Vörös és Zöld

Almásfüzitő

Egy szép madár, néhány különös szokással

Barátaim tudják rólam, mennyire szeretem a Tisza-tavat. Kaland számomra minden ott töltött nap, és ki nem hagynám, hogy csónaktúrát tegyünk. Egy ilyen túrán találkoztam először fattyúszerkőkkel. Fogalmazzunk pontosan: egy ilyen alkalommal láttam fattyúszerkőt is. Először azt hittem, hogy sirály, de hamar rájöttem, tévedek.

A fattyúszerkő csőre vastag és piros. A feje egészen különleges, két színsáv jellemzi: fekete és fehér. A feje teteje fekete, alatta pedig hófehér az arca. Az a kép ugrott be nekem erről, mintha sapkát húzott volna, hogy a nap ne süsse meg. Mint megtudtam, nem is olyan abszurd ez a hasonlat, hiszen ez a színösszeállítás a nyári időszakban jellemző a kifejlett egyedekre, a nyugalmi időszakban csak némi sötét csíkozás marad meg a fejtető hátsó részén. A csőrük színe is változik, télen feketés és nem piros. A fattyúszerkő testét a szürke különböző árnyalatai jellemzik, de a fehér még megjelenik a szárnyfedőin. Amikor kitárja szárnyát akkor érvényesül igazán ennek szépsége. A szerkők között nagyobbnak számít a 24-28 centiméteres testhosszával. Nevét, hogy „fattyú”, onnan kapta, hogy két szerkőfaj kereszteződésének tartották.

Magyarországon a leggyakoribb szerkőfaj, az Alföldön és a Kis-Balaton térségében rendszeres fészkelő. Természetes tavakon, holtágakban vagy halastavakon telepszik meg szívesen. Április második felében érkeznek hazánkba, aztán vedlésük után, általában szeptember közepén kelnek útra délfelé. Az európai populációk a mediterrán régióban és Afrika északi területein töltik azt az időszakot, amikor Európában hűvösebb van.

A fattyúszerkők röpte könnyed, kicsit a fecskékre emlékeztet. Zsákmányukat a vízfelszín felett repülve, vagy egyhelyben szitálva szemelik ki, onnan csapnak le áldozatukra, de nem merülnek a víz alá. Táplálékukat elsősorban vízirovarok, például szitakötőlárvák, apró halak, ebihalak, kisebb békák alkotják.

Fészküket vízi növények szárrészeiből, mélyebb víz felszínén rakják, igen kedvelik az összefüggő növényszőnyeget alkotó fehér tündérrózsát, vízitököt, vidrakeserűfüvet és kolokánt. A fészek helyét többnyire küllőszerűen rakott nád, káka, vagy hasonló növényrészekkel alapozzák meg, és erre építik rá hínárból, mocsári növényekből és levelekből álló kupacszerű fészküket.

A fattyúszerkő május közepe után kezdi a fészkelést, ami július közepéig is elhúzódhat. Nagyon gyakori a pótköltés, amikor a különböző okból elpusztult első fészekaljat másik telephez csatlakozva pótolják. Telepesen költenek, fészkeik egymás közelében, egymástól 3-5 méterre épülnek. A telepek nagysága változó, a leginkább alkalmas, bevált helyeken (ilyen van például a Hortobágyon), akár 200-250 pár is összegyűlik. Ennél jellemzőbb, hogy kb. 10 pár telepszik egymás közelébe.

Nem teljesen békés az egymás mellett élésük, ugyanis igen jellemző a fészekanyaglopkodás.

A fattyúszerkő telepek néha más vízimadáréval keverednek. Gyakran fészkelnek együtt a kormos szerkővel, a dankasirályokkal, de leginkább a feketenyakú vöcsökkel alkotnak vegyes fészektelepet. Ez a fattyúszerkők részéről persze érthető, ám a vöcskök nem járnak ezzel a közösködéssel mindig jól. A szerkőpárok ugyanis nemegyszer elfoglalják a vöcskök fészkeit, néha még akár a tojásokkal együtt is.

A fattyúszerkő Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 Ft. A legnagyobb veszélyt a fajra nézve a költésre alkalmas élőhelyek fogyatkozása jelenti.

Tovább a teljes bejegyzéshez
355 Hits
0 hozzászólás

Leginkább a túrákon látott madárvilág sokszínűsége, változatossága nyűgözött le…

Hogyan és hol készült a különdíjas fotó?

A szegedi Búvár tónál készült, aminek két éve lakója egy bütykös hattyú pár. Az egyik tagja rendszeresen keresztülvágtatott a tó egyik végéből a másikba. Az indulás pillanatát sikerült megörökíteni ellenfényben.

 

Mikor kezdett fotózni és miért, volt-e valami különleges történés/esemény, ami elindította ezen az úton?

Diplomaosztómra kaptam annak idején egy kompakt fényképezőgépet, akkor még nem volt a telefonokban kamera. Így kezdtem a fényképezéssel ismerkedni. Azzal a három megapixeles kis géppel még csak a kompozícióra kellett figyelni, a digitális zoommal sem volt értelme bajlódni. Nyaralásokon, kirándulásokon próbálgattam. Majd három évre rá ezt váltotta egy optikai zoomos bridge gép, amivel már a Szegedet körülvevő töltés erdősávját jártam, lepkék, szitakötők, növények megörökítése céljából. Valamint a Kiskunsági Nemzeti Park által szervezett túrákon kattintgattam és hajnalonta a Fehér-tó határában lévő vadászleseken ülve vártam, hátha elcsípek egy tóról kirepülő madarat vagy legelésző őzet. 

 

Milyen témákat szeret fotózni?  

Előfordult, hogy a teraszunkon lévő virágokra szálló kacsafarkú szendert fényképeztem vagy a miskolctapolcai parkban tett kiránduláson az ott szaladgáló vörös mókusokat. Leginkább a túrákon látott madárvilág sokszínűsége, változatossága nyűgözött le, így egyre inkább ebbe az irányba fordítottam az objektívemet és azóta is őket fotózom legszívesebben.

 

Lesből vagy cserkeléssel fotózik madarakat?  

Tíz évvel ezelőtt vettem meg az első tükörreflexes fényképezőgépemet és teleobjektívemet, mert éreztem, hogy a természetfotós weboldalakon látott fényképek minőségét csak komolyabb felszereléssel lehetne megközelíteni. A minőségi ugrás meghozta a kellő hatást és még nagyobb lelkesedéssel mélyültem el egy teljesen új világban. Egyre több hajnalt töltöttem a szegedi Pláza mögötti Búvár-tó partján, építettem itatós lest, kijártam a Dorozsma határában lévő szikkasztó madárvilágát megfigyelni, valamint bejártam a lakóhelyünk környékén lévő parkokat, tavakat is. Az itatós les nem az én világom, nem vagyok jó az épített környezet kialakításában és akármennyire szépen is van kivitelezve, egy itatós fotó nekem egy kicsit mindig művinek tűnik. Fizetős lesbe elvből nem ülök be, mert más munkájának a gyümölcsével nem szeretek ékeskedni. Szerencsére itt Szegeden van két tó is a külvárosban panelekkel körülvéve, ahol a madarak már megszokták az ember közelségét és nem zavartatják magukat. Fotóimat az utóbbi években ezeknél a tavaknál készítem, les és álcázás nélkül. Ahol az ott élők nap mint nap elsétálnak a panelrengeteg árnyékában lévő tó mellett, és sokan észre sem veszik, milyen színes és mozgalmas környezet veszi őket körül. De ha egy kicsit is türelmesebben szemléli az ember ezeket a helyeket, akkor megláthatja az ott kialakult élővilág szépségét, észreveheti a nádasokban megbújó résztvevőit.

 

Volt-e valami különleges esemény az elmúlt évek során, valami „kaland”, amit a madárfotózásnak köszönhet, vagy valami különleges helyzet, amit átélt?  

Amikor a Dorozsma határában lévő szikkasztóhoz jártam fotózni, 12 kilométert tekertem minden alkalommal oda és vissza is a felszereléssel a hátamon. 

Manapság a lakóhelyünktől pár percre lévő tavaknál szoktam fotózni, ott napközben elég nagy a mozgás. Napfelkeltekor, amikor kifekszem a partra, kevés ember jár arra. Futók, kutyasétáltatók, hajnali munkába járók. Így is megtalálnak rendszeresen az emberek, mintha vonzanám őket. Volt, hogy sikoltva jött egy nő oda, mert azt hitte halott vagyok. Más leült mellém egy padra és elmesélte, ő mennyire szereti a kacsákat, és nem zavar-e, ha rágyújt mellettem. Ez annyira nem esett jól, mert én nem dohányzom. Egy Németországban dolgozó férfi rövid összefoglalót tartott a családi hátteréről, mert ő is itt lakott a tó közelében régebben. Egy hölgy odaállt mellém, majd hosszasan nézegetett és megkérdezte, hogy mit számolok. Egy másik hölgy rendszeresen elmesélné, hogy azt tudtam-e, hogy ez egy feneketlen búvár-tó? Egy hajléktalan srác megosztotta velem, hogy neki Zenit fotópuskája volt még Szerbiában. De az is előfordult, hogy migránsnak néztek. Amikor fiammal mentünk ki fényképezni, az egyik futó megállt, és minket kezdett el fotózni. Kicsit mindig tájidegen fura figurának tűnhetek az emberek szemében, ahogy a polifoamon fekszem a tó partján.

Mindezek ellenére hatalmas élmény, amikor a mezőgazdasági háló alatt megbújva nem vesz észre egy barázdabillegető, és a hátamon kezd el szaladgálni. Vagy amikor a pár napos kis récék karnyújtásnyira előttem lépkednek. De azok a pillanatok, jelenetek is, amiknek szemtanúja lehetek, még ha nem is sikerül valamiért megörökíteni őket.

Épített-e saját lest?

Albert Andrással a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetőjével a Szatymazi tájház mögötti erdőben építettünk itatós lest. Abban az évben használtam, valamint még egyszer, amikor a keresztfiam itt volt nálunk nyáron. Akkor a fiammal együtt kimentünk oda hárman fotózni. A Dorozsma melletti szikkasztónál fűtéscsőből és mezőgazdasági hálóból csináltam fekvőlest, amit két éven keresztül használtam.

 

A pályázatok milyen szerepet töltenek be a fotós karrierjében?

Amikor elkezdtem fotózni, akkor még azért pályáztam, hogy minél több kiállításon, könyvben, magazinban ott legyen a fotóm, minél több elismerést kapjak, esetleg díjazzák is. Az utóbbi években már inkább csak a játék kedvéért küldöm be a képeimet. Olyan, mint amikor az ember szurkol egy csapatnak és figyelemmel követi az eredményit, számolgatja a pontokat. Ugyan ezt élem át. Már jobban élvezem az előkészületeket, a képválogatást, kidolgozást. Néhány pályázaton lehetőség van rá, hogy a pontozás menetét is követni lehessen, ilyenkor figyelem, melyik fordulóban hány pontot ér el a képem, szurkolok magamban neki. Persze, jól esik az elismerés, ha díjazzák a képem, vagy ott van a falon. Szerencsére ezekben már volt részem, így inkább már az odavezető út megélése a fontosabb számomra, mint a cél. A magam örömére fotózok. Ha nekem tetszik a végeredmény akkor már elégedett vagyok. Nem szomorít el, ha másnak nem tetszik, vagy nem válogatják be. Annál inkább, ha egy pályázaton nem minden képre érvényesítik a kiírt szabályokat, a hangoztatott elveket. Ilyenkor elvész a játék öröme.

 

Tagja-e egy fotóklubnak? Ha igen, ennek milyen előnyei vannak?

Nem vagyok tagja fotóklubnak. Esetemben nem látom hasznát, értelmét.

 

Tanulta-e a fotózást valamilyen hivatalos tanfolyamon vagy iskolában?

Autodidakta módon szereztem meg az alapokat, valamint a birdphotography.hu alapítása utáni években aktívabb fotósok hozzászólásaiból, a madárfotós oldalakon látott képekből sokat tanultam. Grafikusként dolgoztam régebben, így a képkidolgozásban napi rutint ott szereztem. Műtermi, esküvői fotózást is kellett csinálnom, amit nem igazán szerettem. Viszont annyi haszna volt, hogy azóta is akkurátusan ügyelek rá, hogy a képeimen ne legyen kiégett részlet.

 

Hogyan tud a munkája mellett fotózni? Mi a „hivatalos” munkája?

Informatikus vagyok. Általában márciustól októberig szoktam fotózni, nem szeretem a hideget. Amikor a nap már olyan korán kel, hogy érdemes kimenni fotózni hétközben is legalább egy fél órára, akkor ott szoktam lenni, mielőtt elviszem a fiamat az iskolába, majd dolgozni megyek. Egyébként a hétvégéken a kelő nap a tóparton szokott érni, ha az időjárás megfelelő.

 

Mit jelent a fotózásban a maga számára a siker?

Ha olyan pillanatot tudok elkapni, amilyet előtte még nem sikerült. Vagy ha már sikerült hasonlót megörökíteni akkor az, ha jobb minőségben, optimálisabb körülmények között meg tudom szebb végeredménnyel valósítani.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
295 Hits
0 hozzászólás

Búza – az élet maga

Egyike a legrégebben termesztett növényeinknek. Régészeti leletek szerint már a kőkorszakban általánosan ismerték, tehát vetették és betakarították. A mai Törökország területén, a Tigris folyó partján fekvő város, Dijarbakir környékéről terjedt el az i. e. 6000-5000-ben. Egyes források szerint már a honfoglaló magyarok is ismerték és használták. A búza nyelvünkben ótörök jövevényszó.

Rengeteg olvasnivaló áll rendelkezésünkre a búza eredetéről és múltjáról, nem csak tudományos értekezések tárgya, de sok mítosz része is. Ősi szimbólum, a jelképek között az állandóan újjászülető életet jelzi. Több, halottaiból feltámadó isten mítosza kapcsolódik hozzá. A Bibliában a meghaló és feltámadó, életet adó Megváltó szimbóluma a búzaszem. A búza a Bibliában gyakran előfordul, 56-szor említi a Szentírás. A keresztény egyházi ábrázolások gyakori jelképe, olykor Máriát búzamezőben állva vagy kalászos köpenyben mutatják be, a Jézus vérét és testét szimbolizáló szőlőfürt és kalász lett az egyik leggyakoribb liturgikus díszítőelem.

A görögöknél a búza egyes létállapotait más-más isten testesíti meg: Kóré a zöld vetést, Perszephoné az érett kalászt, Hekaté a learatott gabonát. Főistenük a kalászkoszorús Démétér. Az aratási ünnep e mondavilágban buja termékenységünnep volt. Ez a fajta búzakultusz jelen volt az etruszk-római mitológiában is, az aratás kezdetét és végét későbbi évezredekben és más kultúrákban is megünnepelték.

Szinte felfoghatatlanul sok, több mint tízezer fajta búza létezik, köszönhetően annak, hogy a nemesítése folyamatos. A közönséges búza a világon a sivatagok és sarkvidékek kivételével ma mindenütt elterjedt. Termőterülete összesítve nagyobb 200 millió hektárnál.

A búza egynyári, egyszer termő növény, az életciklusának időtartama alapján van őszi, tavaszi és úgynevezett járó búza, amelyik egyesíti a két növekedési időszakú búzák legjobb tulajdonságait. A közönséges búza szereti az enyhe őszt és a tavaszi csapadékot, így az idei időjárás, reméljük, kedvez a hazai búzának. A búza virágzási ideje Magyarországon május és június között van, az aratás pedig június vége és július közepe között.

Erőteljes gyökeret eresztő, hosszú nappalos növény. Felálló, üreges szára többnyire 40-120 centiméter magas. Édesanyám mesélte, amikor régen egy különösen szép búzamező mellett haladtunk kocsival, hogy gyerekkorában sokkal magasabbra nőttek a búzaszálak. A rövid szárú búzafajták bevezetése előtt egy búzatábla akár másfél méter magas is lehetett.

A búza levele körbe öleli a szárat. Virágzata, a kalász általában 8-10 centiméter hosszú, általában négyoldalú. Öntermékenyülő, hím és nővirágzata egy kalászon belül helyezkedik el.

A hántolatlan búzaszem gazdag B-vitaminokban, tartalmaz E-vitamint, béta-karotint, kalciumot, magnéziumot, vasat, foszfort, cinket, rostokat és ásványi sókat. A teljes értékű búza fogyasztása igen egészséges, lassítja a cukor felszívódását, segít keringési bajoknál, szabályozza a bélműködést, így csökkenti a vastagbélrák és az aranyér kialakulásának kockázatát.

Tengernyi információt találhatunk az interneten a búzafű csodatévő hatásairól is. A búzaszemeket fél napos áztatás, majd egy rövid csíráztatás után elvetve kb. egy hét alatt csinos zöld füvet kapunk, amiről ódákat zengenek. Nem beszélek le senkit arról, hogy búzafűlevet igyon, bár inkább abban hiszek, hogy a búzafű az egészséges táplálkozás része lehet, akárcsak más csíráztatott, hajtatott magok. Kiváló vitaminforrás, salátába tehető, változatosabb lesz általa étrendünk. Szerintem kár kipréselni, mert így lemondunk az egyik fontos előnyéről, ami a rostokat jelenti. Ma már pontosan tudjuk, hogy az egészséges táplálkozás rostban gazdag.

A búzatermesztés évezredeken át emberpróbáló munka volt. A bibliai időkben tél elején kézzel szórták el a magokat és utólag szántották be nem túl mélyen. Érdekesség, hogy a gabonatáblák szélét nem szabadott learatni, az a szegényeké volt, abból szabadon gyűjthettek.

A búzatermesztésben a XIX. század második fele jelentette az áttörést. A gépesítésnek köszönhetően ekkortól következett be minőségi fordulat a talajművelésben. Jelentős fejlődést ért el abban az időben a tápanyagutánpótlás és a növényvédelem, valamint a fajtanemesítésben is egyre eredményesebbek lettek a kutatók.

A búza termesztésének nem kizárólagos, de alapvető a célja az emberiség élelmezése, tehát, hogy legyen mindennapi kenyerünk. A kenyér szó a legtöbb nyelv alapszókincséhez tartozik. Bár formájára és elkészítésének módját tekintve igen sokféle lehet, de a kenyér mind az öt lakott kontinensen alaptáplálék. A fogyókúrázók közül sokan ördögtől valónak tartják a kenyeret, pedig csaknem minden létfontosságú kémiai elemet, valamint a szükséges vitaminok nagy részét tartalmazza. Ma szerencsére a másik tendencia ezzel párhuzamosan érvényesül, reneszánsza van a kézműves pékségeknek, itthon is egyre többféle kenyeret és pékárut fogyaszthatunk. Bár a különleges kenyerek ma sem számítanak olcsó néptápláléknak, messze vagyunk attól az időszaktól, amikor a búzából készült kenyér még a fejlett életszínvonalú monostorokban is fényűzésnek számított.

Egy piaci és fogyasztói adatokat gyűjtő és elemző cég a Statista adatai szerint a világ legfőbb búzatermelő országai élén 2020-ban is Kína állt, egyedül Európa előzi meg egy paraszthajszálnyival, amennyiben egységes piacnak vesszük. Kína után India, az Egyesült Államok, Oroszország és Kanada következik, a hatodik helyre pedig az utóbbi időben felzárkózott Ukrajna. Kína a világ búzatermésének a 20%-át termeli meg, a következő négy országgal együtt pedig több mint a 60%-ot tesznek ki.

Tags:
Tovább a teljes bejegyzéshez
418 Hits
0 hozzászólás

Mitológiák madara: a hattyú

Nemrég írtam a rigóról, Svédország nemzeti madaráról. Ha már ott „jártam” északon, megnéztem, Finnországét is, így megtudtam, hogy az az énekes hattyú, Dánia pedig a bütykös hattyúra szavazott. Ez utóbbi azt hiszem sokunk számára érthető, hiszen a hattyú jól ismert szereplője az Andersen meséknek.

A magány, a bölcsesség, a tisztaság, a halál és az újjászületés, valamint a költészet szimbóluma.

Az eurázsiai hiedelemvilágban totemállat, a sámán madara, de vannak olyan népek, amelyek eredettörténetében is szerepet játszik a hattyú. E szerint a nép őse, a vadász egy olyan lányt vett feleségül, akit meglátott, amikor a nő a hattyútollait levetette. A Kalevalában is megjelenik mint szent madár.

A hattyú a görög mitológiában is jól ismert, nem egy mítosz szereplője. Aphrodité madara, Apollón jelképe és szent állata. Az egyik legismertebb görög mítosz szerint Zeusz, olümposzi főisten, hattyú képében csábította el Lédát. A görög mítoszok között Küknosz néven több szereplőt is találunk, és mindegyikük valamilyen kapcsolatban áll egy hattyús történettel, hiszen maga a madár latin neve (Cygnus) is erre vezethető vissza. Ovidius elbeszélése szerint az egyik történetben szereplő Küknos királyfi, Phaethónnak, Heliosz napisten fiának rokona és barátja. Phaetón balsorsáról ismert: kölcsönkérte ugyanis apjától a napszekeret, hogy egy napig ő hajthassa, de nem birkózott meg a feladattal, a megbokrosodott lovak túlságosan megközelítették a földet, közben sivataggá égették például Észak-Afrikát. Zeusz, hogy megakadályozza a teljes katasztrófát, villámjával halálra sújtotta a fiút, akinek a teste egy folyóba zuhant. Küknos olyan kétségbeesetten gyászolta barátját, és próbálta megtalálni a víz alatt, hogy Apollón megszánta, hattyúvá változtatta, és csillagképként az égre emelte.

A hattyú név a magyar nyelvben már nagyon korán felbukkan, a Történeti Etimológiai Szótár szerint még az ugor korból származik, ahol egykor ótörök jövevényszó volt. Érdekessége, hogy gödény (korábbi blogbejegyzés) szavunk is innen ered.

De térjünk vissza az énekes és a bütykös hattyúhoz! Az énekes hattyú Európa és Ázsia északi területeinek mocsaras vidékein költ. A bütykös hattyú Európában és Nyugat-Ázsiában elterjedt, szintén a mocsaras, vizes terepet kedveli. Érdekesség számunkra, hogy egészen az 1960-as évekig Magyarországon az énekes hattyú gyakoribb volt. Ez persze ma már messze nem igaz, itthon ugyanis ritka vendég, általában november és február között találkozhatunk velük is, akár a vadludakkal. Az Ipoly mentén viszont megfigyelték, hogy a faj egyedei rendszeresen költenek immár több mint 15 éve. A bütykös hattyú Magyarországon őshonos, ám volt egy időszak, amikor teljesen kipusztult. Ma számos tavunkon, halastavainkon gyakori, mert visszatelepítették.

Testhosszban szinte egyformák, de a bütykös hattyú tömege néhány kilogrammal több, mint az énekes hattyúé, és a szárnyfesztávolsága akár egy méterrel i nagyobb lehet. Mindkét faj nekifutással száll föl, majd könnyedén és kitartóan repül.

Táplálkozásuk is hasonló, vízinövényeket esznek, rovarokat, kagylókat, kisebb halakat és kétéltűeket. Amikor szűkösebb a táplálék, télen, mert például nincsenek vízinövények, a gabonát, esetleg a burgonyát is felveszik étlapjukra.

A hattyúk monogámok, ám az együtt élő párok is násztáncot járnak, ami igen látványos, mintha vízibaletteznének. A tojó hosszan elnyújtja a víz fölött a nyakát, ezzel jelzi, hogy készen áll a nászra. Ilyenkor szorosan egymás mellé úsznak, együtt mozgatják szép hosszú nyakukat, sokszor át is kulcsolják egymás nyakát. És ez még csak a kezdet!

A párok külön költenek, saját territóriumot alakítanak ki, amelyet megvédenek más pároktól, sőt még az embert is megtámadják, ha költési időszakban túl közel kerül. A fészket a tojó építi, vagy még inkább kupacolja. A tavak nádasainak szélén vízinövényeket, nádszálakat és gyékényt szakít és maga köré halmozza, meglehetősen nagy rakást alakít ki ezzel a módszerrel, majd ráhelyezi a tojásait. Közel egy hónapig (35-38 napig) költ, a hím közben őrködik. A fiókák, ezt már az Andersen meséből is megtanulhattuk, eleinte szürke pelyhesek, de az első tollazatuk is szürke. Bár már az első évben megjelenik rajtuk néhány fehér toll, de szép fehér tollazatukat csak a második évben, a vedlés után nyerik el, és ez egyben az ivarérettségüket is jelöli.

Fontos! Mivel városi tavaknál is élnek hattyúk, sokan puszta jószándékból etetik a őket, többnyire azzal, ami éppen kéznél van, így sokszor valamilyen pékáruval. Pedig nem szabad! Ez a táplálékfajta károsíthatja elsősorban a fejlődésben lévő madarakat, a sok szénhidráttól úgynevezett angyalszárny-betegséget kaphatnak. Ilyenkor nem megfelelően nőnek a madár szárnytollai, aminek következtében nem fog tudni repülni. Aki mindenképpen etetni szeretné a hattyúkat, kukoricamagot vagy búzát használjon!

A bütykös hattyú hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25.000,- forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
457 Hits
0 hozzászólás

…azonnal elfogott valami varázslatos érzés

Interjú Keresztes Zoltánnal, az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban – 2020 fotópályázat egyik különdíjasával

Hol és hogyan készült a különdíjas* fotója?

Máté Bence erdei itatós lesében készült 2020 júliusában. Ez a les számomra lenyűgöző volt, előtte voltam már pár lesben, de erdei itatósban még nem. Amikor beléptem és elhelyezkedtem, majd kinéztem a lesből, azonnal elfogott valami varázslatos érzés. Tudtam, hogy itt jó képeket fogok tudni készíteni, ami így is lett, bár akkor még eszembe sem jutott, hogy fotópályázaton fogok indulni egy ott készült képpel.

Mikor és miért kezdett fotózni?

A párom beszélt rá. Mi mindent együtt csinálunk, mindenhova együtt megyünk. Jó pár évig közös szenvedélyünk volt az autóversenyezés, aztán az egyik versenyen kigyulladt a versenyautónk, utána már nem akartuk újrakezdeni ezt a sportot. Új hobbit kellett találnunk, a párom kezdett el a fotózás iránt igazán érdeklődni, így vele tartottam – bár ekkor inkább videókamerát szerettem volna vásárolni és kisfilmeket vágni, de végül én is a fényképezés mellett döntöttem.

Fotós iskolába egyáltalán nem jártam, de amikor megvettük a fényképezőgépeket a 220voltnál egy ingyenes, egész napos fotós oktatás is járt hozzá, amit Pesti Péter fotós – aki a futball-labdás fotóiról ismert - tartott, így erre közösen elmentünk. Nagyon hasznos volt, főleg azért, mert nem azt tanította, hogyan kell jó képeket készíteni, milyen szögből kell fotózni, vagy hogy álljunk a naphoz képest, hanem azt, hogy mi történik a fényképpel és mi történik a fényképezőgépben a különböző beállítások alkalmazásával.

Milyen témákat szokott fotózni, ezek közül mi a kevesebb téma és miért?

Mivel rajongtam a repülőgépekért, így elkezdtünk kijárni a budapesti reptérre fel- és leszálló gépeket nézni, videózni, majd később elkezdtük őket fotózni. A pandémia beköszöntével lecsökkent a repülőgép-forgalom, ekkor kezdtük el a természetfotózást és azóta is ez a legfőbb témánk. Időnként készítünk még városi képeket is, de ez ritka. Egyszer kipróbáltam magam egy politikai fotóriportázsban, az nagyon megtetszett, szerintem ilyet még fogok csinálni. Sportfotózásban is szeretném majd magam kipróbálni, de ahhoz nagyon drága eszközök kellenek, illetve hobbi szinten azt nem szokás űzni, engedély nélkül nehéz bejutni egy-egy esemény helyszínére.

Hol szokott természetfotót készíteni?

Leginkább lesekben, ritkábban cserkelés közben lessátorból. Voltunk már Pusztaszeren, Ópusztaszeren, Attyapusztán, Ürbőpusztán, Albertirsán, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, a Gemenci erdőben, illetve Budapest határában a Naplás tónál.

A lesfotózásban az a jó, hogy többnyire garantált a siker – bár vannak kivételek. A lesekhez odaszoktatják, olykor beetetik az állatokat, így nagy valószínűséggel le fogjuk tudni fotózni őket közelről, természetes környezetükben úgy, hogy nem zavarjuk meg az életüket. A saját gyakorlatunkban volt az ellenkezőjére is példa. Az egyik jégmadaras lesfotózásnál nagyon szerencsétlenül jártunk, egész nap egyetlen egyszer közelítette meg a lest a madár, és akkor sem maradt pár percnél tovább. Persze ez nem a les hibája, az állatok nem menetrendszerinti járatot követnek, így nincs biztosíték arra, hogy ha ma odajöttek a leshez, holnap is jönni fognak. Az említett jégmadaras lesben már többször jártunk, egy másik alkalommal négyszer tudtunk fotózni, egy harmadik alkalommal pedig folyamatosan jött madár, az egy élvezetes nap volt, teljes mértékben kárpótolt minket. Azért voltunk többször a jégmadaras lesben, mert a páromnak ez az egyik kedvenc madara. A jégmadár szereti az állóvizet, a víz fölé belógó faágról vagy nádról a vízbe csapódva fogja ki a halat, ez nagyon látványos tud lenni egy fényképen.

Az erdei itatós lesekben az a jó, hogy ott sokfajta madár megfordulhat – igazából nemcsak madarak, hanem például mókus is – cinege, búbos banka, harkály, citromsármány, pinty, rigó, vadgalamb, tengelic, meggyvágó, zöld küllő, vörösbegy, csuszka és még sorolhatnám. Így még inkább garantált a siker, mert szinte folyamatosan érkeznek madarak. Ritka, amikor 10-15 percig nem tudsz fotózni egy madarat sem, ezért az ilyen lesekben jó, ha van nálunk több memóriakártya, mert hamar betelik. Szerencsére az erdei madarak jól viselik az ember közelségét, így, ha ki kell menni valamiért a lesből, ugyan elrepülnek, de hamar vissza is térnek az itatóhoz. A nagy ragadozómadaraknál nem így van. Vannak olyan fajok, amelyek miatt nappal a lesből nem szabad kimenni, mert ha meglátnak minket, hetekre elijeszthetjük őket. A be- és a kiköltözés ilyen helyen csakis sötétben történhet. Az állatok többségéről elmondható, hogy a hangunk nem nagyon zavarja őket, akár beszélgethetünk is fényképezés közben, viszont, ha észrevesznek, akkor hamar távozásra kényszerítjük őket, így érdemes sötét vagy terepmintázatú ruhában lenni, és a fejünkön, valamint a kezünkön is el kell takarnunk a bőrt. Az állatok sokkal jobban látnak minket, mint ahogy azt gondolnánk, így a legfontosabb mindig az álcázás, ami elég kényelmetlenné tudja tenni a fotózást, például nyáron a nagy melegben nem kellemes terepmintás kesztyűt, hosszujjú felsőt és nadrágot, valamint arctakarót viselni. A téli időszakban ez még előnyös is lehet a hideg miatt, bár túl sokat nem fűt. Szerencsére némelyik lesben van fűtési lehetőség, néhol még klíma, illetve áram is, melyekre szükség van, ha egész napos vagy több napos fotózásra indulunk - az ilyen lesekben fekvőhely is van, bár érdemes hálózsákot vinni.

Mennyire kell ismerni a madarak életét a fotózáshoz?

Lesfotózáshoz nem szükséges nagyon ismerni a madarakat, maximum csak annyira, hogy melyik évszakban melyik lesbe érdemes menni, de az adott lest üzemeltetők ezt tudják, általában hasznos tanácsokkal látják el a vendégeiket.

Ha cserkelni szeretnénk, akkor már kell a szaktudás, főleg azért, mert tudnunk kell, milyen környezetben él az az állat, amelyet szeretnénk lefotózni. Nem mellesleg nem árt tudni, hogyan viselkedik, mikor és mit eszik (magvakat, bogyókat, vagy húsevő, halevő), mikor aktív, mikor van a párzási időszak, mikor költ, mikor táplálja a fiókákat. Így eredményesebb lehet a túránk. A cserkelve fotózás sokkal időigényesebb.

Amikor belevágtunk a természetfotózásba, szinte semmit nem tudtam a madarakról és ez lényegében most is így van, de minden egyes alkalommal tanulok valami újat. Például, ami nagyon érdekes volt nekem – függetlenül attól, hogy az ország melyik részén fotóztam -, hogy az állatok is tartanak napközbeni sziesztát, olyankor kevésbé kaphatók lencsevégre. Sok mást is megtanultam az állatokról, lenyűgöz, hogy mennyire „okosak”. A halevő madarak a halat mindig úgy nyelik le, hogy a feje legyen a torkuk felé, így a pikkely nem akad meg a csőrben, nyelőcsőben, tehát könnyebben lecsúszik. Ezek az ismeretek a fotózás járulékos hasznai, azon kívül, hogy nagyon jól érezzük magunkat, miközben kint vagyunk a természetben. Ha valaki rendszeresen jár fotózni, önkéntelenül is megismeri az állatok életét, szokásait.

Van-e saját lesük, terveznek-e ilyet építeni?

Saját lesünk nincs, de gondolkoztunk már azon, hogy kellene építeni egyet. Sajnos sok pénz kell hozzá, és a helyszín kiválasztása sem könnyű. Egyelőre most nem foglalkozunk vele, de nem mondtunk le erről a tervünkről, lehet egyszer majd beruházunk rá.

Milyen szerepe van az életében a fotózásnak (hobbi, munka…)?

Csakis hobbi. Bár kaptam néhány megkeresést, hogy vállaljak portré, meg esküvőfotózást, de elutasítottam, mert nem akarok ezzel munkaként foglalkozni. Kivétel lehetne ez alól mondjuk a fotóriportázs, az nagyon tetszik, de már több mint 20 éve dolgozom ugyanannál a stabil vállalatnál, és nem szándékozom otthagyni őket.

Miért szeret fotózni?

Élvezettel tölt el az akciódús események megörökítése, amikor a képen egy mozdulat, mozdulatsor vagy történés egyetlen pillanattá dermed. Ezért fotózom inkább állatokat vagy olyan eseményeket, ahol biztosan történik valami, és ezért nem fotózom műteremben, nem foglalkozom előre beállított témákkal. Félreértés ne essék, azoknak is megvan a maga szépsége és nehézsége, csak én jobban szeretek előre nem megjósolható pillanatokat megörökíteni. A természetfotózásban azt szeretem még, hogy sokszínű, egy lesben vagy cserkelés közben öt, tíz, vagy akár húsz különböző állatot is le lehet fotózni egy nap.

Szokott-e rendszeresen pályázatokon indulni?

Igazából nem, ez volt az első komolynak mondható pályázatom, erre is a párom beszélt rá, magamtól eszembe sem jutott volna, hogy induljak. Nem is reménykedtem benne, hogy nyerhetek valamilyen díjat, de kellemes meglepetésként ért már az is, amikor azt írták, hogy bekerült az egyik képem a döntősök közé, a különdíj pedig kifejezetten nagy öröm volt számomra.

*Mondd, kis kócos, hol van a mamád? – Tata város különdíja

Tovább a teljes bejegyzéshez
551 Hits
0 hozzászólás

Egy nem cuki madár – a marabu

Szeretett, gyerekbarát gólyánknak, mesék hősének, versek ihletőjének él egy távoli rokona Afrikában. Külsőre jelentős a hasonlóság, le sem tagadhatnák egymást, szegény marabu mégsem lett mindenki kedvence. Mégis, hogyan rajonghatnánk egy dögevőért? – kérdezhetnék. Imádni persze nem kell, ám megismerni, megérteni létének jelentőségét mindenképpen érdemes.

Kezdjük rögtön a magyar nevével, amely németből érkezhetett hozzánk, a németbe pedig több lépcsőn át az arabból. Az aszkéta, remete jelentésű murabit szó portugál közvetítéssel jutott Európába. Mi köze a szent életű embereknek a marabuhoz? Természetesen egy hasonlóság, még inkább asszociáció alapján, a madár mókásan méltóságteljes járása adta az ihletet.

A latin neve Leptoptilos crumeniferus még inkább képszerű. Utal a madár szárnyformájára (ógörög ’leptosz’ - keskeny, ’plíton’ - szárny), valamint a nyaka alatti erszényére (latin ’crumena’ – zacskó, ’ferre’ – hordoz, visel).

Ezek után nem meglepő, hogy a marabu Afrikában, pontosabban a Szaharától délre él, lényegében a kontinens középső területein, egészen Dél-Afrikáig, kivéve a nyugati part nagy részét. Sokféle helyen jól érzi magát, száraz és nedves terepen, szavannán és mocsaras vidéken, valamint emberek közelében.

Repülés közben rendkívül elegáns: a fejét kissé behúzza, lábát pedig kinyújtja a teste mögé. Kihasználja a légáramlatokat, így képes nagy magasságokba felrepülni. A hím és a nőstény marabu külsőleg egyforma, de a fiatalabb madarak barnábbak és a csőrük is kisebb. Igen nagy madár, általában másfél méter magas, jellemző súlya 5-8 kiló között van, a szárnyfesztávolsága pedig már-már ijesztő, a három métert is eléri, néhány példánynál még ennél is nagyobb. A csőre sem kicsi 25 és 35 centi közötti hosszával. Jellegzetes a marabu rózsaszínű begyzacskója, ami akár 40 centis lehet. Mivel összeköttetésben áll a madár orrlyukaival, így a marabu fel tudja fújni egy vastag tömlővé. A marabu feje és kis fodorral díszített nyaka kopasz. Ez a kopaszság igen praktikus okra vezethető vissza: gyakran véres húsokban turkál, így elkerülhetetlenül vér és egyéb nedves maradékok tapadnának a tollazatára, amit nehéz lenne megtisztítania. A csupasz fej és nyak tisztántartása sokkal könnyebb.

Ez a nagy és erős madár főként dögökkel táplálkozik, de szinte minden állati eredetű táplálékot megeszik, amit le tud nyelni. Alkalmanként más madarakat, galambokat, pelikán- és kormoránfiókákat, sőt még flamingókat is elfogyaszt. Szerepel az étlapjukon hal, béka, kisemlősök, vagy hüllők tojásai. Különösen a költési időszakban ejtenek friss zsákmányt, mert a fiókáknak nem dögöt adnak.

A marabut potyalesőnek is mondhatnánk, mert gyakran követik a keselyűket. Ennek igen egyszerű magyarázata van. A keselyűk horogszerű csőrükkel könnyebben feldarabolják a friss tetemet, ezután már a marabunak könnyebb a kisebb darabokból falatozni. Megjegyzem, ez meglehetősen relatív, hiszen egy fél kilós húsdarab meg sem kottyan nekik. Nagyon sok marabu él szeméttelepek környékén, nem válogatósak, szinte minden emészthetőt elfogyasztanak – mondják, gyakran még olyat is lenyelnek, amit a szervezetük nem tud feldolgozni.

A dögevéshez negatív asszociációk kötődnek, nem nagyon kedveljük ezeket a madarakat, pedig nélkülözhetetlenek és igen hasznosak: gondoskodnak arról, hogy az elhullott állatok ne rothadjanak szabadon, ne terjesszenek betegségeket. Rendet raknak, takarítanak, és ahelyett, hogy ezért hálás lenne az ember, többnyire megveti őket.

A marabuk társaságkedvelők, akár a kormoránok, a költőhelyük is telepszerű. Van olyan marabutelep, ami évtizedekig ugyan azon a helyen marad. Nem túl szép fészket eszkábálnak száraz vesszőkből, faágakból és levelekből minél magasabbra a földtől. A fészeképítést a hím kezdi, aztán már a választott nősténnyel közösen fejezik be.

Az afrikai száraz évszak a költési időszak. A megelőző párválasztás során az egymásnak szimpatikus hím és nőstény madár teljesen felfújja a torokzacskóját, és olyan hangokat ad ki, amelyekkel a többi madarat akarják elriasztani. Elmondások szerint leginkább bőgésnek, nyüszítésnek és fütyülésnek hangzik. A marabuk a tojások kiköltésének a feladatát is közösen látják el. A költés egy hónap, a kikelt fiókák még négy hónapig a fészekben maradnak.

A marabuk élettartama általában 20-25 év.

Tovább a teljes bejegyzéshez
761 Hits
0 hozzászólás

A „svéd” madár - Néhány érdekesség a fekete rigóról

Az óvodások biztosan tudják, hogy „…korán reggel ritkán rikkant a rigó”, de vajon mennyit tudunk ezen túl erről a nem ritka madárkáról? Például a nagynéném gyerekkorában sokáig azt hitte, hogy a fekete rigó kizárólag kerti madár. Budapesten éltek, ott csak galambokat, verebeket és a Duna-parton sirályokat látott. Nem jártak parkokba, és mivel akkoriban nem volt divat a madarakat etetni, az ő utcájukban sosem bukkant fel fekete rigó. A hétvégi kirándulásokról leginkább a harkályokra emlékezett. A nyaralójuk kertjében viszont, a szépen karbantartott füvön rendszeresen ott billegett egy-két fekete rigó. Közös sétáink egyikén mesélte, mennyire tetszett neki a hím madár rikítóan sárga csőre, és hogy örömmel hallgatta éneküket. A rigó kiváló énekes, erről itt bárki meggyőződhet.

A fekete rigót szinte az egész világon ismerik, Európában és Ázsiában őshonos, más kontinenseken behurcolt, ezért például Ausztráliában vagy Új-Zélandon nem igazán kedvelik, kártevőként tekintenek rá. Európában nagyságrendileg száz-százötvenmillió fekete rigó él, és az egyedszámuk nem csökken.

Nyilvánvaló, hogy a jelzője miért fekete, de vajon miért rigó, mi a szó jelentése? Elég visszamennünk a már idézett nyelvtörő mondókához – a név minden bizonnyal hangutánzó eredetű, és éppen a rikkant vagy rikolt igékből származhat. Népi nevei is vannak, például rézorrú rigó, gyászos rigó, mindkettő külső jegyei alapján. A francia (merle), olasz (merlo) és spanyol (mirlo) név bizonyára nem csak a borkedvelők számára ismerős. A jófajta merlot szőlő és bor mélybordó, szinte fekete színe adta az alapot a hasonlóság alapján. Igaz, ez a szín nem jellemző mindkét nemre. A hím fekete rigó szinte egész teste fekete, kivéve narancssárga csőrét és érdekes szemgyűrűjét, míg a nőstények és a fiókák sötétbarnás színűek. Nem kicsi, nem nagy madár a maga 25 centis hosszával és 10 dekás súlyával.

Élőhelyben a fekete rigó nem válogatós, jól alkalmazkodik a körülményekhez. Sík vidéken, dombságon, hegyvidéken, kertekben és parkokban, erdőben és falvakban, kis és nagyvárosban, ott van mindenütt. Az igazán magas hegyektől sem riad vissza, Európában 1000 méteren is megél, Ázsiában még magasabbra tör. Kedveli a sűrű aljnövényzetet, de a kerteket is. A fekete rigók életük jelentős részét a földön töltik élelem után kutatva. Mindenevők. Legyenek bár bogarak, esetleg azok lárvái, rovarok, netán giliszta vagy cserebogár, bármit elfogyaszt. Kedvelik emellett a gyümölcsöket és bogyókat is.

A násztánc a fekete rigóknál sem marad el: a hím fejét le-fel hajtva rohangál ide-oda, ezzel jelzi a tojónak érdeklődését, közben pedig nyitott csőrrel énekel hozzá. A fekete rigó monogám, általában életük végéig kitartanak választott párjuk mellett, igaz, az is jellemző, hogy a hímek el-elkalandoznak, és más nőstényekkel is párosodnak. A fekete rigó „házaspárok” csak akkor válnak el, ha nem működik jól a fajfenntartás, tehát, ha nem eredményes a megtermékenyítés.

A fekete rigó pár bokrokra építi fészkét, ha lehet, akkor tüskés örökzöldeket választanak, a városi rigók viszont akár fészerekben, csűrökben is fészkelhetnek. Nem nagyon törődnek a fészek álcázásával, ezért igen gyakran dúlják fel ragadozók a rigófészket. Maga a fészek mély, csésze alakú, belül sárral tapasztott, és egyedül a nőstény munkáját dicséri. A hím a fészek védelmezésében jeleskedik.

A tojó általában négy, kékeszöld, barnáspiros pöttyös tojást rak, és két hétig kotlik rajtuk. A fiókák 2-3 hetet töltenek a fészekben kirepülésük előtt. Mindkét szülő részt vesz a táplálásukban. A fekete rigók általában 2-3 évig élnek, de a gyűrűzés alapján ismert legidősebb példány több mint 20 éves volt.

A fekete rigó Svédország nemzeti madara.

Tovább a teljes bejegyzéshez
928 Hits
1 hozzászólás

Madarak és fák napja ürügyén a városi fákról

A Vörös és Zöld gyakran foglalkozik valamely környezetvédelmi és természetvédelmi szempontból fontos világnappal. Így esett, hogy egy évvel ezelőtt írtam a Madarak és fák napjáról. Hosszú múltja van ennek a májusi ünnepnek. Chernel István magyar ornitológus 1902-ben, a mezőgazdaságra hasznos madarak védelmére kötött párizsi egyezmény után, még abban az évben megszervezte az első ilyen eseményt. Közel 120 évvel ezelőtt!

Tavaly a fákról írtam, idén is ezt teszem. Az apropója, hogy levelet kaptam az ismerősömtől, akinek a panaszát a 2020-as bejegyzésemben megemlítettem. Egy társasházakkal körbevett udvaron múlt ősszel kivágtak két, több mint 60 éves ecetfát, mert az udvar egy részén parkoló autókra időnként gallyak és levelek hullottak, ez pedig nem tetszett a tulajdonosaiknak. Ismerősöm most bánatosan írta: eljött a tavasz, így még jobban fáj neki a fák hiánya. Nincs olyan nap, amikor ne jutna eszébe, milyen kellemes volt egykor kinézni a konyhája ablakán. Azóta inkább behúzva tartja a függönyöket. Szerinte a lakása értékét is csökkentette, hogy eltűnt a megnyugtató zöld látvány.

Valószínűleg igaza van, hiszen ezt hivatalos felmérések is igazolják. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO - Food and Agriculture Organisation) információja szerint városi környezetben a fák egy ház udvarán, az épület előtti utcában, téren, akár 15%-kal növelhetik az ingatlan értékét. Miért? A leginkább kézenfekvő érv a vizuális vonzerő, a barátságos látvány, a kellemes utcakép. Ám a látványon túl, ami nem lebecsülendő, több oka is van.

A fák oázist jelentenek a betonrengetegben. Segítenek az urbanizáció negatív hatásait és társadalmi következményeit enyhíteni. Egy forró nyári napon ki ne érezte volna már, hogy a házfalak kályhaként ontják magukból az elraktározott hőséget. Egy olyan utcában azonban, ahol árnyas fasor fogja fel a napsugarakat, a levegő minimum 2, de akár 8 fokkal is hűvösebb lehet. A fák azzal, hogy csökkentik a hőmérsékletet a környezetükben, hatással vannak arra is, hogy a klímaberendezést hányszor és milyen intenzíven működtessük. Az árnyas fáknak köszönhetően akár 10%-kal takarékosabban használhatjuk, így lakásunk energiafelhasználása csökkenhet. Egy kifejlett fa felveszi a versenyt 10 légkondicionálóval. Persze ez pusztán elmélet, ám igen elgondolkodtató.

Nem csak a hőséget fogja fel a lombkorona, de a szennyező anyagokat és port is, így javítja a levegő minőségét. A fák a fotoszintézis során feldolgozzák a szén-dioxidot és oxigént állítanak elő. A megkötött szenet tárolják a törzsükben, ágaikban, leveleikben. Faültetéssel, könnyen belátható, költséghatékonyan csökkenthetjük a széndioxid jelenlétét légkörünkben. Egy kifejlett, közepesen nagy fa évente akár 25 kg széndioxidot képes elnyelni. Városokban, ha a fatelepítéssel a zöld felületet 10%-kal növelik, az ózonterhelés 3-7 százalékkal csökken.

A dús lombú fák a zajcsökkentésben is szerepet játszanak, tompítják az utcazajt. Az épületek között az utcákba, mint csatornákba terelt szél erejét jelentősen csökkenti egy barátságos fasor.

Ismerősöm amiatt is szomorkodott, hogy nem jár udvarukba annyi madár, mint korábban, nincs már hol megpihenjenek, táplálékot keressenek. Beszélgetett több ott lakóval, akik mind emlegették, mennyire jó volt reggel rigófüttyöt hallgatni, vagy megfigyelni a zöld küllőt, ahogy kopogtatja a fa kérgét. Azok a fák részét képezték az élővilág sokféleségének, ami szegényebb lett a pusztulásukkal.

A végére hagytam az egyik legfontosabbat: kutatások igazolják, hogy azoknak a lelki és testi egészsége, akik a városi zöldterületek közvetlen közelében élnek sokkal jobb, mint azoknak, akiknek ilyen lehetőségük nincs. Ez nem pusztán egy érzés, a zöld területek közelsége mérhetően csökkenti a stresszt és részben ezáltal például a magas vérnyomást. A városi fák pozitívan befolyásolják a mentális egészséget. A Helmholtz Környezetkutató Központ azt mérte, hogy az utcákon álló fák száma és fajtája, valamint a lakásoktól való távolsága hogyan viszonyul az utcában lakóknak felírt antidepresszánsokhoz. Kiderült, hogy a lakóházakhoz közel, száz méteren belül álló fák csökkentik az antidepresszánsok felírásának kockázatát.

Ültessünk fákat a mentális egészség javításának és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének érdekében! Bár szerintem még mindig sokkal több fára lenne szükség városainkban, de örömmel olvastam, hogy legalább két nagyszabású faültetési program zajlik jelenleg Magyarországon.

Tovább a teljes bejegyzéshez
488 Hits
0 hozzászólás

Sok előre elgondolt, megálmodott kép van a fejemben

Hogy készült az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban fotópályázaton különdíjas fotója, a Hamm, bekaplak?

Általában kétévente szoktam indulni a Varázslatos Magyarország fotópályázaton, és tavaly nyertem egy négy alkalmas les bérletet Máté Bencénél. Ott készült a fotó. Rengeteg kormorán volt, ilyen helyzetben nagyon nehéz letisztult képet csinálni, össze-vissza röpködnek. Van, hogy lenne egy nagyon jó jelenet, de egy madár berepül a képbe, vagy a háttérben ücsörög egy másik, foltként. Sokszor már zavaróan közel jöttek. Ezért eldöntöttem, inkább portrékkal próbálkozom, igyekeztem egészen közeli képeket csinálni. Így sikerült ez a fotó. Nagyon szép időnk volt, gyönyörű délutáni naplemente előtti fények. Szinte vágatlan a kocka.

Sokan nem szeretik a kormoránokat, különösen a halastavaknál, mert sok halat megesznek, én sem rajongtam értük. Nem is láttam korábban ennyire közelről őket, mert félénkek. Jártunk többször a Tisza-tónál, ott sok kormorán van, de az ember közeledtére elrepülnek. Meglepődtünk, hogy a nászruhája ennyire pompás. A tollazata nagyon szép, gyönyörű zöld szeme van, mondhatom, hogy fotogének ebben az időszakban.

Miért kezdtél fotózni?

Igazából nem is hívhatjuk fotózásnak, ahogy kezdődött. Mindenki, aki megy kirándulni, nyaralni, közben fotózgat. Mi is vittük a kis Smena gépünket, vettünk 5-6 tekercs filmet, fotóztunk, előhívtuk, kinyomtattuk, albumba tettük, aztán a családot untattuk azzal, hogy megmutattuk, merre jártunk. Tíz éve megrendeltem a Digitális Fotó Magazint, és akkor a férjem azt kérdezte, hogy ha ennyire érdekel, nem akarom-e jobban megtanulni. Gondoltam, miért ne, hiszen addig mit csináltam? Automatára beállítottam a gépet, és nyomtam a gombot. Úgy tettem, mint a turista, aki felkel, megreggelizik, aztán elindul, és napközben fotózgat.

Beiratkoztam Imre Tamás és Imre Anikó fotóiskolájába, mert tetszett a tematika meg a sok gyakorlat. Volt város-, épület-, szocio-, modellfotózás, meg egy tájfotós gyakorlat. Amikor kimentünk a természetbe, akkor rájöttem, hogy nekem ez valahogy jobban tetszik, mint a városi közeg vagy akár az ember fotózása. Addig is sokat kirándultunk, meg túráztunk, sátoroztunk. Olyan azonban, hogy hajnalban felkeljünk fotózni, nem fordult elő. Elkezdtem a tájfotózást gyakorolni. Amikor kimentem először egy ködös hajnalban, az valami csodálatos élmény volt: rózsaszínben a köd előtted, szemben jön fel a nap, mintha egy mesefilmben lennél. Annyira megfogtak ezek a reggeli csodaszép élmények, hogy eldöntöttem, természetfotózással fogok foglalkozni, persze csak hobbi szinten. Beiratkoztam még egy természetfotó tanfolyamra ugyancsak a Tamásékhoz, ott már volt makro-, emlős- és madárfotózás. Nekem azóta is mindegy, hogy mi a téma, táj, növény vagy állat, az élmény a lényeg.

A fotózás folyamata végig alkotás, mert úgy megyünk ki fotózni, hogy van egy elképzelés, hogy mi a cél, mit szeretnénk megmutatni. Megtervezzük, hova, mikor, milyen időszakban érdemes menni. Ez sok utánajárást jelent. Aztán el kell döntenem, hogy milyen objektívet fogok használni, ki kell választanom, pontosan honnan a legjobb fotózni. Egy tájfotózásnál például felállítom az állványt, eldöntöm használjak-e félszűrőt, vagy vizes helyen, hogy használjak-e, és ha igen, milyen erősségű ND-szűrőt, majd, amikor előkészültem, már csak várni kell a csodaszép napkeltére. Ha szép reggel van, az minden munkát megér. Ha nem, az sem gond, majd legközelebb. Mindig gondolkodni kell, és újratervezni. Legyen az virág, állat, bármi, sok előre elgondolt megálmodott kép van a fejemben, de lehet, hogy nem jön össze. Az is lehet, hogy egy teljesen más kép születik, még jobb, mint amit elképzeltem. Ez az egész egy alkotó folyamat. Sok mindennek kell összeállnia, mégis elsősorban a fotóson múlik, mit tud kihozni az adott pillanatból. Az a szép a természetfotózásban, hogy soha nincs két egyforma pillanat, még ha ugyanazon a helyen vagyok is. A legfontosabb kint lenni és alkotni, a többi csak hab a tortán.

Mit tanultál a tanfolyamon? Technikát?

Igen. Addig automatára állítva használtam a gépet, ISO-t, záridőt, rekeszt mindent magától adott. Az első vizsgáknál, nekem kínai volt, hogy ha ilyen vagy olyan záridővel fotózom, éles lesz-e a kép? De pár év után ez annyira rögzül az ember fejében, hogy ha álmából ébresztik föl, akkor is tudja. Gyakorlaton is nagyon segítőkészek voltak a tanárok, sok mindent megmutattak. A suli elvégzése után párszor részt vettünk a Tamásék által szerveztt workshopokon. Ilyenkor 10-15 fotóssal elmegyünk olyan helyekre, ahol érdemes fotózni, például hegyeket vagy dombokat. A férjem is eljött velünk ezekre a túrákra. Már régóta férjnél vagyok, egyetem alatt kerültünk össze, van pár közös hobbink, összecsiszolódtunk, mindent együtt csinálunk és nem unjuk meg. A fotózást azonban ő kihagyta, én meg nem akartam azzal visszaélni, hogy elmegyek mondjuk este valahova, hogy hajnalra be tudjak ülni egy lesbe, ő meg egyedül marad. Így általában tájfotózásra korlátozódott a fotózásom. Amikor elmentünk kirándulni például a Balaton-felvidékre, akkor én hajnalban kimentem, reggeli előtt fotózgattam, majd reggeliztünk, és utána indult a nap. A túrákra eljött velem ő is, bár a hajnali fotózásokra nem jött ki, alapból nem vagyunk koránkelők, inkább éjszakai baglyok vagyunk mindketten. Napközben viszont már ott volt velünk, segített nekem, vitte a táskám, ami addigra 15 kilós lett, mert kellett mindig egy ilyen objektív meg egy olyan, nagylátószög, teleobjektív, makro. Aztán egyszer-kétszer eljött velem lesbe.

Amikor megvettem a következő gépet, ő megkapta az előzőt, és elkezdett kattintgatni. Egyszer sikerült kicsábítanom egy hajnalon a Bodrogzugban. Kifogtunk egy csodaszép hajnalt, és ott rájött, hogy ő is szeretne fotózni. Ez 3-4 éve történt, azóta kinyíltak a lehetőségek, mert együtt megyünk fotózni, nem gond, ha háromkor kell kelni, mert például nyáron már négykor, még sötétben, kint kell lenni egy madárlesben. Most már a férjemnek is jó gépe van, így sajnos már nem segít cipelni az enyémet. Viszont nagyon jó, mert azóta van, hogy kimegyünk egy lesbe és ott alszunk a padlón éjszaka, vagy kimegyünk két napra nomád körülmények közé és fotózunk. Nagyon szeretem például a békákat is fotózni, ugye ők vízben élnek, így le kell kucorogni, hogy szintre kerüljek velük. Lekönyökölsz, bele a sárba, aztán a nagy izgalomban, mert csak a békákra figyelsz, vizes lesz mindened. Már az objektív vége is bent van az iszapban, és a mellcsizmába több liter víz kerül. A fotós el tud vonatkoztatni mindentől, mindent kizár, csak a képre koncentrál.

Amikor egy szép fotó születik, az nagy élmény, és öröm megmutatni a közönségnek is, hogy rácsodálkozzanak, milyen szép körülöttünk minden. Nagyon fontos az is, hogy mit mikor látsz, más egy szép táj egy gyönyörű napkeltében, amikor párolog a föld, más, amikor a nap fent van delelőn, mi olyankor már nem is fotózunk.

Mennyit nyúlsz hozzá a fotóhoz? A tájképeid olyanok, mint egy festmény.

Nem nagyon, természetfotó pályázatokon nem is engedik meg. Még a Photoshopot is csak tanulom. Csak annyit nyúlok a képhez, amit megengednek. Kétlakiak vagyunk. Budapesten is élünk, ott dolgozunk. Könyvvizsgáló vagyok, a Közgazdasági Egyetemet Kolozsváron végeztem, majd Budapesten külkereskedelmi szakközgazdász diplomát szereztem. A férjem gépészmérnök, másoddiplomaként elvégezte a közgazdaságit, most adószakértő. Van egy könyvelőirodánk. A Covid miatt leköltöztünk vidékre, van egy házunk a Balatonhoz közel. Távmunkában innen is tudunk dolgozni.

Budapestről nagyon nehéz kikeveredni fotózni, mire kijutsz a városból, az már egy óra, és amíg találsz valami jó helyet, az plusz egy-másfél óra, oda vissza csak az utazás 4-5 óra. Most itt a Balatonnál elkezdtük a környéket fölfedezni. Körülöttünk nincsenek nagy erdők, a Bakony egy órányira van. Somogyfajszra szoktunk még járni, de az is körülbelül egy óra. Járjuk és feltérképezzük a környéket, kameracsapdákat helyezünk ki, hogy lássuk, milyen állatok mozognak arra. A házunktól nem messze van egy erdős rész, ott van etető őzeknek, majd ősszel, télen jó lesz oda kiülni egy lessátorral.

Van egy másik, sok időt igénylő szabadidős elfoglaltságunk, a vitorlázás. A vitorlásunkon tavasztól őszig próbálunk sok időt kint tölteni a vízen. A Balaton nem nagy tó, úgy 70 km hosszú, de nagyon jól el lehet rajta vitorlázgatni. Sokat túrázunk a hajóval, ahogy fúj a szél, arra megyünk, megállunk Füreden, Tihanyban, Badacsonyban, mikor hova érünk el az adott széllel. A hajón alszunk, néha nem is megyünk be kikötőbe, hanem horgonyon maradunk éjszakára is kint a vízen. Igy sokszor dönteni kell fotózás vagy hajózás, mert a vitorláson nem könnyű jó fotót csinálni, talán, ha jön egy vihar, zivatar akkor különleges képek születhetnek.

Hogyan készültök a fotózásra, utána is olvastok a témának?

A workshopok nagyon célirányosak. Elmentünk pár helyre például Svédországba, Izlandra. Leszáll a gép, beülünk az autóba és már jön a túra. Megvan, hogy hol szállunk meg, mit fotózunk, sokat nem kell foglalkozni a készülődéssel. Mióta Géza, a férjem is fotózik, már nem járunk workshopokra, hanem magunk szervezzük az utakat. Az már önmagában élmény eldönteni, mit szeretnél, hova, mikor menj, utánajárni a terveknek. Van olyan téma, aminek az előkészítése fél vagy egy év is lehet. Mindig úgy szervezük az útjainkat, hogy legyen idő közben megnézni a környéket, és ne az legyen, hogy kiszállok a repülőből, és irány az első helyszín, majd az utolsóról már megyek a reptére. Sokszor merítek ihletet természetfilmekből, vagy workshopprogramokból tájékozódom. Például egy természetfilmet látva merült fel bennünk, milyen jó lenne megnézni és lefotózni, amikor a gyilkos bálnák a fókabébiket elkapják. Ilyen csak Argentínában van. Fél éves kutatómunka volt, mire kiderítettük, pontosan melyik partszakaszon és hogy működik, és sikerült egy argentin kontaktot kapnom, akivel aztán levelezve meg tudtam szervezni, hogy kimehessünk az adott partszakaszra. Minisztériumi engedélyt kellett ehhez kapnunk. Összesen 6 fotós lehetett kint ezen a kb. 3-4 kilométeres partszakaszon, és végig velünk volt a természetőr. Turistaként is el lehet oda menni, de akkor csak az útról, több kilométerről lehet figyelni, ahogy – ha éppen úgy alakul – kijönnek az orkák. Amikor odaértünk, ahol várhatóak az orkák, 20 métert kúszva kellett megtenni hátizsákkal, hogy a parton levő fókákat nehogy megzavarjuk. Mi egy hétig voltunk ott, nekünk nem volt szerencsénk. Abban az időszakban nem jöttek arra vadászni, de nem is bántam, mert nagyon aranyosak voltak a kis fókák, nagyon sajnáltam volna őket. Másik kedvenc helyünk Namíbia, ahol már többször voltunk.

Tartják-e egymással a kapcsolatot a fotósok?

Igen, azokkal viszonylag rendszeresen, akikkel együtt voltam a képzésen. Sokszor össze is futunk egy-egy helyen. 3-4 éve tagja vagyok a Vadvilág Fotóklubnak. Országos szinten mindig bent vagyunk az első öt legjobb klubban. Nálunk csak természetfotósok vannak. Havonta találkozunk, most csak a Zoomon. Amikor bekerültem először a klubba, csak néztem, hogy milyen jó fotókat csinálnak a kollégák, milyen jó fotósok, próbáltam felnőni hozzájuk. Kicsit büszkélkedek: pár év alatt annyira felzárkóztam, hogy sikerült kétszer elnyerem a legjobb fotós díját a Vadvilág házi pályázatán, meg kétszer a klubban az Év fotója is az enyém volt.

Madarakat mióta fotózol?

Eleinte tehát volt a tájfotózás, de Magyarországon elég korlátozottak a lehetőségek, mindenhol vezetékek vannak, nincsenek nagy hegyeink, sokat kell utazni, hogy elérj egy érintetlenebb dombos tájra. Lehet persze repcét, pipacsokat, virágmezőt fotózni, de ez időben elég korlátozott. Erdőt is lehet fotózni, vagy csak a fákat, fatörzseket, ezt nagyon szeretem, főleg ősszel, amikor csodaszépek a színek.

Magyarországon nagyon sokféle madár van, mondhatni madárnagyhatalom vagyunk, így előbb utóbb kihagyhatatlan a madárfotózás. Nagyon szeretek madarakat fotózni, de nem mondanám magam madárfotósnak. A képeimnek csak 30-40 százaléka madárfotó. De szeretem megfigyelni őket, az életüket. A gólyatöcs például nagyon kedves kismadár, gyönyörű szép, kecses, ő az egyik kedvencem. A nagy kócsag is szép, főleg, amikor nászruhát ölt, vagy a fekete gólya. Van pár bakancslistás elképzelésem, amit még meg szeretnék fotózni, ilyen például a búbos vöcsök násztánca.

Most, hogy ideiglenesen elköltöztünk vidékre, próbálunk körbenézni, hogy mit és hogy lehetne a közelben fotózni, hogy ne kelljen több órát utazni ezért. Tiszaalpárra szoktunk például menni, az autóval két és fél óra csak oda. Azt azért szeretjük, mert változatos, vannak mozgó lesek. Ott készült a Sokadalom című képem, amelyik a MAFOSZ által szervezett, az Év Magyar Fotósa az Év Magyar Fotója pályázaton különdíjat kapott, és 2020-ban ki volt állítva a Golden Turtle-ön. Pont egy olyan semmilyen reggel volt, nem voltak jó fények, nem láttunk gázló madarakat, úgy gondoltuk, nem fogunk tudni jó fotót csinálni, viszont rengeteg sirály röpködött körülöttünk. Itt az előre elképzelt kép helyett újragondolással, az adott lehetőségeket kihasználva született meg a kép.

Persze sokkal jobb, amikor az ember saját maga épít lest, úgyhogy most ezen dolgozunk. Legutóbb bankának tettünk ki mezőre egy-két odút. Egy halastónál vagy más vizes élőhelyen saját lesből fotózni szinte lehetetlen. A halastó valakinek a tulajdona, vagy ha természetvédelmi területen, nemzeti parkban van, akkor meg azért nem szabad a bejárás. Több madárfotóssal beszéltem, akik nagyon jó fotósok, ők, hogy csinálják. Télen, amikor a halastavat leengedik, akkor lenne lehetőség például madarakat fotózni, ahogy a megmaradt kis vizes helyekre leszállnak élelmet keresni. A halastó tulajdonosától kellene engedélyt kérni. Ez csak akkor megy, ha ismeretséged van. A Rétszilasi tavak itt vannak tőlünk fél órára, ideális lenne, hogy oda kijárjunk, sok szürke gém, meg nagy kócsag volt ott a télen. Jó párszor arra jártunk, több napot rászántunk, nézelődtünk, próbáltuk felfedezni. Márciusban munkaidőben odamentem, kérdeztem, nem lehetne-e letenni egy lessátrat a partra, de mondták, hogy már járnak oda fotós ismerősök és az pont elég nekik.

Gyurgyalag projektben vagyunk most benne, remélem, amit kinéztünk területet, tőlünk nem messze, ott lesznek madarak, és lesátorból megtudjuk őket fotózni.

A fotózás hatására elkezdtünk a kertünkbe odúkat telepíteni, 5-6 éve kiraktunk néhányat, majd még párat, most van 8 kismadaras odúnk és kb. 100-120 kismadár kel ki és nő fel nálunk egy évben. Sok madár nem is odúban költ, hanem a bokrokban. Négy éve van balkáni gerlénk, köztudott, hogy megkapná a citrom díjat, ha fészeképítésről van szó, sajnos volt, hogy a tojását a teraszon találtuk meg összetörve. Aztán a férjem kicsit besegített pár ággal és a tavalyi fiókák itt teleltek, az idén már három pár fészkel. Az idén harmadik éve jött vissza egy örvösgalamb-pár, de van két fakopáncs is. Tengelic, zöldike, erdei pinty, cinkék, barázdabillegető, vörösbegy, a terasz alatt még rozsdafarkú is szokott tanyázni, és tavaly óta elég sok a veréb, pár éve nagyon megfogyatkoztak.

Télen etetjük őket, van egy kis kerti tavunk, ott nagyon szeretnek fürödni, kialakítottunk egy kis sekély részt, ahova nyugodtan bemehetnek. Most télen sajnos megjelent egy karvaly, párszor láttuk egy fán ücsörögni, még fürdött is a tóban. Nem örültünk neki, de ez az élet rendje, neki is túl kell élnie.

Igazából nem fotózás céljából próbáltunk madárbarát kertet létrehozni, mert arra a fákon lévő odúk vagy akár a tópart sem igazán megfelelő. Már gondolkodtunk azon, esetleg csinálunk egy itatót, ami mögé be lehet ülni, a szükséges anyagot a férjem már be is szerezte.

Mostanában elkezdtem a madarakat a tájban fotózni, ezt nagyon szeretem. Lehet cserkelni, vagy megbújni valahol, és úgy várni a megfelelő pillanatot, szeretek még a hosszú explózióval kísérletezni.

Van olyan pályázat, amin még nem indultál, de szeretnél?

Persze, biztosan. Amiket ismerek, azoknak a többségén már indultam. A spanyol Memorial María Luisa pályázaton már kétszer is jelent meg képem, mindkétszer ki tudtunk menni, az nagyon nagy élmény volt, hogy ott ismerkedhetsz fotósokkal. Az a fotósokról szóló kétnapos ünnep, annyira odafigyelnek rád. A Golden Turtle-ön is volt kétszer képem kiállítva, de oda nem jutottunk el, ott már a férjemnek is volt képe kiállítva, szóval nagyon jól halad ő is. Most a Memorial María Luisa pályázaton az előzetes hírek szerint mindkettőnek lesz képe, de sajnos a Covid miatt az idén is elmarad az ünnepség. A Milvuson szoktunk rendszeresen megjelenni, díjazott is voltam. Gézának már a MontPhoton is volt képe. Nemrég kaptam egy nagyon jó hírt, hogy a Siena Photo Awardson a természetfotó kategóriában lesz egy képem. Nagy vágyam a BBC, hogy egyszer legyen képünk kiállítva, nem vagyok egy feladós típus.

Nagyon sok jó fotó van, néha nem is értem, hogyan lehet pont azt a 100-at kiválasztani a több tízezerből. Az a nehéz, hogy mi ketten elfotózgatunk, meg feldolgozzuk a képeket, de nem igazán van olyan, aki megmondaná, hogy ez most jó vagy nem. Van, hogy egy képhez érzelmileg is kötődöm. Akkor azt hiszem, hogy hű de jó. Azért is nevezek pályázatokra, mert ha több helyre elküldöm és nincs eredmény, akkor kiderül, hogy mégiscsak az én értékítéletem téves, és nem olyan jó az a kép. A FIAP-on haladok előre. Már az ezüst fokozatnál tartok, ez a negyedik lépcső. Minden foknál több és több elfogadott, díjazott fotó kell ahhoz, hogy előrébb léphess. Kísérletezhetek, küldök fotókat, látom, hogy mi az, amit elfogadnak, mi az, amit esetleg díjaznak. A fotóklubunkban van néha értékelés, és itt ki is merül a visszajelzések lehetősége. A képek meg csak gyűlnek, gyűlnek, így küldeni is fogom őket pályázatokra. Ha kiállítják például egy Montieren, Aranyteknősön, ahol több ezer ember megnézi. Ha valaki csak egy pillanatra megáll és elfelejti a világot, csak a képet nézi, ami elvarázsolja és elgondolkodik, akkor az jó érzés, hogy sikerül egy kis szépet csempészni az életébe.

Mint természetfotós igen sokat vagyok kint a természetben. Csodás a mi kis bolygónk! Sajnos nagyon sok minden az emberi behatás következtében visszavonhatatlanul megváltozik. Félő, hogy azt a sok csodát, ami körülvesz minket, a későbbi generációk nem fogják látni. Azért is szeretek fotózni, hogy megpróbáljam bemutatni a természet szépséget, törékenységét. Az élővilág már most nagy bajban van, szennyeződés, felmelegedés, túlhalászás, sorolhatnám. Saját magam tapasztalom, ahogy egy-egy helyre visszatérek, hogy évről évre változik és sajnos nem a jó irányban. Ha mindenki összefog, elgondolkodunk a Föld jövőjén, talán még visszafordítható vagy megállítható egy-egy folyamat.

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
705 Hits
0 hozzászólás

Amit azonnal megtehetünk: éljünk kicsit csendesebben!

Az elmúlt egy évben megszámlálhatatlanul sok írás jelent meg a koronavírusról és hatásairól, köztük arról a különös csendélményről, amit az utazási korlátozásoknak köszönhettünk. Tudtuk, hogy nem tart sokáig, és bár élveztük, mégis reméltük, nem tart majd sokáig. Pedig az erős zajok megkeserítik mindennapjainkat.

Életünkben a zaj olyan, mint a levegő, ott van szinte mindenütt, talán csak mesterséges körülmények között nem. Mérések bizonyítják, hogy 0 decibeles „csendszint” nem létezik. A csendesnek tekintett erdő is zajos, énekelnek a madarak, lehullik egy ág, átfut az avaron egy mókus, enyhe szellő mozgatja az ágakat, leveleket. A 0 decibel a hallásküszöbünk, ez az a hangnyomás, amit egy ember egy süketszobában még éppen érzékel, mondjuk egy szúnyog repülését 3 méterről.

A decibel két mennyiség arányának logaritmikus mértéke – több tudományterületen is használják. Az elnevezésben a „bel” Alexander Graham Bell nevéből származik, használata összefüggésben áll a telefóniával: a telefonkábel 1 mérföldes szakaszán bekövetkező hangerősségcsökkenés mértékének a meghatározására vezették be. A deci ennek a tizede.

Lakott településeken, nem csak nagyvárosokban, az egyik jelentős zajforrás a közúti közlekedés. Sokszor járok autóval vidéken, ilyenkor áthaladok kisebb falvakon. Eleinte, bevallom, bosszantott az a lassító ív, amit több település előtt építettek az útra, sőt a 30-as, 40-es forgalomkorlátozás is. Frusztrált a cammogásnak tűnő tempó. Hamar rájöttem azonban, hogy nem csak a biztonságot szolgálja a lassabb haladás, de a zajkibocsátásom is kisebb így.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency – EEA) adatai szerint Európában legalább 100 millió ember szenved káros zajhatástól, ennek jelentős részét a közlekedés okozza. Ez még akkor is ijesztő, ha nem tudnánk, hogy a zaj nem pusztán bosszúság forrása, hanem közvetlen hatással van egészségünkre. Alvászavart okoz, szívbetegséghez vezet, hogy csak két következményt említsek. Szintén az ügynökség becslése szerint több mint 12000 olyan ember haláláért felelős a tartósan erős zaj, akik tovább élhettek volna, ha a környezetük csendesebb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai értelmében ahhoz, hogy alvásunk pihentető legyen, a folyamatos háttérzaj erőssége nem haladhatja meg a 30 decibelt. Ez sok településen nem mindenütt érvényesül.

A jó hír, hogy az európai országok számos intézkedést hoztak a zajszint csökkentése érdekében, ilyen például az a sebességkorlátozás is, amit említettem. Talán sokan emlékeznek még, hogy Budapesten nagyon sok utat fedett macskakő. Ma már alig találni bazaltkövekkel fedett útszakaszt. Egyik szemem sír másik nevet. A macskaköves utak szépek, hangulatosak voltak. Magas a kopásállóságuk, sőt, ha fel kellett bontani egy útszakaszt, az is egyszerűbb volt, és kisebb zajjal járt. Ám az aszfalt, és ma már az ennél is korszerűbb burkolatok csendesebbek.

Nagyon jó irány a közlekedési zaj csökkentése érdekében az is, hogy egyre többen bicikliznek, és nem csak hobbiból, hétvégenként, hanem a napi tevékenységeik intézésére. Szintén egy pozitív hatása a COVID-járványnak, hogy látványosan megnőtt a kerékpárosok száma.

Nyilván jótékony hatással lesz a zajcsökkentésre, ha az autók jelentős része elektromos lesz. Az e-autóknál, mint tudjuk, az okozza inkább a gondot, hogyan tegyék mesterségesen zajosabbá annak érdekében, hogy a többi közlekedő hallja, ha egy ilyen jármű közelít.

A pandémia hatására, bár átmenetileg legalább a külső zajforrások csökkentek, kisebb a sokak életét amúgy napi szinten megkeserítő légiközlekedés, ám sokan home office-ba kényszerülve rájöttek, mennyire zajosak a szomszédaink. Sokkal többen és többet vagyunk otthon. Mosunk, tornázunk, átalakítjuk, felújítjuk a lakást, főzünk, ehhez darálunk, turmixolunk, használjuk igen zajos háztartási gépeinket, és szinte folyamatosan megy a számítógép. Nem kevesen ismerjük azt a megkönnyebbülést, amikor este kikapcsoljuk a gépet. Szinte csak akkor érezzük át egy pillanatra, mennyi energiát kivett belőlünk a folyamatos zúgás.

Az EU-ban évek óta szabályozzák a zajkibocsátást. A gépjárművek, háztartási gépek és kültéri berendezések zajkorlátozása egészen az 1970-es évekig nyúlik vissza. A környezeti zajról szóló irányelv (END) 2002-es bevezetése is fontos lépés volt abban, hogy előre léphessünk egy csendesebb világ érdekében. Az irányelv nagy hangsúlyt fektet az adatgyűjtésre és különböző zajcsökkentő intézkedések bevezetésére.

Az emberi tevékenységek zaja, köztük a közlekedésé, az állatok életére is hatással van. Vannak fajok, amelyek képesek voltak alkalmazkodni, mások képtelenek felvenni a versenyt a városi zajokkal, így inkább feladják a rájuk jellemző dalolást, ez viszont megnehezíti az egymás közötti kommunikációjukat.

Készült egy szép és tanulságos animációs film, egy TED előadás, amely megmutatja, átélhetővé teszi, hogyan hatunk mi emberek a természetre. Talán hallottak arról, hogy egyes bálnák énekelnek. Hogy pontosan miért és hogyan, ezt még ma is kutatják, annyi biztos, hogy az egymás közti kommunikációjukban, sőt a táplálékszerzésben is kulcsszerepe van. Gondoltak valaha arra, hogy az emberi tevékenység miatt az óceánok is egyre zajosabbak? A hajózás, a katonai szonárok, a víz alatti építkezések mind komoly zajforrást jelentenek. Mi ennek a következménye? Javaslom, nézzék meg a filmet!

Tovább a teljes bejegyzéshez
599 Hits
0 hozzászólás

Erdei szalonka – az erdők koronázatlan királynője

Gyerekkoromban az egyik szomszédunk, Laci bácsi, rendszeresen járt vadászni. Velem egykorú lányával jóban voltunk, így történhetett, hogy egyszer magával vitt mindkettőnket egy hajtóvadászatra. Hamar leszerepeltem, mert nem volt türelmem a hosszú várakozáshoz. Rosszkor szólaltam meg, igen, kitalálták, sikerült elriasztanom a vadat. Azóta sem kedveltem meg a vadászatot. Laci bácsi viszont szenvedélyesen űzte ezt a sportot (ő annak tartotta), rendszeresen tért haza kisebb-nagyobb zsákmánnyal. Volt köztük erdei szalonka is. Mindenki örült, gratulált, és elégedetten elfogyasztotta a vadételeket, egyedül én sajnáltam az állatokat.

Laci bácsi büszke volt vadászkalapjára és annak toll-díszére. Egyszer elmagyarázta, hogy az egy vadásztrófea, olyan, akár a szarvasagancsok a falon. A toll a szalonka ecsettolla, azaz szárnyának elcsökevényesedett evezőtolla. Hát ez sem győzött meg. Azt értettem, hogy fantasztikus élmény lehet a szalonkahúzás, amikor alkonyatkor és hajnalban egy-egy terület fölött egy ideig, 10 percig vagy akár fél óráig körpályán repülnek a szalonkák. Nekem a látvány önmagában elegendő lenne, gondoltam. Az Európai Unió persze nem érzelmi alapon döntötte el 2009-ben, hogy a tavaszi szalonkavadászatot betiltja. Bevallom, egyetértek, miközben tudom, hogy a vadásztársadalom másképpen látja. Nyilván sokan úgy érzik, hogy egy szép hagyomány szakadt meg. Még gyászszalagot is készítettek, rajta a dátummal és a szalonka árnyképével.

Jól jelzi a szalonkák kiemelt szerepét a vadászatban, hogy az erdő királynőjének nevezik. Látszólag különös, hogy ezt a kicsi, nem feltűnő tollazatú madarat ilyen nemes címmel illetik, ám épp e jelentéktelenségből fakad az elnevezés, mert emiatt nem könnyű vadászzsákmány. Türelem és tudás kell az elejtéséhez.

A szalonka név a lengyel słomka, słonka szóból ered. A lengyel-magyar barátság egyik részeleme volt, hogy a főurak közös vadászatokon vettek részt, amikor a nagy lakomák, ünnepek sem maradtak el. Az étlapon nem egyszer szerepelt az ízletes húsú szalonka is. A latin neve a madár élőhelyére utal, a rusticola a „vidéki, földhöz tartozó” szó kicsinyítő képzős változata. Természetesen népi nevei is akadnak, például a batla és a sneff, ez utóbbi az erdei szalonka német nevéből – Schnepfe – ered.

Az erdei szalonkák kedvelik a nedves területeket, leginkább a hegyvidéki, laza talajú erdőket, ahol sűrű az aljnövényzet. Vonuló madarak, fő költőterületük a mérsékelt övön elsősorban Oroszországban nagyjából Szentpétervártól Vlagyivosztokig egy széles sávban, a Skandináv félszigeten, valamint Európa északi és keleti területein található. Telelni leginkább Európa nyugati és déli tájain szeretnek. Magyarországon az erdei szalonka rendszeres fészkelő és vonuló. Vonuló példányokat tavasszal március-áprilisban és ősszel szeptember-október során láthatunk.

Sokfelé találkozhatnánk a szalonkával, ha nem élne rejtőzködő életmódot, amiben nagyban segíti az avar színeihez hasonló tollazata: felül rozsdaszínű, szürke, sárga, szürkésbarna és fekete foltokkal tarkázott. A szalonkának több különlegessége is akad. Egyik az igen nagy szeme, még inkább annak elhelyezkedése a fején oldalt és a fejtetőn. Ennek köszönhetően a szalonka mindent lát körben, 360 fokban. Hogy érzékeltessem: halad előre és közben hátra is lát. Bámulatos! Legalább ilyen kiváló „találmány” a csőre, amelyben tapintótestecskék segítik a madárkát a vadászatban. Hosszú, hegyes csőrével kutatja fel leendő táplálékát úgy, hogy keresés közben döfködi vele a talajt. Amikor megtalálta, ott helyben a földben el is tudja csípni a kívánatos élelmet. Befut az üzenet az agyba, hogy „itt egy falat”, a csőr csúcsa kinyílik, és már be is kapja az áldozatot, gilisztákat, különféle ízeltlábúakat, férgeket.

A szalonka kiválóan repül, gyorsan mozog a talajon, valamint még ennél is ügyesebben várakozik moccanás nélkül. Olyan terepen, ahol gazdag az aljnövényzet, a földet vastag avarréteg fedi, lehullott, korhadt faágak, gallyak képeznek labirintust, mohos kövek alkotnak fedezéket, nem könnyű észrevenni ezt a kis madarat. Ki is használja ezt, megbújik, amikor veszély észlel.

Az erdei szalonkának, mint sok más madárnak, jellegzetes a párosodási szertartása. A hímek körbe-körbe röpködnek, s közben korrogó hangokat hallatnak. A tojók a földön ezt hallva hívó hanggal válaszolnak és közben kiterítik fehér végű farktollaikat, amely a sötétben jelzőfényként világít. A hím így látja és hallja is a tojót, és odarepül mellé.

Talajra, a sűrű aljnövényzet közé, kisebb mélyedésbe rejti, és avarral béleli fészkét. Négy tojást rak, melyen 22-24 napig kotlik. Az is különlegessége a szalonkának, hogy veszélyt érezve fiókáit képes a lábai között elszállítani. A kikelt fiókák fészekhagyók, szinte azonnal szerteszaladnak, és elbújnak a környező növényzetben. Bár a fiatalok egy hónapos korukban már röpképesek és önállóak, ám a család az őszi vonulásig többnyire együtt marad.

Magyarországon az erdei szalonkák állománya stabil, nem fenyegetett.

Tovább a teljes bejegyzéshez
906 Hits
0 hozzászólás

Látványos kétéltűnk: a foltos szalamandra

Az állatrendszertan szerint a szalamandrák a kétéltűek osztályába, a farkos kétéltűek rendjébe tartozó család. A foltos szalamandra (Salamandra salamandra) e rend 10-20 cm hosszúságú faja. A szalamandra a jelképtan szerint jegyzett állat, több jelentése van, a legtöbb a tűzzel függ össze. Már az ókorban azt tartották róla, hogy a lángok között nem érez fájdalmat, sőt hideg testével képes eloltani a tüzet. Emiatt úgy gondolom, sok szegény szalamandra végezhette életét tűzhalállal.

Az őselemek ábrázolásánál a szalamandra a tűz szimbóluma, s mint ilyen a középkorban jelképezte a hívő emberek üdvözülését a tisztítótűz által, ám egyben a szerelmi lángolást, sőt a bujaság emésztő tüzét is. Jelképe volt a szüzességnek, mivel nem nélkülinek tartották. Mivel úgy gondolták, hogy ellenáll a tűznek, így lett az állhatatosság jelképe, s mint ilyen több uralkodó választotta címerállatnak.

Bár nem nagy, kecsesnek mégsem mondanám. Feje viszonylag széles, orra inkább kerek, szeme kiugró, mögötte pedig hosszúkás, színes fültőmirigy-dudorai nőttek. Mellső lábai inkább vaskosak. Összesen tizennyolc ujja van, négy-négy a mellső lábán, a hátsókon pedig öt.

Nagyon egyedi látványt nyújt, összetéveszthetetlen. Nyirkosan fénylő, fekete testén minden egyes egyeden más és más mintázatú és számú színes foltok láthatóak, melyek színe az élénk citromsárgától a narancsvörösig terjedő árnyalatban pompázik. A Nyugat-európai populációkban ismertek hosszanti csíkos egyedek. Ez az élénk szín olyan, mint egy felkiáltójel: ne közelíts, ne támadj, mert rosszul jársz. Bőre ugyanis enyhén mérgező. A mirigyeiben termelődő váladék egyik összetevője a szalamandrin alkaloida, mely az emlősöknél izomrángást, magas vérnyomást és szapora légzést okoz.

Európában az északi részek kivételével mindenütt honos, ezen kívül Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában fordul elő. Magyarországon megtalálható a Kőszegi-hegységben, a Soproni-hegységben, az Északi-középhegységben és az Őrségben. Valószínűleg élnek példányai a Pilis-Visegrádi-hegység területén is.

200-300 méter alatt csak ritkán fordul elő, Közép-Európában körülbelül 1000 méterig megtalálható, de délebbre ennél magasabban is találkozhatunk vele.

Szereti a nyirkos lomberdőket, főleg bükkösöket és gyertyános tölgyeseket, és az erdőkben húzódó patakvölgyeket. Kedveli a sűrű növényzetű, mohával borított, bokrokkal, cserjékkel és kövekkel tarkított lejtőket, valamint az olyan helyeket, ahol sok a kidőlt fa és farönk, mert ezek számára remek búvóhelyet jelentenek. Szüksége is van ilyenre, hiszen nem túl gyors a mozgása. Éjszaka járnak zsákmány után, de ha csendes eső esik, napközben is vadásznak, hiszen ilyenkor sok számukra kedves csemegét találnak. A kifejlett foltos szalamandrák lassan mozgó gerincteleneket fogyasztanak. A lárvák vízi gerincteleneket zsákmányolnak.

A párzási időszakban a hímek aktívak és mozgékonyak, szükségük is van erre, mert távolról nem képesek megállapítani fajtársukról, hogy az hím vagy nőstény. Oda kell menniük és a szagok, valamint a másik reakciói alapján derül ki számukra, hogy melyik nemmel van éppen dolguk.

A párzás maga általában 15-30 percig tart. Elevenszülő faj. A hím az ivarsejteket úgynevezett ondótokban helyezi a nőstény kloakájához, amelyet a nőstény saját kloakájával felvesz. A megtermékenyített peték a nőstény petevezetékében fejlődnek lárvává a nyári és őszi hónapokban. A 40-60 lárvát a nőstény a következő tavaszon rakja le, sekély vizű, lassú folyású patakokba, mindig éjszaka. A lárvák meglehetősen fejletten bújnak elő, széles fejük két oldalán 3-3 kopoltyúbojttal. A lárvák 4-5 hónap alatt, augusztus-szeptemberre alakulnak át, és hagyják el a vizet, de még 4 év kell az ivarérettségükig. A foltos szalamandra a vadonban 14–20 évig él, fogságban, ahol nem kell megküzdenie a fennmaradásért, akár 30 évig, vagy még tovább.

Magyarországon védett faj, eszmei értéke 50.000 Ft. A foltos szalamandra az Aggteleki Nemzeti Park címerállata.

Tovább a teljes bejegyzéshez
744 Hits
0 hozzászólás

Egy Magyarországon időszakosan vonuló madárnemről, amelynek egyik faja sajnos mára kihalófélben van

Egy őszinte vallomással kezdem: kedvelem a szalonkaféléket. Nem, nem enni, még kevésbé vadászni, ilyesmi meglehetősen távol áll az ízlésemtől. Viszont szívesen elnézem ezeket a madarakat, mindig jókedvre derítenek. Talán mert a gyerekrajzokra emlékeztetnek: kicsi gömb középen, két pipaszár lábacska és egy hosszú, vékony csőr. Pont, pont, vesszőcske, és készen van a szalonka, a cankó vagy a póling.

Aki kicsit foglalkozott már madárnevekkel, utánaolvasott, honnan származik egy-egy elnevezés, könnyen kitalálja, hogy a póling név hangutánzó szavaink közé tartozik. Igen, a pólingok dala éppen úgy szól, mintha azt kiáltanák, hogy póóóling, póóóling. Figyeljék csak! Nevezik még szélkiáltónak. Ha hallottak már pólingot, ezen kicsit sem csodálkoznak. Sok más nevet kaptak az elmúlt évszázadok során, ismert volt a szintén hangutánzó töcsmadár, vagy a bécsi német Goiserből származó gojzer megnevezés. A nép kedveli a humoros-tréfás névadásokat, így hívták a hosszú csőrére utalva piszének. Latin szaknyelvi nevük, a Numenius is jellegzetes, az újhold keskeny sarlójára emlékeztető, hosszú csőrükre utal, az újhold jelentésű görög numénia szóból.

A pólingok kecses madarak, hosszú csőrük enyhén hajlott, a hegye felé fokozatosan elvékonyodó, a felső kávája ráhajlik az alsóra. Lábuk is hosszú és vékony. Apró tollazatuk kemény, szorosan testhez álló és sem évszakonként, sem ivar szerint nem különbözik.

A nagy póling Magyarországon tavasszal (február és április) és ősszel (augusztus és november) rendszeresen átvonul, főleg az alföldi és dunántúli állóvizeket kedveli. Mindig víz közelében élnek, mocsaraknál, sekély tavaknál, vagy ahhoz közeli réteken és legelőkön. Néha áttelel nálunk, és van, hogy egy-egy példány a nyarat is itt tölti.

Szárazabb területeken, mezőkön, rovarokkal táplálkozik. Vízpartokon, ahol laza vagy iszapos a talaj, a zsákmányért keskeny, csipeszként működő csőrével, eredményes a „talajhorgászatban”, sokszor a földből csipkedi ki a férgeket, csigákat. A kétéltűeket sem veti meg.

Európában és Ázsiában költ, ősszel délre vonul, egészen Afrikáig. Általában 4 tojást rak. A szülők felváltva kotlanak közel egy hónapig. A fiókák nem sokáig élnek családi életet, 5-6 hetes korukban már röpképesek, és ott is hagyják szüleiket.

A kis póling a tundrákon bogyókkal táplálkozik, telelőterületén ízeltlábúakat és rovarokat is eszik. Magyarországon tavasszal márciusban és áprilisban, majd július és szeptember között főleg a Tiszántúlon lehet megfigyelni. Előfordulnak átnyaraló példányok is.

Észak-Amerika és Eurázsia északi területein költ, ősszel délre vonul, eljut Afrikába, Dél-Amerikába, Ausztráliába is. Szintén a vízközeli területeket kedveli, mocsaraknál, sekély tavak mellett él.

A vékonycsőrű póling a legkisebb szélkiáltónk, csőre is jóval rövidebb és feltűnően vékony. Szintén északi madár, fészkelőhelyei Nyugat-Szibériában a tajgán, tőzeglápokban, sásos-nyíres területeken vannak, vagy inkább csak voltak. Sajnos ugyanis a kihalás szélén áll, a világon élő állomány becsült egyedszáma 50 körüli.

Magyarországon vonulása idején jelenik meg, rendkívül ritka kóborlóként. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület információja szerint utoljára 2001-ben figyelték meg hazánkban, amely egyben utolsó bizonyított világmegfigyelése is a vékonycsőrű pólingnak!

Fokozottan védett, természetvédelmi értéke egy millió forint.

Tovább a teljes bejegyzéshez
957 Hits
0 hozzászólás

Ameddig tart a pillanat, addig kattog a gép

Boromisza Zsombor, tájépítész, természetfotós fotózásról, a pályázatok fontosságáról

Fényterápia című fotójával az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban fotópályázaton harmadik díjat nyert? Hol és hogyan készült a kép? Mi a története?

Számomra ennek a képnek a jelentősége nyilván nem abban rejlik, hogy természetvédelmi szempontból értékes fajt vagy szituációt mutat be, vagy ilyen üzenete lenne. Egy tőkésréce szerepel rajta, hétköznapi faj, amely ráadásul kiválóan tűri az ember közelségét, tehát városi környezetben is nagyon jól érzi magát. Debrecenben készült a kép, ott nyaraltunk. Hajnalonként kisétáltam a Nagyerdőbe és ott fotóztam különféle helyzeteket. Ez az ottani tó partján készült, egy nyári, napfelkelte utáni maximum egy órában. A récék kijöttek a partra, és szembe fordultak a nappal. Az a tekintet, amivel a nap felé fordult ez a madár, nekem olyan volt, mintha ő is egy fotós lenne, mintha ő is ugyanúgy csodálná azokat a hajnali fényeket, mint ahogy én. Tudjuk persze, hogy ennek etológiai szempontból túl sok racionalitása nincs, mégis azt éreztem, ő is ugyan azt éli át, mint én. Nekem a kép szépsége pont ebben a hangulatban, ebben a magamra ismerésben volt. Ellenfényben fotóztam a tojót, míg a tó vizén játszott a felkelő nap fénye, az adta ezt a szép mintázatot, amely a kacsa feje fölött látható. A földön feküdtem a fűben, ahogy azt kell, mindent elfelejtve. Amikor flow van, akkor az ember nem tudja, hogy hol van, hogy ki van körülötte, hogy mekkora sár van alatta, hanem belefekszik, és ameddig tart a pillanat, addig kattog a gép.

Miért kezdett fotózni?

Ez előbb-utóbb várható, vagy magától értetődő volt, hogy fotózni fogok. A kötődésem a természethez végig ott volt és van az életemben. Már kiskoromban megjelent. Jellemző, hogy milyen meséket szeret egy gyerek, miről rajzol, nekem már akkor is az állatok, a madarak voltak a középpontban. Édesapám elvitt a Magyar Madártani Egyesületbe és a szervezett túráikra, meg ő maga is sokat vitt kirándulni. Aztán nagypapámmal jártam horgászni és mindkettő hasonlóról szólt. Mindkettőben egyfajta nyugalom, a természet csodálata, a városi környezetből, rohanásból kiszakadás és a csend, vagy csak a természet hangjai voltak jelen. Mindkét esetben nagyon sokat tanultam az élővilág működéséről. Megtanultam felismerni a madárhangokat. Később, ahogy az ember középiskolás lesz, már nem az a menő, hogy a „Mit csinálsz szabadidődben? kérdésre azt válaszolja, hogy „Madarászni járok”.

Az egyetem körül került elő a természet fontossága megint az életemben, mert tájépítész mérnöknek kezdtem el tanulni. Fölfedeztem, hogy a szakmám által olyan eszközöket kapok a kezembe, amelyekkel tudok tenni azokért az értékekért, amelyekre érzékeny vagyok, amelyeket fontosnak tartok. Egyre tudatosabban kezdtem olyan egyetemi feladatokat vállalni, olyan diplomatervet választottam, hogy minél inkább ebbe az irányba fordulhassak. Ez nem a fotózásról szólt, csak a természet megéléséről, és valami aktív cselekvésről a természetvédelem érdekében.

Komolyabban 8-10 éve kezdtem el fotózni, tehát viszonylag későn. Velem nem az a szituáció, ami az ifjú természetfotósoknál, akik már 14 évesen világversenyeken vesznek részt. Felnőtt fejjel, a gyermekeimet kezdtem az első komolyabb felszereléssel fotózni. Utána elég gyorsan bejött, hogy szeretném a természetet is megörökíteni. Jól kiegészítette a szakmámat, meg elkezdtem az egyetemen dolgozni a tájépítész munkám mellett, és ott is jól hasznosítottam, mert az előadásokat jól tudtam illusztrálni így. A természetfotózás úgy, hogy tudatosan tervezek projekteket, az nem régóta van. Azt meg, hogy pályázaton induljak, csak másfél éve kezdtem el.

Mit szeret fotózni, milyen témákat?

Főleg a madárvilágot és a tavaszi növényeket. Mindig más érzelmi hatása van, amikor végre vége a télnek, és megjelennek például az első kökörcsinek. Jópofa, amikor az egész képet kitölti szép élesen egy színes madár, de emellett egyre inkább érdekelnek azok a témák, amikor valami természetvédelemhez kapcsolódót tudok kifejezni, megmutatni, vagy valami rehabilitációhoz kapcsolódó témát fotózhatok. Szeretném bemutatni, elhozni az embereknek, hogy mit jelent az élőhelyek helyreállítása, milyen eredménye van. Ez akár egyes fajokat is jelenthet, meg az egész szellemiséget, folyamatot közérthetővé és szerethetővé kellene tenni.

Hogyan tud a fotózásra időt szakítani?

Sokszor jóval hátrébb szorul az életemben, mint amire igényem lenne. Azt azonban egyre tudatosabban igyekszem betenni a heti ritmusomba, hogy minden héten legyen egy kicsi, legalább ilyen „kifutok egy órára-két órára” fotózás. Sokszor a munka előtt még kicsi belefér, igaz, ehhez korán kell kelni, de a fények miatt amúgy is korán kéne kelni. Nagyon sok feladatom van, de általában kötetlen munkaidőben dolgozom, tehát meg tudom tenni, hogy néha hétköznap is felszabadítsak magamnak egy órát két órát. A munkám, főleg a privát tájvédelmi szakértői és tervezési munkáim miatt nagyon sokat utazom vidékre, különböző helyszínekre. Egyre tudatosabban próbálom ezeket összekapcsolni, ha már kimozdulok és új helyszínre jutok el, akkor rákalkulálok egy-két plusz órát a kiszállásra, és akkor tudok fotózni.

Mit szeretne a fotókkal megmutatni?

Nagyon izgat az a gondolat, hogy olyan dolgokat átadjak, amit alapból nem feltétlen a képi világhoz társítunk, hanem más érzékszervekhez. A hangot már sokan megmutatták, az, ahogy a hidegben éneklő madarak a párát kilehelik, igen látványos. Nyilván nem akarom az ezrediket legyártani abból, amit már valaki kitalált, de még mindig látok fantáziát abban, hogy más természethangokat hogyan lehetne illusztrálni. Vagy az illatokat hogyan lehetne képi formába önteni. Erről csak nagyon homályos elképzeléseim vannak, de kétségkívül mozgatja a fantáziámat.

A fotóiból derű és béke árad – milyen hangulatokat akar megmutatni?

Ha rehabilitációs fotós projektekkel foglalkoznék, az biztos, hogy teljesen más érzelmi színezettel bírna. Annak biztos, hogy nem egy ilyen „szép az élet” üzenete lenne, hanem az optimizmusnak egy más dimenzióját tudná tükrözni. Nem vetem el azokat a témákat sem, ami ennek az ellenkezője. Ma már Magyarországon is van néhány kiváló fotós, aki a „nem szép” környezeti problémákat örökíti meg. Ha nincs jól eltalálva, akkor nem is megy át az üzenet, mert az emberek úgy vannak vele, hogy nincs szükségük több stresszre, lelkiismeretfurdalásra, problémára.

Szokott-e lesből fotózni madarakat?

Kb. egy hónapja voltam először lesben fotózni. Most jutottam el oda, hogy már kíváncsi vagyok erre a dologra, mert olyan lehetőséget nyújt, amire csekély az esély, hogy véletlenül összejöjjön. Eddig két helyen voltam, az egyik a Jászságban, ott ragadozómadarakat lehet fotózni (Fatér Imre lese). Győr mellett is fotóztam egy lesben, ott főleg erdei énekesmadarak vannak (Mekli Zoltán lese). Mindkét helyen nagyon kedves, segítőkész vendéglátásban volt részem!

Amit eddig láttam, az tetszett, mert valóban olyan közelségbe lehet kerülni egy jó lesben az állatokhoz, amit csak úgy bujkálva a bokrokban, akár álcaruhában nem nagyon lehet elérni. Nem csak arról van szó, hogy akár két évig feküdhetnék, mire elém kerül pont úgy egy madár, hanem ezek a speciális üvegek, semmit nem látnak a fotósból a madarak, én viszont kifele mindent látok, teljesen más lehetőségeket nyitottak meg. Ez egy kényelmes műfaj, ezért is lehet szeretni. Az ember ül egy széken egy pici épületecskében, ha akar, ehet-ihat. Kicsit örömfotózás. Nem mondom, hogy kizárólag erre akarok váltani. Arra is szükségem van, hogy amikor fekszem a sárban, bújok a bokorban, egyszer csak olyan történik, amit soha nem lehet előre tudni. Annak a varázsát nem hiszem, hogy bármikor megunnám, hogy csak úgy spontán járjam a természetet, és mindenfajta kötöttség, egy épület, egy üvegfelület nélkül valamit meglássak és megörökítsek.

Tervez-e saját lest?

Fölmerült bennem, hogy szeretnék majd, de nem hiszem, hogy ez az idei év projektje lesz. Az első képeim egy részét egy családi ház kertjében csináltam, de az nem épített les volt, hanem egy lessátor, ami akkora volt, hogy gubbasztva belefértem. Az elsőt magam barkácsoltam egy festőfóliából, zörgött, mint a fene, ahogy fújta a szél, de a kertvárosban élő madarak egy része még ezt is elviselte. Télen ültem a kertben, biztos mindenki hülyének nézett, hogy egy ilyen tákolmányban, a mínusz öt fokban ülök kint, és az élvezem, hogy elém repül egy meggyvágó. Mégis, ott is születtek jó képek.

Miért kezdett pályázni a fotóival?

Egyrészt az emberben van egyfajta kíváncsiság, hogy hol tart ő ebben a fotózásban. A pályázatok, persze versenynek is hívhatjuk őket, nagyon jó lehetőséget adnak, hogy az ember visszajelzéseket kapjon. Lássa azt, hogy mások, akiket a szakma legnagyobbjai értékelnek, mit csinálnak, hogyan csinálnak, hogyan csinálnak jól. Kíváncsi voltam, hol tartok ehhez képest, mi az, amit jól, és mi az, amit nem jól csinálok. Az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban versenynek Potyó Imre volt a zsűrielnöke, ő két, számomra nagyon fontos dolgot is mondott egy interjúban. Szerinte, aki természetfotós, az pályázzon, mert így jut el az emberekhez. Teljesen más, ha én otthon fotózok, és megmutatom a gyerekeimnek, az is fontos, viszont társadalmi hatást akkor lehet elérni, akkor kaphat nagyobb nyilvánosságot a kép, ha az ember egy pályázatra beadja. Akkor fog az üzenet eljutni az emberekhez, mert felkerül egy platformra, eljut kiállításokra, könyvekbe, hírekbe. A szakmám minden területén igyekszem a kommunikációt tudatosan irányítani, mert pontosan értem, hogy akkor tudom a fontos értékeket jól képviselni, ha ebből a szempontból is odateszem magam. Csak félig van elvégezve a feladat, ha valami okosat leírtam, de az nem jut el az emberekhez. Akkor kevésbé volt értelme a munkámnak. A másik, amit Potyó Imre mondott, hogy a fotók bírálata nem annyira szubjektív, mit ahogy az emberek gondolják. Felsorolt kapásból 10-20 szempontot, hogy ő mi mindent néz egy fotón. Ha pedig ennyi szempont van, akkor már nem lehet azt mondani, hogy teljesen szubjektív. Élesség, háttér, természetvédelmi üzenet, színek, kompozíció stb. – ekkor tudatosult bennem, ezek mennyi mindent jelentenek.

Mit tud hasznosítani ebből az, aki jó fotót adott be, de voltak nála még jobbak?

A Madarak fényben és árnyékban pályázatra több mint 900 kép érkezett be. Amikor megjelent a kiíró online galériájában, meg a Vadlúd Sokadalom Facebook oldalán, megállapítottam, van legalább 50 kép, amelyik közül bármelyik nyerhetne. Nem gondoltam, hogy én itt ennyire elől végezhetek. Potyó Imrétől hallottam az is, hogy el kell indulni több pályázaton, és előbb-utóbb helyére kerül a fotó.

Magyarországon valószínűleg a legnagyobb, csak természetfotókat fogadó verseny az Év természetfotósa, ahova 3-4000 kép is beérkezik. Eddig ott minden évben előrébb jutottam. Először bekerültem az első ezerbe két képpel. Tavaly már a 400-ban volt képem, és csak egy ponton múlt, hogy pont ezzel a kacsás képpel „felkerüljek a falra”. Akkor eldöntöttem, hogy még ide beadom, és ha itt sem sorolódik előrébb, akkor több visszajelzést kaptam már, hogy ez nem kerül be a legjobbak körébe, és akkor félreteszem, vagy legalább pihentetem.

Nagyon nehéz helyzet, amikor másképpen jó két kép. Nem a szubjektumról beszélek, hanem más az értéke. Más szakmai szempontok miatt van előrébb. Ennek a kedves kacsának természetvédelmi üzenete kevesebb van. Bizonyos mérték szerint nem olyan izgalmas. Bárki fotózhatna ilyet, mert mindenhol van kacsa, és a nap is fölkel.

Boromisza Zsombor (Forrás: bzsombor.hu)

Tanulmányok

 Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, okleveles tájépítész mérnök (2000-2005)

Tájépítészet és Döntéstámogató Rendszerek Doktori Iskola (2008-2010), PhD fokozat (agrárműszaki, 2012), értekezés címe: Tópartok tájépítészeti szempontú elvei és módszerei a Velencei-tó példáján

Munkahely

Szent István Egyetem (korábban Budapesti Corvinus Egyetem), Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, egyetemi tanársegéd (2006-2012), egyetemi adjunktus (2012 -2017), egyetemi docens (2017 – )

Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési kar, oktatási és kutatási dékánhelyettes (2017 – 2021)

Szent István Egyetem, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, mb. tanszékvezető (2019 – )

MATE Budai Campus, általános és stratégiai főigazgató-helyettes (2021 – )

 Egyéb képesítések, szakmai közéleti tevékenység

 

Magyar Madártani Egyesület tagja (1989 -)

Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium mentora (2009 -)

Magyar Hidrológiai Társaság tagja (2010 -)

Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetségének tagja (2011 -)

Tájvédelmi szakértő (2011 -) (SZTjV SZ-22/2011)

4D Tájépítészeti és Kertművészeti folyóirat, szerkesztő bizottsági tag (2014 – 2016)

MTA köztestületének tagja (2014)

Polish Journal of Natural Sciences folyóirat, szerkesztő bizottsági tag (2015 -)

Élővilágvédelmi szakértő (2016 - ) (SZTV SZ-019/2016)

The Problems of Landscape Ecology folyóirat, szerkesztőbizottsági tag (2016 -)

Európai Táj Egyezmény, Szakértői Testület tagja (2019 – )

 Szakmai elismerések

 

Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, év oktatója (2011)

Budapesti Corvinus Egyetem, Kutatási kiválósági díj (2012)

Budapesti Corvinus Egyetem, Érdemes dolgozó (2016)

Földművelésügyi Minisztérium – Magyar Turisztikai Ügynökség, “Év Ökoturisztikai létesítménye” pályázat, tanösvény kategória II. helyezés (Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény tervezője) (2016)

Hévíz III. – Tervpályázat a tófürdő továbbfejlesztésére, I. díj (tervezői csoport tagja, természetvédelmi bemutatás koncepciója) (2016)

FameLab, a British Council tudománykommunikációs versenyének országos döntőse (2018)

Szent István Egyetem, Pro Negotio Universitatis kitüntetés (2019)

Év Tájépítésze Díj (2019): közönségdíj; MÖFÖSZ különdíj

 Fotópályázat elismerések

 

Envirotis “Madarak fényben és árnyékban” fotópályázat 3. díj (2020)

Envirotis “Madarak fényben és árnyékban” fotópályázat, Száz Völgy Természetvédő Egyesület különdíja (2020)

Calendula Pharma “Egészség a természet erejével!” fotópályázat 1. díj (2020)

Tovább a teljes bejegyzéshez
610 Hits
0 hozzászólás

Egy téma, amely minden ember érint: március 23-án ünnepeljük a meteorológiai világnapot

Azok a fránya meteorológusok, már megint babráltak az időjárással – szokta mondani egy kedves ismerősöm. Tréfából, természetesen. Szinte mindenkit foglalkoztat, hogy milyen az idő, mert el akarjuk dönteni, mit vegyünk föl, kell-e sapka, sál, vigyünk-e esernyőt magunkkal, érdemes-e hétvégére kirándulást szerveznünk, lesz-e napsütés a Balatonon, ha június második felében vesszük ki a szabadságunkat… Ezek csak a legegyszerűbb kérdések, ezekre manapság nagyon megbízható választ kaphatunk. Egy héttel előre szinte napra pontosan látható, milyen lesz az idő. Mobiltelefonunkon naponta tapasztaljuk, hogy az időjós kifejezés mára elavulttá vált. A meteorológia, mint tudomány egyre pontosabb információt nyújt a várható időjárásról, ám szerepe messze nem merül ki ebben.

Az embert mindig foglalkoztatta, hogy előre kitalálja előre, milyen lesz másnap, a következő héten, vagy akár egy évszakban az időjárás. Régebben az időjárás előrejelzésében fontos szerepe volt a megfigyeléseknek. Mindannyian ismerünk népi időjárási bölcsességeket. Ha vörös az égalja, szeles idő lesz másnap. Vagy egy másik – a blogbejegyzésemnél pár nappal korábbi jeles napokhoz kapcsolódó – megfigyelés: Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak meleget. Nos, a fagyosszentek nem iparkodtak idén abban, hogy melegebbre forduljon az idő. Egy harmadik példa: ha húsvét vasárnapján esik az eső, pünkösdig minden vasárnapon fog, és változékony lesz az időjárás. Nos, ellenőrizzék majd!

Ha a népi időjáráselőrejelzésről beszélünk, szót kell ejtenünk a kalendáriumokról is. Ősei voltak az ún. csíziók, amelyek először 1200 körül jelentek meg Nyugat-Európában. Eredetileg rövid, verses öröknaptárak voltak, majd a könyvnyomtatás elterjedésével alakultak kalendáriumokká, amelyek fontos részét képezték az általános műveltségnek. Mondják, hogy elterjedtségük négy évszázadon át a bibliával vetekedett. A kalendárium része volt csízió, tehát a naptár az ünnepekkel, a szentek napjaival, de szerepelt benne rövid csillagászati összefoglaló, egészségügyi és életviteli tanácsadás, és ami most számunkra különösen érdekes, szó esett benne az időjárásról, a különleges égi jelenségekről.

Az első jelentős, időjárással foglalkozó egyesülés csak a 19. század második felében, 1873-ban jött létre. A Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként aztán 1950-ben, Genfben alakult meg a Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization - WMO). A WMO-nak jelenleg több mint 191 ország a tagja. A szervezet az időjárás, az éghajlat, a hidrológia, a vízkészlet-gazdálkodás és a környezetvédelem kérdéseivel foglalkozik. Célja a meteorológus szakemberek összefogása, a különböző meteorológiai szervezetek közötti nemzetközi együttműködés működtetése, valamint annak biztosítása, hogy a tagországok között működjön a gyors információ-csere.

1960 óta, a WMO alapokmánya életbelépésének napjára emlékezve ünnepeljük évente március 23-án a meteorológia világnapját.

Ilyenkor nem csak díjakat adnak át szerte a világon meteorológiai kutatóknak, szakembereknek, de a WMO kiemel egy, a Földünk jövőjének szempontjából fontos, globális kérdést. A téma idén az óceán, az óceánok hatása éghajlatunkra, időjárásunkra. A témaválasztás egyben felvezetője az ENSZ óceántudományi évtizedének (2021-2030), amelyet a fenntartható fejlődés jegyében indít.

Tudták, hogy a Föld felszínének mintegy 70%-át lefedő óceánok meghatározó szerepet töltenek be abban, milyen az időjárásunk? Hallottak arról, hogy az óceánokon zajlik a világ kereskedelmének közel 90 százaléka, és a partjaitól 100 kilométeren belül élő emberek 40%-ának megélhetését biztosítja azzal, hogy munkát ad és élelmiszerforrásként szolgál?

Sokat olvasunk-hallunk manapság a klímaváltozásról. Tudósok nyilatkoznak rendszeresen arról, hogy ha nem hozunk radikális változásokat életmódunkban, gazdálkodásunkban, ha nem hagyunk fel azzal, hogy kizsákmányoljuk erőforrásainkat, akkor katasztrofális következményekkel kell számolnunk belátható időn belül. Az éghajlatváltozás fokozódó hatása miatt az óceánok megfigyelése, kutatása minden eddiginél lényegesebbé vált.

Tovább a teljes bejegyzéshez
863 Hits
0 hozzászólás

Nyitnak a méhecskehotelek – rájuk szerencsére nem vonatkoznak a COVID-korlátozások

Aki úgy döntött, hogy ebben az évben megtesz mindent, amit csak tud a szorgos és nélkülözhetetlen méhekért, még idejében van. Most még érdemes kitenni az új méhecske-szállodákat. Akik még nem készítettek méhecskehotelt, bátran nézzenek körül az interneten, mert rengeteg hasznos információt találnak arról, mi mindenből lehet készíteni, hogyan kell kihelyezni. Jó forrás a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldala, ahol Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője részletesen beavatja az érdeklődőket, milyen egy jó darázsgarázs. Igen, a darázsgarázs is méhecskehotel, csak kicsit játékosabb, humorosabb kifejezés ugyanarra az intézményre.

A legfontosabb tudnivaló, hogy méhecskehotelt bárhol érdemes alapítani, ahol a környéken virágok nyílnak. Nem csak azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek nagy kertje van. Akárhol kihelyezhetjük, nem igényel túl nagy helyet. Ha van egy kicsi erkélyünk, már belevághatunk ebbe a kalandba. Egy természetbarát munkahelyen, vagy iskolában, óvodában kezdeményezhetjük, hogy ne csak távolról szeressük a méheket, hanem aktívan segítsük őket. Érdemes, hiszen a méhek az emberiség élelmiszerellátásnak fontos szereplői. A növények 63 százalékának beporzásáért felelősek! Sokat olvashattunk korábban arról, hogy a méhek világszerte bajban vannak. Csökken az élőhelyük, pusztulnak, jelentős részben miattunk, mert túl sok vegyszert, túl sok mérget használunk a mezőgazdaságban is. Leginkább a nagyüzemi mezőgazdálkodás a felelős azért is, hogy egyre kevesebb a virágzó növények száma. Régebben sok volt a vadvirágos mező, ám a gyors népességnövekedés miatt egyre több területet vesznek agrártermelésbe. Ezzel azonban jelentősen megfogyatkozott a méhek táplálékforrása. Néhány éve nemzetközi mozgalom is indult azért, hogy ültessünk virágokat. Mindezzel párhuzamosan betegségek is sújtják a méheket.

A méhek nem csak nagy, sokszor 50-60 ezer egyedet számláló kolóniákban élnek. A közel 20.000 féle méhfaj között van sok magányosan fészkelő. Sokan félnek a méhektől, ám ezek az egyedül portyázó fajok teljesen ártalmatlanok az emberre. A házi méhek faodvakban vagy kaptárokban élnek, a magányos egyedek egy hosszú, ujjnyinál nem vastagabb üregbe, például földbe vájt lyukakba rakják le a petéiket. A magányosan élő méhek mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak.

Hogy néz ki és hogyan lehet megépíteni egy méhecskehotelt? Számos megoldást találunk erre az interneten. Vannak például, akik egészen bonyolult, többszintes, elegáns vagy éppen rusztikus méhecskehotelt barkácsolnak. Senki ne hagyja elbizonytalanítani magát ettől! Akinek van kézügyessége és megfelelő eszköze, természetesen belevághat egy bonyolultabb „házikó” megépítésbe, de a méheknek teljesen megfelel a legegyszerűbb verzió is.

A hozzáértők szerint nádból vagy bambusz készíthetünk könnyen méhecskehotelt. A kész hotelt érdemes általában valahova felfüggeszteni, ha van kertünk, villás ágakra helyezve egy virágágyás mellé is kihelyezhetjük. Hogyan készül? A nád vagy bambusz szálakat szorosan egymás mellé helyezve összekötjük, finom fogazatú fűrésszel levágunk egy 30-40 centis szakaszt, kialakítunk egy biztos felfüggesztési pontot, és készen is van. Nagyon fontos, hogy a szálak átjárhatóak legyenek, mert csak ekkor fognak beköltözni a méhek. Egy dróttal tisztogassuk ki a szálakat!

Akinek van fúrógépe, és persze bánni is tud vele, egy darab tűzifában is kialakíthat hotelt úgy, hogy különböző vastagságú, 2-10 milliméter átmérőjű lyukakat fúr olyan mélységben, amit a fúrószár enged. Egy termetesebb fahasábot érdemesebb a talaj közelébe helyezni valamilyen alátámasztási felületre, lábakra, hogy ne kezdjen korhadni a talaj nedvességétől.

Ha azt szeretnénk, hogy biztosan legyen lakója szállodánknak, telepítsük a méhecskehotelt virágos növények közelébe!

Tovább a teljes bejegyzéshez
754 Hits
0 hozzászólás

Megkértem a mandulafát: „Nővérem, beszélj nekem Istenről.” És a mandulafa virágba borult. (Níkosz Kazandzákisz: Zorbász, a görög)

Ez a költői idézet magában rejti mindazt, amit évezredek során a mandulával kapcsolatban érzett és gondolt az ember.

A virágzás és a tavasz

Sokféle tavaszhírnök bújik elő a földből már február végén, március elején: hóvirág, téltemető, krókusz, sorolhatnám tovább is. Ám az igazi, ragyogó tavasz akkor válik látványossá, amikor a bokrok és a fák virágba borulnak. Az egyik legkorábban virágzó gyümölcsfánk a mandulafa, így joggal tekinthetjük tavaszköszöntőnek.

A mandula kedvező körülmények között közepesen nagy fává fejlődik, 8 méter magasra nőhet, a koronájának átmérője elérheti a 4-8 métert. Sokszor göcsörtös, erős és vastag törzset nevel. Szívós faj, napégette, száraz, sziklás lejtőkön is megél, bár ott nem nő magas fává. Levelei engem emlékeztetnek a leanderére, mert keskenyek, lándzsásak. Hosszuk elérheti a 12 centit, szélességük általában 4 cm, szélük enyhén fogazott, színük pompás sötétzöld. A mandula rózsaszín, esetleg fehér virága már lombfakadás előtt megjelenik.

A mandula szó a 12. század óta jelen van nyelvünkben, a görög eredetű „amügdalon” szó hozzánk olasz közvetítéssel érkezett. Nem véletlen, hiszen a mandula délen érzi magát otthon, őshazája Észak-Afrika és Közép-Ázsia. Szereti a száraz hegyoldalakat, élőhelye sok szempontból egyezik a szőlőtermesztés földrajzi elterjedésével.

Az isteni kapcsolódás

Egy szép-szomorú mitológiai történet is kötődik a mandulafához: eszerint Phütillisz trák hercegnő hazavárta szerelmesét Akamaszt, aki a vártnál később ért haza, mert hajója léket kapott egy nagy viharban. Bánatában az epekedő asszony Athéné segítségével mandulafává változott. Másnapra megérkezett Akamasz, de már csak a fa törzsét ölelhette át. Válaszul a simogatásra a mandulafából levelek helyett virágok fakadtak.

A Bibliában is megjelenik több helyen, így Jeremiás könyvében például /1,11-12/ „Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én. És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.”

A mandulafa termése az olajos magvak közül az egyik legrégebb óta ismert. Igen, természetesen a mandula, mandulaforma jelképként is él, a középkori keresztény misztika egyik fontos jele. Krisztus vagy Mária-jelkép, a csonthéj a Szűzanyát, a mag a Fiút, illetve szűzi fogantatását jelképezi.

A mandula Magyarországon

Hazánkban a török hódoltság idején kezdték először nagyobb területen termeszteni, de igazából gyümölcsként a 19. század végén vált jelentőssé, amikor a filoxéravész miatt elpusztult szőlők helyére mandulafákat is ültettek, olyan fajtákat, amelyek már beértek Magyarországon. Több mint 30 fajta mandula létezik, Európában a vastagabb héjúak jellemzőek. Az öreg kontinensen a világ teljes mandulatermésének igen kicsi hányada, mindössze 5%-a terem meg, a legtöbbet, több mint 80%-ot Kalifornia adja.

Íze alapján van édes és keserű mandula. Az édes az, amelyet rendszeresen használunk, a piacon kimérve, vagy máshol zacskóban megveszünk, és például a marcipán alapanyagát képezi. A mandula nagyon egészséges, köszönhetően azoknak az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavaknak és ásványi sóknak (K, Ca, Mg, Fe, P), amelyeket tartalmaz. A belső, barna maghéj antioxidáns-tartalma védi meg a vajszínű bél olaját attól, hogy a levegővel érintkezve megavasodjon. a székrekedésre, légzési zavarokra, köhögésre,

A mandula, mondják, jótékony hatással van a szívbetegségekre, vérszegénységre, valamint a cukorbetegségre, védi a csontokat, erősíti az immunrendszert, sőt, vannak, akik szerint hatásos az impotencia ellen, valamint segítség a rákos megbetegedések kialakulásával szemben.

Ha mindennek csak a töredéke igaz, már az fantasztikus. Megjegyzem, ha csak a finom íze lenne a mandula előnye, az sem lenne kevés. Jó édességekhez, de húsételekhez adva is fogyasztható.

A keserű mandulából mandulaolajat készítenek. Más formában nem használjuk, mert nyersen rendkívül mérgező anyagokat tartalmaz, amelyeket az olajgyártásnál eltávolítanak. Az E-vitaminban gazdag mandulaolaj nagyon jóbőrápoló szer a bőr puha és bársonyos lesz tőle, sőt, használható az enyhén napégette bőr kezelésére is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
1057 Hits
0 hozzászólás

Fotóriporterként teljesen másképp látom a természetfotózást

 Beszélgetés Török János fotóriporterrel

 Hogyan indult a fotós pályafutása?

 

Néhány évvel ezelőtt megnéztem Németh György egy Ásotthalomról és környékéről szóló anyagát. A tanyasi életet fotózta meg, és annyira magaménak éreztem, hogy úgy döntöttem, ez lesz az én utam. A legeslegelején, amikor megvettem az első fényképezőgépemet, akkor tájfotózással kezdtem azért, hogy megtanuljak komponálni. Akkor Hódmezővásárhelyen laktam, a közelben van a mártélyi holtág, ott kezdtem gyakorolni. A tájfotózás után később átálltam a szociofotózásra. 

A természetfotózás akkor jött, amikor visszaköltöztem szülőfalumba, Sándorfalvára. Nálunk, ahol lakom, négyszáz méterre van a darvak éjszakázóhelye, így a madarak közül őket kezdtem leghamarabb fotózni. Aztán eljártam fizetett lesekbe, ahol megbabonázott, hogy olyan közelről fotózhatom a madarakat. Van egy területünk, ami a szüleimé igazából, a feleségem Röpföldnek nevezte el, most ott alakítok ki fotózásra alkalmas helyeket.

A madárfotózásban a legjobb képeket, azt mondják, inkább lesekből lehet készíteni. 

Abban nem hiszek, hogy jó és izgalmas képeket csinálni csak lesből lehet. Fotóriporterként teljesen másképp látom a természetfotózást. Ahhoz, hogy általánosságban a környezetében bemutassunk egy állatot, akármilyen az, mondjuk, ha az állatmentőknél fotózom le, ahol kiszolgáltatott helyzetben van, az így készült fotó maradandóbb anyag lehet. Vannak olyan természetfotóim, amelyek egyáltalán nem a lesről szólnak, ilyen az elhullott hattyú, amit a távvezetéknél az áram csapott agyon. Vagy van egy anyagom, amit most fejeztem be, ahol darvakat mentenek egy ködös időszakban. Ahhoz, hogy ütős képet lehessen csinálni, nem kell les, azt hozza majd az élet. Hogy szép képeket csináljunk, ahhoz már kellhet a les. Szép képet viszont már láttam milliót. Ha valakinek van egy fotós felszerelése, akkor biztosan össze fog jönni neki egy jó kép. Voltak persze úttörők, például Máté Bence. Nagyon sok madárfotós elkezdte őt utánozni. Én is eljárok persze lesekbe fotózni, például Máté Bencéhez, ez sem idegen tőlem. Amivel az Envirotis pályázaton második helyezést értem el, a kuvikos képemet is lesben készítettem, egy kisteleki bérelhető helyen.

Nehéz újszerűt csinálni ilyen terepen. Le van rakva valahova a les, az odú, a beszállóág, és ott már nagyon nehéz újat alkotni, ahhoz nagyon föl kell előre készülni. A helyiek, akik a lest üzemeltetik, nagyon vigyáznak arra, hogy sok módosítást ne csinálhasson a fotós, mert azzal megzavarhatja a madarakat.

Milyen alapon választja ki a témát, vagy azt, hogy hol bérel lest?

Amikor eldöntöttem, hogy fotós leszek, az nyolc éve volt. A természetfotózásba két éve vágtam bele komolyabban. Akkor ismerkedtem meg Marsó Vilmossal, aki a Varászlatos Magyarország pályázaton többször az élbolyban szerepelt. Sándorfalván csináltam egy fotós tábort, ahova őt is meghívtam. Ő vitt el Bencéhez, így voltam először lesben. Ott voltunk, eltöltöttünk egy egész napot, jól éreztem magamat, nagy élmény volt, jól meg van az a les csinálva. Tavalyelőtt, tavaly és idén év elején voltam ott egyszer. Még egy helyre járok, Gera Pistához, általában évente egyszer, eddig voltam jégmadarazni, és egyszer kuvikozni meg bankázni. A szabadidőmben inkább szociosorozatokat csinálok, az az elsőrendű számomra. A madárfotózás számomra inkább a társasági életet jelenti. Általában egy madarász ismerősömmel elmegyünk madarazni egy napra és kibeszélgetjük magunkat. Jó a beszélgetés és jó mellette a fotózás. A saját leseimbe itthon egyedül ülök be. Az már tervezettebb, és ott folyamatosan nézem, hogy mi a hiba.

Milyen lesei vannak?

Detektívüveges. Kihelyeztem egy rakás odút a területen. Úgy kezdődött, hogy egy búbos banka pár le föl járkált itt már hetek óta. Kerestem gyorsan fákat, kifaragtam a belsejüket, és kitettem pár odút meg egy vadkamerát, amin láttam, hogy nézegették a bankák meg a birkák. Ez a két érdeklődő akadt, de a bankák csak nem akartak beleköltözni. Bár földközelben szeretnek fészkelni, de valamiért ez a lenti hely nem jött be nekik. Viszont a két és fél méter magasan lévőbe két nap múlva beköltöztek. Eleinte nem is vettem észre, később lett gyanús, hogy nagyon járnak oda. Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei szervezete itt van hozzánk közel, velük együtt felnyitottuk az odú tetejét, és akkor láttuk már a fiókákat. Kiszámoltuk, hogy a kihelyezés után három nappal a tojások már ott voltak bent. Nem volt megfelelő költőhelyük a bankánknak, nagyon keresték az alkalmas odút. Így indult.

Mondják, hogy madarat csak úgy lehet jól fotózni, ha sokat tud a fotós az adott fajról. Ezt a tudást hogyan szerezte meg?

Van itthon egy csomó madaras könyvem, sokat olvasok, ráadásul van egy jó segítségem, a kislányomat ugyanis nagyon érdekli a téma. Szoktam mondani a kollégáimnak, hogy ő most öt évesen több madarat ismer, mint én három évvel ezelőtt. Van pár természetfotós ismerősöm, meg itt van a Madártani Egyesület, ők elmondják nekem a korlátokat, a szabályokat, a kivételeket, meg sok olyan tudást megosztanak velem, ami segítség.

Drónfotókat is készítek, a bivalyos képemmel most Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriában I. díjat kaptam, a Lenergy – Év Természetfotósa pályázaton, előtte meg egy harmadik díjat a II. Drónfotópályázaton 2019-ben. A drónfotózásban elég tárgyilagos szoktam lenni. Ott is tanulnom kellett. Több mint egy évig kijártam Mórahalomra fotózni a bivalyokat, mert volt, hogy az árnyékhosszúság nem volt jó, kint kellett lennie a bivalyoknak, és nem volt mindegy, hogy melyik órában fotózok, volt, hogy madarak röpködtek jobbra-balra, akkor nem szállhattam föl, hogy ne zavarjam őket. 

 

Fotóriporterként szintén sokat kell tanulnom, mert ahova kimegyek ott nekem mindenképpen fotóznom kell. Természetfotósként kimegyek egy lesbe, ha nem fotózom, nem mutogatom. Nekünk, fotóriportereknek mutogatnunk kell, hiszen megjelenik az újságban, amit készítettünk. Nem mindig sikerül persze, mert van, hogy egy nap hét téma van, és rohanunk egyik helyről a másikra. De egy képről soha nem lehet tudni, hogy nekem csak tíz percem volt rá.

Az Envirotis fotópályázatra miért a kuvikos és a bankás fotóját adta be?

Egyszerű, az volt a címe, hogy Madarak a fényben és árnyékban – ennél a két fotómnál fontos volt a fény. Ezért. A Banka az esőben, a Röpföldes területünkön készült, amikor esett az eső és mögötte villantottam egyet. Az még tesztidőszakban készült, akkor még nem tudtam, hogy a bankákat mennyire zavarja a vakufény.

A Suhanás, a kuvikos úgy készült, hogy kirakott lámpák voltak az odú körül, az festette ki a repülés ívét, ez egy hosszú záridős kép, 400 milliméteres gyújtótávolsággal készült. A leses fotózásnál, ahogy már mondtam, kicsit kötve van a kezünk. Szerettem volna közelebb tenni a kamerát, de a tulajdonos nem engedte, Ezért csináltam hosszú záridőst. Több képet lőttem, hármat vagy négyet, kettő sikerült. A párja, a Két csapás című, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége 28. Az év természetfotósa pályázatán a Napnyugtától napkeltéig kategóriában 3. helyezést ért el, és megkapta a Lenergy által felajánlott, a Magyarországon készült legszebb természetfotó különdíjat. Ez a kuvik párja. Felváltva hordták a kaját, itt nincs fűszál a madár lábán, a másikon van. Azért lett az Envirotis pályázatra beadott fekete-fehér, mert a másik színes, és nem akartam, hogy azt mondják, hogy ez ugyanaz.

A 38. MÚOSZ Sajtófotó Pályázaton is több díjat kapott, ennek részeként két fotósorozata nyert, azok hogyan készültek?

Az elején úgy indul, hogy egy képet akarok fotózni, aztán már annyi kép születik, több ezer, hogy sorozat lesz. A Villanyfényben sorozathoz 8-10 alkalommal vissza kellett mennem, azon egy évig dolgoztam. Az Ingyen van a víz, csak el kell menni érte négy év alatt készült. Ebbe azért bele kell számolni azt is, amikor csak azért megyünk el, hogy elmenjünk. Kávézni, vagy beszélgetni, hogy mi újság, és nem lövök egy fotót sem. A focisnál az alatt az egy év alatt eljárkáltam a mérkőzésekre is, végigfotóztam a meccseket, végül egy darab sem került bele a sorozatba. De a beleölt energia ott van. Biztosan készült négy-ötezer kép. Nehezítette, hogy azt teljesen éjszaka csináltam, és az érzékelő zajával is meg kellett küzdenem, ott volt, hogy 12 ezer feletti ISO is használtam. Egy nagy területen összesen pár izzó égett, azon csodálkoztam, hogy egyáltalán a kaput eltalálták. Nem lehetett látni szinte semmit, kiszolgáltatott volt a helyzet, vagy talált élességet a kamerám, vagy nem.

A fotótémái a munkájából adódnak-e?

Időnként igen, de nem mindig. Oda-vissza működik. Az élet hozza azt a helyzetet, amikor a fotóriporter mondja meg, milyen anyag kerüljön be az újságba. Ha van egy téma, ami jól fotózható és magazinos jellegű, akkor jön az újságíró, és ír hozzá szöveget. Például, amit most csinálok, a darvas anyagot, azt én kezdtem el, én szerveztem le a Kiskunsági Nemzeti Park őreivel, hogy odahoznak egy kutyát, amelyik a dögöket keresi. Ebből van három az országban, kettő a Madártani Egyesületnél és egy náluk, és ez az egy állat a környező öt országban is keresi a mérgezett állatokat. Leszerveztem, aztán szóltam a kollégáknak, hogy érdekli-e őket, és persze, hogy jöttek, hiszen ez egy különleges kutya. Vagy ilyen volt, hogy elkezdtük a környékbeli tanyasi életet feldolgozni, ez is az én alapötletem volt.

A fotózásban megtalálta a hivatását?

Ahogy az elején mondtam, a fotózás egyszerűen jött, és szerettem csinálni. Amikor elmentem fotósiskolába, akkor a Délmagyarországot írtam be gyakornoki helynek, mert fotóriporter akartam lenni. Aztán nyilván letettem valamit az asztalra, mert az akkori rovatvezetőm azt mondta, hogy mindenképpen engem akar utódjának. De addigra eltelt két vagy három év, és úgy hívott vissza. Addig csinálgattam a magam életét, Vásárhelyen például egy társammal együtt megalapítottam a Lucien Hervé fotóklubot.

Szerettem, mert a fotókluboknál meg lehet ismerni, hogy ki mit csinál, hogy csinálja. Gyakori, hogy kiállításokat szervezünk. Nagyon sokat meg lehet tanulni arról, hogy mit mivel rakjunk össze, mit mivel nem lehet párosítani, milyen anyagokat használjunk a kiállított fotók nyomtatásához. A másik előnye egy klubnak, amit a tanítványaimnak is szoktam mondani, hogy ott, ahol fotózásról beszélnek, töményen megkapják a szakma lényegét, a fontos információkat. Ha valaki nagy impulzusokban kapja a fotóstudást, akkor hamarabb el tudja dönteni, hogy milyen úton menjen tovább.

Az biztos, hogy jól érzem magam a fotózásban, most már tanítom is a Szegedi Egyetemen fotográfiát, képi kommunikációt, több OKJ-s csoportot vezetek többedmagammal itt Szegeden és oktatok Pesten is.

Relatíve nem régen fotózik, mégis nagyon sok díjat nyert. Ez azt jelenti, hogy sokat pályázik. Miért fontos ez, segít-e a pályán?

Abban segít, hogy a következő munkát megkapjam, tehát az önmenedzselés egy formája. Betehetném a fiókomba is a fotókat. Tavaly abban a szerencsés helyzetben voltam a hazai pályázatokon, hogy amin elindultam, ott díjat kaptam.

Török János fotóriporter, fotóművész

2010 óta foglalkozik fotózással. A Szegedi Tudományegyetemen alkalmazott fotográfus szakon végzett, mellette a Délmagyarországnál volt gyakornok, 2015 óta a napilap fotóriportere. 2019 februárjától a Szegedi Egyetem újságíró hallgatóinak tanít sajtófotót, vizuális kommunikációt, valamint fotós tanfolyamokat vezet Szeged és Budapesten.

2014-ben, ötletgazdaként megalapította Hódmezővásárhelyen a Lucien Hervé Kamera Klubot 12 fotóssal, amely később az ország egyik legnagyobb fotóklubja lett 50 taggal, a klub titkára volt 2015-ig.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete fotóművészeti tagozatának.

Díjai

2018

36. Magyar Sajtófotó Pályázat
III. díj Társadalomábrázolás egyedi kategória
II. díj Természet és tudomány egyedi kategória
Délmagyarország Aranytoll díj

Az év természetfotósa pályázat
II. díj Fekete-fehér kategória

2019

37. Magyar Sajtófotó Pályázat
Dicséret, a megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporteri díj

Év fotósa pályázat

III. díj Természet kategória
Különdíj Monokróm kötetlen kategória
II. Hazai drónfotó pályázaton harmadik helyezés

Románia Brassai sajtófotó-pályázat, szociofotó kategória
két I. díj

2020

38. Magyar Sajtófotó Pályázat
I. díj Sport sorozat kategória
I. díj Természet és tudomány egyedi kategória
II. díj Társadalomábrázolás sorozat kategória

A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporteri díj

Munkácsi Márton díj

28. naturArt – Év természetfotósa pályázat
I. díj Kompozíció, forma és kísérletezés kategória
III. díj Napnyugtától napkeletig kategória
Magyarországon készült legszebb természetfotó különdíj

Envirotis – Madarak fényben és árnyékban 2020 – második díj

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
1007 Hits
0 hozzászólás

Tavaszváró hangulatban a téltemetőről

Európában őshonos a téltemető, ezen belül leginkább a mediterrán területeken találkozhatunk vele. Hazánkba több mint négyszáz évvel ezelőtt hozták be, sőt, egyes feltételezések szerint még korábban, a középkor idején. Ma már vadon is elterjedt, az évszázadok során ugyanis lassan „kiszökött” a kertekből. Ahol nem háborgatják, gyönyörű sárga szőnyeget alkot, szinte világít a tavasz elején még uralkodó barnaságban. A téltemetőt az sem zavarja, ha még hótakaró fedi a talajt. Korai nyílását a gumójában lévő tartalék tápanyagok teszik lehetővé.

Február végétől bújik ki a földből, így még téli, télvégi virág, nevét is erről kapta. Nevezik még télihunyornak és kikeletnyitónak is. Ez utóbbi talán a legtalálóbb elnevezése, bár szó, mi szó, néhány téltemető még nem csinál tavaszt, ám reménnyel tölt el mindenkit, aki látja. Ezt a hangulatot, érzést idézi meg Gyárfás Endre Ébresztő című verse.

Ébresztőt fújnak
fürge rigók;
ledobja kertem a
hótakarót.
/…/
Salamonpecsétje,
téltemető,
sáfrány és kankalin,
bújj csak elő!
Bőrlevél, jácint,
ébredjetek!
Itt az év reggel:
a kikelet!

A téltemető leginkább gyertyános-tölgyesekben, ligeterdőkben nő, ahol a zárt lombozat miatt az aljnövényzet szerény, ám tél végén, tavasz elején még áthatol rajta a napfény. Magyarországon öt-hat helyen találunk olyan területeket, ahol látványosan sok téltemető él, az egyik közülük a Balaton-felvidéken van, Aszófő mellett.

A téltemető geofiton növény, amely gyöktörzsével, gumójával vagy a hagymájával az év java részében a földbe visszahúzódva várakozik. A geofitonokra jellemző, hogy hamar elvirágoznak, sőt a termésük is beérik, mielőtt az erdő lombkoronája elzárná előlük a napfényt. Tavasz végére a növény minden része visszahúzódik a föld alá.

A téltemető szárgumós, 8–18 centiméter magas hajtásain 3–4 centi átmérőjű csúcsálló virágot hoz, amely csak napsütésben nyílik ki. A virág sajátossága, hogy a hatlevelű virágtakarón belül még tölcsérszerű mézelő szirmai is vannak. Kiváló rovarcsalogató, tüszőtermésének apró magvai a hangyáknak köszönhetően jutnak el messzebbre. Szeldelt, rendszerint hétosztatú tőlevelei virágzás után jelennek meg.

Mérgező növény. Kivonatát már az ókorban hatásos méregként tartották számon. Hazánkban védett.

Tovább a teljes bejegyzéshez
901 Hits
0 hozzászólás

Ott repül a kismadár! De vajon sármány, vagy csicsörke, netán csilpcsalpfüzike?

A minap az interneten barangolva egy rügyhatározóra bukkantam, le is töltöttem magamnak azonnal, és már használtam is. Végre azonosítani tudom azokat a fákat a környékünkön, amelyekről eddig csak gyanítottam, hogy mi a nevük.

Így van ez a madarakkal is. Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy hetekig látogatta a kertjüket egy gyönyörű zöld madár, és fogalma sem volt senkinek a családban, hogy mi lehet. Próbált rákeresni a neten, így sikerült beazonosítania a zöld küllőt.

Kivel ne fordult volna már elő, hogy az erdőben sétálva egy olyan madarat pillantott meg, amelyet korábban még sosem. Persze le is fotózhatjuk az ismeretlen kis madarat, és otthon alaposabban utánanézhetünk, ám ennél sokkal egyszerűbb, ha a zsebünkben lévő okostelefonunkkal ott helyben azonnal kideríthetjük, milyen fajra bukkantunk.

Aki a hazai madarakról ismereteket akar szerezni, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán, nagy eséllyel megtalálja. Nem csak az egyes fajok rövid leírását képpel, de azt is, hogyan védhetjük madarainkat, hogyan, mikor, mivel etessük őket, mit tehetünk, hogy a kertünk igazán madárbarát legyen. Ha viszont egy konkrét madárról nem tudjuk eldönteni, hogy melyik faj képviselője, erre is van segítség. Madárhatározó applikációból is több létezik a neten, van köztük fizetős és ingyenes, én az MME fejlesztése mellett döntöttem, és nem bántam meg.

Immár öt éve működik az MME és a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület mobiltelefonos applikációja, kezdő madárhatározóknak. Az alkalmazás működik Android és iOS rendszeren is. A madarak gyönyörű és részletes grafikái Kókay Szabolcs, neves madárillusztrátor keze munkáját dicsérik. Ma már 384 faj szerepel az ingyenesen letölthető verzióban. Ez a szám azt jelenti, hogy a hazánkban előforduló madárfajok közül szinte az összesre rákereshetünk az applikációban. A Magyarországon megfigyelhető madárfajok teljes száma úgy 400-410 körül van (Forrás: MME 2015), ez az európai kontinensen élő fajok közel fele.

Nem írnám le most részletesen, hogyan is működik a program, akit érdekel, az MME honlapján megtalálja. Az applikáció egyszerű, minden előzetes magyarázat nélkül is könnyű a használata. Van benne egy szuper kis lexikon, amely a madárfajokat tartalmazza abc sorrendben, rövid leírással, képpel, sőt, az egyes madarak hangját is meg lehet itt hallgatni.

A madárhatározó rész végtelenül egyszerű. Felkínált lehetőségek közül választhatjuk ki a madár formáját, a tollazatának színét, itt több színt is választhatunk egyszerre, hiszen számos madár nem pusztán fehér vagy fekete, netán barna, hanem akár csak Mehemed tehenei között, itt is szép számmal akadnak tarkák. Még egy választási lehetőségünk van, az élőhely megadása. Bejelölhetjük, hol (városban, réten, vízparton…) láttuk a madarat.

Próbára is tehetjük tudásunkat egy egyszerű kis játékkal, a megjelenő madárképekhez minden esetben három lehetőséget kínál fel a program, nekünk csak választanunk kell, melyik nevet gondoljuk igaznak.

A profibb madármegfigyelőknek is kínál érdekességet ez az applikáció. Aki regisztrál az applikációban, adatokat tölthet fel a Madáratlasz Programba (MAP), igaz, itt csak ún. „Alkalmi megfigyelés” megadására van lehetőség.

Hamarosan itt a tavasz, töltsünk minél több időt a szabadban, és állapítsuk meg minden egyes elénk kerülő madárkáról, hogy melyik faj egyede. Ezzel gazdagodnak ismereteink a minket körülvevő világról.

 

A fotó megfejtése: csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita)

Tovább a teljes bejegyzéshez
1095 Hits
0 hozzászólás