

Mondtam, nem könnyű, de aki főként zöldségeket fogyaszt és a kockázatosabb élelmiszerekkel csak mértékkel él, nagyot nem tévedhet. Szerintem.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1157 Hits
0 hozzászólás

Most hétvégén ne csak nézzék, számolják is! Nem pénzről van szó!

A Magyar Madártani Egyesület weblapját rendszeresen látogatom, mert sok érdekes és hasznos információt találok kedvenc madaraimról, és az oldal egyáltalán nem csak madarászoknak szól. Sőt! Van olyan menüpontjuk, amelyik kifejezetten nekünk, laikusoknak lehet érdekes, de erről egy másik alkalommal írok, mert most, amint beléptem az oldalra, megragadta a figyelmemet egy friss hír.

 

Európai Madármegfigyelési Napok

 

Október 5-én és 6-án madármegfigyelési hétvége lesz hazánkban is. Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította el 1993-ban.

Egy kiváló kezdeményezés! Olyasmi kicsit, mint amikor régebben önkéntesek felajánlották számítógépük kapacitását a világűr megfigyeléséhez. Egyszóval ez is egy olyan projekt, amikor a sok kicsi, valami nagyszabású közöset hoz létre.

 

Őszi madárvonulás

 

A rendezvény az őszi madárvonulásról európai szintű információgyűjtést végez. Hogy kicsit ösztönözzék a részvételi kedvet, egyben meg is versenyeztetik őket. Ez a gyűjtés egyben játékos erőpróba az európai államok között: ki tud több önkéntes megszólítani. Hol élnek lelkesebb profi és amatőr madarászok, elkötelezett madárbarátok. A játékban a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján értékelik az országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Tavaly 41 ország 956 helyszínén több mint 5,2 millió madarat figyelt meg 25 ezer résztvevő. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország az utóbbi években mindig az első három-öt helyezett között szerepelt. Tavaly például tőlünk vettek részt a legtöbben (4945-en) a megfigyelésben. Megjegyzem, ehhez biztosan hozzájárulnak az olyan színvonalas rendezvények, mint például a Tata Vadlúd Sokadalom.

 

Ki számolhat és mit kell tennie?

 

Jó hírem van, bárki és bárhol. Akár a saját kertjében, vagy séta közben a parkban, esetleg kiránduláson az erdőben. A lényeg: fel kell jegyezni a pontos helyszínt (megye, település), le kell írni, hányan vannak jelen a megfigyelésnél. Aki éppen kutyasétáltatás közben figyeli a madarakat, most szólok, hogy bár szeretjük és tiszteljük négylábú barátainkat, de ők nem számítanak megfigyelőnek! 😊 Ezen túl persze fel kell jegyezni a madarak számát és a három leggyakoribb fajtának a nevét és példányszámát. Aki nem ismeri fel a madarakat, annak segítségére lehet a Madártani Egyesület honlapja ebben is. Ha végképp nem sikerül az azonosítás, akkor ez az információt ki kell hagyni.

 

Hova küldjük az infót?

 

Az információkat csak és kizárólag egy online (okostelefonról is elérhető) felületen lehet beküldeni. ITT.

 

Az eredményeket nagyon hamar, várhatóan már október 7-én, hétfőn nyilvánosságra hozzák.

Lesznek szervezett megfigyelések is, ezekhez is lehet csatlakozni. Erről lista az MME honlapján elérhető, de kettőt itt ki is emelek, lesz ugyanis megfigyelési pont Naszályon és Tatán is.

Helyszín: Naszály, Ferencmajori Madárvárta

Időpont: október 5. 9.00 óra

Program: madárgyűrűzés és igény szerinti madármegfigyelés a Ferencmajori-halastavakon

Találkozó: Naszály falutáblánál (Tata felől)

További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

 

Helyszín: Tata, Öreg-tó

Időpont: október 6. 13.00 óra

Program: madármegfigyelés és túra a tatai Öreg-tavon

Találkozó: tatai Öreg-tó partján (Fáklya utca végén)

További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

 

Forrás: MME honlap

Tovább a teljes bejegyzéshez
632 Hits
0 hozzászólás

Napsütéses szüreti felvonulás

Idén is szeptember 21-én rendezték meg a szokásos Kesztölci Szüreti Vidámságokat. Az esemény a hagyomány szerint két fő részből áll, az egyik maga a felvonulás, amikor a szüreti menet végigvonul a falun, és csak akkor állnak meg, amikor a helybeliek régi jó szokás szerint megvendégelik őket kis pogácsával és persze az elmaradhatatlan pohárka borral. A festői szépségű Kesztölc lankáin ugyanis kiváló szőlő terem, remek, „szép” borokat kóstolhat, aki erre jár.

A menetet az elmúlt években többször is elmosta az eső, tavaly is kevésen múlott, hiszen a délelőtti felhőszakadás csak kora délutánra szánta meg a kesztölcieket. Idén azonban semmi sem akadályozta meg, hogy lovaskocsi helyett egy traktorral az élen bejárják a hangulatos hegyi utcácskákat. A cél most is a Művelődési Ház volt. Ez a helyszíne ugyanis a másik fő programpontnak, a műsoros rendezvénynek, és az elsősorban a gyerekek szórakoztatására kitelepült kézműves foglalkozásoknak.

A műsor, mint rendesen, most is színvonalas volt, a teljesség igénye nélkül említek csak pár fellépőt a sok jó produkció közül. Örömmel láttuk a Nyugdíjas Klub fellépését, a csinos kék egyenruhába bújt, ügyes mazsoretteket, az óvodások és az iskolások kedves műsorát, jó volt ismét hallani a Pávakört is. A rendezvény bent zajlott a házban, de a szervezők kihangosítással gondoskodtak arról, hogy aki már nem fért be, az is hallhassa a jó hangulatú zenét és a beszédeket az udvaron.

Idén is a Tatai Környezetvédelmi Zrt. vállalása volt, hogy a délután során játékok kössék le a gyerekek figyelmét. Hiszen tavaly megígértük, hogy újra jövünk! Néhány gyerek szavaiból kiderült, hogy számítottak is erre.

Alapvetően kétféle foglalkozással, játékkal készültünk. Az egyik lényege, hogy kicsit elgondolkoztassa a gyerekeket, mennyire nem mindegy, hova tesszük azt a sok hulladékot, amelyet rendszeresen, napról napra „megtermelünk” otthon. Nagy öröm számomra, hogy évről évre tapasztalom, egyre több családban gyűjtik már szelektíven a hulladékot, és otthon ezt nem csak a felnőttek ügyének tekintik, hanem a kicsiket is bevonják. Az is jó tendencia, hogy a komposztálás sem újdonság ma, többen mondták, hogy ők is komposztálnak. Merem remélni, kicsit mi is hozzájárulunk ehhez a környezettudatossághoz. Már azt eredménynek tartom, ha a szelektív gyűjtés lényege, fő üzenete eljut a gyerekekhez játék közben is.

Vittük tehát a táblás szelektív játékunkat és a lényegében megunhatatlan hulladékhorgászatot. Évről évre gondolkodunk azon, hogy nem, ezt már nem hozzuk Kesztölcre, hiszen itt volt minden évben, biztosan unalmas, de be kell látnunk, még ma is igen népszerű.

A másik foglalkozásfajta pedig a kézműveskedés. A korongozás szintén a „sohanemelég” kategóriába tartozik, Zsilinszky András kézműves végtelen türelemmel segít évről évre, hogy használható kis csuprok vagy tálak készüljenek, amelyeket aztán ki is színezhetnek kedvükre a gyerekek.

Kézműveskedhettek a kicsik az újrahasznosítás jegyében is. Idén mini cserepekből, maradék fonálból babákat barkácsolhattak, és az egyre népszerűbb kavicsfestés is telitalálat volt. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az őket körülvevő tárgyakra, hogy azok értéket jelentenek. Ne az legyen az első gondolatuk, hogy kidobják, ami megkopott, vagy amit meguntak, hanem alakítsák át, keltsék új életre azokat.

Persze nem lenne teljes a szüreti mulatság bor és ennivaló nélkül. Az ízletes tepertős kenyér, a finom, sűrű, forró gulyás és az óriási palacsinta bőven fogyott, jó étvággyal falatozott mindenki.

Idén is kiváló volt a hangulat, aranyosak voltak a gyerekek, ismét jó délutánt töltöttünk Kesztölcön.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
327 Hits
0 hozzászólás

Különös életű impozáns éjjeli lepkénk

Nem kétséges, a nagy pávaszem valóban a legnagyobb lepke Európában. Kiterjesztett szárnya sok egyed esetében a 20 centimétert is eléri, bár az átlagos mérete inkább 10-15 centi. Ez sem kicsi persze! Időről időre még a médiában is találkozunk olyan kis színes hírekkel, mennyire megriadtak emberek, amikor meglátták egy-egy példányát. Igaz, ez igen ritka alkalom, mert ez a lepke csak áprilisban és májusban él, és csakis a késő esti, még inkább éjszakai órákban aktív.

Amúgy nincs miért rémüldözni e különös, szép élőlénytől, nem csíp vagy harap meg senkit, nem is tudna ilyet tenni, mert szájszervei elcsökevényesedtek. Igen, jól értik, táplálkozni is képtelen. A nagy pávaszem lepke néhány hetes élete során szemben a pillangók nagy részével, akik virágokból, vagy erjedt gyümölcsökből pödörnyelvükkel felszívják a nektárt, és a gyümölcslevet, nem eszik semmit. Pedig szükségük van energiára például a repüléshez, a párzáshoz. A nagy éjjeli pávaszem nősténye illatanyagokat bocsát ki, ezt a hímek igen messziről, egy kilométerről megérzik, és feléje repülnek. Ez sok „kalóriát” felemészt. Az élethez nélkülözhetetlen erőt a tartalékokból, azaz a hernyóként elfogyasztott táplálékból felhalmozott energiából nyeri, amely tény megmagyarázza a hernyók pokoli falánkságát. Hiszen ez a küldetésük: enni, enni, enni, amennyit csak bírnak, mert a lepke életének hossza attól függ, ők mennyi levelet faltak fel.

Bizonyára vannak olyanok, akik undorodnak a hernyóktól, ezzel szemben nekem bevallom, tetszenek. A pávaszem hernyója egyenesen szép. Az a folyamat pedig csodálatos, ahogy a hernyó színe jelzi, fejlődésének épp melyik fázisában tart. Mint régen faluhelyen, ahol a ruha egyértelművé tette nem csak a társadalmi szerepet, de azt is, hogy életének mely szakaszában jár viselője.

A nőstény által csomókban lerakott, megtermékenyített petékből körülbelül 2 hét után kelnek ki a hernyók. A pávaszemes lepke hernyója hatalmas termetű, illetve szélsebesen azzá hízik. Másfél-két hónap alatt szabad szemmel alig látható, pár milliméteresből válik több mint 10 centiméteressé. Ez olyan, mintha minden csecsemő 140 kilós felnőtté növekedne.

A hernyók többször vedlenek. A pávaszemes lepke hernyójának színe kezdetben fekete, narancssárga szemölcsökkel és rövid sörtével. Kifejlett korában az alapszíne ragyogó zöld, kék vagy rózsaszín szemölcsökkel, oldalán halványsárga csíkkal. Sörtéje hosszú, fehér vagy fekete. Az utolsó stádiumában színe órák alatt zöldről téglavörössé változik. Ott bábozódik be, ahol élt, táplálkozott, leginkább a szilva-, körte-, alma-, diófákat kedveli, így ezeken találhatjuk meg 3-4 centis, szürkésbarna, durva tapintású gubóját is. A fák talajhoz közeli szárrészén bábozódnak. A báb több évig is áttelelhet.

Az imágó, azaz a kifejlett lepke színét mondják barnásszürkésnek, barnáskéknek, sőt vörhenyesbarnának, a lényeg, hogy a barna meghatározó szerepet játszik lepkénk öltözékében. Ezt árnyalja egy bonyolult cikk-cakk minta, valamint a jellegzetes pávaszemek, amelyekről a lepke a nevét is kapta. Szárnyainak szegélyén széles, fehéres sáv húzódik, amely a szárnycsúcsnál beleolvad az alapszínbe. Még különlegesebbé teszi, hogy egész testét sűrű, bársonyos szőr fedi. Lábainak felső szakasza is szőrös, mintha bundanadrág lenne rajtuk.

A nagy pávaszem a melegebb tájakat kedveli, Európa és Ázsia középső és déli részein honos. Európában hat faja ismeretes, melyek közül hazánkban három fordul elő. A nagy pávaszem védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

A fotók forrása: Wikipédia

Tovább a teljes bejegyzéshez
436 Hits
0 hozzászólás

Egy nem szívesen látott madár – a kárókatona

A halak valószínűleg nem egészen értik, hogy erre a madárra ugyan mi szüksége volt a természetnek. Remekül ellennének nélkülük, és ezen a véleményen van bizonyára számos halgazdaság is. Ehhez képest a kormoránok, más néven kárókatonák köszönik, jól vannak, az Antarktisz kivételével minden egyes kontinensen megtalálhatóak, és mindenütt elkötelezett halpusztítók. Sokszor csapatosan vadásznak, ilyenkor a víz alatt közösen terelik zsákmányukat! Teszik ezt annak ellenére, hogy a vízimadarak többségével ellentétben nincs faggyúmirigyük, tollazatukat nem borítja vízlepergető réteg. Így rendszeresen ki kell menniük a partra, hogy az átázott tollazatukat megszárítsák.

A jó étvágyú kárókatonák általában 5-25 centis halakkal táplálkoznak, de könnyedén bekapnak egy fél kilós, vagy akár nagyobb halat is. Testméretüket látva, nem csoda, hogy sokat esznek. Az átlagos testhosszuk 80-100 centiméter, szárnyukat, ha kiterjesztik, a két vég közötti távolság eléri, néha meg is haladja a másfél métert. A legkisebb példányok súlya is több másfél kilónál, de sok kormorán ennél kétszer nehezebb. Testük ennek ellenére nyúlánk ám igen erős. Lábuk rövid, úszóhártyás, ezért a szárazföldön ügyetlenül mozognak, ám repülési sebességük akár a 80 km/h sebességet is elérheti.

Hosszú, vékony nyaka kis fejet tart, csőre erős és kampós. Az egész madár fénylőn feketészöld, ami annyira karakteres, hogy nevét is erről kapta. A szó a magyar nyelvbe valószínűleg a franciából /cormoran/ kerülhetett. Anélkül, hogy részletes nyelvetimológiai fejtegetésbe bocsátkoznék, a lényegre térek: a név eredeténél a latin corvus „holló” és marinus „tengeri” szavakat találjuk. Azaz a kormorán egy tengeri, vagy általánosabb értelemben vízi holló. Megjegyzem, a nép büdösmadárként is emlegeti, ami egyértelműen fészkelési szokásukra utal.

Jellemzően sok madár együtt, telepekben rak fészket. A helyeket a hímek választják ki, ezek lehetnek sziklák, tengerpartok, fák. Ha fát választanak. a fészkét az ágvillába építik gallyakból. A kormoránok mindent elborító ürüléke hamar elpusztítja a fészkeket tartó fákat, de a madarak se ki nem takarítanak, se odébb nem állnak.

A hímek párosodás előtt kisebb násztáncot járnak, szárnyukat csapkodják, világos torkukat mutogatják. Átlagosan 3 tojáson a két szülő felváltva kotlik, a fiókákat is együtt gondozzák.

Hazánkból a vizek befagyásával egy időben a kormoránok jelentős része délre vonul, a be nem fagyó vizeken azonban sok példány itt marad. Az enyhe teleknek köszönhetően az áttelelő populáció száma egyre növekszik, és sajnos egyre több kárt okoznak, mert sokszor még a télre az iszapba húzódott halakat is pusztítják. A kormoránok hazai riasztása és ritkítása megengedett, bár igen sok jogszabályt kell ehhez az érintetteknek figyelembe venniük.

Tovább a teljes bejegyzéshez
567 Hits
0 hozzászólás

Gazdag rostforrás az útifűmaghéj

A rostszegény táplálkozás ma már szinte népbetegség. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a salakanyagok elszaporodása és a lelassult emésztés mennyi egészségügyi problémához és nem utolsó sorban elhízáshoz vezethet.

A felnőtt szervezetnek átlagosan napi 2030 gramm a rostigénye. A valóságban viszont ennek jó, ha a felét fogyasztjuk. A fő probléma, hogy a világ egyre inkább a feldolgozott élelmiszerek felé terel minket. Hihetetlen bőségben kínálnak az üzletek vonzó, gusztusos, és lássuk be, jóízű félkész és kész ételeket, amelyeket csak melegítenünk kell. Kényelmes, nem rabol el mástól, akár munkától, akár szórakozástól, időt, kevesebbet kell utána mosogatni. Ám ennek ára van, hiszen a többségük finomított lisztben és cukorban gazdag élelmiszer, és csak elenyésző mértékben tartalmaznak rostot. Elég csak a cukrozott üdítőkre, a gyorséttermekre vagy a majonézes salátákra, szószos tésztákra gondolnunk. Pedig a rostok támogatják az egészséges emésztést, és ez korántsem az egyetlen ok, amiért érdemes többet fogyasztanunk belőlük. Keresztül haladnak beleinken és ezzel segítik a felesleges anyagok távozását. Hiányukban az emésztési folyamat érezhetően lelassul, amely igen kellemetlen tüneteket okoz. A rosttabletták időszakosan nyújthatnak segítséget, az igazi megoldás azonban az, ha rászoktatjuk magunkat a természetes rostokban dús táplálkozásra. Sokan abba a hibába esnek, hogy – a hízást elkerülendő – fehérjében gazdagon étkeznek, viszont nem fogyasztanak hozzá elegendő zöldséget és szénhidrátot. Pedig ha nem viszünk be a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű rostot, állandóan éhesnek érezzük magunkat. A rost más tápanyagoknál lassabban bomlik le, így eltelít, és nem fog gyorsan kialakulni a kínzó éhségérzet.

Sokféle módon „rostosíthatjuk” táplálkozásunkat. Van például egy kiváló rostdús forrás, amely már kisebb élelmiszerboltokban is megtalálható: ez az útifűmaghéj. Szuperételnek nevezhetjük, olyan sok jótékony hatása van, az íze semleges, így sokféleképpen ízesíthető is. Latin nevén a plantago, másnéven egyiptomi útifű vagy indiai bolhafű Nyugat-Ázsiában és Indiában őshonos egynyári növény. Fehér virágai hengeres füzért alkotva nyílnak. Magja szürkésrózsaszín, ovális alakú, két-három milliméter hosszú. A növényből a magot és a magburkot hasznosítják, főleg gyógyászati célokra.

Az útifű 85%-a nem felszívódó élelmi rost, így rendkívüli folyadékmegkötő képessége van: folyadék segítségével képes tömegének akár hússzorosát felszívni. Ekkor egyfajta zselés anyagot képez. Fogyasztásakor a gyomrunkba jutva nyugtatja a nyálkahártyát, és nem szívódik fel, hanem tovább vándorol, végig az egész bélrendszeren – szinte „kipucolva” azt. Nem csak a belekre hat jótékonyan: rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, és bármilyen meglepő, még a migrénes panaszok ellen is hatásos. Használata hozzájárul a pikkelysömör, az ekcéma és az pattanások gyógyulásához, illetve a bélflóra regenerálásához antibiotikumos kezelések alatt és után. Mivel folyamatos teltségérzetet biztosít, hatékonyan csökkenti az éhségérzetet kalóriabevitel nélkül.

A lelassult anyagcsere egyik következménye, hogy felszaladnak a plusz kilók. Ez a jelenség pedig maga az elhízás. Sikeres diéták alapja lehet az útifűmaghéj-kúra. Különösebb rákészülést, odafigyelést nem igényel: egy evőkanálnyit kell elkeverni két-három deci vízben vagy gyümölcslében. Reggeli és vacsora előtt érdemes fogyasztani. Egy aranyszabályt fontos betartani: fogyasztása után meg kell inni még két-három deci folyadékot. Natúr joghurtba is keverhető, ám a folyadékfogyasztás ilyenkor is fontos. Ezzel a megfelelő folyadékbevitelre is trenírozhatjuk magunkat, hiszen kötelező legalább két, de inkább közel három liter vizet elfogyasztanunk a kúra alatt, hogy a zselés anyag „mozogni” tudjon. Ennek hiányában a rostanyagok a bélrendszerben ragadnak, és épp ellenkező hatást váltanak ki, mint amire számítottunk.

Az útifűmaghéj főzési alapanyagnak is kiváló: tésztákhoz adva lazíthatjuk azok állagát, lisztjével sűríthetünk főzeléket, levest is.

Szerintem egy próbát megér!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

A rostszegény táplálkozás ma már szinte népbetegség. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a salakanyagok elszaporodása és a lelassult emésztés mennyi egészségügyi problémához és nem utolsó sorban elhízáshoz vezethet.

A felnőtt szervezetnek átlagosan napi 2030 gramm a rostigénye. A valóságban viszont ennek jó, ha a felét fogyasztjuk. A fő probléma, hogy a világ egyre inkább a feldolgozott élelmiszerek felé terel minket. Hihetetlen bőségben kínálnak az üzletek vonzó, gusztusos, és lássuk be, jóízű félkész és kész ételeket, amelyeket csak melegítenünk kell. Kényelmes, nem rabol el mástól, akár munkától, akár szórakozástól, időt, kevesebbet kell utána mosogatni. Ám ennek ára van, hiszen a többségük finomított lisztben és cukorban gazdag élelmiszer, és csak elenyésző mértékben tartalmaznak rostot. Elég csak a cukrozott üdítőkre, a gyorséttermekre vagy a majonézes salátákra, szószos tésztákra gondolnunk. Pedig a rostok támogatják az egészséges emésztést, és ez korántsem az egyetlen ok, amiért érdemes többet fogyasztanunk belőlük. Keresztül haladnak beleinken és ezzel segítik a felesleges anyagok távozását. Hiányukban az emésztési folyamat érezhetően lelassul, amely igen kellemetlen tüneteket okoz. A rosttabletták időszakosan nyújthatnak segítséget, az igazi megoldás azonban az, ha rászoktatjuk magunkat a természetes rostokban dús táplálkozásra. Sokan abba a hibába esnek, hogy – a hízást elkerülendő – fehérjében gazdagon étkeznek, viszont nem fogyasztanak hozzá elegendő zöldséget és szénhidrátot. Pedig ha nem viszünk be a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű rostot, állandóan éhesnek érezzük magunkat. A rost más tápanyagoknál lassabban bomlik le, így eltelít, és nem fog gyorsan kialakulni a kínzó éhségérzet.

Sokféle módon „rostosíthatjuk” táplálkozásunkat. Van például egy kiváló rostdús forrás, amely már kisebb élelmiszerboltokban is megtalálható: ez az útifűmaghéj. Szuperételnek nevezhetjük, olyan sok jótékony hatása van, az íze semleges, így sokféleképpen ízesíthető is. Latin nevén a plantago, másnéven egyiptomi útifű vagy indiai bolhafű Nyugat-Ázsiában és Indiában őshonos egynyári növény. Fehér virágai hengeres füzért alkotva nyílnak. Magja szürkésrózsaszín, ovális alakú, két-három milliméter hosszú. A növényből a magot és a magburkot hasznosítják, főleg gyógyászati célokra.

Az útifű 85%-a nem felszívódó élelmi rost, így rendkívüli folyadékmegkötő képessége van: folyadék segítségével képes tömegének akár hússzorosát felszívni. Ekkor egyfajta zselés anyagot képez. Fogyasztásakor a gyomrunkba jutva nyugtatja a nyálkahártyát, és nem szívódik fel, hanem tovább vándorol, végig az egész bélrendszeren – szinte „kipucolva” azt. Nem csak a belekre hat jótékonyan: rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, és bármilyen meglepő, még a migrénes panaszok ellen is hatásos. Használata hozzájárul a pikkelysömör, az ekcéma és az pattanások gyógyulásához, illetve a bélflóra regenerálásához antibiotikumos kezelések alatt és után. Mivel folyamatos teltségérzetet biztosít, hatékonyan csökkenti az éhségérzetet kalóriabevitel nélkül.

A lelassult anyagcsere egyik következménye, hogy felszaladnak a plusz kilók. Ez a jelenség pedig maga az elhízás. Sikeres diéták alapja lehet az útifűmaghéj-kúra. Különösebb rákészülést, odafigyelést nem igényel: egy evőkanálnyit kell elkeverni két-három deci vízben vagy gyümölcslében. Reggeli és vacsora előtt érdemes fogyasztani. Egy aranyszabályt fontos betartani: fogyasztása után meg kell inni még két-három deci folyadékot. Natúr joghurtba is keverhető, ám a folyadékfogyasztás ilyenkor is fontos. Ezzel a megfelelő folyadékbevitelre is trenírozhatjuk magunkat, hiszen kötelező legalább két, de inkább közel három liter vizet elfogyasztanunk a kúra alatt, hogy a zselés anyag „mozogni” tudjon. Ennek hiányában a rostanyagok a bélrendszerben ragadnak, és épp ellenkező hatást váltanak ki, mint amire számítottunk.

Az útifűmaghéj főzési alapanyagnak is kiváló: tésztákhoz adva lazíthatjuk azok állagát, lisztjével sűríthetünk főzeléket, levest is.

Szerintem egy próbát megér!

Tovább a teljes bejegyzéshez
494 Hits
0 hozzászólás

A talicskahangú szárcsa

Mondhatjuk, hogy a szárcsa fekete, mint a holló, ám van a homloka és a csőre találkozásánál egy jellegzetes, tollatlan, világító fehér homlokpajzsa. Még nevét (sőt népi elnevezéseinek többségét) is erről kapta. A szár főnév egykori jelentését „kopasz, világos”, ma már többnyire csak a nyelvészek ismerik. Ebből a csa kicsinyítő képzővel kiegészülve született a szárcsa elnevezés. Érdekesség, hogy ugyan ez a szó ismerhető fel a kopasz I. Béla király népi nevében, a Szegszárban. Innen pedig már csak egy lépés, hogy tudjuk, a szár szerepel Szekszárd nevében, ugyanis ott temették el I. Bélát, akit, azért emlékezzünk meg róla, hívtak Bajnok Bélának is.

Fotó:Arpingstone

A szárcsa hazánkban gyakori madár, itt költ, de vonuló madár lévén telelni többnyire délebbre költözik. Afrikában, Dél-Ázsiában, sőt Ausztráliában is előfordul. Hozzánk korán érkezik, általában már februárban hallani nyekergő hangjukat, ősszel pedig csak a fagyok beköszöntével, novemberben, vagy még később indulnak tovább. Enyhébb teleken, különösen meleg vizű forrásoknál, néhány másik költöző madárhoz hasonlatosan itt marad, nem indul vándorútra.

A síkvidéki vizes élőhelyeket kedveli, tehát hegyi tengerszemek mellett kár keresni. Leginkább a sűrű növényzettel benőtt tavakat, nádasokat keresi, külön élvezet számára, ha a víz hínárnövényzetben is gazdag, az sem zavarja, ha ez egy város kellős közepén van. Az ember közelségét jól viseli.

Nem kicsi madár, testhossza akár 40 centiméter is lehet, kiterjesztett szárnya két széle közötti távolság pedig ennek közel kétszerese, tömege fél kiló és egy kiló között van. Testük erős, fejük sem kicsi, csőrük összenyomott kúp alakú, széle fogazott és rendkívül éles, ha egyszer elkapta, egy halacska sem menekülhet. Apró tollazatuk rendkívül sűrű annak érdekében, hogy a szárcsák jól bírják a vízi életmódot,.

A szárcsák szeme világos piros, csőrük és homloklemezük, ahogy már volt róla szó, vakító fehér. A csüdjük sárgászöld, a lábujjaik zöldek, hosszúak, rajtuk bőrlebenyekkel, karéjos úszóhártyával, az úszás megkönnyítésére.

A víz alá bukásban sok úszómadárral felveszi a versenyt. Igen mélyre le tud merülni, sőt, szárnyai segítségével még evez is a víz alatt. Erről a képességéről még egy mese is megemlékezik. A holdvilág ebben arra kéri, hogy hozza fel neki azt az igazgyöngyöt, amit a Balaton vizébe ejtett.

A szárcsa hímje és a tojó messziről nem különböztethető meg egymástól, közelebbről látszik csak, hogy árnyalatnyi eltérések vannak csak közöttük. Nem túl kecses madár, lássuk be. Szárnyai rövidek, így nekifutva is nehézkesen száll fel. Amikor szalad a vízen, hatalmas, messziről hallható robajjal teszi, mint egy kis repülőgép.

Érdemes kicsit elidőznünk a hangjánál. A szárcsákról a visszafogottabbak azt állítják, hogy jellegzetes „kiv-kiiv-kiüv-kiv” hangot adnak. Sokan azonban nem finomkodnak. Általános a nézet, hogy a szárcsa hangja egy nyikorgó talicskára emlékeztet. Persze az sem jobb, amikor többen kijelentik róluk, hogy cipákolnak, kittyentenek, csikorognak, sőt, egyesek szerint ugatnak.

A szárcsa viszonylag nagy fészkét a parti növényzet szélére, a nyílt vízhez közel építi, és gyakran tervez hozzá lejárót is. A fészek anyaga elsősorban a nád és a sás. A hím és a tojó megosztozik az építkezés feladatain, a hím szállítja az alapanyagot, a tojó pedig beépíti.

Évente egyszer, olykor kétszer, ritkán háromszor is költ. 7–9 ovális, simahéjú, matt, a szürkés-árnyalatútól a vöröses-, sőt sötétbarnáig terjedő alapszínű, olykor barna foltokkal tarkított tojásán 21–24 napig kotlik. A fiókák fészekhagyók, és kikelésük után nem sokkal követik anyjukat a vízbe. A csibék eleinte fekete színűek pirosas fejjel, később szürkés tollruhájuk alakul ki. Őszre alakul ki fehér homlokpajzsuk és a felnőtt szárcsákra jellemző koromfekete tolluk.

Hogy a szárcsa a halastavakra mennyire veszélyes, arról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy általában nem látják szívesen, hiszen a növényi magvak, hínár, zsenge hajtások, valamint a vízi rovarok és férgek mellett kedveli a halakat is, szívesen megdézsmálja az állományt.

Nem védett madár, sőt vadászható, kivéve az általános tilalom idején, április közepétől június végéig. Bár lehet vadászni, ennek hazánkban nincs nagy hagyománya, pedig még Brehm szerint is ehető a húsa. Ehhez meg kell nyúzni és kicsontozni, majd akár pörköltet, akár vagdaltat lehet belőle készíteni.

Hát gusztus dolga!

Normal 0 21 false false false EN-GB X-NONE X-NONE

Tovább a teljes bejegyzéshez
742 Hits
0 hozzászólás

Szóló szőlő – a mesebeli gyümölcs

Az emberiség szőlőtermesztéssel már 6-8 ezer éve foglalkozik. A Kis-Ázsiából származó szőlő, a Kárpát-medencében is igen korán meghonosodott és népszerűsége – sokunk örömére – máig töretlen. Ez a színében, ízében, felhasználásában igen változatos gyümölcsünk már nyár közepén megjelenik a piacokon, mégis leginkább az őszt idézi számomra. Bizonyára azért, mert a szüret, a borszőlő betakarításának ideje leginkább az őszi időszakhoz köthető. Pedig ez sem egyértelműen igaz, hiszen sok helyen már augusztus végén megkezdődik a szüret. Hogy pontosan mikor látnak neki egy-egy termőhelyen, sok mindentől függ. Számít, milyen volt az adott évben az időjárás, vagy, hogy milyen bort szeretne készíteni a borász. Ha például testesebb vörösbor szeretnénk, akkor tovább kell a fürtöket érlelni. Az is fontos, mennyire csapadékos ősznek nézünk elébe, hiszen az eső nem csak a szüretelőknek kellemetlen, de a szőlőnek sem tesz jót.

Igyál jó barátom!?

A bor a világon a szőlő legfontosabb felhasználási módja, a teljes termésnek mindössze a negyedét fogyasztjuk el feldolgozatlanul.*

Bár a szőlőből a statisztika szerint elsősorban bor készül, a borfogyasztás, mint tudjuk, számos kérdést vet fel. A káros hatásaival kapcsolatban a nagymértékű fogyasztást hangsúlyozzák kockázatként, ám ez egyénenként eltérő. Jó minőségű, valódi szőlőborból napi egy pohárnyi (2-3 dl) egészségére válhat a felnőtt embereknek. Nem csak borászok, bortermelők és forgalmazók állítják, hogy egészséges étkezés mellett a mértékkel fogyasztott jó bor védi a szívet, javítja az étvágyat. Nos, felnőttként ki-ki eldöntheti, hogy iszik-e bort, ám azt jó tudni, hogy az alkohol káros egészségügyi hatásainak igen gazdag az irodalma, és a társadalmi veszélyeiről még nem is beszéltünk.

Ennek a fantasztikus gyümölcsnek számtalan más, a bornál egészségesebb felhasználási módja létezik. A már említett bor mellett többnyire megesszük, vagy mazsolaként fogyasztjuk.

Egy kis statisztika

A legtöbb étkezésre szánt szőlőt Kínában termesztik, fogyasztásban is az élen állnak, őket követi India, majd Törökország. Mazsolakészítésben az Egyesült Államok viszi a prímet, bár tulajdonképpen írhattam volna Kalifornia államot, hiszen lényegében a teljes mennyiség előállítása ide koncentrálódik.

Tápanyagban gazdag bogyók

A szőlő szó ótörök eredetű, a csuvas „sirla”, azaz bogyó szóból származik. Érthető, hiszen a szőlő termése bogyótermés, amelyek 6-300 szemből álló fürtökben lógnak a szőlőtőkén. Színük változatos, a fehér szőlő színe a zöld és az aranysárga, sőt barna között igen gazdag skálát mutat, a piros szőlő lehet a lila vagy a bordó valamely árnyalata, és akkor még nem beszéltünk a kékszőlőről vagy a lágy rózsaszínes árnyalatúakról.

18 százalékos vagy magasabb cukortartalma miatt a legnagyobb energiatartalmú lédús gyümölcs. Kilogrammonként átlagban 6-9 g fehérjét, 5 g zsírt; 180 g, a szervezet számára közvetlenül feldolgozható szőlőcukrot, 5 g szerves sót, 130 g rostot tartalmaz, valamint legalább hetven százalékban vizet.

Gazdag tápanyagforrásként számos jótékony hatása ismert. Káliumot, valamint és sokféle ásványi anyagot (vas, magnézium, réz, cink, szelén) és elsősorban B-vitaminokat tartalmaz. Található benne C-vitamin is, de más gyümölcsökhöz képest elenyésző mennyiségben. Káliumtartalmának köszönhetően vízhajtó hatású, segít a vesekövek kialakulásának megelőzésében. Tisztítja, méregteleníti a bélrendszert, fokozza az epeelválasztást és a bélmozgást.

A flavonoidokat tartalmazó szőlőmagkivonat, a szőlőmag-olaj elsősorban antioxidáns-tartalmának köszönhetően erősíti az érfalakat, megelőzi az érelmeszesedést, csökkenti a szívinfarktus és a szélütés veszélyeit, erősíti a hajszálereket, fokozza a véráramlást. Jó ízületi gyulladásra, visszértágulatok, aranyér kezelésére, sőt rákmegelőző hatást is tulajdonítanak neki.

Már a népi orvoslásban is alkalmazták minden olyan bajra, ami a rossz emésztéssel függ össze pl. székrekedés, vese- és májbajok. De alkalmazták idegesség, szívbaj esetén és női bajok ellenszereként, valamint a köszvény, asztma és reuma kezelésére.

Kozmetikai alapanyag

Kozmetikusok állítják, hogy a szőlőkészítmények késleltetik a ráncok kialakulását.

A szőlőolajat az aromaterápiában hordozóolajként használják. A bőr könnyen beissza, valamennyi bőrtípus ápolására kiváló (testápolóként és masszázsolajként is), enyhe összehúzó hatása erősíti és feszessé teszi a bőrt.

Az éretlen szőlőfürt kipréselt leve fehéríti a bőrt, bár ez manapság nem biztos, hogy igényként merül föl bárkiben is, hiszen a napbarnított bőr divatosabb. A szőlő metszésekor keletkezett nedvvel szeplőinket halványíthatjuk.

Gasztronómiai szerepe

Bár nem olyan gyakran találkozni vele a konyhaművészetben, mint például a szilvával vagy almával, de a szőlős süteményeket sokan szeretik, és sültek, vadak mellé párolva is kiváló csemege. A szőlő levelét is érdemes felhasználni, a káposztalevelekhez hasonlóan. Ez a darált hússal töltött, párolt finomság a tőtike.

Az Alföldön készítenek szőlőbefőttet is, ehhez a megmosott szemeket musttal leöntik, majd dunsztolással tartósítják. Sokan használják a szőlő borecetet, mert lágyabb az íze a háztartási ecetnél, ezt törkölyre öntött gyenge borból érlelik.

Különlegesség a borélesztő kenyérsütéshez, ami az erjedő must habjából és korpából készül, valamint a levelek, a kacsok és a másodtermés felhasználása téli savanyúságok savanyításhoz.

Azt pedig talán igazán csak kevesen tudják, hogy a szőlőlé besűrítésével készül a törökméz.

 

* Az adatok forrása: KSH Statisztikai tükör, 2015.

Tags:
Tovább a teljes bejegyzéshez
671 Hits
0 hozzászólás

A bóbitás levegőakrobata

Ugyan a legtöbben közülük az őszi hónapok beköszöntével délnek veszik az irányt, enyhe teleken mégis találkozhatunk a hosszú útra nem kelő, hideget is tűrő madarakkal. A bíbic Európa nagy részén a legismertebb gázlómadarak közé tartozik, de Ázsiában is megtalálható, egészen a Japán-tengerig. Telelni Észak-Afrikában, illetve Indiától Kína délkeleti részéig szokott. Gyakori lakója nedves rétek, szikes területek, árasztások, vizes környezetben lévő szántóknak. Hazánkban a seregéllyel együtt, februártól köszönthetjük.

Körülbelül 30 centi átlagos testhossza, míg szárnyfesztávolsága 67−87 centiméter között van. Tollazata harsány fekete-fehér mintázatú, feje búbján felkunkorodó, ívelt bóbitája ébenfekete. Feje változó mértékben elöl, valamint a szeme alatti csíkban fekete, hátrább fehéres. Csőre rövid. Hasa fehér. Hátán és széles szárnyán lévő fekete tollak zöldesen, kékesen, olykor bordó színben csillognak. Ezek a színezetek különösen a tavaszi párzási időszakban válnak feltűnővé, amikor a hím akrobatikus násztáncával hívja fel magára a figyelmet. Ilyenkor torokszíne fehérből feketére vált. A puha, süppedős talajon rendkívül ügyesen tud szaladni, ebben három hosszú, előre jól szétterpeszthető ujja segíti. A negyedik ujj hátrafelé néz, s csupán egy rövid csökevényként funkcionál. Hangja „pivit-pivit” trillákból áll. Neve is ebből ered, hangutánzó szó, az éles, vijjogó madárhangot érzékelteti.

Persze más, népi nevei is ismertek. A bíbic hangját úgy is értelmezhetjük, mintha azt rikkantgatná, hogy: búvik, búvik, búvik! A népi legenda szerint, amikor Krisztust mindenfelé keresték, egy földhalom mögé bújt, így meg sem találták volna, ha a bíbic föl nem röpül, s nem kiált: búvik! Ezért kapta a bíbic a júdásmadár nevet. Sok száz évvel ezelőtt nevezték horgas nyakú madárnak is, mert a bíbic behúzott nyakkal pihen.

Táplálékát túlnyomó részét közvetlenül a föld alatt és a talaj felszínén találja meg. Étrendje főként rovarokból, gilisztákból, pókokból, csigákból és kis puhatestűekből áll, de magvakat és növényrészeket is szívesen csipeget. Szívesen látott vendég a mezőkön, szántókon, ahol felszedegeti a terményt károsító lárvákat, hernyókat. Táplálékkeresés közben szétoszlanak a bíbic-csapatok és módszeresen átfésülik az adott terepet. Néha keresés közben toppantanak egyet a lábukkal. Ezzel valószínűleg az esőcseppek neszét akarják utánozni, hogy kicsalják a gilisztákat a föld felszínére. Sikeres táplálékkeresők, ezért csapataikat gyakran kísérik a sirályok, akik elorozzák előlük a talált finomságokat.

A költési időszak kivételével a társaságot kedvelő bíbic nyílt terepen, laza csapatokban él. A tavasz kezdetén a téli csapatokból nászpárok válnak ki. Többnyire március-áprilisban költ. A madarak már röviddel a megérkezésük után nekilátnak a fészekkészítésnek. Ezt megelőzően láthatók a levegőben az akrobatikus násztánc-mutatványok. A hím lassan emelkedik felfelé, majd leszorított szárnnyal, nagy sebességgel lefelé bukik. Szabályosan hasítja a levegőt: zuhanás közben íveket húz, megperdül, bukfencet vet. Ehhez járul hangos „ku-vi-ip” vijjogás és a szárnyak suhogtatása. Hogy a tojót magához csalogassa, farka gesztenyeszínű alsó tollaival páváskodik, a talajon ide-oda tipeg, bóbitáját kimerevítve igyekszik kiszemelt párjához. Emellett a földön kaparászik, és mélyedéseket váj ki, lehetséges fészekhely után kutatva. A nőstény kiválaszt egyet, majd kibéleli száraz fűvel és levelekkel. Ide kerülnek aztán olajbarna, fekete pettyezésű tojásai, általában négy darab. A szülők felváltva költenek, bár többnyire a tojó ül a tojásokon és a hím indul eleség után. A fiókák négy hét után kelnek ki. A pár hősiesen megvédi a kicsiket a betolakodóktól, még a ragadozó madaraktól is. Ha kell, zuhanórepüléssel bukkannak a támadóra, hangos pivit-kiáltások közepette. Még arra is képesek, hogy megkísérlik elcsalni a rablót a fészektől úgy, hogy sebesültnek tettetik magukat. A fiókák öt hét után repülnek ki.

A bíbic hazánkban védett, eszmei értéke ötvenezer forint. A 20. század elején divat volt a bíbictojás fogyasztása: Hollandiában például volt olyan év, hogy 800 000 tojás került a piacra kedvelt csemegeként. Ma már tilos fogyasztani. Ugyancsak Hollandiában hagyomány megkeresni az év első bíbictojását. A madár igen hosszú életű, akár 25 évig is szárnyalhat.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél 2001-ben az év madara volt.

Tovább a teljes bejegyzéshez
872 Hits
1 hozzászólás

Vízicickány, a falánk szőrgombóc

Írország, néhány kisebb sziget és Dél-Európa egyes részei kivételével egész Európa és Ázsia-szerte portyázik a vízicickány a tengerparttól a magas hegyekig. Habár ennyire elterjedt rágcsáló, mégis ritkán találkozhatunk vele. Leginkább kedvenc helyén, a lassú folyású, tiszta vizű, sekély patakok partján vagy vízitormával benőtt területeken bukkan fel. Ha vízközeli, füves területeken éles cincogást hallunk, lehet, épp két vízicickány területvédő perpatvarának lehetünk fültanúi. Folyóparti iszapban néha fellelhetők lábnyomaik, s ha az iszap nagyon vizenyős, még a lábukon és farkukon lévő szőrpamacsok nyoma is látszik.

 

Testhossza farkával együtt 14 centiméter, testtömege pedig 1023 gramm között mozog. Színezete a barnás árnyalatoktól a szürkén keresztül a feketéig változó. Látása gyenge, ám hallása és szaglása annál fejlettebb. Szagokkal, enyhe füttyentésekkel és csipogó hangokkal kommunikál társaival. Félig a szárazföldön, félig a vízben éli világát. Alámerülve, úszva keresi táplálékát patakokban, folyókban. Bársonyos bundája ilyenkor ezüstösen csillog a szőrzetébe beletapadt légbuborékoktól. Szőrzete víztaszító, ezért szabályosan lebegni tud a vízen, akár egy parafadugó. Épp ezért, ha a vízfenéken keres magának táplálékot, jócskán alá kell buknia és folyamatosan lapátolnia lábaival, hogy a víz ne hajtsa fel a felszínre. A fenéken lábra állva is igyekszik közlekedni. A kormányozásban a farkán található szőrszegély segíti ebben.  

Apró, hegyes fogai élete során folyamatosan kopnak, hegyük borvörös színű. Kutatások bizonyítják, hogy a legtöbb vízicickány fogkopás miatt pusztul el, mivel a kevésbé éles fogak nem teszik lehetővé az elégséges táplálkozást. Nyála mérget tartalmaz, amely megbénítja a nagyobb zsákmányt, például a halakat vagy békákat. Érdekesség, hogy egyetlen vízicickány nyálában lévő méreg elég ahhoz, hogy kétszáz egeret megöljön. Táplálékául szolgálnak még a kisebb rákfélék, vízi rovarok, például szőrös szárnyú rovarok lárvái, valamint csigák és férgek. Érzékeny ormányával szárazon is szorgosan fürkészi a zugokat, hasadékokat, hogy gilisztákat és rovarokat ejtsen el. Napi szinten saját súlyánál több táplálékot fogyaszt el. Ha többet zsákmányol, mint amennyit meg tud enni, a felesleget éléskamrájába rejti. Nagyon gyorsan emészt, ezért igen falánk állat: három óra leforgása alatt újra korogni kezd a gyomra, éppen ezért éjjel-nappal lakmározik.

Előfordul, hogy családi kötelékben él, de általánosságban magányos életmódot folytat és védelmezi területét. A partoldalba alagutat váj, amelynek végében fészekkamrát alakít ki. Itt alszik összegömbölyödve. Olykor nem építkezik, hanem más kisemlősök elhagyott járatait használja. Éjjel-nappal aktív állatként napi ritmusa a lázas tevékenykedés és pihenés folyamatos váltakozásából áll.

Természetes ellenségei a baglyok, főként a gyöngybagoly, a macskabagoly, valamint az erdei fülesbagoly. Egyéb ragadozómadarak is megtámadják, mint például az egerészölyv vagy a vörös gém. Az emlősök közül a nyuszt és vidra is vadászik rá. Ha megmenekül a rá leselkedő külső veszélyektől, természetes úton 1419 hónapig él.

A vízicickánynál áprilistól őszig tart a szaporodási időszak, „tetőzése” májusjúniusban van. A nőstény a 24 napos vemhességet követően gyakran már az ellést követően újabb alom világrahozatalán foglalatoskodik, így alig válik önállóvá az előző alom, máris érkezik a következő. Egy alom általánosan öt-nyolc kölyökből áll. Születésükkor csupaszok és vakok, mindössze egy grammnyi a súlyuk. Gyorsan fejlődnek, négy hét után már elhagyják a családi fészket.

Hazánkban védett állat, eszmei értéke ötvenezer forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1166 Hits
0 hozzászólás

A sokoldalú chiamag

Az apró chiamagban rendkívül sok hasznos tápanyag megtalálható, igen változatosan felhasználható, ezért érdemes beiktatni étrendünkbe. Pudingok, müzlik és más egészséges ételek összetevője lehet, igazi superfood.

Ősi erő

A chiamag vagy más néven azték zsályamag egy Közép- és Dél-Amerikában, valamint Guatemalában őshonos virágos növény. Igen régóta, a 13. századtól termesztik. Az azték és maja harcosok állítólag erejük és állóképességük megőrzésére használták, alapvető energia- és fehérjeforrásként fogyasztották, legalább olyan fontos élelmiszer volt azokban a kultúrákban, mint a kukorica. A chiamag bár nagyon egészséges élelmiszer, évszázadokra feledésbe merült, a biotermékek és természetes fogyókúrás módszerek népszerűsödésével került ismét a köztudatba.

Laktató és egészséges

Ez az apró, semleges ízű, szürkésfekete mag remek forrása növényi eredetű omega-3 zsírsavaknak, rostoknak, vitaminoknak és ásványi anyagoknak. A chiamag tömegének mintegy negyven százaléka élelmi rost, így az egyik legegészségesebb élelmiszerek közé tartozik, bár a kalóriatartalma nem alacsony, leginkább magas olajtartalma miatt. Elnevezése is erre utal, az azték chian szó jelentése „olajos”. Nagy vízmegkötő képességének köszönhetően beilleszthető a fogyókúrás étrendbe. Rostjai sok vizet képesek a gyomorban felszívni, ezáltal zselés anyagot létrehozva, ami hosszú ideig emésztődik, így sokáig nem érezzük magunkat újra éhesnek. A rostok segítenek az emésztőrendszer egészségének megőrzésében, javítják a bélmozgást, karbantartják a bélflórát.

Természetes gyógyszer

Számtalan előnye között megtaláljuk az öregedéssel összefüggő jótékony, és a krónikus betegségek negatív hatásait mérséklő képességét. Kedvezően hat például a magas vérnyomásra és a szívelégtelenség tüneteire is azzal, hogy megakadályozza a lerakódásokat az erekben, kontrollálja a vérnyomást. Hatékony rákmegelőzőnek és immunerősítőnek tartják, magas antioxidáns tartalma miatt, melynek köszönhetően meggátolja a szabad gyökök kialakulását és segíti a sérült sejtfalak regenerálódását. A 2-es típusú diabétesz természetes karbantartója, orvossága. A szervezet inzulinrezisztenciájának csökkentésével segít az inzulinszint beállításában, és lelassítja a diabétesz okozta esetleges gyulladások kialakulását. Magas rosttartalma lévén lassítja a szervezetben a szénhidrátok lebontását és cukorrá alakítását, megelőzve a hirtelen vércukorszint-emelkedést.

Mivel a chiamag gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a vas, foszfor, magnézium, réz és különösen a kalcium, amelyből egyetlen csészényi a napi ajánlott bevétel ötödét tartalmazza, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt segít az erős csontozat és fogazat kialakításában és megtartásában. Idősebbeknél megelőzi a csontritkulást, hozzájárul az izomzat és idegrendszer megfelelő működéséhez. Stimulálja az idegrendszer működését, fokozza az anyagcserét. Mesebeli, ugye?!

Sportital helyett

Dietetikusok szerint a chiamag befolyással van állóképességünkre, fokozott teljesítményünkre. Sportolás vagy más fizikai igénybevétel előtt fogyasztva javítja az edzés hatékonyságát, erőt ad a fizikai munkához, és állítólag még hatékonyabb is a legtöbb hagyományos táplálék-kiegészítőnél és sportitalnál.

Ahogy sok élelmiszernél, a chiamagnál is fontos a fokozatosság és az óvatosság. Kizárólag előrecsomagolt formában, megbízható forrásból szerezzük be, illetve ne lépjük túl a napi 15 grammnyi mértéket, ugyanis a túlzott fogyasztása allergiás reakciókat, emésztőrendszeri problémákat okozhat.

Egyszerű, bögrés desszert – recept

Három evőkanál chiamagot keverjünk össze egy bögre növényi tejjel (pl. kókusz- vagy mandulatej) és egy evőkanál kakaóporral. Az így kapott egyveleget egy éjszakára tegyük hűtőbe. A magok reggelre felszívják a folyadékot és jócskán megduzzadva zseléssé válnak, akár egy puding. Bármilyen gyümölcs kiváló díszítéshez, aki pedig édesszájú, keverjen hozzá kevés mézet!

Tovább a teljes bejegyzéshez
1748 Hits
0 hozzászólás

Réti margitvirág – azaz a Nap szeme

Szerintem mindenki ismeri a réti margitvirágot, ezt az üde színű évelőt, mely bőségben pompázik a mezőkön, kitűnve ragyogó fehérségével a színes virágok közül.

A növény mélyen gyökerezik a földben és erőteljesen növekszik, a földön borulva vagy szétterülve fejlődik. Húsz-hetven centire magasodó szára egyszerű, néhol elágazó. Élénkzöld levelei tojásdad alakúak vagy lapát formájúak, szélük csipkés. Igen hosszan, májustól októberig virágzik, ekkor egy-egy hajtás húsz-harminc virágot is hoz. Az aranyszínű csöves virágok köré fehér szirmokból álló, jellegzetes virágkoszorú illeszkedik. A réti margitvirág fészkes virágzatú, azaz egy-egy „virág” valójában sok apró virágocskából áll, melyek közül a középső sárga színűek (a csöves virágok) termékenyek, míg a szélső fehér szirmokat produkáló nyelves virágok meddők, csupán a porzók odacsalogatását szolgálják. Ezek a fészekvirágzatok tíz centisek is lehetnek, a magas szárakon magányosan hintáznak a szélben. Kártevők és betegségek ritkán támadják meg, szívós növény. Kedveli a napfényt és a félárnyékot is.

Ez az egyszerű, mégis kifinomult virág vidámságot és bőséget sugároz. Nem csak vadon él, ismert és gyakori díszítője kerteknek, vágottvirág-csokroknak is. Az angolszász elnevezését (daisy) korai virágzása miatt kapta: a margaréta ugyanis már hajnalban szirmot bont, sok virágtársát megelőzve, így a Nap szemének is hívják.

A margaréta története hosszú évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. A lovagkor idején vált divatossá a hölgyek körében leszedni a réteket, gyepeket, útszéleket borító sárga porzójú fehér virágot. Szirmait tépegetve játékos szerelmi jövendőmondást reméltek tőle. Ezt megelőzően, még a germánok idején a népi gyógyászatba is bekerült, virágos hajtásait és leveleit hasznosították.

Gyulladáscsökkentő, értágító és enyhén nyugtató hatása van, jól használható migrénes panaszok enyhítésére. A virágokat leforrázva fej- és ízületi fájdalmakat, valamint menstruációs görcsöket enyhítő teát készíthetünk. Ezen kívül külsőleg sebek kezelésére, belsőleg légúti megbetegedések gyógyítására, illetve idegesség, álmatlanság ellen is ajánlják.

Javaslom, mindenképpen bio- vagy gyógyászati boltban keressünk előre feldolgozott margarétát, mert a növény számos allergént tartalmaz: pl. letépésekor váladéka az arra érzékenyeknél allergiás bőrgyulladást okozhat.

Szóval bánjunk csak óvatosan ezekkel a bájos királylányokkal!

Tovább a teljes bejegyzéshez
819 Hits
0 hozzászólás

Lappantyú, az éjszaka fecskéje

A kiválóan rejtőzködő lappantyút nem könnyű elsőre észrevenni, mert tollazata színe a fa kérgéhez hasonlít. Ráadásul éjjel aktív madárként további nehézségeket okoz megfigyelése. Neve a lappang szóból ered, ugyanis tojásrakáskor a földön készíti el fészkét. Több népnyelvi elnevezése is létezik, így a lappantyúról van szó, ha álomfilkót, bagolyföcskét vagy kecskefejőt említenek. Utóbbi, görög eredetű nevét állítólag még Arisztotelésztől kapta, egy, az akkori pásztorok meséje alapján, miszerint ez a madár azért röpköd éjjel a nyáj körül, mert megissza a kecskék tejét. Valójában természetesen rovarokkal táplálkozik.

Majdnem egész Európában költ, illetve Nyugat- és Közép-Ázsiában is találkozhatunk vele. Közkedvelt helye a nyárfás-borókás területek, dombvidékek, feketefenyvesek. Itt áprilistól szeptemberig él, a hűvösebb idő beköszöntésével Afrikába, a Szaharától délre költözik.

Éjjel indul vadászni, nappal pihen: a földön vagy egy ágon szunyókál. Ilyenkor rábízza magát fedő színezetére, így a ragadozók számára szinte láthatatlan. Puha, szürkésbarna tollazatával teljesen belesimul környezetébe, amikor sziesztázik még közelről megfigyelve is ágdarabnak vagy fakéregnek tűnik. Az álcázást teljes mozdulatlansága és résnyire összehúzott egyébként nagy, fekete – szeme teszi tökéletessé. Tollazata hasonlít a baglyokéhoz, és ugyanazt a célt szolgálja: a puha toll repülés közben halkabb, tehát a madár közeledtét kevésbé jelzi az éjszakai csöndben. Röptében a kakukkal is összetéveszthető alakja és színezete alapján. Testhossza kb. huszonhét centiméter, szárnyfesztávolsága pedig több mint a duplája, akár hatvannégy centi is lehet. A hím és tojó csupán abban különbözik, hogy előbbi szárnyát és faroktollazata két oldalát fehér foltok díszítik.

Piciny csőréről első ránézésre nem is gondolnánk, milyen nagyra képes kinyitni. Öblös szájának felső részén több centiméteres sörték meredeznek, így több rovart is képes fogni egyszerre. Mindezt repülés közben teszi, akár a fecske. Vadászat közben feje szó szerint kettényílik. A lappantyú akkorára tátja csőrét, hogy a száj körüli sörteszőrökkel együtt egy kávéscsészényi rovarcsapdát hoz működésbe. Azok az áldozatok, melyek ilyenkor nem egyből a garatba jutnak, fennakadnak a kétoldali sörtéken. Beéri bármilyen rovarral: hol szúnyograjba száll lakmározni, hogy egyszerre nyeljen le belőlük egy tucatot, máskor magányosan repülő éjjeli bogarakat kap el. Még a nagyobb éjszakai lepkéket is szívesen fogyasztja. Nagyon falánk: egyszer egy lappantyú gyomrában a kutatók majdnem ötszáz szúnyogot találtak.

A lappantyú többféle hangot tud adni, melyek helyzettől függően változnak. Egyedülálló „éneke” egy hosszan elnyúló és egyhangú motorzúgásra hasonlító „berregés”. Akik még hallották a néhai betárcsázós internet hangját, könnyebben el tudják képzelni ez milyen lehet, mert emlékeztet rá. Akár öt percig is eltarthat, csak a hang magassága változik akkor, amikor a madár elfordítja a fejét. Röptében rövid, halk hangokat hallat a tájékozódás érdekében: a kis füttyök visszhangjai alapján észleli a sötétségben a szembejövő akadályokat. Repülés közben egyfajta tapsoláshoz hasonló hangot is produkál. A szárnyát ilyenkor a teste fölött két-háromszor összecsapkodja. Ilyenkor egy kicsit zuhan, aztán az emelkedést követően újra nekilát a tapsolásnak. Ez a lappantyú nászrepülése.

Egy életre választ társat magának. A párok minden évben ugyanarra a költőhelyre térnek vissza. Megérkezésüket követően a hím egyből nászi táncot lejt. Legyezőszerűen szétterpesztett tollakkal repked a tojó felett, bemutatva neki szárnyhegyén és farkán látható fehér foltjait. A „tapsolás” sem maradhat el: hangos szárnycsattogtatásával a nőstény figyelmét szeretné felkelteni. A párzás előtt magasba emelt szárnnyal és terpesztett farktollakkal ér földet.

A tojásokat júniusban sekély talajmélyedésbe rakják a tojók. A szülők sötétben váltják egymást a költésben, hogy mindegyikük megtegye vadászkörét az éj leple alatt. A nappali „műszak” a tojóé. Általában két barnán vagy szürkén pettyezett, halvány krémszínű tojáson üldögél. Tizennyolc napos kotlást követően kelnek ki a fiókák, akik szintén rovarokkal táplálkoznak. Fészküket kicsit több mint két hét után el is hagyják. Ekkor már ők is készek a nagy útra dél felé, melyet akár nyolcszor is megtesznek életükben.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1412 Hits
0 hozzászólás

Hazánkban állandó szereplő a citromsármány

A citromsármány csicsergése egybeolvad erdők-mezők alapzajával. Kétstrófás éneke Beethovent is megidézi, méghozzá a szerző egyik legismertebb zenei kompozícióját, az 1800-as évek elején íródott c-moll szimfónia nyitányának motívumait ismerhetjük fel játékában. A népnyelv aranyárulónak, sárgyókának is hívja – ezek a nevek is sárga színezetére utalnak. A madár többek között Weöres Sándort is megihlette Arany ágon ül a sármány kezdetű versében.

Citromsármánnyal kontinensünkön túl Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is találkozhatunk. Mezőgazdasági területek, bokros, fás legelők, sík és dombvidékek, bozótosok, nyílt területek lakója. Itthon leggyakoribb sármányfajunk, rendszeres és széles körben elterjedt fészkelőnk. Hazánkban állandó, nem költöző faj – az északibb területeken viszont jellemző, hogy a téli, hideg időszakra délre vonulnak a sármányok, nálunk ilyenkor a lakott területeket választja otthonául. Télen gyakran csapatokba verődve vészelik át az időjárás megpróbáltatásait, előfordul, hogy más pintyfélékkel is közösséget alkotnak.

Első megfigyelésre olyan a citromsármány, mintha egy jól megtermett veréb lenne, amelyik beleesett egy sárga festékkel teli vödörbe. Vagy egy kisebb sárgarigó, akinek csak félig sikerült a sminkje. Testhossza kb. tizenhét centiméter, testtömege harminc gramm. A hím feje és testének alsó része rikító sárga, felső részén hosszanti irányban sötétbarna sávok díszítik kabátját. Fartöve és háta fahéjbarna színű. A tojó tollazata is sárgával díszített, de kevésbé feltűnő árnyalatú, mint a hímé, az olívabarna színű sávok rá is jellemzőek, különösen a torkánál és a fejénél. Farka fehér széle csak repülés közben villan elénk. Csőre rövid, kúp alakú, felső csőrkávájának töve fogszerű csúccsal indul – ez nagyban segíti az apróbb magvak hámozásában, amelyek fő táplálékául szolgálnak. Olyan erős és hegyes ez a csőr, hogy még a fűmagot is képes meghántolni. A gyommagok mellett bogyók és kisebb rovarok is részét képezik táplálékának.

Nem olyan egyszerű kiszúrni a citromsármányt, mint ahogy elsőre gondoljuk. Dacára tollazata színének, kiváló rejtőzködő: könnyen szem elől veszthetjük a sárgás-zöldes levelű lomberdőkben. Az órákon keresztül éneklő hímet azért könnyebb észrevenni, mert magaslaton ülve már februártól „fújja pici dalát furulyáján”. Ezt az órákon át tartó dalolászást területvédés miatt csinálja.

Az ivarérettséget egyéves korában éri el. A hím felemelt szárnyakkal, futva közelíti meg kiszemelt társát. Az utódnemzést megelőzően mindkét fél egy-egy fűszálat vesz csőrébe, amit leejt, kölcsönösen biztatva egymást „rakjanak közösen fészket” – ezt végül a tojó építi meg fű közé vagy közel a talajhoz, sűrű bokrok ágaira vékony gyökérdarabokból és növényi szálakból. A költés április és július között van, akár kétszer is születhetnek fiókák ebben az időszakban. Az eredmény négy-öt vörösesfehér, márvány csíkozású kis tojás, amelyen főként az anya kotlik kb. két héten keresztül. Olykor szerepét a hím is átveszi, ám ő leginkább a táplálékszerzéssel és az énekes területvédéssel van elfoglalva. A fiatal madarak nem egész kéthetesen már kirepülnek a családi lakból és ugyan még vissza-vissza járnak egy-egy „ebédre”, egy héten belül azonban már maguk gondoskodnak táplálékukról.

A citromsármány igen hosszú életű, akár tizenkét évig is élhet. Védett madár, természetvédelmi értéke 25 000.- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
996 Hits
0 hozzászólás